New York
(March 13-19)
[Arrival March 13]

Az a tüntetés, amelyet a New-Yorkban megjelenő "Új Előre" cimü kommunista lap szellemi vezetése alatt álló s valószinűleg hazánk ellenségei által pénzelt "Horthy-ellenes Liga" tervezett és rendezett a zarándokok megérkezésekor a Knickerbocker szálloda környékén, az első pillanatban nyomasztólag hatott ugyan reánk, de már ekkor alkalmunk volt meggyőződni arról, hogy ez a szégyenteljes tüntetés, mely még Kossuth szent nevét és eszméit is sárba akarta rántani, minden komolyság s jelentőségnélküli volt s az Egyesült Államok közvéleményének gúnyos, lesujtó megvetésével találkozott. A mintegy 40 főre tehető felbérelt tüntetők szájaskodásait az inkább tiszteletünkre, mint védelmünkre kirendelt rendőrség úgyszólván percek alatt elhallgattatta.
(Faragó László: Kossuth zarándokok útja Amerikába 1928 [Békés: Petőfi-nyomda, 1928], p. 76.)

Pedlow kapitány vezetése mellett sok ezer jó magyar kendő és zászló lobogtatása közepette autóbuszokon berobogunk Newyorkba, a világ legnagyobb városába, ahol soha sincs éjjel s ahol minden lüktet az élettől, ahol minden és mindenki rohan, mintha valami láthatatlan erő üzné.
Az utcán rögtönzött kommunista tüntetés annyira jelentéktelen volt, hogy észrevételre sem alkalmas.
(Kozma György: "Az amerikai zarándokut". Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1928. április 26, 2. [VC K4/c:13])

[...] Éjjel van, mire megérkezünk, benn a dockban ledobálják a podgyászainkat a két emelet magasságból levezető deszka-csúzdára, hajigálják szerte-széjjel, persze nem a betük szerint megjelölt helyekre és bizony vagy másfél órába kerül, míg ki-ki hozzájut kofferjéhez.
Ez alatt az idő alatt állítólag kommunista tüntetés zajlott le a dock előtt, de hogy nem lehetett nagy arányú mutatja az, hogy mi, kik később indultunk a hotelba, már nem láttunk belőle semmit.
Igaz ugyan, hogy őriznek bennünket. Newyorkban autóbuszaink előtt állandóan motorciklis rendőr rohan, amely arra is nagyon jó, hogy utat csinál és a kereszt utcáknál nem kell megállnunk.
(Dr. Lázár Andor: Az amerikai Kossuth-zarándoklás [Budapest: Révai, 1928], p. 9.)

[...] A fogadást erősen megzavarta az, hogy a hajó érkezése délutánra volt jelezve, a köd miatt azonban későn érkezett és így a már kora délután óta ott várakozók egy része nem tudta bevárni a hajó érkezését. Így is nagyszerű volt a fogadtatás és azt semmiféle zavaró incidens nem akasztotta meg egy percre sem. [...]
Már este 11 is elmult, mire autónk a húszemeletes Knickerbocker-szállodához ért, ahol az egész, 540 tagból álló Kossuth-zarándokbizottság elszállásolást nyert. Amikor a szállodába megérkeztünk, vettük hírét annak, hogy a szálloda előtt egy kb. 30-40 tagból álló kommunista társaság tüntetett a magyar kiküldöttek ellen. A tüntetés közvetlen szemlélői nem lehettünk, mert a rendőrség néhány perc alatt szétkergette a főként asszonyokból álló tüntető sereget. Ezenkívül New York városában semmiféle tüntetés nem volt.
(Liber Endre: A főváros küldöttségének amerikai útja (Naplószerű feljegyzések) [Budapest: Székesfővárosi Házinyomda, 1928], pp. 7-8.)

