|
Dr. Nagy Gyula (1991) |
|
MAGYAR EVANGÉLIKUSOK KÖZÖTT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Fél évszázaddal ezelőtt, 1941-ben alakult meg az Egyesült Államok és Kanada óriási területein szétszórt magyar evangélikus gyülekezetek és szórványok összefo gása, az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia (AMEK). Ez az átfogó közösség — beleépülve az USA és Kanada evangélikus egyházainak szervezeteibe — ezen a fél évszázadon át fel nem becsülhető szolgálatot végzett a hitüktől és magyarságuktól elszakadni nem akaró evangélikus kivándorlók és menekültek között.Az Erős Vár, az amerikai magyar evangélikusok lapja, amely idén lépett ötvenhetedik évfolyamába, nemrég kiemelkedő emlékező cikket közölt D. Brachma Gábor főesperes, az AMEK lelki vezetője tollából. Cikkében hatvanegy magyar evangélikus lelkész nevét sorolja fel, akik az észak-amerikai magyar evangélikus gyülekezetekben és szórványokban szolgáltak, illetve református vagy nem magyar evangélikus gyülekezetekben végeztek pásztori szolgálatokat. Ezenkívül huszonhét város és település nevét közli az USA és Kanada területén, ahol hosszabb-rövidebb időn keresztül teljes lelkészi szolgálat volt a szétszórt magyar evangélikusok között anyanyelvükön. Megelőző észak-amerikai utaimon, közöttük is legelőször 1957-ben, amikor D. Ordass Lajos püspök vezetésével egyházunk öttagú delegációjában részt vehettem a felejthetetlen minneapolisi evangélikus világgyűlésen, már régebben is végezhettem istentiszteleti szolgálatokat magyar nyelven New Brunswick, Pittsburgh, Chicago és Buffalo magyar evangélikus gyülekezeteiben. Májusi utunkon pedig, a két clevelandi gyülekezet mellett, két másik magyar evangélikus gyülekezettel volt találkozásunk. CHICAGO Ez a hatmilliós óriási város ma az egyesült Amerikai Evangélikus Egyház lelki és szervezeti központja. Ebben a világvárosban, a Michigan-tó partján, ma is él egy kis magyar evangélikus gyülekezet. Ma már, sajnos, magyar lelkész nélkül: saját temploma pedig sohasem volt. Tessényi Kornél, Turóczy Zoltán püspök volt titkára, az 1956-os forradalom után érkezett Chicagoba és megkezdte pásztori szolgálatát a magyar evangélikusok között. A nagyváros különböző templomaiban tartottak magyar nyelvű istentiszteleteket, miközben pásztoruk egy amerikai gyülekezetben is végzett szolgálatot, majd 1969-ben beiktatták egy másik amerikai gyülekezet vezető lelkészének. Nyugalomba vonulásáig gondozta magyar híveit, akik ma is hálával emlegetik hűséges szolgálatát. A távolból, betegen is köszöntött bennünket telefonon, most már "csak" imádságban hordozva híveit nyugalma éveiben. BUFFALO A pünkösdi ünnep után Clevelandból ebbe a Niagara-vízesés és a kanadai határ közvetlen szomszédságában fekvő nagyvárosba vezetett az utunk. Itt 1956-tól mindmáig Buthy Dénes az evangélikus gyülekezet lelkipásztora, akit sokan ismernek az idősebb lelkésznemzedékből. A kis magyar evangélikus gyülekezet 1914-ben alakult meg és sok krízisen ment keresztül. A Megváltóról elnevezett templom már közel állt a bezáráshoz, amikor 1956-ban Buthy Dénes megérkezett Buffaloba. Jól tudta, hogy ez az egyre fogyó lélekszámú kis gyülekezet még közegyházi segítséggel sem tud eltartani egy lelkészt, fenntartani a templomot és a gyülekezeti házat. Ezért nagy lelki erővel két tanári diplomát is szerzett az egyetemen, a gyülekezet gondozása közben, és jórészt tanári munkájából, fizetéséből élve — még nyugdíjasként is — évtizedek óta fáradhatatlan hűséggel gondozza Buffalo és környéke kis magyar evangélikus nyáját.Megérkezésünk estéjére — ezúttal is munkanap volt — csaknem ötvenen gyűltek össze a közelből és távolból, még Kanadából is, a gyülekezeti teremben. Igeszolgálattal kezdtük együttlétünket. Ezután — az asztalközösséget követően — kétórás, igen elevenb megbeszélés következett az amerikai magyar diaszpóra és az óhaza és egyházai mai kérdéeiről. A legégetőbb kérdés mindig újra visszatért: mi lesz az amerikai kis magyar "sziget" sorsa, jövője, ha a ma már 77 éves lelkipásztor egyszer majd nem tudja folytatni szolgálatát, és másutt az asszimiláció, a fogyó lélekszám teszi kétségessé megmaradásukat? HÁLAADÁS A MÚLTÉRT—IMÁDSÁG A JÖVŐÉRT Ezzel érkeztünk el az észak-amerikai — és a világ-diaszpóra más, távoli vidékei élő — magyar evangélikusok legfájóbb kérdéséhez. Mi lesz a jövője az egyre fogyó magyar evangélikus közösségeknek, a bennük ma még magyarul vagy legalábbis két nyelven végzett pásztori szolgálatoknak? Lesz-e folytatása a két Amerikában és Ausztráliában évtizedeken át olyan nagy hűséggel és önfeláldozással végze tt lelkészi-gyülekezeti munkának a jövőben?Legelőször is, emlékezzünk hálával arra, hogy ezek a távoli magyar evangélikus gyülekezetek hosszú évtizedeken keresztül — Észak-Amerikában sok helyen már csaknem egy évszázad óta — olyan nagy hűséggel őrizték-őrzik őseik hitét, anyanyelvét és magyar nyelvi örökségét. Hogy annyiszor nyújtottak lelki és anyagi segítséget is (Eperjes, Fasor, stb.) az óhaza egyházának és kivándorolni vagy menekülni kényszerült óhazai magyaroknak. Összekötő híd voltak hazai egyházunk és az amerikai evangélikus testvéregyházak között történelmünk egyik legnehezebb időszakában. De éljen bennünk a Pünkösd erősítő reménysége is! Ami emberileg szinte lehetetlennek látszik, megküzdeni a lelkészhiánnyal, az egyre fogyó lélekszámmal és az asszimilációval, az anyagi gondokkal, azt Isten Lelke elvégezheti; újjáteremtheti és fenntarthatja ezeket a kis magyar "szigeteket" túl az Óceánon, ha sem ők, sem mi nem veszítjük el el hitünk erejét és értük való felelősségét. Őrizzük meg őket mindig imádságainkban és szeretetünkben! A lelkészeket is, a világiakat is, akik a jövőben is hűséggel szolgálni akarnak közöttük! Legyen ez az írás emlékeztető — hazai egyházunk tengernyi mai gondja és új feladatai között is — a messze távolban élő magyar diaszpórára, közöttük a magyar evangélikus világ-diaszpórára, akik várják, hogy ne feledkezzünk meg róluk. Várják imádságainkat és szeretetünket. dr. Nagy Gyula |