Név: Hekáné Dr. Szondi Ildikó.
Születtem: Nyírmeggyesen, 1955. október 8-án.
Családi állapot: férjezett. Férjem Heka László, az Eszéki Egyetemen 1984-ben végzett, jogász. Magyarországon főleg írói, újságírói tevékenységet folytat. Kutatási területe a horvát-magyar közjogi kapcsolatok története, amely témakörből készítette PhD értekezését, és tart speciális kollégiumokat a JATE Jogtörténeti Tanszéken, az Universitas hallgatói számára.
Gyermek: Heka Dária, 7 éves.
Szülők: Édesapám nyugalmazott magyar-történelem szakos általános iskolai tanár, szakfelügyelő, édesanyám nyugalmazott tanítónő és a tanítás mellett 40 éven keresztül a nyírmeggyesi művelődési ház, és mozi igazgatója .
Általános iskola: Nyírmeggyes, 1962-1970.
Középiskola: Mátészalka, Esze Tamás Gimnázium, matematika-fizika tagozat 1970-1974.
Egyetem: JATE Állam-és Jogtudományi Kar, Szeged 1975-1980.
Tevékenységek:
- Egyetemi hallgatói érdekvédelmi felelős: 1977-1980. Az ország első hallgatói munkaközvetítő irodájának megszervezése, vezetése. A tapasztalatokról készült diplomamunka országos pályázaton első díjat nyert.
- Munkajogi Tudományos Diákkör vezetője 1978-1979.
Beosztások:
Gyakornok: JATE Állam- és Jogtudományi Kar Statisztikai- és Demográfiai Tanszék 1980-1982.
Egyetemi tanársegéd: 1982-1985.
Egyetemi adjunktus: 1985-.
Tevékenységek:
Egyetemi Énekkar tagja és tanárelnöke 1975-1995. Közreműködésemmel a JATE Énekkar Európa szinte minden országának egy, vagy több egyetemén vendégszerepelt, és létesített kölcsönösségen alapuló - máig is működő - egyetemek közötti kapcsolatokat.
A Vox Európa Magyarországi szervezetének elnöke 1990-.
Falukutató Tábor, Dudar, 1987. Dokumentumfilm forgatás a Gulyás testvérekkel a bánya és a falu ellentmondásos együttéléséről.
Szeged város Lakásügyi Társadalmi Bizottságának tagja: 1980-1990. Ez idő alatt évente kb. ötszáz lakáskiutalásra váró család esetében készítettem környezettanulmányt, szociális érdeklődésből indíttatva.
Szegedi Irodalmi, majd Közéleti Kávéházi Estek szerkesztője: 1987-től napjainkig. Alapítvány alapítása:1991.
A rendezvénysorozat ebben az évben ünnepelte az 1000. estjét, jelenleg pedig közelítünk már a 1100-ik esthez.
Másodállásban a JATE kulturális titkárság vezetője: 199l-1997. között. Több mint 100 öntevékeny és művészeti csoport működésének segítése.
JATE Klub vezetője: 1991-1993.
Értelmiség Nyári Egyetem alapítása: 1991. A Nyári Egyetem megszervezésében minden évben közreműködés.
Student Hallgatói Alapítvány alapítója: 1991. Az Alapítvány a tehetséges egyetemi hallgatókat támogatja, egyéni pályázatok alapján. A kuratórium csak hallgatókból áll.
Országos Kulturális Kamara tagja: 1991-.
Szegedi Színkör Egylet alapító tagja: 1991-.
Országos Kulturális Szövetség Választmányának tagja: 1992-.
Felkérésükre több értekezést készítettem a kultúra-finanszírozásról és a közművelődési hálózatról.
Szegedi Színkör Egylet társelnöke: 1993-.Az Egyesület a munkanélküli, szakképzett színészek számára teremtett életteret és művészi önmegvalósulási lehetőséget.
Szeged Megyei Város Önkormányzatának Kulturális- és Sportbizottságának szakértő tagja: 1995-1998.
Délmagyarországi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány Kuratóriumának a Szegedi Diákok és Pedagógusok Egyesület által delegált tagja: 1996-.
A Szegedi Szabadtéri Játékok közalapítvány Kuratóriumának titkára: 1998-.
Szűkebb tudományterület: a társadalomstatisztika, jelenleg a lakás-életminőség, különös tekintettel a lakásügy szociális- és demográfiai vonatkozásaira. E témakörben az OTKA támogatásával folytatok Szegeden egy reprezentativ felmérést, 600 lakásra kiterjedően, tanítványaim közreműködésével, akiket rendszeresen bevonok a társadalomstatisztikai empirikus vizsgálatok végzésébe.
Képek a PhD védésről:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |