De electione Almi ducis

5. Gens itaque Hungarorum fortissima et bellorum laboribus potentissima, ut superius diximus, de gente scithica, que per ydioma suum proprium Dentumoger dicitur, duxit originem. Et terra illa nimis erat plena ex multitudine populorum in ibi generatorum, ut nec alere suos sufficeret, nec capere, ut supra diximus. Qva propter tunc VII. principales persone, qui hetumoger uocantur usque in hodiernum diem, angusta locorum non sufferentes, habito inter se consilio, ut a natali solo discederent, ad occupandas sibi terras, quas incolere possent, armis et bello querere non cessarunt. Tunc elegerunt sibi querere sibi terram Pannonie, quam audiuerant fama uolante terram Athile regis esse, de cuius progenie dux Almus pater Arpad descenderat. Tunc ipsi VII. principales persone conmuni et uero consilio intellexerunt, quod inceptum iter perficere non possent, nisi ducem ac preceptorem super se habeant. Ergo libera uoluntate et communi consensu VII. uirorum elegerunt sibi ducem ac preceptorem in filios filiorum suorum usque ad ultimam generationem Almum filium Vgek, et qui de eius generatione descenderent, quia Almus dux filius Vgek et qui de generatione eius descenderant, clariores erant genere et potentiores in bello. Isti enim VII. principales persone erant uiri nobiles genere et potentes in bello, fide stabiles. Tunc pari uoluntate Almo duci sic dixerunt: Ex hodierna die te nobis ducem ac preceptorem eligimus, et quo fortuna tua te duxerit, illuc te sequemur. Tunc supradicti uiri pro Almo duce more paganismo fusis propriis sanguinibus in unum uas ratum fecerunt iuramentum. Et licet pagani fuissent, fidem tamen iuramenti, quam tunc fecerant inter se, usque ad obitum ipsorum seruauerunt tali modo.

6. Primus status iuramenti sic fuit: ut quamdiu uita duraret, tam ipsis, quam etiam posteris suis semper ducem haberent de progenie Almi ducis. Secundus status iuramenti sic fuit: ut quicquid boni per labores eorum acquirere possent, nemo eorum expers fieret. Tercius status iuramenti sic fuit: ut isti principales persone, qui sua libera uoluntate Almum sibi dominum elegerant, quod ipsi et filij eorum nunquam a consilio ducis et honore regni omnino priuarentur. Quartus status iuramenti sic fuit: ut siquis de posteris eorum infidelis fieret contra personam ducalem, et discordiam faceret inter ducem et cognatos suos, sanguis nocentis fuderetur, sicut sanguis eorum fuit fusus in iuramento, quod fecerunt Almo duci. Quintus status iuramenti sic fuit: ut siquis de posteris ducis Almi et aliarum personarum principalium iuramentj statua ipsorum infringere uoluerit, anathemati subiaceat in perpetuum. Quorum VII. uirorum nomina hec fuerunt: Almus pater Arpad. Eleud pater Zobolsu, a quo genus Saac descendit. Cundu pater Curzan. Ound pater Ete, a quo genus Calan et Colsoy descendit. Tosu pater Lelu. Huba, a quo genus Zemera descendit. VII-us Tuhutum pater Horca, cuius filij fuerunt Gyyla et Zombor, a quibus genus Moglout descendit, ut inferius dicetur. Quid plura? Iter hystorie teneamus.

A hungárusoknak igen vitéz és hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete, mint fentebb mondottuk, eredetét a szittya nemzetből vette, amelyet saját nyelvén dentü-mogyernak neveznek. És az a föld túlontúl megtelt az ott született népek sokaságával, annyira, hogy övéit már sem táplálni, sem befogadni nem tudta, mint fentebb mondottuk. Ezért akkor a hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem tűrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem nélkül fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott. Ámde a hét fejedelmi személy közös és igaz értelemmel belátta, hogy a megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér és parancsoló nem lesz felette. Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát, és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, mivel Álmos vezér, Ügyek fia, továbbá azok, akik az ő nemzetségéből származtak, jelesebbek voltak nem dolgában, meg hadban is hatalmasabbak. Tudniillik az a hét fejedelmi személy nem dolgában előkelő, hadban hatalmas, hűségben állhatatos férfiú volt. Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: "A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahová a szerencséd visz, oda követünk téged." Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért — pogány szokás szerint — saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik.

