Az itt olvasható szöveghez szorosan kapcsolódik a nagykőrösi Arany-konferencián 2001-ben tartott előadás: A széljegyző Arany.

A kritikai kiadás utolsó kötete a széljegyzeteket fogja tartalmazni, azokat a kommentárokat, amelyeket Arany János tanulás és olvasás közben saját és kölcsönzött könyveiben a margókra jegyzetelt.
A jegyzetanyag gyűjtését két irányban kell végezni: lehetőség szerint felderíteni az Arany által olvasott könyveket, és ugyancsak a lehetőségekhez mérten rekonstruálni Arany János egykori könyvtárának anyagát.

Arany János könyvtára a halála után két helyre került:
1) Kisebb része Szalontára, az Arany János Emlékmúzeumba. Az itt őrzött könyveknek azóta jelentős része eltűnt.
2) Arany János könyvtárának nagyobb részét Voinovich Géza örökölte, amikor feleségül vette Arany László özvegyét. A könyveknek ez a csoportja a Voinovich-villában égett el a II. világháború idején. Néhány darab maradt meg csupán, ezeket ma az MTA Könyvtára őrzi (Arany iskoláskori könyve, Ipolyi Magyar mythologiája, egy dedikált Petőfi-kötet, egy Petőfi és Arany között vándorló Béranger-kötet).

A könyvek nagy része tehát elpusztult, azonban nem nyomtalanul.
1. A Voinovich-villában őrzött könyvek katalógusa ugyan nem rekonstruálható, de a Voinovich-féle Arany-monográfiából és a kritikai kiadás általa sajtó alá rendezett köteteiből egyes munkákra vissza lehet következtetni. Emellett Voinovich másolatában maradtak fenn széljegyzetek is, pl. Aranynak a Tasso-, illetve Ariosto-jegyzetei.
2. Ugyancsak össze lehet gyűjteni az Arany-levelezésben, prózai dolgozataiban, glosszáiban, szerkesztői üzeneteiben található utalásokat.
3. Más problémát jelentenek a nagyszalontai könyvek. 1996-ban Szörényi Lászlónak, Korompay Jánosnak és az MTA-nak köszönhetően sikerült őket végre filmre venni, de tudjuk, hogy ez korántsem az egykori teljes anyag. Azt azonban, hogy pontosan mi is hiányzik innen, ugyancsak nehéz megállapítani. Bár léteznek különböző korszakokban készült katalógusok és leírások, ezeket soha senki nem vetette össze egymással. Még azt sem lehet tudni, mi került 1885-ben Szalontára. Tény, hogy ma mintegy 150 jegyzetelt könyvpéldány található a Múzeumban, és erről az anyagról készült az MTA jóvoltából másolat. A hiányzó kötetek esetében itt is emlékekre, becslésekre és részpublikációkra hagyatkozhatunk.

Arany János széljegyzetei a XX. század elejétől folyamatosan foglalkoztatják a kutatókat. Ennek ellenére rendszeres leírása a széljegyzeteknek sohasem készült. Többnyire figyelemfelhívó céllal publikáltak belőlük részleteket, kiemeltek és ismertettek egyes bejegyzéseket vagy köteteket, olyanokat, melyekben Aranynak összefüggő, értelmezhető szövege (egy-egy verssor, gúnyvers, epigramma, szellemesebb megjegyzés) állt a sorok mellett. E leírásokban olyan kötetekről és széljegyzetekről is szó esik, amelyek azóta már nincsenek meg. Azonban a résztanulmányok összevetése sem történt meg soha.

Helyzetfelmérés

Nem igazolható, de érthető, hogy az Arany-széljegyzetek ügye száz éve húzódik. Ennek több okát látom.

1) Az Arany-filológia, mint minden életmű-filológia, először a nagyobb, összefüggőbb szövegek iránt érdeklődik, ezeknek kiadását tartja elsődleges feladatnak.

