|
|
Gróf Gyulay Lajos naplói
A
projektről
A szegedi SZTE BTK Klasszikus Magyar Irodalom Tanszékének oktatói, doktoranduszi és hallgatói csoportja 2007-ben OTKA-pályázattal kezdte el kiadni az erdélyi, marosnémeti gróf, Gyulay Lajos naplóit. 2011-ig 16 kötet készült el, részben papír- részben digitális kiadásban. A projekt honlapja: www.gyulaynaplok.hu |
A Gyulay családról
Döbrentei
Gábor 1807. november 5-én, Kazinczy Ferenc közvetítésével került Erdélybe a gróf
Gyulay családhoz nevelőnek.[1] Kazinczyt régi
kapcsolat fűzte a család női tagjához, a felvidéki származású Kácsándy
Zsuzsannához: leveleiben Susána, Susie néven ifjúkori szerelmeként, "hűtlenkedő, szeszélyes szeretőként" emlegette őt.
Fennmaradt egy 1789. decemberi keltezésű árnyképe is, melyen Radvánszky
Terézével együtt örökíti meg Susie arcvonásait.[2]
Kácsándy
Zsuzsanna 1790-ben ment férjhez gróf Gyulay Ferenchez, ám kapcsolata
Kazinczyval nem szűnt meg: holtáig, 1826-ig baráti szálak fűzték őket
egymáshoz. Amikor Kazinczy 1816-ban erdélyi körútra indult, egyik célja éppen
Gyulaynénak és gyermekeinek meglátogatása volt.
Kácsándy Zsuzsanna férje, gróf
Gyulay Ferenc (1765–1807), nagyhírű erdélyi családhoz tartozott, elődei és
rokonai közül többen hadvezérek, neves közéleti, politikai személyiségek
voltak. Nagybátyja például Gyulay Sámuel (1723–1802) császári-királyi
altábornagy, a napóleoni háborúkban hadvezér, a székely határőrdandár
parancsnoka, 1773-ban honvéd gyalogezred tulajdonosa és Gyulafehérvár katonai
parancsnoka; ennek fia, Gyulay Ignác (1763–1831) is fényes pályát futott be:
császári királyi tábornagy, 1806-tól haláláig horvát–szlavón–dalmát bán, élete
vége felé az udvari haditanács elnöke volt. Gyulay Ferenc nem lépett katonai
pályára, azonban ő is császári és királyi kamarási rangot szerzett. Birtokaihoz
tartozott többek között Oláh-Andrásfalva, Marosnémeti, Dédács, Lunka,
Nagypacal, Tresztia. A családtagok többnyire Andrásfalván, Marosnémetiben és
kolozsvári házukban tartózkodtak, és Erdély, Magyarország, illetve a Habsburg
birodalom főnemeseihez fűzték őket rokoni, baráti vagy társadalmi kapcsolatok.
A családfán a házastársak nevei között találjuk a Pécsy, a Bánffy, a Bethlen, a
Bornemisza, a Haller, a Jósika, a Wass, a Thoroczkay, a Gyulaffy neveket, de
kialakult több külföldi (például itáliai) ág is. Gyulayék ismerősi, jóbaráti
köréhez tartoztak továbbá olyan családok, mint a Telekiek, a Csereyek, a
Wesselényiek, a Naláczyak, a Nopcsák, a Kornisok, a Barcsayak.
Gyulay Ferencnek és Kácsándy
Zsuzsannának öt gyermeke született, közülük négy maradt életben: Karolina
(Kazinczy Lottinak nevezte, később báró Frimontné, 1792–1862); Franciska
(Fanny, később Wass Györgyné, 1799–1865. január 4.); Lajos (1800–1869) és
Konstancia (Constanze, Stanzi, Döbrentei Gábor tréfásan Szilárdkának nevezi, később
Kuun Lászlóné, 1802–1873). A családfa hosszabb-rövidebb ideig Franciska és
Konstancia ágán folytatódott: Franciska gyermekei voltak Wass Zsuzsanna (Minka,
1827–1910) és Ottilia (1829–1917) írónő, mindketten gyermektelenül hunytak el.
Konstanciának szintén két gyermeke volt, a Kelet-kutató, akadémikus Kuun Géza,
a marosnémeti birtok majdani örököse és a családi levéltár gondozója, valamint
Irma, később Fáy Béláné.[3]
Ebbe a környezetbe került tehát a
huszonkét éves Döbrentei Gábor (1785–1851), a somlószőlősi lelkész fia, aki
éppen wittenbergi tanulmányútjáról tért haza. Korábban a soproni Evangélikus
Líceum tanulója, az ottani önképzőkör elnöke volt, s verseire, leveleiben
mutatkozó irodalmi érdeklődésére Kazinczy is felfigyelt, ezért ajánlotta őt Gyulay
Ferenc halála után, 1807-ben a félárván maradt Gyulay-gyerekek nevelőjének.
Döbrentei pedagógiai munkája
szorosan összefonódott irodalmi tevékenységével: a Gyulay család rokonsági és
ismeretségi körének köszönhetően kerül kapcsolatba a legrangosabb erdélyi
főurakkal, akiknek tiszteletét Kazinczy pártfogolta íróként és nevelőként
egyaránt ki tudta vívni. Ismeretes, hogy az erdélyi főnemesi támogatások tették
lehetővé számára 1814-ben az Erdélyi Múzeum megjelentetését.
