Volt
egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi
érzések
éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás
és még sok más, így a Szeretet is. Egy
napon az érzések tudomására jutott, hogy a
sziget süllyed. Ezért valamennyien
előkészítették hajóikat és
elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az
utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a
Szeretet segítségért
imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek,
itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy
csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - Válaszolt a Büszkeség,
- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte
hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül
kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan
elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás
volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor
földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki,
ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az Idő volt- mondta a Tudás.
- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?
A Tudás válaszolt: - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen
fontos az életben Szeretet!