Gazdaságpszichológiai tézisek

Garai László

0. A gazdaságpszichológia a pszichikus jelenséget gazdasági hatótényezôként kezelô tudomány.

1. A klasszikus kapitalista rendszer mûködésének tökéletesen megfe­lelt a klasszikus gazdaságtani szemlélet, amelynek számára a pszichikus je­len­ség csak kíséri, de nem befolyásolja gazdasági hatótényezôk mûködését: e szer­kezetben a termelés egyre kevésbé függ attól, hogy milyen képességek mû­ködnek az emberekben, és egyre inkább attól, hogy milyen gépek egy auto­matizálódó nagyüzemi rendszerben – s hogy mennyi az, amit a rendszer fel­halmozásra fordít, egyre kevésbé függ attól, hogy valaminek az elfogyasztására van-e szükséglet a populációban, és egyre inkább attól, hogy van-e rá pénz a tôkeviszony rendszerében.

2. A klasszikus gazdaságtani szemlélet ezzel összhangban úgy tekinti, hogy a lelki jelenségek – amelyeket a klasszikus pszichológiai szemlélet egyének megnyilvánulásának tart – a gazdasági folyamatokban kölcsönösen kiküszöbölik egymást a nagy számok törvényének megfelelôen.

3. A klasszikus gazdaságtani szemlélet a pszichológiai megközelítést ak­kor is feleslegesnek tartja, amikor nem makro-, hanem mikrofolyama­to­kat vizsgál, mert ezekben emberek helyett a homo œconomicus absztrakciójával számol, amely lény – társadalmi viszonyaitól és történelmi átalakulásaitól függetlenül – mindenkor a maga hasznát maximalizálja.

4. A pszichológiától elvonatkoztató gazdaságtan szemlélete hosszú i­dôn ke­resz­tül nem érintette a modernizáció gyakorlatát, amely kiteljesíti azt a ten­den­ciát, hogy a maga mû­kö­dési feltételeinek javítása végett a társada­lom mes­terségesen beavatkozik természetes folyamatokba. XIX. századi elsô sza­ka­szában a modernizáció másképp kezeli a mûködés anyagi, és megint más­képp az emberi feltételeit. Az anyagi feltételeket, amelyektôl a társa­dal­mi-gaz­dasági rendszer mûködése függ, egyre inkább maga ez a rendszer gyárt­ja le – az emberi feltételektôl viszont, amelyek ekkor nem tartoznak egy gyártott világhoz, a rendszer egyre inkább függetleníti a maga mûködését.

5. A függetlenítést az 1. tézisben megjelölt tendenciák teszik lehetôvé, amelyeket azonban egy idô után (a XIX. század végére) maga a rendszer hatás­tala­nít: a képességektôl függetlenítô gépek mûködtetéséhez új képességeknek kell szükségképp elôállniuk – a szükségletek kordában tartását helyettesítô pénzelvonást pedig olyan szervezetek végzik, amelyek személyzetében új szükségletek állnak szükségképp elô.

6. Ettôl fogva a kapitalista gazdasá­gi rendszer­nek, mint­hogy mûkö­dé­se im­már emberi feltételektôl sem függet­len, e­zeket, hogy rendelkezésre állja­nak, ugyanúgy le kell gyártania, aho­gyan az anyagi feltételeket a modernizá­ció paradigmája szerint gyártás alá vonta. A modernizációnak a 4. tézisben megjelölt gyakorlatát felváltja egy második modernizációé, amely a gazdasági rend­szer mûködésének anyagi feltételeivel együtt immár az emberi feltételeket is gyártási folyamatban állítja elô.

7. A modernizáció paradigmájának szerves része, hogy a rendszer ah­hoz, hogy a maga mûködésének feltételeit legyártsa, úgy alakít ki hatékony tech­no­ló­gi­át, hogy ehhez alkalmazza a modern tudományok eredményeit. A­zok a szol­gál­ta­tá­sok, amelyek révén a második modernizáció a paradigmát az a­nya­gi fel­té­te­lek­rôl kiterjeszti az emberi feltételekre, amikor ez utóbbiakat ter­me­lik, al­­lo­kál­ják, üzemeltetik, igazgatják, karbantartják stb., a maguk ha­té­kony tech­no­ló­gi­á­­já­­nak kimunkálásához a megfelelô tudományt a pszichológiában találják meg.