Túlesve a csomagokkal való nehézségeken, liften szállítottak le a vámház földszintjére, ahol benn hatalmas autóbuszok vártak, hogy a szállodába szállítsanak bennünket.
Már itt az iduláskor hallottuk, hogy előzőleg az uccán a kommunisták valami tüntetést kíséreltek meg ellenünk, de hogy az tulajdonkép miben állott, nem tudtuk meg. Mire az autóbuszok az uccára kiértek, mi már semmiféle tüntetésnek semmi nyomát nem láttuk.
(Dr. Vásáry István Jelentése a newyorki Kossuth-zarándoklatról. [Debrecen: Városi Tanács, 1928], p. 14.)

A magyar fasiszta kormányzat lázas tevékenységgel iparkodott ellensúlyozni a Horthy-fasizmus elleni kampányt.
Egyik nagy akciójuk az volt, hogy ötszázfőnyi propaganda »zarándok«-csoportot indítottak útnak az Egyesült Államokba. Képviselők jöttek, újságírók, sportemberek, művészek. Azt tervezték, hogy csoportjukkal nagy föltűnést keltenek, zajos — és reményük szerint — ünnepélyes fogadtatás keretében vonulnak majd le a hajóról. New Yorkban és Clevelandben nagy ünnepségek közepette megkoszorúzzák a Kossuth-szobrot és saját ünneplésükbe bevonják az amerikai sajtót. Azután végigjárják az országot, népszerüsítik a magyar fasizmust. Nagy erőfeszítéseket tettek, hogy maguk mellé állítsák az amerikai közvéleményt. Számítottak az amerikai nagytőke és kormánya támogatására, amiben nem is volt okuk kételkedni.
Követségük, ügynökségeik jóelőre készítgették a talajt a siker biztosítására. Az amerikai magyarság soraiban garázdálkodó fullajtárjaik, volt jegyzők, szolgabíróivadékok, ügyvédek természetesen készséggel segédkeztek nekik. Szélhámoskodtak, telket, házat közvetítettek, biztosítási társaságok csapdáiba csalták be a jóhiszemű magyar dolgozókat. Tajtékpipával, olvasóval, imakönyvvel kereskedtek, minden érdekelte őket, ami üzlet.
A leghírhedtebb közöttük Himler Márton volt, aki később, a fölszabadulás utáni Magyarországon is szerepelt, mint az Egyesült Államok zsoldjában álló kémbanda egyik szervezője. Amerikában annakidején azzal kezdte pályáját, hogy pipával és »magyar specialitásokkal« kereskedett. Azután bányavállalatot szervezett, amelyet »Himlerville«-nek nevezett el. Részvényeket bocsátott ki és több mint egymillió dollárt csalt ki a magyar bányászoktól. Persze, mint bizonyára előre tervezte, hamar »megbukott« és az egymillió dollár nagyrészét bezsebelte. Később kiderült, hogy ezt a pénzt magyarországi befektetésekben akarta gyümölcsöztetni, ugyanakkor egy rokonának nyomdát vásárolt Nagyváradon, hogy necsak Magyarországon, hanem Romániában is legyenek befektetései. Végül a megmaradt pénzből lapot alapított, »Magyar Bányászlap« címen. Szédítette a munkásokat. De a lap arra is kellett neki, hogy »tömegerejét« dokumentálja az amerikai nagytőkések és politikai ügynökeik előtt. A választások alkalmával szállítani igyekezett nekik a magyar bányászok szavazatát.
Amikor csalárd bukása után az »Új Előre« és az osztálytudatos munkások megtámadták és a megcsalt, kifosztott bányászok ezrei fölháborodottan követelték vissza pénzüket — Himler sietve kórházba menekült azzal, hogy »gégebaja« van.
Hasonlók voltak cimborái is. Ezek is a magyar munkások becsapásából éltek. A betegsegélyző pénztárakban, egyletekben, klubokban basáskodtak, mint a Daragók vagy Révész Kálmánok. Kupeckedtek, vagy mint kisebb vállalkozók zsákmányolták ki a munkásokat. Egy nótát fújtak velük a különböző egyházak reakciós papjai, a katolikus Kiss Szaléz-félék, vagy a református Borshy—Kerekes-félék, Ujlakiak és mások. Meg is szerveztek egy reakciós csúcsszervezetet, az »Amerikai Magyar Szövetség«-et. Ezzel szolgálták egyszerre a magyar fasizmust és az amerikai nagytőkét. k voltak sztrájkok, tüntetések alkalmával a leghangosabb vörösfalók és uszítók.
Ezek az elemek készségesen álltak Horthyék propagandaakcióinak szolgálatába. Ők segítették előkészíteni az ötszázfőnyi fasiszta zarándokcsoport útját is, karöltve Horthyék hivatalos ügynökségeivel.
Abban nem csalódtak a Horthy-propagandisták, hogy az ötszázfőnyi csoport, amelynek az amerikai kormány készséggel adott beutazási engedélyt, a mindig szenzációra vadászó newyorki sajtóban kap majd némi nyilvánosságot. De arra aligha számítottak, hogy megérkezésükkor már a kikötőből futva kell menekülniök szállodáikba mellékutcákon át, a rendőrség védelme alatt.
A Kommunista Párt felhívására munkások, munkásasszonyok ezrei gyülekeztek a kikötőben a fasiszták méltó »üdvözlésére«. De hiába vonult ki a rendőrök egész hada az amerikai nagytőke szeretett vendégeinek védelmére, a tömeg áttörte a rendőrkordont és behatolt a várócsarnokba. Mikor a zarándokcsoport is bevonult a terembe, hatalmas tiltakozás-vihar tört ki.
— Horthy-brigantik! Orgoványi gyilkosok! — zúdult feléjük a felháborodás.
— Mars vissza innen! — kiáltotta egy hang a tömegből.
— Mi van Rákosival? Éljen Rákosi! — hangzott köröskörül.
Lett nagy riadalom a magyar fasiszták között. Hát ilyen fogadtatásban részesülnek a »dicsőséges amerikai demokráciában?« Hát így készítették elő ügynökeik a fogadtatást? Hát így gondoskodik az amerikai kormány az ő védelmükről? Idegesen a rendőrök felé húzódtak és sürgették a tüntetők eltávolítását.
Az egyik amerikai újságíró magnéziumlámpája robbant. Olyat pukkant, mint egy revolver, s a dörrenés megnagyítva visszhangzott az öblös várócsarnokban.
Az első pillanatokban azt hitték, hogy fegyver dörrent. A fasiszták rohantak, mint a kergült birkák, majd egycsoportba verődve rendőrért kiabáltak. Kint a parton a rendőri készültség rohamra indult a tömeg ellen. A tömeg itt-ott visszavonult, de annál viharosabban tüntetett a Horthy-ügynökök ellen.
A kikötő épületében a zűrzavar eltartott még egy ideig, azután a rendőrség gyors intézkedésére taxikat hozattak. A fasiszta ügynökök sietve és reszketve szálltak kocsiba, s rendőrfedezet mellett, mellékutcákon át csempészték őket a számukra kibérelt szállodákba.
A szállodák előtt is tüntető tömeg várta őket.
(Gyetvai János: Ezt láttam Amerikában... [Budapest: Szépirodalmi, 1952], pp. 78-81.)

