“…amit meglátok hirtelen…”
József Attila pszichológiai tesztjéről*

Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen…

József Attila: A Dunánál

Illyés Gyuláné emlékirataiban[1] leírja, hogyan került sor 1937 február 20-án este, hogy hoz­záfogjon, hogy akkor támadt új ismerősével, József Attilával megejtse a Rorschach-vizsgálatot.

Erről a vizsgálatról sokan tudják, hogy akivel végzik, annak különböző táb­lákat mutat­nak, amelynek különféle alakú foltjairól vagy ezek különböző­en árnyalt részeiről meg kell mon­dania, hogy mit lát bennük. József Attilával vé­gülis a vizsgálatot nem fejezték be, így azt nem lehetett a kialakult eljárással ér­tékelni[2]. A továbbiakban egy sajátos, szociálpszichológiai szem­léle­tű mód­szert[3] fogok az anyag értelmezésében alkalmazni, amelynek számára az, hogy mit észlel az ember, vagy az, hogy hogyan észleli, nem csak attól függ, hogy mi hat rá fizikai­lag és hogy mi érvényes számára logikailag, eszté­ti­kailag vagy etikailag (azaz hogy mi az igaz, a szép vagy a jó), hanem lega­lább ennyire attól is, hogy az észlelés (s éppígy egy gondo­lat, egy kijelentés vagy egy cselekedet) révén hogyan kap hangsúlyt vagy tűnik el az ember élményéből egyik vagy másik társadalmi viszonya, mely meghatározza, hogy kicsoda is ő.

A Rorschach-teszt.

Így a költő József Attila, amikor azon az estén, amelyet már tíz hónap sem választott el attól a má­sik­tól, amelyen majd aláguggol a vonatnak, a kezébe vette a Rorschach-vizs­gálat első tábláját, és miután mindjárt az elején biztosította Flórát, hogy ő tudja, hogy a tábla úgy készült, hogy egy lapot a közepén összehajtottak, ilyes­miket látott bele a szimmetrikus, de szeszélyes foltokba, melyekbe ez a tech­nika rögzítette a papírra előzetesen rávitt tintát: primitív néger szobor…; nő, sálja lebeg, s rögtön egy másik nő, amint táncol, lábát felemeli, a má­sik lent van, és hamarosan egymás után: egy ruha az övcsatjával, orosz­lán­fej: mögötte néger feje; a következő tábláról azután már az elején bejelen­tet­te: ez nem tetszik nekem, lehet, hogy a piros miatt, de nemsokára, immár ter­mészetesen egy másik foltban újra feltűnt egy táncoló nő, majd alig ké­sőbb, egy harmadik foltban ezt látta József Attila: fekete nő táncol, valami­vel ezután pedig megismételte kijelentését: a vérpirosat nem szeretem, amihez is hamarosan még kétszer tér – különböző formában – vissza.

Körülbelül tíz évvel korábban pedig József Attila megírta A bőr alatt halovány árnyék című verset (JAÖV[4], 319; franciául pontosan ugyanazokat a képeket írta meg: 320; a kiemelések mindenütt tőlem – G.L.):

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
Szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítalak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincs betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

Kézenfekvőnek látszik a feltevés, hogy József Attila korábbi verseinek a képeit látta bele a frissen feladott Rorsehach-táblákba. S aki ennek a feltevésnek mentén akar kutatni, rábukkanhat olyan versekre, mint például az 1922-ben remek aszklepiádészi formában írott Névnapi dicséret:

Rózsás ajkaidon mámoros élet él,
munkás két kezeden nyílik a friss tavasz,
hajlós-szál derekad – nincs fakadóbb virág!
       Hűs és drága zafír szemed.

Nem dícsérhetem én termetedet sehogy.
Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel –
márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él.
       Benned vér dübörög, piros.

Istentől ragadott bronzkoszorú hajad,
arcod lent a pokol dús tüze érlelé,
dombor kebled, ime, fénylik, akár a gyöngy.
       Krisztust vesztene el bokád!

Te vagy Máriaként asszonyok asszonya!
Nem méltó tereád senki se, jól tudom.
Ám én azt akarom, hullva borulj elém,
       mondván: El ne veszíts! Szeress!

És ehhez a vershez észreveheti olyan válaszok egymásutánját a tesztben, amelyeknek mindjárt a kezdetén feltűnik egy nő, akinek szeme jól lát­szik, majd a vége felé egy másik, akinek arca nyitott szemmel néz ránk, s e ket­tő között a második táblán ez a kép: . sziklában megjelenik Szűz Mária, hí­vő láthat ilyet, amelyet közvetlenül követnek József Attila fentebb már hi­vat­kozott ismétlődő kijelentései arról, hogy a vérpirosat nem szereti, majd egy további válasz: csiszolt kő, és az ötödik táblán: emlőbimbó szembe; rög­tön ezután: valahogy el van rejtve ebben az ördög, ördögi arc; és mindjárt utána: még egy ördögi arc.

Ezek a képek, ha ama versből hívta elő őket a Rorschach-vizsgálat pro­vo­katív helyzete, nem tíz, mint a korábbi költemény esetében, de éppenség­gel tizenöt év távlatából vetültek a Rorschach-táblák meghatározatlan anyagába. De azok a képek, melyeket ebből az anyagból József Attila formált azon az estén, halmozottan megtalálhatók olyan versében is, melyet egy negyedév is csak szűken választ el a vizsgálattól.

Az első táblán adja például József Attila a már idézett választ: nő, aki­nek szeme jól lát­szik, s mindjárt utána a tábla egy apró foltrészletére ezt mond­ja: va­ginaszerűség; majd egy másik, szintén apró részletre: nagyon ked­ves női fej; a következő tábla egyik részletében hüvelykujjfélét lát, majd egy továb­bi részletben itt is vaginát; ehhez a képhez azután – harminenyolc vá­lasszal ké­sőbb! – visszatér és kommentálja, azt követően, hogy közben ugyanerről a folt­részről azt is megfogalmazta, hogy nem tetszik neki, mert o­lyan vérsavó­pi­ros; a kommentárban most ezt mondja: ez a vörös mint vérsa­vó nem tet­szik, de mint vagina igen, nyílt és kedves; előbb azonban e vörös foltrészlet­nek, amint kimondta róla, hogy vagina, egy további apró részleté­ről ezt mond­ja: bogár lába; közvetlenül azelőtt, hogy a tábla e vörös részleté­hez vissza­térne, valószínűleg az egész táblával kapcsolatosan fekete bársony me­leg­ségről beszél; a negyedik táblán egyebek között ezt látja: valaki kinyújtja a nyelvét és felhajlítja; meg ezt: furcsa alak tornamutatványt végez, lehet, hogy, kifelé van a hasa, lehet, hogy, befelé, tulajdonképpen két alak; az ötödik táblán pedig ismét egy arc, majd női arc tűnik fel számára, mindjárt utána emlőbimbó s még egy női arc, nyitott. szemmel.

Ennyi mindennek az együttese idézi fel számunkra József Attila Rorschach-válaszaiból a Magány című verset (JAÖV, 509):

Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.

Száraz homokként peregjen szét arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta ûrt tartod:
dolgos ujjaid kösse le a gyom. […]

Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg körülhasalnak
telibendôjü aligátorok.

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.

Persze, abból, hogy miről micsoda jut eszébe az olvasónak József Attila köz- és magánrendeltetésű müveinek hatása alatt, még egyáltalán nem következik, hogy magának József Attilának is ugyanarról jutott volna eszébe az, ami. Ezért azután megfogalmazható egy másik feltevés is: az, hogy József Attila igen nagyszámú válasza között, amelyet a Rorschach-táblák szemlélése provokált, tulajdonképpen bármelyik verséhez lehetne megfelelő koktélt kikeverni, s hogy ezért a fentihez hasonló bemutatók merőben önkényesek.

