Tripartitum
Hármaskönyv (1514)
NEMES MAGYARORSZÁG SZOKÁSJOGÁNAK HÁRMASKÖNYVE
MELYET WERBŐCZY ISTVÁN
A KIRÁLYI FELSÉG SZEMÉLYES JELENLÉTÉNEK HELYTARTÓJA, A LEGNAGYOBB GONDDAL
KÉSZÍTETT
ULÁSZLÓ ÚRNAK
a fenséges fejedelemnek és úrnak,
Isten kegyelméből Magyarország és Csehország királyának stb.,
a legkegyelmesebb úrnak
WERBŐCZY ISTVÁN,
Fenséged országbirájának itélőmestere, a maga szolgálatait legalázatosabban
ajánlja
Ámbár e nemes Magyarországnak hazai és nemzeti jogait bizonyos sorban,
határozott szabályokban és rendben összeállítani és írásba foglalt munkában
megmagyarázni fáradságos és igen nehéz, sőt csaknem emberi erőt meghaladó
dolgoknak látszik; mivel eddigelé nálunk e nemben tudniillik semmit sem
találunk, a mi akár eredeténél fogva hosszasan tartott, akár végzés által
megállapodott, akár állandó szokás és veleélés útján megerősödött volna; hanem
majd minden fejedelemnek és királynak kénye-kedve szerint, nem csak egyes
időszakokban, hanem igen kevés év lefolyása alatt is, új rendeletek és új
parancsok keletkeztek, a melyek, mivel egymástól többnyire különböznek és
egymással mintegy homlokegyenest ellenkeznek, egykönnyen egybe nem olvadhatnak,
úgyszólván egy testté össze nem forrhatnak. Ide járul, hogy az ember képességét
és tehetségét fölülmúló dolgoknak látszik mindazt emlékezetben tartani, a mi
akár a törvénykezési ügyekben fölmerül, akár a birói eljárásra nézve alkalmazást
nyer.
Igy állván a dolog, de mindamellett engedelmeskedni óhajtván Felséged
parancsának, mely előtt bármire nézve meg nem hajolni mindig véteknek tartottam,
nem irtóztam olyan terhet venni magamra, melyet vállaim korántsem bírnak el; a
ki jóllehet saját gyengeségemet ismerem, - mert olyannyira nem tulajdonítok
magamnak valamivel nagyobb szorgalmat vagy tanultságot, hogy magamat még a velem
egyenlők s ugyanazon hivatásban buzgolkodók között is az utolsók sorába állítom
oda, - mégis Felségednek legszerencsésebb vezérlete és boldogító uralkodása
alatt hozzáfogok az e tartományban mai napig hallatlan és nagy szégyenünkre, de
még nagyobb veszteségünkre, annyi század lefolyása alatt elhanyagolt munkához,
tudniillik, hogy az országnak eddigelé szétszórt, csonka, zavart és nem egészen
összeillő statutumait és végzeményeit, törvényeit s szokásait egybefoglaljam és
összekapcsoljam és írásba téve felségednek közhasználatul való kihirdetés végett
legmélyebb hódolatom hajlandóságával fölajánljam.
Nincs is semmi, a mit akár Felséged nekem, saját nagyobb dicsőségére
parancsolhatott, akár énmagam buzgóbb akarattal elvállalhattam volna. Mert a
királyi fényhez méltóbban, alattvalói nyugalmára és békességére mi alkalmasabbat
nyújthatott volna, mint azt, hogy az ellenségtől való félelmet messzeűző háborúk
és fegyvercsörgetések után a békéről gondoskodik? a mely állandó és szilárd nem
lehet, hacsak a jog kormányzatán nem nyugszik; bizonyos pedig az, hogy sokkal
többet ártanak a belső viszályok, mint a külső háborúk és hogy több és
hatalmasabb országot döntött romba hazai méreg, semmint ellenséges fegyver.
Érdemesnek tartottam pedig, Felséged kívánságához képest, az országnak összes
szokásait, valamint törvényeit és végzeményeit tiszta, világos és mindenki
számára könnyen érthető nyelven előadni és fejezetekre, czímekre meg czikkekre
osztani, hogy országunk törvényeinek első zsengéit ezentúl ne azokból a régi
mesékből, melyekkel eddigelé más és más törvények kiadása által csaknem minden
időt haszontalanul elvesztegettünk, hanem a tudás előcsarnokából és szentélyéből
és magából a polgári tudománynak forrásából vegyék és hogy azok mindeniknek
elméjében mélyebben megmaradjanak és szilárdabb gyökeret verjenek.
Mely dolog (véleményem szerint) a késő utókorra nézve, annál kevesebb lesz,
minél inkább látszik az, hogy őseink és eleink az efféle tanulmányoktól
idegenkedtek; mert úgy látszik, hogy nemzetünk a keletkező ország legelső
eredete óta, csakis hadi dologra adván magát, a többi tudományokkal nem
törődött.
A scytha népektől szakadt vagy származott magyarok ugyanis, elhagyván
őshazájukat, a Dunán innen és túl elterülő felső Pannoniában telepedtek le és
Attila vezérük alatt országuk határait messze mindenfelé kiterjesztvén,
győzedelmes fegyvereikkel Német-, Olasz- és Spanyolországok határaiba nyomultak
be.
Végre Szent István királynak, mint valamely mennyből leereszkedett világító
fénynek intézkedésére, miután ez babonás és pogány hitüket kiküszöbölte, a
katholikus hitvallást fogadták be.
És ezután (irígység nélkül legyen mondva) nem volt oly nép vagy nemzet, a mely a
keresztyén köztársaság megvédése és tovább terjesztése mellett erősebben és
állhatatosabban állott volna őrt, mint a magyar; a mely (hogy a régiebbeket ne
is említsem) mintegy száznegyven éven át a rettenetes törökökkel szemben, hol
támadva, hol védekezve, a mohamedán undokság egész vadsága ellen legnagyobb
dicsőségére küzködvén, különféle kétes háborúkban soká és gyakran a
legvérengzőbb csatákat vívta és a többi keresztyénséget (nehogy mintegy széttört
gátakon túl terjedjen az ellenség dühe) vére hullásával, élte odaadásával és
sebeivel biztosította és mentette, akkora vitézséggel és oly természeti
erőkifejtéssel, hogy élete jobbadán fegyver alatt tölt el.
Minthogy magukat semmiféle kereskedésre vagy közönséges mesterségre nem adták,
egyedül a hadi szolgálatra alapították a nemességet, a minek következtében arra,
hogy a törvényeket akár nagyobb gonddal megállapitsák, akár érettebb
megvizsgálás után közzé tegyék, sem nyugtok, sem elég alkalmas idejük fönn nem
maradt.
De Felséged különös gondoskodása és előrelátása által immár közelállónak látom
azt, hogy e dicsőségre nézve sem fogunk a többi nemzeteknél alábbvalóknak
látszani.
Ugyanis te, legjobb és legkeresztyénebb király, valamint a királyi szék
magasságánál fogva minden más fölött állsz, úgy hihetetlen és csaknem mennyei
erényben bővelkedel, mely a vallás tiszteletben tartása és az igaz isten imádása
által a legdicsőbbé válik. Ugyanazért nem csak semmi cselekvésed, hanem még
gondolataid sem nélkülözik a mennyei ihletet. És valóban nagyon helyesen. Mert
akkor vagyunk igazak, ha az ájtatosságot, melylyel az istent vallásosan imádjuk,
mindig meg- és szemünk előtt tartjuk; mert az vélem, hogy az emberi igazság,
hacsak az istenitől (mely az ájtatosság) nem származik, a legnagyobb
igazságtalanság.
Én ugyanis Cyprián dicsőült vértanúnak mondásában gyönyörködöm. "A király
igazsága (úgymond) a népek békéje, a haza védelme, a köznép erőssége; a nemzet
oltalma, a lankadók ápolója, az emberek öröme, a levegő mérséklése, a tenger
csendessége, a föld termékenysége, a szegények vígasztalója, a fiak öröksége és
önmaguknak a jövendő boldogság reménye."
Magára az igazságra pedig nem annyira természet, mint ismeret útján jutunk, még
pedig azon ismeret útján, melyet nekünk a törvény- és jogtudomány szolgáltat, a
melyet Euripides az esti és hajnali csillagoknál csodálatosabbnak mond. Ez az
egy erény, úgymond, ura és királya minden erénynek, alapja az állandó
megbecsülésnek és jó hírnévnek.
Ugyanezért Agesilaus, midőn tőle azt kérdezték, hogy melyik jobb, a vitézség-e
avagy az igazság? "ha mindnyájan igazságosak volnának, (úgymond) a vitézségre
semmi szükségünk sem lenne". Mert minden emberi dolgoknak az a természete, hogy
sokáig egyik sem állandó, hanem mindig hullámzik és ingadoz. Hogy csakugyan
milyen hiú, milyen állhatatlan és csalékony a szerencse, azt az assyrok, médek,
persák, macedónok és rómaiak birodalma tanusítja. Egyedül az igazság az, mely
önmagához következetes marad, mely nem változik, hanem mindig ugyanaz és
hihetetlen szilárdságot hord magában.
Miért is Felségednek minden alattvalója közös nevében igen nagy és örökös
köszönettel adózom és tartozom, hogy nemes országának épületét a törvények és
rendeletek akkora erejével kívánta állandóvá tenni, hogy azt sem a sors
mostohasága, sem az emberek igazságtalansága megrenditeni soha sem fogja.
Mert ki nem tudja, hogy a törvényeket az emberek üdvének és nyugodt, boldog
életének kedvéért gondolták ki? a melyek nélkül sem család, sem város, sem
nemzet, sem az összes emberi nem, sem az egész természet sem maga a világ sem
állhat fönn.
Vajjon ki volt legyen ezeknek első feltalálója, azt nem igen tudjuk. A héberek
Mózest, az athéneiek Cecropsot és Solont, az argosiak Phoroneust, a crétaiak
Minost és Rhadamantust, a lacedaemoniak Lycurgust, az egyptomiak Trismegistust,
a persák pedig Zoroastert tartják valóban annak. De végre bárki volt legyen az,
az emberi nemet olyan ajándékkal látta el, melynél nagyobbat és üdvösebbet alig
szabad az istentől kivánni. Mert a törvények az egész emberi élet vezérei és
kormányzói; egészen az igazságon, okosságon, végre a legmélyebb bölcseségen
alapulnak, melyeket egészen az emberi nem igazgatására, kormányzására és
megvédésére eszeltek ki; egészen azért találtak fel, hogy az életet jól és
boldogan töltsük el.
Ezért törvények nélkül semmi birodalom, semmi köztársaság sem állhat fönn, mert
a birodalmakat fegyverrel szerzik, de törvényekkel tartják meg. A törvények
alkotják ugyanis az állam bástyáit és alapját. Ezeken nyugszik a jóknak
üdvössége, ezeken a béke föltételei. Hogy állunk, hogy járunk, hogy alszunk,
hogy végre biztosságban élünk, mindezt a jog és törvények oltalmának kell
tulajdonítanunk.
Ha ezeket eltörölnék, a derék férfiaknak az államban vagy nem lenne maradásuk,
vagy szüntelen a legrútabb bántalmaknak volnának kitéve, mert Szent Ágoston
tanúsága szerint: ha félre vetjük az igazságot, mik egyebek az országok, mint
nagy haramia-tanyák? A törvények azok, melyek bennünket a veszélyektől és
gyalázattól megoltalmaznak, melyek az orgyilkosokat tőlünk távol tartják és az
erőszakoskodókat meg a lesben állás veszélyeit tova és messze űzik, melyek végre
a legnagyobb nyugalomban és csendességben megőriznek bennünket.
Ennélfogva ez idő szerint a kimondhatatlan magasztalásra méltóbb vagy az örökös
dicsőség elérésére hathatósabb, de Felséged legvirágzóbb országainak az egyesség
felbonthatatlan kapcsával való állandósítására is alkalmasabb dolog semmi sem
történhetett, mint az, hogy ez ország törvényei és határozatai, melyeket ezelőtt
a legsürűbb homály és sötétség borított, Felséged vezérlete és hatalma alatt az
írás fényével megvilágítva Felségednek oly nagy méltóságával köztudomásra
jussanak.
Mihelyt Felséged e megbízást reám ruházni méltóztatott, ámbár őszintén
megvallva, minden igyekezetet, szorgalmat és serénységet arra használtam, hogy
Felségednek tehetségemhez képest, a lehető legteljesebb engedelmeskedjem; mégis
tudtam, hogy nem fognak hiányzani olyanok, a kik, mivel őket az irigység
szövétneke ingerli, ezt az oly nagy és annyira közhasznú munkát ócsárolni meg
nem szünnek, mert az ádáz irígységnek az a szokása, hogy kaján és legbőszültebb
támadásait mindig az ellen intézi a mi jelesebb s a mi nagyobb dicséretre méltó.
Ámde tökéletesen bízom abban, hogy Felséged engem annak a szörnyetegnek
legiszonyúbb torkából könnyen kiragad, és magam is, Felséged paizsának mintegy
védelme alatt, mindazokat a nyilakat, melyeket a rágalmazók szórni fognak,
rettenthetetlenül vagy visszalököm vagy felfogom. E buzgó fáradozásomért pedig,
azt vélem, eléggé, sőt túlságosan is meg vagyok jutalmazva, ha azt fogják látni,
hogy mind hazámnak, melynek rendkívül nagy szeretetét minden hazafi szivében
hordja, e részben hasznára voltam, mind pedig Felséged, kinek magamat örök időre
átengedém és odaadám, tehetségemhez képest, engedelmeskedtem, ismételve kérvén
és esdekelve könyörögvén, hogy Felséged eme szentséges nevének ajánlott
fáradságos munkámat újra meg újra átolvasni, megvizsgálni és megrostálni
kegyeskedjék.
És minthogy az emberi alkotásoknak az a sorsa, hogy semmi sem olyan bevégzett és
annyira tökéletes, hogy azt jobbá tenni nem lehetne; mindazt, a minek akár
elhagyását, akár megváltoztatását, akár hozzáadását Felséged éles ítélete
szerint szükségesnek tartja, legszigorúbb birálatával akkép igazítsa és javítsa
ki, hogy abban semmi sem maradjon, mit a vetélytársak és rosszakarók
ócsárolhatnának.
Azt pedig senki se hitesse el magával, mintha én magamnak akkora hatalmat
tulajdonítottam volna, hogy új törvényeket merjek hozni és betoldani, hanem és
csak azt, a mit elődeimtől kaptam és a minek követését a törvénykezésben és
peresügyek tárgyalásában láttam, hallottam és tanultam, mintegy egy könyvbe
gyűjtöttem és rendbe szedtem, mindazonáltal nézeteimet előzetesen többi
tiszttársaimmal és azokkal közölvén, kik a hazai jogban és szokásokban
járatosak.
Mely munkámat most Felségednek mutatom be és ajánlom, alázatosan esdekelve
kérem, méltóztassék e fejtegetéseimet kedvezően fogadni és szentséges
tekintélyében, ha erre méltónak tartja, részeltetni és minden alattvalójának
megtartása végett kihirdetni.
Inkább mérlegelje pedig Felséged szándékom minőségét, mint a felajánlott munka
csekélységét. Mert ez ajánlat, bármilyen csekély is az, az engedelmesség és
őszinteség műhelyéből került ki. Jövendőre pedig, a mennyire erőmtől kitelik,
minden igyekezettel, gonddal és szorgalommal azon leszek, hogy szolgálatom
Felségedre nézve valóban hasznosnak bizonyuljon. Az akarat és a hűség bizonyára
sohasem fog hiányzani. Éljen Felséged, kegyelmes király sokáig és igen boldogul!
NEMES MAGYARORSZÁG
SZOKÁSJOGA HÁRMASKÖNYVÉNEK
KIRÁLYI JÓVÁHAGYÁSA
Ulászló, Isten kegyelméből Magyarországnak, Csehországnak,
Dalmát-Horvátországnak, Rámának, Szerbiának, Gallicziának, Lodommériának, Kún-
és Bolgárországnak királya, valamint Sziléziának és Luxemburgnak herczege, nem
különben Morvaországnak és Luzsiczának őrgrófja, örök emlékezetül:
Minthogy az összes dolgoknak legfőbb alkotója, az okos teremtmények
megalkotásának és teremtésének kezdete óta, az emberi nemet olyan változatosság
és különbség alá vetette, hogy az embereknek egyik része alattvaló, a másik
része pedig följebb való legyen, hogy némelyik uralkodjanak, mások meg
engedelmeskedjenek; azt rendelte ugyanis, hogy némelyek a többiek fölött
igazságosan uralkodó királyokká és fejedelmekké, mások meg az ő
parancsolataiknak és uralkodásuknak engedelmeskedő alattvalókká legyenek;
miáltal az egész emberi nemet nagy bölcsen két rendre különítette el. Úgy akarta
továbbá, hogy a királyok leginkább kétféle eszközzel: a törvényekkel és
fegyverekkel legyenek felruházottak és ékeskedők, hogy a fegyverekkel és
tovaűzött ellenséget a haza határaitól távol tartsák, a törvényekkel pedig a
lakosokat és polgárokat itthon köteles engedelmességre szoritsák; a főbbeket az
alsóbb és középrendűekkel, a gazdagokat és hatalmasabbakat a szegényebbekkel és
gyöngébbekkel egyaránt az igazságos életre kényszeritsék. Mert e két dologra
minden fejedelemnek annyira szüksége van, hogy ezeknek hiányában semmi sem
állandó és maradandó és az emberek között semmi egyetértés és békesség nem
lehet; a melyek egymással annyira egybe vannak fűzve és a legerősebb
kötelékekkel s föloldhatlan lánczczal egybekapcsolva, hogy azokat szétválasztani
és elkülöniteni sem lehet. Mert ki ne tudná azt, hogy a fegyver kifelé mit sem
ért, a mikor bent a hazában a gonosznak és igazságtalannak több becse van, mint
a jó polgárnak, és hiába való az igazságszolgáltatásnak és a törvényeknek
segítségül hívása, a midőn az ellenség félelme cseng a honlakók és polgárok
fülében.
Mi tehát, a kiket istennek akarata és a gondviselés a magas királyi székbe emelt
és annyi földnek, népnek és annyi hős és hatalmas nemzetnek és birodalomnak
fejévé tett, fejedelemségünknek kezdete óta, a mi összes gondjainkat,
gondolatainkat, munkánkat, igyekezetünket, törekvésünket és szándékunkat
mindenkor oda irányoztuk és fordítottuk, hogy ama két eszközzel alattvalóinkat
békében és csendességben tartsuk. Mert (a mennyire tőlünk telheték) azokat mind
fegyverrel az ellenséggel szemben biztosságban tartók, mind pedig az
igazságszolgáltatás körül el nem mulasztanánk semmit, a mit az igazságos és
leggondosabb fejedelemnek megtennie kellett.
És minekutána isten kegyelméből mi ennek a nemes Magyarországnak királyi
pálczáját és kormányát elnyertük és szent koronájával minket megkoronáztak, és
miután ez országot hadmíveleteink után, úgy az ellenség félelmétől, mint a belső
zendülésektől megszabadítottuk, első és legfőbb gondunknak azt tekintők, hogy
ezt az országot és a mi alattvalóinkat a belső békesség és a törvények által
erősebbé és állandóbbá tegyük.
Ugyanazért a mi országunknak boldogságáról, csendességéről és szabadságáról
ekképen hathatósan gondoskodni kivánván, úgy akkor, mint később, részint
önszántunkból, részint pedig a mi híveink: a főpap és báró urak, a többi
előkelők és nemesek kérésére és könyörgésére, több ízben különféle rendeleteket
és statutumokat adtunk ki, habár az országnak már azelőtt is voltak bizonyos
törvényei, a melyeket, minthogy írásba foglalva nem voltak, inkább szokásoknak
nevezhettek.
De úgy azoknak a rendeleteknek, a melyeket mi adtunk ki, mint az ország ama
jogainak különböző értelmezéséből többnyire igen sok kellemetlenség származott,
mivel azokból ki-ki tetszése szerint más meg más értelmet és magyarázatot vont
le; és mert némelyek a biráskodásban vagy az igazságszolgáltatás keresésében az
ország szokásait, mások meg az írott rendeleteket tartották szem előtt és
vitatták, úgy annyira, hogy nem csak a peres felek között, hanem még maguk a
birák és az ország jogaiban legjáratosabbak és legtudósabbak között is, az ilyen
törvények, szokások és rendeletek magyarázatára nézve néha olyan erejükben és
hatalmukban, mint a törvényekben és az igazságban, párthíveikek igen nagy
seregével a törvényszékekre támadának, hogy a mit az okosság és törvények útján
el nem érhetnek, azt lármával és sokasággal megnyerni igyekezzenek és hogy
kevesebb igazságuk mellett, nem a jog, hanem zajongás és sokaság által
fölülkerekedni és győzni törekedjenek.
Nem is vették azok semmibe az ország jogaira hivatkozó birák és ítélőmesterek
tekintélyét. Mert a jogokat az irásba-foglalás ereje nem támogatta és bárminő
törvényre vagy szokásra hivatkozának, azt azok, vagy más értelemre csavarva,
vagy pedig más biráknak más értelemben hozott ítéleteire utalva az egész
igazságszolgáltatás józanságát a leggyalázatosabban összezavarták; ekképen
gyakorta megtörtént, hogy a mely peres ügyben megelőzőleg valaki győzött, az
ugyanazonos avagy hasonló ügyben a másik elbukott és pervesztessé lett.
Minthogy pedig ezekkel és az ilyen nemű hibákkal mindenek bővelkedők és teljesek
valának és a rendeleteknek és az ország szokásainak ily különböző és sokféle
magyarázata a rágalmazóknak oly széles utat nyitva, és úgy a biráknak, mint a
peres feleknek elméi ilyen homályban tévelygének: Mi, a kik előtt semmi sem
előbbre való és sürgősebb, mint a mi alattvalóinknak a teljes békességben és
csendességben megtartása, a föntebb említett híveinknek kérései és folytonos
panaszai által is ösztönözve, a mi hivünket nemzetes Werbőczy István mestert
országbiránk ítélőmesterét megbíztuk, hogy országunknak minden jogát,
törvényeit, bevett és elfogadott szokásait és rendeleteit, melyeket tudniillik
ebben az országban és különösen királyi udvarunkban a peres ügyek birói
elintézésében, eldöntésében és az ítélethozásban követni és megtartani szoktak,
egybeszedje és (a mint szokásos) czímekre s fejezetekre oszsza, hogy azokat
nekünk bemutatván, a többi ítélőmestereinknek és királyi törvényszékünk hites
biráinak megvizsgálása, megvitatása és szorgalmatos megrostálása után egy
könyvbe foglalja.
Hogy már a mi magyar nemzetünknél is, a miképen ez csak nem minden jól és
bölcsen elrendezett más nemzeteknél és tartományoknál is megvan, az ítélethozás
és az igazságszolgáltatás ne csupán a szokásokra, a melyek többnyire változók és
mulékonyak, szoktak lenni, hanem a biztos és maradandó irott törvénykönyvre
legyen alapítva.
Végezetre midőn mi jelen valánk az említett összes főpapoknak és báróknak és az
ország nemeseinek eme közönséges gyűlésén, a melyet bizonyos és sürgős okoknál
fogva Szent Lukács evangelistának közelebb mult napjára rendeltünk volt el,
ugyanazok a főpapok, bárók és nemesek előttünk megjelenvé, bemutatták nekünk azt
a bizonyos könyvet, a melyet meghagyásunkból a megnevezett István mester
szerkesztett és írt vala össze, a mely az ő saját nemzeti és hazai jogaikat,
törvényeiket és régi bevett szokásaikat foglalja magában, arra kértek minket,
hogy miután ők azt a könyvet minden záradékaival, czikkelyeivel és fejezeteivel
egyetemben tisztelendő Wárday Pál, Szent Zsigmond prépostjával és királyi
jövedelmeink sáfárjával, nagyságos Battyáni Benedek, ezen budai várunk
várnagyával; úgyszintén nemzetes Ellyewelghi János nádorunk, Bellyeni Albert és
Bolyár Pál személynökünk ítélőmestereivel; továbbá gybarthi Kesserew István
Magyarországunk alnádorával; Mekchei György, titkárunkkal, Zobi Mihály és Dombói
Pál mondott törvényszékünk hites közbiráival és petrowczi Hentzelffy István
királyi ügyeink igazgatójával átolvastattak, átnézették, megvitattatták és
megvizsgáltatták és abban az ő törvényeiket és jóváhagyott szokásaikat jó
renddel és kellő módon összeírottnak találták: azért e könyvet és minden ebben
foglaltakat minden záradékára, értelmére, fejezetére és czikkelyeire nézve
királyi kiváltság alakban szerkesztve engedélyezni, jóváhagyni és a mi királyi
tekintélyünknél és királyi hatalmunk teljességénél fogva úgy nekik, mint
örököseiknek és utódaiknak számára örökös törvényekül és szokásjog gyanánt
rendelni és megerősíteni méltóztatnánk. A mely könyv tartalma szó szerint így
következik:
ELŐBESZÉD
Nemes Magyarországnak törvényeit és törvényerőre emelkedett szokásait készülvén
leírni, elhatároztam, az előttem álló tárgyra nézve némely megjegyzésre méltó
dolgokat röviden előrebocsátani. Először is: az igazságról. Másodszor meg: a
jogról és a jognak felosztásáról. Harmadszor pedig: a törvényről és a törvénynek
nemeiről. Negyedszer: a szokásról és ennek feltételeiről: Ötödször és utoljára:
a jó biró kellékeiről és egyéb, az igazságos törvényszolgáltatásra tartozó
dolgokról, föltevén azt a kérdést: vajjon a birónak a perben előadottak és
bizonyítottak alapján kell-e ítélnie, vagy pedig lelkiismerete szerint úgy, a
mint a dolgot maga tudja. A minek röviden előrebocsátván, a dicsőséges Istennek
segedelmével czélomhoz indulok és ennek a Magyarországnak külön törvényeit és
törvényerőre emelkedett szokásait, a melyekkel közönségesen a törvénykezésben
élünk (a mint azokra visszaemlékezhetem és azokat gyönge elmémbe foghatom)
sorrend szerint előadom.
1. CZIM
Az igazságról: ennek meghatározása és felosztása
Az igazság ugyanis az az állandó és örökkétartó akarat, a mely mindenkinek a
maga jogát megadja. Még pedig nem mindenkor a cselekedetekre, hanem az indulatra
nézve is. Mert az igazság a léleknek állapotja és az elmének indulatja, melynek
alapján valakit igazságosnak mondunk; mikor tudniillik kedvezés és
személyválogatás nélkül tartja, a mennyiben rajta áll, akárkinek a maga jogát
megadni.
1. § Az igazság továbbá az a jó tulajdonság, a mely mindenkinek megadja
méltóságát; Istennek: a vallásos tiszteletet; szülőknek: az engedelmességet;
előkelőbbeknek: a megbecsülést; hasonlóknak: az egyetértést; alábbállóknak: a
fenyítést; önmagának: a szeplőtlenséget; szegényeknek és nyomorultaknak: a
segítő könyörületességet.
2. § Az igazság másképen ismét a léleknek az a tulajdonsága, a mely (a
közönséges jónak megoltalmazásával) kinek-kinek megadja méltóságát. És ekkép a
léleknek az a megfelelő állapotja, a mely minden egyes ügyet helyesen ítél meg.
Mert, Szent Gergely bizonyságtétele szerint, az emberi dolgokban a legfőbb jó:
az igazságnak gyakorlása és mindenki jogának megvédelmezése. Mert a hol igazság
van: ott minden egyéb erénynek egysége van. Mert, (a mint Hieronymus mondja) az
erényeknek minden nemét az igazság egy neve foglalja magában. Bizonyítja ezt
Hesiodusnak eme versecskéje is: "Justitia in sese virtutes continet omnes". Mely
legdicsőbb erény a halandók szemeit olyan fényben ragyogtatja, milyenben
Aristoteles állítása szerint sem az est-, sem a hajnalcsillag nem tündöklik.
3. § Az igazság pedig kétféle; tudniillik: természeti és törvényi. A természeti
az az állandó és örökkétartó akarat, a mely, (a mint előbb mondám) mindenkinek a
maga jogát megadja. És e nélkül senkié sem lehet Istennek országa. Törvényinek
pedig mondjuk a törvényt, mely gyakran változik, mely nélkül sem nemzetek, sem
országok sokáig fönn nem állhatnak. Innen azt is, hogy valami igazságos,
kétféleképen értjük: egyszer magánál a dolog természeténél fogva, a mit
természeti jognak mondunk; máskor az emberek közt létesült valamely
megállapodásnál fogva, a mit tételes jognak nevezünk.
2. CZIM
A jogról és a jognak felosztásáról
A jog pedig, a mennyire czélunkat illeti, annyi, mint: helyes vagy igazságos, a
mi az igazságtól származik. És czélunkhoz képest úgy veszszük, mint a mi akár
irásban foglalt, akár irásba nem foglalt szokásainkat.
1. § A honnét a jog általános elnevezés, és a törvény faja a jognak. Mert minden
jog törvényekből és szokásokból, azaz: írt és nem írt jogból áll. A melyet
Tullius így határoz meg: a jónak és igaznak mestersége vagy tudománya, a mely
szerint minket papoknak, azaz: a szent törvényeket és akárki részére a maga
jogát kiszolgáltatóknak neveznek.
2. § Másképen pedig a jogot a törvényes parancsolatok gyűjteményének mondjuk, a
melyek minket a jónak és igazságosnak követésére, vagyis a hasznosságra,
méltányosságra, vagy az igazságot jelző valóságra szorítanak.
3. § A jog tehát kétféle. Az egyik ugyanis közjog, a másik pedig magánjog. A
közjog az, a mely főként az uralkodásra és országok igazgatására meg a
közhaszonra czéloz és a mely szent dolgokra, papokra és tisztségekre tartozókat
ölel magában. Innen, a ki a papokat vagy szent dolgokat, avagy a tisztségeket,
azaz: a nép igazgatóit bántja, azt mindenki, mintegy közbűntett miatt
vádolhatja. A magánjog pedig külön jog, a mely az egyes emberek hasznára néz. És
ez háromféle, tudniillik természeti jog, nemzetek joga és polgári jog.
4. § A természeti jog ugyanis minden nemzettel közös azért, mivel mindenütt
természeti ösztönnél fogva és nem valamely rendelésnél fogva áll fenn, a melyre
a természet tanít meg minden állatot. És ez nem csak az emberi nemnek tulajdona,
hanem minden állatnak is. Innen származik a férfiúnak és a nőnek egybekelése,
gyermekek nemzése és felnevelése, mindenkinek egyenlő szabadsága és megszerzése
azoknak a dolgoknak, melyek a levegőben, a földön és a tengerben találhatók.
Továbbá: a megőrzés végett letett dolgoknak vagy kölcsön adott pénznek
visszaadása, felebarátunk erőszakosságának erővel visszatorlása. Mert ezt, vagy
az ehhez hasonlót soha sem tartjuk igazságtalannak, hanem természetesnek és
igazságosnak.
5. § Továbbá másképen természeti jogon azt értjük, a mi Mózes törvényében és az
evangeliumban van megírva; a mi azt parancsolja, hogy kiki azt cselekedje
mással, a mit akar, hogy mások cselekedjenek vele és a mi megtiltja, hogy valaki
azt tegye másnak, a mit magának nem kiván. Innen a vers: "Quod tibi vis fieri,
mihi fac; quod non tibi, noli, Sic potes in terris vivere jure poli".
6. § E szerint a természeti jogot kétféle értelemben vehetjük. Egyképen, ha az
ember okos természetét tekintjük, a melyben az isteniekkel osztozik; és ekként
az embert illető természeti jogot isteni jognak mondjuk. Másképen, ha az ember
érzéki természetét tekintjük, melyben a többi állatokkal osztozik, ú. m.
érzésben, mozgásban és ösztönben; ilyen értelemben azt mondjuk, hogy az embert
illető jog természeti jog.
7. § A nemzetek joga kétféle, tudniillik: kezdettől való és későbben
keletkezett. A népek kezdettől való joga az, a mely szerint minden nép eleitől
fogva élt, a melyet természetes okosság teremtett a nélkül, hogy a nemzetek azt
valaha rendelték volna; például: senkit sem bántani stb. És ez semmiben sem tér
el a természeti jogtól, hanemha a tekintetek különfélesége szerint. Mert
egyaránt nevezzük természeti jognak és nemzetek jogának, de különböző
tekintetből: természetinek tudniillik, mennyiben természetes okosságból ered;
nemzetek jogának pedig, a mennyiben a nemzetek, világ kezdete óta, minden más
rendelés nélkül éltek vele. És e jog alapján a rabszolga állapota szabad, mivel
a természet törvénye szerint mindenki szabadnak született.
8. § A nemzeteknek később keletkezett joga az a jog, a melyet a nemzetek nem
természetes okosságból, hanem a közönséges jó tekintetéből és közös használat
végett hozattak be. És ez gyakran különbözik a természeti jogtól. Mivel
természeti jog szerint minden dolog közös és mindenki szabad vala; a nemzetek
joga pedig megosztotta az uradalmakat, kitalálta a vagyonelkülönítést,
meghonosította a háborút, fogságot, szolgaságot és más ilyen a természeti joggal
ellenkező dolgokat. A nemzeteknek eme joga hozott be csaknem minden szerződést,
mint például a vásárt, bérlést és hasonlókat.
9. § Polgári jog pedig az, a melyet minden nép vagy minden polgári társaság
isteni és emberi okból magának alkotott, és nevezzük: polgári jognak, mintegy a
polgári társaság tulajdon jogának. Ezt hármas értelemben vehetjük. Először
általában; és ez az, a melyet minden polgári társaságban általánosan
megtartanak. Másodszor különösen; és ez az, melyet minden nép vagy minden
polgári társaság isteni és emberi okból tulajdonaként magának alkotott.
Harmadszor, kitünőleg, tudniillik a római jog kitünetésére, a melyet birodalmi
jognak is nevezzünk. Mert a mikor nem jelöljük azt egyik vagy másik polgári
társaságnak nevével, akkor kitüntetésképen csak a római jogot értjük, a mint a
görögöknél a költő név alatt Homerusra, a lationoknál Vergiliusra gondolunk. És
a szentírásban apostol alatt, ha más név nincs kitéve, Szent Pált értjük.
3. CZIM
Miben különböznek egymástól a természeti jog, a nemzetek joga és a polgári jog?
Tudnunk kell tehát, hogy a természeti jog háromféleképen különbözik a többi
jogtól. Először: eredetére; mert a természeti teremtéssel egyszerre kezdődött.
Másodszor: méltóságára nézve; mivel a természeti jogot, melyet egyedül isten
rendelt, minden nemzet egyaránt követi és változatlan; egyéb jogok pedig, a
melyeket a nép, vagy polgári társaság rendelt magának, vagy ellenkező szokás
keletkezése vagy más, jobb, későbben alkotott ellenkező törvény hozása
következtében gyakran változnak. Harmadszor: kiterjedésére, mivel a természeti
jog szerint minden dolog közös, ellenben a nemzetek joga vagy a polgári jog
szerint: ez az enyém, az a tiéd.
1. § Egyébiránt minden nép, a mely törvényekkel vagy szokásokkal él és ezeknek
uralma alatt áll, részint saját, részint pedig a minden emberekkel közös joggal
él. Mert azok, a kiknek nem közös, hanem csakis saját joguk van, a mit maguknak
saját jogként alkotnak, azt polgári jognak nevezik. Azt pedig, a mely minden
nemzetnél közösen fennáll, nemzetek jogának mondjuk.
4. CZIM
A hadi jogról és a jogtudományról
A hadi jog a hadindítás szertartása, a szövetség megkötése s adott jelre az
ellenség megrohanása. Továbbá a katonai bűntett megfenyítése (azaz
megbüntetése), ha ki helyét meg nem állja. Továbbá a zsoldfizetés módja, a
méltóságok fokozata, jutalmakkal megtisztelés, például midőn dicskoszorúval,
vagy arany lánczczal ajándékoznak meg valakit. Továbbá: döntés a hadi zsákmány
felett és ennek igazságos elosztása a személyek minősége és munkája szerint; és
a fejedelem részedése.
1. § A jogtudomány pedig az isteni és emberi dolgoknak ismerete; az igazságosnak
és igazságtalannak tudása. Az igazságosnak tudniillik, hogy azt cselekedjük, az
igazságtalannak pedig, hogy kerüljük.
2. § Mivel nem elég tudni, hogy mi az igazságos vagy igazságtalan; hacsak valaki
nem ismeri magukat az egymással ellenkező, vagy az életben előforduló dolgokat
is; minek alapja a felmerülő dolgoknak különböző mivoltához képest, a jogokat is
különbözőleg kell megállapítanunk.
5. CZIM
Különbség van az igazság, jog és jogtudomány között
Az igazság, jog és jogtudomány pedig különbözik egymástól.
1. § Mert az igazság erény, tudniillik erkölcsi. A jog ez erénynek végrehajtója.
A jogtudomány ennek a jognak tudása.
2. § Továbbá, az igazság az erények közt a legfőbb jó, a jog középrendű, a
jogtudomány a legkisebb.
3. § Továbbá, az igazság mindenkinek megadja az övét; a jog meg elősegiti; a
jogtudomány pedig tanítja, hogyan történjék ez.
6. CZIM
A törvény meghatározásairól és ennek kellékeiről
Mivel föntebb azt mondtuk, hogy minden jog vagy törvényekből, vagy szokásokból,
azaz: írt vagy nem írt jogból áll; tehát az írt jogról, vagyis az emberi
törvényről röviden tudnunk kell, hogy azt különböző módon határozhatjuk meg.
1. § Az ugyanis először: a nép rendelete, mely szerint valamit az előkelők a
köznéppel együttesen végeztek. De ez a meghatározás nem talál a mi czélunkra,
mert a rendelkezésnek és törvényalkotásnak minden hatalma, a mely hajdanában a
népnél volt, ez idő szerint fejedelmünket illeti, mit alább világosabban fogok
előadni.
2. § Más módon, a törvény az a végzés, mely a tisztességest parancsolja, a
tisztességtelent és ellenkezőt tiltja.
3. § Vagy másképen: az igazságból levont helyes ok, mely a tisztességest
parancsolja, a tisztességtelent tiltja.
4. § Továbbá: Papinianus és Demosthenes szerint. a törvény ember találmánya,
Isten ajándéka, bölcsek tanítása, erőszakos kihágások fenyítője, a polgári
társaság szervezője és a bűnnek eltávolítója. A mely meghatározásból érthetjük,
hogy a törvényt ember találta ki.
5. § Mert miután az emberi nemnek elszaporodásával és a vétkeknek
elharapódzásával az országok zsarnoksággá fajultak el, szükségképpen kellett
törvényeket alkotni, a melyeknek első feltalálói, hogy kik voltak, azt az
előszóban elmondva találod.
6. § Mondva van azután a meghatározásban, hogy a törvény Isten ajándéka. Mert
Chrysostomus szerint az Istennek törvénye az az egy igaz út, a mely sem jobbra,
sem balra nem hajlik. Törvény nélkül tehát a nép, a mely Isten igéjét és a
törvények tanítását megveti, a tévelygéseknek különbféle útjain a kárhozatnak
tőrébe rohan. És minden törvénynek szigorúsága hiábavaló, hacsak az isteni
törvénynek képét nem hordja magán; mivel az emberi törvényeknek csak addig van
erejük, a meddig az isteniektől nem különböznek; a mint a Bölcs is bizonyítja,
mondván: "Én általam uralkodnak a királyok és végeznek igazat a törvény
alkotói."
7. § Azért az emberi törvényeknek az isteni törvényből kell eredniök. Mert csak
abban a köztársaságban van rend, a melyet isteni törvényhez alkalmazott
törvényekkel kormányoznak. Az isteni törvénynyel ellenkező törvénynek tehát sem
a nép megegyezéséből, sem huzamos szokásból ereje nincsen.
8. § Harmadik kelléke a törvénynek, az előbb kijelentett meghatározás szerint,
hogy az a bölcsek tanítása legyen. Holott is tudnunk kell, hogy valamint a
fejedelmeknek az ártatlant nem kell büntetniök, úgy a vétkest és gonosztevőt sem
kell a büntetés és fenyítés alól feloldozniok; főként midőn valaki a köztársaság
ellen vétkezik, mert az Isten előtt ép oly útálatos, a ki az istentelent
igazolja, mint az, a ki az igazat kárhoztatja.
9. § Negyedik kelléke a törvénynek, hogy az az erőszakos kihágásoknak fenyítője
legyen. Mert a törvények azért vannak alkotva, hogy azoknak félelme megzabolázza
az emberi vakmerőséget és hogy az ártatlanság biztos legyen a gonoszok közt.
Mert az emberek nem lennének a törvény megtartására indíttatva, ha nem
rettegnének a törvényes büntetéstől, a melyet valamely hivatalos személy ró ki
reájuk.
10. § Ötödik kelléke a törvénynek, hogy az a polgári társaság szervezője legyen.
Mert a polgári társaság a polgárok egyességétől veszi nevét. A biráknak tehát, a
mi országunkban is, minden törvényt a közjóra kell alkalmazniok. Mert valamint a
gyógyszerektől nem kell egyebet reméllenünk, mint a mi a test hasznára van,
mivel azért van rendelve; így a törvényektől sem kell egyebet várnunk, mint azt,
mi az egész köztársaság javára szolgál, mivel e czélból vannak kigondolva.
11. § A hatodik kellék az, hogy a törvény a bűnnek eltávolítója legyen; mert
Aquinói Szent Tamás szerint, az emberi törvényeket azért alkották, hogy az
embereket a vétkektől visszatartsák és az erényekre indítsák. Mert az
embereknek, természeténél fogva, van némi vágyakozása az erény után, de
szükséges, hogy ez benne valamely fenyíték alkalmazásával teljességre jusson, a
mi leginkább a törvény megtartásával szokott bekövetkezni. Azért hozza föl
ugyancsak Szent Tamás, hogy a törvény az okosság rendelkezése a közjóra,
kihirdetve attól, a ki a közönségnek gondját viseli; és szabálya vagy mértéke
azoknak a cselekvényeknek, a melyeket követni vagy abbanhagyni kell.
12. § Innét a törvénynek igazságosnak, tisztességesnek, mind a természet, mind a
hazai szokások szerint lehetségesnek, helyhez és időhöz illőnek, szükségesnek és
hasznosnak kell lennie, világosnak is, nehogy olyasmit foglaljon magában, a
miből homályossága miatt csűrés-csavarás valami előre nem látott dolgot hozhat
ki, vagyis nehogy azt valaki csavarosan magyarázhassa. Ha mégis kétséges vagy
homályos volna, annak kötelessége magyarázni, a ki alkotta, vagy, nehogy valakit
tőrbe ejtsen, senkinek se magán hasznára, hanem a polgárok közjavára legyen
hozva.
13. § Ezeket pedig azért szükséges figyelembe vennünk, mert a törvények
meghozatván, nem azok fölött, hanem azok szerint tartozunk itélni.
7. CZIM
Miért vannak alkotva a törvények? és a törvénynek négyféle tisztéről
Minthogy minden törvény vagy isteni, vagy emberi; és az isteniek természet
szerint valók, az emberiek pedig erkölcsökből és szokásokból erednek: azért
különböznek is egymástól; mivel az egyik nemzet egy, másiknak más van
tetszésére.
1. § A mit Isten enged meg: isteni törvény; a jog: emberi törvény. Mert másnak
szántóföldén átmenni, Istentől van megengedve, mivel az Úré a föld és ennek
teljessége; de ez nem jog, minthogy azt határozat vagy szokás tiltja.
2. § Innen kérdés: miért vannak alkotva az emberi törvények? Felelet: azért,
hogy azoknak félelme az emberi vakmerőséget megzabolázza és hogy a gonoszok közt
biztos legyen az ártatlanság; és hogy magukban a gonoszokban is a büntetéstől
való rettegéssel a vakmerőség és a hajlandóság ártani, fékezve legyen.
3. § A törvény tiszte pedig négyféle; mert minden törvény vagy enged, vagy tilt,
vagy büntet, vagy parancsol. Megenged valamit; például, hogy a vitéz, derék
férfiú jutalmat kérjen. Tilt; például: az apáczaszűzek egyikét sem szabad
házasságra kérni. Bűntet: mint például: a ki embert öl, feje essék le. Néha
pedig parancsol; mint: szeresd a te Uradat, Istenedet. Innét a vers:
Quatuor ex verbis virtutes collige legis:
Permittit, punit, imperat atque vetat.
8. CZIM
A statutumról és helyhatósági jogról
A törvény mivolta és különbsége előadva lévén, most már a statutumról kell
szólanom.
1. § A statutum, a melyet közönségesen végzeménynek nevezünk, az országnak olyan
valamely közös joga, a melynek törvényereje van. És "statutumnak" mondjuk, mert
mintegy állandóképen "stabiliter" és erősen van elrendelve, vagy mivel mintegy a
közállapotot határozza meg. Gyakran pedig a polgári jog elnevezése alá is esnek
a statutumok.
2. § A hol azt kell eszünkbe vennünk, hogy a polgári jog kétféle. Vagy
közönséges; és ez az a jog, a mely a római jogkönyvekben van foglalva, és ezt
csakis a császár vagy más legfőbb fejedelem alkothatja. Vagy pedig saját különös
jog, melyet helyhatósági vagy "statutarius" jognak is mondunk. És ilyet minden
vidék vagy tartomány, sőt néha város is hozhat magának.
3. § A helyhatósági jog pedig valamely helynek tételes joga. Ennek nevezzük
azért, mert csakis abban a helyhatóságban (azaz városban) és helyben áll fenn.
Ugyanezt (a mint előbb említettük) statutarius jognak is nevezzük.
9. CZIM
Vajjon az egyházi vagy természeti vagy isteni joggal ellenkező statutumnak van-e
ereje?
De szükségesnek látom kérdésbe tenni: vajjon az egyházi, vagy természeti vagy
isteni törvénynyel ellenkező statutumnak van-e ereje? Erre feleld: az
egyházjogra nézve, ha a statutum az egyháziak régi szabadságával, vagy az
ezeknek adott kiváltságokkal ellenkezik, akkor ereje nincsen. Ugyanez áll akkor
is, ha a statutumok a lélek üdvösségére tartozó dolgokban kelnek. De világi
dolgokban a polgári statutumok az egyházi törvényeket megrontják, és erejüktől
megfosztják.
1. § A mi pedig a természeti vagy isteni jogot illeti, habár ezt a statutumok
nem foszthatják is meg minden erejétől, de megkülönböztetést tehetnek benne; így
például az isteni törvény megkülönböztetés nélkül mondja: ne ölj; az emberi
törvény és statutum mégis az emberölést sok esetben megengedi. Ugyanezt kell
mondanunk a dézsmáról, a mely bár isteni törvény szerint jár, mégis a pápa sokat
kiváltságol annak fizetése alól.
2. § Következtessük tehát, hogy a statutum és törvény vagy rendelet a természeti
avagy isteni jogot a maga egészében erejétől meg nem foszthatja; mert sem a
pápa, sem más valaki nem rendelhetné, azt, hogy az ó- vagy újszövetséghez ne
tartsuk magunkat, vagy hogy a szülők gyermekeiket ne neveljék; de némely különös
esetekben, az isteni vagy természeti jog ellenére is, a rablónak vagy éjjeli
tolvajnak megölése igazságos lehet.
10. CZIM
Mi a szokás és mik szükségesek annak megerősitésére?
Most már a szokásról (consvetudo) kell értekeznünk. Holott is tudni való, hogy a
szokás erkölcsökből származott az a jog, a mely, törvény hiányában, törvény
gyanánt szolgál. És egyre megy, hogy irásba van-e foglalva, avagy a
meggyőződésben él; mivel a törvényt is az okosság javalja. Továbbá, ha a törvény
az okosságon alapszik: akkor törvény mindaz, a mi az okosság szerint megáll;
csakhogy a vallással megegyezzék, a rendhez illő legyen és az üdvösségre
szolgáljon. Szokásnak mondjuk pedig a közönséges megszokottságtól, és emberi
gyakorlatnak azért, mert közönséges gyakorlatban van.
1. § De a szokást (a mi czélunkhoz képest) világosabban ekkép határozhatjuk meg:
a szokás az a jog, melyet erkölcseivel hoz be az, a ki közhatalmával törvényt
alkothat. Ezért esik a szokás is a jog elnevezése alá. És ha a fejedelem
meghagyja, hogy a jogszabályok szerint kell ítélni, akkor a biró meghozhatja
ítéletét a szokás és az illető hely statutumai szerint is. A mint megfordítva, a
szokás elnevezése alá esik a közönséges jog is. Miért is, ha ki keresetében
szokást említ, az alatt, úgy látszik, a közönséges jogot is értette.
2. § Helyi szokást akármely nép hozhat be. De hogy a szokás erőre kapjon és
erőben maradjon, arra egy és más szükséges.
3. § Először: hogy okszerű legyen. Okszerű pedig akkor, ha a jog czélja felé tör
és halad. Az egyházi és isteni jognak czélja a lélek boldogsága. A polgári
jognak czélja pedig a közjó. Ugyanazért a szokás, ha a lélek boldogságára
törekszik, az egyházi és isteni jog szerint okszerű; ha pedig az örökkévaló
czéllal ellenkezik, okszerűtlen. A polgári jog szerint pedig, okszerű a szokás,
ha a közjóra törekszik. És mivel erre nézve nincsenek különös szabályok, mondd,
hogy a természeti joggal, a nemzetek jogával, vagy a tételes joggal nem
ellenkező szokást, okszerűnek tekintjük.
4. § De minthogy a jognak alapja az okosság: úgy látszik, hogy a joggal
ellenkezésben, semmi szokás sem lehet okszerű. A különböző okok tekintetéből azt
kell állítanunk, hogy valamely szokás okszerű lehet még okszerű törvény ellenére
is. A honnét különböző czélokat tekintve, két egymással ellentétes dolog is
lehet egyszerre igaz; mint például: a házasságra lépés, vagy házasságra nem
lépés.
5. § Másodszor szükséges, hogy idősült legyen, azaz: kellő időn át tartson és az
elévülésre megkivánt időnek folyása alatt megerősödjék. De ez csak az egyházi
jogra nézve áll, és még e szerint is csak akkor szükséges ez, ha a tételes
joggal ellenkezik. A polgári jog szerint pedig, a szokás alakulására elég egy
évtized, vagyis tíz évnek a lefolyása, még abban az esetben is, ha az a polgári
joggal ellenkezik. Ha pedig a szokás az egyházjoggal ellenkeznék, akkor annak
negyven évig kell tartania. Ha azonban a szokás a törvény hiányában keletkeznék,
akkor az egyházjog szerint is egy évtized elégnek látszik. Ennek a tíz évi
időnek folyása pedig a népnek első cselekvésétől kezdődik.
6. § A mit pedig a polgári jogra nézve mondék, hogy tíz esztendő minden
különbség nélkül elégséges, ezt úgy értsd, hogy ha a szokás nem olyan dolgokra
nézve keletkezik, a melyek a legfőbb hatalom jeléül, a fejedelemnek vannak
fentartva. Mert akkor szokás csak oly hosszú idő lefolyása után keletkezhetnék,
melynek kezdete az emberi emlékezetet túlhaladja.
7. § Harmadszor: a tudósok közös vélekedése szerint szükséges a cselekvés
ismétlődése. Mondd mégis, hogy az ismételt cselekvés magában a szokás
keletkezésére nem szükséges, hanem mivel a gyakorlatból ismerhető fel a nép
megegyezése, a melyet többnyire egyetlen egy cselekvésből ki nem vehetünk. A
cselekvések ismétlődése tehát úgy jelentkezik mint ok, a szokás pedig, mint
okozat. Szükséges pedig annyi és olyan nyilvánvaló cselekvés, hogy az a népnek
minden valószinüség szerint tudására jutott legyen, mindazonáltal a szokást nem
a cselekvés, hanem a népnek hallgatólagos megegyezése hozza létre. Innét, a hol
csak a hozzávetésekből kivehetjük a nép hallgatólagos beleegyezését, ott nem
törődünk többé a cselekvések ismétlődésével. Sőt néha egyetlen egy cselekvésből
is eredhet szokás, ha ennek folytonosan ható oka, és a szokás keletkezésére
megkivánt időtartamra megvan, mint például ha valakinek az országúton hídja van,
vagy más efféle.
11. CZIM
Miben különbözik a törvény a szokástól: és a szokásnak hármas erejéről
A törvény pedig háromféleképen különbözik a szokástól. Először: mint a
hallgatólagos a nyiltan kifejezettől.
1. § Másodszor: mint a feljegyzett és fel nem jegyzett, habár ez nem lényeges
különbség. Mert a fejedelem törvénye, ha leírva nem volna is, azért törvény
maradna. És ha a szokás írásban foglaltatnék, azért mégis csak szokás volna;
mint például: a hűbéri szokások, a melyeket írásban foglaltak.
2. § Harmadszor: mint a pillanatnyi és az egymásra következő; minthogy a szokás
nem rögtön keletkezik. Mert a hallgatólagos dolgok lassúbb lépéssel haladnak,
mint a nyiltan kifejezettek. És mert az a mi hozzávetésből ered, nem annyira
bizonyos, mint a határozottan kifejezett. Épen azért a szokást a nép
tulajdonképen be sem hozhatja rögtönösen, hanem csak idő folytán.
3. § A szokásnak pedig hármas ereje van. Tudniillik magyarázó, mert a törvények
legjobb magyarázója; a miért is, ha a törvény kétséges, a helyi szokáshoz kell
fordulnunk, és ha ez felvilágosít, nem kell eltérnünk attól az értelemtől, a
melyet a szokás adott.
4. § Másodszor van törvény-rontó ereje, mert lerontja a törvényt, ha ezzel
ellenkezik.
5. § Harmadszor van törvény-pótló ereje, mivel a törvényt pótolja, a hol ez
hiányzik.
12. CZIM
Az egymással ellenkező törvényről, statutumról és szokásról mit kell tartanunk?
De kérdés támad: hogyha a törvény vagy rendelet és a szokás egymással ellentétbe
jön, melyiket kell követnünk? Mondd: ha a törvény megelőzi az ellenkező szokást,
akkor a szokás, ha általános, a törvényt általában és egészen megdönti. Ha pedig
a szokás csak helyi, akkor a törvényt nem általában, hanem csak azon a helyen
dönti meg, hol a szokás fennáll. Ha pedig a szokás előzi meg az ellenkező
törvényt, akkor a szokás nem erősebb a törvénynél, sőt inkább a későbbi törvény
erejét veszi annak.
1. § Az egyházjogtudósok azonban ellenkezőt tartanak, állítván, hogy a pápa
törvénye valamely helynek ellenkező szokását, ha ezt nem emliti, erejétől meg
nem foszthatja, mivel ne teszszük fel a pápáról, hogy az ellenkező szokásokat
ismeri. A miből, megfordított okoskodással, következtetjük, hogy ha valamely
város vagy közönség saját szokásával ellenkező statutumot hoz, akkor ez eltörli
a szokást, még ha erről említést nem teszen is; mert a városról vagy népről
fölteszszük, hogy a maga szokását ismeri.
2. § Tehát két szabályt állítok föl. Az első: a később alkotott ellenkező
törvény, ha általános, a megelőző szokást erejétől megfosztja. Második: a
törvénynyel ellenkező későbbi szokás erejét veszi az előző törvénynek. Ezt pedig
úgy értsd (a mint fentebb mondám), ha a szokás általános és az a nép hozta be, a
melynek hatalmában áll törvényt és általános szokást egyaránt alkotni. Mert ha
az valamely helynek különös szokása, akkor csak azon a helyen erősebb a
törvénynél.
3. § Ha pedig olyan eset kerülne elő, a melyet sem irt törvény, sem szokás el
nem döntött, és mindamellett részben az írt törvényhez, részben pedig szokáshoz
hasonlít, hogy ilyenkor mit kell követnünk és melyik hasonlót kell a másik
fölibe helyeznünk? a felől sokan kétségben vannak. Minden esetnek
egybefoglalásával mondd tehát: a mikor olyan esetre akadunk, a mely csak a
szokáshoz hasonlít, akkor azt, és a mikor olyanra, a mely csak a törvényhez
hasonlít, akkor meg ezt kell figyelembe vennünk. Ha pedig úgy találjuk, hogy az
eset mind a törvényhez, mind a szokáshoz hasonló, akkor elsőbben azt kell
néznünk, hogy melyikhez hasonlít inkább; másodszor pedig, hogy melyik okszerűbb
és igazságosabb. Ha minden tekintetben egyenlőség van, akkor a tárgy
hovátartozásához képest vagy a szokáshoz, vagy az írt joghoz hasonlót kell
tekintetbe vennünk.
13. CZIM
Mi a biró, mi a birói vizsgálat, mi az ügy, mi a felperes és alperes
De mivel a birák alkalmazzák a törvényeket, a kik az őket illető joghatóságnál
fogva minden egyes dolgot helyes megbirálással megvizsgálnak, ugyanazért helyén
való, hogy róluk is szóljak valamit.
1. § Holott is tudnunk kell, hogy a birót "judex"-nek, mintegy "jus dicens"-nek,
azaz a jog kimondójának nevezzük, mivel a jog szerint biráskodik, azaz igazságot
szolgáltat a népnek.
2. § A jog pedig tárgya az igazságnak; ezért az ítélés elnevezésénél fogva
annyi, mint az igaznak, vagy jognak meghatározása abban az ügyben, a mely a biró
elibe kerül.
3. § Az ügynek "causa" elnevezése, a "casus" = eset, szóval veszi eredetét. Mert
ez anyaga és kezdete a dolognak, mielőtt ezt a vitatkozó vizsgálat földerítette
volna; a mely az előterjesztés következtében, ügygyé válik: ennek megvitatását
ítélésnek; bevégzését igazságnak tartjuk. És e helyen azt mondjuk igazságnak, a
mit törvénynek neveznek. Törvénynek pedig a jog állapotát nevezzük, mivel az
ítélet magában nem alkot jogot, hanem a jog állapotát deríti föl.
