VIII

Szegény Catullus, itt a perc, ne őrjöngj már,
s hidd elveszettnek azt, mit elveszettnek látsz.
Fehértüzű napok ragyogtak egykor rád,
míg arra jártál, merre kedvesed hivott,
kit úgy szerettem, mint egy asszonyt sem fognak.
A tréfa járta akkor, édes élet volt:
amit kivántál, kedvesed se gyűlölte.
Bizony fehértüzű napok ragyogtak rád.
Ő nem kiván már, hát te is, bolond, hagyd el;
ne fuss utána és ne légy szerencsétlen,
légy eltökélt, keményszivű, szilárd végre.
Élj boldogan, szerelmesem, Catullus már
szilárd, nem üldöz, ellenedre nem kérlel:
csakhogy neked, te bűnös, fájni fog, hogy majd
nem szólongatnak éjjelente: élet lesz
az életed? Ki ostromol? ki tart szépnek?
s majd kit szeretsz? kiének mondanak, kit fogsz
csókolni, és kinek harapsz az ajkába?
De légy konok, Catullus és szilárdszívű.

Devecseri Gábor