[The ceremony
March 15]

A Central Park északkeleti sarkánál magyarruhás nők csatlakoznak hozzánk. De alig haladunk pár lépésnyire, amikor az első ellentüntetőkkel találkozunk. Röpcédulákat szórnak és nagy vörös lapokat mutogatnak »véres mészárosok« és hasonló felírásokkal. Alig vannak néhányan nagy tömegünkkel szemben és mégsem félnek tőlünk, a »véres mészárosok«-tól. Ha nem félnek is, de nem is erőltetik magukat, nincs bennük semmi meggyőződés és fanatizmus. Látszik, hogy csak foglalkozásukat gyakorolják; most gyalázkodó táblát cipelnek, tegnap pedig valamelyik cipőgyár, vagy rágógummi reklámtábláját hurcolták körül a városban. Nem sokkal ezután egy ablakból újra az előbbiekhez hasonló röpcédulákat dobálnak, de most már nagyobb tömegben. Nagyon iparkodnak. Ha már néhány csomag szennyes papirossal nem torlaszolhatják el a gyönyörű menet útját, legalább zavart akarnak kelteni közöttünk. Céljukat azonban nem érhették el, nem törődik velük senki, kikacagják őket, s a szennyes hangú papírtömeg az utcaseprő kocsijába — méltó helyére — kerül. Ezer és ezer ablakból a barátság és a rokonszenv megnyilvánulásával fogadnak, s csak egyetlen ablakból dobálnak gyalázkodó papirszemetet. A hitványak! Egy nő és egy férfi újra táblát tart felénk. Ezek már dühösebbek, főleg a »hölgy«! Valaki kiugrott a sorból, letép egy táblát, tucatnyi fényképész rohan a helyszínre, de hiába fáradnak, verekedésre nem kerül sor, nincsen szenzáció. [...]

A Kossuth-szobor, a tömeg egy része és a röpirat-szóró repülőgép.

[...]A Kossuth-szoborról úgyszólván tudomást sem véve, nem a szoborleleplezésről, hanem botrányról írtak. Aki csak a lapokból értesült a szobor leleplezéséről, az azt hihette, hogy ellenséges óriási tömegek között, sok ezer rendőr által körül falazva, néhány hivatalos ember lopva leplezte le a szobrot. Sokkal többet írtak néhány csirkefogó arcátlankodásáról, mint az ezeknél legalább ezerszer nagyobb magyar tömeg ünnepségéről. Ha valamelyik ujság nagyon kitett magáért, az ujságlepedő nyolc, hosszanti hasábjából legfeljebb háromarasznyi közleményt áldozott, de nem a szoborleleplezésnek, hanem a felfujt botránynak, mert a közlemény fele a botránnyal foglalkozott. [...]
Ha az ujságok képet nem közöltek volna a leleplezésről, a Kossuth-szoborról alig vehetett volna tudomást az ujságok olvasója, mert a cikk elsülyesztette a nagyarányú felvonulást és a szoborleleplezést az ellentüntetők legfeljebb ötventagú »tömegében«. De képet is kellett közölni, így a világ látott valamit a szoborból és a leleplezésből is. Azonban, amelyik ujság az elkerülhetetlen egy képen kívül másik képet is közölt, az olyan tendenciózus beállítású és olyan hazug aláírású volt, mintha a rendőrök nem a lelkes tömegek szoborkörüli felvonulását és felfejlődését szabályozták volna, hanem az ellenséges tömegeket szorították volna vissza. Az igaz, hogy túlságosan sok volt a rendőr, főleg a felvonulás mentén, de ez a túlzott óvatosság Walker polgármester hasznos óvintézkedése volt, nehogy néhány csirkefogó meg merje támadni a felvonulók impozáns nagy tömegét és velük agyonverettesse magát.
(Biró Zoltán dr.: Amerika. Magyarok a modern csodák világában [Budapest: Novák R. és Tsa., 1929], pp. 50-51, 59, 63, 64-65.)

