Március 3-án reggel, hajnalba ültünk a Szegedre induló vonatra, hogy a szegedi nagyállomásra érve átszálljunk a Budapestre induló gyorsvonatra, megkezdjük az Amerikába induló utunkat. Én ugyan előtte való napon összecókmókolva, azt hittem, hogy teljesen cakompakba vagyok, indulás hajnalán jó fél négy órakor felkelve nem lustálkodtam, de folyton szedelőzködve, mégis az a kellemetlen sors ért, hogy alig tudva a vonat indulásához odaérni, a sietve megváltott jegy valamiképen elcsúszott tőlem, alig léptem fel a vonatra, az már indult. A jegyvizsgáló kalauz rögtön ott volt, a jegyet minden keresésem dacára sem tudtam előkeresni. Egy pengő lebirságolással új jegyet kellett váltani, aminek Gravátz Ferkó és Kovács Berti barátom, nagyon jót kacagtak, egyrészt boszantott, másrészt restelltem. Gondoltam, rászánom, majd vigyázni fogok ezentúl — vigasztaltak is, hogy még csak ennyi baj érjen bennünket ezt még csak kiheverjük, megtörtént ez mán máson is. Pestre érve nekem már a Pannonia Szállóban volt előre szobám lefoglalva, ott elhelyezkedve, utána azonban autótaxiba ülve, a Nemzeti Bankba siettem, hol dollárt és frankot cseréltem és láttam el magamat. Azután Kiszely Vince vendéglőjében megebédeltünk. Gravátz Ferkó barátommal együtt. Ebéd után a zarándok irodába mentem, ahol is az amerikába szóló utlevelemet és hajójegyemet magamhoz vettem és a párisi 5 napi tartózkodási időre szálló 180 pengőt is lefizettem. Az erre való iratokat is az utlevelemhez csatoltam. Ekkorra a kifizetett összeg már 2635 pengőt tett ki. Atyafiságosan megnyugtattak, azonban tudtomra adták, hogy nekik most már több pénzre nincsen szükségük. Csak azt tanácsolták még, hogy a magam zsebét lássam el jól, hogy valamiképpen, hiányt ne szenvedjek. Megköszönve a jó tanácsokat, innen el távozva, egy pár jó útra való comot cipő megvásárlása után szállodámba tértem vissza és vacsora után a napilapokat átfutva lefeküdtem, jót aludtam. — (Folyt. köv.)

Amerikai útam naplója
Írja: Zsarkó Antal

Regeli flöstök után, felkutattam Tornyai János festőművész barátomat, volt iskolás pajtásomat. Szerencsére otthon értem és kedélyesen jó pár óra hosszát eltársalogtunk, festményeit és készülő dolgait sorra nézegetve, majd Vásárhely város viszonyairól és ismerőseiről diskuráltunk. Tőle elbúcsuzván, a Zarándok irodába mentem, a következő napi vonatindulás és a jegyek kiosztása iránt érdeklődni. Délben ebéd a "Pannoniában", délután meg a városban kószáltam, megnéztem a "Kossuth" szobor csoportozatot, amelynek leleplezésére nem volt szerencsém feljuthatni Budapestre. Igy most láttam először.
Legjobban lekötötte a figyelmemet a hadbainduló férfiúnak búcsuja hitves társától és kicsiny gyermekeitől. Innen az irredenta szobor csoportozatokhoz vitt útam, melyeknek szemléletében majd egy félórai időt töltöttem. Megkerültem a Duna partján levő Országházat, gyönyörködtem az Andrássy Gyula lovasszobrában, majd elgyalogoltam a Ferencz József hídig és tele szívtam a lelkemet a Duna két partjának csodálatos szépségeivel.
Közben rám esteledett. Visszatértem szállásomra és azzal az érzéssel hajtottam álomra a fejemet, hogy ezt a napot jól kihasználtam.
Reggel 5 órakor már talpon voltam. Sietve öltözködtem s miután számláimat már előtte való este kiegyenlítettem, kiautóztam a keleti pályaudvarra. Itt kaptuk kézhez a kocsikban megjelölt helyre szóló jegyeinket. Két hosszú vonat állott a síneken, minden kocsi-oldal római számmal megjelölve és számozva az ülések is. Az egyes kocsinak ablakára fel volt írva nagy olvasható betűkkel: Kossuth Exkurzió (bizottság, különítmény), a másik ablakára Vihte Star Line (hajótársaság). (Folytatjuk.)

Amerikai útam naplója
Írja: Zsarkó Antal

Az állomáson, már jóval az indulás előtt nagy közönség gyűlt össze. A fővárosi szinfónikus zenekar is kirukkolt és a két egymás mellett álló vonat között foglalva helyet állandóan játszott, szép magyar dalokat, a Hunyady és Rákóczy indulókat.
Lassanként megteltek a kocsik és aki csak tehette, az ablakhoz állott, nézegette a kirándulók hozzátartozóiból összeverődött tarka sokaságot.
Végre hangos füttyszó és megindul a vonatunk. Szerencsés útat! Jó mulatást! kiáltásoktól hangos az állomás és az itthon maradottak százainak kendő lobogtatása, üdvözlése között robogunk ki a keleti pályaudvar üveggel fedett csarnokából.
Száguld, rohan a vasló előttünk, repit bennünket. Egymás után érintjük Tatát, Bicskét, Komáromot, Győrt. Az utóbbi két helyen megálltunk pár percre, hogy csapatunk ujabb felszállókkal szaporodjék.
Közben megkaptuk lebélyegzett iratainkat és elrendezkedtünk. Mi vásárhelyiek egy szakaszban, míg dr. Tóth István csongrádi polgármester, Szabó Gyula szentesi járásbiró, a szomszédos fülkében s a nagyszerü humoru Négyesi Imre dr. Szentes polgármestere.
Fél nyolcra járhatott az idő, mikor reggelihez invitáltak bennünket. Átmentünk az étkező kocsiba, hol rossz kávét, meg egy kis adag vajat szolgáltak fel. De sonka szeletek is voltak felrakva, meg kristályvizes üvegek. Akadt is közöttünk nem egy, aki besonkázott, abban a hiszemben, hogy az is a reggelihez dukál. Jót nevettünk azután azokon, akik alaposan ráfizettek a reggelire, mivel hogy a sonkaszeletek ugyancsak vékonyak voltak, annál vastagabb az áruk.
Utoljára Moson-Magyar-Óvár állomásokon csatlakoztak még hozzánk Amerikába törekedő ujabb útitársak. Magyar földön azután csak egyszer állottunk még meg, a határnál, Hegyeshalmon. Folyt. köv.