Ezzel szemben az igazság az, hogy például a JAÖV 386–411., 413., 415., 420., 422., 426., 427., 430., 432., 434–436., 440., 444., 448., 450., 452., 456., 457.. verseinek (tehát egyebek között a Nyár, a Lebukott, a Favágó, az Anyám, a Szocialisták, a Mondd, mit érlel…, a Haszon és a Mama címűeknek) nincs semmilyen említésre méltó vonatkozása a Rorschach-vizsgálatban előbukkanó képekre. Azoknak a költeményeknek a köre pedig, amelyekben a fentiekhez hasonlóan halmozottan vannak jelen Rorschach-vonatkozású tartalmak, igencsak véges és az I. táblázat foglalja össze.

József Attila verseinek Rorschach-tartalmai

46. Névnapi dícséret (1922)

l.08, 2.42, 2.43, 2.45, 2.58, 5.05, 5.06, 5.07, 5.10

68. Pap a templomban (1922)

2.23, 2.45, 2.46, 3.10

116. Hűség (1923)

1.03, 1.04, 1.13, 1.21, 1.49, 2.piros, 2.38, 2.43, 2.45, 4.08

271. Félidő: 0-0 (1925)

2.35, 2.43, 2.45, 2.49, 2.50a, 2.50c

319. A bőr alatt halovány árnyék (1927)

1.03, 1.06, 1.26, 1.27, 1.28, 2.piros 2.10, 2.38, 2.43

423. Medvetánc (1932)

1.06, 1.08, 1.17, 1.42, 2.01, 2.10, 2.38

425. A cipő (1932)

2.piros, 2.08, 2.10, 2.43, 2.45, 3.13, 4.04, 4.05

458. Iszonyat (1934)

1.01, 1.08, 1.11, 1.12, 1.30, 1.37, 2.09, 2.14, 2.29, 2.33, 2.35,                           2.64, 3.10, 4.01, 4.09, 4.12, 4.13, 4.16, 4.17, 5.01

476. Egy ifjú párra (1935)

1.45, 4.17, 4.18, 4.19

509. Magány (1936)

1.08, 1.09, 1.36, 2.11, 2.12, 2.44, 2.49, 4.04, 4.21, 5.02, 5.04,                            5.05, 5.08

I. táblázat

A cím előtti szám a versnek a JAÖV szerinti sorszáma; a cím alatti so­r(ok)­ban a számok JA Rorschach-válaszaira utalnak: pl. 2.38 → II. táblára a­dott 38. válasz; ha a vers a válasznak és a közvetlen környezetében találha­tó további válaszoknak 2, illetve legalább 3 elemét tartalmazza, ez a kérdé­ses háromjegyű szám “stílusából” e bemutatott kód szerint olvasható le.

Annak a megnyugtató tisztázása mármost,. hogy van-e összefüggés Jó­zsef Attila Rorschach-képei és a költői látomás által teretmtett képek kö­zött, annak megállapításához lehet fontos, milyen az összefüggés a között a sze­mély között, aki azon az 1937. eleji szombat estén a Rorschach-táblák a­nyagát for­málta, és aközött, aki az ezt megelőző talán húsz éven is keresztül a verseit.

Az én feltevésem mármost ez összefüggéseket illetően az volt, hogy az el­sőt a második közvetíti. Persze nem az a biológiai s nem is az az adminisztratív azonosság, amelyet a József Attila nevére szóló papírokat viselő organizmus tart önmagával attól fogva, hogy “1905-ben beiktatták az alkotmányba”, s e­gé­szen a Rorschach-felvétel utáni 286. napig. Olyan megfontolá­sok miatt, me­lye­ket más helyen érvelve adtam elő, azt az identitást kell itt meghatározónak tar­tani, melyet az egyes ember egy olyan társadalmi kategóriára vonatkozó­an őriz vagy változtat, amely az általános emberi értékeket közvetíti a számára.

A fentebb címszószerűen bemutatott módszer éppen az ilyen értelemben vett társadalmi azonosság vonatkozá­sában számol azzal, hogy az ember túlhangsúlyozza, hogy például ugyanúgy vagy másképpen teszi, mondja, gondolja vagy érzi a dolgokat, mint a maga társadalmi-kultúrális referenciája, hogy e túlhangsúlyozással tegye markáns­sá (akár más, akár önmaga előtt) hogy a maga társadalmi azonossága ugyan­olyan, illetve hogy másmilyen, mint e társadalmi-kultúrális referenciáé.[5]

A módszert egy esettanulmányban József Attilára alkalmazva azt a meg­figyelést hasznosítottam, mely szerint az ő költészetében egy-egy szem­léleti elem (egyszer egy kép, máskor egy versforma stb. ) vagy egy gondolati motívum ismételten visszatér, s eközben szociálpszichológiai jelentése a visszájára fordul. “A mű világának minden pontja arehimedesi pont”, vallotta József Attila (JAÖM IlI., 92), állítva, hogy “a vers egy-két sora a kölcsönösen függő kapcsolódás folytán eleve meghatározza a többit”. Ha pedig ez nála így van, akkor összehasonlítva, hogy ugyanabból az egy-két sorból vagy más (képi, ritmikai, gondolati) elemből a műnek milyen világa áll elő különböző élethelyzetekben, következtetések vonhatók le arról, hogy a “kölcsönösen függő kapcsolódás” miképpen módosul az idők során. Ami eközben változatlan, és ami változik, kölesönösen hangsúlyt adnak egymásnak, és az alkalmazott módszer az így egymás hátterén elnyert értelmüket a személy társadalmi azonosságának meghatározásával és újrameghatározásával hozza összefüggésbe, mely szintén változások és változatlanságok, különbözőségek és hasonlóságok kölcsönös túlhangsúlyozásával történik. E két folyamat vagy aktus párhuzamot tart egymással.

Például az 1933-ban írott Elégiában találjuk ezt a képet:

[…] Itt a lelkek
egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt
oly üresen várnak, mint ahogy a telkek
köröskörül mélán és komorlón
álmodoznak gyors zsibongást szövő
magas házakról. […]

Mármost az 1937 februárjában íródott Flóra című versfüzér Megmé­ressél! című darabjában az üres telekre képzelhető ház képe a visszájára fordulva tér vissza:

Már nem képzelt ház üres telken,
csinosodik, épül a lelkem.

E váltásnak gyaníthatóan egyetlen tudatos motívuma poétikai – azonban erre támaszkodva (a freudi “anlehnung” értelmében) tudattalanul érvényre jut a szerző szociális identitásával összefüggő szociálpszichológiai motívum (ennek közelebbi természetére nézve lásd a hivatkozott esettanulmányt). Hasonlóan ahhoz, ahogyan ez akkor történik, amikor az 1933-as gép-állat metafora:

Csak nézzétek, a drága jószág
hogy elvadult, a gép!
[…]
Ki inti le – talán a földesúr? –
a juhász vad ebét?
[…]
Kezes állat. No, szóljatok rá!
Mi tudjuk a nevét.

tér vissza 1937-ben úgy, hogy közben szociálpszichológiai konnotációja az ellentétére fordul:

Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.

A feltevésem tehát az volt, hogy ugyanilyen elaborációs technika közvetíti azt a módot is, ahogyan 1937-ben József Attila Rorschach-válaszainak képeiben visszatérnek ezek versbeli előzményei. Ezért e Rorschach-képek között olyanokat kerestem, melyek éppolyan nyilvánvaló módon építkeznek korábbi versek képeiből, mint amilyen nyilvánvaló az, hogy a kérdéses Rorschach-építmény egésze nem található meg e versekben. Minthogy pedig csekély számú versbeli előzmény esetén a tény, hogy egy-egy Rorschach-kép hasonlít is rájuk, de különbözik is tőlük, inkább tekinthető véletlennek, mint jelentőségteli tünetnek, további feltétel volt, hogy a kérdéses képeknek minél nagyobb számú versbeli előzményük legyen.