A felvonulásnak s leleplezésnek is akadtak volna ünneprontói. A már említett Horthy Ellenes Liga s valami Hatvany Védő Bizottság tagjai: Gellért Hugó, Bálint Imre s mások aláírásával ellátott nyílt levélben magát New-York város polgármesterét is felszólították, hogy ne fogadja a zarándokokat s ne vegyen részt a leleplezési ünnepélyen. A felvonulás útját hazánkat, kormányunkat, bennünket zarándokokat gyalázó röpiratokkal szórták tele fizetett sihederek, mások angol nyelvű ugyanilyen gyalázkodó felírásokkal ellátott táblákkal akarták megtéveszteni New-York nem magyar lakosságát, de monden eredmény nelkül. Maguk az amerikaiak csak nevettek az éretlen, ostoba erőlködésen, amit a tünteték kifejtettek.
Egyébként pedig a zarándokok biztonságban voltak minden kellemetlenkedéssel szemben, mert Amerika hivatalos fejei gondoskodtak róla, hogy kegyeletes szent érzéseinket, szándékainkat senki meg ne háborítsa s meg ne hiúsíthassa. Ha a tüntetők közül valamelyik közelünkbe akart merészkedni, a kivonult rendfenntartó hivatalos közegek nyomatékosan figyelmeztették őket az illendőségre, sőt egyikét, másikát motorbiciklis rendőrök ki is tolták az utca tömegéből a respektábilis jármű erejével és sebességével.
Mikor a szárazföldön a tüntetők minden kísérletezése hiábavalónak, eredménytelennek bizonyult, a levegőben próbálkoztak meg vele. Bizonyára nem jó barátainktól kapott pénzen s támogatással repülőgépet szereztek s a Hudson túlsó oldaláról Hoboken felől felemelkedő repülőgépről szórtak le gyalázkodó röpiratokat. De még a szelek járása sem kedvezett nekik. Az isteni gondviselés megkímélte Kossuth szobrát attól, hogy a ledobott röpiratokból csak egy is reáhulljon s megérintse megszentelt, fennkölt alakját.
(Faragó 85-86)

Oriási kigyóvá növi ki magát a menet és a különböző zenekarok magyaros indulói nemcsak a Kossuth szoborig tartó 7 és fél kilóméteres utat, hanem azt is elfeledtetik velünk, hogy néhol a megvásárolt gyérszámu alvárosi söpredék jelentéktelen bolsevista tüntetésbe kezd, — az ablakokból fehér kendők integetnek mindenünnen. [...] Az ágyuk bömbölésétől visszhangzik a tér, a fotoriporterek és mozifényképészek rohamra indulnak, géppuskaként kattog kazettájuk, az égen megjelenik egy repülő, kommunista plakátokat akar reánk dobni, de minden erőlködése dacára szennyes iratcsomói a tengerbe hullanak.
(Kozma május 3, 2. [VC K4/c:14])

[...] Felvonulásunk során az útmentén felsorakozott magyarok meleg, szeretetteljes üdvözlése és köszöntése nagy örömmel és lelkesedéssel töltöttek el bennünket és az az egy pár feliratos tábla, amelyet a magyarság ellenségeinek valószinüleg fizetett emberei az utcán mutogattak és amely, mint ellenünk szánt tüntetés szerepelt, inkább komikusan hatott.
(Lázár 11)

A szobor leleplezésének ünnepélye mindvégig a legnagyobb lelkesedés közepette folyt le. Az ünnepély vége felé két repülőgép jelent meg a szobor felett és azokról röpcédulákat dobáltak le. Csak később tudtuk meg, hogy a repülőgépekről az itteni kommunisták megbízottjai dobálták le a cédulákat, amelyek tele voltak hazugságokkal. Többek között azt állították dr. Sipőcz Jenő budapesti polgármesterről, hogy ő vezette be, mint polgármester Budapestre a románokat, holott tudvalevő, hogy abban az időben nem is ő volt Budapest polgármestere. A repülőket különben megbüntették, nem a repülőcédulák ledobása, hanem alacsonyan való repülés miatt. A szoborleleplezés ünnepi hangulatát egyébként zavaró incidens nem rontotta és mi magyarok meghatottan álltuk körül a szobrot, büszkeséggel töltött el az a tudat, hogy a mi megcsonkított hazánk nagy fiának ebben a hatalmas városban ilyen fényes és lélekemelő ünnepség között állítottak szobrot.
(Liber 12)