4. § Minden dologban pedig, a mely birói ítélés alá kerül, ezek a személyek
kívántatnak meg: biró, felperes és alperes. Nem nyilvánvaló dolgokban pedig a
tanuk is szükségesek.
5. § A felperes "actor" tehát, mintegy "accusator" = vádló, azért, mivel perbe
"ad causam" idéz. Az alperest: "reus" pedig a peres dolgoktól "a re" nevezzük,
ha mindjárt magát hibásnak nem is érzi.
6. § A tanukat hajdan "superstites"-nek mondták, mivel az ügyállásnak
felvilágosításáért állították elő.
7. § Innen az emberek (a mint Aristoteles mondja), a biróhoz mint valamely élő
igazsághoz folyamodnak.
14. CZIM
Mi szükséges az itélésre, hogy az az igazság cselekvése legyen? továbbá a
joghatóságról és a jó biró tisztéről és kellékeiről
Arra pedig, hogy az ítélés az igazság cselekvése legyen (Szent Tamás szerint),
háromféle dolog szükséges. Először, hogy az igazságra való hajlandóságból;
másodszor, a biró hatalmából és joghatóságából származzék; harmadszor, hogy az
ész józan megfontolásának kifolyása legyen.
1. § Mert ha az ítélés akár az egyenes igazsággal ellenkezik, akár olyanoktól
ered, a kiknek ítélő hatalmuk nincsen; akár pedig a józan megfontolást
nélkülözi, akkor nem helyes, hanem hibás és tiltott itélésnek tartjuk.
2. § A joghatóság "jurisdictio" pedig közjogi hatalom és a "ditio", hatalom és
"juris", jogszavaktól veszi nevét; mert mintegy: a jog hatalma.
3. § A biró tiszte pedig: a birót megillető jog, a melyet azért nyert, hogy
mindazt végezze, a mit neki mint birónak tennie kell. A biró tiszte pedig, a
birói joghatóságtól úgy különbözik, mint a kereset a kötelezéstől. Mert miként
valaki kereset útján ahhoz jut, a mire magát valaki kötelezte; akként a biró
tiszte útján megvalósuláshoz jut, a mi a johatóság alatt áll, és ezt a cselekvés
terére viszi.
4. § Kiváltképen kötelessége pedig a birónak, hogy mindent éretten
megvizsgáljon; az ítélethozásban se legyen meggondolatlan és hirtelenkedő,
különben az ő elhamarkodott akaratát az igazság mostoha anyjának mondják. Az
egyik peres félnek ne kedvezzen inkább, mint a másiknak; ne legyen
személyválogató, és másnak a nyomoruságát úgy tekintse, mint a magáét.
Mindenekelőtt pedig ment legyen a lelki szenvedélyektől, hogy könyörgés,
gyűlölség vagy szeretet ne vezérelje. Mert a biró, ha mindjárt igazságos
ítéletet mond is, felelős a lelkiismeret ítélő széke előtt, ha azt inkább
gyűlölségből, mint az igazság szeretetéből tette.
5. § A biró az itélethozásban ne legyen sem tulságosan kegyetlen, se szerfölött
kegyelmes: hanem csak igazságos. Mert minden ítélésben az irgalom és az erő,
vagyis az igazság vagy egybekapcsolva. Ezeknek egyességében áll a méltányosság.
Ezért mondja Szent Gergely: "A ki igazságosan ítél, mérleget tart kezében,
melynek mindkét serpenyőjében igazságot és irgalmat hord; igazsággal ítéletet
mond a vétkekre és az irgalommal mérsékli a vétkek büntetését; hogy igaz
mértékkel némely dolgokat az igazság által megjavítson, másokat pedig irgalom
által engedjen; a ki isten ítéletét félve s attól remegve, minden dologban attól
tart, nehogy az igazság ösvényéről letérve elbukjék". Mert a hol az igazság
túlhágja mértékét, kegyetlenség vétkét szüli; a szerfölött való kegyelmesség
pedig a rend felbomlását okozza.
6. § Az emberi ítélést pedig négyféle dolog szokta felforgatni. A félelem, mikor
valakinek hatalmától tartva a valót megmondani nem merjük. A nyereségvágy, a
mikor valakinek lelkét ajándékkal vesztegetjük meg. A gyűlölség, a mikor
ellenfelünknek ellenére törünk. A szeretet, a mikor barátunknak vagy rokonunknak
szolgálatot tenni igyekszünk. Mindezeket a birónak magától távol kell tartania
és kerülnie.
15. CZIM
Vajjon a biró a perben felhozottak és bizonyitottak alapján avagy lelkiismerete
szerint tartozik-e itélni?
Most ezt a kérdést kell feltenni: vajjon a birónak a peres felek részéről
előadottak és bizonyítottak alapján, vagy a mint a dolgot maga tudja,
lelkiismerete szerint kell-e ítélnie? Példának okáért: valakit főbenjáró, vagy
más bűntettel vádolnak, és a biró tudja, hogy a vádlott ártatlan, mert látta,
hogy a bűnt más követte el; a tanúk azonban ellene vallanak; vajjon tudva ezt,
köteles-e elitélni az ártatlant? Mondd, hogy az ítélés a birót, mint a
közhatalom gyakorlóját illeti meg, ugyanazért, a mikor biráskodik, nem a szerint
kell tájékozást szereznie, a mit mint magánszemély tud; hanem a szerint, a miről
mint hivatalos személy értesül.
1. § Értesülhet pedig kétféleképen: vagy általában, tudniillik köz-, isteni vagy
emberi törvények útján, a melyek ellenében bizonyításnak helye nincs; vagy
különösen, okiratok, tanúk és más törvények bizonyítékok alapján, a melyeket az
ítélethozásnál inkább kell követnie, semmint azt, a mit mint magánszemély tud.
Azért mondja Szent Ágoston, hogy: "a jó biró semmit sem tesz a maga fejétől,
hanem a törvény és jog szerint ítél".
2. § Ebben az esetben mindazonáltal a birónak különös gondot kell forditania
arra, hogy azt a peres felet védelmezze, a melyiket lelkiismeretében igaznak
ismer: nehogy az a tanúk és ügyvédek hibája miatt elveszszen.
3. § Ha pedig úgy áll a dolog, hogy a birákodás alatt annyira erős bizonyítékok
kerülnek elő, a melyeket sem vissza nem utasíthat, sem meg nem erőtleníthet,
akkor a biró minden áron arra igyekezzék, hogy az ártatlanúl elmarasztalt
megmenekedjék.
4. § Ha erre semmi út nem mutatkozik, akkor, ha botrány nélkül teheti, keresse
okát-módját annak, hogy az ügyet másra bízza, ha nem teheti, a perben
elmondottak és bizonyítottak szerint hozza meg az ítéletet. Mert a biró
hivatalos személy, ezért kötelességében áll, inkább a közjóra, mint az egyesek
hasznára munkálni; a közjó, az "Ethica" első könyve szerint, nemesebb dolog
lévén, mint az egyeseké.
5. § Mert ha a biró a biráskodás rendén meggyőződött ártatlannak javára hoz
ítéletet, ebből közveszély származhatik: megbotránkoznék a nép és út nyilnék az
ártatlanok elnyomására és a vétkesek felmentésére. Mert ha a biró ártatlant
akarna büntetni, az mondhatná, hogy lelkiismeretében bűnösnek tudja. Hasonlót
tehetne, ha gonosztevőt akarna fölmenteni. És ekként az igazságtalan biróknak
nyitott útjok volna arra, hogy gonoszul ítéljenek. Megvallom, hogy vannak
másként vélekedők is, de én ezt a véleményt közönségesebbenek és igazságosabbnak
látom.
16. CZIM
A birónak kétféle, tudniillik: valóságon és a perben mondottakon nyugvó
lelkiismeretéről
De minthogy a hittudósok abban az állhatatos véleményben vannak, hogy mindaz, a
ki lelkiismerete ellen tesz, vétkezik:
1. § Tudnunk kell tehát, hogy kétféle a lelkiismeret; tudniillik: vagy a dolog
valóságával, vagy a perben mondottakkal megegyező. Innét a bíró, habár a
valósággal vagyis az ügygyel, vagy megtörtént dologgal egyező lelkiismerete
ellen cselekszik, mégsem cselekszik az elmondottakkal, vagyis a bizonyítékokkal
egyező lelkiismerete ellen. Mert más dolog az: valamint egyszerűen, és más:
valamit úgy tudni, mint a birónak kell tudnia.
2. § A bíró pedig két személyt képvisel: az egyik magán, a másik hivatalos
személy. Megtörténhetik pedig, hogy mint magánszemély tud valamit és ugyanazt
nem tudja mint hivatalos személy; a mint mondjuk, hogy tud valamit mint Isten,
de nem tudja mint ember, miként az evangeliumi bizonyság szól: ama bizonyos
napról és óráról (tudniillik az utolsó ítélésről) senki sem tud; sem az Isten
angyalai, sem a Fiú, hanem egyedűl csak az Atya; a mit úgy kell értenünk, hogy a
Fiúnak nincs tudása arról mint embernek, de van tudása mint Istennek. Épen ez
áll a gyóntató papról, a ki tanúvallomástételre fölhivatván, mondhatná, hogy nem
tudja a gyónásban hallottakat, mivel nem tudja mint tanú azokat. Igy a bírónak
is a saját személyére tartozó dolgokra nézve, arra kell lelkiismeretét
alapítania, a mit a nyilvános bíráskodás rendjén tudhat meg.
3. § Ezekhez kettőt kell még hozzátennünk. Az egyik, hogy a legfőbb bírónak,
példáúl a pápának, császárnak, vagy másnak, a kit a törvények nem kötnek, mindig
a valósághoz kell magát tartania. Az alantas bíró pedig, még a lelkiismeret
ellenére is, a perben előadottak és bizonyítottak szerint tartozik ítélni; és
akkor nem vétkezik, mivel ennek cselekvésére a jog hatalma szorítja.
4. § A másik: ha bírói széket ül a bíró és akkor találna valaki előtte vétkezni,
azt azonnal megbüntetheti, akár mintha tanúk bizonyitanák. Mert maga a
megtörtént dolog jobban bizonyít, mint a tanúk. De ha nem ül birói széket, akkor
máskép áll a dolog. Mert ha a bíró a törvényszéknek vagy saját házának ablakából
látná, hogy valaki mást meggyilkol és azért, mivel a gyilkosságot vagy fel nem
jelentik, vagy feljelentve nem bizonyítják, a bíró a gyilkost önmagától
kínvallatás alá vetni akarná, hogy ennek vallomásával az igazság kiderüljön: ezt
bizonyára nem teheti. Mert a biró tudása magában nem elég arra, hogy a vétkes
kínvallatás alá vonassék, minthogy ő azt nem mint bíró, hanem mint magánszemély
tudja, sőt bizonyságtétele sem ér semmit, mert egy és ugyanazon ügyben senki sem
lehet egyszerre tanú és bíró. Tehát máshonnan: a tanúktól vagy egyéb
bizonyítékokból kell tudomást szereznie arra, hogy a bűnöst kínvallatás alá
vethesse.
5. § Kétség forog fönn a szolgákra és végrehajtókra nézve is, a kik tudják hogy
a tanúk hamisan esküdtek vagy hogy a bíró igazságtalanul ítélt, s a kiket a bíró
mégis kényszerít arra, hogy az ártatlant kivégezzék, vagy máskép büntessék. A
honnan a hittudósok közönségesen úgy vélekednek, hogy ha ezt bizonyosan tudják,
akkor nem kell engedelmeskedniök; de igen akkor, ha kétségben vannak felőle;
mert a köteles engedelmesség menti őket. Ugyanazért, Szent Tamás szerint: ha az
ítélet tűrhetetlen tévedést és igazságtalanságot foglal magában, engedelmeskedni
nem tartoznak; mivel különben még a bakókat is kimenthetnők, a kik a vértanúkat
kivégezték. Ha pedig nem annyira szembentünő igazságtalanságot tartalmaz, akkor
annak végrehajtásával nem vétkeznek, mivel nem rajtuk áll felebbvalójuk ítéletét
megvizsgálni s nem is ők vesztik el az ártatlant, hanem a bíró, a kinek
szolgálnak.
ELSŐ RÉSZ
NEMES MAGYARORSZÁG JOGAINAK ÉS SZOKÁSAINAK
HÁRMAS FELOSZTÁSÁRÓL ÁLTALÁBAN
1. CZIM
Miután Isten segedelmével túlestem azokon a nevezetesebb dolgokon, a melyeket e
munka bevezetésére előbocsátani szükségesnek láttam, most már különösen e nemes
Magyarországnak szokásairól kivánok értekezni.
1. § Minthogy tehát minden jogi szokás, a melylyel élünk, vagy a személyekre,
vagy a dolgokra, vagy a törvénykezésre tartozik; már pedig bizonyos, hogy minden
jog a személyek kedviért keletkezett; azért méltónak látom, hogy a fölvett
tárgyat a személyek jogán kezdjem és azután a szokásjog másik két részéről
értekezzem (nem mindig következetesen ugyan, hanem néha megfordított rendben,
miként tudniillik a törvényszékeken felmerülő dolgok rende és állása kivánja) és
ezért helyesnek láttam e munkámat három részre osztani.
2. § Első részében ugyanis, szólok a személyekre tartozó dolgokról, tudniillik,:
a mi nemességünk eredetéről és szabadságáról, fekvő jószágok és birtokjogok
szerzéséről, kormányzásáról, megosztásáról, eladásáról, elidegenítéséről,
cseréléséről, elévüléséről, zálogba adásáról, a határjárásról, a leánynegyed és
hitbér fizetéséről, az ingó és ingatlan javak becsüjéről.
3. § Második részében pedig a most említett fekvő jószágok és birtokjogok és
egyéb dolgok iránt indítandó és támasztandó perekről, végrehajtásokról és az
azok iránt hozandó ítéletek rendjéről.
4. § Végül a munkának harmadik és utolsó részében szólok, a maga rendjén,
azoknak az ügyeknek és pereknek rendéről és módjáról, a melyeket az ország
vármegyéiből. Horvát-Slavonországból, Erdélyből és a szentszékektől fölebbezés
útján a királyi Curiához följebb vinni és átküldeni szoktak. Ugyszintén a szabad
városok törvényeiről, a bűnügyekről és ezek eldöntéséről; mindig azokkal a
szükséges dolgokkal, a melyek az említett tárgyakra nézve megkivántatók és
szükségesek.
AZ ORSZÁG JOGAINAK ÉS SZOKÁSAINAK ELSŐ RÉSZÉRŐL
KÜLÖNÖSEN ÉS ELŐSZÖR
2. CZIM
Hogy úgy az egyházi, mint a világi személyek, egy és ugyanazzal a szabadsággal
élnek
Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy azok a személyek, a kiknek jogairól és
szokásairól most szó van, vagy lelkiekkel foglalkozó, azaz: egyházi személyek,
vagy pedig világiak.
1. § És habár a lelkiekkel foglalkozó személyeket, a kiket Urunk és Megváltónk
az emberi üdvösség kiszolgáltatására rendelt, méltóbbaknak tartják a világi
személyeknél, mindazáltal e Magyarországnak minden főpap, egyházfő és báró urai
és többi mágnásai, nemesei és előkelői nemességükre és világi javaikra nézve, a
szabadság, kivételesség és adómentesség egy és ugyanazon előjogát élvezik; nincs
is valamely úrnak nagyobb és valamely nemesnek kisebb szabadsága. Innen, egy és
ugyanazon törvénnyel és szokással, és a törvényszékeken szintén ugyanazzal a
törvénykezési eljárással is élnek, egyedül csak az emberdij mennyisége
tekintetében különböznek egymástól.
2. § Mert a főpap és báró urakat száz, a nemeseket pedig ötven márka emberdij
illeti, a mint ezt alább világosabban el fogom mondani, és ez is nem
szabadságuk, hanem méltóságuk és hivataluk okán; tudniillik, a főpapokat egyházi
méltóságuk, a zászlós urakat pedig hivataluk tekintetéből, a melyet viselnek, és
a melylyel őket a fejedelem kitünteti.
3. § A miért közelebb is állanak vagy ülnek a királyhoz és legelőször szólanak a
tanácsban, a közjó előmozdításában és a haza védelmezésében előbb állanak a
többi nemeseknél és méltóságuk s hivataluknál fogva méltán azok fölé emelkednek.
3. CZIM
Nemességünk eredetéről és arról, hogy az uralkodást mikép ruházták át
fejedelmünkre
Ámbár nem történetírásra, hanem ezen ország saját szokásainak és jóváhagyott
törvényeinek ismertetésére határoztam el magam, de mivel azt mondtam, hogy
minden főpap, báró úr és nemes a mentességnek és szabadságnak egy és ugyanazon
előjogával él és mivel különben is sokan kételkedni szoktak a felől, hogy a mi
nemességünk, a melyből a báróság és minden egyéb főuraság származik, honnan
ered, és hogy az ország valóságos nemesei alatt kiket kell értenünk? ugyanazért
ennek a nemességnek eredetét és kezdetét szándékosan röviden megmagyarázni.
1. § A hol is tudnunk kell, hogy ámbár a tudósok közös véleménye szerint nemes
az, a ki saját érdeme megnemesít, mind a mellett is, czélunkhoz képest a
nemesség, a melyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy
mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek
Scythiából Pannoniába nyomultak, a melyet most változtatott néven, az ittlakó
magyaroktól Magyarországnak neveznek; még pedig ily módon:
2. § Midőn ugyanis a hunnok feleségestül, fiastul, leányostul és egész
háznépestül Scythiából kijöttek, több tartománynak bejárása és bebarangolása
után kapitányokat tettek és ezen kívül a viszálkodók pereinek elintézésére a
tolvajok, rablók s egyéb gonosztevők megbüntetésére közakarattal igazgatót
választottak és állítottak be, mindnyájának közös egyetértésével és végzésével
elhatározván, hogy a mikor az egész közönséget egyenlően érdeklő dolgok merülnek
föl, vagy a hadseregnek általános felkelése válnék szükségessé, akkor a hunnok
lakása helyén és táborában, vérbe mártott tőrt vagy kardot hordozzanak körül, és
hangozzék a hirdető szó: mondván: "Istennek szava, és az egész közönséges
parancsa az, hogy mindenki ezen s ezen a helyen (megnevezvén azt a helyet)
fegyverrel vagy a mint teheti, a közönség tanácsának s egyszersmind parancsának
meghallgatására megjelenjen".
3. § Ezt a szokást a magyarok közt Szent István első magyar király, dicsőséges
fejedelmünk és Apostolunk atyjának Géza vezérnek koráig sértetlenül
fentartották, a mely szokás a hunnok közül sokat örökös szolgaságra juttatott.
4. § Mert, elhatározták és végezték, hogy az ily parancs áthágóit, hacsak helyes
mentségét nem adják, pallossal kell ketté vágni, vagy közönséges és örökös
szolgaságra vetni.
5. § Az állítják, hogy ez a végzés (a mint mondók) igen sok magyart jutatott a
parasztság állapotába. Különben nem történhetett volna, hogy az egyik urrá, a
másik szolgává, ez nemessé, az nem nemessé és paraszttá legyen, mert mindnyájan
ugyanegy nemzetségből, tudniillik Hunortól és Magortól származtak.
6. § Miután pedig a magyarok a szent lélek kegyelmének ihletéből, szent
királyunk közremunkálása által az igazságnak felismeréséhez és a katholikus
hitnek vallásához jutottak és Őt önként királyukká választották és meg is
koronázták: a nemesítésnek s következésképen a nemeseket ékesítő és a nem
nemesektől megkülönböztető birtok adományozásának jogát s teljes hatalmát az
uralkodással és országgal együtt a község a maga akaratából, az ország szent
koronájának joghatósága alá helyezte és következésképen fejedelmünkre és
királyunkra ruházta; ettőlfogva Ő tőle ered minden nemesítés és e két dolog
mintegy a viszonos átruházásnál és a kölcsönösségnél fogva, annyira szorosan
függ egymástól mindenha, hogy egyiket a másiktól külön választani és elszakítani
nem lehet s egyik a másik nélkül nem történhetik.
7. § Mert a fejedelmet is csak nemesek választják, és a nemeseket is csak a
fejedelem teszi azokká, s ékesíti nemesi méltósággal.
4. CZIM
Hogy a valóságos nemességet hadi szolgálatokkal és egyéb érdemekkel szerzik és
birtokadományozással erősitik meg
A valóságos nemességet tehát katonai élettel és tudománynyal vagy egyéb lelki és
testi adományokkal és erényekkel lehet megszerezni.
Mert mihelyt fejedelmünk bármely állapotú embert jeles tetteiért és
szolgálataiért várral vagy mezővárossal akár pedig majorral vagy más
birtokjoggal megajándékoz, az a fejedelemnek ilyen adománya által (ha ezt
törvényes iktatás követi), azonnal valóságos nemessé lesz és a parasztság
állapotának minden igája alól kikerül.
1. § És ezt az adományos szabadságot a miéink nemességnek mondják. A honnan az
ily nemesek fiait joggal örökösöknek és szabadoknak nevezzük. Az ilyen nemeseket
az imént említett javakban való részesülés és összekötetésnél fogva a szent
korona tagjainak tartjuk, a kik senki más hatalmának alávetve nincsenek a
törvényes megkoronázott fejedelmén kivül.
5. CZIM
Hogy szolgálataival szerzett javairól mindenki szabadon rendelkezhetik
Az oly fekvő jószágok és birtokjognak pedig, melyet valaki hadi szolgálat által
szerzett, a római törvénytudók szerint "peculium castrense", annak pedig mit
tudományával vagy ismereteivel szerez "peculium quasi castrenese", a neve
"Peculiumnak", mintegy saját vagy magánvagyonnak azért mondjuk, mivel arról a
fiú apjának akaratán kívül is szabadon rendelkezhetik és viszont.
1. § Ez eredete és alapja annak a mi dicséretes és eleitől fogva fennálló
szokásunknak, hogy tudniillik minden báró úr, mágnás és nemes a maga munkája,
szolgálatai és érdemei által bármiképen szerzett vagy nyert összes dolgok, fekvő
jószágok és birtokjogok fölött az atyjával vagy testvéreivel történt osztály
előtt (a mint akarja) mindig szabadon rendelkezhetik, a mint ezt alább az
atyafiak osztozása rendén világosabban előadom.
6. CZIM
Hogy nemessé birtokadományozás nélkül is lehet valaki és hogy a törvény előtt a
nemesség bizonyitására nemesi czimer nem szükséges
Tudnunk kell továbbá, hogy valaki valóságos nemessé lehet vagy azzá tehető más
módon is, fekvő jószágok és birtokjogok adományozása nélkül; midőn tudniillik
fejedelmünk bármely közrendű embert a parasztoknak és nem nemeseknek
szolgaságából kiszakítván és kivevén, az ország valóságos nemeseinek
gyülekezetébe, társaságába és rendébe soroz és iktat. Az ilyenek
birtokadományozása nélkül is a valóságos nemesek számába jőnek. És az ilyen,
bármelyik módon tett nemeseket, valamint ezeknek fiúágon törvényesen leszármazó
összes örököseit (még ha nemesi czimerök, vagy a czimert leíró s ennek
adományozásáról szóló levelük nincsen is) valóságos nemeseknek tekintjük.
1. § Mert a czímer, a melyet a fejedelem valakinek ad, a nemességnek nem
szükséges kelléke, hanem csak ékessége. Mert a czimert adományozása egymagában
senkit sem nemesít; minthogy sok polgárnak és közrendű embernek van a
fejedelemtől nyert czímere, de azért még sem számítjuk a nemesek közé.
2. § A nemesség bizonyítására a törvény előtt nem szükséges tehát a nemesi
czimer előmutatása, hanem csupán az adománylevélnek vagy a birtokadományozást is
tartalmazó iktató levélnek felmutatása; sőt azoknak hiányában, a leánynegyed
kiadásáról készült nyutató-levél is (ha ez a királyi jogok elévülési idejét
meghaladta) az ilyen nemesség bizonyítására bőven elégséges.
3. § Mert leánynegyed csak közszolgálatokkal szerzett fekvő jógszágok és
birtokjogokból jár ki.
4. § A vásároltakból pedig a bárók, mágnások és nemesek leányai s leányágon
leszármazói nem leánynegyedet, hanem megfelelő örökrészt kapnak.
7. CZIM
Hogy a nemes atyától és nem nemes anyától született gyermekek valóságos nemesek,
de nem megforditva
Továbbá azokat, a kiknek csak anyjuk nemes, de atyjuk nem nemes, valóságos
nemeseknek nem mondjuk, hacsak netán a király az asszonyt az atyai jogok
valóságos örökösévé (de a törvényes örökösök sérelme nélkül) nem tette és nem
fiúsította.
1. § Mert ily módon nem nemes atyától származott fiai is (mivel a fiúsításnak
olyan ereje és természetes van, mint az adományozásnak és a birtokjogok
átruházásnak s ezt képviseli), valóságos nemesek lesznek.
2. § Ellenben pedig a nemes atyától és nem nemes anyától született fiakat
valóságos és igazi nemeseknek tekintjük.
3. § Mert az atya a nemző, az anya pedig a nemzés alakját adja meg.
4. § Hogy az említett fiúsításnak mikép lehet és kell megtörténnie, azt alább
találod megírva.
8. CZIM
Hogy az örökbe fogadás is nemesít
Továbbá még más módon is lehet valaki nemessé; örökbe fogadás útján: a mikor
tudniillik valamelyik úr vagy nemes valamely parasztot vagy nem nemest fiaként
örökbe fogad és fekvő jószágainak utódjává és örökösévé rendel; ha az ilyen
örökbe fogadáshoz a királyi jóváhagyás járul és ezt a jószágaiba való törvényes
beiktatás is követi (mivel az örökbefogadásnak épen úgy, mint a fiúsításnak
királyi jóváhagyás mellett adományereje van) az a nem nemes és ennek fiai igazi
nemesek számába jőnek.
9. CZIM
A nemeseknek négy fő és kiváltságos jogáról
Ámbár pedig a nemeseknek a fejedelmi kiváltságlevelekből és rendeletekből
kitetszőleg igen sok joguk van, mindazáltal közülök négy a legfőbb, a melyeket
ide iktattam.
1. § Az első tehát az: hogy őket előzetes idézés vagy perbe hivás és törvényes
elmarasztalás nélkül, senkinek unszolására, panaszára vagy kérésére személyükben
senki sehol le nem tartóztathatja.
2. § Megszoritást szenved azonban ez a jog büntettek és bünügyek, ugymint: a
szándékos gyilkosság, faluk felgyujtása, tolvajság, rablás, vagy haramiaság, sőt
az erőszakos paráznaság esetében is, a melyekben a nemesség tisztségét, czímét
és szabadságát mindenki elveszti. És igy az ilyent a tett szinhelyén
parasztkézzel is szabad mindig letartóztatni és kihágásához képest elmarasztalni
és megbüntetni.
3. § Ha azonban a tett szinhelyéről elfutott és ellenfeleinek kezei közül
kimenekült; azután nem máskép, hanem csak idézés vagy perbe hivás és
törvénykezési eljárás utján lehet őt elitélni és büntetni.
4. § A második főjog az: hogy az egész ország nemesei (a mint előbb említve van)
senki másnak hatalma alatt nem állanak, mint a törvényesen megkoronázott
fejedelmeknek; sőt fejedelmünk maga is, rendes hatalmánál fogva, bárkinek puszta
panaszára és gonosz besugására, közülők senkit, a törvény útján kivül és
kihallgatása nélkül, sem személyében, sem vagyonában meg nem háboríthat.
5. § A harmadik az: hogy törvényes jogaikkal és földbirtokuk határain belől
fekvő minden jövedelmeikkel, tetszésük szerint mindenkor szabadon élhetnek;
midennemű jobbágyi szolgálat, adakozás alól, rovás és egyéb adó, vám és
harminczad fizetésétől mindörökre teljesen mentesek és ki vannak véve, csupán
csak az ország védelmére tartoznak katonáskodni.
6. § A negyedik és utolsó (hogy a többit mellőzzem) az: hogyha bármelyik
királyunk vagy fejedelmünk, a néhai második, vagy melléknevén Jeruzsálemi András
király úr és fenséges fejedelem országos végzeményében (a melynek megtartására
minden magyar király, mielőtt a szent koronát fejére tennék meg szokott esküdni)
kinyilvánított és kifejezett nemesi jogok ellenére tenni merészelne, akkor örök
időre szabadságukban áll, annak ellene szegülni és ellene mondani a nélkül, hogy
a hűtlenség vétkébe esnének.
7. § A nemesek alatt pedig értsd e helyen általában az összes főpap, báró urakat
és a többi mágnásokat, valamint az ország más előkelőit, a kiket (a mint előbb
mondám) mindenkor egy és ugyanazon szabadság előjoga védelmez.
10. CZIM
Hogy fejedelmünk az ország minden báró urának és nemeseinek igaz és törvényes
utóda
Mivel fentebb azt mondottam, hogy minden nemesítésnek és birtokadományozásnak
teljes hatalma fejedelmünkre szállott át, azért szükséges megjegyeznünk azt is,
hogy fejedelmünk minden báró úrnak és mágnásnak, az ország többi nemesseinek és
birtokosainak igazi és törvényes utódja, abban az esetben, ha valamelyikük
örökösök és maradék nélkül halna el.
1. § Mert azoknak összes fekvő jószágai, és birtokjogai a jelzett átruházás
erejénél fogva, eredetileg Magyarország szent koronájától függnek és törvényes
birtokosuk magvaszakadtával mindig ugyanerre is néznek és háramlanak.
2. § Ez oltotta belénk azt a rég törvényerőre emelkedett szokást, hogy minden
egyedül álló és magára maradt személy, a kinek igazi és törvényes örököse
nincsen, birtokjogairól királyi jóváhagyás nélkül, örökre szóló joggal
épenséggel nem rendelkezhetik. Sőt azokat közbecsün felül még zálog czimen sem
vallhatja be, a mint ezt alább a maga helyén bővebben előadom.
3. § Ezenkívül fejedelmünk valamennyi főpap úrnak és egyházi férfiúnak is
hasonlóképen igazi és törvényes utóda; nem abban az értelemben, mintha a fekvő
jószágokat és birtokjogok az egyháztól elvehetné vagy elszakíthatná, hanem
abban, hogy ezeket (s megürülvén a főpapi és egyházfői székek) az egyházzal
együtt kormányzás czéljából eladományozza. Az érsekségben és püspökségben való
megerősítés joga épségben maradván, a mely csakis a római szentegyház
joghatósága alá tartozik.
11. CZIM
Hogy ebben az országban a pápa az egyházi hivatalok adományozásánál a
megerősités hatalmán kivül semmi egyéb joghatóságot magának fönn nem tartott
Tudnunk kell pedig, hogy ámbár a pápának, vagyis a legfőbb papnak kétféle, ú.
m.: világi és lelki joghatósága van; mindazáltal ebben az országban, az időnkint
megüresült egyházi hivatalok adományozásánál semmi joghatóságot, a megerősítés
hatalmán kívül, nem gyakorol; és pedig négyféle okból:
1. § Először az egyházak alapítása okából: mivel ez országban minden egyházat,
püspökséget, apátságot és prépostságot egyedül a magyar királyok alapítvá, ez
alapítás által a kegyuraságnak, kinevezésnek választásnak és
hivataladományozásnak minden hatalmát megszerezték és magukénak tulajdonították.
A mely okból tudniillik a kegyuraságnál fogva, ebben az országban az egyházi
hivatalok adományozása mindenkor királyainkat illeti.
2. § Másodszor a kereszténység felvétele okából: mivel a magyarok nem apostoli
tanításra, vagyis apostolok szent beszédére, a kiknek fejedelmét a földön a pápa
helyettesíti és személyesíti, tértek a katholikus vallásra, hanem saját
királyuknak, tudniillik Szent István királynak, a kiről fentebb is
megemlékeztem, intézkedése következtében. A ki legelőbb alapított ez országban
püspökséget, apátságokat és prépostságokat; ugyanezen egyházak főpapi állásait
és hivatalait, a pápa engedélyéből, egymaga adományozta, a kiknek akarta
(csakhogy arra alkalmasoknak és a jámborság erényeivel ékeskedőknek). A mint az
egyházban is szól róla az ünnepi ének: "Ez (tudniillik Szent István) miként
Salamon, épít és ajándékokkal gazdagít templomokat, gyöngyökkel és koronákkal
ékesít kereszteket és oltárokat". És tovább ekképen: "Ezeknek igazgatására
főpapokká tudós, igazságos, hív és kipróbált férfiakat teszen a hívek
megerősítésére. Ekként a nyert talentumot Istennek kétszeresen adván vissza, lép
be a számára öröktől fogva készült királyi székébe". Ime világosan megvan írva,
hogy ő maga és nem más rendelt azoknak az egyházaknak, a melyeket alapított,
adományokkal gazdagított, igazgatására igazságos és hű főpapokat: a mint ez
élettörténetéből s az egyházak alapításáról s javadalmazásáról szóló több
kiváltságlevélből is világosan kitetszik. Ugyanezt tették közzé könyveikben a
római és egyházi jogmagyarázók is.
3. § Innen érdemelte ki a király és apostol nevét, mert tanításával, jó
cselekedeteivel és példaadásával a földön az apostolokat helyettesítette. És
ugyanazért a pápa adományából czímereként szentsége jeléül a kettős keresztet is
méltán érdemelte ki, hogy tudniillik: királynak és apostolnak joggal mondjuk.
Innen az ő idejétől kezdve szokta meg a magyar nemzet is a kettős keresztet
saját czímereül tartani és használni. Mert a négy folyó, tudniillik az Ister
vagy Duna, Tisza, Száva és Dráva ábrázolását Pannoniától sajátította el, a hol
most a magyarok laknak és élnek.
4. § Harmadszor: a törvény elévülés okából, mivel Magyarország királyai, Szent
István királyunk uralkodása óta, a kit az Úr születése után az ezeregyedik évben
szerencsésen a magyar nemzet királyává kentek föl és koronáztak meg, a jelen
időig, több mint ötszáz éven át, az ilyen egyházi hivatalok adományozásának
mindenkor valóságos és békés gyakorlatában és birtokában voltak, a mi az egyház
és az apostoli szentszék jogainak elévülési idejét már többszörösen és régen
túlhaladta.
5. § Negyedszer: Mivel az országnak az egyházi hivatalok adományozására néző ezt
a jogát az ország többféle szabadságával együtt hajdan Zsigmond császár és
király urunk idejében, a konstanczi egyetemes és nevezetese zsinat, a melyen,
mint tudva van, más egyházi férfiakon és számos keresztyén fejedelmen kívül,
harminczkét biboros volt jelen, megerősítette és eskü alatt tett fogadással
biztosította, a mint azt az arról szóló bulla nyilván bizonyítja.
6. § Ez a zsinat pedig (hogy néhány szóval igen röviden érintsem) négy éven át
tartott, mert az Úrnak ezernégyszáztizennegyedik évében kezdődött. E zsinaton
végre az üdvösségnek ezernégyszáztizenhetedik évében Ottót választották meg V.
Márton néven pápának. A következő évben, tudniillik: ezernégyszáztizennyolczban
aztán ez a zsinat Márton pápának és az említett Zsigmond császárnak parancsára
szétoszlott, és ugyanazon a zsinaton huszonharmadik János (ámbár akarata
ellenére) a pápaságról lemondott. Gergely pedig önként visszalépett és
leköszönt. De Benedek mindenképen ellenszegülvén és visszalépni nem akarván, a
zsinat őt végzéssel alkalmatlannak nyilvánította és a pápaságtól megfosztotta.
Ugyanazon a zsinaton Huss Jánost és ennek tanuló társát Prágai Jeromost, mint
elfojtására és megszüntetésére az a zsinat (a szentlélek kegyelmétől indítva)
egybegyűlt és együtt maradt, harmiczkilencz esztendeig tartott; míg végre
Zsigmond császár munkálkodása által megszünt és Isten egyházának óhajtott békéje
és nyugodalma szerencsésen helyre állott.
12. CZIM
Hogy minden főpap ur és egyházi személy a királynak hűségi hódolattal tartozik
és hogy világi javaikra nézve e világi biróságok alá tartoznak
Minthogy tehát, az egyházi hivatalok adományozása az Isten egyházához tartozó
fekvő jószágokkal és birtokjogokkal együtt fejedelmünket és királyunkat illeti,
azért mindazok az egyházi férfiak, bármely rendűek, rangúak és méltóságúak
legyenek, a kiknek Magyarországon várak, kastélyok és erősségek, városok és
mezővárosok, majorok, falu és puszták vagy bármely más birtokjogok állanak
hatalmuk és kormányzásuk alatt, méltóságuk és kivételes állásuk előjoga és
szabadsága ellent nem állván, e nemes Magyarország törvényesen megkoronázott
királyának és fejedelmének, épen úgy mint az ország többi világi emberei
mindenkor hűségi hódolattal tartoznak.
1. § És a birtokukban levő ilyen világi javakra nézve, valamint az onnan
kiinduló bármely hatalmaskodásra, és egyéb dologra nézve ellenfeleik (ha ilyenek
vannak) őket az ország bármely rendes birája elibe szabadon perbe idézhetik és
vonhatják, a kik előtt a világiak módjára felelni és törvényt állani kötelesek.
13. CZIM
A királyi adományokról és nemeikről általában
Minthogy egész Magyarországon és az ebbe kebelezett tartományokban és az alája
vetett részekben a főpap és báró uraknak, mágnásoknak, nemesekenek és
előkelőknek akármilyen rendüek, állásuak, méltóságuak és jelességüek legyenek,
minden birtokjog Magyarország fenséges király urainak adományaiból jutott
kezükre és hatalmukba, tehát legelőször is: a királyi adományokról és ezeknek
nemeiről kell általában szólanom.
1. § A hol tudnunk kell, hogy a királyi adomány kétféle, tudniillik: tiszta és
vegyes.
2. § Tiszta adomány az, melylyel a fejedelem az ország szent koronájának
joghatósága alá törvényesen került birtokjogokat, szolgálatok vagy kitünő
érdemek fejében, valakire örökösen átruház.
3. § Vegyes adománynak pedig azt mondjuk, a melynek elnyeréséhez a szolgálatokon
felül még valamely pénzösszegnek fizetése is járul. Ezt ideiglenes átruházásnak
szoktuk nevezni.
4. § Mert a királyi Felség (e Magyarország szent koronájának előbb említett
joghatóságánál fogva) bármely elhaltnak, a kinek magva szakad, vagyis a ki
örökösök hátrahagyása nélkül mulik ki, minden birtokjoga fölött mindenkor teljes
hatalommal szabadon (a mint akarja) rendelkezhetik, tudniillik: fentarthatja
magának, vagy eladományozuhatja, vagy ideiglenesen átruházhatja annak részére, a
kinek inkább akarja.
5. § És hogy az istentelen embereknek elkövetett gonoszsága büntetlenül ne
maradjon; hogy a nemesség és parasztság egyenlő értékűnek föl ne tünjék; s
ismét, hogy a hűségnek a hűtlenséggel egyenlő jutalma ne legyen; tehát a
hűtlenek vakmerőségének és lázadásának megtörése és az istentelen és becstelen
emberek rosszindulatú szabatosságának megfékezésére a mi eleink - ezt hozván
magával a törvény szigora s a közjó is ezt kivánván, - országos végzeménynyel
elhatározták és megállapították, hogy nemcsak valamely magvaszakadtnak (amint
előadtam) hanem azoknak birtokjogai is, (még életükben) Magyarország szent
koronájára háramoljanak s következéskép adományozás alá kerüljenek, a kik
konokúl az ország alkotmánya ellen támadnak és ezáltal a királyi felség
méltóságát megvetik, és másokat a törvényes igazságon kivül önkényből és
vakmerően háborgatnak, hogy az istentelenek megbüntetésének példája némelyeket
elrettentsen, másokat pedig, a kik az ilyenek jószágait netalán adományúl
nyertek, annál inkább a hűséges cselekedetek gyakorlására és végzésére
buzdítson.
14. CZIM
A hűtlenség vétkének eseteiről
Az úgynevezett hűtlenség vétkének esetei pedig azok, melyek ha fölmerülnek, a
királyi felség bárkinek fekvő jógszágait még életében törvényesen és szabadon
adományozhatja annak a kinek akarja.
1. § Első eset a felségsértés bűne; ha tudniillik valaki fejedelmünk személyére
szentségtelen kezet vet, vagy fegyverrel avagy méreggel élete ellen tör, vagy
azok közé a falak közé vagy abba a házba, a hol a fejedelem maga tartózkodik,
hatalmasúl beront.
2. § Második eset: ha valaki nyilván az alkotmány, a király és korona közhatalma
ellen támad és ellene szegül. E támadást azonban úgy értsd, hogy akkor, ha jogos
önvédelemből történik, nem szül hűtlenségi vétket.
3. § Továbbá: a ki hamis okmányt készit, vagy a biróság előtt ilyent nyilvánosan
használ: úgy szintén a ki hamis pecsétet metsz vagy használ.
4. § Továbbá: a kik hamis pénzt vernek, vagy ilyent tudva és nyilván nagy
mennyiségben használnak.
5. § Továbbá: a kik atyafiaikat vagy vérrokonaikat a negyedik ízen belől
meggyilkolják vagy megsebesitik. Nemkülönben az atya-, feleség- és
férjgyilkosok. Azonban csak azt a feleség- és férjgyilkosságot kell értened,
melyet valaki a törvényes eljáráson kivül és igazságtalanúl követ el.
6. § Tovább: a kik nőrokonaikat ugyancsak a negyedik ízen belül megszeplősíti.
Vagy a kik mostoha anyjukon erőszakot tesznek s a kik vért fertőztetnek,
nyilvános elmarasztalás vagy levelesítés esetében.
7. § Továbbá: faluknak és majoroknak nyilvános gyujtogatói.
8. § Továbbá: a kik az ország belállapotának felforgatására idegen dúlókat vagy
zsoldosokat hoznak be.
9. § Továbbá: akik közoltalmat, vagy szabad menedéket biztositó levelet sértenek
meg, nyilvános elmarasztalás esetében.
10. § Továbbá: a kik saját uruk várait elárulják. Nem különben, a kik bármely
hazafiú várait, kastélyait vagy más erősségeit ostrommal beveszik, elfoglalják
vagy alattomban kezükre kerítik, a mennyiben ezért nyilván elmarasztalva vannak.
11. § Továbbá: a kik az ország rendes biráit és ezeknek a biráskodásban
helyetteseit, megölik, elfogják, megverik vagy megsebesitik.
12. § Továbbá: azoknak a perlekedőknek vagyis peres feleknek megölői, akik a
királyi felséghez, vagy a nyolczados, vagy pedig a rövid avagy megyei
törvényszékre, vagy bármely más törvénykezési helyre, tudniillik perfolytatás
végett utaznak, vagy pedig azoknak a kik a király meghivására egybeült
közönséges országgyűlésre jönnek-mennek.
13. § Továbbá: a kik a királyi embereket, a káptalan és konvent kiküldötteit,
midőn ezek végrehajtásban járnak, megölik, megsebesítik vagy megverik.
14. § Továbbá: a nyilvános eretnekek, a kik tudniillik valamely kárhoztatott
vallásfelekezethez csatlakoznak.
15. § Továbbá: a testcsonkítók és szemkivájók, kivéve a bánokat, vajdákat és a
véghelyek más tisztviselőit.
16. § Továbbá: az ország végvárainak feladói.
17. § Továbbá: a kik a törököknek és más hitetleneknek, tudniillik az országra
agyarkodóknak és ellenségeinek fegyvert vagy élelmet szolgáltatnak.
18. § Továbbá: azoknak háborgatói, letartóztatói, és fosztogatói, a kik
kárhoztatott hitvallásukkal felhagyván, állandó ittmaradás végett, e hazába
menekülnek.
15. CZIM
Hogy a rablók, tolvajok és gyilkosok fekvő jószágai királyi adományozás alá nem
tartoznak
Az előadott esetekből következik tehát, hogy a tolvajoknak vagy rablóknak, a
haramiáknak és más ilyen fosztogatóknak, úgy szintén a gyilkosoknak és azoknak
fekvő jószágai és birtokjogai, a kik a nemeseket megsebesítik vagy megverik,
(kivéve az előbb említett eseteket) avagy házaikat erőszakosan megrohanják és
mások majorjait, fekvő jószágait és birtokjogait és határait feldúlják vagy
elfoglalják; a királyi fiskusra nem háramlanak s a királyi felség adományozása
alá sem tartoznak; hanem az ilyeneket csak főbenjáró itélettel kell sújtani és
büntetni, ugyanis a tolvajokat felakasztani, a rablókat karóba húzni vagy
kerékbetörni, a többieket pedig lenyakazni; tudniillik a mint megérdemlik.
1. § Fekvő jószágaik és birtokjogaik pedig (ha és mikor halálra ítélték)
fiaikra, vagy ezek hiányában nemzetiségi atyafiakra, vagy egyéb törvényes
utódaikra szállanak.
2. § Ha pedig a király megkegyelmezett nekik és az ítéletet mégis végrehajtották
volna, akkor a fiak, nemzetiségi atyafiak vagy más törvényes utódok a
birtokjogaikat, a birónak és az ellenfélnek, kinek tudniillik kérelmére az
itéletet hozták, kezéből közbecsű szerint, visszaválthatják, a mint ezt a II-ik
részben az ítéletek rendén bővebben előadom.
16. CZIM
Hogy a hűtlenség vétke és a főbenjáró itélet kétféleképen különbözik egymástól
A hűtlenség vétke és a főbenjáró itélet tehát kétféleképen különbözik egymástól.
Először mivel a hűtlenség vétke által a hűtlen ember mind fejét, mind örökségét:
azaz minden fekvő jószágát és birtokjogait örökre elveszti és ezekből a fekvő
jószágokból és birtokjogokból az ilyen hűtelen, vagyis hűtlenséggel
beszennyezett, meggyalázott és elmarasztalt embert megillető osztályrész (még ha
feje esnék is) fiaira vagy nemzetségi atyafiaira soha többé vissza nem tér.
1. § Sőt az ő családfája vagyis nemzetségének kiágazása a hűtlenség gyalázatára
és megútáltatására és a szeplőtlen hűség jeles erényében dicséretére, a jószágok
háramlása tekintetében, reá nézve örökre idegenné válik. Azonban értsd itt a már
született fiakat és nem azokat, akik azután születnek. Mert az atyának
elmarasztalása és a hűtlenség vétkébe bonyolódása után született fiak az apai
jogokban (ha atyjok és király kegyelmét és még jószágainak uralmát is megnyerte)
teljes joggal örökösödnek.
2. § Ez a királyi kegyelem azonban az ő nemzetsége kölcsönös örökösödésének,
kivéve az elmarasztalás után nemzett fiait, a jószágok háramlására nézve, semmi
hasznára sem leszen. És a királyi kegyelem a többi előbb született fiőkat és
nemzetségi atyafiakat az elmarasztalttal előbben fennállott öröklési állapotba
vissza sem helyezi, hacsak a jószágok háramlása iránt egymásközt bevalló
levelekben újra kölcsönösen nem szerződnek s erre királyi jóváhagyást nem
nyernek. Mert az elenyészett és elveszett örökösödés csak ily módon és nem
másképen éled fel és újul meg.
3. § A főbenjáró itélet átal pedig a fekvő jószágok és birtokjogok tulajdona és
öröksége nem vesz el; hanem, ha valamely elitéltet kivégeznek, akkor minden
fekvő jószága és birtokjoga egyenesen fiaira, (ha vannak neki) vagy közelebbi
atyafiaira avagy más törvényes utódaira háramlanak.
4. § Hogyha pedig királyi kegyelmet nyert és az ellenfél az itéletet mégis
végrehajtatta, akkor azokat a birtokjogokat a fiúk vagy atyafiak, vagy egyéb
törvényes utódok (mint mondám) a biróságilag kitüzött határidőn belől, közbecsü
szerint magokhoz válthatják.
5. § Ezenkívül másban is különböznek egymástól a hűtlenség vétke és a főbenjáró
ítélet; mert ha az elítélt ember ellenfelével az ítélet meghozása és kihirdetése
után is (de ennek végrehajtása előtt) kiegyezett vagy kiegyezhetett, akkor sem
királyi kegyelem nem szükséges, sem a bíró az elítélt ember jószágainak és
birtokjogainak uralmába nem avatkozhatik.
6. § Ha azonban a hűtlenség vétkébe esett valaki, akkor habár végkép kiegyezett
volna is avval, kit az elősorolt esetekben megsértett, mégsem óvhatja meg magát
attól, hogy az, kinek a királyi felség hűtlenség czímén a jószágokat és
birtokjogokat adományozta, ellene föl ne lépjen; mert az, a ki az ilyen fekvő
jószágokat és birtokjogokat adományul nyerte, ez ország szent koronájának
joghatóságánál fogva, melynek méltósága és hatalma ellen vétett a hűtlen, és a
királyi felségnek erre következett adományozásánál fogva, pert indítani s
folytatni s azokat a jószágokat, a törvény rendét megtartva, magának követelni
és elsajátítani teljes joga és szabadsága van.
17. CZIM
Kiket értünk az örökösök és maradékok alatt és mely fekvő jószágok illetik a
fiágat egyedül és melyek mind kettőt
Egyébiránt mivel az elkezdett tárgyat (a hűtlenségnek és főbenjáró itéletnek e
helyen közbejött és szükségessé vált magyarázata és megkülönböztetése miatt)
félbeszakitottam, ugyanazért visszatérve a királyi adományok világosabb
fejtegetésére és mindenekelőtt ezt a záradékot "sine haerede decedentium vel in
semine deficientium" vagyis "örökösök nélkül elhunytaknak vagy
magvaszakadtaknak" magyarázván:
1. § Meg kell jegyeznünk, hogy ámbár maradékok neve alatt mindazokat értjük,
kiknek atyjuk vagy anyjuk után törvény szerint örökölniök kell, beleértve az
utószülötteket is, akár férfiak, akár nők legyenek azok; ivadékok nevével pedig
már a megszületett fiukat és leányokat jeleljük, az utószülöttek kizárásával;
gyermekeknek pedig mind a fiukat, mind a leányokat, mind pedig a fiu és
leánydédunokákat mondjuk, mindazonáltal országunk régi és meggyökeresedett
szokása szerint örökösök alatt egyedül a törvényes fiakat értjük, kik az atyai
jogokban örökölni szoktak.
2. § Ámbár abban az esetben, ha az atyai vagy anyai fekvő jószágok és
birtokjogok mind a két ágat, tudniillik úgy a fiúkat, mint a leányokat illetik,
az "örökös" nevet (jóllehet nem valódi értelemben) a leányok is viselhetik.
Minthogy tehát a leányok nem részesednek minden atyai jószágban és jogban,
ugyanazért helyesen nem örökösöknek, hanem inkább maradékoknak nevezzük őket.
3. § És nem abban az értelemben mondom, hogy maradékoknak nevezik, mintha az
atyai jogok közönségesen és mindenkor reájok háramlanának, hanem a vérség tovább
terjedése tekintetéből és azokban az esetekben, midőn az atyai és anyai
jószágokban törvényesen örökösödnek.
4. § Mert a leány- és fiágat egyaránt csak az apai és anyai pénzen vásárolt és
szerzett, ezenfelül a megölt nemes ember díjába adott és lekötött, valamint a
leánynegyed czímén, vagyis a leánynegyed kiadása és megtérítése fejében örökre,
vagy ideiglenesen átruházott birtokjogok illetik, csakhogy a leánynegyednek ily
örökjoggal való átruházása ne legyen a fiútestvérek vagy egyéb törvényes utódok
sérelmére: továbbá azok a birtokjogok is, melyekben a királyi felség hajadonokat
vagy asszonyokat (de a nemzetségi atyafiak sérelme nélkül) mindkét ágra nézve
igaz örökösökké fiúsított.
5. § Minden egyéb bármikép szerzett birtokjog pedig egyedül a fiágat illeti.
6. § És ezt a kifejezetést "apai vagy anyai pénzen vásárolt" készakarva
használtam; mert a fiútestvérek pénzén szerzett fekvő jószágokban és
birtokjogokban a hajadonoknak vagy asszonyoknak, tudniillik azok nővéreinek
semmi részesedési joguk sem lehet s a nők oldalágon nem is örökösödhetnek vagy
részesedhetnek, hanem egyedül az apai jogokból követelhetnek maguknak vagy
megfelelő részt, az imént felsorolt esetekben, vagy pedig leánynegyedet.
7. § Készakarva mondám ugyancsak ezt is: "mind a két ágra nézve". Mert abban az
esetben, ha a királyi felség az apa vagy akár a fivér jogaiban is (ha a fivérnek
örökösei nincsenek s a fiúsításba beleegyezik) egyszerüen, tudniillik nem
iktatván be a fiúsító levélbe "mind a két ágat", fiúsított valamely hajadont
vagy asszonyt igazi örökössé és fiúutóddá: akkor az asszony halálával az ilyen
birtokjogok csupán a fiakra (ha ilyenek maradtak utána), különben pedig ismét a
királyi fiscusra háramlanak és leányai csupán az ő negyedükkel, mely azokból az
ország szokása szerint részükre jár, tartoznak megelégedni.
18. CZIM
Miért nem illetik a leányágat a szolgálatok fejében adományul nyert birtokjogok?
Ha pedig kérdés támad, hogy miért nem illetik a nőágat a szolgálatok fejében
adományul nyert fekvő jószágok és birtokjogok? feleled, hogy azért, mivel e
Magyarország, az alája vetett részekkel együtt, ellenségektől környezve s
ezeknek torkában fekszik, melyet eleink mindig csak karddal és fegyverrel
szoktak oltalmazni és védeni, jószágaikat és birtokjogaikat is (mint
közönségesen) katonai szolgálattal s vérük ontásával szerezték, a minthogy most
is, igy szokás azokat szerezni. Már pedig asszonyok és hajadonok nem szoktak
fegyverrel katonáskodni és az ellenséggel küzdeni s ezt nem is tehetik; s ez
okon nem illetik azok a jószágok a leányágat.
19. CZIM
Ellenben miért illetik a pénzen vásárolt birtokjogok a leány- és fiágat
egyaránt?
Ha pedig megfordítva kérdezzük, hogy miért illetik az apai és anyai pénzen
vásárolt birtokjogok (mint föntebb mondottuk) a leány- és fiágat egyaránt?
Mondd, hogy azért, mert a pénzt az ingó dolgok közé számitjuk; már pedig úgy az
apai, mint az anyai ingó dolgokban a fiak és leányok egyenlően részesednek,
következésképen az ilyen pénzen vásárolt fekvő jószágokból és birtokjogokból is,
(mely pénzben tudniillik a leányoknak is kell vala atyjok vagy anyjok halálával
részesedniök) a leányoknak megfelelő rész jár.
1. § Ámbár eredetét és alapját meggondolva, minthogy a pénzt is igen nagy
szolgálattal és munkával, sőt néha szörnyű vérontással szokták szerezni és
gyüjteni és minthogy az asszonyok vagy hajadonok egymagukra sem a háború terheit
nem viselhetik, sem a hazát nem védhetik: azért nem is érdemelnek a vásárolt
jószágokból és birtokjogokból örökrészt; mindazáltal nehogy úgy tünjék fel a
dolog, mintha az apai vagyonból való örökösödésből egészen ki volnának zárva, a
testvéri szeretet és fiúi vonzalom, melyet a fiúk nővéreik iránt éreznek s
isteni törvény szerint érezni is tartoznak, megengedte, hogy az említett
vásárolt jószágokból és birtokjogokból velök együtt a leányok is örökös joggal
megfelelő részt kapjanak, a hadi terhek viselését és a haza védelmezését e
részben férjeik kötelességévé tévén.
20. CZIM
Vajjon a hűtlenség vétke miatt elmarasztaltnak mind a két ágat illető fekvő
jószágai megkegyelmezés esetében ismét mind a két ágat illetik-e?
Továbbá kérdés, hogy ha olyan valakit marasztaltak el hűtlenség vétkében, a
kinek fekvő jószágai és birtokjogai mind a két, úgymint a fi- és leányágat
illették és követték volna, s a ki azután fejére és javaira a királytól
kegyelmet érdemelt ki: vajjon a megkegyelmezés után született leányai, az atyai
jószágokban a fiúkkal egyenlően örökösödnek-e, vagy nem? mivel a hűtlenség vétke
következtében az előbbeni kiváltságok megsemmisültek.
1. § Feleld, hogy igen: mivel a királyi kegyelem által a hűtlennek, minden
előbbeni kiváltsága az utána (de csak egyenes és nem oldalágban) következő
örököseire és maradékaira nézve föléled és előbbeni erejét visszanyeri, a
következésképen azok a jószágok megint mind a két ágat illetik.
2. § Hacsak talán e részben a kegyelemlevél világos kivételt nem tesz; mert a
kegyelemadás és a jószágok visszabocsátása a fejedelem hatalmában áll.
3. § A miként és a mely föltételek alatt tehát a fejedelem megkegyelmezett és
azokat a jószágokat visszabocsátotta, ugyanolyan lesz azokban az örökösödés
rendje is.
4. § Az apa elmarasztalása előtt született leányok pedig kérdés alá sem jőnek.
Mert azok apjuk vétke miatt saját részüket el nem vesztik, mindazáltal (mint
előbb a hűtlenség vétke és a főbenjáró itélet közt lévő különbség fejtegetése
rendén mondtam) vele kölcsönös örökösödéshez többé nem jutnak.
21. CZIM
Vajjon mind a két ágat illetik-e a szolgálatokért és egyszersmind pénzért
adományozott fekvő jószágok?
Kérdés továbbá: ha a királyi felség, avagy valamely úr vagy nemes, valakinek
valamely birtokjogot, akár várat, vagy erősséget, akár mezővárost, falut vagy
pusztát, a teljesített szolgálatok fejében, vagy pedig kedveskedésből és
szívességből s ugyanakkor az azokról készült adomány vagy bevalló levélben is
kitett valamely pénzösszegért örökösen ajándékozott és beírt, vajjon az ilyen
birtokjog mind a két avagy csak a fiágat illeti-e?