Mind e feltételeket tekintetbe véve, a szóba jöhető Rorschach-válaszokat a II. táblázat tartalmazza.

1.O8. Bundás nő, olyan a feje, mint a medvéé, szeme jól látszik

1.30. Gyerekfej báránybőr sapkában

1.34. Felhőszerűség nincs benne

1.36. Nagyon kedves női fej

1.48. Tájszerű

2.29. Egy lány dombon megy lefelé, itt az árnyéka

2.33. Ablakból kinéz valaki, de csak az árnyéka látszik

2.35. Katona szalad

2.36. Nagyon messze esik az eső

2.43. A vérpirosat nem szeretem, a rúzst nzm szeretem

2.45. Ez a vízpiros, vérsavópiros, azért nem tetszik

4.05. Az egész erdőszerű, lombfelhők

5.05. Emlőbimbó szembe

II. táblázat

E válaszok mindegyikének van az alkalmazni szándékolt módszer szempontjából érdekes vonatkozása.

Ezek egyikének megállapításához tudni kell, hogy a Rorschach‑teszt­ben olyan táblák, amelyeket fekete és fehér foltok különböző kombinációi al­kot­nak, váltogatják egymást olyanokkal, amelyeken a piros színnek különbö­ző árnyalatai is jelen vannak. Az első ilyen, piros foltokat is tartalmazó táb­lá­nál József Attila, például a 2.43. és a 2.45. válaszokban ismételten megfo­gal­mazza, amit a 2.07./2.08. közötti megjegyzésként már mondott egyszer: Ez nem tetszik nekem, lehet, hogy a piros miatt. S fentebb már volt szó róla, ho­gyan tér vissza immár békülékenyebben még egyszer ehhez a színe miatt nem tetsző foltrészlethez (2.49). Tulajdonképpen lesz majd még egy válasza, a­melyben indirekte a piros színnel kapcsolatos averziójáról vall: amikor kéz­hez kapja az első olyan táblát, amelyen ismét nincs piros folt, mindjárt meg­dí­cséri: Ez már tetszik nekem, sok rejtélyes van benne, amit fel kell fedezni. Ér­demes megjegyezni, hogy ezek után a rejtélyes és felfedezni való táblára összesen 23 választ ad, míg a “nem tetszőre" 66-ot adott (sőt, tulajdonkép­pen 69-et, mert a 2.50. – valaki távcsővel néz, vagy fényképezőgépet tart, vagy iszik, vagy kürtöt fúj – négy különböző válasznak is felfogható).

Ezeknek a Rorschach-beli tényeknek a hátterén tehát figyelemre mél­tó­nak látszana, hogy a versekben a piros, vörös (a korábbi versekben gyak­ran bronz: “Márta, hajad, /Bronz ajakad / Kéri s lázad a vágyam”) színeknek szinte mindenütt egyértelműen pozitív a konnotációja; A vérnek ugyancsak; érdekes, hogy ahol nem, ott a vér nem piros vagy vörös, hanem például:

Fejem forró, de büszke templom,
Nagy orgonája búgva zeng,
Sötét vér hull a kőre lent
Sötét oltárról, régi tempón.

Pap a templomban

Vagy:

Megszúrtam az apám
s elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.
Leszúrtam, nem is színezem (...)

A bűn

A konnotációnak azt a megfordulását érdemes lenne a fentebb említett szempontból megvizsgálni, különös tekintettel arra, ahogyan ugyanezek a motívumok majd az 1937-es év verseiben előbukkannak:

S a fogoly világ hullat
Könnyes üvegszemekkel
Vércseppes pihetollat.
Ez a pirosló reggel.

Sas

Vagy:

Piros vérben áll a tarló
s ameddig a lanka nyúl,
kéken alvad. Sír az apró
gyenge gyep és lekonyúl.
Lágyan ülnek ki a boldog
halmokon a hullafoltok.
Alkonyúl.

“Költőnk és kora”

A Rorschachra vonatkoztatott vizsgálódást azonban itt akadályozza az, hogy a Rorschach-teszttel kapcsolatos tapasztalatok igen nagy száma tanusít­ja, hogy a JA-éhoz hasonló választ a foltok színére az esetek jól meghatározható típusaiban magának e vizsgálatnak a szituációja provokálja, s ezért itt célszerűnek látszik az adott esetben is a Rorschach-elemzés klasszikus magyarázataira szorítkozni.

József Attila más halmozott előzményű Rorschach-válaszának a fentebb vázolt módszerrel történő elemzését az nehezíti, hogy a vizsgálatot, minthogy félbeszakították, természetesen nem követhette az az utóteszt, a­melyben a pszichológus megállapíthatja, hogy a vizsgált személy egy-egy táblának pontosan melyik részére adta azt a választ, amelyet adott. Márpe­dig éppen a kérdéses módszer alkalmazásához igen fontos lehet annak meg­állapítása, hogy meghatározott későbbi válasz ugyanarra a foltrészre vonat­kozik, amely korábban már felidézett egy képet s ezt a későbbi válasz mó­dosítja (ennek fontossága megítélhető azon a fentebb már többször hivatko­zott példán, amikor József Attilának a 2.49. válasza a maga megfogalmazásá­val egyértelművé teszi, hogy ugyanarról a foltról – 2.45., – amelyről korábban ezt mondta: ez... vérsavó-piros, azért nem tetszik, mondja most: ez a vörös mint vérsavó nem tetszik, de mint vagina igen, nyílt és kedves).

Mindezen nehézségek miatt az említett módszer alkalmazási lehetősé­ge­i itt szerfelett leszűkülnek. Egyetlen olyan Rorschach-választ lehet emlí­te­ni a fentebb felsorolt tizenhárom közül, ahol érdemes – s ezúttal is fenn­tar­tások hangoztatása mellett és inkább illusztratíve, mint a belőle nyerhe­tő tanulságok kedvéért – e vizsgálat végeredményét röviden bemutatni:

1.30. Gyerekfej báránybőr sapkában.

A képet két elemre bontottam: gyerek(fej) és (báránybőr) sapka.

Azok a versek, amelyek képanyagukat tekintve összefüggésbe hozhatók a gyerek(fej) motívummal a következők (a számok a versek JAÖV szerinti sorszámai; ha a vers a válasznak és a közvetlen környezetében található további válaszoknak 2, illetve legalább 3 elemét tartalmazza, ez sorszámának a “stílusából" e bemutatott kulcs szerint olvasható le): 138, 187, 188, 196, 226, 237, 243, 259, 262, 264, 273, 274, 292, 332, 333, 359, 376, 415, 428, 433, 438, 439, 444, 445, 453, 454, 458, 459, 469, 470, 473, 475, 481, 482, 485, 487, 488, 489, 496, 502, 504, 505, 514.

Megállapítható, hogy ennél a Rorschach-válasznál teljesül mindkét fentebb említett feltétel, amely szükséges ahhoz, hogy az alkalmazni szándékolt módszert valóban alkalmazni lehessen. Először, a Rorschach-képnek itt igen sok versbeli előzménye van: a Rorschach-vizsgálat előtt írott verseknek csaknem 8,5%-ában (s a Külvárosi éjjel kezdődő időszak verseinek csaknem egynegyedében) van ilyen vonatkozású kép, mindazon versbeli képeknek pedig, amelyekkel Rorschach-tartalmak hozhatók összefüggésbe, több mint 6%-a a gyerek(fej)re vonatkozik. Másodszor, ez a versbeli motívum úgy tér vissza József Attila Rorschach-válaszai között, ahogyan a versekben nem fordul elő: gyerekfej báránybőr sapkában.