2) Az Arany-emléktárgyak esetében a kultusz erősebb volt, mint a filológiai feldolgozás igénye (egyes katalógusokban pl. részletes leírás található Arany pipájáról, kalapjáról vagy megmaradt fogáról/!/, könyvtáráról azonban csak a kötetek becsült számát tüntetik fel).

3) A politikai körülmények kedvezőtlenek voltak a huzamos szalontai kutatáshoz.

4) A legfontosabb oknak mégis azt tartom, hogy az Arany-filológusoknak nem igazán volt ötletük arra, mit lehet kezdeni a széljegyzetek kevésbé látványos és érdekes részével, az aláhúzásokkal, kérdőjelekkel, bejelölésekkel, sajtóhiba-javításokkal, stb. Főként ha tekintetbe vesszük, hogy mire az Arany-kritikai kiadás a végső kötetekhez érkezett volna az 1970-es, '80-as években, erősen rányomta bélyegét az egész Arany-filológiára Németh G. Bélának az a nézete, miszerint az Arany-kép egyszersmindenkorra beállt, rögzült, minden további adat csak mennyiségi adalék lehet ehhez. Ez a nézet azt sugallta, hogy a széljegyzetek, elmaradt glosszák lényegében már nem fontosak, csupán törmelékek lehetnek az életmű impozáns építménye alatt. Keresztury Dezsőnek is voltak hasonló nézetei: szerinte van valami jelképes abban, hogy Arany hagyatéka elpusztult, mert csak az maradt meg, ami igazán értékes és az utókorra hagyományozható.

Érdemes-e, kell-e tehát kiadnunk ezeket a széljegyzeteket, mit mondhatnak számunkra, milyen irodalomtörténeti hozadékuk lehet?

A nagyszalontai anyag töredék, de bizonyos szempontból mégis egységes, olymódon, hogy az ott lévő jegyzetelt kötetek többsége az 1860-as évek utáni anyag: Arany pályájának utolsó két évtizedéhez kapcsolódik, ahhoz az időszakhoz, amely – mondhatjuk bátran –, a legkevésbé ismert számunkra. Amikor ezt állítom, nem elsősorban irodalmi munkásságára gondolok, hanem szerkesztői, akadémiai tevékenységére, de főképpen irodalmi, tudományos és intézményes környezetével való kapcsolatára. Bár nagy mennyiségű szöveg áll rendelkezésünkre ebből az időszakból, a kritikai kiadás megjelentette az akadémiai iratokat, folyóiratbeli glosszákat, stb., Arany mégis mintha légüres térben élt volna, nem látjuk mögötte a dinamikus intézményes, személyes kapcsolatrendszert. Kevésbé foglalkoztunk tudományfelfogásával, az akadémiai tagokhoz, korabeli tudományos irányzatokhoz való viszonyulásával, irodalom- és tudományszervező elképzeléseivel és mindebben saját szereplehetőségeinek kijelölésével.

Nem állítanám, hogy a széljegyzetek önmagukban elegendőek lennének mindennek feltérképezéséhez. Mégis: a széljegyzetek látszólag egyedi és elszigetelt szöveghelyek e kötetekben, de ha együttesen nézzük meg őket, egy adott korszakból nagyobb mennyiségben, akkor összeolvashatók lesznek a bejegyzések Arany korabeli irodalmi szövegeivel, glosszáival, akadémiai irataival. Erre kiváló lehetőséget biztosít a szalontai anyag.

Alkalmas lehet a szalontai anyag Arany olvasástechnikájának, munkamódszerének vizsgálatára, hogy hogyan készült egy-egy bírálat megírására, stb. Kultusztörténeti, recepciótörténeti, könyv- és könyvtártörténeti, intézménytörténeti megközelítéseket is lehetővé tesz majd ez a kötet, mint minden kritikai kiadás, amely akkor tölti be jól a szerepét, ha a legkülönfélébb elbeszélések ágazhatnak ki belőle.