Legyen idõd gondolkozni...
Ez az erõ eredete. 
Legyen idõd játszani...
Ez az örök fiatalság titika.
Legyen idõd olvasni...
Ez a bölcsesség forrása.
Legyen idõd imádkozni...
Ez a legnagyobb erõ a földön.
Legyen idõd szeretni,
hogy mások szerethessnek...
Ez istenadta kiváltság.
Legyen idõd barátságosnak lenni...
Ez az út a boldogság felé.
Legyen idõd nevetni...
Ez a lélek muzsikája.
Legyen idõd adni...
Túlságosan rövid a nap ahhoz,
hogy önzõ legyél.
Legyen idõd dolgozni...
Ez a boldogulás ára.
Legyen idõd cselekedni tiszta szeretetbõl...
Ez a Mennyország kulcsa.

Figyelj a mára! 
a Tegnap csak álom, 
a Holnap csak látomás; 
a helyesen megélt Ma tesz
boldog álommá minden Tegnapot,
és minden Holnapot reményteljes látomássá. 

Testvéreim nincs nemigaz szavatok
S százszor többet merhettek, minthogy mertek
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai, bús, magyar ifju embernek.

Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs,
Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság
S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok
S mégis sír-mélyrõl látom sikeretek:
Holnap talán könnyebb lesz a mártírság.

Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.

De Tûz és Tûz, és ifjú testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországon dob ki valakit,
Annak százszorta inább kell akarni.

Életet és hitet üzen egy halott
Nektek, fiatal, elhagyott testvérek,
Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el:
Március van s határtalan az Élet.

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerûen csak továbbadom.

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esõcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatûnõ éjben a felkelõ nap fényét?
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid. A zene elillan.

Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: "Hogy s mint?" Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid. A zene elillan.

Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?
És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?
Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihülni a barátságot,
Mert nem volt idõd felhívni, hogy annyit mondj: Szia!
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid. A zene elillan.

Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék... Melyet eldobsz.
Az Élet nem versenyfutás. Lassíts, ne szaladj oly gyorsan
Halld meg a zenét. Mielõtt a dal elillan.