A versekben különböző élettörténeti korszakokban a gyerek(fej) ilyen – változó – kontextusban fordul elő:

(...) két gonosz titángyerek,
Kedvvel piroslik, tátva-nyitva szájuk,
Csinál a hóbul élő, furcsa bábut
És hógolyóz, míg messzi munka van

A Kozmosz éneke (1923)

[...] harmatos, magas fűben tíz-húsz kövér, víg gyerek
sivalkodva, meztelenül (...) rakáson hempereg

Fiatal asszonyok éneke (1925)

Huszonhárom király sétál,
jáspiskorona fejükben,
sárga dinnyét edegélnek,
új hold süt a balkezükben.

Huszonhárom kölyök császkál,
csámpás sityak a fejükben,
görögdinnyét szürcsölőznek,
új nap lángol jobb kezükben

Medáliák (II). 11 (1928)

Helyén a kapszlit ő kapdossa
s elfakult fejű kisgyerek

Mondd, mit érlel... (1932)

Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek

Elégia (1933)

fiúnk uccán, üveg alatt
nézi csak építőkockáját
s ha lányunk babaruhácskáját
kéri – hisz szövetet szövünk –
összeszorítja puha száját –
bérünk van, nincsen örömünk.

Bérmunkás ballada (1934)

S végül egy 1936-os előfordulása a motívumnak, amelyet, minthogy egészen a közelmúltig ismeretlen volt[6], teljes egészében idézek:

Vigasztald meg a gyermeked -
nem fák ezek, csak emberek,
nem boszorkák – kofák, kasok!
kutyák ezek, nem farkasok!
Nem bölcselkednek – alkudoznak,
s az pénz, nem sárkány pikkelye
s a büvös igéknél se rosszabb
az állam törvénycikkelye.

Csak vigasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Aztán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét,
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen olcsó, mi drága
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha bámul reád a gyerek
s nagy lenne, melléd, mert szeret,
utalj példára – az a kár,
hogy ne magadra, te szamár,
hanem a ravasz csecsemőre:
sír-rí, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre
növeszti körmét és fogát.

Vigasztald meg…

Vajon a motívum ennyi és József Attila élettörténeti szakaszai szerint módosuló előfordulásához milyen újabb szociálpszichológiai jelentést tehet hozzá, ha a Rorschach-teszt I. tábláját szemlélve sorra oroszlánfejet lát, majd mögötte néger fejét, meg bivalyét, sőt meg is jegyzi, hogy fej rengeteg van, csupa fej, majd mindezt követően a tábla egy foltrészletében József Attila nem – ahogyan e sorba illeszkedne – gyermekfejet lát, hanem gyermekfejet báránybőr sapkában?

A kérdés megválaszolásához közelebb vihet, ha a válasz e másik összetevőjének is megkeressük a verselőzményeit. E munka során kitűnik, hogy báránybőr sapka motívumot a versekben nem találni, sőt, általánosabban, sapkát is lényegileg hiába keres az ember. Ha még ennél is általánosabban a “fejfedők" előfordulását keressük a versekben, akkor ilyen – nem túl nagy számú – részletre bukkanuk:

Benn férfi ül s nehéz, vörös kezekkel
flaskót dédelget s dünnyög, vagy danol;
(...)
Zsíros haján rossz bőrsüvegje roggyan.

Tanulmányfej (1922)

A lelkesedés zengő süvegét
égig hajitják a görnyedt napok

A legutolsó harcos (1923)

Az én feleségem nógat engem:
Nosza keress kenyeret hamar a te két karod erejével.
Az én feleségem nevet engemet:
Nosza fuss kalapod után míg a szoknyám legszebben lobog...

Feleségem (1926)

(...) a görbült, öreg számadó cseléd
sóhajtva tolja hátra süvegét.
Hátát jegenye támogatja,
Fáradt az is, de nem mutatja.

Lucához (1928.

Hümmögőn áhitgat a nép
s házacskák gondolkodnak, ím
zsupjának zsíros süvegét
lehúzza ablakára mind.

Tiszazug (1929)

Mindezeknek az előfordulásoknak közös összfüggése, hogy a fejfedőt – valóságos vagy megszemélyesítő – felnőtt férfi viseli. Akár alkoholista, akár az igazság harcosa, vagy férj, aki feleségének kedvére tesz, a maga gondjába belefáradt öreg vagy olyan embert formázó falusi ház, aki mások helyett gondolkodik – mindenképpen felnőtt férfi.

Ennyire általánosított formában azonban már találhatunk verselőzményt a kérdéses Rorschach-tartalom egészéhez. Az egyiket fentebb már idéztem: a csámpás sityakban császkáló huszonhárom kölyökről, aki összehasonlítva a jáspiskoronával sétáló huszonhárom királlyal, semmivel sem mutatkozik alábbvalónak a felnőtt – és nagyhatalmú – férfiaknál. A másikat:

A kiskölyök, ki voltam, ma is él
s a felnőttet a bánt fojtogatja;
de nem könnyezik, egy dalt zöngicsél
s ügyel, hogy el ne szálljon a kalapja.

Kirakják a fát (1936)

alig válsztja el néhány hét attól az 1937 februári későesti órától, amikor József Attila bemutatkozik a gyönyörű pszichológusnőnek és a Rorschach I. táblájának egy kis foltjáról ezt mondja: gyermekfej báránybőr sapkában.

Mondhatta volna ezt is: “tête d'enfants en bonnet d'agnelin”, hiszen tudott franciául. Hogy magyarul adta a válaszait, olyan trivialitás, amelyet a Rorschach-teszt eredményeinek értékelésénél nem szoktak figyelembe venni. Ha azonban mégis franciául mondta volna, figyelmet érdemelt volna a jelenség; másfélét, mint akkor, ha erre azért került volna sor, mert történetesen valamennyi válaszát francia nyelven adta; s ez utóbbi megint másfélét, mint akkor, ha olyan embernél áll elő, aki máskor is franciául beszél. E legutóbbi eset azután éppúgy nem váltana ki figyelmet, mint a fentebb szóbahozott trivialitás: hogy a magyar József Attila a magyar vizsgálatvezetőnak magyarul adta meg válaszait. S mégis, az esetnek figyelmet kellene keltenie, ha – bizarr feltevés, de hamarosan értelmet nyer majd – egy francia József Attila a maga francia nyelvén adná a maga 4.17. válaszát: puli kutya hever fa tövében, s mindjárt utána (4.20.) ezt látná egy másik foltban: két címer összeillesztve, az egyik olyan, mintha magyar címer lenne...

Vajon milyen nyelven beszélt József Attila, amikor a Rorschach-vizsgálatot végezték vele. A kérdés kevésbé lesz triviális, ha hozzáteszem:... és “milyen nyelven nézett"? S esetleg végképp elveszti trivialitásának látszatát, ha ráébredünk, hogy nyelvnek nemcsak azt a beszélt nyelvet tekinthetjük, amellyel az ember bemutatja, hogy például magyar-e vagy francia, hanem, általánosabban, minden olyan megnyilvánulást, amellyel bármely társadalmi minőségét tekintve hangsúlyt helyez arra, ami ezt más társadalmi minőségektől megkülönbözteti. Ez a “nyelvhasználat" azután nemcsak térben teheti kategórikussá a határt, amely egy társadalmi minőséget egy másiktól megkülönböztet, hanem időben is: amikor valaki a maga élettörténetének különböző helyzeteiben előállott társadalmi minőségeket tekintve mutatja be, hogy ő kicsoda. Márpedig József Attila esetében kivételes lehetőségünk van, amilyennel általánosan nem számolhatunk a Rorschach-tesztben, hogy megvizsgáljuk, melyik élettörténeti korszakának nyelvét használja annak a szövegnek a produkálásakor, amellyel a Rorschach-válaszokban bemutatja magát. Más szóval, hogy melyik József Attila mutatja be magát: a gimnazista költő-e; vagy a “kész" költő; vagy a köz- és magánéletében hetyke forradalmár; vagy az elköteleződött, militáns kommunista; vagy a révedő és tűnődő; vagy az első identitásválságát cselekvőleg szenvedő, aki a legképtelenebb regresszióig képes progrediálni benne; vagy aki a Rorschach-vizsgálatot közvetlenül megelőző időszakban kerül ki társadalmi személyazonosságának ebből a válságából s ekkor még nem tudhatni, mibe kerül át belőle?

