Vissza

 

 

SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszék

Hász-Fehér Katalin

2016/2017. tanév I. félév

 

Szakdolgozati tájékoztató

 

 

Konzultációk

A szakdolgozókkal egyéni konzultációk formájában dolgozunk. Az egyéni konzultációk előzetes megbeszélés alapján történnek (haszfeher@gmail.com).

 

Az e félévi időpontok:

Jelentkezés szakdolgozati témáért: szeptember 30-ig.

 

 

A Kari Tanulmányi és vizsgaszabályzat vonatkozó rendelkezései, kivonatban

 

1. A hallgatónak a záróvizsga előfeltételeként szakonként szakdolgozatot kell készítenie.

2. Több szakdolgozat készítése esetén azoknak tartalmilag legalább 70 %-ban el kell térniük egymástól.

3. A hallgató köteles szakdolgozatához – abba beleköttetve – csatolni azon nyilatkozatát, miszerint fegyelmi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a szakdolgozat saját munkája. Ebbe beletartozik az is, hogy nem dolgoz fel más kurzusokon a tanárától hallott előadást. Ha ennek ellenkezője bizonyosodik be, a hallgató munkája elégtelenre értékelendő, s ellene fegyelmi eljárás kezdeményezhető. (A plágiumra vonatkozó részletes rendelkezések az SZTE BTK „Szabályzat a hallgatói plágiumról” elnevezésű szabályzatában találhatók.)

4. A szakdolgozatot az adott tanévben aktuálisan érvényes formai és tartalmi követelmények szerint kell elkészíteni.

5. A BA és MA szakok szakdolgozati követelményei az alábbiak szerint alakulnak: a képzés munkanyelvén 20–35 oldal terjedelemben, 12-es pontméretben, 1,5-es sorközzel megírt önálló munka, melyben a tartalom- és irodalomjegyzék a 20-35 oldal terjedelmen felül értendő.

 

 

További tudnivalók a nálam szakdolgozni kívánó Hallgatók számára

 

1. A témát a Hallgatóval közösen határozzuk meg. A téma választható a 18–19. századi magyar irodalom és kultúra bármely területéről. Lehet textológiai, elméleti, összehasonlító jellegű, elemző, kritikatörténeti stb. dolgozat. Választható összehasonlító jellegű téma a magyar és világirodalomból, illetve 19. századi és kortárs irodalomból is.

 

2. A szakdolgozat önálló tudományos munka, ami azt jelenti, hogy a Hallgató nem dolgozhat fel más előadásokon, szemináriumokon a tanárától vagy hallgatótársától hallott/előadott témát. A munkának rendelkeznie kell a tudományos munka ismérveivel: lábjegyzetekkel, hivatkozásokkal, bibliográfiával. A jegyzetekben, illetve az olvasmányjegyzékben szereplő művek bibliográfiai leírásának követnie kell a szakirodalomban használatos leírások valamelyikét.

3. A szakdolgozatban nem használhatók fel nem tudományos értékű és igényű anyagok. Nem használhatók olyan internetes oldalak, mint a sulinet, palya.hu stb. Nem használhatók középiskolás tankönyvek, ismeretterjesztő szintű munkák stb.

4. A szakdolgozónak minimum 10 tudományos értékű munkára (kivéve ha nincs ennyi munka az adott témakörből), és legalább 2 idegen nyelvű tudományos szövegre kell hivatkoznia.

5. A dolgozatban a szó szerinti és a tartalmi idézetek együttes aránya nem haladhatja meg a teljes szöveg 15%-át.

6. A szövegben nem fordulhat elő jelöletlen tartalmi vagy szó szerinti idézet.

 

A munka menete

 

1. A szakirodalom olvasása és részletes vázlat készítése, leadása: február 1-jéig.

2. A szöveg megírása március 15-éig. Ellenőrzés: április 1-jéig.

3. A késznek tekintett, nyomtatott szöveg ellenőrzésre való leadása: április 1.

4. Esetleges újabb javítás, átdolgozás: április 25-ig.

 

A témavezető tanárnak kötelessége felhívni a figyelmet a helyesírási, fogalmazásbeli hibákra, de nem köteles javítani azokat. Súlyos helyesírási, nyelvhelyességi hibák miatt az osztályzat csökkenthető.

 

Vissza