Gyulay Lajos
naplóiról
Gyulay
Lajos a korszak egyik legnagyobb szabású művét alkotta meg a majd hatvan évig
vezetett, csaknem száznegyven kötetes kéziratos naplójában. Tekintélyes
magánkönyvtárat létesített,[4] folyamatosan
művelődött, olvasott, utazott, minden tudományág iránt érdeklődött, a hazai és
a külföldi sajtót rendszeresen figyelemmel kísérte, s majd minden előadást
megnézett a bécsi "theátrumokban" és itthon, a Nemzeti Színházban.
Naplói a legapróbb részletekig dokumentálják szellemi foglalatosságait,
észrevételeit, élményeit, olvasmányait. Az önképzés hosszú évei alatt
ismeretanyaga, ítélőképessége gazdagodott, és irodalmi tehetsége is
kiteljesedett. Naplói nem csak stílusukban, játékos szellemiségükben élvezetes
olvasmányok, s nem csak mennyiségükben lenyűgöző méretűek, hanem főképpen
szerkezetük az, ami miatt a magyar irodalomban (is) páratlan, egyedi alkotást
képeznek.
A száznegyven naplókötet egyetlen
nagyívű, egymással összefüggő kompozíciót alkot, melyet Gyulay Lajos tudatosan
épített, gazdagított, finomított az évek során. Felhasználta ehhez a nyomtatott
művekben szokásos paratextusokat (mottó, ajánlás, címadás, oldalszámozás,
kötetszámozás stb.) éppúgy, mint a kéziratos mű egyéni ötleteket, megoldásokat
engedő lehetőségeit. Minden könyvét más-más személynek (Döbrentei Gábornak,
Lottinak, Fannynak stb.) ajánlja, ennek megfelelően alakítja tartalmát, címét,
címlapját, olykor terjedelmét vagy belső beosztását is.[5] A könyvek
egyedítéséhez felhasználja a színszimbolikát ("Hamuszin könyv"), a
kulturális vagy maga alkotta szimbólumokat ("Oroszlány könyv"), a
könyvészeti adottságokat ("Tokos két könyv"), számszimbolikát
("Páros zöld könyv"). A köteteket leltári pontosságú számozással
látja el (pl. "8dik Folyam’ 11dik kötete, Összes
kötetek 129dike, Birtokomban a 122dik"). 1850-ben, a
szabadságharc után, egy évnyi szünetet követően újraindította az
"évfolyamot", és számon tartotta a kastélyának feldúlásakor elveszett
munkáit is.[6]
Ugyanakkor a naplófolyam belső szerkezetén és az egyedi könyvek kompozícóba
rendezésén évtizedekig dolgozott, közben folyamatosan újraolvasta, javította,
bővítette anyagait. Egyes köteteket később tovább írt, egyeseket befejezetlenül
hagyott és később folytatott, vagy jóval a megírás után nevezett el.
Műfaji
kérdések
Gyulay
Lajos művét, elsősorban a naponkénti tagolás miatt, az utókor naplónak
nevezi. A műfaji besorolás annyiban helyénvaló, hogy a feljegyzéseket valóban
napi dátumok választják el egymástól, s gyakoriak, hangsúlyosak a napi írásra
("naplászatra") való reflexiók. A szövegen való utólagos munkálatok,
az újraolvasás, az egyes kötetek évekig elhúzódó írása, a napi beosztás
melletti és feletti szerkezeti elvek alkalmazása, a párhuzamos elbeszélés, a
naplókönyvek szimbólumokkal történő összekapcsolása azonban ki is emeli a
munkát a naplóműfaj kereteiből. A kompoziciós játékok, a többféleképpen
elmondott, s ezáltal a referencialitástól eltávolított elbeszélések a szövegnek
fikcionális és irodalmi jelleget kölcsönöznek. Ugyanakkor a mottók, az elhunyt
családtagoknak, barátoknak szóló ajánlások és a jeles napokon a múlt megidézése
kedvéért megszakított eseménybeszámolók a könyveket a memoárhoz és az
önéletíráshoz közelítik, a lapokat az emlékezés, illetve megemlékezés
helyszínévé avatják. Ezt az átmenetiséget, határterületen való létezést
jelölheti Gyulay, amikor munkáit "könyveknek" nevezi ("Gr.
Gyulai Lajos maga keze és könyve).
Kiadásunkról
Azt
vállaltuk, hogy évente négy kötetet teszünk közzé a Gyulay-könyvekből a
hozzájuk kapcsolódó levelekkel együtt, papírnyomású és digitális változatban. A
munka során merült fel a javaslat, hogy a papír-, a fotó- és a hálózati
kritikai kiadás más-más olvasatot és kutatási lehetőséget nyújtson s
együttesen, egymást támogatva alkosson szerves egészet. A papírkiadást ezért a
részben modernizált átiratú, jegyzetekkel, grafikai elemekkel kevésbé terhelt, folyamatos
olvasást biztosító szöveg számára jelöltük ki, míg a hálózati kritikai kiadás a
textológia szakmai követelményeinek megfelelő, betűhív átiratú, jegyzetelt
változatot tartalmazza. Az utóbbihoz csatoltuk a kolozsvári Gyulay–Kuun fond
levelezésanyagát fotózott és textológiailag feldolgozott formában, de számos
más háttéranyagot is mellékeltünk hozzá. A papírkiadást füzetekben tettük
közzé, mert a kéziratos könyveket nem sorrendben óhajtottuk feldolgozni.
A munka folytatásáról
A
feldolgozás 2011-től részben tanszéki átszervezés, részben a hallgatók
tanulmányainak befejezése miatt szünetelt. A jelenlegi körülmények feltehetően
lehetővé teszik a közeljövőben a folytatást.