Az I. táblázat József Attilának azokat a verseit mutatja be, melyek képeit halmozottan vélnők felfedezni a Rorschach-válaszok motívumai között. A III. táblázat ezeknek a képeknek a számát azokhoz az élettörténeti korszakokhoz rendezve összesíti, amelyekben ama versek keletkeztek s amelyeknek “nyelvéből" mintegy közvetítik a “szavakat" a Rorschach-látványok “szövegébe".

Ami e táblázatból egyértelműen kiderül, az az, hogy József Attila elköteleződött, militáns kommunista korszakából – az 1929 második felétől 1932 szeptemberéig tartó időkből – ezen a közvetítőn keresztül nem származott át semmi a Rorschach-motívumok közé.

 

 

A kezdetektől A Kozmosz éneké-ig

105

138

0,76

1923 májusától 1926 augusztusáig

  30

167

0,18

Párizstól 1929 első feléig

  41 

73

0,56

1929 második felétől 1932 szeptemberéig

    0 

40

0

A Külvárosi éjtől 1934 augusztusáig

  94 

35

2,7

1934 szeptemberétől a Rorschach vizsgálatig

132 

67

2,0

 III. táblázat                                                 

Az első oszlop azoknak a Rorschach-motívumoknak a számát mutatja, amelyeket az egyes élettörténeti korszakokból származó “halmozott Rorschach-vonatkozású" versek tartalmaznak. A második oszlop az egyes életperiódusokból származó versek számaiból áll. A harmadik oszlop számai az elsőéit a másodikéinak tekintetbevételével súlyozzák.

A másik pólusra vonatkozóan leolvasható eredmény kevésbé egyértelmű. A diák költő élettörténeti korszaka meglehetősen nagy értékkel (105) van képviselve, azonban ezek a motívumok az ekkor ke­letkezett versek ugyancsak nagy számának (138) a hátterén oszlanak el. Az identitásválság kezdetétől a Rorschach-felvétel időpontjáig terjedő időszakot még nagyobb érték (132) képviseli, s ennek súlya még ennél is nagyobb mértékben múlja felül az előbb említett korszakét, minthogy a versek összszáma (67), melynek arányában kell súlyozni a másik értéket, ekkor a felét sem éri el a diákkorban produkált versekének.

S ugyanezen megfontolásból adódik, hogy a militáns kommunista identitásának fennállása és a társadalmi személyazonosság első válságának kitörése közötti időszak, jóllehet csak viszonylag szerényebb számmal (94) képviselteti magát az ilyen úton közvetített Rorschach-mitívumok között, ez a versek igen mérsékelt összszámának (35) a hátterén azt a felismerést keltheti bennünk, hogy a Rorschach-teszttel a leginkább a Külvárosi éjtől 1934 augusztusáig terjedő korszaknak a József Attilája mutatta be magát 1937 februári találkozásukkor Flórának.

Mármost, hogy a korszak, melyből “halmozott Rorschach-vonatkozású" versek közvetítőjén keresztül nem származott át semmi a Rorschach-motívumok közé, és az, melyből vélhetően a legtöbb származott át, egymással szomszédosak, ez felveti a kérdést: van-e József Attila életében olyan történés, amely olyan kategórikusan választaná el e két korszakot, hogy az indokolná a két korszakkal összfüggő két társadalmi identitás későbbi megnyilvánulásának ilyen kategórikus különbségét?

Hipotézis.

József Attilával foglalkozó korábbi, említett esettanulmányomban, amely­nek megállapításaira ebben a dolgozatban ismételten hivatkozni kény­sze­rültem, minthogy sem megismételni, sem megkerülni nem volt lehetőség, amellett vonultattam fel érveket hogy József Attilánál a kommunizmus melletti militáns és szervezeti elköteleződés kialakította a társadalmi személyazonosságnak egy elegánsan szigorú rendszerét.

Ennek különleges fontosságát József Attila számára az adta meg, hogy tár­sadalmi életrajzában szinte nem volt olyan tényező, amely egyértelműen je­lölt volna ki számára helyet egy társadalmi univerzumban. A kétértelmű, fe­lemás társadalmi minőségeknek általában a társadalmi azonosság pszichi­kus feldolgozása adja meg az egyértelműséget. E pszichikus feldolgozás annál sikeresebb, minél inkább a szociális kategorizáció kettős eljárása jellemzi: az egyén a maga kétértelmű társadalmi viszonyait valamilyen irányban úgy túlozza el, hogy ennek révén egyértelműen besorolja magát (más egyénekkel együtt és megint másoktól elkülönülten) valamilyen szociális kategóriába – másfelől besorolja a maga szociális kategóriáját (más szociális kategóriákkal együtt és megint másoktól elkülönülten) valamilyen szociálpszichológiai struktúrába. Ez az egész elaborációs teljesítmény az esetek nagy hányadában maximálisan tudattalanul áll elő. A kisebb hányadhoz tartozó József Attila viszont nagyfokú tudatossággal fogalmazza meg ismételten a maga elaborációs rendszerének a szerkezetét: “.. elvegyültem és kiváltam”.

Az elvontabb szociális kategóriákat a feldolgozás eredményeképp kon­k­rétabbak képviselik, de csak mint mozzanatok, amelyeket az elvontabb fel­ad a közöttük levő viszony manifesztálásának érdekében. A József Attila-féle szer­kezetben mármost a mozzzanatok egyike kiválik azzal, hogy a maga méreta­rá­nyában hordozza az egésznek mint a részek közötti viszonynak a mintázatát.

Így hordozza az ember mintázatát a proletár. “Marx szerint – írja József Attila – az emberek tárgyi logikájától elválaszthatatlanul függ (... ) alanyi logikájuk. Az emberek objektív logikájának anyagi tárgyakban megtestesült jelei a termelési eszközök, és ez az objektív logika nyilatkozik meg a társadalmi munkamegosztásban is. De éppen a társadalmi munkamegosztás miatt különböző társadalmilag az emberek szubjektív logikája – így jönnek létre a szubjektív osztálytudatok. Végül is a proletárságot kényszeríti rá a helyzete hogy saját szubjektív osztálytudatát annyira kifejlessze, hogy magába foglalja azt az objektív emberi logikát, amelyet az emberiség eddig is érvényesített, de csak társadalmi működésben, a termelési eszközökben, a munkamegosztásban, tehát nem öntudatosan hanem (... ), mint ahogy Marx mondja, "önmagát elidegenítve".”[7]

Ezért azután József Attila elaborációs építkezése szerint csak azáltal tud igazán “elvegyülni” az emberek között, ha “kiválik” közülük mint proletár, aki nemcsak teszi, amit az objektív logika” szerint tennie kell, de a “szubjektív logika” szerint tudja is. A továbbiakban ugyanígy közvetíti számára a proletárok közé való elvegyülést, ha kiválik közülük mint kommunista, és hasonlóképpen kell a kommunisták közé való elvegyüléshez, hogy kiváljon közülük mint József Attila, a költő. Az építkezés csúcsára érve azután azt találjuk József Attilánál, hogy esztétikája szerint az ihlet ugyanúgy választja ki a költő szemlélete számára adott valóságmozzanatok közül azt, amelyikben felmutatható a világegész viszonyainak a mintázata – ezt a kiválasztott részt azután mintegy új világegésszé teremti, s ez a mű.