8. A pszichológia négy különbözô elméletet fejlesztett ki, amelyek külön­bözô módon írják le az embernek egyebek mellett gazdasági magatartását is, azokkal a szükségletekkel összefüggésben, amelyek ebben a magatartás­ban (is) megnyilvánulnak:

a. a viselkedéspszichológia szerint a szükségletek eleve adottak és meghatározzák, hogy egy-egy cselekvésnek mekkora a tényleges költsége és a tényleges hozama az egyén számára, aki az elôbbinek a minimalizálására és az utóbbinak a maximalizálására törekszik;

b. a kognitiv pszichológia szerint a szükségletek eredetileg nem döntik el elôre, hogy egy cselekvésnek a várható költsége vagy a várható hozama lesz-e nagyobb: az egyén megválasztja cselekvési irányát, s amit választott, utólag arra támad nagyobb szükséglete, amirôl pedig eközben lemondott, arra lesz kisebb a szükséglete;

c. a pszichoanalízis szerint az ember az ösztön-énjénél (Es) fog­va tö­rek­szik minimalizálni megnyilvánulásainak a költségét és ma­xi­ma­li­zál­ni a hozamát – felettes-énjénél (Über-Ich) fogva azonban bün­te­ti ma­gát minden engedményért, amelyet ösztön-énjének tesz, így vég­sô so­ron az én (Ich) által megkötött alkuk végsô egyenlege mindig nulla.

d. a szociálpszichológia szerint egy cselekvés költsége és hozama nem össze­mérhetô egymással, sem egy alternatív cselekvés költségével, ill. Hoza­má­val, így a választás hermeneutikai, mint a nyelv-játék (Wittgenstein) esetében, és célja az egyaránt kielégítô megoldások bármelyikének a megtalálása (H. Simon);

9. A gazdaságtan e négy pszichológiai elmélet közül legfeljebb egyedül a vi­sel­kedéspszichológiával számol. Közös elméleti keretükbe illeszkedik a mar­gi­­nális paradigma, mely szerint a pótlólagos ráfordítások hozama egyre kisebb.

A többi pszichológiai elmélet megállapításait tekintetbe véve alternatív paradigmák írhatók le:

az újszülött paradigmája szerint a pótlólagos ráfordítások hozama lehet ugyanakkora, mint volt a korábbiaké, mert a hozam újabb kvantumainak mindig újabb személyek a haszonélvezôi;

a jó vég paradigmája szerint ha a pótlólagos ráfordítások hozamai egy e­gész­leges építménybe épülnek be ennek építôelemeiként, akkor minél kö­ze­lebb visz a ráfordítás az építkezés befejezéséhez, annál nagyobb a hozama;

az öreg hölgy meglátogatott szeretôjének (Dürenmatt) paradigmája szerint a mindenkori ráfordítás költségének és hozamának a viszonya merôben másképp néz ki annak szemszögébôl, akit a költség terhel, és azéból, aki a hozamnak a haszonélvezôje.

10. Hogy melyik pszichológiai elmélet, ill. melyik gazdaságpszi­cho­ló­gi­ai pa­ra­dig­ma mikor milyen mértékben érvényes, ezt az dönti el, hogy egy pszi­cho­ló­giai történés milyen helyet foglal el a gazdasági történések téri-idôi rendszerében.

Ezen belül elsô megközelítésben megállapítható, hogy

1. a piacgazdálkodás rendszerében tevékenykedô ember gazdasági magatartását annál pontosabban írja le

a. a viselkedéspszichológia, minél közelebb, illetve

b. a kognitív pszichológia, minél távolabb áll ez a rendszer a tökéletes verseny absztrakciójától; s éppígy

2. a tervgazdálkodás rendszerében tevékenykedô ember gazdasági magatartását annál pontosabban írja le

a. a pszichoanalízis, minél közelebb, illetve

b. a szociálpszichológia, minél távolabb áll ez a rendszer a tökéletes monopólium absztrakciójától.

11. A tökéletes, azaz semmilyen versengés által nem korlátozott mono­pó­lium épp­oly nélkülözhetetlen feltétele egy tervgazdálkodási rendszer mû­kö­désé­nek, mint a tökéletes, azaz semmilyen monopólium által nem kor­lá­to­zott verseny egy piacgazdálkodási rendszer mûködése számára. Amikor a gazdasági-társadalmi rendszer hozzáfog, hogy a maga mûködésének emberi feltételeit éppúgy termelje, mint e mûködés anyagi feltételeit, akkor ez az egyik legfontosabb feltétel, amelyrôl ténylegesen szó van.

12. Az emberi feltételek tömegtermelésének gyártócsarnokaként ala­kul­nak ki a totális államok. A bennük folyó gyártási folyamatok a maguk min­den för­telmével és a maguk minden hatékonyságával csak azt a techno­ló­giai lo­gi­kát vi­szik át a szemé­lyek­kel való gazdálkodásra, melyet a moderni­zá­ció el­sô kor­sza­ká­nak hú­zó ága­zata, a feldolgozóipar a dolgokkal való gaz­dál­ko­dás te­kin­te­té­ben kialakí­tott. E logika megkülönbözteti a dolgok, ill. a sze­mé­lyek há­rom osz­tályát: a nyersanyagokét, amelyeket hasznos hatásoknak kell ki­ten­ni, hogy ezek hasznos tulajdonságokat alakítsanak ki bennük, és óv­ni kell a ká­ros ha­tásoktól, nehogy ezek káros tulajdonságokat alakítsanak ki ben­nük; a hasz­nos tényezôkét, amelyek részarányát korlátlanul növelni kell; és a ká­ros té­nyezôkét, amelyek részarányát csökkenteni kell, végsô célkitûzésként nullára.