Eme méreteiben is impozáns felvonulás közben történt az a tüntetés, amelyet itthon nagy méretűnek jeleztek a lapok. Ez a tüntetés abból állott, hogy itt-ott az útvonal mentén állott egy-egy ember, vagy nő, aki némán tartott egy nagy táblát a kezében, amelyre a Kormányzó urat és a Kormányt gyalázó szavak voltak írva. Egyik sarokház első emeleti kirakatából pedig röpcédulákat dobáltak ki, amelyek hasonló gyalázkoó tartalmú szövegeket tartalmaztak. Azonban semmi feltünést az egész tüntetés nem keltett. Tisztában volt vele mindenki, hogy nehány kommunista agitátor munkája az egész. Csaknem két óráig tartott a felvonulás a szoborhoz, amely valóban New-York egyik igen szép helyén áll.
(Vásáry 17)

Másnap a fasiszták, program szerint, a Manhattan sziget nyugati részén lévő Kossuth-szobornál rendeztek koszorúzási ünnepélyt.
Mi még a »zarándokok« megérkezése előtti napon kibéreltünk egy repülőgépet egyszeri felszállásra. Természetesen sem a tulajdonos, sem a pilóta nem tudta, hogy mire kell a gép.
A koszorúzás napján egy elvtársunk felszállt a gépen. Magával vitt egy csomagban néhányezer röplapot, amely magyar és angol nyelven leleplezte a Horthy-zarándoklat fasiszta propagandacéljait és képet adott a magyar ellenforradalom rémuralmáról.
Amikor legjavában folyt az ünnepély, amelyre munkások is nagy tömegben vonultak föl »nézőnek«, megjelent a repülőgép. Az elvtárs ledobta a röpiratokat. A pilóta azt gondolta, hogy valami reklámakcióról van szó. De a Horthy-fasiszták megijedtek. Hamar megértették, mit jelent ez a repülőgép. Részben a röplapok tartalmából, részben abból, hogy a tömeg egyszerre viharosan tüntetni kezdett.
— Kossuth-gyalázásra jöttetek ide?
— Munkásgyilkosok, fasiszta ügynökök, takarodjanak haza!
— Az amerikai magyarság nem kér a maguk szennyes propagandájából!
— Éljen Rákosi! Éljen a Kommunisták Magyarországi Pártja!
A zarándokok rémülten futottak szerteszét, s ki gyalog, ki taxin menekült.
A rendőrséget is meglepte a váratlan fordulat. Amikorra magához tért, a tömeg már csoportokra oszolva, tüntetve elvonult.
A szenzációéhes newyorki sajtó hamar fölkapta a hírt, hogy a magyar radikálisok »eddig szokatlan és ismeretlen módon« tüntettek repülőgépről a budapesti delegáció ellen. Horthyék fasiszta propagandája így vált bumeránggá. A zarándoklatnak csúfos futás lett a vége.
(Gyetvai 81)

Washington
(March 19-21)

A Fehér Ház egy aránylag nagy fehér márványépület egy emelkedésen, körülötte meglehetős nagy parkkal. A park vasrácskerítéssel van körülvéve. Amikor ide jöttünk, útközben itt is volt egy néhány csendes tüntető olyan táblákkal, mint New-Yorkban, ezeket azonban a rendőrök eltávolították, nem úgy, mint New-Yorkban, ahol nem törődtek velük.
(Vásáry 22)

Pittsburgh
(March 21-23)

