Studia Varia. Tanulmányok Szádeczky-Kardoss Samu nyolcvanadik születésnapjára. Szerk.: Makk Ferenc, Tar Ibolya, Wojtilla Gyula. Szeged, 1998. 185. p.

        Szádeczky-Kardoss Samu professzor a magyar tudományos élet kiemelkedõ alakja. Mozgalmas és sokrétû életútját, mely szorosan összefonódott a magyar tudomány elmúlt több, mint fél évszázadával, életrajzi bevezetõktõl szokatlan olvasmányossággal vázolja a Makk Ferenc által írt elõszó. Szádeczky-Kardoss Samu 1918. január 21-én, Kolozsvárott született, ahonnan családját a történelem viszontagságai Pozsonyba, majd Szegedre sodorták. Itt iratkozott be - a Dugonics András piarista gimnáziumban tett kitûnõ érettségi vizsgát követõen - a József Attila Tudományegyetem latin-történelem, késõbb pedig görög szakjára. Élete és pályája ettõl kezdve, néhány rövidebb kitérõvel, végleg Szegedhez, illetve a szegedi egyetemhez kötõdött. A tudomány szeretetét, a kultúra és a mûveltség feltétlen tiszteletét a század tudományosságának olyan óriásai oltották belé, mint Buday Árpád és Banner János (régészet), Marót Károly és Förster Aurél (klasszika-filológia), akiknek tanító feddéseit, tudományos alázatra intõ figyelmeztetéseit még hat évtized elteltével is - jóllehet közben õ maga is a tudomány nemzetközi elismertségû és -hírnevû alakjává vált - szívesen idézte fel óráin. A diploma megszerzése után az egyetem Klasszika-Filológiai Intézetében gyakornokoskodott, majd a Kolozsvárra visszatért Ferenc József Tudományegyetem Klasszika-Filológiai és Ókori Történeti Intézetének lett gyakornoka, késõbb tanársegédje. Miután az 1944-45-ös tanév során a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Ókori Történeti Intézetének asszisztenseként dolgozott, 1945-ben végleg visszatért Szegedre, ahol tudományos, és legalább annyira jelentõs oktatói tevékenységét azóta is folytatja. Tehetségének és szorgalmának köszönhetõen pályája töretlenül ívelt felfelé, 1945-tõl a tanárképzõ intézet gyakorló gimnáziumában tanított, 1950-tõl pedig már a Bölcsészettudományi Kar Egyetemes Történeti Tanszékén dolgozott intézeti tanárként, illetve docensként. 1952 és 1959 között az Ókori Történeti Tanszék tanszékvezetõ docense volt, 1957-tõl pedig a visszaállított Klasszika-Filológia Tanszék vezetõje is lett. Egyetemi oktatói évei alatt latin-, görög-, történelem szakon, valamint a bizantinológia területén egyaránt nevelt olyan tanítványokat, akik késõbb tudományterületük elismert, neves mûvelõi lettek. 1952-ben szerezte meg a nyelvtudomány kandidátusa fokozatot, 1963-ban pedig a Mimnermosról írott nagymonográfiájáért az irodalomtudomány doktora lett. 1962-ben professzori kinevezést kapott, az 1968-1970-es években pedig újból ellátta az Ókortörténeti és Régészeti Tanszék irányítását is. 1988 nyarán, a Klasszika-Filológia Tanszék élérõl vonult nyugdíjba, kutatói és oktatói munkásságával azonban nem hagyott fel. Személye nemcsak kutatási eredményei, hanem tudományszervezõ tevékenysége révén is méltán lett ismert. Az egyetemi Acta-kiadványok ókortudományi folyamának (Acta Antiqua et Archeologica) szerkesztõjeként, az Opuscula Byzantina-sorozatnak pedig alapítójaként hosszú évtizedeken át fáradozott a klasszikus mûveltség minél szélesebbkörû népszerûsítésén, a legújabb szakmai eredmények terjesztésén. Évtizedekig fõszerkesztõként dolgozott az Auctores Latini címû egyetemi tankönyvsorozat kiadásán, amely nélkül a latinitás egyetemi stúdiumainak mûvelése ma már elképzelhetetlen. 