1. § Erre azt kellett felelnünk, hogy az csak a fiágat illeti, minthogy a
jószágszerzésben mindenkor a megnyerés és hozzájutás gyökerét, nem pedig ennek
toldalékát vagy ágát kell tekintenünk; ugyanazért bizonyos, hogy ez a
fekvőjószág és birtokjog a szerzés gyökerénél fogva örökségi és nem vásárolt.
2. § Mindazáltal az ilyen pénzösszegből a leányok vagy leányágon levők saját
részüket joggal visszakaphatják.
3. § Ha pedig az a pénzösszeg akkora és annyira jelentékeny volna, hogy az imént
említett módon adományozott birtokjog annyit érőnek nem látszanék, akkor ennek a
közbecsűjét a biró és valamely hiteles hely emberei által meg kell állapítani és
a pénznek azt a részét, mely a becsűhöz képest a leányokra esik, a fiúk kiadni
tartoznak.
4. § Következtetés. A honnét is, a jószágnyerés gyökeréből következik, hogyha az
egyik fivér saját birtokrészét a másik fivérnek adja el, a kire (az eladó
magszakadásával) a leszármazás és örökösödés rendje szerint a különben is
háramlik vala, az a rész a leányágat nem illeti.
5. § És a rész alatt egész falut és több más efféle birtokjogot is érts.
6. § Azért hát legyenek óvatosak, a jószágok szerzői vagy vásárlói, mert miképen
leveleiket szerkeszteni fogják, azonképen fog történni jószágaiknak öröklése és
átszállása is.
22. CZIM
Az adománynak erről a záradékáról "per defectum seminis" vagyis "magszakadásnál
fogva" mit kell értenünk a "mag" alatt?
Minthogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaltak fekvő jószágairól és
birtokjogairól szerkesztett királyi adománylevelekbe mindig be szokták tenni és
iktatni ezt a záradékot: "per defectum seminis talis vel talis etc." vagyis
"ennek és ennek magvaszakadásánál fogva", azért úgy vélekednek némelyek, hogyha
az elhalt úr vagy nemes leányokat hagyott hátra, akkor az ilyen adománylevélbe
határozottan be kell irni és hozzá tenni ezt a záradékot is: "masculini sexus"
vagyis "fiágban" azért, hogy magában az adománylevél szövegében benne legyen ez:
"per defectum seminis masculini sexus, talis aut talis etc." vagyis "ennek és
ennek fiágban való megszakadásánál fogva", mert különben az adománylevél semmit
sem ér és az ilyen jószágok felkérője sem veheti annak hasznát; okúl adván és
állítván, hogy az elhalt (mivel leányai vannak) még nem magvaszakadt.
1. § E véleményt nem kell elfogadnunk. Mert "mag" alatt csupán csak a férfi
nemet vagyis a fiágat értjük, és nem a leányágat. Hiában való és fölösleges
tehát annak hozzáadása és betevése, a mit a szó ereje különben is magában
foglal.
2. § És ennek oka az: mivel a férfiak tulbő magvából természet szerint
(többnyire) figyermek fogamzik, ellenben a nő magvából nő születik. Helyesen
mondjuk tehát magvaszakadtnak (ha vannak is leányai) azt, a ki fiágban kihalt.
3. § Innét van az, hogy a nemes atyától és nem nemes anyától származott fiak az
igazi nemesek számába jőnek, atyjuk nemzetségét és állapotát követik, de nem
forditva, a mint föntebb is nyilván megmondottam.
4. § Ha mindazonáltal valakinek fekvő jószágai és birtokjogai nyilván mind a két
ágat illetik s mind a két ág kihal, akkor helyes és czélszerű lesz a királyi
adományba betenni ezt "per defectum seminis utriusque sexus talis etc." vagyis
"ennek és ennek mindkét ágban való megszakadásánál fogva", hogy e részben a
"mag" alatt utódlást értsünk.
23. CZIM
Meddig tart a királyi jog s mennyi idő alatt évül el?
Minthogy tehát a királyi felséget (a mint előbocsátottam) minden magvaszakadt
báró úr, mágnás, előkelő és az ország nemesei igazi és törvényes utódának
tekintik, hát akadnak többen, urak, nemesek és országlakosok, tudniillik
birtokos emberek, kik a királyi jogokat álnokúl, tudniillik vagy zálogczímen
vagy erőtelen és sikertelen, avagy királyi jóváhagyást nélkülöző bevallás
alapján maguknak követelik és azt koholják, hogy azok atyafisági vagy más
utódlási, vagy örökségi jogon reájuk háramlottak vagy egyéb álúton (kiváltképen
háborús és zavaros időkben) imígy-amúgy azoknak uralmába belopódznak és azokat
titkos hallgatással megtartani, kormányozni és gyakorolni szokták, azzal a
szándékkal, hogy az ilyen birtokjogokban hosszú idejű elévüléssel magukat
megerősítsék és hosszú időre biztosítsák.
1. § A honnét tudnunk kell, hogy a királyi jog bármely rosszhiszemű birtokos
fekvő jószágaiban és birtokjogaiban száz évig tart s ennyi ideig lehet kereset
tárgya, senkinek elévülési kifogása ellent nem állván.
24. CZIM
A királyi jognak és a birtokjognak meghatározása
A királyi jog tehát az ország szent koronájának, titokban lappangó és fennálló
joghatósága, olyan fekvő jószágokra és birtokjogokra nézve, melyeket valaki
rosszhiszeműleg és királyi jóváhagyás ellenére bitorol.
1. § A birtokjog neve alatt pedig általában a várakat, kastélyokat, erősségeket,
városokat, mezővárosokat, falukat, birtokokat, földeket, erdőket és pusztákat
kell értened.
2. § A hol tudnunk kell, hogy a "possessio" vagyis "birtok" szót kétféle
értelemben veszszük. Először ugyanis valamely ingó vagy ingatlan dolog
uralmának, használásának és kormányzásának értelmében. És ily értelemben a
"possessio" mintegy "pedum positio" azaz belépés annak a dolognak használatába,
uralmába, melyet valaki valóssággal kezén tart és kormányoz.
3. § Másodszor pedig (czélunkhoz képest) a "possessio" elnevezésének a falu
jelentése és értelme, még pedig tulajdonképen szólva, mert a váraknak,
kastélyoknak, városoknak, mezővárosoknak és pusztáknak külön nevük van.
4. § Mindazáltal a "jus possessionarium" alatt e helyen általában a várakat,
kastélyokat, erősségeket, városokat, mezővárosokat, falukat, birtokrészeket,
földeket, réteket, erdőket, és pusztákat értsd.
5. § "Praedium"; azaz pusztáknak pedig mondjuk azt a mezőt, melyen előbb emberek
szoktak lakni, de a melyen most sem épületek nincsenek, sem jobbágyok nem
laknak, tehát mintegy "praedae" vagyis zsákmánynak van kitéve, mely kifejezés a
régiektől származik, kik a haddal elfoglalt földeket, "paeda"-nak, zsákmánynak
nevezték.
6. § Hasonlóképen pusztáknak nevezzük az olyan nemesi és jobbágytelket vagy
házhelyet is, a melyen épenséggel semmi épület és lakó nincsen.
7. § A várak és kastélyok, erősségek, városok és mezővárosok pedig ismeretesek s
magyarázatra nem szorúlnak.
8. § Tartozékok neve alatt pedig közönségesen mindazt értjük és foglaljuk egybe,
mi valamely városhoz, mezővároshoz vagy faluhoz tartozik; minők a mivelt és
miveletlen szántóföldek, mezők, rétek, kaszálók, legelők, gyepek, erdők,
cserjék, berkek, hegyek, völgyek, szőlőkert, szőlőhegyek, vizek, folyók,
halastavak, halászatok, vízfolyások, malmok és malomhelyek és általában a város,
mezőváros vagy falu minden haszonvétele és jövedelme.
9. § Gyakran pedig valamely várnak minden joghatóságát, úgy a várhoz kapcsolt és
tartozó, akárhol fekvő minden ingatlan jószágot értjük a tartozékok alatt;
minők: a városok, mezővárosok, faluk, birtokrészek és puszták. De az ilyen
elnevezést vagy megjelölést ritkán használjuk, hanem a várhoz tartozó városokat,
mezővárosokat, falukat, birtokrészeket és pusztákat, ha nem is külön-külön, de
legalább általános kifejezéssel szoktuk jelölni.
10. § És jóllehet a királyi jogot általában csaknem minden birtokjogra, mely
bármi módon vagy czímen királyi adományozás és ajándékozás alá kerül,
alkalmazhatjuk és kiterjeszthetjük, mindazáltal, ha valamely úr vagy nemes olyan
kihágást vagy bűnt követett el, mely a hűtlenség vétkét foglalja magában, vagy
ha valakinek (közelebbről) magva szakadt, akkor ennek vagy ezeknek fekvő
jószágait és birtokjogait nem egyszerűen királyi jog czime alatt, hanem
hűtlenség vétkénél fogva (ennek világos kitételével) vagy pedig az elhúnytnak
magszakadásánál fogva szokás felkérni és az ilyen adományozásba és felkérők
gyakran a királyi jogot is (ha ez egyébként is megvolna azokban a jószágokban)
be szokták iktatni. Ugyanazért a királyi jognak ismét adott meghatározását nem
az ilyen nemű királyi jogra, hanem a királyi jogok eltitkolóira kell érteni és
alkalmazni.
25. CZIM
Hogy azok, kik királyi jog czímén igaztalanul kérnek föl fekvő jószágokat,
ezeknek örök becsüjén maradnak?
Ha tehát valaki a maga számára királyi jog czímén kért föl birtokjogokat, a
melyeknek tudniillik valamely úr vagy nemes régtől fogva békés birtokában volt
és ha az az úr vagy nemes, miután az ez iránt inditandó perben a törvényszakok
elteltek, (mert az afféle per mai szokás szerint négy nyolczados törvényszak
alatt szokott végett érni) bebizonyíthatja, hogy jogszerűen és jóhiszeműen volt
és van ama felkért birtokjogoknak uralmában, akkor az olyan felkérőt, a gonoszul
és igazságtalanul felkért birtokjogoknak, (melyeket örökös joggal
eltulajdonítani, bitorlani s a melyektől a törvényes birtokost örökre
megfosztani törekedett), örök becsűjében kell elitélni és marasztalni, hogy
hasonló mértékkel mérjenek neki vissza és forbátul ugyanazt a kárt szenvedje, a
melyet ő akart másnak okozni.
1. § S ugyanezt kell tartanunk azokra nézve is, kik az előbb mondott esetekben a
királyi felségtől hűtlenség czímén kérnek fel a maguk számára birtokjogokat és
azok ellen, kiknek birtokjogait felkérték, a hűtlenség vétkét be nem
bizonyíthatják, tudniillik az olyanokat is, ha nem akarnak a perről lemondani, a
felkért birtokjogok örök becsűjében kell elmarasztalni.
2. § Jóllehet sokan úgy vélekednek, hogy ezeket csak nyelvváltságban kell
elmarasztalni és ezzel sújtani, annak jeléül tudniillik, hogy ártatlanokat és
senkinek sem vétőket hoztak a királyi felség előtt rossz hirbe.
26. CZIM
Hogy azok, kik valakinek magszakadása czímén kérnek föl fekvő jószágokat, semmi
terhen sem maradnak
Ha pedig valaki a királyi felségtől valamely örökösök hátrahagyása nélkül
elhunytnak magszakadása czímén kér fel fekvő jószágokat és birtokjogokat, mint
olyanokat, melyek törvény szerint az ország szent koronájára háramlottak és
azután az ez iránt inditott per vizsgálata rendjén okiratokkal be lehetne
bizonyítani, hogy azok a birtokjogok nem tartoznak királyi adományozás alá,
hanem hogy az elhaltnak nemzetségi atyafiaira vagy nőágára, vagy más törvényes
utódaira szállottak: akkor a felkérőt semmi büntetés sem éri és semmi terhen sem
marad; minthogy az elhunyt ember után fiörökösök hátra nem maradván és általában
hiányozván, ennek fekvő jószágait mint kétségeseket kérte föl azért, hogy az
ország szent koronájának joghatóságát idején kikeressék s a jószágok háramlására
nézve a kétség eloszoljék.
1. § Mert meglehet, hogy a pertnyerő, a ki kimutatta, hogy azok a fekvő jószágok
reáháramlottak, maga sem volt a már elhunytnak életében ama fekvő jószágok
valóságos uralmában. A honnét, ha az efféle magszakadás czímén kelt
adománylevelekbe történetesen a királyi jogot is beiktatták vagy hozzá csatolták
volna és a felkérő a királyi jogot perre tovább keresni nem akarja, őt e miatt
semmi törvénykezési teherben sem kell elmarasztalni.
2. § Ha azonban a pert királyi jogon tovább is megátalkodottan folytatja és azt
ismét elveszti, akkor a föntebb említett büntetés alá esik.
3. § A felkérő azonban (ha akarja) királyi jogon törvényesen eljárhat.
4. § Mert ámbár ama záradéknál fogva, melyet az adománylevelekbe, mindenkor be
szoktak iktatni, "praemissis sic, ut praefertur, stantibus et se habentibus
etc." vagyis "ha az előbocsátottak úgy állanak és vannak a mint előadták",
némelyeknek az a véleménye, hogy miután az adományozásnak első része, mely a
magszakadásról szól, semmivé lett és erejét vesztette, a királyi jogról szóló
másik részének is erőtlenné és semmivé kell lennie. Minthogy azonban igaz volt,
hogy annak, a kinek fekvő jószágait fölkérték, magva szakadt, azért úgy látszik,
az imént érintett záradék az egész adományt és ezzel együtt magát a királyi
jogot nem fosztja meg erejétől: minél fogva maga a felkérő, ha akarja, a pert az
említett királyi jogon törvényesen tovább folytathatja.
27. CZIM
Hogy peres jószágok magszakadás czímén fel nem kérhetők
Meg kell pedig jegyeznünk, hogyha birtokjogok örökségét perelné valaki és a per
befejezése és keresztülvitele előtt a világból magtalanul kimulnék: akkor ebben
az esetben az ilyentén peres fekvő jószágok és birtokjogok az elhalálozottnak
magszakadása czimén a fejedelemtől fel nem kérhetők.
1. § Mert a vérség tovább terjedése, a melyre nézve szerzé és keresé az
elhalálozott a fekvő jószágokat, magszakadt; jóllehet pedig a fejedelem utódja
az elhunytnak azokra a fekvő jószágokra nézve, melyeknek ez már éltében
birtokában volt, vagy lehetett, mégsem tekintjük őt az ő véréből való örökösnek,
a ki megszerzi azt, a mit ez még el nem sajátitott és magáévá nem tett, hanem a
mit a pernek még kétes állásában csak reménylett, hogy el fog nyerni.
2. § Ellenben, ha idegen kézhez zálog czímén hitbér vagy leánynegyed fejében
avagy egyéb viszszaváltható módon lekötött fekvő jószágai és birtokjogai vannak:
akkor a királyi felség, vagy az, ki királyi adományra tesz szert, vagyis a ki
ezeket adományul nyeri, mindenkor magához válthatja.
3. § Mert az ilyen lekötés a jószágoknak tulajdonjogát, mely az lehunytnak,
életében, hatalmában volt, nem zárja ki.
4. § És az örökbe fogadott atyafiakról is minden tekintetben ugyanezt kell
értenünk és tartanunk, a kik is az elhunyt atyafinak törvényes utódai, de nem
igazi örökösei számába jőnek s a kik az ilyen viszszaváltható jószágokat teljes
joggal a magukéinak követelhetik.
5. § Innét ered az az ismeretes és régi közmondás, hogy "pereket pénzen
adni-venni nem lehet". Csakhogy ezt a mondást nem kell arra magyarázni, mintha
valamely nyomorú, szükségnek és nélkülözésnek kitett, vagy egyéb hiányban
szenvedő személy a jogszerűen reá néző fekvő jószágok meg- és visszaszerzését s
az ez iránt keletkezett vagy inditandó ügyeknek és pereknek vitelét és
folytatását másra nem bizhatná, vagy mintha az ilyen peres vagy per alatt álló
jószágokat jó móddal el nem adhatná és el nem idegeníthetné; hanem úgy kell
értenünk ezt a közmondást, hogy az, kinek a fekvő jószágokat eladták, vagy kit a
per vitelével megbíztak, az ilyen ügyben, sem nem perlekedhetik saját neve
alatt, hanem az eladó neve alatt kell a pert vinnie és folytatnia.
6. § Ámde a per kimenetele és vége kétséges és mindaddig, míg az ügy az
eladónak, mint felperesnek javára el nem dűl, nem állíthatja jogosan, hogy ezek
a peres jószágok az övéi. Ennélfogva azokat, mint az eladó jószágait a vevő sem
perelheti a törvény előtt saját neve alatt.
7. § Innét, ha az eladó perközben, mielőtt tudniillik a most jelzett jószágokat
perdöntő itélet által visszaszerezte volna, elhalna, akkor a vevő a pénzt is és
a fekvő jószágot is elveszti. Mert az előbb felhozott okból abban az ügyben nem
perlekedhetik többé, és következéskép nyilvánvaló, hogy pereket, vagyis peres
jószágokat pénzen nem szerezhetett.
28. CZIM
Hogy a királyi adomány által szerzett fekvő jószágok még akkor sem illetik a
leányágat, ha az ellenmondók valamely pénzösszeget kaptak
Gyakran történik továbbá, hogy azok, kik valamely elhunyt magszakadásának vagy
bármiféle hűtlenségnek vagy királyi jognak czíme alatt, fekvő jószágokat és
birtokjogokat nyertek, azokkal, a kik az ilyen adományok végrehajtása idején
megjelenvén, az azokba való iktatást ellenmondásukkal megakadályozták,
megbékélnek és egyességre lépnek és ezeknek az ellenmondóknak valamely
pénzösszeget fizetnek, hogy hamarább és könnyebben juthassanak az elnyert
jószágokba, vagy hogy a leánynegyed, hitbér és jegyajándék és más efféle dolgok
színe alatt, azokat netalán terhelő minden további fizetés alól teljesen
fölszabadítsák.
1. § A honnét némelyek úgy vélekedtek, hogy az ilyen jószágoknak a leány- és
fiágat egyaránt kell illetniök, a mi épen nem látszik valónak. Mert a
birtokjogok természetét mindig a szerzés gyökeréhez és eredetéhez képest kell
megbirálnunk, a mint föntebb is röviden kijelentettem: a miért eme javakat, az
adomány törzse szerint, adományul szerzetteknek és nem, a fizetés ágazata
szerint, vásárolt javaknak kell tekintenünk.
2. § Mert az utóbb következett pénzfizetésnek a megelőző adomány képezte az
okát.
29. CZIM
Hogyan kell eljárni a magszakadás czímén nyert adomány esetében?
Miképen kell pedig a magszakadás czímén kibocsátott és történt adományok
esetében eljárni, mit a megnyert fekvő jószágokra és birtokjogokra nézve az
irántok kezdett per eldöntéséig cselekedni, és miképen magát a pert is befejezni
és annak végét szakítani, minthogy erről országos végzeményben világos említést
és megírt törvénycikkelyt találunk: azért e részben az ott megjelölt módhoz kell
magunkat tartanunk, ámbár az nehány záradékában, országunk régi szokásával
ellenkezni látszik. Mindazáltal gondom volt rá, hogy e dolog ismeretének
megkönnyítésére, ama végzeménynek erről szóló czikkelyét szóról-szóra
ideiktassam és csatoljam, mely is így kezdődik:
1. § Továbbá, ha bármely vármegyében valamely elhunytnak magszakadása czímén
jogok háramlása történt és az efféle fekvő jószágokról és birtokjogokról nem
nyilvánvaló, ha vajjon királyi jog alá tartoznak-e, vagy pedig nemzetségi
atyafiakat, avagy leányágat illetnek, hanem e kettő: úgymint a királyi jog és
másoknak tudniillik a nemzetségi atyafiaknak és a leányágnak joga felől kétség
támadna: akkor mindenik vármegyében valamely arra való köznemes, kit a megyés
ispánja a szolgabirákkal és más e czélból egy helyen összegyült megyei
nemesekkel együttesen választ, de nem a bárók vagy hatalmasabbak, hanem a
középrendüek közül, az ilyen háramlott s kétséges és más efféle netalán
előforduló jogokat minden kártétel nélkül gondozza és kezén tartsa, - kivévén,
hogy az ilyen birtokok szokott jövedelmeiből, a meddig a kezén maradnak,
mértékletesen költekezhetik, a miről aztán számolni tudjon és tartozzék, -
mindaddig, míg a királyi kuria birói székén az örökösök hátrahagyása nélkül
elhunytak jogainak ilyen háramlását ki nem hirdetik. Ha a kihirdetés megtörténte
után akárki is azt vitatná, hogy ezek a birtokok és jogok őt illetik, jogainak
előadásával egy egész év forgása alatt bizonyítsa be, hogy azok az ővéi; mint ha
megtehet, az országbiró e jószágokba való iktatását rendelje el és hajtsa végre.
2. § Ha pedig bizonyítékai cserben hagyják, maradjanak azok királyi jogra, s ha
utóbb valaki azokhoz jogot tartana, törvény útján királyi kézből keresse azokat.
3. § Midőn pedig az ilyen birtokokban és jogokban a fiágban magvaszakadtaknak
feleségeik és leányaik maradnak hátra, akkor mindaddig, míg jogaikra nézve a
valóság, hogy tudniillik azok a leányágat örökségül és örök időkre illetik-e
vagy sem, ki nem derül, kezükből elfoglalni és kivenni nem kell.
4. § Ha az derül ki, hogy ezek a jogok a leányágat nem illetik, akkor, mielőtt
az ilyen elhunytaknak emlitett feleségeit a mondott fekvő birtokokból kizárnák,
őket a királyi felség vagy mások, a kikre ezek háramlottak, hitbéreikre és
jogaikra nézve teljesen elégítsék ki.
5. § A leányok számára pedig az ország szokása szerint leánynegyed fejében
különítsék el az apai házat az apai birtokok negyedrészével együtt s hagyják
őket kiházasításuk idejéig azoknak birtokában.
6. § Kiházasításuk és férjhezmenetelük után pedig leánynegyed jogukra nézve
pénzül elégítsék ki őket.
7. § Ha pedig valamely leány olyan emberhez ment férjhez, kinek birtoka nincsen,
akkor annak ugyancsak ez ország szokása szerint az ilyen leánynegyed fejében
járó birtokba örökös joggal kell belépnie és benne maradnia.
8. § Úgy mindazáltal, ha fivéreinek vagy azoknak a vérrokonok akaratából és
beleegyezéséből ment, mint mondám, birtoktalan emberhez, kikre az ilyen jogoknak
vagy negyedeknek férjhezmenetele után visszaszállaniok és maradniok kell.
9. § Máskülönben, ha ezt, mondott fivéreinek, vagy vérrokonainak, avagy
szüleinek híre, akarata és beleegyezése nélkül tette, akár az atyai házból, akár
bárók vagy előkelő nemesek udvarából és szolgálatából, akkor negyedjogát nem
birtokban, hanem pénzben követelheti.
30. CZIM
A magszakadás czímén felkért fekvő jószágokról szóló törvénycikkely magyarázata
Ez a törvénycikkely, mint előrebocsátám, országunk régi szokásával ellenkezni
látszik. Még pedig először a fentebb említett kétséges jogoknak kihirdetésére
nézve.
1. § Másodszor meg nyolczados határidő ki nem tűzésére nézve.
2. § Ezenfelül harmadszor ama hajadonok negyedeinek kiadására nézve, kik nem
nemeshez mentek férjhez.
3. § Mert ezt az ország régi és jóváhagyott törvénye szerint nem a királyi
felség curiáján kell kihirdetni, hanem a birtokjogok szinhelyén, leginkább pedig
a magvaszakadtnak szokott lakhelyén, tudniillik a törvényes iktatás idején a
szomszédok és egy határban lakók jelenlétében; s mindazok, a kik ilyen iktatás
és kihirdetés napjától számitott egy egész év fogása alatt az emlitett
iktatásnak ellene mondottak vagy mások is, kik utóbb akarnak, ebbe az ügybe és
perbe avatkozni és elegyedni, legyenek azok az elhunytnak akár az atyai házban
maradt leányai, akár nemzetségéből való atyafiai, akár pedig többi nőágú
rokonai; kötelesek az arra különösen és kifejezetten kiküldött birájuk, most
tudniillik az országbiró úr előtt (mert máskor a nádor úr előtt szokták ezt
tenni), akár tartson ez nyolczados törvényszéket, akár nem, jogaik előadásaival
bebizonyítani, hogy azok a fekvő jószágok őket illetik, azokhoz nekik van joguk;
nemkülönben azok királyi jogra, s következéskép annak birtokában maradnak, a
kiknek a királyi felség adományozta.
4. § A mint ezt a fenséges fejedelem, néhai Mátyás király úr végzeménye is, a
honnan ezt a törvénycikkelyt, de módosítva és változtatva vették, világosan
kimondja.
5. § Mert az ilyen magszakadás ügyében a birót azért nevezték meg kifejezetten,
hogy akármely peresfél a részére kitűzött határidő alatt, birájához fordulhasson
s tőle az előadottakra nézve igazságot követelhessen:
6. § A leányok pedig, (a mint a törvénycikkelyben van) kiházasitásuk idejéig az
apai házban fognak maradni.
7. § Az elhunytnak feleségét, vagyis özvegyét sem szabad férje házából és
udvarából kirekeszteni mindaddig, mig másik házasságra nem lép, a mint ezt
alább, a hitbér fizetésének tárgyalásánál világosabban fogom előadni.
8. § A hajadonokat, vagyis a nemesek leányait is, nem ama férfi vagy
nőrokonoknak, kikre azok negyedjogainak háramlani kell, hanem atyjuknak vagy az
atyafiúnak megegyezésével, a kik tudniillik az ilyen negyedeket kifizetni
kötelesek, kell férjhez adni.
31. CZIM
Arról, a ki királyi jogon másnak perébe avatkozik
Továbbá, ha valaki ujonnan felkért királyi jog iránt adománylevéllel másnak
perébe avatkozik, akkor az alperes vagy fölperes nem tartozik e végett, vagy ez
ellen, mindjárt okiratait előmutatni, hanem az ország szokása szerint a
felkérőnek kell a királyi joggal előállania, még pedig abban az esetben, ha a
fölperes vagy alperes nyertes lesz; mert különben, ha a pert mind a ketten
elveszíti, akkor a királyi jognak lesz helye.
1. § És a per birája ebben az esetben köteles a felek közt hozott és kimondott
itélet után is, az ilyen királyi jogról szerkesztett adománylevelet a felkérőtől
ismét bevenni és neki erre nézve igazságot szolgáltatni.
32. CZIM
Hogy minden királyi adományt egy év forgása alatt törvényes iktatással kell
megerősiteni
És tudnunk kell, hogy minden királyi adományt, akár valamely elhunyt
magszakadásának, akár valamely gonosztevő hűtlenségének, akár a királyi jogokat
bitorlók királyi jogának, akár pedig a fekvő jószágok jogszerű birtokosai új
adományának czíme alatt történtek és keltek legyen; az adományozás napjától
számitott egy év forgása alatt, törvényes iktatással meg kell erősiteni és
állandósítani, akár ellen mondjon valaki, akár nem.
1. § Mert különben ereje és hatálya megszünik és az az adomány foganatlan és
erőtelen fog maradni.
33. CZIM
Meddig tart a végrehajtás czéljából az iktató, határjáró, megintő és rövid idéző
levelek ereje?
És itt meg kell jegyeznünk, hogy bármely adományról a szolgálatok felsorolásával
kiadott és szerkesztett bevezető és iktató levélnek, mely ekképen kezdődik: "Cum
nos debitum habentes respectum etc." vagy pedig ekképen: "Cum nos attentis et
consideratis etc." az adománynak tudniillik bevezetéséhez, rendjéhez és szóbeli
tartalmához képest, az ilyen adomány végrehajtása czéljából egy évig tart, s áll
fenn az ereje.
1. § Egyéb efféle levelek pedig, tudniillik: a bevezető és iktató vagy
visszafoglaló, valamint a határjáró sőt a megintő levelek is, melyek "Dicitur
nobis" bevezetéssel és "Ad terminum competentem" záradékkal keltek, a
végrehajtás foganatosítása czéljából csak a kibocsátásuk napjától számított
hatvan napig maradnak erőben.
2. § Ha azonban az efféle bevezető vagy visszafoglaló, határjáró vagy megintő
levelekben nyolczados határidő volna megjelölve és kitéve, a melyre tudniillik
(az illető levélben előadott okból) valakit perbe kell hivni, akkor a
végrehajtást annak az ünnepnek, melynek nyolczadját tudniillik betették és
iktatták, nyolczadnapjáig méltán és törvényesen lehet foganatosítani. Értsd
azonban az ünnepet megelőző, nem pedig a rákövetkező nyolczadnapot.
3. § Hasonlóképen minden hatalmaskodás tárgyában kelt s mai szokás szerint
harminczkettedik napra szóló perbe hivó levéllel is, a keltétől számított hatvan
nap befolyása alatt kell előállani; különben ez is erejét vesziti.
34. CZIM
Minő erejük van az adományok iktató leveleinek a szolgálatok felsorolása mellett
és minő e nélkül?
Egyébiránt tudnunk kell azt is, hogy minden, bármely jogon és czímen tett
királyi adományt, nemcsak a szolgálatok elősorolása mellett, tudniillik e
záradékkal "Cum nos etc.", hanem egyszerűen a másik záradékkal, tudniillik
evvel: "Dicitur nobis etc." szerkesztett bevezető és iktató levéllel is, melyet
az ország bármely rendes birája adott ki, végre lehet hajtani.
1. § De ha az iktatás "Dicitur nobis" záradék mellett történik, akkor a biróság
előtt az iktatáson kivül még a királyi adománylevelet is elő kell mutatnia annak
megértésére, hogy az adományozás minő jogon vagy czímen, avagy minő feltételek
alatt történt; mert különben az iktatás is erőtelen lesz.
2. § Ha ellenben a bevezetés és iktatás a szolgálatok felsorolása mellett,
tudniillik a "Cum nos" záradékkal ment végbe, akkor abban az esetben, ha az
arról készült adománylevelet veszély érné és elveszne, egyedül az iktató levél
is elégséges lesz; mert az adomány rendjét és alapját, vagyis az okot, a melynél
fogva tudniillik az adományozás történt, egymagában is megvilágosítja.
35. CZIM
A királyi jóváhagyó levelekről, melyekbe a bevallás tartalma nincs szóról szóra
beírva
És ugyanazt, a mit az iktató-levelekre nézve előbocsátottam, kell értenünk
mindazokról a levelekről is, melyek a királyi jóváhagyást magyarázzák;
tudniillik, hogy ha a bevallás, melyhez a felség a maga királyi jóváhagyását
adta, a jóváhagyó levélbe nincs szóról-szóra beiktatva, akkor, hacsak a biró
előtt magát a bevallást is be nem mutatják, az ilyen királyi jóváhagyást egészen
meg kell erőtleníteni, a mely is foganatlan lészen.
36. CZIM
A királyi új adományról általában és honnan veszi az eredetet?
Továbbá, némelyek fekvő jószágaikat és birtokjogaikat új adományozásuk czíme
alatt, gyakran az ezekben lappangó minden királyi joggal, szokták a királyi
felségtől maguk és örököseik számára felkérni, azt állítván, hogy eleik régtől
fogva, vagy ők maguk is, legalább megnyerésük és megszerzésük ideje óta, az
ilyen jószágoknak békés birtokában voltak.
1. § És habár sokan jogszerűen és jóhiszeműleg élnek ilyen új adománynyal,
viszont mégis mások, üdvösségükről megfeledkezve, e részben nagyon sok csalást
követnek el.
2. § Mert némelyek nemzetségök nőágát igyekeznek ezáltal azokból a
birtokjogokból kizárni, a midőn az eredeti leveleket, melyekből tudniillik
kitetszenék, hogy a birtokjogok vásárlottak, vagy hogy egyéb czímen a leány- és
fiagat egyaránt illetik, elrejtik, tűzre hányják, vagy másként széjjel tépik;
mások pedig, az atyafiúi szeretet megtagadva és feleségeiknek meg leányaiknak
kedvezve, főkép midőn látják, hogy saját személyükben magvuk szakad, és attól
félnek, hogy birtokjogaik az osztályos atyafiakra szállanak, feleségeik és
leányaik neveit az új adománylevélbe iratják és ekként nemzetségi atyafiaikat
mellőzik s azokból a fekvő jószágokból vagy birtojogokból kitudni vagy inkább
kirabolni törekednek.
37. CZIM
Az új adomány magyarázata, és hogy azt kétféleképen lehet értenünk
A honnét tudnunk kell, hogy a mostanság szokásos záradékkal, tudniillik "in
cujus, vel quarum pacifico dominio progenitores suos perstitisse seque
persistere asserit etiam de praesenti etc." tett új adomány nem egyéb, mint
valamely előbbeni törvényesen keletkezett adománynak újból való megerősítése.
1. § Melyről saját nevének jelentésénél fogva mindig felteszszük, hogy azt ama
jószágoknak adományozása, vagy más úton történt adományozása előzte meg.
2. § De az új adomány előrebocsátott magyarázatának világosabb megérthetése
végett, meg kell jegyeznünk, hogy az új adományt kétféleképen lehet érteni vagy
gondolni. Először az ország szent koronájának vagy fejedelmünknek joghatóságára
nézve, kire az adományozás tartozik. Másodszor pedig a nemzetségi atyafiakra és
a leányágra nézve.
3. § Fejedelmünk joghatóságára nézve tehát az új adomány előbbeni adományozást
sem nem követel, sem fel nem tételez. Mert ha valamely birtokjogra nézve az
előbbeni adományozás törvényesen ment végbe és azt azután az iktatás a törvény
rendje szerint követte, akkor nem volna szükséges azt a birtokjogot újabban
felkérni, hanem inkább az előbbeni adományt kellene megerősíteni.
4. § Sőt ez a megerősítés sem látszik szükségesnek, mivel a megerősítés nem
nélkülözhetetlen kelléke az adománynak és a birtokjog uralmának, hanem annak
csak javára szolgál.
5. § A megerősítés magában nem is ér semmit, ha az abban iktatott adománynak
nincs ereje. Innét az új adományt azért szokás a fejedelemtől, akár a királyi
joggal együtt, akár egyszerűen felkérni, mert jóllehet a felkérő uralmában van
valamely birtokjognak, mégis azt gondolja, hogy talán nem törvényes úton s a
szent korona joghatóságának ellenére van annak birtokában és uralmában. (Mert az
urak vagy nemesek nem mindig királyi adományok alapján, hanem különböző czím és
szin alatt, okiratba vagy kiváltságlevélbe iktatott bevallásuk alapján is
szokták birtokjogaikat hatalmukban tartani.) Ennélfogva a fejedelem adomány
által iparkodnak joguknak ilyen fogyatkozását megjavitani és foganatosan
helyreütni.
6. § Újnak mondjuk pedig ezt az adományt azért és annyiban, mert a fejedelem
akkor és újonnan adományozza neki a fekvő jószágokat; a minthogy fönséges
fejedelmeink, néhai Lajos és Zsigmond császár, magyar király uraknak némely
kiváltság- és adománylevélből láttam és olvastam, hogy ők új adomány czímen
adományoztak birtokokat minden záradék beiktatása és annak megemlítése nélkül,
hogy a felkérőnek elei vagy a felkérő maga az ilyen újonnan adományozott fekvő
jószágok és birtokjogok uralmában valamikor benne lettek volna, hanem (a mint ez
minden adományozásnál szokott történni), egyedül a szolgálatoknak
felemlítésével. S az előbb felhozott okból azt vélem és tartom, hogy úgy e
birtokoknak adományozása, mint az erről szóló leveleknek kiadása is, ilyen új
adomány czímén történt és ment végbe; azért tudniillik, mert akár volt előbb a
fekvő jószágoknak uralmában, akár nem, a fejedelem azokat mégis akkor újonnan és
nem előbb adományozta neki.
7. § Mert ha e jogokra és fekvőjószágokra nézve már előbb is volt adománya,
akkor (a mint előbocsátottam) nem új adománynak felkérésére, hanem inkább az
előbbinek megerősítésére lett volna szüksége.
8. § S az ilyen, akár királyi joggal együtt, (mint föntebb mondám) akár
egyszerűen történt új adománynak a szent korona joghatóságára nézve, vagyis
fejedelmünk joghatósága ellenében mindig van ereje, és mindig van foganatja. S
az ily birtokjogot sem királyi jog, sem magszakadás czímén ezután senki más föl
nem kérheti.
9. § Mert törvény szerint annak az adománynak, melyet a fejedelem egyszer tett,
sem maga, sem más által, ismét útját nem állhatja. Csak való legyen az, hogy
vagy maga a felkérő vagy elei, az illető birtokjognak valóságos és békességes
(azaz nem önkényes hatalmaskodással, vagy vakmerő foglalással bitorolt)
uralmában voltak. Mert ha a felkérés az említett czím alatt különben, csalárdul
és igaztalanul történt volna, ha valaki, teszem, azt mondaná, hogy valamely falu
vagy birtok az övé, s hogy már régóta annak uralmában van, holott az a fekvő
birtok nem az övé, hanem a királyi felségé, mert törvény szerint s régtől fogva
valamelyik királyi várához tartozik, akkor az ilyen és más ehhez hasonló
esetekben, ez az adomány mit sem ér, sőt azt a felkérőt, mint hamisítót és
hazugot, e miatt keményen meg kell büntetni.
10. § Az sem helyén való, ha valamely hatalmas egy falut önkényes
erőszakoskodással és vakmerő foglalással bitorol a maga részére és annak
gonoszul szerzett uralmában egy álló évet eltölt, és azután azt mondja a királyi
felségnek, hogy hosszú idő óta van annak a falunak uralmában és ilyen módon az
új adomány czímén kéri föl maga számára. Mert az ilyen adománynak sincs
foganatja, még ha királyi joggal együtt történt is, annak jogai ellenére, a
kitől a majort elfoglalta, és egészen erőtlennek tartjuk azt azért, mert úgy az
előadás, mint a felkérés igaztalannak bizonyúlt be.
11. § Másodszor pedig érthetjük és gondolhatjuk az új adományt a nemzetségi
atyafiakra és (mint érintém) a leányágra nézve is, és ehhez képest kell az új
adománynak adott magyarázatát is felfognunk.
12. § Annak bebizonyítására tehát, hogy a föntebb említett záradékkal "melyeknek
békességes uralmában etc." ellátott új adományul felkért birtokjogok a leányágat
nem illetik, maga az új adománylevél sőt az atyafiak közt kelt osztálylevél és
leánynegyedek fizetéséről készült nyugtatólevél sem elégséges. Hanem azokat az
eredeti leveleket is fel kell mutatni a törvény előtt, a melyek e birtokjogok
előbbeni adományozásáról vásárlásáról, vagy egyéb módon való szerzéséről
szólanak.
13. § S ha ezek felmutathatók és eléteremthetők nem volnának, mivel nincsenek
meg (tudjuk ugyanis, hogy sok nemes és birtokos embernek kiváltságleveleit és
okiratait zavaros időkben az ország ellenségei elpusztították, vagy hogy azok
békés időben is lángok martalékává lettek), akkor az alperesnek az igazi
nemesség czímével és kiváltságával ékeskedő nemesek közül ötvenedmagával esküt
kell tennie.
14. § Ki, ha megesküdhetik, a birtokkiadástól menekszik és csak leánynegyedet
lesz kénytelen fizetni, ha erre nézve nyugtató vagy elismerő levele nincsen.
38. CZIM
Miből ered a vértagadás?
Míg ellenben másfelől, ha a felkérő az említett eredeti leveleket az ilyentén
eskütétel megtörténte után, vagy önmaga, vagy ügyvédje által használta, vagy
pedig egyébként is eléggé és nyilvánvaló bizonyítékokkal ki lehet mutatni és be
lehet bizonyítani, hogy azokat eltitkolta és hogy azokat a birtokjogokat az
előbb említett új adomány czímén ama levelek tartalmának ellenére gonoszul és az
atyafiak vagy a leányág jogainak is sérelmére kérte föl, és azoknak neveit,
kikről tudta, hogy őket azok a jószágok törvény szerint illetik, az
adománylevélből kihagyta és ezáltal fivéreit vagy nővéreit azoknak a jószágoknak
örökségéből hamisan ki akarta tudni: akkor az ilyent a hamis eskü és vértagadás
büntetésében méltán el kell marasztalni.
1. § Nemkülönben valamennyi eskütársát legott hitszegésben és hasonlóképen a
hamis eskü büntetésében kell elmarasztalni.
2. § Ha pedig az eskütétel abban marad és csak az örökségből való kitagadás
szándéka világlik ki: akkor a hamis eskü büntetése elesik és egyedül
vértagadásnak lesz helye.
39. CZIM
A vértagadás meghatározása és ennek büntetéséről
A vértagadás pedig az, a mikor az egyik fivér vagy nővér a másik fivért vagy
nővért az ő törvényes jogaitól ravaszul, alattomosan és ármányosan megfosztja és
az örökségből kitudja.
1. § A fivér és nővér alatt pedig értsd e helyen bármely nemzetségi atyafiát, a
ki a birtokjogban vele egyenlően örökösödik.
2. § A vértagadás büntetése pedig az ebből eredő gyalázaton és becstelenségen
kivül az, hogy az elítélt vártagadó minden fekvő jószágától és örökségétől örök
időre elesik, és azok a jószágok és örökségek mind, arra a fivérre vagy nővérre
szállanak át, a kit tudniillik megrövidíteni s törvényes jogaiból kirabolni s
amaz örökségéből tudniillik törekedett, és hogy ő maga is, saját személyében
ennek ellátása alá és szolgálatába kerül; kit a megtagadott fivér és nővér
mintegy cselédjeként, halála napjáig élelemmel és ruházattal ellátni tartozik.
3. § És ugyanezt kell értenünk bármely úr vagy nemes amaz asszonyaira, vagy
leányaira nézve is, kiknek valamelyike magát a királyi felség által valakinek
könyörgésére az apai jogokban (melyek a leányágat különben is illeték volna)
igazi örökössé és fiú utóddá fiúsíttatja, s ilyen módon azon mesterkedik, hogy
az ő nemzetségének vagyis vérségének más nőtagjait azoktól a jószágoktól
megfoszsza.
4. § Ezenkívül, ha valamely fivér vagy nővér makacsul tagadná, hogy
nemzetségének egy másik tagja az ő családfájából származnék, és ez azután
okirattal, vagy okiratok hiányában netalán tanúbizonysággal kimutatja, de csak
hatvan évi időközön belül és nem tovább, hogy abból a családfából való, akkor e
miatt is vértagadás büntetésének kell őt érnie, mert ezzel nyilvánvalóvá teszi,
hogy a másikat törvényes jogaiban megrövidíteni és az örökségből kitudni akarta.
40. CZIM
Hogyan osztozzanak a testvérek az apai és ősi fekvő jószágokban?
Továbbá, miután már megmagyaráztam a királyi adományokat, ezek ágaira kell
áttérnem.
1. § És először az egy apától való testvéreknek adomány útján szerzett fekvő
jószágairól és birtokjogairól és azután azokról, melyeket akármely más czímen
nyertek és szereztek meg és ezeknek a javaknak megosztásáról kell szólanom.
2. § A hol meg kell jegyeznünk, hogy minden báró úrnak, mágnásnak és nemesnek
bármi néven nevezendő apai és ősi fekvőjószágai és birtokjogai azoknak az
uraknak és nemeseknek fiai, tudniillik az egy apától való testvérek között
egyenlően oszlanak meg és annyi felé szakadnak szét, a hány a testvér. Az apai
ház pedig a legifjabbik fiúnak jut szállásul és lakásul, úgy azonban, hogy az
ilyen jószágok és birtokjogok közös jövedelmeiből a többi fiúknak, azaz
testvéreknek is közös földön, a hol tudniillik: akármelyikük akarja, az apaihoz
hasonló más lakóházakat kell emelni és építeni.
3. § A melyekhez, szintén a közös szántóföldekből, erdőkből, rétekből és
kaszálókból annyi és akkora részt kell kihasítani és elkülöníteni, a mennyi és a
mekkora ahhoz az apai házhoz tartozik és ezeket örökös birtok- és
uralombantartás végett azokhoz kell csatolni.
4. § És ez akkor történik, ha van annyi közös földjük, erdejük meg rétjük, hogy
azoknak ilyetén felosztását kellően megejthetik és végbe vihetik.
5. § Mert különben minden, a mondott atyai házhoz tartozó, földet és erdőt,
rétet és kaszálót és a tartozékokat annyi részre kell szétosztani, a hány nemesi
új lakot építenek és ezek mindenkihez egyenlő részt kell használatul adni.
6. § Mindazáltal mindig be kell tudni a földeknek és erdőknek meg réteknek azt a
mennyiségét és részét, mely ahhoz a jobbágy telekhez vagy házhelyhez tartozott
és járult, a hol az új ház fog felépülni.
41. CZIM
Mi történik, ha az apai ház kőből van, vagy nagy költségekkel épült?
Ha pedig ez az apai ház kőből vagy téglából van, vagy ha másként költséges
építkezéssel készült és becsüje akkora volna, hogy az ilyen fekvő jószágok közös
jövedelméből ahhoz hasonló házakat nem építhetnének olyannyira, hogy még csak
egyetlen egy sem épülhetne egykönnyen: akkor ilyen esetben az apai háznak
becsüjét és árát, kőfaragó, kőműves és ácsmesterek közbejöttével birói kiküldött
által lelkiismeretesen meg kell állapíttatni és a becsű összegét annyifelé
osztani, a hány a testvér; a legifjabb fiú vagy testvér a reá eső részhez ingyen
jut.
1. § De köteles a többi testvér részét az ármeghatározás és becslés rendje
szerint pénzül kiadni és megfizetni.
2. § És ezt arra az esetre értsd, ha ez a legifjabb fiú olyan életkorban van,
hogy a maga dolgainak, kellő gondját nem viselheti, mert különben ilyen
költséges épületben egyenlően kell a testvéreknek osztozniok.
3. § Egyébiránt, ha az efféle fekvő jószágok és birtokjogok a leány- és fiágat
egyenlően illetik és az atya elhaltával fiuk és leányok maradnak hátra és az
egyik leány volna a legifjabb, akkor ebben az esetben az apai ház nem a
leánynak, hanem mindamellett az életkorra őt közvetlenül megelőző fiunak, mint
nemére és személyére nézve méltóbbnak jut lakásul, azonban csak az előbb
emlitett föltételek alatt.
42. CZIM
Hogy az okiratoknak gondját a legidősebb fitestvér viseli
És ugyanezt kell értenünk a levelek és okiratok megőrzésére nézve is,
tudniillik: hogy a fekvő jószágokat és birtokjogokat érintő és illető leveleket
és okiratokat megőrzésre nem a legidősebb leánynak, hanem a legidősebb fiúnak
kell átadni, habár annál ifjabb volna is, melyeket mindig a fiúk, azaz
fitestvérek legidősbike szokott gondozni.
1. § És ez akkor áll, ha a legidősebb fitestvér ép eszű és nem őrjöngő vagy
tébolyodott és nem nyilvánvaló pazarlója az ő javainak, vagy ha nyilván arra nem
törekszik, hogy többi fitestvéreit az apai és ősi s egyszersmind a maga fekvő
javainak örökségéből is kitudja.
2. § Mert ezekben az esetekben a leveleket és okiratokat nem a legidősebb
fitestvérnek, hanem az apai ághoz legközelebb álló más fivérnek kezére kell
fentartás és gondozás végett adni és bízni.
3. § A leányok pedig az ország rendes birái előtt maguknak, a mindkét ágra néző
fekvő jószágokat illető levelek és okiratok átiratát, vagy mását vehetik és
fitestvéreik tartoznak nekik azokat kiadni.
4. § Ezenfelül tudnunk kell itt, hogy a kit e leveleknek megőrzésére illet,
annak kötelessége minden, a testvérek ellenében osztály előtt keletkezett vagy
keletkezendő ügynek és pernek is (azonban közös költségen) gondját viselni.
43. CZIM
A testvérek szerzett fekvő jószágának megosztásáról és az adománynak e
záradékáról "per eum" azaz "általa"
Továbbá meg kell jegyeznünk, hogy ha két vagy több, apáról akár anyáról való
testvér van, a kik az ősi és apai jószágokban és birtokjogokban még meg nem
osztoztak és a kiknek egyike a királyi udvarnál vagy más urak házánál
szolgálatba lép, másika pedig otthon a családi háztartásban és gazdaságban
fáradozik és ha az a szolgálatban levő a királyi felségtől vagy talán más
uraktól is, szolgálat közben szerzett érdemei igy hozván ezt magukkal, a maga
részére fekvő jószágokat vagy birtokjogokat nyer és az adomány- vagy
kiváltságlevelekbe otthon maradt testvéreinek neveit ezzel a záradékkal: "Et per
eum etc.". azaz "általa stb." beiratja és betéteti, akkor, habár az adományok az
efféle javakról, melyeket ő szerzett és nyert, a testvéreivel való osztozás
előtt, tetszése szerint szabadon rendelkezhetik (úgy értvén ezt, hogy azokat sem
a maga, sem örökösei számára semmi szin alatt nem bitorolhatja vagy fenn nem
tarthatja, hanem hogy előbb valósággal elidegenitheti, mindamellett osztály
idején mindegyik testvér az azokból reá eső osztályrészt, ép úgy mint maga a
főszerző, joggal kiveheti.
1. § Mert minden, az adomány- vagy kiváltságlevelekben foglalt fekvő jószágot és
birtokjogot, annyifelé kell mindenkor osztani, a hány személy vagy név az illető
levelekben külön megjelölve van.
2. § Hacsak talán maguk e levelek erre nézve valami kivételt vagy
megkülönböztetést nem tettek.
3. § Ezt a záradékot "per eum" nem kell tehát úgy értenünk, mintha annyit tenne:
"post eum" vagyis "utána" mire ezt némelyek kik kelletinél okosabbak akarnak
lenni, magyarázni jónak látták, úgy okoskodván s azt bizonyitgatván, hogy ennél
fogva az ily módon nyert és szerzett javakból a főszerző életében a többi
testvér részt nem kap, hanem azokat halálával fiai közt kell megosztani: a mit
nem kell tartanunk.
4. § Mert az osztatlan atyafiaknak az osztály megtörténte előtt úgy a hasznot,
mint a kárt egyenlően kell megosztania, viselniök és elszenvedniök.
5. § Ebből következik, hogy ha olyan, apáról vagy anyáról való, testvéreknek
vagy apai részről való unokatestvéreknek, kik még nem osztoztak, neveit az ilyen
adománylevelekbe nem is iktatták, mindamellett osztozáskor mindenikük (mint
előbb mondám) a maga részét joggal követelheti.
6. § Ugyanazért a "per eum" kifejezés alatt mindig ezt kell értened "útján" vagy
az ő, tudniillik a felkérő útján; mintegy ha azt mondaná a királyi felség, hogy
ennek a hű emberének szolgálatait tekintetbe vevén, neki és az ő útján vagy az ő
kedviért, másnak is birtokot vagy falut adományozott.
44. CZIM
Mi történik akkor, ha valamelyik testvér azokat a fekvő jószágokat, melyeket
maga szerzett, magának akarja tartani
Ha pedig valamelyik testvér (addig míg a többiek tétlenül, gondtalanul és henyén
élnek), szakadatlan szolgálatával, vérének ontásával, vagy egyébként szolgálatai
és érdemei által fekvő jószágokat vagy birtokjogokat szerzett és ezeket többi
testvéreivel megosztani nem akarja: akkor ha minden apai jószágról és jogról
lemond, azokat a fekvő jószágokat, melyeket önmaga szerzett, magának és
örököseinek mindörökre egészen megtarthatja.
1. § A honnan következik, hogy a vértagadás nem fekvő jószágok és birtokjogok
megszegésében (mint némelyek gondolták), hanem jószágoknak, tudniillik az apai
szerzett és ősi javaknak örökségéből való kitudásában áll.
45. CZIM
Hogy az apáról való testvéreknek a fekvő jószágokban nem per útján kell
megosztozniok
Tudnunk kell azután, hogy az apáról vagy anyáról való, de még meg nem osztozott
testvérek nem per útján szoktak és tartoznak megosztozni, hanem csak a királyi
felség meghagyó levelére, melyet annak a vármegyének, a hol az osztály alá
kerülő fekvő jószágok és birtokjogok vannak és fekszenek, fő- vagy alispánjaihoz
és szolgabiráihoz, vagy ha azok a jószágok több megyében feküsznek, valamely
itélőmesterhez küld és intéz, a kik vagy a ki, az öszszes fekvő jószágokat apai
és ősi birtojogokat, valamint azokat is, melyeket azok közösen szerzetek, minden
akárminemű és minőségű ingóval együttesen, bármelyik testvérnek ellenmondása
útját nem állván, a személyek számához képest feloszthatják és mindenik részére
külön szakíthatják.
1. § Ha a testvérek közt (az előbb említett módon) egyszer megtörtént osztály
után valamelyikük az ilyen fekvő jószágokban és birtokjogokban valamely
törvényes okból netalán ismét osztozni akarna, azt hozván fel okúl, hogy az ő
része a többinél kisebb, vagy kevésbbé hasznavehető, vagy hogy azt tőle törvény
útján elvették, akkor ilyen esetben az osztály (ha ezt a biró a felek előadásai
és szóváltásai alapján megengedhetőnek itéli) csakis törvényes per által, de
egyetlenegy nyolczados törvényszakasz alatt lehet és kell megejteni, mert a
második osztozást nagyon gyakran helyes és törvényes ok nélkül követelik.
2. § És ugyanezt kell szabályúl tartani a még meg nem osztozott, egy apáról való
unokatestvérekre nézve is.
46. CZIM
Mikor kell az osztályos atyafiak közt a fekvő jószágokban uj osztályt megengedni
és mikor nem?
Az osztályos atyafiak között pedig, ha az osztály valamely fekvő jószágokban és
birtokjogokban akár őseik, akár dédőseik idejében megtörtént és erről
osztálylevél is készült, az osztályt többé megengedni nem kell.
1. § Kivévén, ha az bizonyúlna be, hogy a többinél hatalmasabbá lett valamelyik
atyafi a helyes osztály után másik atyafia fekvő jószágának és birtokjogának,
vagy területének valamelyik részét erőszakosan elfoglalta, vagy magának
elsajátította s a tehetetlenebb atyafi ellene nem állhatván a hatalmasabb atyafi
erőszakosságának, újonnan igazságos osztályt követelne.
2. § Mert ez esetben újra meg kell osztozniok, de hosszú perrel s ezzel is csak
úgy, ha az osztályt követelő atyafi (mint említém) ennek törvényes okát tudja
adni.
3. § Mert ha kitünnék, hogy az osztályt azért követelte, mivel látta, hogy másik
atyafia a vele vagy ősével történt osztály után a neki jutott földön
szőlőkerteket és szőlőhegyeket állított be, vagy egyébként bokrokat és cserjéket
irtott ki és hogy ezáltal annak része az övénél, melyet talán míveletlenül
hagyott, hasznavehetőbb, akkor még hosszú perrel, azaz négy nyolczados
törvényszakasz alatt sem nyerheti meg a javaknak új megosztását.
4. § Ha pedig azt hozná föl, hogy a másik atyafi az ő birtokjogának vagy
területének valamely részét vakmerően elfoglalta, akkor atyafiát az ő fekvő
jószágainak vagy birtokjogait valamely részének ilyen erőszakos bitorlása miatt,
még értesítés mellett is, szabadon törvény elé és perbe idézheti.
5. § És ezt akkor teheti, ha a hatalmaskodásokra nézve szokásos elévülési időt,
melyet harminczkét éven belül szoktak a perben felhozni és figyelembe venni, túl
nem haladta.
6. § Mert az atyafiak között az örökösödési jogra és a fekvő jószágok s
birtokjogok tulajdonára nézve elévülésnek soha sincs helye.
7. § Ezenfelül, ha úgy találjuk, hogy az atyafiak valamikor egymás közt a
határok kijelölése és megkülönböztetése mellett megosztoztak, akkor köztük és
örököseik között a fekvő javaknak megosztása többé soha sincs megengedve.
8. § Az ilyen határmegkülönböztetés és kijelölés azonban az atyafiak közt a
fekvő jószágoknak kölcsönös háramlását ki nem zárja, s nem is értjük úgy, hogy
azt kizárta volna.
47. CZIM
Hogy az atyafiak között megosztott összes fekvő jószágok valamelyikük
magvaszakadtával, még házasság közbejöttével is, a másikra háramlanak
Tudnunk kell továbbá, hogy az atyafiak közt megosztott minden efféle fekvő
jószág és birtokjog, valamelyiküknek örököse nem lévén, száz, kétszáz és ennél
több év multán is (még ha közülök egyik-másik atyafi a negyedik ízen túl a
nemzetségbe házasodott is) legott a többi őtet túlélő s örökösökkel megáldott
atyafiúra háramlik, ha ugyan ezek az életben levő atyafiak okirattal
bebizonyíthatják, hogy az elhalt és örökösöktől megfosztott atyafiú s nemzetség
egyenes ágán az ő igazi vérségükből származott s hogy hátrahagyott fekvő
javaiban és birtokjogaiban saját elődeik az ő elődjével megosztoztak, vagy
osztályra léptek.
1. § Okiratok hiányában pedig tanúbizonysággal is törvényesen igazolhatják
származásukat és családfájuk törzsökét és ágát, de nem tovább, mint hatvan éven
belül.
2. § A honnan következik, hogyha valamely atyafi, az atyafiak közt történt
osztály után szerzett és keresett fekvő javakat és birtokjogokat és örökösök
hátrahagyása nélkül korábban elhalna, azok nem az osztályos atyafiakra
szállanak, hanem a királyi fiscusra háramlanak.