A magyarok bátor és hadi vállalkozásokban félelmetes népe, mint fent említettük, a szkítáktól ered, amelyet a saját nyelvükön dentumogernek hívnak. Földjük olyannyira megtelt az ott született népek sokaságával, hogy az sem táplálni, sem befogadni nem tudta őket, amint arra már fentebb kitértünk. Ezért a hét fejedelmi személy, akiket a mai napig hétmagyarnak hívnak, nem tűrve tovább a hely szűkét, tanácsot tartott, hogy szülőföldjüket elhagyva olyan területet foglaljanak el, amelyet benépesíthetnek, s ehhez a fegyveres harctól sem riadnak vissza. Akkor választásuk Pannónia földjére esett, amelyről az a hír járta, hogy annak az Attila királynak a földje, akitől Álmos fejedelem, Árpád apja származott.
Akkor a hét fejedelmi személy közös és végérvényes döntésre jutott, miszerint a megkezdett utat csak úgy tudják véghez vinni, ha maguknak fejedelmet és parancsolót választanak. Tehát a hét férfiú szabad akaratából és közös megegyezéséből Ügyek fia Álmos és a nemzetségéből majdan leszármazók személyében fejedelmet és parancsolót választott magának és fiai fiainak is, az utolsó nemzedékig. Ügyek fia Álmos fejedelem és a tőle leszármazók ugyanis előkelőbb születésűeknek és harcra termettebbeknek bizonyultak. A hét fejedelmi személy tudniillik kiváló születésű, hadratermett és hűséges volt. Akkor egyhangúan így szóltak Álmos fejedelemhez: "A mai naptól fogva téged választunk meg fejedelmünkké és parancsolónkká. Ahová a sors elvezet téged, oda mi is követünk". Akkor az említett férfiúk megerősítették Álmos fejedelmnek tett esküjüket: pogány módra vérüket egy edénybe folyatták. Bár pogányok voltak, közösen tett hűségesküjüket halálukig megtartották a következők szerint:

Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtelen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján!

Anonymus: Gesta Hungarorum. Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Hasonmás kiadás. Fordította Pais Dezső (Budapest: Magyar Helikon, 1977), pp. 83-84.

Az eskü első pontja úgy hangzott, hogy maguk és utódaik fejedelme mindenkor Álmos nemzetségéből származzon. Az eskü második pontja úgy szólt, hogy a közös vállalkozások során szerzett javakból mindegyikük részesedhessen. Az eskü harmadik pontja szerint a fejedelmi személyek és fiaik tanácsát mindig ki kell kérni, ők Álmost szabad akaratukból választották meg uruknak. Az eskü negyedik pontja úgy szólt, hogy ha utódaik közül bárki hűtlennek bizonyulna a fejedelmi személlyel szemben és ellentétet szítana a fejedelem és rokonai között, a vétkesnek éppúgy vére ontassék, miként ők is vérükkel erősítették meg Álmos fejedelemnek tett esküjüket. Az eskü ötödik pontja szerint, ha valaki Álmos fejedelem és a többi fejedelmi személy közül meg akarná szegni az eskü rendelkezéseit, sújtsa örök átok.
E hét férfiú neve a következő: Árpád apja Álmos, Szabolcs apja Előd, akitől a Csák nemzetség ered, Kurszán apja Kend, Ete apja Ond, akitől a Kalán és Kölcse nemzetség származik, Lél apja Tas, valamint a Szemere nemzetség őse, Huba. A hetedik Horka apja Tétény volt, akinek fiai Gyula és Zombor, a Maglód nemzetség ősei, amire alább még visszatérek. Minek folytassam tovább? Kövessük a történtek fonalát!