1981-ben, a Klasszika-Filológiai Tanszék keretén belül megszervezte, az országban mindmáig egyedül álló Bizantinológiai- és Középlatin Filológiai Kutatócsoportot. Vezetõ, komoly nemzetközi kapcsolatokat ápoló tudományos társaságok tagjaként is jelentõs tevékenységet fejtett ki: tagja volt a Magyar Õstörténeti Bizottságnak, a Magyar Ókortudományi Társaságnak pedig, melynek egy idõben alelnöki posztját is betöltötte, máig alapító tagja. Szintén mindmáig aktív tagja a FIEC magyar nemzeti bizottságának, az MTA Bizantinológiai Munkabizottságának, valamint a Kõrösi Csoma Társaságnak is. Magas színvonalú és sokszínû életmûve elõtti fõhajtás a Studia Varia címû kötet, melynek szerzõi maguk is szakterületük kiváló kutatói. Köztük vannak tisztelõi, egykori kollégái és természetesen tanítványai, akiknek pályája már önmagában is tisztelgés Szádeczky professzor úr tanári munkássága elõtt. A kötetet tartalomjegyzékénél felütve, rögtön az olvasó szemébe tûnik a benne szereplõ 24 tanulmány témáinak változatossága, melyek az irodalomtudomány, nyelvtudomány, történettudomány, bizantinológia és régészet számos területét képviselik, témájukban mégis mind kötõdnek a Professzor úr életmûvének egy-egy szeletéhez. Szádeczky-Kardoss Samu, pályája kezdetén az antik görög világgal foglalkozott, a görög történelemrõl írt európai színvonalú jegyzetét még ma is használják a magyar tudományegyetemeken. E tárgyat idézi Maróti Egon: Quasi cursores és Németh György: A tyrannos pályakezdése címû írása. Maróti Egon dolgozatában, amelyet személyes, baráti hangneme valódi születésnapi ajándékká avat, görög sportjátékok gyõzteseit ismerheti meg az olvasó. Németh György, a POLIS nevû számítógépes adatbázis alapján a tyrannosok társadalmi helyzetét elemzi, személyükön keresztül pedig a tyrannis intézményérõl alkotott közfelfogást értékeli át. A Professzor klasszika-filológiai kutatásai - amelyeken belül szívéhez talán a görög Mimnermos alakja és költészete áll legközelebb - elõtt több tanulmány is tiszteleg. Borzsák István Ultimus Thules, mitologikus egyiptomi király alakjának irodalmi megjelenéseit követi nyomon. Dér Terézia egy Horatius-óda elemzésén keresztül mutatja be a költõ nyelvi kifejezésmódjának tömörségét. Havas László tanulmánya Florus görög-bizánci hatását vizsgálja. Hoffmann Zsuzsanna munkája, amely Florus említése kapcsán jól illeszkedik az elõbb említett cikkhez, Juvenalis 'nona aetas' kifejezésének jelentését boncolgatja a kézirati hagyomány figyelembe vételével. Olajos Teréz, a legújabb eredményeket is meghaladóan mutatja ki Hésiodos, Tyrtaios és Mimnermos hatásait a bizánci Theophylaktos Simokatés történeti mûvében. Ritoók Zsigmond írásának Mimnermos áll középpontjában, a timé gyökerébõl képzett jelzõket és jelentésüket vizsgálja, a Homéroszi eposzok és Tyrtaios költõi nyelvében, például a fiatalság és öregség értékelésében. Tar Ibolya tanulmánya, mely tán a legirodalmibb címet (Vergilius álomkapui) viseli a kötetben, az Aeneis 6. énekének egyetlen mozzanatából - annak elõképei, értelmezési lehetõségei kapcsán - bontja ki Aeneas pokoljárásának elemzését. Irodalmi vonatkozásai miatt talán itt kell megemlíteni, bár témája idõben jóval késõbbi, Fried István tanulmányát, melyben Jókai Mór avar tárgyú mûvei révén egy jóval tágabb problémát, a magyarság önálló nemzeti érzéseinek, önmeghatározásának irodalmi vonatkozású kérdéseit elemzi. Tegyey Imre Homéros és Kréta címmel a lineáris B táblák szövegeinek és Homéros Iliasának adatait összevetve mutatja be a krétai civilizáció néhány települését. Bár orientalisztikai témájú, módszereiben a filológiai írások közé sorolható Wojtilla Gyula kultúrtörténeti tanulmánya, mely a bizánci Georgios Kedrenos egy mondata kapcsán vázolja a vizimalom indiai megjelenését, illetve elterjedésének problémáit. Szádeczky-Kadoss Samu tudományos tevékenységében, miként azt a bevezetõ tanulmány is bemutatja, az 1960-as évek második felében jelentõs fordulat következett be: az antik világ helyett a Kárpát-medence, az európai steppe és Bizánc középkorának, valamint a korai magyar történelemnek a megfelelõ latin és görög nyelvû kútfõk sokoldalú vizsgálatára építõ kutatása került központi helyre. A kötetben a régészetet, a turkológiát és a bizantinológiát képviselõ tanulmányok is helyet kaptak, amelyek a magyar történelem tanulmányozásához is adatokkal szolgálnak. Régészeti témával foglalkozik Fodor Istvánnak, a szarmata fegyveres nõi sírokról szóló, Nõuralom a steppén? címû írása, melyben a nõk fegyverviselését, gazdag mellékletes temetkezését nem a matriarchátus