3. § Azt is szükséges ide iktatnom, hogy azok a fekvő jószágok és birtokjogok,
melyeket a királyi felség akármilyen czimen két három, vérségre nézve egymástól
idegen személynek, és nem atyafiaknak vagy vérrokonoknak adományozott, vagy
melyeket azok egyébként szereztek akármelyiköknek elhunytával és örökösöknek
hátra nem hagyásával, ismét királyi adományozás alá háramlanak.
4. § Mert csakis a vérségi származás és az atyafiúi kölcsönös osztály vonja maga
után, bármilyen elévülésre való hivatkozás ellenére is, a fekvő javaknak
viszonyos és kölcsönös átszállását és háramlását.
48. CZIM
Vajjon a férjnek és feleségnek együttesen adományozott fekvő javak a férj
magvaszakadtával feleségére szállanak-e és viszont?
Mivel némely úr és nemes a közszolgálatokkal jogszerűen szerzett fekvő
jószágokról és birtokjogokról szerkesztett egyszerű vagy kiváltságos
adománylevelekbe feleségének nevét is be szokta tétetni és iratni, azért
kérdezzük másodszor: vajjon ha a férj örökösök hátrahagyása nélkül hal el, az a
rész, mely őtet az ilyen fekvő jószágokból és birtokjogokból megillette
feleségére háramlik-e? minthogy ez az asszony a férjnek nem testvére, hanem csak
hitvestársa, vagy felesége volt; és megfordítva, ha a feleség hal meg örökösök
hátrahagyása nélkül, vajjon az ő része a férjre száll- és háramlik-e? Mondd hogy
igen.
1. § Mert habár a férj az asszonynak és az asszony a férjnek vérségi származás
szerint nem testvére és nem is tartjuk annak, mégis a testi egység és kapocsnál
fogva a testvérnél többnek tekintjük őt. Mert már az evangelium tanúsága szerint
is: nem két, hanem egy testet tesznek ők; a testvér pedig más test.
2. § Ugyanezért a test egységénél és kötelékénél fogva, az előbb mondott esetben
joggal háramlik a férj birtokrésze a feleségre és viszont a feleségé a férjre.
3. § Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ha az említett adományba vagy
adománylevélbe ezt a záradékot: "mind a két ágra" be nem iktatják, hanem az
adomány csak egyszerűen történik, akkor az ilyen birtokjogok a leányágra (még ha
vannak is annak az asszonynak leányai) nem néznek, hanem csak a fiágat illetik.
4. § De ha ezt a záradékot, tudniillik: "ha a fekvő jószágok felkérőjének
fiörökösei nem találnak lenni, akkor azok a jószágok az ő leányaira szálljanak"
az adomány tartalmába beteszik és beiktatják, akkor azok a fekvő jószágok és
birtokjogok, mihelyest és miután a leányok kezére jutottak, az előbb jelzett
záradéknál és oknál fogva mindenkor mind a két ágat fogják illetni.
5. § És a vásárlott fekvő jószágokról is ugyanezt kell tartanunk, ha a vásárról
vagy ideiglenes átruházásról szóló levélbe a feleség nevét beiktatták,
tudniillik, hogy az egyik félnek magvaszakadtával azok az érintett módon a
másikra fognak szállni.
49. CZIM
Vajjon a hűtlenségben elmarasztalt javai szállhatnak-e a királyi jóváhagyás
mellett testvérré fogadottra?
Mivel most a javak háramlásáról van szó, azért kérdés az is: vajjon valamely
hűtlenségben elmarasztaltnak fekvő jószágai és birtokjogai, miután fejére és
jószágaira nézve kegyelmet nyert, arra szállanak-e, a kit javainak háramlása
tekintetéből megelőzőleg testvérévé fogadott és vele szerződésre lépett, a mely
szerződéshez királyi jóváhagyás is járult, vagy sem? Mondd hogy nem.
1. § Mert annak a szerződésnek a javak öröklésére nézve olyan ereje van, mint az
atyafiak osztozásának. Már pedig bizonyos, hogy az ilyen hűtlenség vétkébe
keveredett és sülyedt embernek javai sem előbb született fiaira, sem pedig
apáról való, vagy osztályos testvéreire nem szállanak, a miért az említett javak
a testvérré fogadottra (még ha, mint előbb mondom, erre nézve királyi
jóváhagyást is nyert volna) sem háramlanak.
2. § Az pedig, hogy e javak, a királyi kegyelem kinyerése előtt kire szálljanak,
nem kérdéses; mert akkor ama javak arra szállottak volna, a kinek a fejedelem
adományozta. Mert valameddig valaki az ő javainak valóságos uralmában és
birtokában van, addig vétke és kihágásai miatt azokat örökre el is vesztheti, a
minek a testvérré fogadás útját nem állhatja.
50. CZIM
Két testvér, külön-külön fiúsított leányainak örökléséről mit kell tartanunk
Kérdés továbbá, hogy ha két olyan apáról vagy osztályos testvér van, a kik
mindketten (fiúmagzatok hiányában) közös egyetértéssel, külön-külön és különböző
időben, saját fekvő jószágaikra és birtokjogaikra nézve a fejedelem által
leányaikat fiúörökösökké tétetik vagy akár mindkét ágra fiúsíttatják, vajjon az
egyik testvér leányainak, vagy örököseinek, vagy maradékainak magvaszakadásával
fekvő javaik és birtokjogaik a vérség alapján az életben maradt másik testvér
leányaira és maradékaira szállanak-e, avagy a fiscusra háramlanak?
1. § Mondd, hogy a királyi fiscusra háramlanak. Mivel a leányok nem az
öröklésnek vagy vérségnek jogán, hanem a fiúsításnak erejénél fogva jutottak a
javakhoz.
2. § A fiúsításnak pedig az az ereje és természete van, a mi az adományozásnak,
és az ily adományozás nem egybekapcsoltan, hanem külön-külön történt, a miért
úgy kell tekinteni, mint a mely idegen személyek között; különválasztva és nem
egy időben történt; következéskép a királyi fiscusra háramlanak.
3. § A mint ez az apáról való testvéreknek osztály után fölkért adományainál is,
(ha a megosztozott másik testvér neve befoglalva nincs) szokott történni,
tudniillik, hogy a fölkérő testvérnek magvaszakadtával az osztály után nyert
jószágai nem szállanak az életben maradt testvérre, a kivel megosztozott, hanem
a királyi felség adományozása alá kerülnek.
51. CZIM
A jószágoknak megosztásáról az atyák és fiak közt és az atyai hatalomról
Tudnunk kell azután, hogy a jószágoknak megosztása az apa és fia között, ámbár
nincs mindig megengedve; mégis van számos eset, a melyekben az apa a fiát ennek
akarata ellenére is az osztály megejtésére kényszerítheti; és megfordítva, ha
tudniillik az apa nem akarná, a fiú mind a mellett apjával a fekvő jószágokban
megosztozhatik.
1. § Mielőtt azonban ez eseteket előadnám, szükségesnek látszik tudnunk, hogy az
atyáknak milyen és hányféle módon nyilvánuló hatalmuk van fiaik fölött. A hol is
meg kell jegyezni, hogy a szülőknek minden törvényes és nem törvényes korú, még
szárnyra nem bocsátott, vagyis az apai alárendeltségből föl nem szabadított fiai
és leányai a szárnyrabocsátás vagy fölszabadítás ideje előtt, a mely hazai
szokásunk szerint a fiúkra nézve egyedül a fekvő jószágokban és birtokjogokban
az apával történt megosztozás, a leányokra nézve pedig ezeknek jegyváltása és
menyekzői szertartása, vagy a házasság elhálása következtében szokott
megtörténni, atyai hatalom alatt állanak.
2. § A kik tehát tőled és feleségedtől születnek, míg szárnyra nem kelnek,
hatalmad alatt állanak; nem csak ők, hanem unokáid is; azaz: a még szárnyra nem
eresztett fiaidtól származott fiak hasonlóképen hatalmad alatt maradnak.
3. § De a kiket leányod szül, azok nem a te hatalmad, hanem atyjuk vagy
nagyatyjuk hatalma alatt fognak lenni, akár nemes, akár nem nemes az atya; mert
a fiuk nem az anya, hanem az apa családját követik. És innen van az is, hogy a
nemes anyától és nem nemes atyától származott gyermekeket nem számitják igazi
nemesek közé.
4. § Az apai hatalomnak elseje tehát az, hogy a fiu, a mig atyjának hatalma
alatt áll, az atyának akarata ellenére és beleegyezése nélkül, sem az ingó, sem
az ingatlan atyai javakból semmit el nem adhat, sem máskép el nem idegenithet,
sem pedig azokra nézve mással szerződést nem köthet s ilyenre nem léphet.
5. § Másodika, hogy az apák törvényes korú fiaikat és megfenyíthetik és
megfeddhetik, a mint néha megérdemlik, sőt ha kihágásuk és gonoszságuk minősége
úgy kivánná, még be is zárhatják.
6. § Továbbá, hogy az apák, ha valóságos szükség hozza úgy magával, magukra
vállalhatják és vehetik fiaik terhét, sőt végső szükség esetében gyakran még
ezeknek javait is, ha azokban megosztozva nincsenek, eladhatják és
elidegeníthetik; a miről alább fogok szólani.
7. § Továbbá, hogy az apa akarata ellenére a fiut senki magánál vissza nem
tarthatja.
8. § Továbbá, hogy az apa fiát maga helyett túszúl adhatja, de nem megfordítva.
9. § Továbbá, hogy az apák engedelme nélkül a fiuk az apai ingó javakról nem
végrendelkezhetnek, mivel a végrendelkezésnek a végrendelkező szabad
elhatározásából kell erednie. Az ilyen fiuk pedig nem önhatalmúak, hanem másnak,
tudniillik: apjoknak hatalma alatt vannak. Azonban máskép áll a dolog arra a
vagyonra nézve, melyet a fiúk a saját szolgálatukkal és tudományukkal szereztek,
mert arról az apa akarata nélkül is szabadon végrendelkezhetnek.
52. CZIM
Azok az esetek, melyekben az apa fiát a jószágok megosztására kényszeritheti
Továbbá tudnunk kell aztán, hogy az apa, felserdült és törvényes korú fiát - de
nem a serdületlent - az alább írt esetekben, az örökségnek és egyéb vagyonnak
megosztására kényszerítheti, de ki nem tagadhatja.
1. § Először: ha a fiú erőszakkal veti kezét szülőire, vagy velük szemben egyéb
súlyos és szembetünő bántalmat követ el.
2. § Továbbá: ha olyan esetből emel bűnvádat a szülők ellen, a mely a fejedelem
vagy az egész ország közveszélyével nem jár.
3. § Továbbá: ha a szülők élete ellen leselkedik, tudniillik: méreggel vagy
máskép azoknak vesztére tör.
4. § Továbbá: ha az apa akaratának ellenére, az apai javak gonosz vesztegetése
mellett gonosztevő vagy más istentelen életü emberekkel czimboraságban áll.
5. § Továbbá: ha a fogságba esett apát az ellenség kezéből vagy a tömlöczből,
midőn azt tehetné, ki nem váltja, sem ki nem szabadítja, vagy érette kezességet
vállalni vonakodik.
53. CZIM
Azokról az esetekről, a melyekben megforditva a fiu osztozhatik meg az apjával
A fiu pedig megforditva (még ha apai hatalom alatt áll is), az apját a fekvő
jószágok és vagyon megosztására az alább jegyzett esetekben kényszeritheti és
szorithatja, az előbocsátott apai hatalom ennek utját nem állván:
1. § Először: mikor az apa jószágait pazarolja és ugy a maga, mint fiai
jószágait nem szükségből és helyes okból, hanem inkább álnokságból
elidegenitette, vagy nyiltan elidegeniteni szándékozik és ez az akaratja a
fiunak nyilván tudására jut.
2. § Továbbá: mikor az örökséget és birtokjogot jóllehet el nem idegenitette,
sem elidegeniteni nem törekszik, de azokat kellően nem miveli vagy gondozza,
hanem pusztulni hagyja.
3. § Továbbá: ha az apa a fiut igazságos ok és nagyobb vétke nélkül iszonyatosan
és kegyetlenül fenyiti.
4. § Továbbá: mikor az apa teljeskoru fiát a házasságkötésből eltiltja.
5. § Továbbá: mikor az apa fiát bün elkövetésére kényszeriti.
6. § Ámbár pedig a fiu apját bünnel (a hogy előbb mondám) nem vádolhatja: ez
esetben mégis (mivel inkább kell az Istennek, mint szülőknek engedelmeskednünk)
a fiu apját nem ugyan vádaskodva, vagy ellene bünvádi keresetet inditva, hanem
annak hibáit és fogyatkozásait inkább szánva, tisztességes utonmódon a
jószágoknak megosztására fölszólithatja, reáveheti sőt kényszeritheti is.
7. § A jószágoknak és vagyonnak most érintett megosztását pedig, melynek az
előbocsátott esetekben kell megtörténnie, mindig az ősi fekvő jószágokra és
birtokjogokra meg ingó dolgokra kell érteni és nem azokra, a melyeket az atya
saját szolgálataival vagy érdemeivel szerzett.
8. § Mert ha az apa, az előbb megirt alapon és okokból kényszeritené osztályra a
fiát, akkor azokban a javakban és örökségekben, vagyis birtokjogokban és ingó
dolgokban, a melyeket bármi uton ő maga szerzett és keresett, fiával osztozni
nem tartozik.
9. § De ha az osztály az apa és fiu közt nem az előbocsátott okokból történt és
következett be, akkor közöttük az osztálynak általában minden jószágra és
vagyonra ki kell terjedni.
10. § Mert a természeti jog szerint, az apa a fiú és megforditva a fiu és apa
részére köteles szerezni mind azt a vagyont és fekvő jószágot, a mit szerezhet.
54. CZIM
Az osztálynak még egy esetéről és a fiut anyai jogon illető fekvő jószágokról
Azt is kell tudnunk, hogy minek utána a fiu az apja beleegyezésével törvényes
házasságra lépett (az elősorolt esetek ellent nem állván) apját (és annak rendje
szerint) mindenkor és minden körülmény közt osztályra kényszeritheti, a mikor
mind a kettőnek, tudniillik az apjának és a fiunak jószágaiban és vagyonában az
osztályt egyenlően kell végrehajtani.
1. § De ha a fiunak magának külön vagyona és birtokjogai vannak, a melyek az
anyának akár életében, akár halála esetén anyai jogon szállottak reá, az ilyen
jószágokat apjával megosztani nem tartozik.
2. § Mivel e részben, a mint az okosság is nyilván parancsolja, e jószágok
egyedül az anya és nem az apa nemzetségét követik.
55. CZIM
Hogy az őrjöngő és bárgyu fiúk mindig atyai hatalom alatt maradnak
Azt sem kell mellőznünk, hogy az őrjöngő, esztelen és megtébolyodott fiúk, mivel
úgy tartjuk, hogy az értelmességnek és teljeskorúságnak éveihez soha sem
jutottak, azért az apai hatalom alól soha föl nem szabadulnak.
1. § Szüleik ezért minden igazságos és tisztességes dologra kötelezhetik, és
nyilvánvaló szükséges esetében fekvő jószágaikat is elidegenithetik. De ők is
tartoznak ezeknek élelméről és öltözetéről illően gondoskodni.
2. § Ugyanezt kell értenünk (elhalálozván az apa) az őrjöngők fiútestvéreiről
is, hogy tudniillik a többi közül az idősebb ép elméjű fiútestvér, épen mint az
apa, úgy tartozik ezeknek a őrjöngőknek és eszelősöknek gondját viselni.
56. CZIM
Az apai hatalom megszünésének és eltörlésének módjairól
Ámbár pedig a fiúknak az apai hatalom alól fölszabadulása és szárnyra bocsátása
(a mint előbb megjegyzém) az osztály által szokott megtörténni, mindazáltal
vannak némely esetek, a melyekben az apai hatalom másképen is megszűnik és véget
ér.
1. § Első: a végrendelet nélkül elhunyt apának halála, ha tudniillik nem
törvényeskorú fiának végrendeleti gyámot nem rendelt; és ez akkor, ha az apa
maga is már önjogú volt és nem állott apjának hatalma alatt: mert különben a
fiúnak nagyapja hatalma alá kell visszakerülnie.
2. § Továbbá: megszűnik az apai hatalom, ha az apát valamely hűtlenség vétke,
vagy egyéb szerfölött való bűnös kihágása miatt fekvő jószágainak és
birtokjogainak örökségétől megfosztják s ez által főbenjáró itélettel
elmarasztalják. Mert a mennyire bizonyos és való, hogy őt, az ilyen hűtlenség
vétke és bűnnek büntetése a jószágok kölcsönös és viszonos öröklésére nézve mind
fiaitól, mind atyafiaitól elszakítja, annyira bizonyos, és való, hogy az apai
hatalmat is megszünteti és eltörli.
3. § Továbbá: megszűnik az apafi hatalom ha az apa ellenség kezébe és fogságba
esik: mert a kit elfogtak, annak hatalma alatt más nem lehet; mivel ekkor nem
önjogú. És ez addig tart, a míg fogságban van; mert kiszabadulása és hazatérése
után az apai hatalom ismét helyre áll és föléled.
4. § Innen van, hogy e közben az elévülési idő sem foly, sem ellenében, sem
javára; hanem visszatéréséig minden az előbbi állapotban marad; hazatérése után
pedig minden ügyes-bajos dolgaira és pereire nézve, előbeni állapotát nyeri
vissza.
57. CZIM
Hogy minden ur és nemes saját fekvő jószágairól szabadon rendelkezhetik
Tudnunk kell pedig, hogy minden báró úr és mágnás a birtokos nemes ember, a
kinek fiai és leányai vannak, ezeknek beleegyezése nélkül, sőt akaratuk ellenére
is az ő vagyona, fekvő jószágai és birtokjogai fölött, a melyeket saját
szolgálataival szerzett és nyert, vagy saját pénzén (a mit szintén
szolgálatokkal szokás szerezni) vásárolt és vett, életében (a mint akarja),
szabadon rendelkezhetik és azoknak elidegenítésére is teljes joga és hatalma
van; a fiúknak vagy leányoknak semmiféle ellenmondása, tiltatkozása vagy egyéb
ellenszegülése útját nem állván.
1. § És ha maga az apa az ilyen vagyonban, fekvő jószágokban és birtokjogokban
fiai és leányai közt még életben osztályt tett azért, nehogy az ő kimultával
közöttük magva keljen az egyenetlenségnek, gyülölségnek, viszálkodásnak és
meghasonlásnak: ez oknál fogva, az osztályt a fiúk és leányok, az apa halála
után is, helyben hagyni és abban örökre megmaradni kötelesek.
2. § És ugyanezt kell tartanunk azokról a fekvő jószágokról és birtokjogokról
is, a melyek valamely szerződés, testvérré fogadás vagy fiúsítás erejénél fogva
szállottak vagy jutottak valamely férfira vagy nőre, mert úgy értjük és
bizonyosnak veszszük, hogy az ilyetén jószágokat ez vagy az egyedül önmaga
nyerte.
58. CZIM
Hogy az ősi fekvő jószágokat az apa, a fiuk sérelmére el nem idegenitheti
Az ősi fekvő jószágokról és birtokjogokról azonban, az apa a fiaknak és a
leányoknak, ha azok a leányágat is illetik, sérelmével, úgyszintén az atyai vagy
ősi fekvő jószágokról és birtokjogokról az atyafi atyjafiának sérelmével, a
fiúknak, leányoknak vagy az atyafiaknak beleegyezése nélkül, ama javak
elidegenítésére és eladására igaz ok nélkül éppen semmi bevallást nem tehet, mi
ha mégis megtörténnék, semmi ereje és hatálya nem leszen.
1. § Mert vannak némelyek, a kik az apai és ősi fekvő jószágokat és
birtokjogokat, gyakran szükségtől szorítva, de néha minden helyes ok sürgetése
nélkül, csakis torkosságtól, részegeskedéstől és dorbézolástól inditva, néha
pedig az atyafiak iránt táplált kárhozatos irigységtől vezetve, ördög
segítségével, néha jól és helyesen bár, de gyakrabban gonoszúl szokták, a kiknek
csak tehetik, elzálogosítani vagy örökre eladni, ideiglenesen átruházni és
különböző czímek és keresett szin alatt lekötni: és hogy az ekként tett
bevallásnak nagyobb ereje legyen és azt megerőtleniteni ne lehessen, fiaiknak és
leányaiknak és atyafiaiknak terhét a bevallás rendén magukra és örökségeikre
vállalni és venni.
59. CZIM
Mi a tehervállalás és hányféleképen lehet a fiúknak és atyafiaknak terhét magára
vállalni?
A tehervállalás pedig, a jószágok vásárlójának nyújtott valamely kezesség, az
apa vagy az atyafiak bevallásának megtartása iránt. Mire nézve tudnunk kell,
hogy a fiaknak és atyafiaknak terhét, háromféle módon lehet elvállalni. Először:
igaz ok nélkül. Másodszor: okszerűen. Harmadszor pedig és utoljára: szükségből.
1. § Mondám: először, igaz ok nélkül, mikor tudniillik valaki azokat a terheket
nem nyilvánvaló szükségből, sem helyes okból, (mint közvetlenül előbocsátám)
hanem gonoszságból, torkosságból, vagy méltatlanságból is vállalja magára. És az
ilyen tehervállalás a törvény előtt mit sem ér, hanem egyszerűen és egyenesen
hatálytalanná válik és a bevallás is megerőtlenűl.
2. § Másodszor: okszerüleg, ha tudniillik nyilvánvaló és igaz ok merül föl,
például: ha valaki idegen kézen levő zálogos birtokot vált vissza, vagy hitbért,
nászajándékot és leánynegyedet fizet ki; hogy tudniillik valamely birtokrész
vagy darabocska eladásával minden megmaradt fekvő jószág a szükséges terhek alól
fölszabaduljon.
3. § Továbbá, ha szükséges halastavakat, malmokat, házakat és udvarokat állít
be, avagy ha az eladott birtok vagy birtokrész árán egy más talán ennél jobb
birtokrészt vásárol, vagy ha birtokot cserél.
4. § Minthogy mindezek a fiú vagy az atyafiak örökségének hasznára válnak, azért
ilyen esetekben a tehervállalás csak egyszerűen sem meg nem másítható, sem
vissza nem vonható. De ha mégis az a fiú, a ki a bevallás rendén és a
tehervállalásban külön megnevezve van, azt visszavonni akarná, akkor ezt az apa
életében, csakis az apa díjának és bárhol fekvő összes birtokai közbecsüjének
megfizetése mellett, az apa halála esetében pedig csakis azoknak az apai
jogoknak közbecsüje árán vonhatja vissza és semmisítheti meg. És ugyan ezt kell
értenünk és tartanunk az atyafiak bevallásairól is.
5. § Itt mindazáltal meg kell jegyeznünk, hogy ha a tehervállalás csak úgy
általában és a bevallás során fiuknak és atyafiaknak név szerint kitétele és
megjelölése nélkül történt, akkor az ilyen tehervállalás mit sem ért, s
egyszerűen megerőtleníthető.
6. § Harmadszor és utoljára pedig, a végső szükség kényszerűségéből, mikor
tudniillik valakit más ellenében a törvény rendje szerint főbenjáró itélettel
sujtanak és marasztalnak el és a hozott itélet erejénél fogva talán saját
személyében is letartóztatnak és a törvény szerint rendelt büntetés végrehajtása
végett birói kézbe adnak, vagy habár nincs is letartóztatva, de királyi
kegyelmet sem nyer, avagy ha kegyelmet kap is, de ezt neki az ellenféllel való
kiegyezés feltétele alatt adják, (mert különben is a királyi felség csak azért
adhat kegyelmet), hogy az ellenféllel egyezkedjék, vagy továbbá ha török,
szaraczén, tatár vagy bármely más ellenség tartja fogságban, a honnét máskép nem
szabadulhat, hanem csak alku alapján. És ez utóbbi esetben az előbb említett
tehervállalás soha meg nem másítható.
7. § Az ily dologban tett bevallást a fiú vagy atyafi semmi úton meg nem
másithatja; sőt ha az apa (mivel saját része nem elég feje váltságára) az
előrebocsátott esetekben a fia részét, a kivel ég meg nem osztozott, idegenítené
is el, a fiú ezt eltűrni és elszenvedni tartozik.
8. § Az ilyen bevalláshoz még ha a bevalló csak egyedül és egymagában álló
személy lenne is, nem szükséges sem a királyi jóváhagyása, sem az osztályos
atyafiak belegyezése, hanem az önmagától is mindig helyben és erőben marad.
9. § Következtetés: Az előbocsátottakból tehát az következik, hogy a
birtokeladás háromféle, tudniillik: oknélkül való, okszerű és szükségszerű. Az
oknélkül való semmit sem ér. Az okszerű néha megáll, néha pedig felbomlik. A
szükségszerű pedig mindig megáll, mindig erejét tartja és azt megerőtleníteni
soha sem lehet, mint ez a fiak és atyafiak terheinek elvállalására és
megmásítására nézve imént adott magyarázatból világosan kitünik.
60. CZIM
A birtokeladást szükségképen megelőző törvényes megintésről
Továbbá meg kell jegyeznünk, hogy mivel többeknek úgy a zálog mint örökösség
jogán és czímén tett bevallásaiban is főként az atyafiak sérelmére bizonyos
kárhozatos visszaélés harapódzott el, tudniillik: hogy valaki néha az uzsorástól
csak ötven forintot kapott és mégis a káptalan vagy konvent, avagy az ország
nagybírái előtt szándékosan még pedig gonoszúl azt vallja be, hogy száz vagy
kétszáz forintot kapot; a káptalan, konvent vagy az ország nagybirái pedig a
bevalló és kötelező leveleket a történt bevallás rendje és módja szerint
tartoznak kiadni: és ekként némelyek jószágaikat csakhamar olyan összeggel
terhelik és rakják meg, hogy ama jószágok az összegnek felét is alig értik, a
minél fogva gyakran megtörténik, hogy az ilyen jószágok az ő nemzetségüktől
örökre idegen kézre jutnak:
1. § Ezért is minden birtokeladásnál és elzálogositásnál azokat a fiúkat vagy
leányokat, vagy atyafiakat, a kikre az eladásra vagy elzálogosításra szánt
birtokjogok öröklése és háramlása néz (azért, hogy azt vagy azokat magukhoz
vehessék) törvényesen meg kell kinálni. És ha ezek a törvényes megkinálásra és
felszólitásra a fekvő birtokot vagy az ilyen birtokjogokat igaz és közbecsüjök
szerit való árban megtartani és magukhoz váltani akarnák, minden más vásárló és
uzsorás előírt szabadon és teljes hatalommal magukhoz válthatják és megvehetik.
2. § Ha pedig az eladó vagy elzálogosító az előbb mondott megkínálást
elmulasztja és birtokjogait a mondott fiúknak vagy leányoknak vagy atyafiaknak
tudta és beleegyezése nélkül valakinek elidegeníti vagy elzálogosítja és ezért
valamelyik fia vagy leánya vagy atyafia az ilyen fekvő jószágok és birtokjogok
vásárlóját, mint ellenfelét a királyi Curia elibe perbe hivja, akkor ez ügyet
csak egy nyolczados törvényszak alatt be kell végezni és a felperes az előbb
említett fekvő jószágokat és birtokjogokat, egyedül ezeknek közbecsüje szerint
magához válthatja és az uzsorás vagy a vásárló bevalló levelében kitett
bármekkora pénzösszeg ennek útját nem állhatja.
3. § Azonban kiveszszük és ide nem értjük azt az esetet, a midőn a főbenjáró
itélettel elmarasztaltat letartóztatják, vagy a büntetés kiállása végett bírói
kézbe adják; mert ez esetben (mivel az ellenféllel való egyezkedésre három
napnál több ideje nincsen) megkinálni (a mint előadtam) nem tartozik, hanem
fekvő jószágait bárkinek és bármely összegért mindig szabadon eladhatja.
4. § És ugyanezt kell értenünk arról is, a kit külső ellenség tart fogságban,
hogy tudniillik: feje váltságára fekvő jószágait az is minden megkínálás nélkül
eladhatja és örökre elidegenítheti.
5. § A mikor pedig a fekvő jószágoknak és birtokjogoknak örökös eladását az
előbb érintett megkinálás törvényesen megelőzte és a fiak vagy leányok- vagy
atyafiak közül ama eladásra szánt fekvő jószágokat és birtokjogokat senki
megtartani vagy megvenni nem akarta; vagy talán szükségtől gátolva meg sem
szerezhette: akkor ugyanazok a fiúk, leányok és atyafiak másként azokat a fekvő
jószágokat maguk számára nem is követelhetik, mint a bevallólevélben kitett
egész pénzösszegnek letétele és lefizetése mellett, vagy pedig örök becsáron is,
és hosszú per útján.
6. § Mert a fekvő jószágok eladóit sem lehet annyira korlátozni és megszorítani,
hogy helyes okból és megengedett esetekben igazságos jogaikat és vagyonukat ne
használhassák és ne élvezhessék.
7. § De a a megkínálás idején valamelyik fiú vagy leány vagy atyafi azt felelné
és mondaná, hogy ama fekvő jószágokat magához akarja venni, akkor részére az
előtt a biró előtt megjelenés végett, a kinek hatalmából és levelénél fogva
történt és ment végbe a megkinálás, a kellő összeg letételére és az előadóval
való egyezkedésre egy rövid és illő határidőt kell kitűzni. Ha pedig a határidő
elérkeztével a bíróilag megállapitott összeget és a fekvő jószágok közbecsüjét
letenni vonakodnék, az eladó az ő fekvő jószágait szabadon elidegenítheti.
8. § A zálogos fekvő jószágokra és birtokjogokra nézve azonban más értelemben
kell lennünk. Mert némely birtokjogokat mondott közbecsüjök értékén felül, akár
megelőzte légyen a törvényes megkínálás, akár nem, a fiúknak vagy leányoknak,
avagy az atyafiaknak, vagy pedig a királyi jognak sérelmével senki el nem
zálogosíthat. A becsű és ennek sora pedig nem csak a nemesi házakat, udvarokat
és a mezővárosokban, falukban és birtokokban levő népes és elhagyott vagy puszta
jobbágytelkeket; hanem a földeket, erdőket, réteket, halastavakat és malmokat is
(úgy a mint a leánynegyed fizetésénél) egyáltalában magában foglalja. És az
elzálogosított birtokjogokért a fiúk vagy leányok avagy az atyafiak sőt (az
esetben, ha az elzálogosítást valamely egyedüli és magára álló és magvaszakadó
félben levő személy tette volna) még azok is, a kik netán királyi jogon
léphetnének fel, akkora pénzösszeget tartoznak letenni és megtéríteni a mennyit
a biróilag mérsékelt becsű kiteszen.
9. § A leányok és asszonyok alatt pedig, a kiket a mondott esetekben meg kell
kínálni azokat értsd, a kiket az eladásra vagy elzálogosításra szánt ama
birtokjogok vagy fiággal egyenlő jogon illetnek; mert különben a leányok vagy
asszonyok e részben idegen számba mennek és csak úgy léphetnek föl, mint a
szomszédok és az egy határban levők, azt kivéve, hogy a fekvő jószágok vételébe
és magukhoz váltásába, ha akarják, minden szomszédot és határost megelőzőleg,
beavatkozhatnak s azokat maguknak megszerezhetik.
10. § A szomszédok és egy határban levők azonban az előbb mondott és számukra
történt megkínálás után az eladásra vagy elzálogosításra szánt birtokjogokat
minden más idegen és távolabb eső vásárlót megelőzőleg követelhetik ugyan, de
nem közbeeső szerint, úgy mint a fi- vagy nővérek, hanem mindig a bevalló
levélben kitett pénzösszeg letétele és teljes fizetése, vagy pedig ama
birtokjogok örök becsüje alatt. De csakis egy nyolczados törvényszak alatt, ha
ugyanis az eladók részéről előzetes kínálás nem történt, a szomszédok és egy
határban levők mindamellett pedig maguk részéről a szokásos intést megtették; a
kik is a zálogos birtokjogokért hasonlóképen azt a tőkeösszeget tartoznak
lefizetni, a melyért az ilyen elzálogosítás történt. E részben semmiféle becsübe
be nem avatkozhatnak, vagy bele nem elegyedhetnek, mivel az ilyen birtokjogoknak
tulajdonából és örökségéből őket semmi sem illeti.
61. CZIM
Mikép kell az egyik fiútestvérnek azt az osztályrészt visszaszereznie, a melyet
a másik testvér eladott vagy elzálogosított
Meg kell jegyeznünk továbbá, hogy az idősebb testvérek, de néha az ifjabbak is,
a kik hon maradván, az idősebb testvérek távollétében, ezeknek még osztatlan
atyai és ősi fekvő jószágait és birtokjogait uralmukban tartják, az atyáról vagy
anyáról való többi testvér terheinek magukra vállalása mellett, ama
birtokjogokat többnyire el szokták zálogosítani vagy örökre eladni, és
ennélfogva a vásárlók nem csak az eladónak vagy elzálogositónak, hanem ama többi
testvérnek birtokrészeit is, a kiknek tudniillik terheit az magára vállalta,
maguk számára szokták követelni.
1. § Ezért tudnunk kell, hogy ha valaki valamikor helyes ok nélkül adná vagy
idegenítené el a birtokrészeket, akkor a többi testvér osztályrészeit a fölperes
vagy fölperesek számára az első nyolczados törvényszakaszon minden fizetés
nélkül azonnal ki kell adni és szolgáltatni. Az eladó testvér részét pedig meg
kell becsülni, és a vevőt csakis e birtokrész közbecsüjének értékével kell
kárpótolni. Ekként a felperesnek az eladó testvér részét is birtokába kell
bocsátani az előbb vállalt tehernek minden visszavonása és letevése nélkül. A
bevallólevélben megirt pénzösszeg maradványa és fölöslege fejében pedig annak az
eladó testvérnek egyéb fekvő jószágait és birtokjogait, a melyek ama pénzösszeg
megtérítésére elégségeseknek és annyit kitevőknek látszanak, azonnal és további
peres lépésekre nem várva, biróilag meg kell becsültetni, s az ilyen
bevallólevélben foglalt feltételek mellett a vevőnek kezébe és birtokába adni.
2. § Ha pedig az eladottakon kivül egyéb fekvő jószágai nem volnának és a
részébe eső ingó javaknak is annyira szükében volna, hogy az előbb emlitett
pénzösszeg azokból ki nem telnék és visszakapható nem volna; akkor a vásárló az
ilyen fölösleg kárát szükségképen elszenvedni kénytelen; de (a mint előadám)
csak abban az esetben, ha a fentebb megmagyarázott helyes ok fenn nem forog.
3. § Mert helyes ok fenforgása esetében, a teher visszavonásának is (a felhozott
módon) be kell következnie, és ennél fogva a vásárlónak, a pénz előbb emlitett
fölöslegét, a mennyire lehetséges, meg kell téríteni.
4. § És ugyanezt kell értenünk arról az apáról is, a ki úgy a maga, mint a fiú
ősi jogait a fiúknak sérelmével és beleegyezésük nélkül gonoszul és igaz ok
nélkül elidegeníti avagy árúba vagy zálogba bocsátja; hogy tudniillik;
bevallását az előbb emlitett igaz ok fenn nem forgása esetében említett igaz ok
fenn nem forgása esetében egyszerűen meg kell erőtleniteni és a fiak részét
minden további fizetés nélkül, az apai részt pedig közbecsű mellett a fiaknak
vissza kell adni és kiszolgáltatni.
62. CZIM
Néhány vissza nem vonható bevallásról
Itt azonban figyelembe kell vennünk és eszünkben tartanunk, hogy ha valamelyik
atyafi, a ki a másik atyafinak bevallását megmásítani és visszavonni akarja, ha
az ilyen eladás alapján cserélt vagy szerzett fekvő jószágokat és birtokjogokat
tudva és törvényes felszólalás nélkül használta és azoknak jövedelmeit
valósággal húzta; akkor az ilyen bevallást soha vissza nem vonhatja; mert a
valóságos használat alapján úgy kell őt tekinteni, mint a ki a bevallásba
beleegyezett.
1. § És ugyanezt kell mondanunk az apai bevallásról is, melyet a fiú akarnak
visszavonni.
2. § Hasonlóképen azt kell tartanunk azokról a bevallásokról is, a melyek a
nemzetségi vagy osztályos atyafiak vagy akár idegenek és kivül állók között, a
peres birtokjogokra nézve, egyezkedés és egyesség útján történnek és létesülnek.
3. § És az ilyen egyesség alapján az egyik fél, a ki a peres fekvő jószágokat
kezén tartja és birtokolja, vagy a kinek talán másként van azokhoz hathatós
joga, a másik félnek ama birtokjogok bizonyos részét vagy részecskéjét átadja
vagy átengedi; a megmaradó részecske vagy rész pedig a béke és egyesség okáért
az övé lesz és örökre annak birtokában marad. Az ilyen bevallásokat ugyanis
(mivel a perek vége és kimenetele még kétséges és bizonytalan vala) mindig
megtartjuk, soha vissza nem vonjuk.
4. § Mert különben is a fentebb emlitett megerőtleníthető és visszavonható
bevallásokat nem azokra a fekvő jószágokra és birtokjogokra kell értenünk, a
melyeket visszavenni vagy megszerezni, hanem csakis azokra, a melyeket
elidegeníteni akarunk.
63. CZIM
Azokról a bevallásokról, a melyekhez a törvényes iktatás szükséges és a
melyekhez nem szükséges
Továbbá: ahhoz az örökbevalláshoz, melyet a nemzetségi és osztályos atyafiak
akár az előbocsátott, akár pedig más esetekben az ilyen, különben is, egymásra
háramló birtokjogokra nézve, bármely rendes biró, avagy bizonyságtevő és hiteles
hely előtt tettek, sem királyi jóváhagyás, sem törvényes iktatás nem szükséges.
1. Minden egyéb, bármely fekvő jószág és birtokjog iránt idegenek és kívül állók
között, akármilyen módon történt örökbevallást pedig, sőt még az is, a mely
ötven forinton felüli zálog czímén keletkezett vagy történt, egy év forgása
alatt törvényes iktatással szokás és kell megerősíteni.
2. § És ez akkor áll, ha az, a kinek számára a bevallás történt, ama fekvő
jószágok birtokán kivül volt; mert ha azoknak már előbb is valóságos uralmában
volt, hogy a bevalló közvetítésével az ilyen valóságos uralmat és birtokot
tényleg megnyerheti, akkor a föntebb emlitett iktatás, egy év forgása után is,
mindig végrehajtható.
3. § Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ha netán valamelyik bevalláshoz
királyi jóváhagyás szükséges és ez a jóváhagyás egy év forgása alatt ki nem
nyerhető, akkor az ilyen bevallást csak a mondott királyi jóváhagyás kinyerését
követő egy egész év leforgásáig (mint mondám) és nem korábban kell eme
jóváhagyás erejénél fogva törvényes iktatással (akár kövesse ellenmondás, akár
nem) megerősíteni.
4. § És ezt nem a jövendő feltétel mellett tett, hanem mindjárt a jelenben
hatályos bevallásról kell értened; mert ha valamely szerződés vagy testvérré
fogadás, és a fekvő jószágoknak egyikről a másikra háramlása iránt bárki is a
másik javára, vagy talán két fél közül mindenik kölcsönösen egymásnak tenne
bevallást, úgy tudniillik, hogy ha valamelyik közülök örökösök hátrahagyása
nélkül halna el, akkor fekvő jószágai és birtokjogai a túlélő félre háramoljanak
át és ha a királyi felség az ilyen bevallást vagy szerződést és testvérré
fogadást királyi jóváhagyásával látná el; mivel maga a bevallás és ennek
következtében a királyi jóváhagyás is feltételes és csak a felek egyikének
magszakadásával lesz annak helye; azért mind a két félnek életében, vagy talán
mig az a fél van életben, a melyik a másiknak javára a mondott feltételes
bevallást tette: nem szükséges hogy iktatás történjék.
5. § Kivéve, ha netán ezekre a fekvő jószágokra és birtokjogokra nézve valaki
királyi jogot kért vagy kérne föl; mert ez esetben a királyi jogra nézve, mely
gyakran többeknek fekvő jószágaiban titokban lappang, a törvényes iktatásnak
szükségkép meg kell történnie.
6. § Ugyanezt kell mondanunk az előbb emlitett királyi jóváhagyásról is, hogy
valamelyik félnek megvaszakadtával a királyi jóváhagyást, melynek ekkor
adományereje lesz, és következőleg az ezen jóváhagyásban foglalt bevallást egy
egész év forgása alatt törvényes iktatással kell megerősíteni.
64. CZIM
A királyi jóváhagyás meghatározása
A királyi jóváhagyás pedig az, a melylyel a fejedelem vagy a királyi felség az
öröklés módja és joga szerint reá háramló birtokjogokra nézve az ország szent
koronájának joghatóságát önkéntesen átengedi.
1. § Az ország szent koronáját a fekvő jószágok és birtokjogok háramlása és
átszállása tekintetében megillető eme joghatóságnak, mely azon módon, a mint
azzal most élünk, a fenséges fejedelem, néhai Lajos Király úr országlása vagy
uralkodása idejétől fogva, vagyis az Úr megtestesülésének
ezerháromszázötvenegyedik esztendeje óta kezdődött és a melyet minden királynak,
tudniillik az ő utódainak idejében egész mostanáig sértetlenül és érintetlenül
fentartottak és helyben hagytak, az ország összes báró urai, mágnásai, nemesei
és előkelői fekvő jószágaira és birtokjogaira nézve (a kik tudniillik mag- és
örökösök nélkül haltak el, vagy egyedül és magukra maradván, így magszakadáshoz
közelednek) mindig ugyanaz az ereje van, mint a törvényes örökösödésnek.
2. § Mert e fejedelem ideje előtt minden báró, mágnás, nemes és birtokos ember
az ő birtokjogai felett (még ha örökösei nem voltak is), minden királyi
jóváhagyás nélkül, a mint akarta, szabadon rendelkezhetett.
3. § És egyedül abban az esetben volt helye a föntebb említett joghatóságnak, ha
valakit örökösök, minden rokonság hiányában és végrendelet hátrahagyása nélkül
halt el.
65. CZIM
A királyi jóváhagyás mely bevallásokhoz szükséges és melyekhez nem?
Innen tudnunk kell, hogy most minden bevalláshoz, a melyet az urak, nemesek és
más birtokos emberek, a kik egyedül és egymagukban álló és kihaláshoz vagy
magszakadáshoz közeledő személyek lévén, bármely személy részére, akármilyen
alkalomból és okból, bármely feltétel alatt és körülmények közt, bármely fekvő
jószágaikról és birtokjogaikról örökre tesznek, a királyi jóváhagyás (a jelzett
öröklésre néző joghatóság miatt), mindenkor kell és szükséges.
1. § Mert e királyi jóváhagyás nélkül az előbb említett bevallás nem csak az
örökös joggal lekötött, hanem a zálogczímen (eme fekvő jószágok közbecsüjén
felül ideiglenesen átruházott fekvő jószágokra nézve is, bármi módon történt és
létesült az, (a mint előre bocsátám) erőtelen leszen.
2. § Innen következik, hogy az a bevallás a melyet több atyafi, vagy idegen
személy egymás közt kölcsönösen, avagy valakinek külön-külön teszen, királyi
jóváhagyást nem kiván.
3. § Mivel ugyanis más személyek vannak, a kik öröklés módjára és jogánál fogva
mindkét részről örökölnek, a fejedelemre és a királyi joghatóságra nézve az
utódlásnak még helye nincsen.
4. § És ez akkor igaz, ha az egyik részen álló, vagyis a bevallást tevő
személyeknek egymás között kölcsönös öröklési joguk van. Ugyanezt kell értenünk
és tartanunk a másik részen álló személyekről is. Mert máskülönben a királyi
jóváhagyást mindig szükséges kikérni.
5. § Mert a személyeknek többsége a királyi joghatóságot ki nem zárja ott, a hol
a fekvő jószágokra nézve az atyafiságnak és vérrokonságnak köteléke, vagy
másféle utódlásnak viszonossága és kölcsönössége nincs.
66. CZIM
Mi a szerződés és mikor szükséges ahhoz a törvényes iktatás?
Meg kell jegyeznünk tehát, hogy bármely birtokos emberek vagy más személyek
között, akármiféle fekvő jószágoknak, az egyikük magszakadásával a másikra
átháramlása iránt kötött bármely szerződést, melyet tudniillik úgy királyi
jóváhagyás, mint a bevalló személyek többsége, az imént emlitett módon állandóvá
tett és megerősített, akármelyik félnek magszakadásával, egy év forgása alatt
(mint előre bocsátám), törvényes iktatással kell helyben hagyni.
1. § Az életben maradó fél pedig az ilyen szerződésből, vagy testvérré
fogadásból származó utódlási jog erejénél fogva, a magvaszakadt fekvő
jószágainak uralmát, mintha ez tudniillik osztályos atyafia lenne, időközben is
egyszerűen magáénak követelheti és (hacsak valamely törvényes akadály nem
gátolja), kezéhez veheti.
2. § A szerződés vagy testvérré fogadás pedig az: midőn valaki (törvényes
örökösök hiányában), fekvő jószágainak örökösévé valamely idegen személyt
engedély mellett helyettesít.
3. § Készakarva mondám pedig: "örökösök hiányában", mert ha valóságos és
törvényes örökösök és utódok léteznek és maradnak hátra, a testvérré fogadásnak
helye nincsen; de ezeknek hiányában ama fekvő jószágok háramlására nézve, az
ilyen utódlás hatalmára és jogára a testvérré vagy fiúvá fogadott fog szert
tenni.
4. § Azt is mondám, hogy: "engedély mellett helyettesít", mivel fejedelmünk
engedélyének vagy jóváhagyásának kinyerése nélkül, az ilyen helyettesítésnek
vagy örökbe fogadásnak semmi ereje nincsen vagy nem lesz; hanem ama javasak
háramlása egyenesen a fejedelemre és a szent korona joghatóságára néz és
tartozik; és a fejedelem jóváhagyása nélkül az örökbe fogadott testvér vagy fiú
az ilyen fekvő jószágok uralmába be sem léphet, vagy magáénak nem követelheti.
67. CZIM
Hogy valaki kétféle módon mondható a fekvő jószágok urának. És végül a
szerződésekről
Figyelembe kell pedig vennünk azt is, hogy valakit kétféle okon és úton
mondhatunk valamely fekvő jószág urának. Először: birtok jogán; midőn valaki
valamely fekvő jószágot, úgy jövedelmének beszedésére, mint a jobbágyi
szolgálatok teljesítésére nézve nyilván, valóságos és békés uralmában tart. És
ez a mód az általános és mindenki előtt nyilvánvaló.
1. § Második úton, az öröklés jogánál és módjánál fogva mondunk valakit a fekvő
jószágok urának, a mikor valamely birtokjognak háramlása nyilván reá nézve; a
mint ez a nemzetség közel ágazatában levő egy apáról való, vagy osztályos
atyafiak fekvő jószágaira és birtokjogaira nézve áll. Példának okáért: noha az
egy apáról való atyafi, a másik szintén egy apáról való atyafinak életében,
miután köztük az osztály megtörtént, emennek fekvő jószágai valóságos uralmában
és birtokában nincsen, mindazáltal öröklési jog és uralma tényleg és közvetlenül
megvan, melynek erejénél fogva, miután az atyafi örökösök hátrahagyása nélkül
hunyt el, a tulélő és életben maradó atyafi, az elhalt atyafiaknak fekvő
jószágait egyszerűen, tudniillik minden törvényes iktatás és törvényes eljárás
nélkül, azonnal és közvetlenül magáénak követelheti és jogosan és méltán
hatalmába keritheti.
2. § És ha az elhunyt atyafi leányokat és feleséget hagyott maga után és fekvő
jószágai leányágat nem illetnek, úgy tudniillik, hogy sem előbb a korábban
elhunyt atyafi életében, sem elődeinek idejében ama fekvő jószágokban a nők
egyikének sem volt valóságos uralma akkor ezeket a leányokat kiházasításukig, a
feleséget vagyis özvegyet pedig addig, a míg férje urának nevével és czímével él
és özvegységének idejét tölti, épen azon a jogon és módon, a mint az elhalt
atyafi életében volt, élelemmel, ruházattal és a megélhetésre minden
szükségessel, a fekvő jószágok erejéhez képest, nevelni, ellátni, eltartani s
végre a leányokat tisztessségesen kiházasítani, szintugy a feleségét is (ha
akarja) férjhez adni s ezenfelül hitbérét és jegyajándékát a továbbélő atyafi
törvény szerint kiadni tartozik. Ugyanezt kell a szerződésekről vagy testvérré
fogadásokról is (a hol a szerződés nyilván tudva van) tartanunk; mert jóllehet
az előbb elhunyt atyafinak a saját ágyékából leszármazó örökösei nincsenek,
mindazáltal miután örököst helyettesitett, kit törvényes utódnak nevezünk, magva
nem szakad.
3. § De máskép áll a dolog azokra az atyafiakra nézve, a kik fekvő jószágaikban
és birtokjogaikban már hatvan, szász, kétszáz vagy még több év előtt
megosztoztak, s annyi idő óta leszármazásuk ágazatáról is alig van emlékezet,
hanem osztályos atyafiakul, mintegy csak névleg mondhatók. Mert ez esetben a
szerint a törvény szerint kell eljárnunk, a mint valamely elhaltnak
magvaszakadása okán a királyi felségtől felkért fekvő jószágokra nézve eljárni
szokás.
68. CZIM
Hogy a fekvő jószágok erőszakos elfoglalóit, azokból viszont erőszakkal kivetni
szabad
Tovább, ha valamely ember az ilyen fekvő jószágoknak és birtokjogoknak, a melyek
másra és nem reá háramlottak, erőszakkal uralmába tolakodik, behatol vagy bármi
módon beleelegyedik, akkor az, a kinek eme fekvő jószágokhoz öröklési hatalma és
joga van, azt a foglalót, egy egész év forgása alatt, azoknak uralmából erővel
és hasonló erőszakkal is kidobhatja és kirekesztheti. Mert e részben erőszakot
erőszakkal szabad megtorolni.
1. § Egy év letelése után pedig a foglaló ellen törvény útján kell eljárni és őt
az ilyen fekvő jószágok igazságtalan elfoglalása és bitorlása miatt rövid idézés
vagy értesítés mellett perbe lehet fogni; a mikor is az erőszakos foglalót épen
úgy, mintha valakinek saját kezén levő fekvő jószágát ragadta volna el, azért,
mert egy másiknak joghatóságát erővel és hatalmaskodással magához vette,
főbenjáró itélettel kell elmarasztalni; ha mindazáltal a felperes bebizonyítja,
hogy e fekvő jószágok utódlási jogon reá háramlottak.
2. § És ugyanezt kell tartanunk azoknak a birtokjogoknak erőszakos
elfoglalásáról is, a melyeknek valaki huzamos idő óta valóságos uralmában volt,
hogy tudniillik a birtokától megfosztott a foglalót egy év forgása alatt, ha
teheti, ugyanolyan erőszakkal kidobhatja és kiűzheti.
69. CZIM
A "nil juris" záradékról és arról, hogy mely fekvő jószágok szállanak ismét
vissza az ajándékozóra vagy eladóra
Továbbá tudnunk kell, hogy ha valamely bevalló-levél szövegébe ezt a záradékot:
"nullum jus nullamve juris et dominii proprietatem pro se reservando etc." akár
szándékosan, akár tudatlanaul betették, az olyan birtokjog, melyre nézve
tudniillik az ilyen bevallás történt, arra, a ki a bevallást tette (még ha az, a
kire jogát átruházta, örökösök nélkül halna is el) többé vissza nem tér és
vissza nem száll, hanem teljesen a királyi felség adományozása alá kerül.
1. § Ha pedig a bevallás némely javaknak kölcsönös és viszonos cseréje vagy más
örökös adományozása alapján, például szolgálatok jutalmazására (mint többnyire
szokás) vagy bármely más helyes okból bekövetkezett odaadás, ideiglenes
átruházás vagy lekötés alapján az említett záradék nélkül történik: akkor, ha
az, a kinek javára ama fekvő jószágoknak adományozása vagy bármely ideiglenes
átruházása történt, elhal és örökösöket s más törvényes utódokat hátra nem hagy,
e fekvő jószágok ismét s újból arra, a ki a bevallást tette vagy ama fekvő
jószágokat eladományozta, valamint annak örököseire s összes maradékaira
(minthogy az öröklési jognak tulajdonát és uralmát magának tartotta fenn s
magától másra örökre át nem ruházta) háramlanak s régi jogon tényleg
visszaszállanak és visszakerülnek.
70. CZIM
Mi a fekvő jószágoknak kölcsönös cseréje és miért gondolták azt ki?
Mivel pedig a fekvő jószágoknak kölcsönös cseréjéről említést tettünk: azért
tudnunk kell, hogy a fekvő jószágoknak kölcsönös cseréje az, mikor két vagy több
fél a birtokjogokat egymás közt kölcsönösen megcseréli s törvényesen egymásra
átruházza.
1. § Kigondolták pedig egyfelől békésebb állapot elérhetése, másfelől a nagyobb
jövedelemnyerés haszna végett.
2. § Mert igen sok embernek fekvő jószágai lakhelyüktől félreeső helyen, annyira
távol és messze feküsznek, hogy azoknak fentartására többet kénytelenek kiadni,
mint a mennyit azok jövedelméből nyerhetnek. Némelyeknek fekvő jószágai pedig a
hatalmasoknak veszélyes és erőszakos szomszédsága miatt a végpusztulásra
jutottak. Többen ismét az ilyentén fekvő jószágaik miatt folytonos perlekedésben
és viszálykodásban vannak, úgy, hogy ezek miatt még éjjel sem lehet nyugodalmuk;
úgy annyira, hogy sokkal több a veszteségük, mint a mennyi hasznot húznak
azokból.
3. § Ennélfogva bármely birtokos ember fekvő jószágaira és birtokjogaira nézve
joggal és szabadon tehet oly cserét, mely neki hasznos és előnyös, a minek fiai,
leányai vagy atyafiai ellenmondása egyáltalán útját nem állhatja.
4. § Mindamellett az a birtokrész, melyet neki cserébe adnak, a nemzetségi vagy
osztályos atyafiakra fog (a cserét tevő atyafi magvaszakadtával) háramlani,
éppen mintha az a másik birtokrész volna, melylyel ezt a kölcsönös cserét tette
és a melynek az utódlási jognál fogva azokra az atyafiakra kellett volna
szállania.
71. CZIM
Mi történik a csalárdul és szinlelve tett és létesült cserével?
Minthogy pedig a fekvő jószágok ilyen kölcsönös cseréjében többen igen sok
csalárdságot szoktak elkövetni és véghez vinni: némelyek ugyanis fekvő
jószágaikat atyafiaik sérelmére és kárára nem valósággal és igazán, hanem
tettetéssel és színleléssel szándékozván eladni és elidegeníteni, nehogy az
atyafiak az ilyen fekvő jószágokat a vásárlóktól, hogy ne mondjam uzsorásoktól,
a maguk részére visszakövetelhessék, maguknak tulajdoníthassák és
visszaszerezhessék, az egyszerű vagy kiváltságos bevalló-levelekben a kölcsönös
cserének (mely igazságos és helyes módon szabadon megtörténhetik) czímét vagy
színét beiratják és azt vallják, hogy a vásárló vagy uzsorás valamely félreeső
helyen, vagy akár talán közelbe levő és fekvő birtokjogot adott neki cserébe,
mindazáltal az ilyen birtokjogot uralmát csak rövid időre (hogy azalatt
csalárdságukat elpalástolhassák) vagy soha sem követelik maguk számára s így
azoknak atyafiait, a kikre az ily czímen elidegeníteni szándékozott fekvő
jószágok és birtokjogok öröksége néz, rászedvén, az örökségből kitudják, mivel
az a birtokjog is, a melyet a vásárló az eladónak szinleg és tettetve cserébe
adott, örökre a vásárlónál marad.
1. § Nehogy tehát úgy tünjék fel, mintha a csalárdság és álnokság valakinek
hasznára válnék, mihelyt az eladó s a fekvő jószágokat elidegenító atyafiai az
ilyen álnok cserének tudására jutottak, az ilyen fekvő jószágokat az atyafiak
kérelmére miután előbb eziránt a törvényes perbehivás megtörtént, az említett
módon elidegeníteni szándékolt fekvő jószágoknak csakis közbecsüje mellett, de
mindig csak egy nyolczados törvényszak alatt a birónak a felperes részére
azonnal vissza kell itélnie, adnia és iktatnia.
72. CZIM
Mikor nem lehet a cserét semmi módon visszavonni?
Továbbá, ha valamelyik atya vagy atyafi cserét tett és fiú vagy valamelyik
atyafi ezt a cserét tudva és törvényes ellenmondás vagy eltiltás nélkül
használta és az elcserélt fekvő jószágoknak jövedelmét valóssággal húzta, később
ezt a cserét a fiú vagy az az atyafi vissza nem vonhatja: mert e részben a
valóságos használat az átengedés és beleegyezés erejét ölti magára.
73. CZIM
Ha a cserénél pénzráadás is történt, vajjon az ilyen fekvő jószágok illetik-e a
leányágat?
Továbbá mivel a csere útján adott és kapott birtokjogok mennyiségre, jövedelemre
és értékre nézve egymásnak egyenlően mindenkor meg nem felelnek, azért többen, a
kiknek fekvő jószágai és birtokjogai csekélyebb becsüek és értéküek, azokra
bizonyos pénzösszeget szoktak ráadni, hogy a csere egyenlő legyen; a miért
némelyek úgy vélekedtek, hogy az ilyen birtokjogoknak (minthogy pénzráadás
történt) a leány- és fiúágat egyaránt kell illetniök. A mi nem áll.