A pittsburghi őszinte, meleg fogadtatást, az ott töltött feledhetetlen napokat is szerették volna megzavarni nemcsak a kis ententehoz tartozó államoknak Amerikában élő agitátorai, hanem az ezek pénzén Júdásokként élősködő, magukról, fajukról, hazájukról megfeledkezett magyarok is. A Pittsburghban megjelenő Post Gazette című angol lap közölte is a csehszlovákok, oláhok, szerbek tiltakozását a hivatalos fogadás ellen, különösen azzal érvelve, hogy a magyarok nem Kossuth szobrának leleplezésére jöttek Amerikába, hanem azért, hogy hangulatot keltsenek a trianoni béke reviziója érdekében.
Pittsburgh város polgármesterének becsületes erélye, nemes függetlensége előtt azonban semmivé zsugorodtak össze s teljes közönybe fulladtak ezek az akadékoskodások, tiltakozások és tervezgetett tüntetések.
(Faragó 117-118)

Rövid, de megható üdvözlés után a vendéglátó magyarok zászlólengetése és üdvrivalgása között, — lovas, motociklis és gyalogos rendőrök felügyelete mellett vonult be autókon a közeli szállodába a zarándoksereg, észre sem véve, hogy a cseh pénzen vásárolt és tüntetni akar egynehány kommunistát a felbuzdult magyar tömeg és gumibotos rendőrök pillanatok alatt ártalmatlanná tették.
(Kozma május 25, 2. [VC K4/c:17])

A hivatalos fogadtatás nagyon meleg, barátságos volt, ami annál inkább értékes, mert az ottani cseh-szlovákok és románok igyekeztek a városnál megakadályozni, hogy hivatalosan fogadjanak bennünket. A polgármestert azzal fenyegették, hogy ez a város békéjét fogja megzavarni. Azonban közelépésüknek semmi eredménye nem lett. A polgármester egy nagyon kedves, művelt ember, aki a magyarok iránt rokonszenvvel viseltetik s nem is teljesen ismeretlen előtte Magyarország, mert amint mondotta, ő már járt Budapesten és annak szépsége valósággal elragadó hatást tett reá. Érdekes volt, hogy a városházán fekete-sárga zászló díszítés is volt. Előbb nem tudtuk mire vélni, de aztán megtudtuk, hogy Pittsbourgh város színei.
(Vásáry 25)

Cleveland
(March 23-26)
[Arrival, March 23]

Megérkezésünkkor vagy kétezer ember éljenzett, integetett és sírt örömében. A nagyon lelkes fogadtatást néhány felbérelt szájas meg akarta zavarni. De nem sikerült nekik, mert csak elenyésző kis csoportot képeztek a tisztességes emberek tömegében. Legfeljebb ötvenen-százan lehettek ezek a hitvány, felbérelt szájasok. Kinaiak is lármáztak köztük. A nagyszájú csoport alaposan megmondta volna a véleményét rólunk, ha ugyan e nagy hangon szélnek eresztett vélemény az övéké lett volna, nem a felbujtóiké. Különös félreértésre adott okot, hogy a szájasok a zsidók vérét követelték tőlünk. Némely zarándok, aki a követelt vért mondhatta magáénak, bizony alaposan beijedt, hogy ezek a hiénák az ő vérüket akarják inni. De nem voltak veszélyesek, csak szájaskodtak.
[...]
A szenzációhajhászó újságok most is többet írnak a szép pályaudvari fogadtatást elrontani akaró gyönge és csúf kísérletről, mint magáról a szíves és nagyon meleg fogadtatásról.
(Biró 208, 209.)

A tömegben elhelyezkedett néhány zajongó cseh bérenc álkommunistát a lelkes nép és az angol detektivek másodpercek alatt minden földi jóval elhalmoztak.
A rendőrök komor sorfala ünnepélyesebbé tette az amugy is emelkedett hangulatot.
(Kozma június 6, 2. [VC K4/c:20])

[...] Az érkezés alkalmával itt is ünnepélyes fogadtatásban volt részünk, a clevelandi magyarság részéről. Előzetes közlések szerint már a pályaudvarnál várt volna ránk egy nagyobb tüntetés, de néhány halkszavú tüntető kivételével, akiket clevelandi magyarok csakhamar elhallgattattak, itt sem volt részünk tüntetésben. [...]
(Liber 37)

[At the Town Hall
March 24]

Másnap délelőtt autóbuszokon a clevelandi városházához kocsiztunk.
A szovjet és cseh pénz ma is müködött és a városháza előtt megmozdultak az agitátor táblák. Pedlow kapitány angol hidegvérét elveszitve egyik csirkefogónak kezéből kicsavarta azt, a motociklis rendőrök felnyargaltak a városháza előtti térre és legázolták és falhoz szoritották a szovjet és cseh bérenceket, bebizonyitván, hogy a motociklinek a tömegben nagyobb morális hatása van, mint a lovas rendőrnek.
(Kozma június 14, 2. [VC K4/c:20])

[At the Kossuth statue
March 25]

[...] Már vagy 8-10.000 ember veszi körül a kis Kossuth-szobrot. [...]
Repülőgép kering a levegőben és ugyanolyan gyalázatos cédulákat dob le, mint a másik a new-yorki szoborleleplezésen dobált. De épen úgy, mint New-Yorkban, most sem hull ide egy sem, messze elsodorja a szél. (Egyet később megtaláltam távol innen.) Máskülönben is forcsa hangulatban kezdődik az ünnepség. Közbekiáltások hangzanak és a szoborral szemben néhányan vércseppektől csurgó, vörös betűs kartonlapokat tartanak fejük felett. Egyszer csak letépik az egyik ilyen gyalázkodó lapot. Éljenzés és taps jutalmazza a vállakozókat. Erre az esernyőnyelek és az öklök is előkerülnek és néhány másodperc alatt minden plakát eltűnik és egy perc mulva rendőrkézen van mind a tucatnyi csirkefogó. Kitűnt, hogy a szoborral szembenálló néhány ezer ember — az ünnepség főtömege — nem ünnepet rontani, hanem ünnepelni jött ide és semmi közük sincs a közéjük furakodott tüntetőkhöz. Most már zavartalanul folytatódhatik a szép ünnepség. [...]
(Biró 219-220)

Rajtunk kívül mintegy 8000 főnyi tömeg helyezkedett el a szobor körüli hatalmas téren, akik közé — sajnos — befészkelte magát nehány kegyeletrontó bérenc kommunista is, a már unalmassá váló izetlen fölírásokkal ellátott táblákkal, akiket azonban maga a hazafias közönség némított és távolított el a tömegből.
(Faragó 126)

A cseh pénzen vásárolt kommunista néma tüntetés repülőgépről, piros léggömbről és agitátor táblán annyira nem járt eredménnyel, hogy a felbuzdult amerikai magyarok az esernyő vastagabbik nyelével hamarosan végit vetették az ünneprontásnak, a tüntetőket tolonckocsin néhány perc alatt a rendőrök egy kis hüsülésre elszállitották.
(Kozma július 4, 2. [VC K4/c:21])

Clevelandban a Kossuth-szobornál tartott ünnepség alkalmával voltak gyenge próbálkozások kommunista részről az ünnmepség megzavarására, de ezeket nem annyira a rendőrség nyomta el, mint a magyar közönség megvetése tette nevetség tárgyává.
(Lázár 26)

Az ünnepély mindvégig zavartalanul lelkes hangulatban folyt le körülbelül 5-6000 ember jelenlétében. A kommunisták ugyan itt is próbáltak zavargást előidézni, külön táblákkal vonultak fel, amelyeken az előttünk már ismert felírások voltak láthatók, de ezeket a táblákat maga az ünneplőközönség hamarosan eltávolította, a rendőrség erélyes közbelépése pedig minden zavargásnak elejét vette. Az ünneplőközönség gyűrűjébe beszorult kommunisták, cseh, tót és szerb szövetségeseikkel együtt szóhoz sem jutottak, az általuk kibérelt repülőgépről ledobált cédulák pedig mind a távoli Erie-tóba estek.
(Liber 40)