Amikor 1932-ben a Valóság körüli konfliktussal megindul az a folyamat, amelynek eredményeként megromlik, majd 1934-ben megszakad a kapcsolata a kommunis párttal, akkor nem annyi történik, hogy egy szervezettel való viszonyában változás következik be (melyet követően kapcsolódhatna más alternatív szervezethez vagy alkalmazkodhatna a szervezeten kívüli élettevékenységhez), s nem is csak egy viszonyítási csoportot veszít el (amelyhez az odatartozás nélkül – vágyakozva vagy gyűlölködve – viszonyíthatná magát, esetleg idővel találhatna egy olyan másik viszonyítási keretet, amelyhez tartozva sem pozitív, sem negatív szálakat nem őrizne többé a régihez). A fejlemények József Attila társadalmi személyazonosságának egész, elegánsan szigorú építményét fenyegették. A társadalmi azonosságnak ebben a rendszerében az emberi értékek és az új költői mű között egyfelől az közvetített, hogy József Attila proletárként hordozta az emberi értékeket, másfelől viszont az, hogy a proletár József Attilaként alkotta az új költői művet (“költő én vagyok”, írja egy töredékversben amelyben másutt szövegszerűen is visszautal esztétikai alapvetésére, ahol viszont egyebek mellett ez olvasható: “Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék [... ]” [JAÖM III. 81. )). Ez tette József Attila számára olyan tragikussá a fenyegetést, hogy e két (József Attilaként és proletárként létező) társadalmi minősége között közvetítő szociális kategóriához (a kommunistákéhoz) ne tartozzék.

S ami 1932-ben még csak fenyegetés – amelyet érez, s érzését ki is fe­je­zi e korszakbeli verseiben, amely kifejezésért a kommunisták bírálják, s ez fo­kozza rosszérzését –, az a korszak végére valósággá lesz:1934-ben immár nem­csak a kommunista párt nem közvetíti hozzá a phroletariátushoz tarto­zást, de a proletariátus sem közvetít számára többé emberi értékeket, aho­gyan másfelől nemcsak a kommunista párt nem közvetíti őt az osztályhoz (a Jó­zsef Attila által vezetett szemináriumok s a gödi túrák megszűnésével el­tűn­nek az alkalmak a proletárokkal való találkozásra), hanem ő sem közvetít töb­bé a muhnkásosztályhoz új költői művet (1934-ben, a Hódmezővásárhe­lyen töltött hónapok alatt egyáltalán nem ír új verset, a proletariátusról viszont ekkor fogalmazza meg: “a munkásosztálynak, amely sakk-körökkel és dalárdákkal rendelkezik, nincs költészete, nincs szépirodalma”).[8]

Az a József Attila tehát, aki azon az 1937. februári estén a Rorschach-táblák foltjaiba kivetíti a maga képeit és ezáltal bemutatja magát Flórának, semmiképp sem az az ember, aki megalkotta a maga társadalmi személyazonosságának épületét és abban biztonságérzettel lakozik – a leginkább pedig az, aki a biztonságérzetet már elvesztette, de magát az építményt még óvja – eleven támpillérként – a széteséstől.

Kérdés: miért ez, s nem (vagy csak kevésbé) az a József Attila mutatkozik be itt, aki ekkorra már eljutott a Külvárosi éjtől a Nagyon fájig, a válság előérzetétől üvöltő fájdalmáig, s akinek minden harmadik versében megjelennek “gyerekfejek”, és egyszer sem báránybőr sapkában”?

Feltételezésem szerint a Rorschach-vizsgálatot közvetlenül megelőző hónapokban a kommunisták és József Attila visszatérnek egymáshoz való viszonyuk kérdésére. Távolról sem úgy, ahogyan ennek a viszonynak az apologétái állították: ha már nem lehetett többé védeni azt a tételt, mely szerint ez a viszony mindvégig zavartalan és töretlen volt, akkor legalább azt hirdetve, hogy a zavartalanság (s ki tudja, talán még a töretlenség is) a Komintern VII. kongresszusát követően helyreállt.

Az én hipotézisem ehelyett csak mint a kommunisták részéről megfo­gal­mazódó ajánlattal számol olyasmivel, amiről például Horváth Márton hírt ad, amikor Bálint György közlésére hivatkozva írja: “A '35-ös Komintern-kongresszus a szektariánus politika fokozatos felszámolására vezetett, s ez végre meghozta a fordulatot József AttilaM megítélésében is. Bálint György közölhette József Attilával, hogy a párt bizalommal és mélységes megbecsüléssel tekint a működésére.”[9] Hogy mikor került sor erre és más hasonló beszélgetésekre, és hogy mit is közölt József Attilával Bálint György és mit üzent neki a pártvezetés másokkal, akik a párt vezetőinek utasítására felkeresték (például Haraszti Sándorral, aki beszámol arról a látogatásról, amelyet felső pártkapcsolatának utasítására 1936-ban a Szép Szó szerkesztőségében tett: [“Attilának én elmondtam, hogy most nem jöttem, mint ismerőshöz, néhai baráthoz, hanem mint a párt megbízottja”]: Haraszti előadása szerint e vállalkozás József Attila eleve elutasító magatartásán bukott meg [PIM Hangtárban 282/2/Zjelzet alatt őrzött interjú]), mindennek nem párttörténeti, hanem identitástörténeti vonatkozásai érdekeltek.

Ez utóbbinak tüneteként olyan tényeket elemeztem, mint hogy a fen­tebb idézett és a korabeli szovjet gyakorlattal szemben egyértelműen kriti­kus Vigasztald meg c. versnek egy enyhített változatát jelenteti meg.[10] Ilyen tü­netként kezeltem a Szép Szó ugyanazon (1936. októberi) számában megje­lent Irgalom című költeményt is, amelynek értelmezésében ugyancsak nagy se­gítségemre volt Fejtő Ferenc, aki ugyanabban a beszélgetésben elmondta, hogy az 1936 esztendő szorongató élményeit fejezték ki például ezek a sorok: “Mit oltulmaztunk [ti. a demokrácia értékei a totalitariánizmus szorításá­ban], nincs jelen [az európai demokráciák – mindenekelőtt pedig a franciaországi nép­frontkormány – megtagadták a támogatást a halálos veszélybe került spa­nyol demokráciától), azt most már támadóink védik [Sztálin az 1936. au­gusz­tusi perrel s a törvényellenesen elítélt bolsevik forradalmárok statáriá­lis gyorsaságú kivégzésével a legbrutálisabb támadást intézte a demokrácia el­len – ugyanakkor a Szovjetunió volt az egyetlen állam, amely államként tá­mogatta a spanyol köztársaságot; s az első nagy koncepcicós perrel egyide­jű­leg a Szovjetunióban országos vitára bocsátottak egy meghökkentően demokratikus fogalmazású alkotmányt).

Mindezt azonban nem úgy állítom be, mintha az történnék, hogy, mint egy trükkfilmben, az ok visszavonása visszapergetné az általa okozott törté­nést, s a kőhalomból visszaépülne az az épület, a társadalmi énazonosságé.