13. A totális államok feldolgozandó nyersanyagként kezelik azokat a készen talált állapotokat is, amelyekben verseny és monopólium úgy elegyedik egymással, hogy egymást korlátozzák, s így a 11. tézisben említett két feltétel egyike sem valósulhat meg.

14. A totális államokat ideológiai külön­bö­zôségeiken (orosz bolse­viz­mus, olasz fasizmus, német nemzeti szocializmus) túl alapvetôen az állította szembe egymással, hogy utóbbi kettô a nyersanyagból egy piacgazdaságnak, a korábban említett viszont egy tervgazdálkodásnak kívánta a feltételét legyártani. Ennek érdekében a fasiszta, ill. a nemzeti szocialista totális állam a monopóliumnak, a bolsevik típusú totális állam viszont a versenynek a radikális eltávolítását célozta meg a társadalomból.

15. Verseny és monopólium (akárcsak együttmûködés és hierarchia): viszonyok. Az emberi feldolgozóipar azonban az anyagi feldolgozóipartól olyan logikát örökölt (vö. 12. tézissel), a­mely tulajdonságokkal számol. Ez utóbbiakat a személy éppúgy a maga ben­sejében hor­dozza, mint bármely dolog a magáéit, s az ilyen tulajdonságokat más személyek, illetve dol­gok tu­lajdonságai a maguk hatásával kívülrôl tudják megváltoztatni. Ezzel szemben a viszonyok nem egy személy bense­jé­ben állnak fenn, de nem is reá kívülrôl ható tényezôként, hanem személyek között.

16. Egy szükséges tulajdonság egy személyen, éppúgy mint egy dolgon úgy alakítható ki, ha meghatározott tulajdonságot hordozó más személyek­kel, illetve dolgokkal ütköztetjük. E célszerû technológiai megmunkálás he­lyett a hiányzó tulajdonság úgy is elôállítható a rendszerben, hogy a sze­mélyt vagy a dolgot, amely nem hordozza ezt, kicserél­he­tô olyanra, amely a kér­déses tulajdonságnak hordozója. A viszony kialakítá­sá­ra ez­zel szemben gyakran nem szükséges egy, a kiképezésére fordított tech­no­ló­gi­ai eljárást lefuttatni – elégséges lehet pusztán a személy bekerü­lé­se a kiképezés társadalmi alakzatába. Másfelôl gyakran nem elégséges, hogy a vi­szony egyik pólusa csere révén kerüljön kapcsolatba a másik pólus­sal – szük­séges lehet együttes történetük teljességére, amelyet épp a csere szakít meg.

17. A személyek közötti viszony feldolgozásának eljárása a szociális ka­tegorizáció: a többé-kevésbé hasonló, ugyanakkor többé-kevésbé különbö­zô egyedek populációjának olyan szociális ka­tegóriákra tagolása, amelyeken belül az egyedek a hasonlóságukat, míg a kategóriahatárok mentén a különbözôségüket hangsúlyozzák túl, árnyalatnyiból ka­tegorikussá.

18. A viszony árnyalatainak kategórikussá túlzását ezzel izomorf feldolgozási folyamatok segítik

a populáció életterén belül kitagolódik egy territórium, amelyet a populációból kitagolódódó szociális ka­tegória a tulajdonába vesz;

a személyek úgy dolgozzák fel tudati és testi megnyilvánulásai­kat, hogy a maguk viszonyának túlhangsúlyozásával párhuzamosan e­zek­nek izomorf viszonyát is túlhangsúlyozzák; az ekképpen fel­dol­go­zott meg­nyil­vánulások, mi­köz­ben eredeti technikai funkci­ó­juk men­tén le­fut­nak, szociális funkciót is nyernek mint a kategorizáció jelölôi;

19. A 17 és a 18. tézisben leírt feldolgozás együttes terméke az emberek szociális identitása.

20. A szociális identitás a gazdasági folyamatok legfontosabb pszichológiai közvetítôje: bizonyos tranzakciók feltétele a személynek reájuk való diszpozíciója a társadalmi azonossága által, ez utóbbinak a feltétele pedig bizonyos tranzakciókra vonatkozó tabu betartása.

21. A gazdaságosság menedzseléséhez nemcsak a tranzakciókban részt ve­vô áruknak van szükség az összemérésére, hanem maguknak a tranzakci­óknak is. Ha az összeméré­s az elidegenített, illetve a tulajdonba vett áruk értékét a pénz köz­ve­títésével fejezi ki, akkor a ta­bu által ellehetetlenített, illetve a diszpozíció által lehetôvé tett tranzakciókét pedig az identitáséval.

22. Összehasonlító értékmérésre a szociális identitás a maga exkluzivitásának mértékénél fogva alkalmas.