Az egyik vasárnap délután társammal épen a városba akartam menni, amikor szállónk előcsarnokában megszólított az egyik amerikai magyar, Mr. Tóth. Néhány zarándokot keres, akiket autóján megkocsikáztathatna. A társam tréfásan azt mondja, gyerekkorrában őt az apja pipaszárral kergette az asztal körül, ha nem akart autózni; most azonban egyáltalán nem ellenkezett, örült a meghívásnak — így aztán a kedves Mr. Tóth elvitt bennünket autózni.

Útközben sok mindenről beszélgettünk. Önmagáról elmondta, hogy a budapesti Keleti Akadémia elvégzése után, 1913-ban jött ki Amerikába. Itt tovább folytatta tanulmányait és főleg könyvvizsgálási szakon képezte magát. Nyilvános könyvszakértői oklevele van öt államtól és tagja az Amerikai Könyvszakértők Egyesületének. Az egyik legnagyobb amerikai egyetemen, az ithacai Cornell Universityn a szállodai számviteli tárgyak tanításának főnöke. Minden csütörtök este befekszik a hálókocsiba és pénteken reggel, amikor Ithacába megérkezik, egyenesen az egyetemre megy előadást tartani. Hat órát tanít, este újra befekszik a hálókocsiba és szombaton reggel a halókocsiból megint egyenesen a new-yorki irodájába megy.

Mr. Tóth 1918-ban gyakornoknak állt be az akkor még szerény arányó Horwath & Horwath-céghez. Ma a cég egyik tagja. Nagyon érdekes, amit a cégről mond. A két Horváth-testvér 1907-ben jött ki Amerikába. Mind a ketten szállodában találtak alkalmazást, kezdetben kisebb állásokban. Néhány évi tapasztalat után látták, milyen nagy a szállodai konyhákban az élelmiszerek pazarlása, tehát rendszert dolgoztak ki a naponta felhasznált élelmiszerek költségének ellenőrzésére. Néhány évi próbálkozás után rendszerük fényesen bevált, mire egymás után vezették be a nagyszállók ügyvitelébe. Kimutatták, hogy minden ételen mennyi a haszon és a veszteség, és ha veszteség van, mi módon lehet a veszteséget nyreséggé változtatni. Amikor a szesztilalmi törvény behozásával a szállodai éttermek az italfogyasztásból származó haszontól elestek, a szállók erősen ráfizettek az éttermükre és azt hitték, hogy ezen nem is lehet változtatni. Ahol azonban a Horváth-féle rendszert bevezették, a veszteség nyereséggé változott. A rendszer tehát rohamosan terjedt az egész országban, úgy hogy ma már alig van valamire való szálló, ahol a Horváth-féle rendszert ne alkalmaznák.

Rendszerük fényes sikere arra bírta a két Horváth-testvért, hogy a szállóknak teljes könyvelési és számviteli rendszert dolgozzanak ki. Ez is bevált, s a cég rohamosan nőtt. Ma már a cég hat tagból áll (köztük négy a magyar) — s a new-yorki főirodán kívül az U.S.A. hét legnagyobb városában fiókirodát tart fenn és háromszáz alkalmazottal dolgozik. Közben a cégnek egy másik tevékenysége, a szálló könyvvitelének ellenőrzése is kifejlűdött. A Horváth-cég ebben egyedül áll. Az összegyüjtött rengeteg adat és tapasztalat minden szállóigazgatást érintő kérdésben szakértővé tette a céget, s ma már a legnagyobb bankok is a Horvéth-cég tanácsát kérik ki, mielőtt egy tervezett új szállót finansziroznának.

A FrenchBuioldingben, ebben a nagyarányú, 34 emeletes modern felhőkarcolóban van a Horváth-cég irodája. Ide vezetett bennünket a kedves Mr. Tóth, hogy lássunk egy modern new-yorki irodát. A modern felhőkarcolókon valami rejtett vagy tudatos babyloni hatás érzik. A French Building tervezői be is vallották ezt, amikor az előcsarnokot remek babyloni stílusban, gazdagon aranyozva képezték ki. Vasárnap minden látogatónak be kell írni a nevét és azt is, hogy hova megy, mikor, hány órakor és hány perckor jött. Amikor távozik, akkor is be kell írni az épület elhagyásának pontos időpontját.