Amit a jelenlegi vonatkozásban felidézett hipotézis megfogalmaz, az az, hogy a kommunista párt 1934-et megelőzően is és 1936-ot követően is úgy de­finiálja a viszonyt József Attila és önmaga között, hogy az e viszony­nak para­dox jelleget ad. A paradoxon azonban egymással ellentétes irányú. (Garai, 1993).

Az első paradoxon attól áll elő, hogy a kommunista párt József Attilát ki­taszítja, megállapítva róla, hogy nem kommunista módon gondolkodik. Mint­hogy e megállapítás a legjellegzetesebben kommunista gondolkodás produktu­ma volt (lásd például Sándor Pál visszaemlékezését)[11], József Attilának, ha kom­munista módra gondolkodik, magának is be kellett látnia hogy nem kommu­nista módra gondolkodik (míg ha gondolkodása nem kommunista. ak­kor még az is lehetséges. hogy azt tartsa, hogy gondolkodását kommunistának vélje.

Az 1936-os év történéseivel egy más szerkezetű paradoxonnak jött el Jó­zsef Attila számára az ideje. A kommunista párt képviselői ekkor az új i­rány­vonalnak megfelelelő kommunista gondolkodással úgy ítélték meg, hogy több van, ami József Attila és az ő gondolkodásukban hasonló, mint ami meg­kü­lönbözteti e két mentalitást, ezért József Attilának köztük a helye. József At­tilának az új megítélés új döntési helyzetet kínált: ha a kommunistákhoz ha­sonlóan ő is úgy gondolja, hogy kettejük gondolkodásában több a hasonló, mint ami megkülönbözteti e két mentalitást, s hogy ezért neki, József Attilá­nak a kommunisták között van a helye, akkor eggyeel több oka van, hogy igy gondolja, mint lenne akkor, ha nem így gondolná – viszont ha József Attila a kommunistáktól különbözően úgy gondolja, hogy kettejük gondolkodásában több a különbség, mint ami egymáshoz hasonítaná e két mentalitást, s hogy ezért nekik nincs közük egymáshoz, akkor most meg arra van eggyel több oka, hogy igy gondolja, mint volna akkor, ha nem így gondolná.

Az első paradoxon esetében az embernek egyre inkább az az érzése, hogy bármit is gondol, gondolkodásának éppen ez a gondolkodás veszi el az ér­vényét. Márpedig az ember, akinek tartós élménye, hogy gondolata ellen­áll­hatatlanul fordul az ellentétébe, átéli erőtlenségét, és magát előbb-utóbb impotensnek fogja érezni. S valóban: a (publikálatlan) Rapaport-levelekben és a Gyömrői Editnek címzett írásokban vissza-visszatér ez a motívum.

Feltéve mármost, hogy helyes a hipotézisem, mely szerint 1936 második felében József Attila elé új dilemmát állít a kommunista párt viszonyuk újrafogalmazásával, s hogy ezt az új dilemmát az elsővel ellentétes szerkezetű paradoxon jellemzi, akkor e paradoxonnál fogva József Attilának egyre inkább az az érzése kell legyen, hogy bármit is gondol, gondolkodásának éppen ez a gondolkodás teremti meg az érvényét. Márpedig az ember, akinek tartós élménye, hogy gondolata ellenállhatatlanul alapozza meg önmagát, átéli a maga erejét, és magát előbb-utóbb omnipotensnek fogja érezni.

Az ilyen érzéssel azután együtt jár a rendkívüli teljesítmények hajszolása, mennyiségileg és minőségileg. S a magát omnipotensnek érző ember ilyen csúcsteljesítmények után gyakran ezzel az érzéssel válik meg – kedve ellenére – a feladattól: még nagyon sokat tudnék kihozni belőle.

Amint József Attila meg is jegyezte, miközben a Rorschach-vizsgálatot végezték vele. “Általában egy félóra-óra a tíz kép felvételénék ideje. Vele majdnem két óra alatt csak az ötödikig jutottunk [... ] Az ötödik végén én ajánlottam, hagyjuk abba” – írja Illyés Gyuláné, aki visszaemlékezéseiben ehhez még hozzáteszi: “Rendkívül sok választ adott. ”

Írjuk ide, mennyi volt az öt képre adott “rendkívül sok válasz”: 178, ami hozzávető­leg nyolcszor annyi, mint amennyit – töredékkel több, mint 22-t – átlagos érettségizett férfiak szoktak 32 éves koruk körül adni. S csak az érdekesség kedvéért tegyünk hozzá még egy statisztikai adatot: kb. huszonegyszerese a szkizofréniában szenvedő betegek átlaga által adott 8-9 válasznak.

Úgyhogy nem éppen ez az a betegség, amelynek tünetei feltárulnak Jó­zsef Attila válaszaiból, amikor Flóra belép ebbe a két paradoxon harapófogó­jába szorított életbe, és József Attila előtt felmutatja a Rorschach-táblákat.


Függelék

József Attila Rorschach-válaszai

I. tábla

1. Nem lepke, de az első benyomás az, hogy lepke.

Úgy készült, hogy egy lapot a közepén összehajtottak

2. Lehetne hegedű

3. primitív néger szobor nagy köldökkel

4. nő, sálja lebeg

5. fej, törökbe oltott sejk

6. ez ugyanaz nőben, táncol, lábát felemeli, a másik lent van

7. pulykafej, tátja a csőrét

8. bundás nő, olyan a feje, mint a medvéé, szeme jól látszik,

9. vaginaszerűség

10. hangjegyek repülnek

11. gyümölcsből kimászik a kukac

12. vagy kisfiú penise

13. ember feje, valami őrült, Gulácsy festhetne ilyet

14. térképen kiemelkedik egy hegylánc

15. röntgenfotográfiának a fordítottja az egész

16. ádámcsutka

17. kitömött mackó feje

18. tapír feje, csak miért van 3 feje, nem tudom

19. ciprus

20. vagy impresszionista képen vitorlás

21. elmosódó halálfej, nőnek van öltözve

22. motorcsónak

23. hivatatos sapka

24. csonka csápok

25. denevér is lehet

26. egy ruha az övcsatjával

27. oroszlánfej

28. mögötte néger feje

29. bivaly

fej rengeteg van, csupa fej

30. gyerekfej, báránybőr sapkában

31. madár, ez a szárnya, pingvinszerű

32. amerikai szabadságharcos derékig

33. biliárdgolyó

34. felhőszerűség nincs benne

35. emberi alakok nagyon messze

36. nagyon kedves női fej

37. öreg bácsi karikatúrája

38. bőrminta, amit börkereskedők kitesznek

39. galamb

40. vagy nő, amint megy fel a lépesőn

41. disznófej

42. menekülő mókus

43. hal

44. őskori állat

45. nevető fej

46. ember feje

47. ülő orángután

48. tájszerű

49. egyiptomi szobor

50. vagy amerikai plakáton női fej

51. nagyon öntudatos arc

Még nagyon sokat tudnék kihozni belőte

II. tábla

1. Két mackó derékig

2. maslinyakkendő

3. menyasszony, fátyolszerű, földig ér a ruhája is

4. valami kapu

5. pálinkás pohár

6. valamilyen fejek lehetnek,.