1. § Mert a birtokjogok megtartását és következményeit nem a szerzés és
hozzájutás ága, tudniillik a pénzráadás, hanem annak gyökere és eredete szerint
kell megitélnünk; és azért ilyen esetben a leányágon levők az ő részüket csakis
a ráadott pénzből kaphatják ki. De maguknak a birtokjogoknak tulajdonossága és
öröksége a fiág részére épségben marad.
2. § És ez akkor igaz, ha az ilyen birtokjogok eredetüknél és gyökerüknél fogva
a leányágat nem illetik. Mert ha arra nézve: vajjon valamely birtokjog egyaránt
illeti-e a leány- vagy fiúágat vagy sem, kétség forog fenn, mindig az eredeti
levélhez kell fordúlnunk, melylyel e fekvő jószágokat szerezték és nyerték.
74. CZIM
Mire való a szavatosság vagy az előre vállalt mentesitő biztositék?
Egyébiránt, minthogy a fekvő jószágoknak és birtokjogoknak kölcsönös cseréjébe
többnyire be szokták irni és venni a mentesitő biztositékot, a melyet a római
jogtudósok szavatossági biztositéknak neveznek: ha tehát az egyik törvényesen
megkeresett fél az előre felvállalt védelmező és mentesitő biztositék mellett a
másik fele az ilyen cserélt birtokjogok uralmában bármely perlekedők és
törvényes megtámadók ellenében meg nem tarthatja, akkor az ő birtokjogait, a
melyeket a másik félnek cserébe adott, (ha megvannak) valósággal vissza kell
adnia és szolgáltatnia; ha pedig annak a félnek kezeiből talán máséba kerültek s
vissza nem szerezhetők, akkor a megkárosult félnek, a kit azoknak uralmában meg
nem tarthatott, mennyiségben, jövedelmezőségben és értékben az elidegenitett
jogokkal felérő, hasonló birtokjogokat kell adnia és szolgáltatnia.
1. § És ezt akkor tartsd igaznak, ha a mentesitő biztositékot a bevallólevelekbe
egyszerű és közönséges módon iktatták be. Mert különben, ha a mentesítés
felvállalásának záradékát bizonyos feltételekkel és módokkal tették belé és
nyilvánitották ki, akkor ezeket a kikötött feltételeket és módokat e részben meg
kell tartani.
2. § És ugyanezt értsd a többi birtokjogokról is, melyeket valaki mentesitő
biztositék alatt elidegenitett, vagy törvényesen aladott. Hogy ha az eladó a
fekvő jószágok vásárlóját azoknak uralmában meg nem tarthatja, akkor azok
helyébe minőségre, mennyiségre, jövedelmezőségre és értékre nézve hasonló fekvő
jószágokat kell adnia.
75. CZIM
Kiket értünk törvényes megtámadók alatt?
A törvényes megtámadóknak pedig a perlekedőket és a törvény utján fellépőket
kell vennünk és tekintenünk, nem pedig az erőszakos foglalókat s hatalmaskodva
eljárókat. Mert ilyenekkel szemben senki sem köteles mást az eladott jogokban
megtartani.
1. § Ha tehát a fekvő jószágoknak vásárlóját valaki az ilyen vásárolt fekvő
jószágokra nézve a törvény rendjén gátolja és perbe fogja, akkor eme fekvő
jószágok eladóját ügyének védelmére, mielőtt azt itélettel eldöntötték volna,
maga mellé törvénybe idézni tartozik.
2. § Mert ha törvénybe idézését elmulasztja és igy az ilyen birtokjogokat vagy
fekvő jószágokat törvényes uton elveszti, az eladó a mentesitő biztositék terhe
alól menekszik és fölszabadul s a vásárlót azoknak uralmában többé megtartani
nem tartozik.
76. CZIM
A szavatosságot vagy mentesitő biztositékot illető nevezetes kérdés?
Kérdés továbbá: ha valaki magára vállalta, hogy egy másikat valamely birtok
uralmában megtart és magát annak megtartására kötelezte s idők folytán a földek
valamely részecskéjét valaki határjárás utján vagy más czimen abból a birtokból
kiszakitotta és törvényes uton elkülönitette, a tettleges birtoklás épségben
maradása mellett: vajjon a felvállaló tartozik-e a másikat a földnek eme
részecskéjében is megtartani?
1. § Feleld, hogy nem tartozik. Mivel ő azt a birtokot, minden törvényesen
ránéző haszonvételeivel és tartozékával együtt, a másikra ruházta; és ily módon
vállalta magára, hogy őt annak uralmában megtartja, a fekvőség ama részecskéje
pedig a birtokhoz törvényesen nem tartozott; és igy maga az eladó is ama
részecskére nézve rosszhiszemü birtokos volt. Ezért ő másnak jogait el nem
adhatta, a minthogy el sem adta, e záradék erejénél fogva: "Ad candem
possessionem de jure spectantibus, et pertinere debentibus etc."
2. § Hacsak netán magát akképen nem kötelezte, hogy a másikat ugyanazon
határvonalakkal és barázdákkal fogja annak uralmában megtartani, a melyekkel ő
maga is azt a birtokot hatalma alatt és uralmában tartotta, mert ebben az
esetben az elvesztett föld helyébe a másiknak egyenértékű földet tartozik adni.
77. CZIM
Hogy a fekvő jószágoknak ajándékozói és eladói azoknak birtokosai ellen
keresettel saját személyükben nem léphetnek fel.
Azt az egyet meg kell azonban jegyeznünk, hogy az előbb emlitett mentesitő
biztositékot mindig kivül álló és idegen perlekedőkre, törvényes követelőkre és
felperesekre, nem pedig magukra a fekvő jószágok ajándékozóira és eladóira kell
érteni: a mint magam is láttam, hogy némelyek, a kik fekvő jószágaikat másra
ruházták, ugyanezen fekvő jószágok birtokosai és urai ellen saját személyükben
inditottak keresetet és támasztottak pert, mintha azokat eme fekvő jószágok
uralmában meg nem tarthatnák, ezáltal azon fekvő jószágokat ismét a magok
részére óhajtván megszerezni, a mit soha sem kell megengedni.
78. CZIM
Miképen határozzuk meg az elévülést és hány év lefolyása szükséges ahhoz az
esetek különféleségéhez képest?
Minthogy úgy az örökös fekvő jószágokra nézve, mint a zálogos birtokjogokra, sőt
a hatalmaskodásokra nézve is, gyakran szoktak a törvény előtt elévülésre
hivatkozni, azért az elévülésről egyet-mást szükségképen el kell mondanom.
Először is annak mibenlétéről, azután pedig tartamáról és különféleségéről.
1. § Tudnunk kell tehát, hogy az elévülés annak az időnek eltelése, melyet a
törvény a fekvő jószágok jogszerű megtartására és visszaszerzésére nézve
megállapított.
2. § Mely az eladott, elfoglalt, vagy bármiképen elidegenitett királyi fekvő
jószágokra és birtokjogokra nézve száz, az egyháziakra nézve negyven, a
nemesiekre nézve harminczkét, a polgáriakat illetőleg pedig tizenkét év
lefolyásával telik le.
3. § A hatalmaskodások dolgában pedig hasonlóképen harminczkét év időtartam
szükséges az elévüléshez.
4. § A falusiak között azonban az elévülés csak egy egész évre és egy napra
terjedő határidőt foglal magában.
5. § A nemzetségi és osztályos atyafiak között pedig a birtokjogokra (kivéve a
hatalmaskodásokat), valamint a hitbéreknek és leánynegyedeknek részökről
teljesítendő fizetésére nézve, elévülésnek soha sincsen helye.
6. § Az egyházi törvényszék előtt pedig máskép hivatkozz az elévülésre. Minthogy
azoban nem czélom az egyházi törvényszékről értekezni, azt hallgatással
mellőzzöm s azokra hagyom, a kikre annak meghatározása tartozik.
7. § Egyébiránt, habár igen sok tudósnak az a közös véleménye és állítása, hogy
a határigazítás és zálogos jogok dolgában sincs helye az elévülésnek, mégis,
mivel ezt az állítást föntartás nélkül nem érthetjük, hanem annak módja szerint
meg kell vizsgálnunk, azért azt alább, a maga helyén, világosan meg fogom
magyarázni.
79. CZIM
Minő időközökben nem foly az elévülés, s mikor nincs helye annak
Tudnunk kell azonban, hogy ha valaki véletlenül a törökök, sarancénok, tatárok,
vagy más hitetlenek kezébe és fogságába esik s ottléte az elévülés idejét
túlhaladja, akkor ebben az esetben az elévülés mit sem ér; hanem a fekvő
javaitól megfosztott nemes, miután ismét haza kerül, azokat törvény útján
visszaszerezheti, az elévülés őt ebben meg nem akadályozhatván.
1. § És ha a királyi felség valakit számkivetésre itélnek és a fiú is, talán a
fejedelemtől féltében, vagy gyermeki kegyeletből atyjával menne és azalatt a míg
ott tartózkodik, az ő jogainak idegen kézzel történt elfoglalására nézve, az
ország nemeseinek jogait átruházó elévülés ideje legördülne és betelnék: a fiú
(kinek atyja bűneiért nem kell lakolnia) visszatérvén, osztályrészébe eső
elidegenített fekvő jószágait, az elévülés ellent nem állván, magának
visszaszerezheti.
2. § Mely elévüléseket még perinditás nélkül is, tiltó és ellenmondó levelekkel
ki lehet zárni.
3. § Mert mai napság a perinditás ideje sem terjed tovább ama harminczkét évnél.
És ha ezalatt a per folytatása abban maradt, ezt amaz időre elteltével újból
kell megindítani.
80. CZIM
A zálogos birtokjogokról általában
Miután a fentebbieknek a birtokjogok tulajdonságait és az örökségeket és ezek
különböző nemeit megmagyaráztam, most még a zálogos jogok rendjéről és
mibenlétéről kell szólanom.
1. § És ámbár a zálogos birtokjogoknak nem csak birtokában és uralmában lenni
kárhozatos és az üdvösséggel ellenkező dolog, hanem azokról valamit még írni is
irtózatosnak látszik, mégis minthogy a római császári és polgári törvények ennek
használatát megengedik, azért ez a veszedelmes szokás ebben az országban és
alávetett részeiben nagyon meggyökerezett s erősen elharapódzani kezdett,
úgyannyira, hogy ha a többi közt eziránt hozott országos végzeményben kiszabott
büntetés némelyeket vissza nem rettentene, még az őket illető pénz letétele s
kifizetése után sem gondolnának valaha arra, hogy azokat a zálogos fekvő
jószágokat és birtokjogokat visszabocsássák, hanem saját lelkük veszedelmére
addig a meddig lehet viszszatartanák: ennélfogva elhatároztam, hogy magának az
elzálogításnak módjáról és erejéről egyet-mást ide iktatok.
81. CZIM
Mi a fekvő jószágok elzálogosítása és hányféleképen értsük azt?
A honnét tudnunk kell, hogy a birtokjogok elzálogítását kétféleképen értjük:
ahhoz képest tudniillik, a mint az elzálogosítót vagyis a zálogba adót, vagy
pedig a hitelezőt, azaz a zálogba vevőt tekintjük. Az elzálogítás tehát, a
zálogba adót tekintve az, midőn valaki saját jogát, a szükségtől kényszerítve,
másnak ideiglenesen használatul átengedi. A hitelezőt, vagy zálogba vevőt
tekintve pedig az elzálogosítás: valamely idegen jognak időre szóló veszedelmes
és kárhozatos magánál-tartása, a jövedelmek szedése és a tőkeösszeg
visszakövetelése mellett.
1. § És ezek a meghatározás nem arra czéloz, hogy valaki a zálogos fekvő
jószágoknak jövedelmét és hasznát húzza és azonfelül még a tőkeösszeget is
visszakövetelje, sőt inkább, megbélyegzi és kárhoztatja az efféle
visszakövetelést és haszonvételt. Mert tudnivaló, hogy a ki ilyen módon
használja a zálogos fekvő jószágokat, az nyilván uzsoráskodik.
2. § Ha ellenben minden jövedelmet (kivételével a költségeknek, melyeket azoknak
a jószágoknak föntartására azoknak igazi ura is tenni kénytelen volna), a
tőkeösszegbe beszámítana, ilyen módon a zálogos fekvő jószágok megtartása nem
kárhozatos, hanem igen dicséretes dolog volna és a hitelező ezáltal
bebizonyítaná, hogy felebarátja javára kegyeletes munkát végzett.
82. CZIM
Miképen kell érteni azt, hogy a zálogos fekvő jószágokra nézve elévülésnek nincs
helye
Minthogy pedig már általános közmondássá vált, hogy zálogügyekben nem lehet
elévülésre hivatkozni s ezt meg sem kell engedni, mely közmondásnak jelentését
azonban nem egyszerü értelemben kell vennünk, hanem mivel a közvetlenül
előbocsátottak szerint a zálogitásnak kétféle jelentése van, tudniillik más az
elzálogitóra azaz átadóra s ismét más az átvevőre nézve:
1. § Tehát az a kijelentés egyedül az átadóra, vagyis elzálogítóra nézve igaz,
és csak reá nézve értjük azt megengedhetőnek: ellenben a hitelezőre vagyis az
átadóra nézve, azt egészen el kell vetnünk.
2. § Mert igen sokan szokták, szükségtől kényszeritve, fekvő jószágaikat zálogul
lekötni, melyeket haláluk napjáig vissza nem válthatnak; s az apa vagy atyafi
elhalálozván, a fiúk vagy atyafiak is, akár mivel szegénységük gátolja, akár
gondatlanságuk és restségük miatt, néha meg azért is, mert távol és igen messze
fekvő vidéken és feljebbvalók szolgálatában vannak lekötve, vagy egyébként az
országon kívül foglalatoskodnak, az elévülésnek éveit és határidejét (nem
váltván ki az ilyetén zálogjogokat) jóval el szokták mulasztani; és ilyen
esetben az átadóra nézve az elévülésnek nem kell helyet adni.
3. § Mert, ha a zálogba adó vagy elzálogító nemeseknek fiai vagy atyafiai és
azok örökösei bebizonyíthatják, hogy azok a zálogba adott fekvő jószágok és
birtokjogok zálogczímen kerültek idegen kézre és azokat maguknak visszaszerezni
és kiváltani akarják, akkor a zálogos jogoknak birtokosa, mit sem használván az
elévülés akadálya (ha mindjárt az elévülési idő közben kétszeresen,
háromszorosan vagy többszörösen lejárt is) még ha az a birtokos (hogy ne mondjam
uzsorás) azokat a zálogos fekvő jószágokat időközben netalán királyi jog czímén
a maga részére felkérte volna is, azokat a fekvő jószágokat visszabocsátani
tartozik.
4. § És ha azt állítja, hogy azokhoz a fekvő jószágokhoz valami joga van, ezt
birtokon kivül törvény útján kell keresnie.
5. § És ezt arra értsd, ha az elzálogító azokat a fekvő jószágokat az
elzálogítás megtörténte után annak a birtokosnak örökös joggal le nem kötötte.
Mert ebben az esetben nem tartozik azokat a jószágokat visszabocsátani, hanem ha
az elzálogitónak fiai vagy atyafiai azt hozzák fel, hogy ama jószágokat az ő
sérelmükre örökös joggal le nem köthette vagy el nem idegeníthette, akkor azokat
a fekvő jószágokat és birtokjogokat ugyanazon perrel kell visszakövetelniök, a
melylyel az örökségi jogokra nézve szokás föllépni.
6. § Mert kettős czímen, tudniillik zálog- és örökös jog czímén egyszerre
valamely birtokjogot senki sem tarthat kezén, hanem mihelyt valaki annak
birtokát örökös jog czímén kezdette meg, az elzálogítás ereje azonnal megszünik
és teljesen elenyészik.
7. § Ámde némelyek, kik azt a mondást, hogy zálogos ügyek, jogok és javak
tárgyában nem kell elévülésre hivatkozni, fonákul, helytelenül és rosszul
magyarázzák és annak ilyetén értelmezése fáradoznak, hatvan, hetven, száz és
ennél több évvel ezelőtt készült és kelt zálogos levelek alapján a főpap és báró
uraknak és az ország nemeseinek sok fekvő jószágát és birtokjogát iparkodnak az
előbb említett zálog czímén maguknak elsajátítani és bitorolni.
8. § Ennélfogva tartsuk eszünkben, hogy minden ilyen az elévülés idejét
túlhaladó régi és elavult zálogos levelet (ha a felperes és a fekvő jószágok
keresője arra nézve, hogy őt azokból a zálogos fekvő jószágokból és
birtokjogokból hatalmasul kidobták, vagy azokat tőle jogtalanúl elvették,
törvényes és elfogadható bizonyítékot és írásba foglalt bizonyítvány fel nem
mutathat) hatálytalannak és teljesen erőtlennek kell tekinteni és nyilvánítani.
9. § Azonban annak kimutatására, hogy ama fekvő jószágokból ilyen erőszakos és
jogtalan úton dobták ki és fosztották meg azoktól, hatvan évig és nem tovább
terjedő időn belül a tanúbizonyságot is (ha a felperes elégségest és
törvényszerűt tud előállítani) el kell fogadni.
10. § Mert az elzálogító a maga hitelezőjét gyakran az egész pénzösszegre nézve
kielégíti, a melyet tudniillik fekvő jószágát zálogba adta, mindazáltal magát a
záloglevelet nem kaphatja mindenkor vissza, hanem csak a kielégitésről szóló
felmentő, azaz: nyugtató levelet adnak neki, a mely gyakran elvész, főképen ha
történetesen annak az embernek magva szakad és fekvő jószágai a királynak vagy
királyi adományozás következtében, vagy egyéb uton is, másnak kezére szállanak
és jutnak. Ilyen esetben tehát az elzálogitó halálával és magvaszakadtával, a
régi zálogos levelek ellenében senki sem tartozik a nyugtató levelet előmutatni
s különösen nem az idegen, ha csak azt nen lehetne bizonyitani, hogy valaki a
zálogos jogot (mint előbb emlitém) birtokosa kezéből igaztalanul és erőszakosan
ragadta ki, mert nem látszik igazságosnak, hogy ezt ilyen módon pénzétől
megfoszszák, mivel a vagyon vagy birtok e részben a maga terhével száll át.
11. § Mégis, ha eszébe jutna, hogy a tőkeösszeget rajta már felhajtotta, inkább
azon igyekezzék, hogy a zálogot átengedje s arról lemondjon, semmint hogy lelkét
veszedelembe döntse.
83. CZIM
Hogy a birtokjogokat közbecsüjökön tul nem lehet elzálogítani
Azt az egyet azonban vedd eszedbe, (a mint már föntebb is röviden érintém) hogy
bármely úr, mágnás, nemes és birtokos ember, akármilyen rendű, rangú, méltóságú
vagy jelességű is legyen az, birtokjogait ezek közbecsűjének értékén túl,
zálogczímen, semmi esetben le nem kötheti.
1. § Ha mindazonáltal netalán igaz és közbecsűjökön túl kötnék le valakinek,
akkor az maga, a ki lekötötte saját életében, csak úgy válthatja magához azokat,
ha a kapott pénzösszeget leteszi és visszafizeti.
2. § Az elzálogítónak fiai vagy atyafiai pedig, a kiket tudniillik az ilyen
visszaváltás illet, azokat az ő halála után, sőt még életében is, az
előbocsátott közbecsű árán válthatják magukhoz, mindig szem előtt tartván az
eladásnak vagy elzálogításnak előbb megmagyarázott eseteit.
3. § A közbecsű alatt pedig ezen a helyen nem ökröket, lovakat, teheneket,
juhokat vagy egyéb ilyen könnyen eladható dolgokat kell értened, hanem a zálogba
adott fekvő jószágokat és birtokjogok értékét, a mennyire tudniillik, a
megejtett közbecsű szerint, beleértve a földeket, erdőket, réteket és egyéb
tartozékokat meg haszonvételeket is (a mint föntebb is megjegyeztem) azoknak a
fekvő jószágoknak becse megy. Mert a pénz-fizetésnek az ilyen becsűhöz képest
kell utóbb történnie.
84. CZIM
A határelkülönítésről és igazításról általában
Továbbá mivel föntebb azt mondám, hogy a határigazításra nézve sincs helye az
elévülésnek, azért a határjárásról és igazításról is egyet-mást röviden előadok.
1. § Miért is tudnunk kell, hogy miután e nemes Magyarországban a királyi szék
kormány megerősödött és a magyar nemzet a szentlélek kegyelmének ihletéből és
igazságnak ismeretéhez és az igaz hit vallásához jutott, Szent István dicsőséges
királyunk és apostolunk, úgyszintén a híres és kegyes Szt. László király,
továbbá Magyarországnak sok megdicsőült és fönséges királya, tudniillik
amazoknak utódai, a királyi várakhoz, mintegy az ország szent koronájának
joghatóságához tartozó igen sok földet (melyeket most birtoknak nevezünk)
azoktól elszakítván, részint monostoroknak és egyházaknak örökös alamizsnául,
részint vitézlő szolgáiknak, (kiket ma már nemeseknek hivunk) szolgálataik
fejében minden időre örökségül adományoztak.
2. § Mely földeket az ilyen adományozás idején más földektől határelkülönítéssel
is kiszakították.
3. § Azután ez ország bárói, mágnásai és nemesei szaporodván, némelyek közülök
egy földnek vagyis birtoknak határai között gyakran két és néha három vagy több
falut is megszállattak és megtelepítettek és népséggel és lakosokkal
ékesítettek, néha e faluk határait egymástól el sem különítvén, hanem csakis a
haszonvételre nézve állapítván meg közöttük bizonyos mértéket; olykor azonban
határjelek felállításával egymástól el is különítették.
4. § Midőn tehát idő haladtával ama báró urnak, mágnások, és nemesek fiai és
örökösei a birtokjogokat maguk közt felosztották, egynek egy, másnak más falu
esett és jutott osztályrészül. Utóbb ezek elhalván s gyakran magvuk szakadván,
az ilyen falu és birtokok a határlevelekkel együtt Magyarország megdicsőült
királyainak adományából vagy egyébként különböző emberek kezébe kerültek. Ekként
keletkeztek az első határjárási és igazítási villongások.
5. § Mert azok, a kiknek az ilyen határlevelek az ezen leveleket illető fekvő
birtokkal együtt jutottak kezükre, az ilyen egy határba foglaltság okán, levelük
erejénél fogva, úgy vélekedtek, hogy más faluk és birtokok is tartoznak ő
hozzájuk. A legújabb időkben pedig azért is kezdettek, a határigazításokban
különféle viszálykodások támadni, mert a hatalmaskodás és erőszakoskodók mások
földeit nyilvánságosan elfoglalták és elvették.
85. CZIM
Mikép értjük azt, hogy a határigazitásban elévülésnek nincs helye?
Ámbár tehát a határigazításban nincs helye az elévülésnek, mindamellett a külön
birtoktesteket, melyek bárminő határlevélben kitett határok közt feküsznek
(főképen az előbocsátott esetekben) az ilyen határlevelek erejénél fogva semmibe
venni és elfoglalni nem szabad.
1. § Mert annak, a kié a föld vagy határ volt, a külön birtokos alapítása és
megszállása idején kellett volna (nehogy ott falut vagy majort állítsanak)
ellentmondania és tiltakoznia.
2. § Hanem az ilyen külön birtoktestre és birtokra nézve, mely (mint mondám), a
határlevelekben kitett határok közt fekszik, a rendes biró igazságos és
méltányos megszabása szerint és ahhoz képest a mint az efféle falu vagy birtok
jobbágyai és lakosai a földeknek, erdőknek, hegyeknek, szőlőhegyekek és réteknek
hosszú időn át használatában és valóságos uralmában voltak; kell a határokat
elkülöníteni és ama jobbágyok használatára elégséges földet, erdőt, cserjét,
hegyet, szőlőhegyet, vizet, rétet és kaszálót is odacsatolni; az efféle
határlevelek egyéb záradékai pedig a felperes javára épségben maradnak.
3. § Egyik-másik földnek, erdőnek, szőlőhegyeknek és rétnek a zömétől,
tudniillik a népesült falutól, bármely módon apránkint elszakított és elfoglalt
részecskéit és térmennyiségét pedig a határlevelek erejénél fogva (de csak
akkor, ha e levelek törvény rendje szerint készültek) a fölperes az
elszakasztott és elfoglalt rész mennyiségéhez és becsüjéhez képest, hitletétel
mellett, visszaszerezheti és a fő birtoktesthez (ez ország régi és törvényerőre
emelkedett szokása ezt úgy rendelvén) visszacsatolhatja s kell is csatolnia,
bármely elévülésre való hivatkozás ennek útját nem állván.
4. § Mikép kell pedig az efféle földeket, erdőket megbecsülni, s hogy mit érnek
két vagy három vagy több hold föld és a kaszálók vagy az erdők, azt alább a
becsük sorában világosan leírva találod.
86. CZIM
Mely határleveleknek van és melyeknek nincs erejük?
Tudnunk kell továbbá, hogy a határjárások és az e tárgyban készült levelek körül
igen sok csalás és nyilvánvaló botrány szokott előfordulni.
1. § Igen gyakran szokott ugyanis történni, hogy némelyek üdvösségükről és
becsületükről megfeledkezve, miután a királynak vagy az ország más rendes
biráinak "Dicitur nobis etc." záradékkal kelt határjáró leveleit kézhez vették,
a végrehajtásra, vagyis a határjárásra kiküldött királyi vagy nádori embert,
vagy valamely káptalannak avagy conventnek erre kirendelt bizonyságát pénzzel,
vagy ajándékokkal megvesztegetik; azoknak jelentéstétele alapján (a nélkül, hogy
a másik félnek, a kire nézve tudniillik azt a hamis jelentést tétették, hogy
földjeit bejárták, erről csak legkisebb tudomása is volna) a maguk részére
kiváltságlevél alakjában olyan határleveleket készíttetnek és vesznek ki a
káptalantól vagy conventtől, a minőket akarnak; és azután ezeket a leveleket
maguknál elrejtik és magát a határjárást tíz, tizenhat és néha húsz, meg ennél
több év folyamán keresztül is, mély hallgatással mellőzik és végre, a mikor
talán már a királyi, káptalani és conventi emberek, de meg azok a szomszédok és
egy határban lakók is, kiknek neveit a határlevelekbe álnokul beiktatták,
elhaltak, a határjelentés ezek alapján nyilvánosan és most már törvény szerint
végrehajtják és ily módon maguknak jogtalanul és álnokul igen sok földet
elsajátítanak.
2. § Hogy ezek kárhozatos kapzsiságának útját vágjuk és a levelekből a valóság
kitünjék: az ország rendes biráinak vagy itélőmestereiknek a királyi vagy
nádori, káptalani vagy conventi emberek jelentéstétele alapján kelt efféle
(Dicitur nobis záradékú) leveleket mindig szorgos vizsgálattal, figyelemmel és
gonddal meg kell rostálniok és arra nézve, hogy a felperes ezekkel élt-e, vajjon
tudniillik e levelek alapján az azokban kijelölt és foglalt földeket a
megtörtént határjárás után valamikor uralmában tartotta és használta-e, a
valóságot ki kell nyomozniok. És ha bebizonyul, hogy ezeknek semmiféle
használatában és uralmában nem volt, akkor világos, hogy ezek a levelek
helytelenül és az ország törvényes rendje ellenére készültek és ennélfogva
hatálytalanok.
3. § Ellenben azokat a határleveleket, melyek az ország valamely rendes
birájának törvényes meghagyására, nemkülönben a két, vagy három vagy több fél
között (ezeknek egyetértésével) törvényesen végbement határjárás alapján,
továbbá, melyek az egyesek közt történt egyesség vagy bevallás alakjában keltek,
hacsak mások jogait vagy földeit maguk között jogtalanul meg nem osztják avagy
be nem bizonyul, hogy azokat megosztották; de meg azokat is, melyek közönséges
és szokásos határjárásból készültek és keletkeztek, a melyet tudniillik a király
vagy nádor és valamely hiteles hely emberei a birtokjogok vagyis a bejárt földek
szomszédjainak és határosainak, különösen azoknak jelenlétében, a kiket azok a
földek illetnek, vagy a kik tudvalevőleg azokra a földekre nézve legalább
szomszédosak, mindenki szeme láttára nyilvánosan és törvényesen hajtanak végre,
mindig hatályosaknak tekintjük és állandó erővel ruházzuk fel.
4. § A Magyarország bármely törvényes király urának adományleveleiben megjelölt
és körülírt határvonalakat és elkülönítéseket is mindig megtartjuk. És ez akkor
áll, ha az efféle földeket vagy birtokokat az adományozás vagy
határmegkülönböztetés megtörténte után más és különböző földekre vagy birtokokra
fel nem osztották, vagy használat és uralom alapján határok szerint külön nem
szakították.
87. CZIM
Mit kell tartanunk azokról a földekről, melyeket a folyam árja szakasztott el?
Továbbá, mivel igen sok városnak, falunak és birtoknak, valamint sok
mezővárosnak és pusztának határait és határvonalait folyamok és folyóvizek
különítik el, veszik körül és zárják be, az ilyen folyamoknak kiáradása és ereje
pedig igen gyakran nagy darab földet, rétet és erdőt elszakít és egy másik,
szomszédos város, mezőváros vagy birtok területéhez sodor, és ezt azokkal
megnöveli, mert a folyam futása és rohanása a maga rendes folyásából, medréből
és útjából igen gyakran más, új mederbe szokott elhajolni és térni; azért
némelyek az gondolták és vélték, hogy az ilyen földeknek, réteknek és erdőknek,
melyek tudniillik a víz folyásának és útjának vagy medrének változásánál fogva a
másik, szomszédos város és mezőváros vagy birtok területéhez estek és szakadtak,
azontúl ehhez a városhoz vagy mezővároshoz, avagy birtokhoz kell tartozniok és
ezt kell illetniök, azt vitatván és állítván, hogy határaikat a folyóvíz folyása
és útja és medre szabja meg, a mit nem kell tartanunk.
1. § Mert ilyen módon igen sok csalás következhetnék be, és a vizeket vagy
folyókat rejtekcsatornákon és néha igen csekély árkokon át, vagy gátak
állításával és töltések által mindenki olyan helyre vagy mederbe vezethetné le,
a milyenbe inkább akarja és ezáltal másnak földeit, erdeit, vagy rétjeit igen
könnyen bitorolhatná.
2. § Igy tehát ellenkező véleményben kell lennünk, hogy mivel a folyóvíznek,
vagyis a folyamnak, különösen pedig a hajókázhatónak jövedelme nagy becsértékű:
azért bármerre is térjen el és folyjon le a víz vagy folyó, az a város, vagy
mezőváros, avagy birtok, a melynek területéről az másiknak földére vagy
területére hajlik el vagy tér át, ezáltal maga jövedelmeitől, úgymint:
malmaitól, gázlóitól, vámjaitól, halászatától és egyéb haszonvételeitől el nem
esik: hanem a mint előbben, a mikor a folyó a maga igazi, szokott és régi útján
folyt, úgy azután is, a mikor már más, új mederbe hajlott, a maga jövedelmeit és
haszonvételeit teljesen szabadon használhatja és élvezheti.
3. § Az erdők, rétek és földek azonban egyedül azéi lesznek, a kiéi előbben
voltak és a ki azoknak békés uralmában volt. Innen van az, hogy némelyeknek
mások földein és területein saját földeik és rétjeik vagy erdeik megvédésére
gátaknak és töltéseknek készítését megengedik, hogy tudniillik saját földeiken
és területeiken a vizek kiáradása és ereje miatt kárt ne szenvedjenek. De evvel
nem értjük azt, hogy ezáltal az ilyen idegen földeket maguknak elsajátíthatnák.
4. § Hasonló áll az olyan folyók vizére épített malmok gátjaira és töltéseire
nézve, melyeknek egyik fele az egyik, másikba pedig a másik birtokosnak vagy
falunak áll szolgálatára. Ha mindjárt valaki azoknak végét más földjéhez
erősíti, a mit a törvény meg is enged (csakhogy az ilyen töltés a másik félnek
nyilvánvaló kárt okozni ne látszassék) ezáltal mégsem bitorolja sem a folyót,
sem a másiknak földét, hanem ez az ő igazi uráé marad.
88. CZIM
A negyedjog meghatározása és hogy kinek részére kell azt fizetni?
Miután a birtokjognak úgy örökösjogon, mint zálog czímén való megtartását, de
meg a határjárásokat és igazításokat is előzőleg leírtam: következőleg már a
leánynegyedről vagyis a negyedjogok, valamint a hitbérek és jegyajándékok
fizetéséről és visszaadásáról kell értekeznem.
1. § S itt tudnod kell, hogy a negyedjog, az a birtokjog, melyet a hajadonoknak
és asszonyoknak az apai örökségi fekvő javakból és jogokból a nemzetségi
leszármazás jeléül, nem örökösen vagy örökségképen, hanem a visszaválthatás
kikötése mellett és ennek feltétele alatt adnak ki.
2. § Miért nem illetik pedig a nőágat a közszolgálatokkal szerzett apai
birtokjogok és miért nem részesedhetnek azokban a leányok egyaránt a fiúkkal és
törvényes örökösökkel és hogy mely fekvő birtokokból kaphatnak örökrészt, azt
fentebb, a hol az örökösöknek az apai fekvő jószágokban való örökösödését írtam
le, nyilván megtalálod.
89. CZIM
A negyedjogok vagyis a leánynegyed kifizetésének módjáról
Meg kell jegyeznünk, hogy bármely báró, mágnás vagy nemes, legyen neki bár egy,
vagy tíz, avagy több leánya, ezeket a leánynegyednek egyszeri fizetésével
kielégítheti, akként tudniillik, hogy összes apai birtokjogait valamennyi
haszonvételük és mindennemű tartozékaikkal együtt négy igazságos és egyenlő
részre különíti és az egyik negyedrésznek, a mely tudniillik negyedjog fejében
jár, árát közbecsü útján meg kell szabni és állapítani, a mely becsünek sora
szerint egy és ugyanazon fizetéssel, de készpénzben és nem a könnyen eladható
ingókban, minden leányágat a negyedjogra nézve ki kell elegítenie.
1. § Ennek a negyedrésznek tulajdona és öröksége pedig a többi negyed- vagyis
birtokrészekkel együtt minden időre a fiúknak és örökösöknek marad meg.
2. § Akármelyik leány pedig, ha akarja, negyedjogát külön-külön követelheti. De
az örökösöknek, a kiktől azt követeli, óvatosaknak kell lenniök, nehogy egynek
fizessenek annyit, a mennyit többnek kell fizetniök.
90. CZIM
Hogy abban az esetben, ha az egyik leánynak a leánynegyedet megadták, a másik az
örökséget még perelhetik
Ha pedig a leánynegyedet az egyik leánynak perlekedés és az apai birtokjogok
dolgát illető levelek és okiratok előmutatása nélkül ki is fizették: a másik
leány (ha akarja) mind a mellett azoknak az apai birtokjogoknak tulajdona és
öröksége iránt az érdekelt féllel a törvény előtt perlekedhetik és annak, vajjon
azok a jogok a leányágat illetik-e vagy sem, végére mehet.
91. CZIM
Hogy a hajadon leányok bevallásokat nem tehetnek
De, mivel a leányokat, könnyű gondolkozásuk miatt többnyire tévutra vezetik,
azért a hajadonok, még ha törvényes és teljes kort értek is, magukra vagy
utódiakra, vagy atyafiakra nézve sérelmes, örök, vagy ideiglenes bevallásokat
soha sem tehetnek.
1. § Innen van az is, hogy a hajadonokat kiskorú atyjukfiainak gyámságára nem
bocsátják és az ország szokása szerint a gyám tisztét nem viselhetik.
92. CZIM
Miképen maradjanak a hajadonok kiházasításnak idején belül az apai házban?
Milyen módon kell pedig a még pártát viselő lányoknak nemzőik halálával férjhez
mehetésük idejéig az apai ház és birtokjogokban maradniok, és mikép kell őket
utóbb azokból kiházasítani, arra nézve föntebb, a hol az elhaltak magvaszakadása
czímén felkért fekvő jószágokról értekeztem, világos tanúságot meríthetsz.
1. § Az pedig, hogy a leánynegyedet miképen kell becsülni és hogy mit ér egy
vár, nemesi udvar, jobbágytelek, alább, a becsük során tisztán ki fog tünni.
93. CZIM
A hitbér és jegyajándék meghatározása
Továbbá a hitbérek és jegyajándékok fizetésére nézve szükséges megjegyeznünk
azt, hogy ámbár a hitbér: "dos" (a melyből a "dotalitium" szó ered) és az
ajándék meg a jegyajándék egymástól nagyon különböznek, mi mégis a kifejezés
összezavarásával a hitbért és ajándékot egybevéve "dotalitiumnak" vagy csakis
"dos"-nak, azaz hitbérnek mondjuk. S ez nem egyéb, mint a mit a feleségnek
szűzessége vesztéseért és elhálásáért a férjnek javaiból adnak.
1. § Jegyajándéknak pedig mindazokat az ingó javakat nevezzük, melyeket a férj
vagy szűlők, vagy az atyafiak, vagy bárki más, a menyegző vagy eljegyzés avagy
kézfogás szertartásának idején adnak a nőnek.
2. § A honnét tudnunk kell, hogy a hitbér, országunk régi és törvényerőre
emelkedett szokása szerint, a törvényesen férjhez adott nőknek díja, a melyet a
férjek fekvő jószágaiból és birtokjogaiból, s állásuknak megfelelően házassági
kötelességűk teljesítése fejében szokás nekik adni.
3. § Mert a hitbér fizetése a férjek állásának és méltóságának kitünősége és
fekvő jószágaik meg birtokjogaik mennyisége szerint váltalkozik és történik;
példának okáért, valamely báró özvegye többet kap hitbér fejében, mint valamely
mágnás özvegye, szintúgy az olyan nemes özvegyének, a kinek száz vagy ötven
jobbágya van, hitbér czímén több jár, mint egy másik nemesének, a kinek
jobbágyai száma kisebb.
4. § Mert ha a férj bárói tisztet viselt, akkor az asszony száz girát, ha pedig
mágnás vagy csak név szerint volt báró és bárói tisztet nem viselt, vagy ha
előkelő nemes, vagy vitézlő és ötven vagy több népes jobbágytelke volt, özvegye
ötven gírát kap hitbérül, minden gírát négy magyar forinttal, vagy most folyó
pénz szerint négyszáz dénárral számítván.
5. § Egyéb, alsóbb rendű és rangú nemesek özvegyei, pedig férjeik fekvő
jószágaiból és birtokaiból nagyobb vagy kisebb mértékben, tudniillik a fekvő
jószágok mennyiségéhez képest, közbecsü mellett (bele nem értve ebbe a
szántóföldek, erdők, rétek és egyéb tartozékok és a fekvő jószágok külső
jövedelmeit) kaphatják ki hitbérüket.
6. § Az asszony halálával pedig hitbérét az keresheti és követelheti magának, a
ki a vérrokonság ágán hozzá legközelebb áll.
94. CZIM
Kik az ország igazi bárói hivataluknál fogva s kiket értünk ez elnevezés alatt?
Hogy pedig a bárók tisztsége és elnevezése felől kétség ne támadhasson, jónak
láttam azok neveit ide iktatni.
1. § Az igazi bárók tehát, kiknek neveit a végzeményekbe a királyi megerősítő
levelekbe régtől fogva be szokták iktatni, ezek:
2. § Az ország nádora, az országbíró, Dalmátia, Horvát- és Tótországok bánja, az
erdélyi vajda és székely ispán, a szörényi bán, mert a macsói bánságot a törökök
a mi időnkben megszüntették. Továbbá a királyi és királynői tárnok, ajtónálló,
pohárnok, asztalnok és lovászmesterek, nemkülönben a temesi és pozsonyi ispánok.
3. § Mindezek özvegyeinek, hitbérük és jegyajándékuk fejében azok, a kiket illet
(mint említém) száz gírát szoktak és tartoznak adni.
95. CZIM
Hogy a hitbért részint pénzül, részint könnyen eladható dolgokkal kell kifizetni
és melyek a könnyen eladható dolgok?
A hitbér kifizetése pedig részint készpénzzel, részint meg ingó és könnyen
eladható dolgokkal, de ezeknek igaz ára és értéke szerint, szokott mindenkor
történni.
1. § Kizárván azonban a foltozott ruhák, fegyverek, sánta lovak, ökrök s más
ilyen marhák becsűjét, melyeket hitbérek fizetése fejében nem fogadnak el.
2. § Az ingó és könnyen eladható dolgoknak pedig e részben olyanoknak kell
lenniök, melyek a mindennapi vásárban eladhatók, minők a juhok, ökrök, lovak,
kecskék, tehenek, borjúk és sertések, melyek egyik helyről a másikra könnyen
mozoghatnak.
96. CZIM
Hogy az asszonynak első férjétől egész, a másodiktól pedig fél hitbér jár, és
honnan fizetik a hitbért?
Továbbá meg kell jegyeznünk, hogy mindenik asszonyt első férjétől, virágzó
szűzessége okán, a melyben férjhez adták, az egész hitbér, a másodiktól pedig,
mert szűzességvesztés után ment férjhez, annak csak fele, a harmadiktól negyede,
a negyediktől csak nyolczadrésze illeti.
1. § Ha pedig valamelyik ötödször vagy hatodszor is férjhez megy, hitbére
annyira leapad, hogy rendkívül csekélylyé lesz.
2. § A hitbért pedig a férjek ama fekvő jószágaiból és birtokjogaiból fizetik az
asszonyoknak, a melyekre őket vitték volt.
3. § Mert az apai jogokból nem hitbért, hanem leánynegyedet kell kapniok, hacsak
valamelyik netalán anyja vagy nagyanyja hitbérét keresné, a mit, ha erről előbb
nyugtató levelet nem adnak, törvény szerint megtehet.
97. CZIM
Miként követelhető egyszerre a leánynegyed is és a hitbér is?
De tudnunk kell, hogy egy és ugyanazon személy az anyának s egyszersmind a
nagyanyának hitbérét nem követelheti.
1. § Mert ha anyámnak negyedét követelem, akkor nagyanyámnak hitbérét kell
követelnem, mert anyám anyja az én nagyanyám.
2. Ha pedig egyedül anyám keresi negyedét az apai jogokból, akkor anyjának és
nem nagyanyjának hitbérét kell keresnie. Mert az ő nagyanyjának hitbérét annak a
nemzedéknek, még pedig a közelebbiknek kell keresnie, melynek véréből az az
asszony tudvalevőleg származott.
98. CZIM
Miképen lehet és miképen nem lehet az asszonyokat férjeik fekvő jószágaiból
kitenni? és ezeknek ingó javairól?
Továbbá a gyermekek és végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt férjnek összes
ingó javai, bármineműek is legyenek és akárhogy is nevezzük azokat, feleségére
háramlanak.
1. § Kit mindaddig, míg elhunyt férjének neve és czíme alatt éli özvegysége
idejét és más házasságra nem lép, még hitbérének kiszolgáltatása mellett sem
lehet férjének fekvő jószágaiból s birtokjogaiból és lakházakból meg udvarából
kizárni.
2. § De ha férjhez adták és valakihez férjhez ment, akkor az, a kire az elhunyt
férjnek fekvő jószágai és birtokjogai örökösödés vagy utódlás jogán háramlottak,
azt az asszonyt, kiadván előbb az ő hitbérét, azokból a fekvő jószágokból
teljesen szabadon kiteheti és kizárhatja.
3. § Sőt, ha előbb elhalt férjének fekvő jószágai és birtokjogai annyira
bőségesek és jövedelmezők, hogy a feleség hitbérét sokkal tulhaladni látszanak,
akkor az, a kire azok a fekvő jószágok szállanak, az asszonyt a fekvő javaknak
többi részéből, a mely tudniillik hitbérének becsüjét felülmulni és tulhaladni
látszik, a törvény rendje szerint saját birája előtt kizárhatja és azokból a
birtokjogokból csak annyit adhat át neki használatul, a mennyit a hitbér
mennyisége megkiván, még akkor is, ha férjének nevét és czimét viselné.
4. § De a férjnek szokott lakhelyéről, házából és udvarából az asszony ki nem
rekeszthető, kivéve, ha netalán az a ház vár volna, melyet nem engednek át neki,
hanem részére a férjnek valahol a váron kivül fekvő más házát kell lakásul
átadni.
5. § Másként áll a dolog azokra nézve, kiknek kezén és birtokában sok olyan vár
van, melyek lakhelyül szolgálnak; mert ebben az esetben az asszony részére várat
is lehet lakásul kijelölni.
99. CZIM
A férj ingó vagyonának megosztásáról annak özvegye, gyermekei és atyafiai között
Mikor pedig az elhunyt férj, halála után feleségével és osztatlan atyafiaival
együtt fiúkat és leányokat is hagyott hátra az ő házában, akkor az összes ingó
vagyonból legelőször az elhunytnak részét az életben maradt osztatlan atyafiak
részeitől el kell választani és különíteni.
1. § Azután pedig az előbb elhunyt férjnek bármi névvel nevezendő minden ingó
vagyonát felesége és fiai meg leányai között közösen felosztják, és annyifelé
különítik, a hány még meg nem osztozott és ki nem házasított személy van a
házban, s mindeniknek a maga részét kiadják, kivévén azt, hogy az elhunyt
férjnek kocsilovasit és legjobb ruháját hátrahagyott özvegye magának tartja meg.
2. § Katonai fegyverzete pedig osztozás nélkül fiainak, vagy osztatlan
atyafiainak jut.
3. § Ezeknek teljes hiányában pedig nem csak az, hanem minden ingó vagyona (a
mint már előbocsátottam) özvegyére, (hacsak talán férje arról végrendeletet nem
tett) háramlik.
4. § A fiúk alatt pedig ezen a helyen azokat értsd, kik elhalt atyjukkal még meg
nem osztoztak, a leányok alatt pedig azokat, kiket az ő fekvő jószágaiból még
férjhez nem adott és ki nem házasított. Mert a fiúk megosztozásuk után és a
leányok egybekelésük után az ilyen apai ingó dolgokból és javakból részt nem
kaphatnak.
100. CZIM
A jegyajándékról és a menyasszonynyal s a menyasszonynak menyekző idején adott
dolgokról
Mindazáltal meg kell jegyeznünk, hogy azok a ruhák és bármely más dolgok,
melyeket a szülők vagy atyafiak vagy akár mások (a mint előbb megjegyzém) a
menyekző vagy kézfogás avagy eljegyzés szertartásának idején adtak a
menyasszonynyal (a melyeket jegyajándékoknak nevezünk) a férjnek gyermekek
hátrahagyása nélkül történt halálával a menyasszony vagyis felesége részére (ha
azokból valami fenmaradt) hitbérével együtt sértetlenül maradnak s azokat
részére ki kell adni, és az ilyen vele adott dolgok a többi ingó vagyon
felosztásakor osztály alá nem esnek.
1. § Sőt még akkor is, ha gyermekei, tudniillik fiai és leányai volnának és ő
maga talán második házasságra lép, vagy egyébként azokkal a gyermekekkel együtt
lakni nem akar, azokat a dolgokat szabadon megtartja magának.
2. § Ha pedig a menyasszony gyermekek és végrendelet hátrahagyása nélkül
elhalna, azokat a dolgokat szülei vagy közelebbi atyafiai visszavehetik és
maguknak követelhetik.
3. § Ha pedig gyermekeket hagyott hátra, ezekre fognak azok háramlani.
4. § De azokat a dolgokat, melyeket akár menyekzői ajándékul, akár az
eljegyzésért a vőlegény adott át a menyasszonynak, a vőlegény, ha menyasszonya
(egybekelésük előtt) meghalna, soha sem veheti vissza; de ha elhálásuk után
gyermekek és végrendelet hátrahagyása nélkül (mert azokról végrendeletet tehet)
múlnék ki e világból, a férjnél fognak maradni.
101. CZIM
Az elhunytnak ötven számon alul levő méneséről
Továbbá azt is eszünkbe kell vennünk, hogy ha férjnek ötven számon alul levő
lónyája vagyis úgynevezett ménese van, melyeket feleségével való házasságának
fennállása és tartalma alatt gyűjtött össze vagy vásárolt: az köztük egyenlően
oszlik.
1. § Sőt, az ilyen ménest, még ha házasság előtt is jutott a férj kezéhez,
hasonlóképen meg kell osztani és annak közösnek kell lennie, hacsak az ötven
számot el nem éri.
2. § Ha azonban ezt a számot elérte, vagy felülhaladta, akkor a férj arról mint
szerzett vagyonáról, végrendelkezhetik. De ha erről való végrendelkezés nélkül
halt el: fiainak örökségéhez kell azt számitani.
Mindazáltal, ha ősi volt, akkor az arra nézve tett végrendelkezés sem hatályos s
ennek helye sem lesz, kivéve, azt, a mi a végrendelkező férj osztályrészébe
esik, a mi törvény szerint megtörténhetik.
3. § A többi azonban a birtokjogokkal együtt hasonlóképen a fiúkra vagy
osztatlan atyafiakra és más utódokra fog átszállani és tartozni és a hitbéreket
meg a negyedeket evvel kell kifizetni, nehogy az utódok, a kiknek az apai
jogokból különben is a leányokat kiházasítaniok és férjhez adniok kell, az olyan
fizetés színe alatt kénytelenek legyenek örökségeiket elidegeníteni.
4. § És ezt akkor, ha a leányok apjuk halála után ennek ingó vagyonából
osztályrészüket ki nem vették. Mert ez esetben az ilyen részt a kiházasításba
kell betudni, azonfelül még negyedeiket is kikapják.
102. CZIM
A férjnek birtokjogairól, melyeket a feleségével kötött házasság tartama alatt
szerzett
Tudnunk kell még továbbá, hogy, ha valamely férj pénzen birtokokat és
birtokjogokat a házasság tartama alatt szerzett is, és feleségének nevét a
bevalló-levelekbe be nem tétette, akkor az asszony az ilyen (habár vásárolt)
birtokokban és birtokjogokban nem részesedhetik.
1. § Hanem, ha akarja és előbb elhalt férjének nevét és czímét viseli
életfogytáig, a fiúk és leányok fekvő jószágaiban és birtokjogaiban mindig
szabadon lakhatik és benmaradhat, de azalatt a föltétel alatt, melyet föntebb e
czikkelyben: "Miképen lehet az asszonyokat férjeik fekvő javaiból kitenni?"
világosan előadtam.
A leányokéira nézve pedig ezt arra az esetre mondom, hogy azok a fekvő jószágok
és leányágat is illették.
2. § Mert ha az asszony második házasságra lép, őt az, a kit illet, hitbérének
kiadása mellett, azokból kiteheti és kizárhatja. Mert a ki örökségi jogaival
kiván kedveskedni feleségének, igyekezzék ennek nevét a vásár- vagy
bevalló-levélbe beiktatni.
3. § De ha az elhunyt férj, halála utánra bármely időben, tudniillik házassága
előtt vagy azalatt neki lekötött zálogos jogokat hagyna hátra, ezeket, még ha a
kötelező vagy záloglevél feleségének nevét vagy az örökösök mindkét ágát nem
foglalná is magában, mégis más ingó vagyon módjára a feleség, fiúk és leányok
vagy osztatlan atyafiak között, egyenlően meg kell osztani.
4. § Mert a zálogos jogok visszaválthatók, melyek a visszaváltás után pénzzé
változnak; a pénzt pedig az ingó javakhoz számítjuk; és ez akkor áll, ha az
ilyen zálogos jogokat azután örökséggé nem változtatták át.
103. CZIM
Hogy az asszony a maga hitbérét férjének ama fekvő jószágaiból is kikaphatja,
melyeket az zálogul kötött le
Tudnunk kell továbbá, hogy ha az asszony férje, netalán szükségbe esvén (a mint
ez sokszor meg szokott történni) birtokjogait más valakinek, főképen feleségének
beleegyezése nélkül, elzálogosította, akkor az asszony férje halálával hitbérét
attól, ki az afféle birtokjogokat zálogban tartja, követelheti és rajta
megveheti.
Mert a zálogbavetés a birtokjogok tulajdon és örökség voltát nem zárja ki.
1. § Mert máskülönben, ha az asszony azoknak visszaváltását várná be és
hitbéréhez előbb nem juthatna: talán az alatt míg a visszaváltás megtörténik, e
világból kimulnék és igy hitbérének kárát vallaná.
2. § Mindazáltal az, a kire a visszaváltás tartozik, azoknak a birtokjogoknak
visszaváltása idején köteles lészen nemcsak arra a tőkeösszegre nézve, melyért
tudniillik azokat zálogba adták, hanem az ilyen kiadott hitbér kifizetésére
nézve is, eleget tenni.
104. CZIM
Hogy a feleség hitbére a férj büntette miatt nem vész el
Ezenkívül, ha a férj a birtokjogait az ő bűntette vagy valamely hűtlenségi vétke
miatt törvény szerint elfoglalják (még ha a férjnek fejét vennék is) felesége
mind a mellett attól, kinek ama birtokjogok hatalma alá kerülnek, mindenkor
visszaszerezheti.
105. CZIM
Hogy a házasságtörésen kapott asszony hitbérét elveszti, de jegyajándékát nem
Ezenfelül meg kell jegyeznünk, hogy ha az asszony a férje iránt tartozó hűségét
megszegvén, házasságtörést követ el, és azért mert a házasságtörésen
rajtakapták, utóbb elválás következik be, hitbérét elveszti, de nem
jegyajándékát, vagyis azokat a dolgokat, melyeket a menyekző idején szülei, vagy
atyafiai, vagy férje, avagy akár mások is adtak vele vagy férje útján adtak
által.
1. § De ha férje a házasságtörés után vele együtt lakván és hálván, erkölcsi
magaviseletét tudva elnézné, akkor hitbérét is vissza fogja nyerni és férje
azután őt a házasságtörés miatt (ha másodszor vétkeznék is) meg nem ölheti, a
mit első ízben, a mikor tudniillik a házasságtörés tudomására jutott, szabadon
és jogosan megtehetett.
2. § Mikor pedig az asszony az ilyen házasságtörésért törvény szerint halállal
bünhödött, atyafiai egyedül a jegyajándékát és nem hitbérét, szerezhetik vissza
és ezt akkor, ha nem voltak gyermekei, vagy ha arról nem végrendelkezett, mert
az esetben az gyermekeire háramlik, vagy a végrendeleti örökösöket fogja
illetni.
106. CZIM
A vérrokonság tudása vagy nem tudása mellett kötött házasságról
Továbbá, ha a férj és feleség közt, vérrokonság vagy sógorságuk miatt, melyről
tudomásuk nem volt, elválás történt: akkor az asszony, férjétől mind hitbérét,
mind jegyajándékát kikapja s a házassági frigy fennállásának ideje alatt nemzett
gyermekek is öröklési jogon mindkét szülőjük fekvő jószágaiban és birtokjogaiban
benn fognak maradni.
1. § De ezzel nem azt kell értenünk, hogy mind a két ág egyaránt örökösödik;
ellenkezőleg, ha azok a fekvő jószágok egyedül csak fiágat illetnék, csakis a
fiukra néznek; ha pedig mind a két ágat illetik, akkor mind a fiuk, mint a
leányok egyenlően örökösödnek.
2. § Ha azonban a házasságot tudva, és az atyafiaknak vagy azoknak tiltakozása
ellenére kötötték, a kiknek ő utánuk örökösödniök kell, akár következett be
utóbb elválás, akár nem: a házasság tartama alatt nemzet gyermekek szülőik fekvő
jószágaiban és birtokjogaiban nem örökösödhetnek, hanem ezek legott a nemzetségi
atyafiakra, vagy más öröklésre hivatottakra háramlanak, s ha őket a pápa
törvényesítené is, ennek a törvényesítésnek mindazáltal a fekvő jószágoknak
(melyek a nemzetségi atyafiakat és ezek hiányában a királyi felséget illetik)
öröklésére nézve foganatja nem volna. Azonkivül az asszony elesik hitbérétől és
férjétől egyedül csak jegyajándékát veheti vissza.
107. CZIM
Miképen tudjuk meg, hogy a vérrokonok rokonságuk tudatában kötötték meg
egymásközt a házasságot
A házastársak tudomása pedig kitünik abból, ha azt a házasságot az atyafiaknak,
vagy másoknak, kiket az örökösödés illeti, tiltakozása és ellentmondása mellett,
vagy a vérrokonság oly közel izén kötötték, hogy arról mindeniknek tudomása
lehetett.
1. § Mert vérrokonság okán a szent kánonok és országunk törvényei is, a negyedik
ízen belül kizárják és tiltják a házasságot.
108. CZIM
Hogy a vérrokonok között a rokonság nem tudása a gyermekek törvényességét,
tudása pedig azok törvénytelenségét hozza magával
Innen következik, hogy a vérrokonság nem tudása mindkét szülő ingatlan
jószágainak öröklésére nézve a magzatok törvényességét, annak tudása pedig az
említett öröklésre nézve a magzatok törvénytelenségét okozza és eredményezi.
1. § S a törvényes fiúk és más törvényes örökös sérelmére s akarata ellenére
azokat (mint előbb mondám) sem a pápa, sem fejedelmünk nem törvényesítheti,
hacsak abban az esetben nem, mikor az utódlás, fiuk vagy atyafiak hiányában,
egyenesen fejedelmünkre néz: mert ebben az esetben a fejedelem ama fekvő
jószágok és birtokjogok felől tetszése szerint, bárki számára és akármilyen
módon, szabadon rendelkezhetik.
109. CZIM
Miképen engedheti el a feleség férjének a maga hitbérét
Továbbá, ámbár a feleség a házasság tartama alatt a maga hitbérét (közönségesen)
háromféle okból szokta férjének elengedni: először, ha a férj feleségének fekvő
jószágait, melyeknek öröklése a férjre nem néz és őt nem illeti, gyarapította és
öregbített; másodszor: ha a férj azokra a fekvő javakra más módon is szükséges
kiadásokat tett; harmadszor: ha a feleség férjének meghagyja, hogy halála után a
hitbér fejében lelkének üdvösségéről gondoskodjék, vagy elrendeli, hogy arról
más módon intézkedjék; mind a mellett a mostaniak szokásához képest, az asszony
férjének az előbocsátott okok hiányában is, elengedheti hitbérét, főképen
halálos órájában, a mikor annak gyanúja, hogy férjétől fél és retteg, elesik.
