Németh, D. (2001): A nyelv és az agy. In: Magyar Pszichológiai Szemle, LVI. 3.
482-484
Corvina kiadó, Budapest, 1999., 468 oldal
A modern afáziakutatás
az elmúlt évtizedekben módszertanilag kidolgozottabb lett, amely nemcsak a
nyelvi folyamatok részletes folyamatszintű elemzésében nyilvánul meg, hanem a
nyelv neuroanatómiai hátterének feltárásában is.
A
modern neuropszichológia és afázia kutatás alapjait részben Lurija
fektette le funkcionális rendszerszemléletével. A nyelvi teljesítmény
leromlásának pontos körülhatárolásával próbált következtetni a sérült
agyterület funkciójára. Az interaktív moduláris rendszer elképzelése tükröződik
afázia-tipológiájában is.
Az
afázia kutatás egy külön fejezete a kétnyelvűek nyelvi és agyi károsodásainak feltérképezése. A neurolingvisztika
egyik izgalmas problémája, hogy magyarázatot adjon, olyan afázia típusokra,
amikor a károsodás csak az egyik nyelvet érinti vagy az olyan differenciált afáziára, amely
nyelvenként eltérő típusú károsodást eredményez - pl.: az egyik nyelven Broca- a másikon Wernicke-afáziát,
vagy egyik nyelven globális másikon kondukciós
afáziát (Paradis, 1998).
A klasszikus neuropszichológiai
módszereket jól kiegészítik a modern elektrofiziológiai
módszerek, mint például az ERPs (event-related
potentials) vagy az ERFs (event-related magnetic fields), melyeknek előnyei a nagy időbeli felbontás,
kényelmes kísérleti alkalmazhatóság, míg hátránya a gyenge téri felbontás. A hemodinamikai módszerek megjelenésével a nyelv agyi
architektúrájának feltárása jelentősen felgyorsult. A modern funkcionális agyi
képalkotó eljárások (PET, fMRI) a helyi agy
véráramlást (rCBF) érzékelik, és így térképezik fel a
relatív neurális aktivitást. E módszerek előnye a
nagy téri felbontás, mely igen pontos lokalizációt tesz lehetővé (jó
áttekintést ad Brown és Hagoort,
1999).
A
neuropszichológiai módszerek mellett nem szabad
elfeledkeznünk a klasszikus kísérleti pszicholingvisztikáról
sem. A nyelvi teljesítmény vizsgálatának utólagos ún. off-line
eljárásai, mint például a mondatismétlés, mondatmegfeleltetés vagy szimplán a feldolgozás utáni
kérdésekre való válaszadás mellett, egyre finomabb menetközbeni
ún. on-line eljárások állnak már rendelkezésre,
melyekkel a mondatmegértést folyamatában tudjuk vizsgálni. A monitoring
feladatokkal (mint a hang- és szókövetési reakcióidő), a szemmozgás
regisztrációs módszerekkel, az önütemezett olvasási, illetve a lexikai döntést
igénylő priming helyzetekkel az 500 ms alatti reakcióidők kerülnek előtérbe, melyekkel a nyelvi
működés illetve károsodás pontosabb körülhatárolását és a mondatmegértés és
lexikai hozzáférés pontosabb modelljeit dolgozhatjuk ki (Pléh, 1991). A
nyelvfejlődés vizsgálatához nagy segítség, hogy már 8 évesnél fiatalabb
gyerekek on-line mondatfeldolgozásának vizsgálatára
is van módszer (Trueswell, 1999)
A Bánréti
Zoltán szerkesztésében megjelent kötet cikkeiben, melyek többek között a Brain and Language és Cognitive Neuropsychology folyóiratokban jelentek meg, nem a modern
funkcionális agyi képalkotó eljárásoké (PET, fMRI) a
főszerep, hanem a pszicholingvisztikai kísérleteké, melyekkel a neuropszichológiai nyelvi károsodásokat, elsősorban afáziás
betegek nyelvi teljesítményét elemzik.
A
könyv Fromkin, Caplan, és Bánréti bevezető tanulmányaival kezdődik, melyek jó
áttekintést adnak a neurolingvisztika, és az afáziakutatás történeti, elméleti, és részben módszertani
hátteréről. A további cikkeket a szerkesztő két csoportra osztotta: kapacitás
elméletek és nyelvtani alapú magyarázatok. Az utóbbiak az afázia
hátterében elsősorban a nyelvtan speciális károsodását helyezik előtérbe. Grodzinsky, akinek két tanulmányával is találkozhatunk a
kötetben, az agrammatizmust a frázis szerkezeti fában
lévő „töréssel” magyarázza. Sharpiro és Nagel szerint a prozódiára való eltérő érzékenység a Broca- és Wernicke-afáziások
nyelvi teljesítményének szétválását okozza.