7. az egész: csigolya, ez nem tetszik nekem, lehet, hogya piros miatt

8. kígyó feltekeredik valamire

9. hüvelykujjféle

10. kígyó tekeredik föl valami titokzatos nőre, valami rendkívül pici lábuk van, táncolnak

11. vagina

12. bogár lába

az arcokat már unom

13. karikatúra, groteszk

14. lepke is tehet, bár nem egészen jó annak

I5. fej

16. napfolt vagy

17. holdkráter inkább

18. hadihajó lőtornya

19. várfal két üteggel

20. valamilyen állat, alatta tükörképe

21. érett kelés, mikor kinyomták véresen, nyílása kidagad

22. arc

23. püspök az oltárnál, előtte két alak

24. cukorfogó

25. két nő

26. vagy két munkás

27. női fej

28. egy férfi kozák kucsmában

29. egy lány dombon megy lefelé, itt az árnyéka

30. férfi alak; unalmas ez a sok alak

31. primitív néger rajzok, vízben tükröződnek

32. hegedű teste

33. ablakból kinéz valaki, de csak az árnyéka látszik

34. régi kínai tusrajz elmosódva; itt lehetne ezt az egész anyagot kettétörni

35. katona szalad

36. nagyon messze esik az eső

37. fapapucs

38. fekete nő táncol, széttárja karjait

39. elhízott arc

40. kotlós ül a tojásokon

41. fogoly vagy más kis madár combja

42. sziklában megjelenik Szűz Mária, hívő láthat ilyet

43. a vérpirosat nem szeretem, a rouge-t nem szeretem

44. fekete bársony melegség

45. ez a vízpiros, vérsavó-piros, azért nem tetszik; rengeteg alak van, elmosódott

46. Gulácsy Lajos őrült festő képeire emlékeztet

47. óriási batyut visz valaki

48. arc, nagyon ijedt öregasszony

49. ez a vörös mint vérsavó nemtetszik, de mint vagina igen, nyílt és kedves

50. valaki távcsővel néz, vagy fényképezőgépet tart, vagy iszik, vagy kürtöt fúj

51. parasztlegény borjúszájú inge lelóg

52. szökőkút közép felső csúcs

53. cilinder, lump megy haza, másik lump látja

54. sapka bojtja

55. kagyló

56. lehet comb izomrostja

57. állólámpa, ha fönn volna, a fény volna

58. csiszolt kő

59. búgócsiga

60. női ernyő

61. valami kilövelés

62. fej

63. vízben kilőtt torpedóféle, mintha be akarna hatolni

64. lepke

65. medencecsont

66. coitus képe, mintegy röngtgenen át; medence; vagina, egyben penis

III. tábla

1. Egy alak valami tükör elótt, próbál valami tartást, talán köszönni

2. orra lehet tenni, orrcsiptető része, puha, ahol nincs üveg

3. Apponyi Albert feje kis szakállal

4. csupa fejet látok

5. emberfej szakállal

6. néger varázsló

7. vagy nő feje

8. valami csontrész, mellcsontrész

9. kis kézi fűrész;
fáradt vagyok, nincs kedvem hozzá, most nem megy

10. egyszerű kis tócsa, itt valami lecsurgott [kérdésre:]talán vértócsa, mert vörös, egyébként lehet vizelet

11. fej kucsmával; mindenütt arcokat látok

12. itt is egy arc, ezen nem sokat látok

13. majomarc

14. hal

15. csizma, cukorzacskóval

16. azt mondhatnám, hogy penis, holott az alak térdénél van

IV. tábla

1. Éjjeli lepke, de nem lehet, mert ez akadályozza a repülésben

2. rovarfe; ez már tetszik nekem, sok rejtélyes van benne, amit fel kell fedezni

3. gömbölyded nő, vele szemben férfi; ezen rengeteg a felfedeznivaló

4. ha valaki kinyújtja a nyelvét, és felhajlítja

5. az egész erdőszerű, lombfelhők

6. földből kijött gyökér

7. bohócfej

8. maszkféle

9. most szállt ide egy lepke szétterjesztett szárnnyal

10. arc

11. fej nagy szakállal

12. medaille-ban fénykép

13. kofaasszony kosár mellett, fejkendő van a fején

14. gúnár

15. fej, férfifej, a másik oldalon ugyanaz női fej

16. öreg ember feje

17. puli kutya hever fa tövében

18. férfiarc, másik old. női arc

19. csupa alakzat

20. két címer összeillesztve, az egyik olyan, mintha magyar címer lenne

21. furcsa alak tornamutatványt végez, lehet, hogy kifelé van a hasa, lehet hogy befelé, tutajdonképpen két alak

22. csikó

23. férfifej sasorral

V. tábla

1. A lepkéket nem mondom be

2. egy arc

3. lábszár

4. arc, női arc

5. emlőbimbó szembe

6. valahogy el van rejtve ebben az ördög, ördögi arc

7. még egy ördögi arc

8. ijedt női arc nyitott szemmel, tátott szájjal

9. Dante-fej

10. ördög

11. kövér öregasszony feje

12. Rabelais-fej

14. sovány skót

15. bikafej

16. kőkulacs

17. érdekes arc

18. női arc

19. ez is arc

20. bohócfej nagyon hosszú sapkával

21. arc

22. hernyó mászik

 


* Köszönetet mondok Illyés Gyulánénak, amiért rendelkezésemre bocsátotta az általa elvégzett vizsgálat anyagát és e cikk kéziratát értő észrevételeivel hagyta jóvá.

A tanulmány eredeti szövege megjelent: Valóság. 34:4. [1991] 55-71. lap; Kötetben. In: Hor­váth Iván és Tverdota György (szerk.): miért fáj ma is: Az ismeretlen József Attila. Bp.: Balassi Kiadó/KJK, 1992. 117-145. lap

[1] Lásd az előző írást.

[2] A hagyományos értelmezési lehetőségeken belül bizonyos modernebb eljárások alkalmazásával az anyag egyfajta feldolgozását elvégezte dr. Bagdi Emőke és dr. Láng Iringó (a feldolgozásról Bagdi Emőke beszámolt ugyanabban a kötetben, amelyben jelen tanulmány is másodközlésre került – lásd a nyitójegyzetet).

[3] A Köcski Margittal együtt kialakított módszert egy 1986-ban a Magyar Tudományos Akadémián tartott felolvasásban mutattuk be. Lásd még a 80. jegyzetet.

[4] József Attila Összes versei. Kritikai kiadás. (Közzéteszi Stoll Béla) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.

[5] A módszer és az őt megalapozó elmélet részletes bemutatását lásd a szerző “…elvegyültem és kiváltam”: Társadalomlélektani esszé. az identitásról (T-Twins Kiadó. Bp., 1993) c. monográfiájában. Ez a munka tartalmazza (lásd 113-185. lap) azt a József Attila-esettanulmányt, amelyre jelen szöveg a továbbiakban hivatkozik.

[6] 1986-ban “"Kiterítenek úgyis": József Attila tragikus paradoxonai” (Világosság. 27:12. Melléklet) címª tanulmányom számára a Világosítsd föl címª versnek ezt a korábbi változatát a JAÖM-ben közzétett sorváltozatok alapján magam rekonstruáltam, s utóbb e rekonstruált vers az “…elvegyültem és kiváltam”… címª monográfia József Attila-fejezetében is megjelent. Most a Századvég-Kiadónál (Budapest, 1993) megjelent Összes versek-ben önálló változatként olvasható.

[7] JAÖM III., 151. lap.

[8] József Attilának ezt az (ismeretlen eredetª és rendeltetésª töredékét lásd Horváth Iván és Tverdota György (szerk.): miért fáj ma is: Az ismeretlen József Attila. Bp.: Balassi Kiadó/KJK, 1992. 307-308. lap.

[9] Horváth Márton József Attila és az illegális kommunista párt (Kritika, 1986/3)

[10] Világositsd föl.

Fejtő Ferenc egy – magnetofonon rögzített – személyes beszélgetésben, amikor megmutattam neki az általa addig nem ismert eredeti változatot, hangot adott csodálkozásának afölött, hogy annak idején, amikor József Attila átadta neki az általa közlésre szánt enyhített, tompított, helyenként elkent változatot, szokásától eltérően még csak nem is mondta, hogy átdolgozott variánsról van szó

[11] Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila Emlékkönyv, Budapest, 1957. 309-333. 1.