1. § Másként áll azonban a dolog, ha a férj az életben és egészséges állapotban
levő feleségét félelemmel és rettegéssel kényszerítené az elengedésre; mert
ilyen esetben, ha az asszony iránt törvényesen kifogást tett és visszahúzta, az
efféle elengedésnek és az arról történt bevallásnak foganatja nem leszen.
110. CZIM
A férj feleségének és viszont a feleség férjének fekvő jószágaira nézve miként
tehet bevallást
Egyébiránt, noha sokaknak véleménye szerint a férj feleségének és viszont a
feleség férjének, vagy a férjnek neje iránt érzett mérhetetlen és kiváló
szeretete, vagy az asszonynak urától való félelme miatt fekvő jószágairól és
birtokjogairól sem örökös, sem zálogos joggal bevallást nem tehet; mégis ez
országnak régi és elismert törvénye szerint, úgy a férj felesége, mint a feleség
is férje részére, az összes birtokjogokra nézve, különösen azok felől és iránt,
melyeket maga szerzett vagy másként kapott, a melyek felől tudniillik más
ismeretlen vagy idegen részére jogosan és a fekvő jószágok eladására és
elidegenítésére nézve föntebb előadott és megmagyarázott feltételek alatt
rendelkezhetnék és bevallást tehetne szabadon rendelkezhetik és örök bevallást
tehet és létesíthet.
1. § Csakhogy az ilyen bevallás a fiúk vagy atyafiak jogának sérelmét nyilván ne
czélozza.
2. § És kényszer s erőszak vagy félelem által kicsikart se legyen, mert ilyen
módon annak, ha az asszony eziránt törvényes kifogást teszen, semmi ereje sem
lesz.
3. § Zálog czímén vagy jogán pedig a hitvestársak között bevallásnak
egyáltalában helye nincsen, hacsak nyilvánvaló és szembetünő alapon vagy okból
nem történik az; a feleség, teszem akár apjának, akár előbbi férjének
tűzhelyéről vagy házából, sokaknak szemeláttára és tudtára készpénzt avagy
drágaköveket, gyöngyöket és nyaklánczokat, vagy arany és ezüstneműeket hozott
férje házába, és a férj azokat vagy fekvő jószágok vásárlására avagy kiváltására
vagy halastavak vagy malmok készítésére avagy házak építésére fordította. Ilyen
és ehhez hasonló esetben (ha tudniillik a dologban semmi csalárdság nem volt) az
elzálogosítást és ideiglenes átruházást, helyén levőnek tartjuk.
4. § Mert ha ezt egyáltalán megengednők, a férj a feleség iránt érzett
szeretetből és iránta való kedvezésből gyakran akkora pénzösszeggel terhelné
fekvő jószágait (főképen ha utódait gyűlölné), hogy halála után az utódok az
említett fekvő jószágokat feleségének, vagy annak kezéből, kinek javára azokat
utóbb ideiglenesen átruházza, alig szabadíthatnák ki.
5. § És a feleség részéről is férjére nézve (ha helyes és nyilvánvaló ok és
körülmény forog fönn) ugyanezt kell értenünk.
111. CZIM
A gyermekek törvényes és nem törvényes koráról és azok ügyvéd-vallásáról
Mivel a báró urak, mágnások és nemesek elhunytával és ez árnyékvilágból való
kiköltözésével magzataik és gyermekeik gyakran gyönge és nem törvényes korban
szoktak hátramaradni, és méltán s joggal mások gyámsága, nevelése és oltalma alá
kénytelenek jutni: azért ezeknek a gyermekeknek gyámságáról és neveléséről is
szükségképen kell értekeznem.
1. § Mielőtt azonban magáról a gyámságról írnék, ama gyermekek életkorairól kell
valamit mondanom.
2. § A hol tudnunk kell, hogy a gyermekek közül némelyek teljes, mások nem
teljeskoruak. Teljeskoruak: a férfineműek mikor huszonnégy évesek; a nőneműek
pedig, mai szokás szerint, a mikor tizenhat évesek.
3. § Nem teljeskorúak pedig azok, a kik az ilyen teljes koron alul élik éveiket;
és ezek közül némelyek törvényes, mások pedig nem törvényes koruak. Törvényes
koruak (a kiket serdülteknek mondunk) a férfi- és nőneműek egyaránt ebben a mi
időnkben, a mikor tizenkét évesek.
4. § Noha régi szokásunk értelmében a férfineműeket tizennegyedik, a nőneműeket
pedig tizenkettedik évükben mondják törvényes koruaknak.
5. § Azért hivják vagy mondják pedig törvényes korúaknak, mivel már másokkal
szemben perbe szállhatnak és pert indithatnak. Mindazokat pedig, kik ezen alul
élik éveiket, nem törvényes korúaknak mondjuk.
6. § Ámbár tehát a régiek gyakorlata és szokása szerint a férfineműek tizennégy
éves korukban kezdettek ügyvédet vallani, mind a mellett, a mi időnkben és mai
gyakorlat szerint, tizenkét éves korukban általában ügyvédeket vallhatnak,
tizenhatodik évökben pedig adósságok iránt és zálog czímén, tizennyolczadik
évükben meg arany- és ezüst- és egyéb ingó vagyonukról bevallást tehetnek; végre
huszonnégy éves korukban összes fekvő jószágaikat és bármiféle birtokjogaikat
teljes hatalommal eladhatják, elcserélhetik és bármi czímen akarják,
elidegenítheti, megtartván mégis mindenkor mindenben a fekvő jószágok és
birtokjogok eladására és elidegenítésére nézve föntebb megírt föltételeket.
7. § A leányok pedig ugyancsak születésük tizenkettedik évében ügyvédeket
vallhatnak, tizennegyedik évökben adósságok és zálogjogok, arany és ezüst meg
más ingó vagyon iránt felelhetnek: tizenhatodik esztendejükben pedig negyedeik,
hitbéreik és mindennemű más jogaikról is, még azokról is, melyeket birtokban
adtak ki nekik, az előbb említett módon s föntebb magyarázott feltételek alatt
bevallásokat tehetnek és tetszésük szerint rendelkezhetnek.
8. § Csakhogy a hajadon és főképen az idegenek gyámsága alá helyezett leányokat
valamely bevallásra, melyet tizenhatodik évökben vagy azon túl is tesznek,
erővel ne kényszerítsék. Mert ilyen módon az efféle kikényszerített bevallást
férjhez adásuk után egyszerűen visszavonhatják és megmásíthaják: mivel bizonyos,
hogy akkor még önjoguak nem voltak, azaz saját hatalmuk alatt nem állottak.
112. CZIM
Kiket tekintünk önjoguaknak és a gyermekek háromféle gyámságáról
Önjoguaknak pedig azokat mondjuk, a kik senkinek hatalma alatt sem állanak.
1. § Tudjuk pedig, hogy a szűzek és leányok, míg férjhez nem adják, mindig
másnak gyámsága és hatalma alatt vannak; mert a leányokat különben, ha gyámjuk
nem volna, könnyű gondolkozásuknál fogva könnyen félrevezethetnék és
rászedhetnék. Miért is szükséges, hogy a gyermekek gyámságáról és gyámjairól
egyet mást elmondjak.
2. § A hol meg kell jegyeznünk, hogy a gyámság háromféle, tudniillik: törvényes,
végrendeleti és rendelt; a mely, habár a meghatározás szerint nem egyéb, mint
jogosan adott és engedett hatalom annak oltalmára, a ki nem teljeskoránál fogva
magát meg nem védheti, mégis elnevezésének erejénél fogva mindenkor védelmet
jelent.
3. § Innét a gyámoknak is csak a gyámgyermekek javainak megvédésére és nem
elidegenítésére van hatalmuk.
113. CZIM
Az első vagyis úgynevezett törvényes gyámságról
Törvényes gyámságnak tehát úgy a szülei, mint az atyafiúi védelmet nevezzük.
Mert ha az atya előbb elhal, míg az anya életben van, s az apai házban nem
törvényes korú fiú vagy leány marad vissza, akkor e fiú és leány gyámságát az
anyának mindaddig szabad viselnie és gyakorolnia, míg előbb elhalt férjének
czímét és nevét viseli és második házasságra nem lép.
1. § És megfordítva, ha az anya hal el és az apa marad életben, még ha ez az apa
nem nemes és paraszt származású és a birtokjogok a fiúra vagy leányra nem apai,
hanem anyai jogon szállottak volna is, a javak és gyermekek fölött is a
gyámságot ő és nem más gyakorolja. Mert fontosabb személy megoltalmazása, mint a
javak megtartása. És ez akkor, ha a gyermekek nem törvényes koruk idején alul
vannak, noha a leányoknak, mint az imént megjegyeztem, törvényes koruk idején
túl is, míg férjhez nem adják, mindig gyámság alatt illik lenniök.
2. § Meg kell mégis jegyeznünk, hogy ha a nem nemes apa második feleséget veszen
és a gyámgyermekeknek előbbi nejéről hátrahagyott vagyonát pazarolni kezdi,
ebben az esetben gyámsága megszűnik és másra megy át.
3. § De ha az atya nemes, akkor (fiának elhaltával) mint családfő, unokáinak
gyámságát és gondját ő viseli.
4. § Azt sem kell tekinteten kivül hagyni, hogy a gyámgyermekek anyját, ha
egyedül őt és nem férjét illető külön vagyona van, férje halálával (még ha
második házasságra lép is) e részben fiainak vagy leányainak gyámságából nem
kell kizárni; minthogy a gyámságok alapját a javak öröklése képezi s az anya
efféle javaira nézve a fiúkat és leányokat maga után utódokul és örökösökül
hátrahagyni tartozik.
5. § Ha azonban a fiúnak atyafiai vannak, a kiket az apai jogok és fekvő
jószágok öröklése és háramlása illetni látszik; azoknak az apai fekvő
jószágoknak gondját és gyámságát a közelebbi atyafiúnak és nem az anyának kell
viselnie, a mint ezt alább, az atyafiak és vérrokonok gyámságáról világosabban
elő fogom adni.
114. CZIM
A második vagyis úgynevezett végrendeleti gyámságról
A második gyámságot végrendeletinek nevezzük, midőn tudniillik a haldokló apa,
látván, hogy fiai vagy leányai gyenge és nem törvényes korúak és hogy atyafia,
kire a gyámság terhe tartoznék, vagy nincsen, vagy van ugyan, de az fekvő
jószágainak elrablására áhitozik, s ennél fogva gyanús gyám lenne: fiait vagy
leányait nőágú- vagy vérrokonai, sőt gyakran barátai gyámsága és védelme alá
helyezi.
1. § És ez a gyámság nem csak az életben levő, hanem az utószülött fiakra és
leányokra is kiterjed, melynek (hacsak az apáról való atyafiak vagy a feleség
azt törvényes és jogszerű ellenmondásukkal meg nem gátolják és hacsak a
gyámságról való végrendelkezés oly személyeknek szól, kiket hazai szokásunk
szerint gyámságra bocsátani szokás) mindenkor helye és ereje van.
115. CZIM
A harmadik vagyis úgynevezett rendelt gyámságról
A harmadik gyámságot rendeltnek nevezzük, mivel azt a fejedelem rendeli s ezt
fejedelmi vagy védúri gyámságnak is hívjuk.
1. § És ennek akkor van helye, ha mind a törvényes, mind a végrendeleti gyámság
megszűnik és hiányzik, vagyis, ha az apa végrendelkezés nélkül ha el és sem
atyafiakat, sem vérrokonokat nem hagyott maga után, kiket a gyámság illetne.
2. § A gyámrendelés a fejedelemre és védúrra tartozik: minthogy abban az
esetben, ha az atyafiak, kik a fekvő jószágok öröklésének erejénél fogva a
gyámság terhét elvállalni tartoznak vala, mindnyájan kihalnak, az ilyen öröklési
jog a fejedelemre megy át, a ki mint amaz árvák és gyámgyermekek törvényes és
igazi utódja és védura, azoknak gyámságáról legott gondoskodni szokott és
elvállalt országlásának tiszténél fogva rajtok tényleg segíteni tartozik.
3. § Mire nézve tudnunk kell, hogy maga fejedelmünk, az előbocsátottak így
állván, az árvák és gyámgyerekek részére olyan gyámokat tartoznak rendelni és
kiszemelni, a kikről tudja, hogy azoknak fekvő jószágaira és birtokjogaira nem
áhítoznak és abban a megyében laknak, a hol az árváknak is személyes lakhelyük
van és kiktől nem kell tartani, hogy a gyámgyermekek javait elidegenítik vagy
elpazarolják.
4. § Tartoznak pedig az ilyen rendelt gyámok, ha lehetséges, annak a megyének,
hol (mint említém) a gyámgyermekek laknak, ispánja vagy alispánja, különben egy
vagy két szolgabirája előtt, vagy ha azok fekvő jószágai és birtokjogai számosak
és kiterjednek és különböző megyékben léteznek és feküsznek, az ország valamely
rendes birája, vagy ennek helyettese előtt (a mint azt tudniillik a fekvő
jószágok és birtokjogok minősége és állapota megkívánja) az árvák minden
vagyonáról és fekvő jószágairól leltárt és lajstromot késziteni, hogy gyámságok
elteltével minden leltározott és kezükre adott vagyonról és a fekvő jószágoknak
időközben bevett jövedelmeiről is kellően számot adhassanak.
5. § Mert a rosszul kezeltekre nézve a gyámok a már törvényes korba lépett
árváknak eleget tenni tartoznak; s ez előbocsátottakat nem csak a rendelt, hanem
úgy a törvényes, mint a végrendeleti gyámok is kötelesek teljesíteni.
6. § Hogy pedig a serdületlen vagy nem törvényes korú gyámgyermekeknek és
árváknak gyámság alatt kell lenniök, az a természeti joggal és okossággal
megegyezőnek és összeillőnek látszik: hogy azokat, kik önmagukat nem teljes
koruk miatt meg nem védhetik, gyámságukkal és védelmükkel mások kormányozzák.
116. CZIM
Milyen sorrendben következnek a gyámságban a fiágon levő atyafiak és milyenben a
nőágon levők?
De hogy az előbocsátottak iránt annál inkább tisztában legyünk, tudnunk kell,
hogy a gyámság terhe ugyanazt a rendet követi és tartja, mint a fekvő jószágok
öröklése vagy a birtokjogok háramlása: azért tehát, ha végrendeleti gyámok
hiányzanak és nincsenek, akkor a gyámgyermekek gyámsága az elhunytnak atyafiaira
vérrokonaira megy és száll át, a kikre tudniillik az elhunyt magvaszakadása
esetében az ő fekvő jószágainak háramlaniok kellene.
1. § Az atyafiság pedig kétféle ágon, úgymint fi- és nőágon szokott leszármazni.
A fiágon elszármazó atyafiak tehát, (a kiket "agnatus"-oknak is nevezzünk) a
gyámság elvállalásában a vérrokonokat és nőágon levő atyafiakat (kiket
"cognatus"-oknak is hivunk) mindenkor megelőzik és ezek a nőágon levő rokonok
nem másként, hanem csak úgy jutnak a gyámhatalom gyakorlására, ha a fiágon levő
atyafiak vagyis az agnotusok teljesen kihaltak.
2. § És ez esetben is, csak úgy, ha a gyámgyermekek és árvák fekvő jószágai és
birtokjogai nyilván mind a két, tudniillik a fi- és nőágra tartoznak és
kétségtelenül mind a kettőt illetik.
3. § Mert ha a fekvő jószágok és birtokjogok öröklése és háramlása (vajjon
tudniillik azok mind a két ágra tartoznak-e, avagy valóban csak a fiágat
illetik) kétséges, hogy a nőágon levő rokonok (még fiági rokonok hiányában is)
nem jutnak a gyámsághoz, nehogy az ilyen gyámság színe alatt az árvák fekvő
jószágainak uralmát és birtokát a maguk részére elsajátítani látszassanak. Azért
az esetben is inkább a fejedelemtől kell rendelt gyámokat kérni.
117. CZIM
Mit kell tenni a gyámságra nézve akkor, ha a birtokjogok mind a két ágat illetik
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ha a gyámgyermekek birtokjogai nyilván mind a
két ágat illetik, vagyis, ha a nőágon levő rokonok is még az árvák atyjának
életében azoknak a birtokjogoknak valóságos uralmában voltak: akkor a gyámság
viselésére nézve különbséget kell tennünk.
1. § A fi- és nőágon levő rokonok ugyanis vagy ugyanazon egy életkoruak, vagy
éveik számára és életkoruakra nézve egymást közt különböznek. Ha ugyanazon
korúak és a gyámságra alkalmasak, azaz ha huszonnégy évesek, akkor (mint az
imént mondottam) a fiágon levő rokonoknak kell a gyámságot viselniök. Ha azonban
a nőági rokonok nagykorúak és a fiágon levők kiskorúak: addig a míg a fiági
rokonok a gyámságra alkalmasakká nem lesznek, a nőági rokonokat kell a gyámság
viseléséhez bocsátani.
2. § Ámbár emlékezünk arra, hogy törvényes koruk betöltése után, de a teljes
kornak, mely az előadottak szerint huszonnégy évet tesz ki, elérése előtt, az
atyafiak és fiági rokonok többször viseltek gyámságot, főleg abban az esetben, a
mikor úgy tapasztalták, hogy az árvák anyja második házasságra lépett és ezáltal
azok fekvő jószágai pusztulásnak voltak kitéve. És ez előbocsátott esetben az
ilyen gyámság is megáll.
3. § Mindazáltal a gyámságnak az említett mód szerint fennálló terhet és
gyakorlását mindenkor azokra a fi- és nőágon levő rokonokra vagyis fi- és
nőágról leszármazó atyafiakra nézve kell értenünk, kik az árvákhoz a vérrokonság
ízére nézve közelebb és legelül állanak és éveik számát és életkorukat tekintve
idősebbek.
118. CZIM
Mit jelent az "agnatio" és "cognatio", vagy az "agnatus" és "cognatus"?
A hol röviden tudnunk kell, hogy a rokonságnak ez az elnevezése: "agnatio" nem
természetes, hanem római jogi elnevezés; és a római jog azt a természetes
rokonság megkülönböztetésére találta fel, hogy azzal a férfiak és nők
származásának különbségét feltüntesse.
1. § A miből kitetszik, hogy mindazok, a kik "agnatus"-ok, azok egyszersmind
"cognatus"-ok is, de nem megfordítva. Mert az "agnatio" a "cognatio"-nak faja, a
"cognatio" pedig általános elnevezés, mely mind a férfiakra, mind a nőkre
tartozik, noha az agnatio (mint előbb említém) e helyütt csak a fiágról és a
cognatio a nőágról származott rokonokat jelenti.
119. CZIM
Vajjon a végrendeleti gyámság lerontja-e a törvényest és megfordítva?
De kérdés támad: vajjon a végrendeleti gyámság megsemmisíti-e a törvényest, vagy
viszont a törvényes a végrendeletit? Azt kell mondanunk, hogy a helyesen és jó
móddal és olyan személyekre ruházott végrendeleti gyámság, kiket a jog gyámságra
bocsát, a törvényest gyakran semmivé teszi, de nem mindig.
1. § A minek világosabb megértésére és felfogására meg kell jegyeznünk, hogy ha
az apa (legyen bár önjogú) serdületlen és gyenge korú fiait hitszegő, vagy
nyilván hamisan esküvő, hazai nyelvünkön ludasoknak nevezett, vagy egyébként
becstelen vagy levelesített, a vagy olyan személyek gyámságára bízná, kik
bármely módon hűtlenség vétkébe estek (még ha fiágon származnának is le az ő
nemzetségéből), ezeket azoknak az atyafiaknak sérelmével, kiknek törvény szerint
örökösödniök kell, a gyámsághoz nem bocsátják, mert efféle becstelenségük és
hűtlenségük miatt az öröklés jogától elestek.
2. § Hasonlóképen, ha az atya ő leányait (fiai nem lévén) végrendeletében
valamely nőági rokon védelmére bizta, ennek gyámsága, mert a fiági rokonok vagy
az osztályos és fekvő jószágaiban jog szerint örökösödő atyafiak jogainak
veszélyeztetésére és sérelmére szolgál, meg nem áll és ennek helye sincsen,
nehogy az atyafiak az ilyen gyámság színe alatt igaz jogaiknak kárát vallják.
3. § Mert az atya, midőn látja, hogy fiai nincsenek, leányai szeretete miatt
elfogulva, gyakran igyekszik arra, hogy ezeket nem csak a gyámság által, hanem
egyéb keresett színek és czímek alatt is az örökösödő atyafiak sérelmére fekvő
jószágainak örökségéhez juttassa.
4. § Ellenben pedig az apa, ha észre veszi, hogy valamely atyafia vagy fiági
rokona új osztály vagy más czím és szín alatt fekvő jószágaira áhítozik vagy e
czélből valóban pereket indít, fiai védelmezését végrendeletileg arra bízhatja,
a kire inkább akarja, miben őt az örökösödés és következésképen a törvényes
gyámság meg nem gátolhatja.
5. § De nem a nőági rokonokra, a fentebb kifejtett oknál fogva; hacsak talán a
fekvő jószágok és birtokjogok nyilván mind a két ágat nem követnék és illetnék;
mert ez esetben árváit és fiait a nőágon levő rokonok oltalma alá is helyezheti.
120. CZIM
A gyámságban következést illető két nevezetes következtetés
Az előbocsátottakhoz tehát két következtetést csatolunk. Még pedig először, hogy
a szabály szerint beállított végrendeleti gyámok a többi, úgymint: a törvényes
és rendelt gyámokat megelőzik, úgy, hogy első sorban a végrendeletiek, azután a
törvényesek s utolsó helyen a rendeltek jutnak a gyámság viseléséhez.
1. § A második következtetés az, hogy mivel a gyámság átszállása, mint már előbb
mondám, a fekvő jószágok háramlása szerint történik, azért, ha valakinek fiágban
magvaszakad és leányai vannak, a gyámság viselése azokra az örökbe fogadott
atyafiakra is, mint fiági rokonokra jogosan átszáll és átmegy, a kikre valamely
szerződés vagy királyi jóváhagyás erejénél fogva a magvaszakadtnak fekvő
jószágai és birtokjogai háramlanak, a minek bármely leányágai rokon joga és
gyámsága útját nem állja.
121. CZIM
Azokról az esetekről, a melyekben az atyafiakat gyámságra nem bocsátják
Tudnunk kell továbbá, hogy főképen négy olyan eset van, a melyekben a fiágban
levő rokonokat vagy atyafiakat, akár egy apától, akár egy anyától valók, akár
osztályosok legyenek, a gyámság viselésére nem bocsátják.
1. § Első: a mikor valamelyik atyafiú fejét és fekvő jószágait elveszti, a minők
azok, a kiket főbenjáró itéletben marasztalnak el. Mert a míg az atyafi az
itélet súlya és terhe alatt áll, gyámságot nem viselhet.
2. § Második eset: ha valamely falut, mely az atyafiak kölcsönös öröklése alá
tartozik, azáltal veszít el, hogy azt igaz és szembetünő ok nélkül eladja vagy
magától másképen elidegeníti, ha ezzel feje szabadságát menti is meg: akkor a
gyámság tisztét elveszti. Mert ezáltal arra a feltevésre és gyanura ad okot,
hogy az árvák és gyámgyermekek fekvő jószágait is el fogja pazarolni és
idegeníteni.
3. § Harmadik eset: Ha valamely atyafi vagy fiági rokon magát másnak joga,
vagyis hatalma alá veti vagy vetteti; mert a ki nem önjogú, az más fölött
gyámságot nem viselhet.
4. § Negyedik eset: Mikor valaki hűtlenség vétkébe esik, vagy hamis esküvésen
maradt, vagy egyébként becstelenné lett, vagy a kit levelesítettek; mert
valamint e miatt az öröklés jogától elesett, úgy ugyanezen okból a gyámság is
elenyészett.
122. CZIM
Hányféle módon menthetik magukat a gyámok a gyámság alól
Meg kell továbbá jegyeznünk, hogy a gyámok, főképen a rendeltek, sokféle módon
menthetik magukat a gyámság terhe alól.
1. § Először: gyermekeiknek nagy száma és lakhelyüknek távolsága okán, mert nem
érkezhetnek arra, hogy sokféle dologgal foglalkozzanak.
2. § A különféle helyeken és megyékben fekvő faluiknak vagy birtokosaiknak
sokasága okán.
3. § Továbbá a fejedelmek folytonos háborui okán, ha valósággal katonák és
tényleg katonáskodnak.
4. § Továbbá közszolgálat vagy a fejedelem ügyének elintézése okán, mint a
kanczellárok, a külföldre küldött követek, az itélőmesterek, a tiszttartók,
jövedelemkezelők, a vagyon- és pénzsáfárok és mások, kik hasonló tisztségeket
viselnek.
5. § Továbbá nem orvosolható és nem gyógyítható betegség okán; gyakran azért is,
mert írást nem tudnak.
6. § Továbbá halálos ellenségeskedés okán, melyben a gyámgyermekek apja iránt
viselkedtek és a gyámgyermekek ellen viselkednek.
7. § Továbbá öregség okán, tudniillik, ha a hatvanadik évet meghaladták.
8. § Továbbá, ha nem teljes koruak vagyis huszonnégy éven alul vannak, magukat a
gyámság terhének viselése alól (ha akarják) kimenthetik.
123. CZIM
Hogy a gyámok a gyámság tisztét hiven tartoznak viselni, és hányféle módon
teszik magukat gyanusakká?
Továbbá jól meg kell gondolnunk, hogy a gyámok tiszte és kötelessége, hogy a
gyámgyermekek gyámságát híven és becsületesen viseljék.
1. § Mert különben, ha kitűnik, hogy gyanusak és a gyámságot hűtlenül és
gonoszul viselték, nemcsak a gyámság tisztétől és kezelésétől kell őket
elmozdítani, hanem ezenfelül, ha a gyámgyermekek vagyonára és anyagi javaira
nézve találják és tudják gyanusaknak, a gyámgyermekek javára kétannyinak
visszatérítésében kell őket elmarasztalni.
2. § Ha pedig az világlik ki, hogy a gyámgyerek személyére nézve vagy a
birtokjogai iránt inditott per dolgában jártak el helytelenül és hűtlenül: ebből
örökké tartó becstelenségnek kell következnie. Ezenfelül az ezáltal okozott kár
kétszeresének (mint említém) megtérítésére kell őket szorítani.
3. § A gyámok pedig többféle okból válnak és lesznek gyanusakká. Először: ha
saját fekvő jószágaikat esztelenül elharácsolják.
4. § Másodszor: ha a gyámgyermeknek éa megélhetésükre szükséges dolgokat,
tudniillik az élelmet és ruházatot annak rendje szerint ki nem szolgáltatják.
5. § Továbbá: ha a gyámgyerekekkel minden igaz ok nélkül rosszul bánnak.
6. § Továbbá; ha azokat nem nevelik jó erkölcsökben vagy maguk a gyámok rossz
erkölcsűek.
7 § Továbbá: ha felette szegények.
8. § Továbbá: ha a gyámgyermekek atyjának halálos ellenségei voltak, vagy vannak
holta után maguknak a gyámgyermekeknek már is nyilvánvaló ellenségei, vagy
ilyenek akarnak lenni.
9. § Továbbá: ha félő, hogy az árvák fekvő jószágainak eltulajdonítására
sóvárognak és azokat a maguk részére bitorolni törekszenek.
124. CZIM
Miképen lehet a gyámokat bevádolni? És az őrült gyámgyermekekről
Egyébiránt meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen, akár végrendeleti, akár másféle
gyámokat az előbb említett gyanú, vagyis az árvák vagyona és fekvő jószágai
rossz kezelésének és pazarlásának vétke miatt mindenki, legyen az bár férfi vagy
asszony, kívül álló, rokon és sógor, különbség nélkül bevádolhatja, ha ezt
kegyes indulatból teszi.
1. § A nem törvényes korú gyámgyermekek azonban gyámjaikat önmaguk nem
vádolhatják; hanem az árvák elérvén és betöltvén törvényes korukat, a midőn
tudniillik már pereket indíthatnak és folytathatnak, ha ép elméjüek,
gondnokaikat rokonok tanácsára vádolhatják.
2. § Mire nézve tudnunk kell, hogy az apa fiainak törvényes koruk éveinek
betöltése után, akaratuk ellenére és beleegyezésük nélkül, végrendeletben
gyámokat nem tehet, mivel már olyan korban vannak, hogy magukat a törvény rendje
szerint megvédhetik.
3. § Midőn pedig a szülők fiaik részére serdült korukon túl, ezek akaratával
vagy netalán kívánságára jelölnek ki gyámokat, ezeket már nem gyámoknak, hanem
inkább gondokoknak nevezzük. Mert gyámokat a serdületlenek mellé és ezek akarata
nélkül, gondnokokat pedig a serdültek mellé és ezek kérésére adnak.
4. § És ez akkor, ha azoknak, a kik ezt kérik, ép elméjük van, mert különben, ha
a fiúk esztelenek, őrültek, holdkórosok vagy tébolyodottak, őket törvényes koruk
idején túl is a végrendeleti gyámok, vagy ezek nem létében atyjukfiai vagy fiági
rokonaik s ezek is hiányozván, a rendelt gyámok oltalma alá helyezik, a kiket
tudniillik a fejedelmi vagy talán a rendes bírák a törvényszéken neveznek ki s
fekvő jószágaikkal s birtokjogaikkal együtt ezeknek kormányzása alá esnek.
5. § A mely gyámok szükség esetén, és főképen, ha azt azok eltartása kívánja,
mindazoknak terheit magukra vállalhatják, mind pedig fekvő jószágaikról is, a
mint azt a szükség állapota követeli, rendelkezhetnek ugyan, de azokat el nem
idegeníthetik.
125. CZIM
Hogy a fejedelem törvényszakok idején kívül is gondoskodhatik gyámról
Minthogy tehát a gyámság terhe kegyesség munkája: a gyámok ellen, mihelyest
gyanúba esnek, mindenkor a nyolczados és rövid törvényszakokon kívül is, szabad
vádat emelni és ezt a fejedelem vagyis királyi felség elé vinni, nehogy a
gyámgyermekek fekvő jószágait gonoszul és haszontalanul elfecséreljék.
1. § És miután valamely gyám eme gyanú, vagyis az árvák javainak gonosz kezelése
és tékozlása miatt vád alá jutott, a fejedelem őtet legott a gyámságnak és az
árvák összes javainak kezelésétől eltiltja és ezeket az ügy eldöntéséig
közkézhez adják és juttatják.
2. § Ha pedig a gyanús gyám, a gyanu elbirálásának befejezése előtt e világból
elköltöznék: akkor a gyanússág állapotja és büntetése elenyészik ugyan, de annak
a gyámnak örökösei és utódai a gonoszul kezelt vagyonról számolni tartoznak és
elégtételt adni kényszerülnek.
3. § Ha pedig valamely gyám, a gyámságnak és gyámi tisztnek csalárdul viselésén
és kezelésén rajta veszt, azt, ha mindjárt elégtételre vagy megtérítésre
ajánlkozik és erre nézve kezeseket igér és állít is, mindamellett a gyámság
tisztétől el kell mozdítani és a fejedelemnek más, jóhírű és tisztességes gyámot
kell annak helyébe rendelnie és állítania. Mert az, hogy a gyám elégtételre
ajánlkozik, az ő gonosz szándékát nem enyészteti el és azt a hajlamot, hogy
újból gonoszul cselekedjék, el nem távoztatja, sőt inkább azt mutatja és
bizonyitja, hogy a gyámgyermekek vagyonában és javaiban továbbra is
garázdálkodni akar; a gondoskodás és orvoslás pedig ezekre nézve egyedül a
fejedelemre tartozik.
126. CZIM
Hogy a gyámok, gyámgyermekeik minden ügyében eljárhatnak
Továbbá azt sem kell mellőznünk, hogy mivel háromféle: úgymint törvényes,
végrendeleti és rendelt gyámok vannak, a biróság előtt az ő gyámságukra nézve
nyilvánvaló bizonyítékot kell előmutatniok.
1. § S miután azt előmutatták és bebizonyították, hogy ők a gyámok, a korlevelek
erejénél fogva mindaddig, míg az árvák és gyámgyermekek törvényes korukat el nem
érik, ezeknek mindennemű ügyeiben, viszályaiban és az ezek iránt folytatott
pereikben és egyéb dolgaikban úgy az ország rendes birái előtt, mint más
egyebütt is eljárhatnak, és annak rendje szerint mindent elintézhetnek.
2. § És a gyámgyermekek maguk, azoknak tudta és beleegyezése nélkül, (törvényes
koruk elérkeztével) ügyvédet nem vallhatnak és azalatt, míg gyermekkorukat élik,
semmi bevallást sem tehetnek. És ha időközben ügyvédeket vallanának vagy
bevallásokat tennének, ennek épenséggel semmi ereje sem lészen.
127. CZIM
A gyámgyermekek életkorának megvizsgálásáról és a korlevelekről
A gyámgyermekek életkorát pedig az ország rendes bírái vagy ezek itélőmesterei
avagy a hiteles helyek azaz a káptalanok és conventek szokták megvizsgálni,
megmérni és megvitatni.
1. § És az efféle vizsgálatnak (csakhogy arra nézve korlevél készüljön) minden
biróság előtt meg van a hitele. És a gyámok e korlevelek erejénél fogva az árvák
személyében mindenkor mind keresetet indíthatnak és ellenvetést tehetnek, mind
pedig az ellenvetésekre és perben felhozottakra felelhetnek.
2. § Sőt, ha valamely per folyamata alatt azt látnák, hogy a gyámgyermekeket el
fogják marasztalni és ezek pervesztesek lesznek: teljes hatalmukban áll az
ellenféllel az árvák nevében és személyében, ezek hasznára, de nem romlására,
megbékélni és (a mint a dolgok minősége megkivánja) egyességre lépni.
128. CZIM
Milyen ereje van a korleveleknek és miképen lehet a teljes koron alul tett
bevallásokat visszavonni?
Egyébiránt a korlevelek, melyek minden dologban és ügyben az ügyvédvalló
levelekkel egyenlő értékűek, az árváknak még gyermekkoruk eltelte és elmulta
után is, annyiban javukra és hasznukra vannak, hogy, ha fekvő jószágaikról és
birtokjogaikról teljes koruk idején alul és belül, mielőtt tudniillik huszonnégy
évesek lennének, bárkinek bármikor és akárhol annak következtében tettek örökös
bevallásokat, mert őket valaki talán ajándékokkal megvesztegette vagy szép
szóval megkerülte, vagy félelembe ejtette, és fenyegetésekkel megijesztette,
vagy arra kényszerítette: az árvák az ilyen bevallásokat a korleveleknek későbbi
puszta megtekintésére is visszavonhatják és megsemmisíthetik.
1. § Úgy mindazonáltal, ha az árvák, megfontolván, hogy azokat a bevallásokat
meggondolatlanul tették, azokat, még mielőtt teljes koruk ideje betelnék, az
ország rendes birái, vagy ezek itélőmesterei avagy a hiteles helyek előtt
személyesen megmásítják és visszavonják.
2. § És az ilyen megmásítás a megállapított határidőn, tudniillik a teljes kor
idején belül, nem csak ott vagy azelőtt a hol a bevallást tetté, hanem más
biróságok vagy bizonyságok szine előtt is, mindenkor annak rendje szerint
megtörténhetik.
3. § Ha azonban időközben az efféle bevallások megmásításáról és visszavonásáról
nem gondoskodnak: utóbb e bevallások állandó erőhöz jutnak és mindig helyükön
maradnak, a birtokeladásra nézve megkívánt, fentebb említett feltételek azonban
mindenkor épségben maradnak.
4. § Az ilyen bevallás előbocsátott megmásításának és visszavonásának
megtörténte után pedig, maga a megmásító a megmásitott bevallása szine alatt az
elévülés idején, tudniillik harmiczkét évi időközön belül, a törvény előtt
mindenkor fölléphet és pert indíthat.
129. CZIM
Hogy az árvák, az ellenük gyermekkoruk idején indított perekben felelni nem
tartoznak
Innét van az is, hogy az árvák gyermekkoruk tartama alatt, pusztán az korlevél
előmutatása és benyujtása által minden peres ügytől és pertől, melyet ellenök
gyermekkoruk ideje alatt indítanak, megszabadulnak.
1. § Nem is kényszeríthetők arra, hogy az olyan ügy, vagy per folyamatában,
melyet ellenük akár birtokjogok vagy hitbérek avagy leánynegyedek, akár
hatalmaskodások vagy kártételek avagy bármely egyéb dolgok iránt valakinek
kérelmére gyermekségük idején, vagyis nem törvényes korukban indítottak és
támasztottak, (kivévén azonban az atyjuk életében kezdett pereket) törvényes
koruk elérése előtt feleljenek.
2. § Ha mindazáltal a gyámgyermekek ellen gyermekségük és nem törvényes koruk
tartama és folyama alatt, a birtokjogokra nézve olyan peres ügy támadna, melyet
hosszú perfolyamattal szoktak elvégezni: akkor a per a feleletadás határidejéig
folyamatban marad ugyan; de a feleletadás idején, a korlevél alapján hivatkozni
kell az árvák, gyermek- vagy nem törvényes korára és ennek következtében magát a
peres ügyet az árvák törvényes korának első évéig, vagyis tizenkettedik életévök
betöltéséig, a mikor tudniillik már először kezdenek ügyvédeket vallani, kell
elhalasztani és elodázni.
3. § Minthogy különben, ha arra kényszerítenék, hogy előbb feleljenek, vagy ha
tudatlanságból önkényt felelnének is: az ilyen felelet mit sem ér; hanem
egyszerűen és teher nélkül vissza lehet vonni.
130. CZIM
Hogy a gyámgyermekek az apjuk életében kezdett perekben felelni kénytelenek
Fentebb pedig ezt a záradékot: "kivévén az árvák atyjának életében kezdett
pereket" nem hiában említettem; minthogy ebben az esetben az árvák, bármilyen
kicsinyek is, mindenféle perre, melyet atyjuk életében indítottak és
támasztottak ellenük, felelni és feleletüket megadván, azokat kellően végig
folytatni és befejezni tartoznak.
1. § És ha az ilyen perek folyamatában valamely gyámgyermeknek netalán esküt
itélnének meg, ennek az eskünek letételét a gyámgyermek törvényes korának első
évére kell halasztani, a mint erről ennek a munkának második részében, az
eskütételek során világosabban fogok értekezni.
131. CZIM
Még egy esetről, melyben a nem törvényes koru gyámgyermekek is tartoznak felelni
Van ezenkivül egy másik eset is, a mikor a gyámgyermekek nem törvényes, vagyis
gyermekkoruk ellent nem állván, gyámjaik által felelni és azoknak a pereknek
folyására, melyek ugyanezen életkorukban indultak meg, ügyelni tartoznak, a
mikor tudniillik valaki a bevezetést és iktatást vagy határjárást, melyet
valamely birtokjogra nézve bárki véghez visz, az árvák nevében és személyében,
ellenmondás útján megakadályozza és a gyámgyermekeket ilyen ellenmondó
tiltakozás miatt nyolczados törvényszakokra perbe hivják.
1. § Mert ez esetben is, megtartván a törvény rendjét, más, törvényes korú
emberek szokása és módja szerint felelni és ellenmondásuk okát adni tartoznak.
És oka az, hogy az efféle perbe önként és saját akartukból avatkoznak be. És
noha másnak kérelmére hívják őket perbe, mindamellett ilyenkor inkább
felpereseknek, semmint alpereseknek látszanak lenni, a kik a másik fél jogainak
nyilván ellent állani törekesznek.
2. § Mert ha az iktatásnak vagy határjárásnak és következésképen a másik fél
jogainak önként ellent nem mondanának, semmiféle perbe nem fognák őket. És azért
úgy látszik, hogy e részben nem ellenök, hanem inkább ők inditottak pert.
3. § Máskép áll azonban a dolog, ha valaki olyan föld vagy fekvő jószágok és
birtokjogok uralmára nézve viszi végbe az iktatást vagy határjárást, melyek az
árvák békés birtokában vannak. Mert ilyen esetben annak az iktatásnak vagy
határjárásnak is, akarva nem akarva, ellent kell mondaniok.
4. § Mivel különben hallgatásuk következtében, azoknak uralmából kizárnák őket
és azért e részben, mint az elősorolt egyéb perekben törvényes koruk idején
belül felelni nem kötelesek.
5. § Azokban a perekben pedig, melyek a fejedelemtől valamely elhunytnak
magszakadása czímén felkért, vagy szerződések erejénél fogva valakire szállott
fekvő jószágok iránt indultak meg, azt az eljárást és rendet kell megtartani,
melyet erre nézve fentebb irtam le és magyaráztam meg.
132. CZIM
Hogy azok, kik a gyámgyermekeket perbe hivják, ezek diján maradnak
Tudnunk kell végre, hogy a gyámgyermekek, mivel törvényes koruk idejéig, a mikor
tudniillik minden gyámságtól megszabadulnak, sem gyámjaiknak tudtával sem azok
tudtán kivül semmit sem tehetnek, minthogy nem önjogúak.
1. § Azért azok, kik az ilyen árvákat hatalmaskodások miatt (azt állítván, hogy
az ilyen hatalmaskodásat az árvák vagy ezek megbízásából követték el) perbe
hívják és fogják, legott (mint ezt a második részben a perhívások feltételeinek
rendjén elő fogom adni) azoknak diján maradnak.
133. CZIM
Mi az ingó és ingatlan javak becsüje és miképen történik ez?
Minthogy némely dolognak elintézésére a javaknak becsűje igen szükséges, azért
annak rendjét és módját méltán ide kell foglalnom.
1. § Ezért meg kell jegyeznünk, hogy országunk régi és törvényerőre emelkedett
szokása szerint, becsűnek, mondjuk az ingó és ingatlan javak illő értékének
bizonyos, megszabott és határozott megállapítását.
2. § Vagy másképen, a becsű: valamely ingó és ingatlan dolog bizonyos
meghatározott árszabása, azoknak egyen- és becsértéke alapján.
3. § És ez kétféle: tudniillik: örök- és közbecsű. Az örökbecsű, a mely nem az
ingó javaknál, hanem csak a birtokjogoknál szokott előfordulni, tizszer annyit
tesz ki, mint a közbecsű.
4. § Egy népes jobbágytelket ugyanis a közbecsűnél egy girára vagyis négy
forintra, az örökbecsünél pedig tíz girára becsülünk, a mely negyven forintot
teszen.
5. § Ez örökbecsünek kevés dologban és ügyben van helye, mivel a főpap és báró
uraknak, mágnásoknak és nemeseknek majdnem egész rendje (többnyire) a
közbecsüvel él. Mert ha, valamely bevallásban vagy kötelezésben az örökbecsű
világos szavakkal kifejezve, vagy az ország közönséges törvényeiben kimondva
nincsen, annak használata ritkán van megengedve. Mely becsűnek rendje igy
következik:
6. § Kőből épült várat száz girára becsülünk.
7. § Továbbá: monostort, vagy klastromot kegyuraknak s más előkelő nemesekkel
temetkezőhelyével 100 girára becsülünk.
8. § Templomot, melyet két kupolával monostor módra építettek, 50 girára
becsülünk.
9. § Templomokat, két toronynyal vagy két kupolával, a mely nem monostor, sem
monostor módjára építve nincsen: 25 girára.
10. § Minden más anyatemlomot, egy toronynyal és temetőhelylyel 15 girára
becsülünk.
11. § A torony nélkül épülteket, de temetőhelylyel, 10 girára.
12. § A fából és nem kőből épült kápolnát vagy imahelyet, de temetőhelylyel, 5
girára.
13. § Temetőhely nélkül pedig 3 girára.
14. § Azokat a templomokat vagy kápolnákat, melyek az anyaegyházon kivül
épültek, nem teszszük a becsű sorába.
15. § Továbbá: a népes nemesi telket vagy udvart 3 girára.
16. § Lakó nélkül pedig másfél girára.
17. § Azt pedig, a melyen épen semmi épület nincsen 1 girára.
18. § Továbbá a népes jobbágytelket 1 girára.
19. § Az üresen hagyottat, de a melyen épületek vannak, fél girára.
20. § Azt, a melyen épen semmi épület sincse, de a többi telkek sorában fekszik,
egy gira negyedrészére, tudniillik 100 dénárra.
De ha a többi telek során kivül esik, mezőnek tekintjük és a becsű sorába nem
számítjuk.
21. § Továbbá a nemesek felnőtt, és termőfákkal beültett gyümölcsös kertjét,
mely királyi mérték szerint egy hold területen fekszik: 3 girára.
22. § De a "Csallóköz" szigetén minden felnőtt és termő gyümölcsfát tizenkét
fáig számitva száz dánárra becsülünk; a tizenkét számon túl pedig akárhány fa
van is, valamennyit egybevéve csak 3 girára becsüljük.
23. § A falun kívül fekvő jobbágy gyümölcsös kertet pedig 1 girára.
A telek mögött vagy mellett levőt a becsű sorába nem teszszük.
24. § Továbbá a közönséges vagy szántóföldet, mely királyi mérték szeirnt egy
ekealj területet teszen, 3 girára.
25. § Továbbá a közönséges erdőt, a mely után sertésdézmát, vagy adót általában
nem szednek s a melynek valamely biztos jövedelme sincsen, úgy becsüljük, mint a
közönséges földet, a mely tudniillik királyi mérték szerint egy ekealj területen
fekszik, 3 girára.
26. § A cserjés és bokros helyekről is ugyanezt kell értenünk.
27. § Továbbá a nagy erdőt, melyet másképen eresztvénynek mondanak, a mely
közönséges munkára és feldolgozásra alkalmas és királyi mérték szerint három
ekealj területen alól van, ekealjanként 3 girára.
28. § A mi pedig a három ekealjon felül van, azt nem becsüljük: hanem a becsüt
csupán arra a három ekealjra szorítjuk.
29. § Továbbá a nagyobb, tudniillik, a fejszés és makkos erdőt, vagyis a melyet
vágásra és vadászatra használnak és a mely bárminő munkára és mesterségre
alkalmas, s királyi mérték szerint három ekealj területen vagy kiterjedésben
fekszik: ekealjanként 50 girára becsüljük.
30. § Ha pedig évi jövedelmét jól kiszámíthatjuk, jelesen ha makkos: akkor
tizszerannyira becsüljük, mint a mennyit évi jövedelme teszen: a mi pedig a
három ekealjon felül van, azt (mint eresztevényt) nem becsüljük.
31. § Továbbá, ha a szántóföld egy vagy fél királyi ekealjra nem terjed, úgy
tudniillik, ha öt, hat vagy tíz stb. holdat tesz ki, akkor (némelyek véleménye
szerint) minden holdat negyven dénárra kell becsülnünk s azt mondják, hogy az
eresztvény erdőről és berkekről is ugyanezt kell tartanunk.
32. § Mindazáltal ezt a közbecsű gyanánt elfogadott ármegszabást, az előbbihez
képest, igazságosan és helyesnek nem látjuk és egyáltalán elvetésre méltónak
tartjuk; mert ha egy királyi ekealj-területet tevő közönséges földet vagy erdőt
három girára becsülsz s ezt az ekealj területet királyi mérték szerint százötven
holdra osztod, akkor ha jól számítasz, egy-egy hold földre 12 dénárnál több nem
esik és csak négy hold marad becsű nélkül, a mi ötven dénárt tesz ki. Ötven
dénárt pedig százötven fillérre, vagyis magukra, könnyen nem oszthatunk, ezért
szükséges, hogy azt a négy holdat, a nagyobb részre tekintettel, becsű nélkül
hagyjuk.
33. § A felszámításnál ugyanis egy ekealjterületű és (mint mondám) közönséges
feldolgozásra alkalmas eresztevény erdőt és berket, melyet 10 girára becsülnek,
holdanként 26 dénárra és egy fillérre kell tennünk és becsülnünk: és fölöslegül
vagy maradványul 25 dénárt kapunk. Ha pedig másképen ez összeget girákra akarod
felosztani, akkor minden holdat 27 dénárra fogsz becsülni és 7 dénárt még neked
kellett réá adnod. Ugyanezt teheted reáadással (ha akarod) az előbb említett
földre nézve is.
34. § Továbbá egy kaszaalja vagy máskép, királyi mérték szerint egy holdon fekvő
rétet vagy kaszálót egy negyedrészre vagyis 100 dénárra.
35. § A mezei kaszálókat pedig, melyeket lehet ugyan kaszálni, de ritkán, vagy
soha nem kaszálják, a becsű sorában nem tesszük.
36. § Továbbá az alulról vagy alul-felől csapó malmot, melynek vize szárazság
idején nem apad el, 10 girára.
A melyeknek vize pedig elapad, 6 girára.
37. § A felülről csapó malmot, melynek szárazság idején vize van, 5 girára.
A melynek vize elapad, 3 girára.
38. § Elhagyott, alulról csapó malom helyét 3 girára.
A felülről csapóét pedig másfél girára.
39. § Továbbá minden faluban egy fölbugyogó forrást, vagy kifolyó és ki nem
apadó kútat, melyből a nép inni szokott, harmadfél girára; de ha több van,
azokat nem becsüljük, hanem együttesen csak egynek számítjuk, mivel egy falu
élésére egy kút elégséges.
40. § Továbbá a kifolyó és el nem apadó halastavat 10 girára.
A ki nem folyót és szárazság idején elapadót pedig 5 girára.
41. § Nagy halastavat, melynek rekeszei vannak és a melyet "Gyalmostó"-nak, vagy
"Morotová"-nak is neveznek, nemkülönben a Dunán, Tiszán, Száván és Dráván levő
egyéb halászatot, melyet "Tanyá"-nak hívunk, ha bizonyos évi jövedelmet hoz,
tízszerannyira becsüljük, mint a mennyi annak évi jövedelme. Ha pedig
számbavehető jövedelme nincsen, a mint ez nálunk általában szokásban van, 50
girára becsüljük.
42. § Továbbá, a "varsák" helyét, a melyet "vész"-nek hívnak, tíz számig
egyenként egy girára, a tíz számon felül pedig egész a százig, sőt azon felül is
10 girára.
43. § Továbbá: azt az elzárást, melyet vizáradás idején készítenek s a melyet
"Rekesz"-nek hívnak, ha különös, vagy saját jövedelme van, egyenként 100
dénárra.
44. § Továbbá: azt a vámot, melyet vizen és szárazon szabály szerint szedni
szoktak, tízszerannyira becsüljük, mint a mennyit annak évi jövedelme teszen.
45. § Továbbá: a hegyvámot, vagy szőlőhegy-vámot, mely földesurának évenként
számba vehető és jelentékeny jövedelmet szolgáltat, hasonlóképen tizszerannyira
becsülik: de úgy vélem, hogy ennek csak az örökbecsűnél lehet helye, mert
országuk régi szokása szerint a szőlőket általában úgy szoktuk becsülni, mint a
cserjés, bokros helyeket azért, mivelhogy a szőlők, mihelyt azokat nem mivelik
vagy megmunkálásukat elmulasztják, csakhamar és könnyen cserjés és bokros
helyekké változnak át.
46. § Ha azonban a földesúr, valamely parasztot, vagy akár nemest, a kinek más
földjén van szőlője, ebből a szőlőből ki akarna vetni és rekeszteni, azt
kivetheti ugyan, de nem a szerint a közbecsű szerint, a melyet a cserjés és
bokros helyekre nézve közvetlenül elmondanák, hanem köteles megtéríteni annak
illő értékét vagy igaz becsét, a mint azt azon helységnek, a melyhez a szőlőhely
tartozik, birája és esküdt polgárai igazságosan és helyesen megszabják és
megbecsülik.
47. § Ez a mérték tizenhatszor véve egy királyi mértéket, vagy ölet teszen.
48. § Továbbá: egy hold szántóföld vagy erdő királyi mérték szerint hosszúságban
hetvenkét, szélességben pedig tizenkét királyi mértéket vagyis ölet foglal
magában.
49. § Továbbá: egy ekealj-terület a javak becsűjénél százötven királyi mértékű
hold földből áll.
A marhák becsűjéről
50. § Meg kell jegyeznünk, hogy egy ökör, mely nem sánta sem máskép nem hibás, 1
gira
51. § Két tehén bornyú nélkül 1 gira.
52. § Egy bornyús tehén 1 gira.
53. § Négy juh 1 gira.
54. § Négy sertés 1 gira.
55. § Kancza csikó nélkül 1 gira.
56. § Csődör csikóval 1 gira.
57. § Kancza csikóval másfél gira.
58. § A hátas lovat értéke szerint becsüljük.
134. CZIM
Hányféle módon és minő tekintetekből történik a fekvő jószágok és dolgok
becsüje?
Tudnunk kell továbbá, hogy az ingó és ingatlan javak előbocsátott becsűje
különböző módon és különböző tekintetekből szokott történni.
1. § Először is, a törvénykezési terhek fizetésénél, a mit közönséges és
szokásos néven bírságnak nevezünk. És ezekre nézve úgy a marhákat, mint a
földeket és birtokjogokat az előbb leírt árszabás szerint kell megbecsülnünk és
elfogadnunk.
2. § Másodszor a leánynegyed és zálogos jogok fizetésénél, valamint azoknak a
fekvő jószágoknak visszaváltásánál, melyeket főbenjáró itélet vagy fejváltás
fejében foglalnak el; a melynél mindazáltal, (kivéve a marhákat) a várakat,
nemesi udvarokat, a népes és elhagyott s puszta jobbágytelkeket, valamint a
földeket, erdőket, cserjéket, réteket, halastavakat, malmokat, forrásokat,
klastromokat, monostorokat és templomokat, továbbá a vámokat, gyümölcsös
kereteket, varsák és rekeszek helyeit és általában a becsű alá kerülő
birtokjogoknak minden tartozékát, az előbb írt módon becsüljük meg. Mindazáltal
a népes jobbágytelkek után járó és hozzájok tartozó szántóföldeket és réteket
(az irtványföldek és rétek kivételével, melyek tulajdonképen a jobbágyokat
illetik és a telkekhez nem tartoznak) nem becsüljük. És végre a leánynegyed és
zálogos jogok fizetésének az ilyen becsű mennyisége szerint kell történnie. És
ugyanezt kell értenünk és tartanunk az atyafiak jogsérelmével vagy máskép
illetéktelenül eladott birtokjogokról is.
3. § Harmadszor: a hitbér kiszolgáltatásánál; a melynél csakis a nemesi
udvarokat és a többi telkek sorában fekvő népes, elhagyott és puszta
jobbágytelkeket becsüljük, de a birtoktesten kívül, e részben becsű tárgyává
tenni semmit sem szabad. E végül a hitbér kielégítése ilyen birtokbecsű sora
szerint szokott, részben készpénzzel - részben pedig egyéb ingó javakkal,
beleértve a marhákat is - megtörténni, ezeket azonban igaz értékük szerint,
tudniillik úgy kell elfogadni, a mint a vásárban elkelnének.
4. § De arra is ügyelnünk kell, hogy ha valamely asszony, férje halála után
azért, mivel ennek nevét és czímét viseli, élte fogytáig ugyanazon férjnek fekvő
jószágaiban és birtokjogaiban meg akar maradni és ha ugyanennek a férjnek a fia,
atyafia vagy más törvényes utóda, ennek az asszonynak számára hitbérének
mennyisége és értéke erejéig némely birtokjogokat elkülöníteni, kiszakítani és
átadni elhatározta, hogy az élete tartamán át birtokolja és használja, akkor az
ilyen esetben nem csak a nemesi udvarokat és népes, elhagyott és puszta
telkeket, hanem a falun kivül fekvő földeket, erdőket, gyümölcsös kereteket,
kaszálókat és malmokat is, a melyeket az asszonynak átad, úgy becsüljük, mint a
leánynegyed fizetésénél; és azokból a birtokjogokból csakis annyit kell
használatba és birtokba átadni, a mennyi a hitbér értékével fölér.
5. § Negyedszer: az adósságok fizetésénél és a sommásan fölszámított, vagy
tételenként megjelölt kártérítéseknél. Ezenkívül a patvarkodás, nyelvváltság és
a királyi felség vagy bármely vármegyei ispán törvényszéke megsértése birságának
letételénél avagy más ilyen ügyekben és esetekben; a melyekben az ingó és
eladható javakat hasonlóképen igaz becsük és nem az előadott árszabás szerint
kell elfogadnunk.
6. § Ötödször és utoljára, a közbecsű a határjárásoknál a hátraigazításoknál
szokott előfordulni. De az utolsó esetben, csak a tekintetből szokott becsű
történni, hogy az, a kinek a biró az eskü letételét odaitéli, a felek között per
tárgyát képező földeket, erdőket, cserjéket vagy réteket, szőlőhegyeket, annyi
nemessel sajátíthatja el és szerezheti meg magának, a hány girát érőknek azokat
a földeket, erdőket, cserjéket, réteket és szőlőhegyeket találni fogják.
MÁSODIK RÉSZ
NEMES MAGYARORSZÁG JOGAINAK ÉS SZOKÁSAINAK
MÁSODIK RÉSZÉRŐL ÁLTALÁBAN
1. CZIM
Miután Isten segedelmével a főbb dolgokról, tudniillik a birtokjogoknak
adományozásairól és ezek nemeiről, valamint a fekvő jószágoknak osztályairól,
eladásairól, elzálogosításairól; a határoknak elkülönítéséről, a hitbérek és
leánynegyedek fizetéséről és egyéb ezekhez tartozó és velük kapcsolatos
dolgokról, a melyeknek ugyanis minden főpap és báró úrnak, mágnásnak és nemesnek
eredete alapszik és uralma nyugszik, röviden szólék, az maradt még hátra, hogy
munkámnak e második részében az ügyeknek és pereknek folyamáról és a
végrehajtásokról, valamint az ezeket tárgyazó ítélethozás rendjéről értekezzem.