Veszprémy László fordítása. In: Kristó Gyula (ed.) A honfoglalás korának írott forrrásai (Szeged: Szegedi Középkorász Műhely, 1995), pp. 285-287.

Hungary was constituted by a compact among the southern Magyar tribes in 1001, under their founding King Stephen, who had also brought them to Christianity in the tenth century. In both cases, a nobility that had developed in more or less organic ways within each tribe or region compacted with one another in the name of their followers to organize a people or polity.^* The Magyars, victorious after conquering the territory now known as the Hungarian Plain, came together and made a pact to join together, accept Christianity, and proclaim Stephen their king. Subsequent generations of Hungarians have accepted this event as the starting point of their sacred history, the founding of their state and nation. In due course King Stephen became Saint Stephen, the patron saint of Hungary, thereby reaffirming the unity of the Hungarians' religious and national commitment.
What seems to be missing from this is carryover. The pact was a onetime act, not dissimilar from pacts among tribes in other times and climes. Stephen's crown was awarded him by the Pope and he built a state along German lines. The pact itself did not lead to the establishment or reinforcement of either a covenantal regime or political culture.

* On the Hungarian pact, see Emil Lengyel, 1000 years of Hungary (New York: John Day, 1958); John Thayer Hitchcock, The Magars of Banyan Hill (New York: Holt, Rinehart, Winston, 1966); Carlile Aymler Macartney, The Magyars in the Ninth Century (Cambridge: Cambridge University Press, 1930); Paul Teleki, The Evolution of Hungary and Its Place in European History (Gulf Breeze, Florida: Academic International Press, 1975).

De septem capitaneis electis

(27.) Cumde in eisdem castris permanerent, irrupcionem circumquaque iacencium dominorum formidantes deliberato comuni consilio septem capitaneos inter se prefecerunt, et in septem exercitus sunt divisi, ita ut unusquisque exercitus unum haberet capitaneum sine centurionibus et decanis esueto, modo positivis. Unus namque exercitus habebat tria milia virorum armatorum sine centumviris. Ex centum itaque tribubus et octo in secondo egressu de Scytia de qualibet tribu duo milia virorum armatorum sunt egressi familiarum numero nun apposito.

(27.) Midőn ezekben a táborokban lakoztak, félvén, hogy a körülöttük levő urak rájuk törnek, egy értelemmel elhatározták, hogy maguk közül hét kapitányt választanak, és hét seregre oszlottak úgy, hogy minden seregnek volt egy kapitánya, a szokásos módon rendelt századosokon és tizedeseken kívül. Minden seregben — a századosokon kívül — háromezer fegyveres férfiú volt. Szittyaországból való második kijövetelkor tehát a száznyolc nemzetség mindegyikéből kétezer fegyveres férfiú jött el, hozzátartozóiknak számát nem tekintjük.

Chronicon Pictum/Képes Krónika. Sajtó alá rendezte Mezey László. Fordította Geréb László (Budapest: Magyar Helikon, 1964), p. 85.

Midőn e várakban időztek, a körülöttük levő urak támdásától félve, közös elhatározással maguk közül hét kapitányt helyeztek az élre, és a hadsereget is hét részre osztották úgy, hogy minden seregnek egy kapitánya volt a szolásos módon állított századosokon és dékánokon kívül Egy-egy sereg 3 ezer [30 ezer] fegyveres férfiből állt, a századosokat nem számítva. A szkítiából való második kijövetelkor a 108 nemzetségből nemzetségenként 2 ezer [203 ezer] fegyveres férfi jött el onnan, a családtagok számát nem véve figyelembe.

"14 századi krónikakompozíció". Fordította Kristó Gyula. In: Kristó Gyula (ed.) A honfoglalás korának írott forrrásai (Szeged: Szegedi Középkorász Műhely, 1995), p. 359.