A kapacitás elméletek az afázia és a
nyelvi teljesítmények egyéni különbségeinek hátterében a munkamemória
korlátozott terjedelmét tételezik fel. Kapcsolatot teremtenek a kognitív
pszichológia emlékezet kutatása és a nyelv kutatása között. Just
és Carpenter (1992) a kapacitás elméleti megközelítés
sokat kritizált alapcikkében, mely e kötetben nem szerepel, azt állítja, hogy a
nagyobb munkamemóriájú személyek jobban teljesítenek on-line
és off-line nyelvi feladatokban, szemben a kis
kapacitásúakkal. Haarmann, Kolk,
valamint Prather, Zurif et al. cikkeikben
az afáziát ebből a megközelítésből elemzik, különös jelentőséget tulajdonítva
az időnek és a sebességnek. A cikkek módszertani szempontból is érdekesek, mert
on-line reakcióidő méréses kísérletek is bemutatásra
kerülnek.
Hiányossága a válogatásnak, hogy egy
konnekcionista cikket sem közöl, e nézőpontból ugyanis a kétféle megközelítés
szétválasztása egészében kérdéses. A konnekcionista nyelvfeldolgozás-elméletek
(ld. Jeff Elman, Jay McClelland) modell szinten
nem tesznek különbséget feldolgozási kapacitás és nyelvi szabályrendszer
között. Azért is érdekes ez a megközelítés, mert lehetséges alternatívát adnak
számos kérdés magyarázatára: nyelvi zavarokra, a lokális és globális szerkezetek
viszonyára, a fejlődésre.
Steven Pinkerrel együtt Ulmann és
munkatársai a munkamemórián túl, az emlékezeti rendszerek és nyelv kutatásának
kapcsolatát egy másik aspektusból mutatják be. E jelentős cikkben a nyelv
aspektusait különböző agyi területekhez és emlékezeti rendszerekhez kötik. Parkinson-, Huntington-, és -Alzheimer kórban szenvedő betegek angol szabályos és
szabálytalan igék múlt idejének produkciója alapján a mentális lexikont a
deklaratív memóriarendszerhez kötik, mely a temporális-parietális
valamint mediális temporális
agyterületeket érinti. A nyelvtani szabályokat a procedurális
emlékezeti rendszerhez kapcsolják, hangsúlyozva a homloklebeny és a bazális ganglionok szerepét. Ezek
lennének felelősek a szabályok készségszerű reprezentációjáért.
Caramazza
sokat hivatkozott cikke a lexikális hozzáférés szintjeit elemzi. Arra a
kérdésre próbál válaszolni, hogy a lexikai rendszeren belül pontosan hol
reprezentálódik a szintaktikai információ, és hogy ez milyen viszonyban áll a
szemantikai és szóalak reprezentációkkal. A lexikai hozzáférés kutatásának
egyik módszere az agysérült személyek teljesítményének vizsgálata, valamint a priming helyzeteken túl a „nyelvem hegyén van” jelenséggel
(tip of the
tongue – TOT) kapcsolatos kísérletek. A számos
kísérleti eredmény összegzése alapján született Független Hálózat modell
szerint a szó lexikális-szemantikai, szintaktikai és modalitásspecifikus
szóalak- reprezentációit egymástól függetlenül, külön hálózatokban tároljuk.
A számos alapcikket
tartalmazó kötetet mind elméleti mind módszertani szempontból hasznosan
forgathatják nemcsak a nyelvészek, vagy pszicholingvisztikával
foglalkozó szakemberek, hanem a neuropszichológia, és a kognitív tudomány iránt
érdeklődők is. Bánréti bevezető tanulmányával
pedig bepillantást nyerhetünk a magyar afáziakutatásba
is.
Irodalom
Brown,
C. M. and Hagoort, P. eds. (1999): The Neurocognition of Language.
Just, M. A. & Carpenter, P. A. (1992): A capacity theory of comprehension:
Individual differences in working memory.
Psychological Review, 99(1). 122–149.
Paradis, Michel
(1998): Language and Communication in Multilinguals.
In Semmer, B. & Whitaker, H. A. (eds.): Handbook
of Neurolinguistics. Academic Press San Diego.418-431
Pléh Csaba
(1991): A mondatmegértés tanulmányozásának
módszerei. In: Bernáth
L. et al. (szerk.): Kognitív
Pszichológiai Kísérletek. Tankönyvkiadó,
Trueswell, J. C, Sekerina, I., Hill, N. M., & Logrip, M. L. (1999): The kindergarten-path effect: studying on-line sentence processing in young children. Cognition, 73, 89–134.