A Horváth-cég irodája csak a 9-ik emeleten van. Az express-lift egy rántással felemel oda. Mr. Tóth kinyitja az ajtót és magyaráz.

— Az irodának csak eddig a kis előszobájáig lehet a látogatónak bejutni. Ezen a kis ablakon néz ki a telefont kezelő kisasszony, akinek be kell mondani, kihez, mi járatban jön a látogató, s csak akkor nyílik meg a beljebb vivő ajtó, ha a kisasszony telefonbejelentésére a keresett azt mondja: jöhet.

— Itt vannak a villannyal dolgozó, minden számtani műveletet másodpercek alatt elvégző és mindig pontos, tévedésmentes számológépek. Egy-egy ilyen gép egy egész iroda helyett dolgozik. Ma már nem kell számolni tudni, jobban elvégzi azt a gép. Drága ugyan, de ha már megvan, mégis csak sokkal olcsóbbnan dolgozik, mint 8-10 ember.

Mr. Tóth az egyetem négyévek könyvvizsgálói szakán képezte ki magát. Tucatnyi diplomája lóg a falon bekeretezve.

— Minek ez a sok diploma?

— Az Egyesült-Ĺllamok minden állama teljesen független lévén, mindegyik megkívánja, hogy aki az állam területén működni akar, annak az illető állam hivatalos közegei által kiállított diplomája legyen. Intézetünknek több nagyobb városban van fiókintézete, tehát meg kellett szerezni ezeket a diplomákat. Jó jövedelmi forrás ez az egyes államoknak, mert alaposan megfizettetik a diploma kiállítását. Drága képek ezek ott a falon!

A saját irodahelyiségébe vezet bennünket. Hatalmas, sima íróasztal, telefon, könyvállvány s a falon újból diplomák. Semmi dísz, semmi kényelem, itt dolgozni kell, nem szórakozni. A cég két főnökének is hasonló az irodahelyisége. Az íróasztalon 6-700 oldalas, vaskos könyv hever. Mr. Tóth és Mr. E.B. Horváth írta. Ez az ő könyvük, ebben benne van minden tudományuk, s az egyetemeken is ebből tanulnak a diákok. Nézem, forgatom a vaskos kötetet. Mind csupa szaktudopmány, amely arra oktat, hogyan kell szállodai könyvelést vezetni, vizsgálni és ellenőrizni. Még ilyen könyvet sem láttam, még kevésbé ilyen irodát. Elvégez ez minden könyvelési és ellenőrzési munkát a szállók helyett; rovancsol és ha kell -- leültet, börtönbe ülteti a vállalat tolvaját. Hirtelen jelennek meg, mindent lepecsételnek és sorjában nekilátnak a könyvvizsgálásnak. Minderől tudnak, tudják, hogy a legnagyob szálló mennyit költ a levesre vagy a salátára, és ha kell, megmondják, milyen tételnél lehetne takarékoskodni és a hasznot növelni. Ez a rengeteg adat egy fiókos szekrényben van elhelyezve. A rendszernek nagyszerű példája az, ahogy a rengeteg papirlapot összegyüjtötték. Mindjárt megtalálnak mindent. Csak ilyen tökéletesen kiépített rendszerrel tudják használni a rendkívül nagy tömegű adatukat.

Amikor Mr. Tóth nagyjából mindent megmutatott, megálltunk és ő tovább magyarázott Amerikáról.

— A háború kezdetén cégünk egyik tagját — aki még magyar állampolgár volt — a hadügyminisztérium megkérte, hogy vezesse a hirtelen épített tisztképző tábor élelmezését. Nem kérdezték, hogy vajjon amerikai állampolgár-e és a munkáját jól megfizették. A háború alatt, de még mielőtt az U.S.A. a Monarchiának hadat üzent volna, engem is besoroztak katonának, de mint magyar állampolgárt nem küldtek ki az európai frontra. Ellenben betettek egy irodába, ahol a harctérre küldendő, repülőgépekhez beosztott legénységet ruhával láttam el. A Monarchiának való háborúüzenés után pedig minden hűhó nélkül hazaküldtek s zavartalanul tovább folytathattam polgári foglalkozásomat. Ez Amerika!

— A mindenes cselédnek 70-80 dollár havi fizetése van. De nem mos, azt a mosó vállalat végzi el helyette. Nem tisztítja az ablakot sem, azt légtornászok végzik el helyette, akikre főleg a húszon felüli emeleteken van szükség. A cseléd főz ugyan — ha tud — de nem gyujt tüzet, gázon melegíti fel a kész vagy többé-kevésbé kész ételeket. De a gázt sem gyujtja meg, csak egy gombot nyom meg és a gézgyujtást is villamos szikra végzi el helyette.

— Azonban nem mindegyik cseléd elégszik meg 70-80 dolláros fizetéssel, van aki százon is felül kér és kap. De ez már nagyon ügyes és megbízható fehérnép. És főleg igen elegáns. Szép fizetéséből már finom bundát vehet; nem kell vesződnie a selyemharisnyája stoppolásával sem, ha elszakad, eldobja és előveszi az újat. A munkaidő meg van határozva, 6-8 óránál többet nem dolgoznak, mindennap kimenősek és hetenként egyszer vagy kétszer a gazdájuk egyik autóján kocsikáznak. De azért még a gazda sem jár gyalog, mert akinek olyan luxusra telik, hogy cselédet tart, annak már több autója van s aki csak egy autót tarthat, annak még nem telik cselédre. Nem mindenütt ilyenek ugyan a viszonyok, de a városokban minden lány undorodik a házimunkától. Aki vállalja, megfizetteti a munkláját, mert a gyárakban is megkereshet havonként 60-90 dollárt s az utált házimunkára sem vállakoznak olcsóbban, épen aszért, mert utálják.

A demokráciával és főleg az általános népjóléttel együtt jár a szolgai munkától való irtózás. Cselédnek lenni senki sem megy szívesen, ez nem egyeztethető össze az öntudattal és főleg a jóléttel. Aki jólétben van, az nem szorul erre a foglalkozásra. Amerikában különben sincs sok szükség a házicselédre. A lakások aprószobásak, minden egyszerű és praktikus; nincsen fölösleges és sok gondozásra szoluló bútordarab és holmi kép. szőnyeg vagy efféle. A konyha és étkezés is egyszerű. Az emberek az étkezésben annyira igénytelenek, hogy a vendéglői koszt is nagyon kielégíti őket. Mindenki sokat és intenzíven dolgozik, a megmaradt idő pedig szórakozásra és pihenésre kell, nincs idő a lakás fényesítésére és az otthon csinosítására. Haza csak hálni jár az ember, nem élni, az élet munka s azt nem otthon, hanem az arra való helyen, ahol fizetnek, ott kell végezni.

Egy angol és egy amerikai beszélget. Mindegyik a maga hazáját dicsőíti. Azt mondja az angol:

— Nálunk már egy nap alatt építenek házat.

— Az semmi — inti le az amerikai. — Multkor az irodába menet láttam, hogy egy házat kezdenek építeni. Amikor pedig este hazatértem, láttam, hogy már ki is lakoltattak egy lakót, mert hátralékban volt a házbérrel.

— Ez is semmi — inti le megint az amerikai. — Multkor San-Franciscóba kellett utaznom. Kikísért a barátom is. Amikor itt, New-Yorkban, búcsúzásra nyujtottam neki a kezemet, közben a vonat elindult és olyan hamar Chicagóba érkeztünk, hogy kinyujtott kezemmel a chicagói állomásfőnököt ütöttem nyakon. És mire nagyijedten visszakaptam a kezemet -- már meg is érkeztünk San-Franciscóba.

Bíró, 123-132.