Az egri káptalan
A püspökség megalapításával gyakorlatilag egy időben, létrejött az egri káptalan is, körülbelül 15-20 fős létszámmal. A káptalan a székesegyháztól észak-nyugatra feküdt, kialakítása külön említést érdemel, négy saroktoronnyal ellátott kastélyszerű épület volt. (Rupp 1870)
Az egri kanonokok szűkös életvitelére utal az az 1216-os oklevél, amiben Katapán püspök a szerencsi tizedjövedelmeket átengedte kanonokjainak. 1226-ban, a már fentebb említett Kilit püspök azzal a kéréssel fordult a pápához, hogy a zsinati határozat ellenére a kanonokok kápolnajövedelmekhez juthassanak. Ezt III. Honorius pápa, az egri egyházmegye szegénységére való tekintettel megengedte a püspöknek. (Schematizmus 1987)
A 13. században Lampert püspök regnálása alatt mindössze tizenkét kanonokról tudunk. Ezzel szemben az őt követő András püspök a kanonoki stallumok számát harminchatra emelte, az oltármesterek pedig, több mint negyvenen voltak. A konvent létszámának túlzott megemeléséhez azonban, nem kapcsolódott a székeskáptalan jövedelmeinek emelése. A kanonokok így nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A fennálló helyzeten 1307-ben Márton püspök változtatott, aki a kanonokok kérésére elrendelte, hogy a konvent száma nem haladhatja meg a húszat. Továbbá visszaadta az András püspök által elvett jogaikat és javadalmaikat. (KMTL 1994)
A tatárjárás után az egri székeskáptalan egészen Zsigmond koráig, azzal a kiváltsággal bírt, hogy a király által kijelölt három egyházi férfiú közül maga választhatta püspökét. Ezután ezt a jogot a királyok maguknak sajátították ki. (Rupp 1870)
Egerben a székeskáptalan mellett három társaskáptalan folytatott hiteleshelyi tevékenységet. A konventek létszáma egyenként 4-6 fő között mozgott, 1552-ben a török támadás során mindhárom intézmény elpusztult. Érdekesség, hogy az egyik társaskáptalan védőszentje Szent István király volt. (F. Romhányi 2000)