1. § Mielőtt azonban eme rész tulajdonképenvaló anyagának fejtegetésére térnék,
mivel ez ország rendeleteit gyakran közbe kell illesztenem, röviden
előrebocsátom azt, hogy a fejedelem és az ország rendeletét vagyis közönséges
végzeményét általában miképen kell magyaráznunk és ezenkívül azt, hogy a mi
szokásunk, vagyis nem írott jogunk, a melylyel ez idő szerint közönségesen
élünk, kezdetét és eredetét honnan vette?
2. CZIM
Hányféleképen értjük a közönséges végzeményt?
A fejedelmek rendeleteit vagy az ország végzeményeit tehát (a mint alkalom hozza
magával) négyféleképen lehet érteni.
1. § Mert némely rendeleteket, a későbbiek egészen eltöröltek s egyszerűen
megszüntették.
2. § Másokat csak részben töröltek el, részben pedig erőben hagytak.
3. § Némelyeket hallgatással mellőztek.
4. § És némelyeket behoztak.
5. § A teljesen eltörölt rendeleteknél tehát (a minők a nádori köztörvényszéket,
a kihirdetett gyűléseket, a párbajra szóló ítéletet és a három vásáron való
kikiáltást illetők) az eltörlés idejére kell figyelemmel lennünk. Mert azok a
jövendőre és nem az elmult ügyekre és dolgokra szabnak törvényt úgy, hogy
ezutánra sem ilyen nádori köztörvényszékek nem tarthatók, sem párbajvívások, sem
kihirdett gyűlések sem pedig három vásáron való kikiáltások, nem lehetnek.
6. § Mindazáltal azokban az ügyekben, a melyeket ama törvények erejénél fogva
kezdettek meg, a régi módot kell megtartani, a mely szerint azokat megkezdették;
nem azért mintha ezeket ismét keletbe hoznók, hanem azok folyamatának
megtartására nézve.
7. § Máskép állana a dolog, ha magában a rendeletben szavakkal volna kifejezve
és megírva, hogy azok a törvények és rendeletek a multra is visszahatnak. Mert
általában a rendeletek (a mint előbb érintém) nem a multakra, hanem a jövendőkre
köteleznek.
8. § Másodszor pedig, a mikor tudniillik részben helyben hagyva, részben pedig
eltörölve vannak, akkor az eme rendeletekben és végzeményekben foglalt szavak
jelentéséhez kell fordulnunk s magukat ahhoz tartanunk, hogy a
helybenhagyottakat megtartsuk, az eltörlötteket pedig elvessük és ne
alkalmazzuk.
9. § Harmadszor: a midőn a korábbi törvényeket vagy rendeleteket hallgatással
úgy mellőzték, hogy a későbbiek a korábbiak megváltoztatásáról és megmásításáról
említést nem tesznek; akkor a korábbi törvények erejüket megtartják, hacsak a
népnek ellenkező gyakorlata azoknak erejét nem vette. Mert a tényleges és
folytonos gyakorlat sokszor törvényt ront.
10. § Negyedszer pedig, tudniillik: ha új törvényeket hoznak be, akkor azok
szerint kell itélni, az előbbieknél akár szigorúabbak, akár enyhébbek legyenek
azok. Mert a fölött már itéletet mondani nem lehet, hogy jól vagy rosszul
vannak-e rendelve? hanem azok szerint kell itélnünk.
3. CZIM
Kik alkothatnak törvényeket és statutumokat?
Immár azt a kérdést veszem fejtegetés alá: vajjon a fejedelem törvényeket és
statutumokat önmagától alkothat-e, avagy a nép beleegyezésének is szükséges
hozzájárulnia?
1. § Mire nézve meg kell jegyeznünk, hogy jóllehet hajdan, a midőn a magyar
nemzet még pogány módra élt és nem királyi, hanem vezér és kapitányok igazgatása
alatt állott, akkor a törvényhozásnak és rendelkezésnek minden hatalma ezeknél
vala.
2. § De minekutána a katholikus hitre tértek és maguknak önként királyt
választottak, úgy a törvényhozásnak, mint bármely birtok adományozásnak és
minden biráskodásnak hatalmát és jogát az uralkodással és kormányzással
együttesen ez ország szent koronájának, melylyel Magyarország mindenik királyát
megkoronázni szokták, joghatóságára és következésképen a mi törvényesen rendelt
fejedelmünkre és királyunkra ruházták át. És így ettől fogva a királyok a
törvényeket a nép összehívása és megkérdezése mellett kezdették alkotni, a mint
ez korunkban is történni szokott.
3. § A fejedelem mindazáltal egyedül a maga akaratából és önkényesen,
kiváltképen az isteni és természeti jogot sértő dolgokban és az egész magyar
nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem rendelhet; hanem össze kell
hívnia és megkérdeznie a népet; ha vajjon ennek az ilyen törvények tetszenek-e
vagy sem? a kik ha igennel felelnek, azontúl az ilyen végzéseket (az isteni és
természeti jog mindig épségben maradván) törvényekül tartjuk meg.
4. § Többnyire pedig, közös megegyezéssel, maga a nép is elhatároz valamit, a
mit a közjóra hasznosnak itél és írásban terjeszti a fejedelem elé, kérvén, hogy
erre nézve neki törvényt adjon és ha maga a fejedelem az ilyen végzéseket
elfogadja és helyben hagyja, akkor az törvényerőre emelkedik s azonnal
törvénynek kell tekintenünk.
5. § Mégis mindezeket nem a nép, hanem különösen a fejedelem statutumainak
mondjuk azért, mert ha a fejedelem beleegyezése és megerősítése mindkét esetben
azokhoz nem járul, eme rendeleteknek semmi ereje nem leszen. Mindazáltal
általános néven eme rendeleteket igen gyakran az ország végzeményeinek nevezzük.
4. CZIM
Kiket értünk a nép és kiket a köznép elnevezés alatt?
E helyen a nép neve és elnevezése alatt egyedül a főpap és báró urakat és egyéb
mágnásokat s a többi nemeseket kell értened, de nem a nem nemeseket.
1. § Noha e kifejezés: nép minden nemest és nem nemest egyaránt felölel,
mindazáltal a nem nemesekről (kiket a köznép elnevezés alatt értünk) e részben
czélunkhoz képest szó sincsen.
2. § Mert miként a nem a fajtól, úgy különbözik a köznép a néptől. Mert a nép
elnevezés magába öleli az összes nemeseket, úgy a mágnásokat, mint az alsóbb
rendűeket, a nem nemeseket is ide számítva; de a köznép elnevezése alatt egyedül
a nem nemeseket értjük.
5. CZIM
A rendeletek és statutumok kiket köteleznek?
Továbbá, ha azt kérdezzük, hogy a rendeletek és a végzemények kit köteleznek?
tudnunk kell, hogy első sorban magát a fejedelmet kötelezik, a ki azokat a nép
kivánságára közre adta, miként a közmondás tartja: "vesd magad alá a törvénynek,
a melyet magad hoztál". Mást tartunk a pápáról és a római császárról, a kikről e
részben semmi szó nincsen.
1. § Azután köteleznek mindenkit, a ki a fejedelem joghatóságának alá van vetve.
2. § És nem csak ezeket, hanem mindazokat az idegeneket is, a kik ebben az
országban tartózkodnak.
3. § De ha a közönséges rendelkezés valamely büntetést vagy hátrányt czélozna,
akkor az idegeneknek három havi időt adnak, a mely idő reájuk nézve a statutumok
kihirdetését pótolja. Példának okáért, ha az volna elhatározva és elrendelve,
hogy e bécsi vagy boroszlói avagy más idegen se merészeljen feje és minden javai
elvesztésének terhe alatt árúczikkeivel az ezen országban tartani szokott
vásárokra jönni vagy az országból juhokat, ökröket és lovakat nyájanként kivinni
és kihajtani, akkor a három hónap időközben az ilyen idegent, még ha tetten
kapnák is, jogosan sem halállal büntetni, sem vagyonától megfosztani nem lehet,
mivel őt a statutumok nem tudása és ki nem hirdetése menti.
4. § De csakis egy hónap illeti meg az idegent akkor, ha nem büntetésre vagy
hátrányra czéloz, hanem valaki jogának vagy az itéletnek orvoslására, avagy a
perlekedés módjára tartozik.
5. § A bentlakókra nézve pedig bárminő rendűek, méltóságúak és rangúak legyenek,
a statutumok közzé tételének ideje elégséges. És ilyen módon sem a belföldiek
sem az idegenek magukat nem menthetik, mert: "a ki Rómában van, annak római
szokások szerint kell élnie".
6. CZIM
Honnan eredt a mi szokásunk, melyet a törvénykezésben meg kell tartanunk?
Másodszor tudnunk kell, hogy ámbár ez országnak majd minden joga eredetileg a
pápai és római császári törvények kútfőiből származott, mindazáltal ennek a mi
hazai szokásunknak, a melylyel mostanában a törvénykezésben közönségesen élünk,
háromféle alapja van:
1. § Először, a közönséges rendeletek és végzemények.
2. § Másodszor, a fejedelmi kiváltságlevelek.
3. § Harmadszor pedig: az ország rendes bíráinak itéletei.
4. § Először (mondám) a közönséges rendeletek, a mely dolognak eredetét, hogy
messzibbről keressük, meg kell jegyeznünk, hogy dicsőséges királyunk és
apostolunk: Szent István, a ki első volt Magyarország királyai közt és a ki a
magyar nemzetet a szent hit világosságára térítette, legelsőbben tett közzé
jeles rendeleteket, a melyek azonban inkább a hitvallás elemeit, mint a
perlekedés rendjét foglalják magukban és adják elő.
5. § Azután Szent László királyunk és hitvallónk is, a ki kardjával
Dalmátországot és a tengerparti részeket Magyarországnak alája vetette és a ki a
magyar határokat gyakori betörésekkel megrohanni szokott tatár népet, nyilt
csatában többször leverve, ez ország határaitól messzire kergette és
visszavonulásra kényszerített, igen jó törvényeket alkotott.
6. § Azután a győzedelmes András király, harmadik Béla királynak fia és Szent
Erzsébet özvegynek az apja, - a kit mi Jeruzsáleminek nevezünk, azután hogy
jeruzsálemi hadjáratából, melyet a saranczénok ellenében a katholikus szent hit
védelmére, a magyaroknak tömérdek seregével indított vala, szerencsésen
visszatért, főkép a nemesi mentességre, előjogokra szabadságokra nézve igen jó
törvényeket és jeles végzeményeket alkotott; melyeket a magyar nemzet mai nap
is, mint szent végzeményeket égig magasztal.
7. § Végre Lajos, Zsigmond, Albert és Mátyás, dicső fejedelem uraink,
Magyarország királyai és hasonlóképen tettek a maguk idejében bizonyos
rendelkezéseket.
8. § Legújabban pedig Ulászló fenséges Fejedelem Urunk is, a mostani király, a
többieknél nem kevésbé jelen törvényeket alkotott, a kinek dicső emlékét a
magyarok mindig áldani fogják.
9. § És jóllehet eme rendeletek és törvények főként Szent István és Szent László
királyokéi, kik méltán kiérdemelték, hogy nevüket a szentek sorába itassák,
fölötte régi voltuknál fogva, már csaknem elenyésztek, miután ők különben is
tudvalevőleg inkább isteni mint emberi törvényekkel foglalkoztak és az utánuk
következő többi királyok végzeményei is, némely záradékaikban és czikkeikben
megváltoztak és módosultak; mindazáltal a mi már több mint száz év óta
törvényerőre emelkedett szokásunkba a hosszas gyakorlat mégis majd mindenik
boldogult király rendeleteiből valami törvényes intézkedést átvett és átvitt.
10. § Másodszor, eredt a mi szokásunk a fejedelmek kiváltságleveleiből, a
melyeket, a dolgok úgy hozván magukkal, a midőn a törvényszéken fölmutatva
felolvastak és (a józan okosság szerint) illendően és igazságosan kelteknek,
kiadottaknak találtak, az ilyen törvénykezési hosszas gyakorlat útján
keletkezett a mi szokásjogunknak bizonyos része.
11. § Harmadszor pedig és utoljára ez a mi szokásunk az ország rendes biráinak
ismételt, sőt több ízben egy és ugyanazon renddel, módon és eljárással hozott és
alkotott s törvényese végrehajtással is megerősített itéleteiből és itélő
leveleiből származott.
12. § Mindazáltal azt állítják, hogy azt a törvénykezési eljárást, perlekedési
gyakorlatot, a melyet mi a peres ügyek megkezdésében, folytatásában
megvitatásában és elintézésében követünk, az Ő uralkodása alatt, Károly király
úr, az említett Lajos királynak apja, Francziaország határairól hozta be az
országban; melyet mindez ideig (a közönséges rendeletek azon csak némely
kifejezésekben tevén változtatást) mindenkor sértetlenül megtartottak és jövőre
is mindig meg kell tartani.
13. § Mert különben új törvények behozásával (míg ezeket megtanulhatnák és
közhasználatba vehetnék) Magyarország egész nemességének jogai szükségkép
semmivé lennének.
7. CZIM
A kiváltság meghatározása és hányféle a kiváltság?
Továbbá, mivel szokásainknak bizonyos része (a mint előadám) a fejedelmek
kiváltságleveleiből van véve, azért elhatároztam egyet-mást a kiváltságokról is
elmondani.
1. § Mire nézve tudnunk kell, hogy a mit kiváltságnak mondunk, az mintegy a
többitől kivált és különszerű törvény, a mely csak egy, vagy kevés embert illet.
2. § Másképen pedig, kiváltságnak mondunk valamely előjogot és különös
megtiszteltetést. És ez a fejedelem jótéteménye, melyben gyakran a közönséges
jog ellenében részesít valakit.
3. § A kiváltság pedig kétféle, tudniillik általános és különös. Az általános
az, a melyet valamely közönségnek vagy testületnek, például városnak vagy
káptalannak avagy konventnek adnak. És ez örökös.
4. § A különös pedig az, a melyet csupán személynek adnak. És ez a személylyel
elenyészik; hacsak netán arról nem történt gondoskodása, hogy a kiváltság ereje
a kiváltságoltnak örököseire és utódaira is átszálljon. Mert ebben az esetben az
ő örököseinek és utódainak is javára szolgál.
8. CZIM
Vajjon a kiváltság eltörli-e a végzeményt és viszonyt?
De kérdés lehet (a mint kérdésbe jöttét magam is gyakran hallottam), hogy vajjon
a kiváltság eltörli-e a végzeményt, vagyis a közönséges jogot és viszont a
végzemény megszünteti-e a kiváltságot?
1. § Noha sokan sokfélét beszélnek s más meg más véleményben vannak és mindkét
részről lehet némely bizonyítékot fölhozni; mi mégis általában azt tartjuk, hogy
a közönséges jog vagy végzemény minden kiváltságot és mindenkiét eltörli és
megerőtleníti, azokban az esetekben, a melyekben a közönséges rendelet azokról
kifejezetten említést teszen.
2. § Példa erre mostani király urunk végzeménye, melylyel Visegrád város
szabadságát eltörli: a szabad városokon a kilenczed megvétele és több más
efféle.
3. § Habár eme szabadságokról, a kilenczed alól való kivételről s ennek nem
fizetéséről javukra régóta kiadott kiváltáglevelük van, mégis e tekintetben nem
a kiváltságot, hanem a végzeményt és közönséges rendeletet kell megtartanunk.
4. § De az a kiváltság, a melyet ellenkező törvény vagy közönséges végzemény
kifejezetten el nem törölt, erőtlenné nem lesz, miként ezt föntebb a végzemények
tárgyalásánál és értelmezésénél bővebben megtalálod.
9. CZIM
Hogy a kiváltság kétféle tekintet alá eshetik; és kétféleképen kelhet. És
először törvényesen.
A kiváltság pedig kétféle tekintet alá esik, tudnillik: a mennyiben az a
fejedelem kizárólagos hatalmából helyesen és törvényesen származik és a
mennyiben nem, hanem másoknak kárát czélozza vagy másképen a közönséges
rendelettel ellenkezni látszik.
1. § A mennyiben tehát a kiváltság a fejedelem kizárólagos hatalmából ered, mint
például a birtokjogok adományozása, a vám és harminczad fizetése alól való
mentesítés a szabad vásár és közönséges sokadalom,a rév és vám adományozása a mi
egyedül a fejedelmet illeti, azt mindig meg kell tartanunk, hacsak másoknak
nyilván sérelmére nincsen.
2. § Épen azért az ilyen kiváltságlevelek végére ezt a záradékot: "salvo jure
alieno" mindig be szokták tenni és iktatni.
2. § Mert ha valamely paraszt embert, avagy várost, maga a fejedelem a
vámfizetés alól jelenben fölmentene is, szabadsággal megajándékozna, holott
megelőzőleg hivei közül valakinek az igazságos vámszedést már eladományozta,
akkor az utóbbi, tudniillik: a felmentő kiváltság, mivel a vámszedésről kiadott
előbbi kiváltságot nyilván sérti, az elsőt meg nem erőtlenitheti és az ilyen
vámszedést el nem törölheti.
4. § De a kiváltságot adó fejedelem fekvő jószágaira és vámjaira nézve az ilyen
fölmentés megáll és helyén marad.
10. CZIM
Hogy a kiváltság másoknak kétféle módon válhatik sérelmére.
Továbbá a vásárok, sokadalmak és révek adományozásáról is ugyanezt kell
tartanunk, hogy az ezekről kiadott kiváltságok mindig megállanak, ha mások
jogainak sérelme nélkül voltak adományozva. A melyek kétféle módon sérthetik a
mások jogait.
1. § Először: mint előbb mondám az időre nézve. Mivel a másiknak kiváltsága
előbb kelt, a melyet az utóbbi el nem törölhet, még megszüntető záradékkal sem.
2. § Másodszor: a helyre nézve, mivel folyóvizi vámokat vagyis révjogokat
jogosan csak úgy lehet adni, hogyha az a hely, a melyre nézve adják másoknak
helyeitől, a melyekre nézve tudniillik már előbb voltak megadva, legalább egy
mértföldnyi távolságra van.
3. § Jóllehet közelebbre is adhatók, ha az adományozás az előbbieknek romlását,
vagy azoknak tetemes kárát nem hozza magával.
4. § Heti és országos vásárokat is adományoznak és adományozhatnak ilyen
távolságra és még közelebb eső helyekre is; csakhogy az újonnan
engedélyezetteket az előbbi országos és heti vásárokkal egy időben és ugyanazon
a napon ne tartsák, s egyébként is, az újak a régibbeket nyilván meg ne rontsák.
11. CZIM
Második módon, ha a kiváltság törvény ellenére kél
Más módon tekinthetjük a kiváltságot, a mennyiben az nem a fejedelem kizárólagos
hatalmából származik: azaz a fejedelemnek nincsen igaz és törvényes joga ilyen
kiváltságadásra, minthogy mások sérelmét czélozza, vagy mivel a közönséges jogot
és az általános rendeletet sérti.
1. § És az ilyen kiváltságnak ereje nincsen. Igy például közönséges végzeménybe
foglalták azt, hogy a törvényszékek előtt a nyolczados törvényszakokon kívül
készült levélátiratoknak hitele nincsen és ha mégis a fejedelem valakinek
kiváltságát e rontó záradékkal: ,non obstante lege, vel decreto regni nostri,
hujusmodi transumto volumus fidem adhiberi etc" egyszerűen átiratná; avagy
iktató levelet adni ki, azzal a kegyelemmel, hogy tudniillik valamely adományt,
ellent nem állván az, hogy egy év leforgott, foganatosítani kell, ezt, minthogy
nyilván az ország jogaiban és szokásaiba ütközik, meg nem tartjuk s
megtartandónak sem tekintjük.
2. § Ugyanezt kell tartanunk azokról a kiváltságokról is, a melyeket arra nézve
adtak vagy adnának ki a jövőben, hogy bárkinek folyamodására a vármegyék
törvényszékein, a megyei ispánok előtt felelni ne tartozzanak és hogy az ország
más rendes birái elibe, egyedül a királyi felséget vagy ennek személyes
jelenlétét kivéve, perbe vonhatók ne legyenek.
3. § Ezen kívül, ha valamely úrnak vagy nemesnek esküt itélnének és olyan
kiváltságot mutatnának föl, hogy nem az alperes személyesen, hanem annak tisztje
tartozzék azt letenni s több efféle; az ilyen kiváltságot, minthogy az az egész
ország közönséges és régóta törvényerőre emelkedett szokásait sérti, sehol meg
nem tartják.
4. § Mert minden úr és nemes, tudniillik úgy az egyháziak, mint a világiak és a
mindkét nemen levő többi birtokosok is, a kiknek ebben a Magyarországban fekvő
jószágaik és birtokjogaik vannak, az ő birtokjogaik megtartására és mindennemű
innen felmerülő peres ügyek folytatására nézve, egyenlő törvénynyel és egy és
ugyanazon szokással tartoznak élni, a mint ez az első részben is meg van írva.
12. CZIM
A kiváltság hányféle módon veszti erejét
Meg kell jegyeznünk továbbá, hogy a kiváltság többféle módon veszti erejét.
1. § Először ugyanis a kiváltság megsemmisül és erőtlenné lesz, ha valaki a neki
adott kiváltság ellenére tesz, vagy azzal visszaél; mivel méltán veszti
kiváltságát az, ki a neki engedett hatalommal visszaél. Miképen az, a kinek a
fejedelemtől, a saját területén elfogott gonosztevőknek megbüntetésére
kiváltsága van, de a kezére került tolvajt vagy rablót fel nem akasztja vagy
karóba nem húzza, hanem kialkudott pénzösszeget csikarván ki tőle elbocsátja: az
ilyen kiváltságával visszaél, minthogy a fejedelem nem arra adott hatalmat, hogy
a gonosztevőket elereszsze, hanem arra, hogy azokat érdemük szerint halállal
sújtsa és büntesse.
2. § Másodszor elveszti kiváltságát az, a ki törvényes időben nem él a neki
adott és engedett kiváltsággal. Például: ha a királyi felség valakinek várat,
vagy akármely más birtokjogot adományoz és az adományos egy év forgása alatt, a
királyi vagy nádor és valamely hiteles hely emberei útján, adomány-levelét végre
nem hajtatja: akkor az év leforgása után az ilyen adománylevél minden erejet
veszti a melyet (a mint előbb mondám) még a kegyelemmel nyert iktatólevéllel sem
lehet megújítani, hanem az adománylevelet újólag kell készíteni és kiadni;
hacsak időközben, azt a birtokjogot, más valaki a maga számára föl nem kérte.
3. § A hetivásárok, sokadalmak és a révek dolgával is ugyanígy kell elbánnunk.
Hogyha a fejedelem valakinek vásárt, sokadalmat vagy réveket enged, az ilyen
evvel az adománynyal és kiváltsággal egy év leforgása alatt éljen és kezdje azt
használni, mert különben az év letelése után ereje megszűnik.
4. § Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ha a mondott egy esztendő leforgása
alatt, az iktatásnak foganatosítása megtörtént, és akár az affelől kelt tudósító
levélben, akár a foganatosítás folyamán, a királyi embernek és bizonyságnak vagy
akár káptalannak avagy konventnek vétke vagy hanyagsága miatt valamely hiba
fordult elő, akkor, ez esetben az adomány foganatos marad és az effél
foganatosítást az esethez képest meglehet és meg kell igazitani.
5. § Azonban, ha azt a végrehajtást általában elmulasztották vagy máskép maga az
adományos követett el abban valamely hibát, ezt helyrehozni egyáltalán nem
lehet, hanem a várat vagy azt a birtokjogot újból kell (a mint érintém)
fölkérni.
6. § Harmadszor, elveszti kiváltságát az, a ki felségsértés vagy hűtlenség
vétkébe esett; és ekkor nemcsak kiváltságát, hanem fejét és minden javait is
veszti.
7. § Negyedszer, ha a kiváltság másnak tetemes kárára van, miként föntebb ez
esetet már megmagyarázva találod, mert különben sem valószínű az, hogy az
adományozó fejedelem másnak akár jelen, akár jövendőbeli jogát tetemesen sérteni
akarná.
8. § Ötödször: ha a fejedelem vagy az országnak más rendes birája a kiváltságnak
erőtlen voltát biztos tudással látván, és felismervén, sokban annak ellenére
ítélt. De máskép áll a dolog, ha a kiváltság ellenében az ítélet valamikor
tévedésből kelt volna; mert ez esetben megtartván a törvény szerint
megtartandókat, perújitással lehet azt a hibát és a kiváltság tartalmát helyre
hozni.
9. § Hatodszor, arról a kiváltságról való nyilt vagy hallgatólagos lemondással.
Nyiltan úgy, hogy valaki kiváltságáról nyilvánosan lemondott vagy lemond.
Hallgatólagosan pedig úgy, hogy eme kiváltság ellenére, az ő tudtával és ellent
mondása nélkül nyilvánosan tesznek valamit és ő teljességgel hallgat, a mely
hallgatás, mivel sérelmével jár, ellenében lemondás színét ölti magára.
10. § Hetedszer, az előbbit eltörlő utóbbi által; ha tudniillik, mind a kettő
egy és ugyanazon személy vagy község részére készült és volt kiadva; ekkor az
elsőt félre teszszük és a másodikat tartjuk meg.
11. § Nyolczadszor és utóljára megszűnik a kiváltság, ha a fejedelem, a ki adta,
azt kifejezetten visszavonja; mindazáltal helyes és a visszahúzásban világosan
fölfejtett okokból. Mert ha e visszahúzást alapos okok nem támogatnák és a
visszahívó levél azt tanúsítaná, hogy ez egyszerűen történt: a visszahúzásnak
helye nem lesz. Mert különben igen sok baj következnék belőle és kiváltsága
felől mindenkinek minden nap kétségben kellene lennie. Legyen elég ennyi, a mit
a kiváltságokról elmondék.
13. CZIM
Miképen határozzuk meg a pecsétet és hogy a pecsét kétféle
De mivel minden kiváltságot pecséttel szoktak erőre emelni és megerősíteni,
azért helyén való, hogy ebben a részben a pecsétekről is szóljak valamit.
1. § Mire nézve tudnunk kell, hogy a pecsét az az aranyba vagy más érczbe avagy
viaszba nyomott nyilvános jelvény, a mely minden tényt megerősít.
2. § És a pecsét kétféle, tudniillik: hiteles és nem hiteles. Hiteles, mintegy
közhitellel felruházott az, a melynek hinni kell. Ilyen vagy sajátképen a
fejedelemnek, az ország rendes biráinak, valamint a káptalanoknak és a
konventeknek. A levélre helyezett ilyen hiteles pecsét, minden tényt, a mi
azokban a levelekben kitéve és előadva van, megerősít.
3. § Ezenkívül a városoknak és mezővárosoknak is van a királyoktól és
fejedelmektől nyert hiteles pecsétjük, a melynek az előttük fenforgó és közöttük
fölmerülő tényekre és dolgokra nézve teljes ereje van.
4. § Nem hitelesek pedig a magánszemélyek pecsétei, és az ilyenek semmi
örökösséget magukban nem foglalhatnak.
5. § Ezeknek sok neme van; mert más a főpap uraké, nem különben az örökös
ispánoké és egyéb báróké, a kik a báróság tisztét viselik; ismét mások az ilyen
báróktól leszármazókéi és ismét mások az ország nemeseiéi és előkelőiéi, melyek
megannyian valóságos és külön czimerekkel vannak kimetszve és ábrázolva.
6. § A magasabb főpapok tehát, mint az érsekek, püspökök, nemkülönben az
aurániai perjel s az ország szabad és örökös ispánjai és a ráczországi despota a
saját valódi és nyilvános pecséteikkel megerősített levelükben ügyvédeket
rendelhetnek.
7. § A többi bárók és mágnások pedig, valamint a nemesek, az ügyvédrendeléseket
és egyéb bevallásaikat (hogy hazai kifejezést használjak) az ország rendes birái
és a hiteles helyek, tudniillik a káptalanok és konventek előtt tartoznak tenni.
8. § Azonban az ország rendes birái és a hiteles helyek, a kiknek és melyeknek
hiteles pecsétük van, az ő saját pecsétük alatt (de szabályszerűleg és
törvényesen) ügyvédeket rendelhetnek és mindennemű más bevallásokat tehetnek.
14. CZIM
Királyaink közül kiknek kiváltságait tartjuk meg és kikéit nem?
Továbbá: miután a kiváltságokat és pecséteket már megmagyaráztam, szükséges azt
is látnunk, hogy ez ország királyai és fejedelmei közűl, kiknek kiváltságait
tartjuk meg és a törvényszékeken kikéit kell visszavetnünk és minden erő és
hatály nélkül valóknak tekintenünk.
1. § Mire nézve tudnunk kell, hogy Szent István és László királyoknak, továbbá
első Andrásnak, Salamon király atyjának, nemkülönben első Bélának, Szent László
király atyjának, és első Gézának, ugyanazon Szent László testvérének és
Kálmánnak, az említett Géza fiának, a ki elsőbben váradi püspök volt, de királyi
örökös nem létében, apostoli fölmentés mellett az ország kormányát átvette, a
miért magyarul ma is Könyves Kálmánnak nevezik, - minden kiváltságleveleit
megtartjuk.
2. § Továbbá: második István királynak, ugyanazon Kálmán fiának leveleit.
3. § És második Béla királynak, tudniillik az Álmos vezér fiának, a kit
"Vak"-nak neveztek, leveleit.
4. § És szintén második Géza királynak, a második Géza fiának leveleit.
5. § Nemkülönben harmadik István királynak, a Vak Béla fiának leveleit.
6. § Azután harmadik Béla királynak, a második Géza fiának, tudniillik az
említett harmadik István testvérének leveleit. És ez a Béla az, a ki a
tolvajokat és rablókat üldözte és az országból kiirtotta.
7. § Végül Imre király leveleit, a ki harmadik Bélának volt a fia. És ez Imre, a
ki a mint állítják, a váradi egyházat bizonyos javadalmakkal felékesítette és
gazdagította.
8. § És ezt az Imrét ferditett néven némelyek máskép Henriknek is nevezték és
írták: de nem a magyarok, hanem inkább a németek szokása szerint hivták annak.
9. § Ezeknek a királyoknak neveit nem is vala épen szükséges fölsorolnom; sőt
róluk való megemlékezésemet és megjegyzéseimet rövidebbbre is szoríthattam
volna. Minthogy azonban e királyok alatt, a kik gondjukat inkább az Isten
egyházának gyarapítására és az ez országban mintegy újból telepitett keresztény
népnek üdvösségére igyekeztek fordítani, Magyarország nemesei az ő nemességükre
és szabadságukra nézve igen kevés kiváltságot nyertek és különben is voltak
közöttük bizonyos királyoknak nevezett fejedelmek, kiknek levelei erőtlennekké
lettek: úgymint a német Péter, a magyar Aba, Salamon első Andrásnak a fia és
negyedik István az említett vak Béla fia, a ki csak öt hónapig tartá a koronát
és királyi pálczát s a kit az országból csúfosan kiűztek; nemkülönben harmadik
László, az említett Imrének vagy Henriknak a fia, ki csak hat hónapig
uralkodott, mindezeket hosszasabban adám elő azért, hogy a királyok neveit és
kiváltságait világosabban megismerhessük.
10. § Továbbá meg kell jegyeznünk, hogy az alább írt királyoknak és
fejedelmeknek is, bárminő tényben és dologban kiadott leveleit és kiváltságait
megtartják, de azoknak neveit azért jegyeztem külön, mivel a nemesi szabadságnak
ama dícséretes és jeles előjogát, a melylyel mostan is közönségesen velünk, és a
melynek örvendünk, annak a dicsőséges második András fejedelemnek (s miképen
előbb megjegyzém) harmadik Béla király fiának idejében, ki a következő királyok
sorában első fog lenni) foglalták írásban és erősitették meg közönséges
végzemény és rendelet alakjában.
11. § Jóllehet Szent István első királyunk uralkodása alatt is, valamint a többi
utána következő királyok idejében is, sok nemes volt ebben az országban, a kik
mindazáltal a királyoknak megállapitott némi szolgálatokkal és a jobbágyaik
részéről gyűjtelék fizetéssel tartoztak és voltak alávetve; a melyek alól a
nemeseket, kiket akkoron "vitézlők"-nek neveztek, legelőször ez az András király
vett ki és mentesített.
12. § És ugyanezért mind a mai napig, minden utána következő király, (a mint
mondtam) mielőtt a szent koronával őt megkoronáznák, arra nézve, hogy ezen
András király úr végzeményét és törvényeit megtartja, az ország főpapjai, bárói
és mágnásai, valamint előkelői és nemesei előtt, esküt szokott letenni.
13. § Ennek az András királynak a Thábor hegyén (Urunk és Üdvözitőnk színe
átváltozásának helyén) bizonyos birtokadományozásról kelt és készített
kiváltságlevele Hontvármegyében még mai napság is megvan.
14. § Visszatérve tehát az elkezdett tárgynak folytatására, a föntebb említett
második András királynak és negyedik Bélának, ugyanezen András fiának, a kinek
idejében a tatárok Magyarországot elpusztitották - kiváltságlevelei.
15. § Ezenkívül ötödik István királynak, negyedik Béla fiának levelei (kivéve
közűlök azokat, melyeket ennek az István királynak herczegsége korában
készítettek és adtak ki, a ki magát akkor Magyarország ifjabb királyának és
Erdély herczegének szokta czímezni) mert az ilyen leveleket nem tartjuk meg,
hacsak azután, hogy az ország kormányát jogosan átvette s annak birtokába
jutott, ő maga talán meg nem erősítette.
16. § Továbbá, negyedik László királynak, ötödik István fiának, a kit Kún
Lászlónak neveztek, kiváltságlevelei megállanak és erejüket megtartják.
17. § Továbbá harmadik, vagy melléknéven Velenczei András királynak leveleit meg
nem tartjuk, kivéve azokat, melyeket Károly király úr az ő közvetlen utóda, az
erőben maradás jeléül vörös viaszba nyomott gyűrűs pecsétjével, melyben a kép
mellett jobb felől K. betű van, megerősített; mert az ilyeneket megtartják.
18. § Továbbá: Károly királynak három pecséte volt, a melyek közűl ő maga a két
elsőt megsemmisített; az ezek alatt kelt kiváltságokat nem tartjuk meg, ha
azokat a harmadikkal később meg nem erősítette. Ezt a harmadikat pedig arról
lehet megismerni, hogy a pecsét lapjára metszett paizs mellett, a mely paizsban
tudniillik kettős keresztet foglaltak be, mindkét felől két sárkány alakja van.
19. § Továbbá Lajos királynak, a Károly fiának két pecsétja volt, a melyek közűl
az első Uzura vidékén elveszett, mivel kanczellárjától főtisztelendő Miklós
esztergomi érsektől ellopták, meg nem tartjuk, hacsak az első pecsét alatt
kiadott leveleket az új másodikkal azután meg nem erősítették. A mely új pecsét
alatt, úgy Lajos királynak első pecsétje, mint az ő apjának az előbb nevezett
Károly király úrnak eltörött és megsemmisített két előbbeni pecsétje alatt kelt
levelek, az új második pecsét reájuk függesztésével utóbb megerősítést nyertek.
És az ilyeneket mindenütt megtartjuk.
20. § Röviden szólva tehát Lajos király úrnak kiváltságlevelei, a melyek az Úr
ezerháromszázhatvannegyedik évétől haláláig, tudniillik az üdvözülés
ezerháromszáznyolczvankettődik esztendejéig keletkeztek, teljes erőben állanak:
de az előbbieknek erejük nincsen, hacsak azután az emlitett módon megerősítést
nem nyertek.
21. § A miket, hogy annál világosabban megértsük, elhatároztam, hogy Lajos
királynak azt a záradékát, melyet az ilyen levelek megerősítésére alkalmazni
szokott, azokból a megerősítő levelekből, a melyek közűl eredetiben magam is
többet láttam és olvastam kiírva, szóról szóra ide iktatom. A mely is így
kezdődik:
22. § "A dolgoknak örök emlékezetére: Mint fönt említett Lajos Király, adjuk
tudtára mindenkinek, hogy a mikor Bosnyák országunkban, az igaz hit ellenére az
eretnekek és Patarénok megszámlálhatlan sokasága fölburjánzott, mi azoknak ez
országunkból is kiírtása czéljából egyfelől: személyesen felszerelt hatalmas
hadseregünkkel útra kelénk; másfelől pedig a mi kanczellárunkat, Miklós
esztergomi érsek urat, a Christusban tisztelendő atyát, a kinél volt hiteles
pecsétünknek mind a két példánya és Miklós nagyságos nádor urat a többi
főpapokat, bárókkal és országunk előkelőivel Uzurába küldöttük: az érsek úrnak
őrségre rendelt bizonyos szolgái, gonosz szándékkal a mondott hiteles
pecsétünknek mind a két példányát ellopták."
23. § "Mi tehát előre gondoskodván afelől, nehogy pecsétünknek ily módon történt
elvesztése miatt alattvalóink jogaira nézve a jövőben veszély támadhasson:
magunk számára két példányban új pecsétet metszettünk és elrendeltük, hogy ezt
minden kiváltságlevelünkre és néhai Úratyánk Károly királynak is, a
megkoronázása idején metszett, de ugyan Ő általa (mivel úgy tapasztalták, hogy
igen sok hűtlenséget követtek el vele) megsemmisített előbbeni; valamint a
Havasalföld vidékén véletlenül elveszett második pecséte alatt keltekre is, a
mondott három pecsét mellé odailleszszék."
24. § "A mi atyánknak a mondott két korábbi pecsétével ellátott mindama
kiváltságleveleire nézve pedig, a melyeket sem apánk az ő későbbi pecsétével,
sem mi az említett módon veszendőbe ment pecsétünkkel meg nem erősítettünk, és a
mely kiváltságokra a mi új pecsétünket reá nem illesztettük, vagy akármely nyilt
levélre nézve, mely a megerősítést nélkülözi, elrendeltük, hogy azok a
kiváltságok és levelek, miként azokat atyánk visszavonta és megsemmisítette,
mindenben erőtlenek és foganatlanok legyenek."
25. § "Melyek között a jelen, minden gyanútól ment kiváltságunkat és a
föntebbiek szerint minden abban foglaltakat és előadottakat, ugyanazon N. N. és
örökösei és utódai részére a megnevezett új kettős és hiteles pecsétünk reá
függesztésével megújítottuk és örökre megerősítjük. Kelt ugyanazon Miklós érsek
úr kanczellárunk által N. N. hónap huszonkettedik napján, az Úrnak
ezerháromszázhatvannegyedik, uralkodásunknak huszonharmadik esztendejében."
26. § Nem tartjuk meg továbbá Zsigmond király és császár úrnak az
ezernégyszázhatodik esztendőt megelőzőleg kiadott leveleit, azért mivel maga
Zsigmond király, a főpap és báró uraknak és országa nemeseinek tanácsából
közönséges végzeményképen azt rendelte el, hogy ez ezernégyszázötödik évi Szent
György vértanú ünnepétől fogva, az említett ezernégyszázhatodik évben
bekövetkező, de most már letelt Szent György vértanú ünnep, néhai Lajos
királynak csupán titkos pecséte alatt és özvegyének Erzsébet asszonynak,
valamint Máriának, a Lajos király leányának, tudniillik mint Magyarország
királynőjének; nem különben magának Zsigmond királynak azon idő előbb bármiképen
keletkezett összes adomány- és egyéb kiváltságleveleit megerősítés végett
beadják, mert különben teljesen erejüket vesztik és foganat nélkül maradnak.
27. § Zsigmond király és császár úrnak, ez idő után egész halála napjáig,
tudniillik, az ezernégyszázharminczhetedik esztendőig kiadott leveleit mindenkor
hatályban és erőben levőknek tartjuk.
28. § Hogy pedig e dolgot mindenki nyilván tudhassa, a kétség elhárítására
nézve, ugyanazon Zsigmond király úrnak a föntebb előadottak szerint kiadott s
már a birói tárgyalás rendén is régen megfordúlt bizonyos adomány leveleinek
alakját és tartalmát minden változtatás nélkül ide iktatom; a mint következik:
29. § "Mi Zsigmond Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-, Horvát- stb. országok
királya, brandenburgi őrgróf stb., a szent római birodalom közönséges
helytartója és Csehország kormányzója, e levelünkkel adjuk emlékezetre azt, hogy
a midőn Mi, a főpapoknak, báróknak és az ország előkelőinek bölcs tanácsa után
indulva a Mi alattvalóinknak javára, hasznára és békés állapotára elrendeltük
volna, hogy a közelebb mult ezer négyszázötödik évi Szent György vértanu
napjától számított egy esztendő leforgása alatt, megtekintés, megvizsgálás és ha
a szükség úgy kivánná, a mostani hiteles kettős pecsétünkkel való megerősítés és
helyben hagyás végett, a Mi felségünk személye elibe adják és terjeszszék,
különben a visszahúzás, megsemmisítés és eltörlés terhe alatt (ha föl nem
mutatnák) összesen és egyenként, mindazokat a kiváltságleveleket, a melyeket a
legkegyelmesebb fejedelem, néhai Lajos, Isten kegyelméből Magyarország király
Ura, a mi szeretett atyánk és iparunk, csupán csak titkos pecséte alatt kiadott
és a melyek a fenséges fejedelemasszonyok, nekünk legkedvesebb Erzsébet anyánk
és Mária hitvesünknek, a mondott Magyarország boldogemlékezetű királynőinek
pecséte alatt, vagy a mi akár kisebb, akár nagyobb pecsétünk alatt keltek és a
melyeket bármely dologban s kiváltképen birtokra nézve, bárminő méltóságot
viselő személyek nyertek is, hogy minden kétség, botrány és sok mindenféle
alkalmatlanság, a melyek a királynők és a magunk pecséteinek elvesztéséből,
valamit a mi nagyobbik, tudniillik a kettős pecsétünknek törvényes okból és
alapon rendelt összetöréséből sokak jogaira s különösen birtokjogaira nézve
háramolhatnának, elhárítva, mellőzve és eltávolítva legyenek; miután a
rendeletünkkel megállapított ez a határidő letelt, megyei ispánainknak
megparancsoltuk, hogy mindezeknek a leveleknek, a melyeket nekünk akár
fölmutattak, akár nem és melyeket az említett mostani nagyobb kettős
pecsétünkkel akár megerősítettünk akár nem, a megvizsgálására és megrostálására
országunk minden vármegyéjében közgyűléseket tartsanak."
30. § "Végre mivel N. vármegyei X.X. nemesek, az előbb mondott N. vármegye A.
nevű falujában fekvő birtokrész adományozására nézve, melyet Felségünk már régen
a mondott B. fiának C-nek X. X. atyjának és következésképen ugyanazon X. és
X-nek és ezek örököseinek javára tett, a megerősítő levelet, Előttünk avagy a Mi
személyes jelenlétünkben arra különösen kirendelt emberünk és a megnevezett N.
vármegye közgyűlésének hites birái előtt föl nem mutathatták vagy fölmutatni nem
tudták; azért Mi előbocsátott végzeményünkkel ennek erejéhez képest eleget tenni
és azt örökre foganatban megtartani akarván, a megnevezett C-nek, B. fiának és
következőleg X-nek és X-nek és ezek örököseinek, a mondott birtokrész
adományozására nézve, az említett módon kiadott adománylevelet, melynek mi
fentírt hiteles kettős pecsétünkkel való megerősítéséről nem gondoskodtak,
rendről rendre és szóról szóra vissza veszszük, eltöröljük, megerőtlenítjük és
foganat nélkül hagyjuk és ugyanazt a birtokrészt ismét királyi kezünkbe véve,
jelen levelünkkel az említett X-et és X-et és ezek összes örököseit és
maradékait a megirt A. faluban fekvő birtokrészre és ennek minden haszonvételére
és tartozékaira nézve örökös és megmásíthatatlan hallgatás alá vetettük és
vetjük."
31. § "Minthogy Mi, a magunkra vállalt királyi méltóság kötelességénél fogva,
híveink erényes cselekedeteit és érdemeit (a királyi méltósághoz illően)
igazságos mértékkel mérjük és kinek-kinek érdemei minőségéhez képest királyi
kegyelmünket tanúsítani tartozunk; meggondolván és emlékezetünkben fölújítván a
Mi kedvelt híveinknek nagyságos X. és X. uraknak néhai B. fiainak hűségüket, hű
szolgálataikat, jeles érdemeiket, vitéz tetteiket és tetsző kedveskedéseiket,
melyek által ők Nekünk és királyi szent koronánknak, különféle helyeken és
időkben, az őszinteség minden buzgalmával, a hűség hevével, a hódolat
állandóságával és a szorgalmatoskodás folytonosságával személyesen fáradozva és
dicséretes munkájuk mellett vagyont is áldozva, Felségünk szeme előtt magukat
kedvesekké és szeretetre méltókká tenni igyekeztek."
32. § "Ez okból királyi kegyelmünkkel most, azoknak hívséges hódolatukért és
szolgálataikért némileg segedelmökre jönni akarván, az imént megnevezett N.
vármegyéknek mondott A. falujában fekvő királyi birtokrészünket minden
haszonvételével és tartozékaival, tudniillik megmívelt és míveletlen
szántóföldeivel, mezőivel, kaszálóival, erdőivel, berkeivel, vizeivel,
halastavaival, malmaival, vízfolyásaival, hegyeivel, szőlőivel s általában e
birtokrész mindennemű és bármi néven nevezendő teljes haszonvételeivel,
ugyanazon igaz határaival és régi határjeleivel, a melyekkel azt annak
birtokosai jogos uralmuk alatt és birtokukban tartották, a magunk biztos tudása,
valamint főpapjaink és báróink tanácsa szerint királyi kezünkből, új
adományozásunk czímén, a mások jogainak épségben tartásával, adtuk, ajándékoztuk
és adományoztuk, sőt örökös és visszahívhatatlan birtokul adjuk, ajándékozzuk és
adományozzuk az említett X. és X-nek és ezek minden örököseinek és maradékainak
uralmába, mindazokkal a jogokkal együtt, a melyekkel a megnevezett faluban
fekvő, mondott birtokrész, akár az előbbi, akár bárminő más okból, törvényesen a
Mi adományozásunk alá tartozik: a mi nevünkben és utódaink, tudniillik
Magyarország királyainak nevében, magunkra vállalván azt, hogy X. és X-et és
ezeknek örököseit és akármely utódait a mondott birtokrész és minden
haszonvételének és a felsorolt tartozékoknak békés és csendes uralmában, jelen
levelünk erejénél és bizonyságánál fogva, bármely támadók, ügyvédek és
perlekedők ellenében, a törvény előtt, vagy azon kívül, mindenkor és mindenütt
Magunk és utódaink közreműködésével és költségünkkel megtartjuk, kár és sérelem
ellen védelmezzük, mentesítjük és megőrizzük; a melyet a maga valóságában
mihelyt előnkbe terjesztenének, azt kiváltság alakjába foglaltatjuk. Kelt stb.
az ezernégyszáztizedik esztendőben. Kiadván mindörökre megtartjuk."
33. § Továbbá meg- és erőben tartjuk Albert király úrnak, a mondott Zsigmond
császár közvetlen utódának leveleit.
34. § Továbbá néhai Erzsébet asszonynak, a Zsigmond király úr leányának,
tudniillik a megnevezett néhai Albert király özvegyének; épen úgy a lengyel
Ulászló úrnak (kit az országnak nem igazi szent koronájával, hanem a szent
István holt teteme fejének ékítményével koronázták meg és a ki, miután őt,
Ámurát török császár az ezernégyszáznegyvennegyedik esztendőben, szent Márton
püspök és hitvalló ünnepén, Várna város mellett, a tenger parthoz közel Románia
földén legyőzte, elesett) összes adomány és egyéb bárminő engedményei, bárkinek
részére és akármely okon és czímen keltek is azok, mind eltörölve, visszavéve és
erejüktől megfosztva vannak, miért ezeket soha meg nem tartjuk csupán annak az
adománylevélnek kivételével, ezeket soha meg nem tartjuk csupán annak az
adománylevélnek kivételével, a melyet Erzsébet asszony a székesfehérvári
egyháznak mint alamizsnát ajándékozott.
35. § Továbbá az ország összes főpap és báró urainak, előkelőinek és nemeseinek
ama pecséte alatt, melyben a magyar nemzet czímere gyanánt kettős kereszt van,
kiadott leveleit, a mennyiben ezek a törvénykezési eljárásra, nemkülönben a
bevallásokra és biráskodásra tartoznak, épen úgy a miképen az ország valamelyik
rendes birájának leveleit, megtartjuk, de a mennyiben azok adományokra,
beleegyezésekre és jóváhagyásokra tartoznak, semmi erejök nincsen; a miképen ez
ama kiváltságlevél tartamából is kitűnik, a melyet az ezernégyszáznegyvenötödik
esztendőben, az Úr mennybemenetelét követő napon, a mely május hetedikére esett,
Pest városában egyebek közt erre nézve adtak ki, a melyet is szóról szóra ide
iktatni (mivel igen sok olyan fejezetet és czikket foglal magában, a melyek
czélunkra nem tartoznak) unalmasnak véltem. Mindazáltal a levelekbe foglalt azt
a czikkelyt, a mely a pecsét metszéséről és erejéről szól, ugyanazokkal a
szavakkal, a melyekkel azt ott leírva láttam és olvastam, ide iktatni kivánom, a
mint következik:
36. § "Továbbá, hogy most pecsétet rendeljenek, melyben kereszt czímer legyen,
mint Magyarország czímere és azt a pecsétet tartsák Buda városában, hogy a
király megkoronázásáig a panaszlók ez alatt a pecsét alatt, a nekik szükséges
leveleket és emlékeztetőket, kikaphassák és hogy az igazságszolgáltatás illő
rendben folyjon." Ime ezekben világosan meg van írva, hogy azt a pecsétet csakis
a biráskodás és igazságszolgáltatás végett rendelték és csinálták.
37. § A mondott pecsétről szóló czikkelynek ezt a végső záradékát pedig: "a
király megkoronázásáig" nem úgy kell értenünk és magyaráznunk, mintha akkor,
csakhamar valamely új királyt kellett volna megkoronázni, miután László
nagyságos fejedelmet, a mondott néhai Albert király fiát azelőtt régen,
tudniillik az Úr megtestesülésének ezernégyszáznegyvenedik évében koronázták
meg, hanem a záradék alatt értenünk kell azt: hogy az ország szent koronájának
joghatóságát és a királyi hatalom teljességét nemsokára egészen László király
kezére akarják bizni és ruházni, a ki akkor még gyermek volta miatt nem
uralkodhatott és nem kormányozhatott.
38. § Az említett Ulászló lengyel király halála után pedig Hunyadi Jánosnak
Magyarország kormányzójává történt megválasztásáig Ujlaky Miklós, különben
erdélyi vajda lett ennek az országnak kapitányává, a ki magát Magyarország
helytartójának is czímeztette.
39. § Továbbá. Hunyadi János kormányzó úrnak, csakis az ő kormányzósága alatt,
de nem előbb vagy utóbb kelt és harmiczkét jobbágytelekre, de nem többre terjedő
adományait és adományleveleit meg kell tartanunk.
40. § A honnét következik, hogy János kormányzónak bárki részére tett és adott
azon adományai, beleegyezései és jóváhagyásai, a melyek az említett harminczkét
számú jobbágytelket meghaladják, erőtlenek és meg nem állanak.
41. § Továbbá, ugyanennek mindazon jóváhagyásai és beleegyezései, a melyek
bármely szerződésre vagy egyéb dologra nézve kormányzóságának letelte után
keltek (mivel azok mind feltételesek voltak) helyt nem állanak. Példának okáért,
ha beleegyezését adta volna arra, hogy ennek vagy annak a nemes embernek
halálával és magvaszakadtával fekvő jószágai, erre vagy arra az emberre
háramoljanak és ha ez a beleegyezés vagy jóváhagyás a mondott harminczkét
jobbágytelek számát túl nem haladta és annak a nemes embernek magvaszakadása még
az ő kormányzóságának tartama alatt következett be, akkor az ilyen beleegyezés
joggal helyén marad; de ha most már az igazi és törvényes király uralkodása
alatt szakadna magva, meg nem állana, mivel a kormányzó a reá ruházott hatalom
határait túl nem léphette; továbbra és nagyobb dolgokra terjedő hatalmat pedig
részére sem nem adtak, sem jogosan nem adhattak, mivel az említett Albert
királynak, noha még gyermekkorú de (a mint mondám) már régen megkoronázott fia,
az említett László úr, a kit a szent korona joghatóságának teljessége illetett,
akkor életben volt.
42. § És azért, nehogy valaki másképen vélekedjék és vakmerűen ellenkezőt
állítson és hogy e részben minden kétséget elhárítsak, minden változtatás nélkül
szóról-szóra ide iktattam és ide írtam a fekvő jószágok és birtokjogok
adományozására nézve az említett kormányzónak adott és reáruházott hatalmat
illető czikkelyeket, kiszemelvén azokat Magyarország említett összes főpap és
báró urainak, nemeseinek és előkelőinek ama leveléből, melyet a szűz magzatának
ezernégyszáznegyvenhetedik évében, a boldogságos, Szűz Mária fogantatása
ünnepén, Budán készítettek és kiadtak és a mely ugyanazoknak a közelebb
(tudniillik az üdvösség ezernégyszáznegyvenhatodik évében) mult Pünköst ünnepe
táján Pest városában tartott országgyűlésén, a melyen tudniillik ugyanazt a
Hunyadi Jánost az ország kormányzójává választották és tették - hozott és
alkotott törvénycikkeket és rendről- rendre magukban foglalják. A mely
czikkelyek (mellőzve a levélnek egyéb tartalmát) a következőleg hangzanak:
"Továbbá a kormányzó úr azoknak számára, a kik az ország szent koronáját hiven
szolgálták, adományokat tehet az olyan birtokokból, a melyek ezután magszakadás
utján, tisztán és törvényesen és más valakinek joga nélkül; továbbá a melyek
hamis-levelekkel élés, álpénzverés, hamis-pecsét készítés miatt, nemkülönben
külhatalmasságnak az országba hozása és gyújtogatás miatt a szent koronára
háramlottak; a mely birtokok, tudniillik harminczkét teleknél magukban többet
nem foglalnak és nem foglalhatnak, avagy a melyek harminczkét telken alul vannak
és lehetnek."
43. § "Ha pedig bár az említett módon olyan város, mezőváros vagy birtok
háramlanék a szent koronára, a mely a megnevezett harminczkét telekszámnál
többet foglal magában, azt harminczkét telkenként széttagolni vagy feldarabolni
és harminczkét telek neve alatt valakinek eladományoznia nem szabad, hanem
mind-e városokat, mezővárosokat és birtokokat osztatlanul a koronának kell
föntartani."
44. § "Továbbá, ha a kormányzó úr egyszer már a leírt módon valakinek adományt
tett, ugyanannak a részére többé nem adományozhat. És minthogy a váraknak,
városoknak, mezővárosoknak, birtokoknak és több efféléknek adományozása
tudvalevőleg egyedül a királyi jog alá tartozik, ugyanazért mindaz, a kinek
részére adományt tett, a megerősítés kinyerése végett, maga idején a király
úrhoz tartozik fordulni."
45. § "Továbbá, a kiknek birtokai hamis-levelekkel élés vagy álpénz verés miatt,
vagy egyéb föntebb megírt okon háramlottak és koronára, mielőtt őket az ország
régi és jóváhagyott szokásai szerint, illetékes biráik útján el nem itélik,
addig eme birtokokat tőlük el nem foglalhatja és semmiképen el nem
adományozhatja." A levélnek többi czikkeit pedig, minthogy a tárgyra nem
tartoznak, mellőzendőknek véltem.
46. § Megtartjuk továbbá az említett Lászlónak a mondott Albert király fiának az
Úr ezernégyszázötvenkettedik évétől kezdve, a mikor a kormányzó kormányzói
tisztét (a melyet hét éven át szerencsésen viselt) letette, egész halála
napjáig, tudniillik az üdvösség ezernégyszázötvenhetedik esztendeig kiadott
kiváltságleveleit. Jóllehet László király, az említett kormányzóság letételét
követő évben, tudniillik ezernégyszázötvenháromban, a midőn Őt Gyertyaszentelő
Boldogasszony napja körül Bécsből Budára visszahozták, kezdett tudvalevőleg a
fekvőjószágokra nézve adomány-, jóváhagyó és egyéb leveleket kiadni.
47. § Továbbá megtartjuk a dicső emlékezetű és legyőzhetetlen fejedelemnek,
néhai Mátyás király úrnak, az ő szerencsés megkoronázása idejétől kezdve,
tudniillik az ezernégyszázhatvannegyedik évi Nagy-Csütörtöktől fogva halála
napjáig tudniillik az ezernégyszázkilenczvenedik évi Virágvasárnapját követő
kedden kiadott kiváltságleveleit. De a koronázása előtt kelteket meg nem
tartjuk, ha csak azután ő maga meg nem erősítette.
48. § Továbbá mindenkor megtartjuk azokat a kiváltságleveleket, a melyeket a mi
mostani legkegyelmesebb Ulászló király urunk az ő szerencsés megkoronázásának
napjától, tudniillik az ereznégyszázkilenczvenedik évi Szentkereszt
fölmagasztalása után következő vasárnaptól kezdve mostanig kiadott vagy a
jövőben helyesen és törvényesen kiadni fog.