bizonyítékának, hanem a nomád életforma természetes velejárójának tartja. Szintén ebbe a körbe sorolható Kádár Zoltán tanulmánya, amely a bánhalmi késõavar nagyszíjvég küzdelmi jelenetét, az alakok szimbolikus jelentését széles mitológiai összefüggésrendszer alapján mutatja be. A cikk Szádeczky-Kardoss Samu egyik fontos kutatási területéhez, az avarok történetéhez kapcsolódik. A Professzor ez irányú kutatásainak egyik jelentõs eredménye Az avar történelem forrásai címû gyûjtemény 1992-ben megjelent elsõ kötete, amely az azóta elkészült második kötettel együtt az európai avarság tanulmányozásának nemzetközi jelentõségû, nélkülözhetetlen kézikönyve. A turkológiát Berta Árpádnak a 'csalán' szó török hátterérõl és Zimonyi Istvánnak a DAI magyar vonatkozású fejezetének szintén török hátterérõl írott - épp Szádeczky professzor úr segítségére is támaszkodó - tanulmánya képviseli. A magyarság korai történetére vonatkozóan szintén fontos adalékokat tartalmaz H. Tóth Imre írása, melyben a szerzõ azokról a 'magyar' nevû, s valószínûleg magyar származású személyekrõl nyújt számos érdekes információt, akik a 10-12. századi Kijevi Oroszországban éltek. Bizantinológiai tárgyú dolgozat Farkas Zoltán munkája, Bölcs Leó Taktika címû mûvének bizánci tudósításait elemzi, elsõsorban is Onasandros Strategicusával való szövegpárhuzamait mutatva be. A bizantinológiától már a magyar õstörténet témája felé vezeti át az olvasót Makk Ferenc tanulmánya, melyben a szerzõ a DAI szövegének filológiai elemzését végzi el, a 'megas' jelzõnek a mûben való elõfordulásait összegyûjtve, és azoknak az adott szöveghelyen betöltött szerepét vizsgálva. Meggyõzõ módon mutatja be, hogy a 'megas' jelzõ, Árpádra, mint nagyfejedelemre vonatkozóan 'nagy', nem pedig 'elsõ, legkorábbi' jelentéstartalommal bír. Szintén a magyar õstörténettel, pontosabban az etelközi magyar fejedelemválasztással foglalkozik Tóth Sándor László írása, mely Bíborbanszületett Konsztantinosz császár közléseire építve a fejedelemválasztás idejét és szertartását kísérli meg tisztázni. Ungváry Jenõ, dolgozatában a kettõs fejedelemség intézményét, illetve a korabeli hatalmi rendszert a DAI alapján, Georgius Monachus Continuatus utalásaira is támaszkodva elemzi. A magyar történelemnek a kötetben képviselt újabb idõszaka a honfoglalás kora, mellyel Kristó Gyula: Regino és a magyar honfoglalás címû tanulmánya foglalkozik, melyet különösen is e kötetbe illõvé tesz, hogy Reginonak és a Kárpát-medence magyar honfoglalást megelõzõ etnikai viszonyinak Szádeczky-Kardoss Samu is neves kutatója. Dolgozatában Kristó Gyula Regino tudósításaira építve, de vizsgálatába több más írott forrást is (Fuldai Évkönyv, DAI, Orosz Évkönyv) bevonva rajzolja meg a Kárpát-medence honfoglalás elõtti etnikai viszonyait. Vizsgálatai során elfogadja Nagy Morávia létezését, s a források alapján annak területét a Kárpát-medence déli szegélyének közepére helyezi. Nem maradt ki a kötetbõl az érett középkor idõszaka sem, Blazovich László három dél-alföldi város, Szeged, Hódmezõvásárhely és Arad alaprajzának, településrendjének vizsgálatával csatlakozik a Professzor elõtt tisztelgõkhöz. Munkája, bõséges információi és informatív tömörsége révén az említett városok miniadattárának is tekinthetõ, mely terjedelmét meghazudtoló sokszínûséggel vázolja e városok középkori történetét. Csernus Sándor cikke is jól illik a kötetbe: Konstantinápolyt ismerhetjük meg segítségével a negyedik keresztes hadjárat idején, ezúttal a francia történetírók szemével, s eközben képet kaphatunk a francia nyelvû történetírás kialakulásáról is. Külön is kiemelendõ a cikk végén elhelyezett néhány szemelvény, melyek e képet még színesebbé teszik. A Szádeczky-Kardoss Samu nyolcvanadik születésnapja alkalmából megjelent Studia Varia címû kötet, mely már a benne felvonultatott témák sokszínûségével is lenyûgözi az olvasót, s amelynek tudományos színvonalát a közremûködõ jeles tudósok neve garantálja, valóban méltó tisztelgés egy kiemelkedõ, sokoldalú és nagyívû életpálya elõtt.