Egy unalmas nap alatt a' hajón mindenhez kezd az ember 's minden-kivel beszédbe ered. A' több útitársak közt, egy csinos ifju lett előttem figyelmessé, ki szinte mindenütt kísért, 's nagy részvéttel hallgatta, midőn másokkal beszéltünk. Végre félre híva, 's hosszas engedelem kérés után, kérdezi, ha "nem vagyok e Magyar?" "Igenis Magyar vagyok" feleltem neki. Egészen lángba borult az ifju, 's "Hála Istennek" felkiáltott töredezett magyarsággal. "Mindjárt gondoltam bajuszáról 's az ángol szók diákos kiejtéséről, hogy az Urnak Magyarnak kell lenni." Ki képzelheti meglepetésem 's örömem, hogy a' föld golyóbissának ellenkező felén, az Erie közepén magyar szót hallok! Azonnal szíves beszélgetés eredt köztünk, elbeszéltük egymásnak Biográphiánkat 's ide vetődésünk történetét. Ő Pozsonban született, az odavaló Iskolában tanult, 's másutt az országban magyarul, és Müller Ferencznek hívják. Egy rokona, Bock István ez előtt 16 esztendővel Louisiannába vetődött, 's most New-Orleansban vadbőrökkel kereskedik; mint gyermektelen ember, őtet ez előtti esztendőkkel általhozatta Amérikába. Most rokona kőltségén, kereskedési tekintetben útazott Canadában, 's hazatértében van, a' Mississippin lemenni New-Orleánsba.

Müller már sokat felejtette a' nyelvet, 's akadozva beszélt, de nagyon örvendett hogy magyar szót hall 's erőlködött csak magyarul beszélni. És nekem ez az akadozás 's töredezett magyar kifejezések, kedvesebben hangzottak itt, mint otthon akármely szép Prédikátzio. Beszédünk tárgya, csak Magyarország volt, 's ő számtalan kérdéseket tett a' hazáról, elragadtatva mondta nehányszor: hogy ha Amérika constitutioját a' magyarokévá tehetné, annál boldogabb hely nem lenne a' földön. De mégis, ő másutt nem kíván meghalni, 's végtére is, csak magyarországra tér haza.

———

Bésötétedés után a' szél mind inkább nevekedett; éjfélkor már Portlandig haladtunk, de ott oly vihar csapott szembe, hogy egészen 25 mértföldet sodort vissza Dunkirkig. Lehetetlen volt felhaladnunk, 's egész éjjen a' Dunkirki kikötő előtt csavarogtunk. Alatt, nem volt képes maradni a' nagy tolongásban; felkerestem Müllert 's az éjjet a' Promenádon tőltöttük. Tárgyunk megint a' magyar haza volt 's a' világ több részeiveli egybehasonlítás. Igen kedves volt nekem Müllertől azt is hallani, hogy neki még van egy magyar Imádságos könyve 's Vasárnaponként abból olvas Báttyának, hogy a' nyelvet ne felejtsék! kért, ha nem tudnék e valamely magyar könyvet adni neki, de nagy bánatomra, nem volt nálam.

Íme, mely bájolólag csatolja egybe a' nyelv az egy haza gyermekeit, 's mely meleg szívvel fogadjuk egymást a' külföldön is, nyelvünk rokonságánál fogva! 's többszeri tapasztalásból tudom útazásom alatt, hogy az Európában itt ott talált magyar hazában szöletettekhez, — melyel a' külföldön mindenki dicsekszik, ki ithon a' nyelvet sem tudja, — nem az egy éghajlat alatt születés viszonyja, hanem a' nyelv vonszott egybe. És azt practicus igazságnak találtam, hogy a' mely ember azon haza nyelvét, hol született és él, vagy a' melynek jovaival él, nem tanulta-meg, vagy nem akarja megtanulni, — az vagy szörnyü ostoba, vagy szörnyen megveti a' hazát, 's az sem a' haza, sem az ott születettek iránt, soha nem érez egész lelkéből. És az ily ember, ki csak legelőnek nézi lakhelyét, megvetést érdemel ithon és külföldön is.

———

Szinte délig csavarogtunk Dunkirk előtt, nem merve közelíteni a' kikötőhöz. Végre, rászántuk magunkat, hogy e' tolongó hajót oda hagyjuk, 's partra szálva haladjunk tovább. Kapitányunk, nem látszott egészen javallni szándékunkat, félt, hogy a' hullámokat meg nem győzi a' kiszállító csónak. De jobbnak találtuk, fél óra alatt állni-ki egy nagyobb aggódást, mint egész nap aggódni, 's beereszkedtünk a' csónakba. Szegény Müller, könnybe borúlt, a' mint ereszkedni készültünk. Oly szíves részvétellel segítette portékáinkat lebocsátani, 's oly érzékenyül kívánt több ízben jó utat, mintha testvéreitől válnék. Mikor a' grádicsra száltunk, még egyszer megszorította kezünket, nagy könnyek gördültek szemeiből, 's egészen elfogódott. Láttam, hogy e' könnyek szíve méllyéből eredtek, 's a' haza nagy nevének emléke fokadoztatta azokat.—

Fél órai aggodalmas hánykódásunk után, parton voltunk. Visszatekintetem a' hajóra, 's szegény Müllert az ormon láttam, keszkenőjét felénk libegtetni.— [...]