49. § Továbbá: minthogy a zavaros időkből, különösen pedig az említett Zsigmond
császár és Albert király halála utánról különböző szín és pecsét alatt fölötte
sok, álnokul és csalárdul készített és koholt levelet és kiváltságot találunk, a
melyek jóllehet aligha jöttek is mind napvilágra és mindenikről tudni,
mindeniket megismerni bajos volna; mindazáltal, hogy a hamisan kelt levelek
közűl (ha nem is általában, hanem legalább részben) némelyekről tudásunk
lehessen, méltónak tartottam, hogy Magyarország említett főpap és báró urainak,
nemeseinek és előkelőinek ilyen gonoszul koholt igen számos levélről készített
és a birói tárgyalásokon előttem is, azok mondott pecséteivel együtt felmutatott
bizonyos kiváltságnak mását vagy tartalmát szóról-szóra ide iktassam. A mely
kiváltságnak tartalma és szövege szóról-szóra így következik:
50. § "Mi Magyarországnak összes főpapjai és bárói, nemesei és előkelői e
levelünkkel adjuk emlékezetre, hogy ebben az országban néhai Albert király úr
halála után, húzamos időn át szított háboruságok támadtak, a mely háboruskodások
később Isten segítségével közöttük lecsillapodván, a midőn egy fejedelemben és
úrban, tudniillik nagyságos László úrban, a nevezett néhai Albert király úr
fiában, mintegy természet szerint való urunkban mindannyian megegyeztünk volna:
közöttünk a kölcsönös és állandó békességnek fentartása czéljából, törvényszéket
tartani és az elnyomottaknak igazságot szolgáltatni kezdénk vala, ettől fogva a
törvényszékeken a peres-felek igen sok hamis levelet terjesztettek előnkbe."
51. § "És a midőn az ilyen hamis koholmányok főlött tanakodni kezdénk, ugy
találtuk, hogy mindezen útálatra méltó nyavalyának Zömléni Gábor deák a mestere,
a ki gonoszságának érdeme szerint, illetékes biráinak kezébe kerülvén, halála
előtt az ő gonoszságát, lelkiismeretének tisztaságára úgy szóval, mint saját
kezének írásával, melynek sorát és tartalmát jónak véltem ide iktatni, nyilván
mindenek előtt bevallotta". A mely, sajátkezű irásának sora és tartalma,
tudniillik a következő:
52. § Egy királyi jóváhagyással, tudniillik néhai Zsigmond király úréval
ellátott levél a Kompolth úr fiai részére kiadva: hogyha a néhai Solmosi
Lászlónak magvaszakadna, akkor Solmos, de más birtokok nem, a Kompolth fiaira
szálljon. De ez a levél nem a Kompolth úr fiainak tudásával kelt.
53. § Továbbá egy, Gyöngyös városa részére készült kiváltsági szabadság a
Zsigmond király úr egyfejű sasos pecséte alatt.
54. § Továbbá két, kiváltság alakban készített és kiadott levél, az egyik,
tudniillik néhai Zsigmond királynak egyfejű sasos titkos pecsétje alatt és a
másik a budai káptalan pecsétje alatt, egy iktató levél, a Polyák Péter budai
szabó felesége leányának fiúsítása tárgyában.
55. § Továbbá egy kiváltság alakú bevalló levél, az egri káptalan pecséte alatt,
néhai Péter püspök és Rozgoni István uraknak és ez utóbbi fiának Jánosnak, a
Széchéni László részére tett bevallásáról.
56. § Továbbá egy, Szabadka község szabadságát illető levél, Zsigmond királynak
az egyfejű sasos titkos pecséte alatt.
57. § Továbbá egy, az egri káptalan pecséte alatt kiváltságképen és Zsigmond
király úrnak a nagyobbik pecséte alatt nyilt alakban az Aboni birtok iránt, a
Garai urak ellenében, az Orros fiai részére készített levél.
58. § Továbbá egy, néhai Zsigmond király úrnak, az egyfejű sasos titkos pecséte
alatt, a néhai Tamás vajda fiainak: László és Henrik uraknak kérésére készített
kiváltságlevél arra nézve tudniillik, hogyha ők történetesen örökösök
hátrahagyása nélkül halnának el, akkor ezeknek, mind az örökségi, mind pedig
szerzeményes fekvő jószágaik és birtokaik a Herczeg fiaira szálljanak.
59. § Továbbá egy, néhai Zsigmond király úrnak az egyfejű sasos pecséte alatt
nyilt alakban készitett kegyelemlevele, Debrői Imre részére afelől, hogy ugyanaz
a király úr, úgy fejének, mint fekvő jószágainak, különös kegyelmet adott.
60. § Továbbá, a váradi egyház káptalanjának pecséte alatt, egy Kerepest
tárgyazó és a telki egyház részére, kiváltságképen kiadott levél.
61. § Továbbá, a budai káptalan pecséte alatt készült két levél, úgymint egy
bevalló és egy iktató, tudniillik a Despota úr Beche várának, a néhai Gezthi
Mihály fia, néhai László részére történt elzálogosításáról.
62. § Továbbá két, pergamenre készült császári bevalló nyilt levél, ugyanazon
Lászlónak, a Mihály fiának részére a Súlyok fiai ellenében, Kölöd birtok
tárgyában.
63. § Továbbá, vannak Ulászló király pecséte alatt Majsay László zarándmegyei
nemesnek; Pakai Zsigmond bodrogmegyei nemesnek, Pachay Lásznak és amaz öt
máramarosi város részére készült levelek arról, hogy birtokaik határában
akasztófákat állíthatnak fel.
64. § Továbbá egy, a váradi káptalan pecséte alatt készített kiváltságlevél és
egy másik néhai Albert király úrnak, szintén megerősítő kiváltságlevele
nagyságos Cháki Ferencz úr részére leányfiúsítás tárgyában.
65. § Továbbá, egy kiváltságalakú levél, mely a császári, tudniillik a kétfejű
sasos titkos pecsét alatt készült a néhai Vajda Jakab fiának; Lászlónak minden
fekvő jószágaira nézve adott kegyelem tárgyában, mely most Bán Dávid fiánál
Györgynél van. És habár ennek a levélnek az alsó szélén Mátyás püspöknek vagyis
a kanczellár úrnak a saját írása van, minthogy ő azt hitte, hogy ama levél felső
szélére, az én saját kezemmel írt meghagyás a császár úrtól származik, az mégis
hamis.
66. § Továbbá, az egri káptalan pecséte alatt két kiváltságlevél, az egyik
határjelek felállítása tárgyában; a másik pedig Sándor és Mátyás részére
készült, a néhai Pohárnok Andrással való lelki testvérré fogadás iránt.
67. § Továbbá egy, Ulászló király úrnak pecséte alatt bizonyos kúnoknak,
tudniillik Sily Péternek, és egy, Erzsébet királyasszony pecséte alatt: Beseg
Máténak szabadságukra nézve kiváltság alakjában kiadott levél.
68. § Továbbá egy, császári pecsét alatt pergamenre írt, nyilt alakú bevalló
levél, bizonyos Thobág Szentgyörgyön tartózkodó Jósa felmentésére nézve, mely
bevallást annak az embernek atyafiai tettek, a kit az a Jósa megölt.
69. § Továbbá egy, Ulászló király pecséte alatt kiváltság alakban készült
szabadságlevél, a most Madarason tartozkodó Jánosnak, az Egyed fiának részére.
70. § Továbbá, egy pergamen levél, melynek a hátára néhai Zsigmond király úrnak
nagyobb pecséte van illesztve arról, hogyha néhai Lászlónak és Henriknek a Vajda
fiainak magvaszakadna, ezeknek tudniillik összes birtokai, de csupán az
örökségiek, Herczeg fiaira szálljanak.
71. § Továbbá, két kiváltság alakban készített levél, melyek közűl az egyik
iktató, a budai káptalan pecséte alatt, a másik pedig Ulászló király úrnak
kegyelemlevele, mely fiúsításról szól, bizonyos asszonynak, tudniillik a nemes
Kókai leányának a részére, a ki Marczonkai Lászlónak volt légyen a felesége.
72. § Továbbá egy, királyi jóváhagyásról szóló és Erdődy Gergely bácsi kanonok
részére kiadott császári nyilt levél.
73. § Továbbá egy, Ulászló király úr pecséte alatt kiváltság alakban, bizonyos
kúnnak, tudniillik Gergelynek, a Pál fiának részére, készitett levél arról, hogy
ez az ő magyar feleségének birtokán az ország nemeseinek módjára
tartózkodhassék. De ez még kezéhez nem jutott és nem tudom, hogy hol van.
74. § Továbbá egy, néhai Zsigmond király úrnak az egyfejű sasos pecséte alatt
kiváltság alakban, a zsidók számára készitett kegyelemlevél arról, hogy
kereskedhetnek.
75. § Továbbá egy, Zsigmond királynak titkos pecséte alatt kiváltság alakban
Széchenyi László részére, az ő elődeinek adott kegyelem levele, arról, hogy
azoknak birtokaik, hűtlenség miatt ne jussanak királyi kézbe, hanem a közelebbi
atyafiakra szálljanak. És arany és ezüst bányákat illető kegyelemlevél is.
76. § Továbbá egy, Zsigmond király úrnak titkos pecséte alatt Györgynek a
Nempthi Loránt fiának részére készített királyi jóváhagyásról szóló
kiváltságlevél arra nézve, hogyha Thamásy Henrik fiának: Jánosnak, magva találna
szakadni, akkor ennek várai és minden egyéb birtokjogai arra a Györgyre
háromoljanak.
77. § Továbbá a váradi egyház káptalanjának kiváltságlevele a dézsmákról, a
váradi püspök részére ugyanazon káptalan ellen kiadva.
78. § Továbbá egy, Zsigmond király úr titkos pecséte alatt néhai Báthori Tamás
fiai részére, Báthori István bevallása alapján készített és királyi
jóváhagyással ellátott levél, leányfiúsítás tárgyában.
79. § Továbbá egy, Albert király úr pecséte alatt, a máramarosi városok
szabadságáról készített kiváltságlevél.
80. § Továbbá egy, Lajos király úr gyűrü pecséte alatt Pest és Buda városok
szabadságáról készített levél; de ezt a pesti polgároknak adtam át.
81. § Továbbá: mindazokat, a melyeket felsoroltam, senki más nem, hanem csak én
magam Gábor készítettem. És tudja meg mindenki, hogy azokat nem az illetők
koholtatták csalárdul velem, a kinek részére kiadtam, hanem és koholtam azokat
álnokul: és az illetők mindig azt hitték, hogy azok valódiak és igaz úton
keletkeztek. Senki sem gyanúskodjék tehát, hogy az említettekre nézve, azok
vétkesek lennének, mert nem az ők csalárdságukból, hanem az enyémből vannak.
82. § Mi tehát figyelembe vevén Gábornak annyira kárhozatos és veszedelmes
tetteit, a mely gonosz műveletei, nemcsak az ő testének és lelkének, hanem
felette sok másnak is, testi és lelki veszedelmére czéloznak és alkalmas
gyógyszerrel elejét akarván venni az ilyen vészt rejtő nyavalyának:
elhatároztuk, hogy azokat a leveleket összesen és egyenként, a melyeket az ő
említett kézirataiból, a jelen levelünkbe, a maga módja szerint beiktattunk és
név szerint felsoroltunk, mint hamisan koholtakat, haszontalanoknak tekintsék és
minden biró a törvénykezésben és azon kívül mindenkor visszavetetteknek,
kárhozatosaknak és erőtleneknek tartsa. A melyeket a jelen levelünk erejénél
fogva Mi is eképen megsemmisítünk, rosszalunk és kárhoztatunk. Kelt Krisztus
szentséges testének ünnepe után következő Hétfőn, Pesten tartott közgyűlésünkből
az ezernégyszáznegyvennyolczadik esztendőben.
15. CZIM
Mit kell tartanunk a levelek és kiváltságok átiratairól?
Továbbá vannak az előbb mondott gonoszul készült leveleken kivül más olyan
levelek is, a melyek ámbár nincsenek ravaszul koholva, mindazáltal a
törvényszékeken tekintetbe nem veszik és helyük sincsen; ilyenek mindazok az
átírt levelek, a melyeket egyszerüen és egyáltalán a káptalanok és conventek
helyein, avagy az ország rendes birái előtt irtak, vagy irattak át és azokat a
közönséges törvény nem fontos ok nélkül vonta vissza és fosztotta meg erejüktől;
hacsak netán magukat az eredeti leveleket is, a melyekről tudniillik az átirások
történtek, elő nem mutathatják. Mert az esetben, ha az eredeti
kiváltságleveleket ugy találják, hogy azok helyesen, jó renddel és móddal
készültek, akkor e levelek átiratai is megállanak.
1. § Az átirás pedig valamely kiváltságlevélnek, egy másik kiváltságlevélbe való
áttétele, nem értelme szerint, hanem szóról-szóra.
2. § Innen a mai gyakorlat és szokás szerint, a leveleknek általirása másképen
nem történhetik, mint vagy a királyi felség tábláján és itélőszékén a peres
felek között folyt tárgyalás rendén, vagy az ország rendes birái előtt, a
nyolczados törvényszakok alatt, a peres feleknek szemtől-szemben való törvényes
megidézése mellett; nemkülönben az atyafiak között akkor, a mikor a fekvő
jószágokban megosztoznak, avagy másképen a mikor azok előtt a birák előtt az ő
leveleiknek és kiváltságaiknak megtartása forog kérdésben; hogy az ország birái
és eredeti kiváltságokat vagy egyéb eredeti leveleket jól megvitathassák,
vizsgálhassák és szorgalmasan megrostálhassák, hogy azok helyesen, kellőleg és
törvényes módon és nem gonoszul s csalárdul készültek-e? és adták ki azokat, és
azután ugy irják át és foglalják csalárdság s hamisság nélkül levél és kiváltság
alakba. És az ilyen átiratokat megtartjuk.
3. § De másképen áll a dolog azokra a levelekre és kiváltságokra nézve melyeket
a káptalanokban vagy conventekben a megkereső parancs mellett találtak vagy
találni fognak: mert ezeket mindig megtartjuk; hacsak maguk az eredetiek is nem
az előbb érintett módon való átírások, a melyeknek (a mint mondám) erejük
nincsen.
16. CZIM
Azokról a kiváltságokról, a melyek "de cujus vel quorum notitia" záradékkal
készültek és az álarczokról vagy szinlelt személyekről
Egyébiránt bármelyik káptalannak vagy konventnek mindazokat a leveleit és
kiváltságait, a melyekben ez a záradék van: "a kinek vagy a kiknek kilétéről
minket ez és ez az ember értesített és bizonyossá tett sat."
megsemmisíttetteknek, eltörlötteknek és erő nélkül valóknak tartjuk és azoknak a
törvény előtt soha helyük nem lehet.
1. § Oka az: mivel azt a bevallást, melyet valaki ily módon tett, nem a
káptalanra vagy konventre, hanem arra kell visszavinni és vezetni, a ki azt
értesítette és bizonyossá tette, úgy hogy nem a káptalan vagy konvent, hanem az
az értesítő látszik állítani és erősíteni, hogy ez és ez ilyen bevallást vagy
más kötelezést tett. A káptalannak vagy konventnek pedig mindenkor ismernie kell
azt, a ki a bevallást teszi, hogy ugyanaz a káptalan vagy konvent igazán és
szabadon állíthassa, hogy az ilyen ember előtte megjelent és ilyen bevallást
tett. Másképen pedig valakinek értesítésére vagy bizonyossá tételére igaz és
törvényes leveleket kiadni nem tartozik és ki sem adhat és annak rendje szerint
kiváltságokat sem készíthet.
2. § Ámbár találunk némelyeket, a kik üdvösségükről és becsületükről
megfeledkezvén, gyakran a káptalan vagy convent, néha pedig még az ország rendes
birái elibe is álarczos és szinlelt személyeket állitanak és visznek és velük a
maguk részére nem igaz bevallásokat tétetnek; mindazáltal az a káptalan vagy
convent, avagy azok a rendes birák, a kik ezt nem tudva, az ilyen személyek
bevallásáról leveleket és kiváltságokat adnak ki, ezáltal nem vétkeznek, mivel
azt hiszik, hogy azok nem álarczos és szinlelt személyek, hanem valóssággal
ugyanazok, a kiknek magukat nevezik.
3. § Máskép állana a dolog, hogyha a káptalanok vagy conventek avagy a rendes
birák ezt tudva és készakarva cselekednék vagy különben hamis és törvénytelen
leveleket készitenének; mert ez esetben mint hamisítókat és hitszegőket kell
büntetni őket; és ennél fogva a káptalanok vagy conventek az ő pecsétjüknek;
azonkivül mindazok, a kik a káptalan vagy convent tagjai közül, az ilyen hamis
levelek készitése és megpecsételése alkalmával jelen voltak javadalmaiknak: a
világi rendes birák pedig főben járó itélettel és minden sajátul őket illető
fekvő jószágainak és birtokjogaiknak, valamint pecsétüknek és hivataluknak
örökös elvesztésével lakolnak.
4. § Ezeken felül a közönséges végzemény azt rendeli, hogy a káptalan vagy
convent ama tagjainak, a kik (a mint mondám) a hamis levelek készitésénél és
megpecsételésénél jelen és abban részesek voltak, homlokukra és képükre tüzes
pecsét bélyegét nyomják és süssék.
17. CZIM
Mire kell figyelnünk a hamis levelek megvizsgálásánál?
Továbbá: a hamis levelek vizsgálatánál és megvitatásánál, a bíráknak leginkább a
levelek keltére, vagyis a kiváltságlevelek kiadása napjára és esztendejük
feljegyzésére; nem különben a pecsét nyomására vagy reá függesztésére és
körületére s feliratára kell figyelmezniök.
1. § Továbbá a kiváltságokban és levelekben történt kivakarásokra és törlésekre,
melyek a bennük foglalt és megjelölt személyek és birtokok nevére és
ismertetőjeleire nézve előfordulnak, melyeknek szorgalmatos egybevetéséről
könnyen kitetszik, hogy a levelek vagy kiváltságok jogosan vagy jogtalanul
készültek-e?
2. § A jó és igaz móddal készített kiváltságokat pedig, még elromlott és
eltöredezett pecsétükkel is mindenkor megtartjuk, hacsak e pecséteknek körülete
és felírása jól meglátszik és felismerhető.
3. § A leveleknek hamissága pedig, a melyeket az előbb említett álarczos és nem
igazi személyeknek bevallásáról jogtalanul adtak ki, leginkább abból tűnik ki,
ha jó bizonysággal lehet igazolni, hogy az, a kinek nevében és személyében az
ilyen bevallás történt, a levelek kiadásának és készitésének idejében más, és
nem azon a helyen tartózkodott, a hol a hamis bevallást tették.
4. § Ha tehát valaki a nemesek közül annak jön tudására, hogy az ő nevében és
személyében a fentírt módon valamely bevallás történt, az igyekezzék azonnal
ellene mondani és tiltakozni, a mi mindenkor és bármelyik hiteles vagy
bizonyságtevő helyen, a hol az ilyen hamisság értésére esik és jut, szabály
szerint megtörténhetik.
5. § És a hamisságnak ezt a nemét, föntebb a hűtlenség vétkeinek sorában a hamis
levelek koholásáról irt czikkely foglalja magában.
A MÁSODIK RÉSZ FOLYTATÁSA KÜLÖNÖSEN ÉS ELŐSZÖR
18. CZIM
A perbehívásokról
Miután az előbocsátott nevezetes dolgokon átestem, e második rész megkezdett
tárgyának folytatására kell visszatérnem; a hol először a perek kezdetéről,
tudniillik a perbehivásokról szándékozom szóllani.
1. § Mire nézve tudnunk kell, hogy a perbehivás nem egyéb, mint a rendes biró
elibe való törvényes idézés valakinek keresetére vagy panaszára, melyet ez más
valaki ellen ugyanazon biróhoz benyujtott.
2. § A melynek ebben a mi időnkben több faja van és sokféle nemét különböztetjük
meg. Mert a perbehivások közül némelyek egyszerűek, mások ügydöntők vagy
értesitők, az egyik megintő, a másik meg iktató és határjáró.
3. § A zálogos birtokjogok, negyedjogok, hitbérek és jegyajándékok, adósságok,
kötelezések, az osztatlan atyafiak közt létesitendő osztályok, és a bárki
részére engedett perújitások tárgyában, bár egyszerű idézéssel inditott pereket
ugyanis éppen olyan rövid törvényszakon kell fölvenni, megvizsgálni és
bevégezni, mint az értesités mellett kezdetteket.
4. § A többi pereket, melyeket megintés vagy más egyszerű perbehivás avagy
iktatás és a fekvő jószágok visszafoglalása vagy határjárás alapján is
indítottak, négy nyolczados törvényszék alatt szokták végleg befejezni.
5. § Ha valakit annál fogva, mert mentesitő biztositékot vállalt valamely ügynek
védelmére, vagy azért, mert a leveleket és okiratokat netán valaki magánál
tartja vagy elrejtette, akár milyen idézéssel hívnak is perbe: az ilyen
perbehívás és mindenkor egyetlen törvényszak alatt, a mikor tudniillik az
anyapert veszik fel, szokott eldőlni és végett érni.
6. § Az olyan perbehívásokat pedig, melyek bármely hatalmoskodások okán
értesítés mellett történnek és az elévülés határidejét még meg nem haladták,
mindenkor joggal rendelik el.
7. § A hosszú perfolyamatra vitt ügyekben is az értesités, a mely mellett a
harmadik perbehívás történik, a három vásáron való kikiáltást pótolja.
19. CZIM
Miképen és kiknek kell a perbehívásokat végbe vinni
Minden perbehivást pedig a király vagy nádor és valamely hiteles hely embereinek
kell véghezvinniök, még pedig a perbe hivandók örökös vagy zálogos
birtokjogaiból avagy tisztségeiből is.
1. § A tisztségekre nézve pedig ezt akkor tartsd helyén levőnek, ha a
perbehívást abban a tisztségben elkövetett hatalmaskodásoknál fogva rendelik el.
Mert a birtokjogra vagy egyéb dolgokra nézve valakinek tisztségéből való
perbehivása nincsen megengedve.
2. § Minden királyi vagy nádori embernek pedig, a ki perbehívást, valamint fekvő
jószágokban való iktatást, visszaiktatást, határjárást és akármely más törvényes
végrehajtást visz véghez, abban a megyében, a hol a végrehajtás történik, nemesi
örökségének kell lennie.
3. § Mert különben, hacsak talán az ország rendes birái őt arra a végrehajtásra
a királyi udvarból ki nem rendelik és ki nem küldik, semmi végrehajtást nem
teljesíthet.
4. § Mert ily módon bármely nemes, sőt nem nemes is, (mindazáltal, ha az a nem
nemes a királyi udvar iródeákja vagy jegyzője) akármely végrehajtásban eljárhat.
5. § Mert régente a végrehajtásokra és főképen a fekvő jószágokba való
iktatásokra a királyi udvar vitézlőit és más udvari embereket küldöttek ki.
20. CZIM
A személyes idézéséről, megintésről és eltiltásról
Itt azonban tudnunk kell, hogy ha valamely úr vagy nemes az országos és
közönséges gyűlések vagy a nyolczados avagy rövid törvényszékek tartama alatt
más valakit, ki az ilyen országos vagy közönséges gyűlésen avagy a nyolczados és
rövid törvényszékeken jelen van, megölne, megsebesítene vagy megverne, avagy
meggyalázó, becstelen szavakkal illetne: az olyant a sértett fél kérelmére az
ország rendes birái vagy közülök az, kit erre kirendelnek, káptalan vagy konvent
emberének minden közbejötte nélkül, egyedül a királyi törvényszék iródeákja vagy
jegyzője által, legott személyesen maguk elébe idézhetik.
1. § Ezenkívül, ha valakit, a ki másnak fekvő jószágait és birtokjogait
zálogczimen tartja, az, vagy csupán annak törvényes meghatalmazottja is, a ki
azokat a fekvő jószágokat neki elzálogositotta, vagy a ki ama fekvő jószágok és
birtokjogok visszaváltása törvény szerint illet, valamely rendes biró előtt
talál: azt pénzének felvételére és ama fekvő jószágok és birtokjogok
visszabocsátására mindenkor megintheti. És ez, a megintés után harmad napra,
vagy (ha akarja) ugyan azon a napon, felelni tartozik neki, de csak úgy, ha a
felperes a záloglevél mását vagy párját ugyanakkor bírája előtt felmutathatja.
2. § Mert különben a megintett fél ilyen módon és úton nem köteles neki felelni,
hanem a felperes kénytelen lesz az ilyen megintést és perbehivást a király vagy
nádor és valamely hiteles hely emberei által véghez vitetni.
3. § És nem csak a zálogos dologban való megintés, hanem az örökségi és örökös
jogok tárgyában való személyes eltiltás is, az ország rendes biráinak színe
előtt mindenkor és mindenütt megtörténhetik; csakhogy az eltiltó és az eltiltott
a rendes birák előtt személyesen és nem ügyvédeik által legyenek jelen; mert
különben az ilyen személyes eltiltásnak helye nincsen.
4. § És ez leginkább a birtokjogok helytelen és erőszakos letartóztatása miatt
szokott történni, és olyan ereje van, mint az értesítést tartalmazó perbehívó
levélnek, sőt hatálya még nagyobb: mert az eltiltott az eltiltás után, harmad
napra felelni tartozik. Ha pedig felelni nem akarna, habár ellene akkor mindjárt
főbenjáró vagy más ítéletet nem hoznak, mindamellett, ha az eltiltót egy egész
év leforgása alatt maga elllenében törvényesen perbe nem hivatja, vagy ha ezt
meg tette is, de a bíró arról győződik meg, hogy a fekvő jószágokat és
birtokjogokat, melyekre nézve az a személyes eltiltás törént, helytelenül
tartóztatta vagy tartóztatja le, az eltiltott felet azon módon, mint az
értesitéssel indított perben, főbenjáró itéletben vagy (tudniillik a perlekedő
személyek állapotához képest) fejváltságban marasztalják el.
5. § Ha pedig az eltiltó az ilyen peres fekvő jószágok dolgát illető minden
okiratával a feleletadás napján birája előtt meg nem jelen, vagy azokkal a
levelekkel elkészülve meg nem jelenhet, akkor az eltiltottnak és saját birájának
ellenében hat gira királyi birságon marad.
6. § És ha azt a peres ügyet tovább akarja folytatni, a hat gira teher letétele
mellett, más perrel folytathatja.
7. § És ez akkor áll, ha az eltiltott a feleletadásnak előbb említett napján a
törvény előtt megjelent és arra az eltiltásra valósággal és közvetlenül felel.
8. § Mikor pedig az eltiltott vagy az alperes okiratait ott felmutatván,
bebizonyithatja; hogy a fekvő jószágok és birtokjogok, a melyekre nézve az ilyen
személyes eltiltás történt, jogszerűen őt illetik: akkor a felperes vagy
eltiltó, legott azoknak a fekvő jószágoknak közbecsűjén marad.
9. § Ha pedig az eltiltott sem az előbb említett harmad napon nem felel, sem a
felperest a mondott év leforgása alatt ama személyes eltiltás miatt maga ellen
perbe nem hívja, akkor annak az eltiltónak emez év elteltével, az eltiltottat
először egyszerű perbehivással, másodszor pedig törvényes eljárás szerint,
értesítés mellett kell maga ellenébe idézni.
10. § És ha az eltiltás a fekvő jószágok erőszakos és helytelen letartóztatása
vagy elfoglalása tárgyában történt és a felperes igazolhatja, hogy azok a peres
fekvő jószágok igaz joggal őt illették vagy illetik: az eltiltottat és alperest
(mivel a feleletadást és az előbocsátott perbehivás véghezvitelét elmulasztotta
és ez által azt, hogy az eltiltás maga ellenében erőre emelkedjék, megengedte)
amaz ügy elbirálásának idején legott főbenjáró ítéletben vagy fejváltságban kell
elmarasztalni.
21. CZIM
A káptalanok és konventek bizonyságainak a végrehajtásokra való kiküldéséről
Ezenkívül eszünkbe kell venni, hogy a királyi vagy nádori embernek a
perbehivásokat, valamint a fekvő jószágokba és birtokjogokba való iktatásokat,
visszaiktatásokat, a határjárásokat, megintéséket és bármely más birósági
végrehajtásokat, annak a káptalannak vagy konventnek bizonyságával, a mely abban
a vármegyében van, a hol a végrehajtás történik; ha pedig abban sem egyik, sem
másik nem lenne, a hozzá közelebb eső helynek bizonyságával kell mindig
teljesítenie és véghez vinnie.
1. § Mert különben az ügy leszáll, hogy a felperes, ha akarja, ujból kezdje és
indítsa meg.
2. § Kivévén a fejérvári, budai és bosniai egyházak káptalanainak, valamint a
fejérvári keresztes barátok konventjének bizonyságait, a kik Magyarország egész
területén és alávetett részeiben minden végrehajtásban eljárhatnak.
3. § De hatalmaskodásokra nézve egyszerü tanúvallatásokat más közelebb fekvő
káptalanok és konventek bizonyságai is mindenütt végezhetnek.
22. CZIM
Annak büntetéséről, a kiről megtudják, hogy egy és ugyanazon ügyben mint királyi
ember és egyszersmind mint ügyvéd szerepelt
Tudnunk kell pedig azt, hogy a királyi vagy nádori ember ugyanazon ügyben,
melyben perbehivást vagy egyéb végrehajtást teljesített, meghatalmazott, vagyis
ügyvéd nem lehet.
1. § Mert ha kitűnik, hogy valaki egy és ugyanazon ügyben királyi vagy nádori
ember és ügyvéd is volt: annak ellenében, a kivel szemben az ügyvéd tisztét
viseli vagy viselte, tényleg a maga díján marad.
2. § És oka ez: mert a királyi vagy nádori ember bármely hiteles helynek,
tudniillik káptalannak vagy konventnek bizonysága vagy embere mellett, mint az ő
felettes bírájának személyét helyettesítő biró szerepel és jelentkezik, a kit az
a végrehajtásra küldött ki; az ügyvéd pedig felperes számba megy, mivel ő az, ki
keresetet indít és ellenvetést tesz és így biró és felperes képében tűnik föl.
Az pedig senkinek sincsen megengedve, hogy egy és ugyanazon ügyben felperes és
egyszersmind biró is legyen. Ezért méltán díján marad.
23. CZIM
Annak büntetéséről, ki elhaltat vagy gyermeket hív perbe, vagy nemest törvény
elé állat
Azt sem kell mellőznünk, hogy ha valamely perlekedő olyan nemest hivatna maga
ellen perbe, a ki már meghalt és e világból kimúlt, úgy szintén, ha a
perbehiváskor valamely főpap vagy báró úrnak avagy az ország nemeseinek,
birtokos és az igazi nemesség czímét viselő cselédei törvény elé állitását
Uroknak meghagyná avagy azoknak törvény elé állitását máskép is kieszközölné,
vagy valamely nem törvényes koru gyermeket hatalmaskodások miatt maga ellen
perbe hívnak: akkor az ilyen felperest ugy amaz elhalt nemes, mint a nem
törvényes koru gyermek és az efféle nemes cselédek ellenében (ha erre nézve a
felperes ellen kifogást és ellenvetést tettek) legott ötven-ötven gira díjban
marasztatják és itélik el.
2. § Mert a nemeseket perbe kell hívni és nem törvény elébe állítani.
3. § Egyedül pedig a parasztokra vagy falusiakra és jobbágy állapotú emberekre,
valamint a nem nemes cselédekre nézve van helye a törvény elibe állításnak, a
kiket saját földesuraik és nem ezek tisztei tartoznak előállitani és a biró
elébe vinni.
24. CZIM
A zálogos jogokat és hitbéreket illető megintések teljesitéséről és az erre
következő büntetésekről
A zálogösszeg felvételét és a zálogos birtokrész visszabocsátását vagy a
hitbérek és jegyajándékok, valamint a leánynegyedek és több effélék átvételét
illető megintések, ha a felperes azt a férfit vagy nőt, a kit meg kell intenie,
saját személyében megkaphatja, személyesen; különben pedig annak lakóházából
vagy szokott lakhelyéből történhetnek.
1. § A megintést követő perbehivásnak azonban nem személyesen, hanem a megintett
férfinak vagy nőnek népes, örökös vagy zálogos birtokjogaiból kell történnie, a
honnan tudniillik ennek tudomására jöhet, hogy perbe hívták.
2. § Mert különben, ha valakinek jobbágya nincs, az ilyent az ő nemesi udvarából
és szokott lakhelyéből is helyesen meginthetik és perbe hívhatják.
3. § Ha azonban jobbágya vagy jobbágyai vannak, ezek útján kell őt perbe híni,
mert különben, ha személyesen vagy lakházából hívták volna perbe: a felperest a
perbe hívott férfi vagy nőt ellenében ennek díjában kell elmarasztalnia és ezzel
terhelni.
4. § Mire nézve tudnunk kell, hogyha valamely nemes férfit vagy asszonyt,
pénzének felvétele és a zálogos birtokrészek visszabocsátása, vagy az iránt is,
hogy hitbérét és jegyajándékát átvegye és elhunyt férje birtokjogait annak, a
kit törvény szerint illetnek, kiadja és visszabocsássa, megintettek, és miután
azokat a megintéskor föl nem vették és a birtokjogokat vissza nem bocsátották,
őket utóbb perbe hivták és a nekik kitűzött határidőre, tudniillik a nyolczados
vagy rövid törvénykezési határidőre, sem magok meg nem jelentek, sem mást nem
küldöttek: akkor a biró, újabb határidőt be nem várván, az ilyentén
birtokjogokat egyenesen, minden pénzfizetés nélkül, a felperes kezébe
szolgáltatja és a perbe hivott férfiak vagy asszonyok jogaikat ama fekvő
jószágok birtokán kívül tartoznak keresni és perelni.
5. § Sőt azt az uzsorást, ki a zálogösszeget fölvenni és a zálogos fekvő
jószágokat és jogokat visszabocsátani vonakodik, közönséges végzeményünk
erejénél fogva, ezenfelül az ellenfél ellenében tényleg akkora pénzösszegben
kell elmarasztalni, a mekkoráért azokat a jogokat neki elzálogosították.
6. § És ezt akkor tekintsd valónak, ha a megintést és perbehivást is, az
eszközölte, a ki az elzálogosítást tette, vagy annak fia vagy atyafia, a kit
tudniillik ama zálogos fekvő jószágok háramlása nyilván illet. Mert ez előbb
említett büntetés ama jószágok szomszédjainak vagy határosainak kérelmére nem
szokott bekövetkezni.
7. § Ha pedig az az asszony, a kit megintettek és hitbérére és jegyajándékára
nézve az előbocsátott módon perbe hivtak, megjelent ugyan, de felelete által
ügyét holmi keresett kifogásokkal más törvényszakra halasztatja, hogy aközben
azoknak a fekvő jószágoknak jövedelmeit húzhassa és szedhesse és utóbb abban a
törvényszakban feleletét jó móddal be nem bizonyíthatja, akkor csalárdság és
haszontalan felelete miatt (mivel tudjuk, hogy sok asszony ilyen üres
kifogásokkal az árvák fekvő jószágait végpusztulásra juttatta) hitbérét és
jegyajándékát legott mindenestül elveszti és a biró azokat a fekvő jószágokat és
birtokjogot a hitbér minden fizetése nélkül felperesnek tartozik kiadni és
visszaiktatni.
25. CZIM
A perbehivásnak eme záradékáról. "Litispendentia", mit hoz magával?
Továbbá a perbehivások e záradékára nézve. "Ellent nem állván az, hogy a per, ha
köztük" (tudniillik a perbe hívó és perbe hívott közt) "ilyen fenforogna,
folyamatban van", tudnunk kell, hogy ezt a záradékot a perbehivásban a
patvarkodás tényének kikerülése végett szokták kitenni, a mely leginkább abból
szokott eredni, hogy a pereket kétszer vagy jóval többször indítják meg és
folytatják.
1. § Nehogy abban az esetben, a mikor a felperes a panaszlottal vagy alperessel
valamely dolog iránt perben áll és per közben az egyik fél a másikat bármilyen
hatalmaskodással megsértené, vagy vele másképen perlekedni kényszerülne és e
miatt ujból pör támadna: az új perbehivás, az azelőtt indított és folyamatba
tett pernek bármilyen módon árthasson, vagy e miatt a felperest valami teher
vagy büntetés érje; vagy viszont.
2. § És ezt a záradékot az első perbehivó levélbe szokás beiktatni. Mert az a
perfolyamat alatt keletkező második vagy harmadik perbehivó levélben nem
szükséges.
26. CZIM
A perbehivásban három dolognak világos megjelölése szükséges
Továbbá, minden perbehivás és kereset előadásában, főkép a melyek
hatalmaskodások tárgyában kelnek, három dolgot szükséges világosan megjelölni.
1. § Először: a személyt, a ki panaszt emel vagy keresetet indít, és a ki ellen
ezt teszi.
2. § Másodszor: az időt, vagy időpontot, a mikor valaki másnak kárt vagy
sérelmet tett és okozott.
3. § És harmadszor: a helyet és vármegyét, a hol és a melyben tudniillik az
efféle károkat és sérelmeket tették és elkövették.
4. § Továbbá, ha valaki birtokjogok elfoglalása miatt indította a pert, az is
szükséges, hogy az elfoglalt birtokrészt jól megjelölje.
5. § Mert a rendes biró eme feltételek nélkül a felek közt igazságosan és illően
nem itélhet, főképpen, ha az ügyet a felek szóváltásaihoz képest közös
tanuvallatásra kell vinni és bocsátani, a melynek eszközlésekor, mind az időnek
kitételére, mind a helynek és vármegyének megjelölésére, valamint a véghez vitt
dolognak felsorolására vagy az elfoglalt fekvő jószágok mennyiségének
föltüntetésére is, mindig felette nagy szükség van és lesz.
27. CZIM
Mi a közös tanúvallatás és hányféle feltétel szükséges annak eszközlésére
Tudnunk kell továbbá, hogy a közös tanúvallatás nem egyéb, mint a peres felek
biró előtt tett szóváltásaiból származó kétségnek határozott tisztázása tanúk
vallomása alapján.
1. § Mely annak a birtoknak szomszédai és határosai által, a hol a szóban forgó
hatalmaskodást elkövették és véghez vitték és annak a megyének határában lakó
nemesek által, a melyben az a birtok fekszik, még pedig ugyanezen megye
törvényszékének helyén szokott történni és végbemenni, kivévén, ha netán
birtokjogok és földek elfoglalása iránt folyna a per, mert ilyen esetben nem
mindig a törvényszék helyén, hanem gyakran a peres föld színhelyén megy végbe.
2. § Hogy pedig minden közös tanúvallatás helyesen és törvényes módon mehessen
végbe, öt feltételt kell szem előtt tartanunk, úgymint: a szabadságot, az
életkort, a módot, az állapotot és a hitletételt.
3. § Először (mondám) megkívántató a szabadság, hogy mindenik tanú szabadon és
félelem nélkül önként és nem erőszakos kényszer alatt, hanem csupán törvényes
megkérdezésre tegyen bizonyságot a valóságra nézve, nehogy az igazság a fegyver
között, elnémulni lássék.
4. § Másodszor szükséges az életkor, hogy a tanú olyan életkorban legyen, a
melynél fogva a történt dolgok, a melyekre nézve kihallgatják, emlékezetében
legyenek és azokra visszaemlékezzék. A közös tanúvallatásokról tett jelentések
során olvastam ugyanis, sőt nem csak olvastam, hanem láttam, hogy sokan, kiket
ajándékkal vagy kedvezéssel megvesztegettek, alig voltak tizenhat vagy
legföljebb húsz évesek és mégis tudásképen mintegy huszonöt évvel azelőtt
elkövetett és véghez vitt dolgokra nézve olyan állhatatosan tettek vallomást és
bizonyságot, mintha azoknál jelen voltak volna. És mivel a közös
tanúvallomásoknál szereplő tanukat nem szokták személyesen az ország rendes
biráinak színe elé vinni és állítani, hanem az ilyen tanúknak kihallgatása
csupán az e czélra kiküldött királyi vagy nádori és káptalani meg conventi
emberek által szokott történni: azért ezeknek kötelességük úgy a tanúk
életkorára, mint a történt dolgok idejére szorgosan ügyelni és arról igaz
jelentést tenni.
5. § Harmadszor szükséges az a mód, hogy a tanú a véghez vitt dolognak, a melyre
nézve kérdezik, módja felől nyilván és világosan tegyen vallomást: vajjon magát
a dolgot és az ügy érdemét tudomásból vagy hallomásból ismeri-e? vagy talán
annak szájából hallotta-e a szóban forgó cselekmény lefolyását, a ki ezt
elkövette? Mert puszta hallomásnak nem szokás és nem kell helyet adni. De
fájdalom! ez idő szerint, a midőn a gonoszságban annyira bővelkedünk és sok
embernek nemcsak meghült, hanem ki is aludt a keresztény szeretet, igen sokan
nem olyan renddel és móddal tesznek bizonyságot, a mit a dolgot ők maguk tudják,
hanem piszkos és fertőzött lelkiismerettel a fel- vagy alperesnek, a ki
tudniillik rájuk hivatkozott, parancsa és akarata szerint. S hogy ez ekképen
történik, azt magam tapasztaltam.
6. § Negyedszer: szem előtt kell tartanunk a tanúk állapotát, vajjon tudniillik
nemes avagy paraszt tesz-e az igazságról tanúbizonyságot? Mert a paraszt
tanúságtétele (kivevén a főpap és báró uraknak és az ország egyéb nemeseinek
tiszteit, a kik a szomszédos helyeken azok személyében tisztséget viselnek és a
kik részben régi szokás szerint nemesek számába jönnek) nemes személy ellenében
mit sem ér; hanem ha netalán a biró, így kívánván azt az ügy érdeme, világos
szavakban rendelné el és hagyná meg, hogy nemeseket és nem nemeseket egyaránt
hallgassanak ki. Ezt azonban ritkán és csak a felek akaratára és beleegyezésével
szokták megtenni és megengedni.
7. § Mert a paraszt és a közrendű embereket úgy ajándékkal, mint ijesztéssel
sokkal könnyebben és hamarább lehet az igazság ösvényéről eltántorítani, semmint
a nemeseket.
8. § Különben is illetlennek és helytelennek látszik, hogy a nemest mint
följebbvalót, valamint alábbvalónak, tudniillik parasztnak tanúbizonysága
alapján kellessék fejvesztésre itélni vagy másképen elmarasztalni; a mint erre
nézve országunk régi és törvényerőre emelkedett szokását majdnem minden biró és
ügyvéd ismeri és nyilván tudja.
9. § Ötödször és utójára megkivántató a közös tanúvallatás eszközlésére a
hitletétel.
10. § Ámbár ezt mindjárt az elein kell a tanúktól követelni és az előbb
megmagyarázott feltételek között is első hely illeti, mégis mivel ez a feltétel
nagyon is köztudomású és nyilvánvaló és a birák is, a közös tanúvallatás
tárgyában készült itélő leveleikben, azt mindig határozottan elrendelik és
különben is, mivel minden közös tanuvallatás hitletétellel végződik, a mint ez
alább világosan kitűnik: azért az utolsó helyre tettem.
28. CZIM
Miképen kell közös tanúvallatáskor a tanúkat kihallgatni? és azok büntetéséről,
kiket tanúságtételre felhívnak és megjelenni vonakodnak
Szükséges tehát, hogy minden tanú, mielőtt vallana, hitet tegyen aziránt, hogy ő
minden félelmet, gyűlölséget, kedvezést, szeretetet és a perlekedőktől eredő
jutalmat távoltartva és félre téve, a valóságot el nem titkolja, a hamisságot
nem igazolja, az igazságot meg nem hamisitja, hanem a dolgot, melyre nézve
kihallgatják, úgy a mint előtte ismeretes és tudva van, igazán fogja előadni.
1. § S nehogy valaki, a kit netalán a másik fél kedvezéssel elcsábított vagy
ajándékkal megvesztegetett, avagy félelembe ejtett, vagy a kit belső gyűlölség
ösztönöz, az ilyen bizonyságtétel és igazmondás elől kitérhessen és kibujhassék:
azért, ha annak a vármegyének ispánját vagy alispánját, a hol a tanúvallatás
történik és végbemegy, úgy közönséges végzeményünk erejénél fogva, mint régi és
hosszú idő óta gyakorlatban levő szokásunk értelmében, a rendes birónak ez iránt
kelt itélő vagy más, csakhogy meghagyásképen szóló levele által megkeresik,
teljes hatalmában áll ugyanazon vármegye minden nemesét ama bizonyságtétel és
közös tanúvallatás eszközlése végett, tizenhat nehéz gira birság alatt, mindenik
girát négy forinttal, vagy négyszáz dénárral számítva, összehívni és
egybegyűjteni, mely birságot ugyanazon ispán vagy alispán azokon, kik a történt
megintésre és megkeresésre az ilyen bizonyságtételre megjelenni és ott a
valóságról tanuságot tenni vonakodnak, azonnal és elengedhetetlenül megvenni
tartozik.
29. CZIM
Hogy a tanúk neveit kétféle okból szokták a tudosító levélbe beirni
A káptalannak és konventnek ama közös tanúvallatás véghez viteléről készült
tudósító levelébe pedig, a tanúk vezeték és keresztnevét és azt, hogy melyikük
volt szomszéd és melyik határos vagy egy megyében lakó, mindig be kell írni: és
ezt kétféle okból:
1. § Először, mivel két vagy három szomszéd és határos tanúbizonysága a törvény
előtt többet ér és nyom, mint az egy megyében lakó húsz nemesé, minthogy
közelségüknél fogva az ügy érdeméről és a történt dolog rendjéről sokkal igazabb
és jobb tudomásuk lehet, semmint az egy megyében lakó nemeseknek.
2. § Másodszor, hogy a tanúk nevének és tanúságtételének előadása és feljegyzése
által a peres felek bármelyike a neki szükséges kifogásokat akár hamis
esküvésre, gonosz tanúskodásra, akár becstelenségre vagy az életkorra nézve azok
ellen, a kik ellen akarja és méltán teheti, megtehesse és ellenvethesse.
3. § Hogy főképen a hamis esküvés, ha ilyet valaki a bizonyságtételben (a mint
már gyakran szokott történni) elkövetett, büntetlen ne maradjon. Mert a bölcs
mondása szerint: a hamis tanú nem marad büntetlen, mivel megtagadván az Isten
igazságát, ellene is sulyosan vétkezik és hamis bizonyságtétellel felebarátját
megcsalván, ezt is megkárosítja.
30. CZIM
A hamis esküvők és hitszegők vagy úgynevezett "ludasok" büntetéséről
Ezért bármely hitszegőt és hamis esküvőt (kit közönséges szóval "aucarius"-nak
vagy "lúdas"-nak nevezünk) az Isten és emberek igaz törvénye szerint, keményen
meg kell büntetnünk.
1. § Elveszti ugyanis (mihelyt hamis eskün maradt) összes és bármely
birtokjogait, valamint bárhol levő és bármi néven nevezendő összes ingóságait.
2. § Sőt megfosztják fekvő jószágainak tulajdonától, a melytől örökre elesik.
3. § És nem elég, hogy mindezeket örökre elveszti, hanem személyére nézve is
(miután az emberiség becsét elvesztette) akkora gyalázat éri, hogy mintegy az
emberiség köréből száműzött és kitiltott ember, mindenkor tarka ruhába öltözve,
kenderből készült övvel ellátva, mezitláb és hajadonfővel kénytelen a többi
keresztény hívők közt járni-kelni.
4. § Törvény előtt pedig felperesként ellene akárki, ő azonban senki ellen sem
léphet fel.
5. § És ezt úgy értsd, hogy e büntetés az ország szent koronájának
joghatóságával szemben és fejedelmünk ellenében éri a hamis esküvőt és
hitszegőt; mert a felperes ellen egyedül díjában és feje váltságában, tudniillik
kétszáz forintban szokták elmarasztalni.
6. § Holott tudnunk kell, hogy a hamis esküvés elkövetésének kétféle módját
ismerjük. Az egyik módon hamis esküvésnek mondjuk a megengedett eskünek be nem
váltását, a mikor tudniillik valaki hit alatt igéri, hogy másnak valamit ad,
vagy ezt és azt megteszi és azután az ilyen igéretet megszegi. És ebben az
esetben az előbocsátott becstelenség és a fekvő jószágok elvesztése nem mindig
következik be. Mert az igérettevőknek ezekre nézve sulyos betegség és az utak
veszélyessége és az idők mostohasága miatt gyakran van mentsége: mindamellett
azonban igéretét teljesíteni és beváltani kénytelen.
7. § A másik módon hamis esküvésnek mondjuk az esküvel erősített hazugságot,
melyek valaki más jogainak megrövidítésére és veszélyeztetésére, gonosz
szándékkal követ el. És ebben az esetben a lúdasoknak előbb említett büntetését
mindenkor elhatározzák és kimondják.
31. CZIM
Hogy a közös tanúvallatásnak két ízben való eszközlése nincs megengedve
Figyelembe kell pedig vennünk, hogyha egyszer a közös tanúvallatást mind a két
fél véghez vitte, a nélkül, hogy annak nyilvánvaló megháborítása közbejött
volna: akkor azt az ügyet a felek valamelyikének kérelmére másodszor nem kell
közös tanúvallatás alá bocsátani, a mint némelyek különféle keresett
ellenvetésekkel és szinek alatt gyakran fáradoznak azon, hogy ez megtörténjék és
az ügy közös tanúvallatás alá kerüljön.
1. § A többi kellékek pedig, melyek a közös tanúvallatás véghezvitelét és annak
háborítását is illetik, közönséges végzeményeinkben nyilván és világosan meg
vannak írvá.
32. CZIM
Miképen kell a perlekedők részére a közös tanúvallatás után és előbb is az esküt
odaitélni
Tudnunk kell továbbá, hogy minden közös tanúvallatás eskütétellel végződik.
1. § Mert ha a felperes a maga kivánságát, keresetét és követelését elégséges
tanúbizonysággal, vagyis hat szomszéd és ugyannyi határos, valamint vele egy
megyében lakó tizenkét nemes tanúskodásával kimutatja, vagy ha épen annyi
szomszédot és határost nem kaphatna, mindamellett azonban ezt a hiányt a vele
egy megyében lakók tanúságával teljesen pótolja és az alperest saját bizonyítása
cserben hagyja vagy ha valami keveset bizonyított is: akkor a felperesnek kell
ötvened magával, megannyi nemessel, tudniillik a maga díjához képest, alperes
fejére esküdnie.
2. § Ha pedig keresetét és feleletét mind a két fél eléggé igazolja, akkor a
tanúvallató levelek erejéhez képest, melyeket a felperes az itélethozás idején
(a mikor az ügyet ilyen közös tanúvallatás alá bocsátották) felmutatott és
eléadott, az eskü letételét a vádlottnak vagy alperesnek itélik oda, úgy hogy ha
három tanúvallató levelet mutattak föl, akkor ötvened, ha pedig kettőt, akkor
huszonötöd és ha csak egyet, akkor tizenketted magával, csupa nemesekkel kell a
vádlottnak esküdnie és magát a felperes keresete és követelése alól tisztáznia.
3. § Midőn pedig a tanúskodás az alperes részére kedvezőbben történt és ütött
ki, semmint a felperes részére, de valamennyire a felperes is bizonyított: akkor
a panaszlottnak, ha a tanúvallató levelek száma három, huszonötöd magával, ha
pedig kettő, tizenketted és ha egy, hatod magával, nemesekkel, kell kézrátevés
mellett hitet tennie és magát a felperes vádja alól kimentenie.
4. § Ha pedig a felperes épenséggel semmit sem bizonyíthatott vagy talán a közös
tanúvallatást végbe sem vitette, akkor az alperest a felperes vádja alól
egyszerűen fel kell menteni.
5. § És megfordítva, ha a közös tanúvallatás véghez vitelét az alperes
mulasztotta el, avagy tán annak véghez vitelét eszközölte ugyan, de a maga
részére semmi tanúbizonyságot sem nyerhetett: akkor annak következtében a
birónak az alperes ellen a döntő itéletet azonnal ki kell mondania. És minden
egyéb perbehívásban is ugyanezt kell tartani és tenni.
6. § Hogy a felperesnek, ha három tanúvallató levelet mutat fel és az alperes az
ellenében felhozott állításokat egyszerűen tagadja, ötvened magával, nemesekkel
kell esküt tennie. És ezenfelül, ha a per birtokjogok elfoglalása tárgyában
indult meg, a felperes az elfoglalt fekvő jószágokat tényleg visszakapja.
7. § De ha azokat tagadja és magát az előbb említett közös tanúvallatás útján
tisztázni akarja, a felperes pedig azt a közös tanúvallatást ellenzi, akkor az
alperesnek magát csak huszonötöd magával, nemesekkel, kell tisztáznia és így
következetesen alább és alább szállva: mihez képest tudniillik két tanúvallató
levél ellenében tizenketted, egy ellenében pedig harmad magával, nemesekkel,
kell hitet tennie; mert ha a felperes a közös tanúvallatásba beleegyezni
vonakodik, ez az egy is elveszti erejét.
8. § Továbbá, ha az alperes a feleletadás első határidejében magát annak az
eskünek alá veti, melyet a felperes az ő fejére az ország szokásának
megfelelőleg fog letenni, és a felperes ezt elfogadni nem akarja: akkor az
alperes csupán harmad magával, nemesekkel (még ha felperes a maga részéről három
tanúvallató levelet mutatott volna is fel) tartozik esküt tenni.
9. § Ha pedig az alperes egyedül a felperes esküjének vagyis annak, a melyet ez
csupán saját személyében tesz le, veti magát alá, és a felperes ezt sem akarja
elfogadni: az alperest legott fel kell menteni.
10. § Egyéb csekélyebb ügyekben, melyekben a felperes egy tanúvallató levelet
sem mutatott föl, a panaszlott mindenkor harmad magával, nemesekkel: adósság
vagy kölcsön tárgyában pedig, midőn a felperes semmi elfogadható bizonyítékot
sem mutathat fel, a panaszlott vagy az alperes egyedül a saját személyében
esküszik meg.
11. § Ha pedig adósság, kölcsön vagy egyéb elveszett pénz dolgában
tanúbizonyságot tettek volna is, de ama pénzösszeg mennyiségére nézve, semmi
próbát sem adhatnak elő: akkor a felperes a maga pénzét eskü segélyével,
tudniillik minden girát, mely négy forintot tesz, egy-egy nemesnek esküje által
szerez vissza.
12. § Mert falusi és paraszt személy csak egy forint vagyis száz dénár erejéig
esküdhetik, a mit a nemesek ügyeiben nem szoktak megengedni.
33. CZIM
Vajjon kártérítés dolgában a nemesnek paraszt mellett és viszont tett esküje
foganatos-e?
A honnét kérdés: vajjon azt az esküt, melyet nemes ember károk vagy adósságok
megtérítése végett paraszt vagy nemes személy mellett tett, tartják-e olyan
hatályosnak és erősnek, mint a nemes mellett letett esküjét avagy csak olyan
értéküvé válik, mint a paraszt esküje?
1. § És viszont, vajjon a nemes a parasztok esküjének segélyével, melyet ezek
képességük szerint tesznek le, kárának megtérítéséhez vagy adósságaihoz
juthat-e?
2. § Azt kell felelnünk, hogy az az eskü, melyet valamely nemes ember, akár
nemes mellett, akár nem nemes mellett tesz le, mindig megáll és mindig ugyanazon
hatályú és erejű, csakhogy igaz és törvényes móddal tegye azt le. Mert az igaz
móddal letett eskü nem szül becstelenséget, és ez által nemesi méltóságáról
tudnivalóképen egy nemes sem mond le.
3. § De a nem nemesnek és parasztnak, mint alább valónak esküje, nemes ember,
mint feljebbvaló mellett és ellen, nem áll meg s meg sincs engedve, noha a nemes
embernek nem nemes ellen nem nemesekkel szabad esküdnie.
4. § És birói itéletnél fogva a paraszt is olyan perben, melyet nemes ellen
netalán adósságok vagy más hasonló dolgok iránt indított, magához hasonló nem
nemesekkel hitet tehet; azonban arra az esküre nézve, melyet nemesek ügyeiben
rendelnek el és tesznek le, mindenkor a föntebb említett módot kell szem előtt
tartanunk.
34. CZIM
Az okiratok dolgát illető eskünek megitéléséről és elrendeléséről
Meg kell aztán jegyeznünk, hogy a bárkinél elrejtett vagy máskép valaki kezénél
levő levelek és okiratok dolgában a panaszlottnak és alperesnek nyomósabban kell
magát tisztáznia, semmint más hatalmaskodások esetében.
1. § Mert ha a felperes erre nézve csak egy vagy legfölebb két vallató levelet
mutat föl, ötvened; ha pedig épenséggel egyet sem mutat fel, hanem csak puszta
szóval hozza föl vagy birói megintés útján állítja, hogy azok az okiratok
valakinél vannak, az alperesnek mégis huszonötöd magával, nemesekkel, teendő
hitet itélnek meg.
2. § És ha az ilyen eskü letételében megfogyatkozik, akkor azokra a fekvő
jószágokra nézve, a melyeket illető levelek dolgában hitet nem tehetett,
megvédőnek és szavatolónak nyilvánítják, a kinek kötelessége a felperest és
örököseit ama birtokjogok uralmában bármely ügyvéd és törvényes megtámadó ellen
mindenkor megvédeni.
3. § A perbehívó levélben azonban azt, hogy melyek és milyenek azok az okiratok,
világosan meg kell jelölni, nehogy a felperes a perbehívásban csalárdságot
kövessen el.
4. § És ezt akkor, ha nem állitja, hogy az összes levelek és mindennemű
okiratok, melyek bizonyos birtokjogok dolgát tárgyazzák és illetik, a vádlottnál
vannak, minthogy ebben az esetben csak az ilyen birtokjogok nevét és fekvését
szükséges leírni és nem a levelek számát vagy minőségét: mert a hol mindannyiról
vagy az összesről szól, ott egyet sem vesz ki.
5. § És ha a felperes a "valamennyi" kifejezést használja, vigyázzon, nehogy
azután az ilyen birtokjogok dolgát illető leveleket mutasson fel vagy adasson
elé, mert ez esetben azonnal patvarkodás tényén marad.
6. § Tudnunk kell azután, hogy ha több olyan egy apáról való vagy másképen
osztatlan atyafi van, kik a birói tárgyaláskor (a mint ez többször szokott
történni) a nőági rokonok ellenében mutatnak fel és adnak elé leveleket és
okiratokat, akkor nem külön-külön mindegyik atyafinak, hanem egyedül a
legidősbnek, a kire tudniillik úgy az okiratok gondozása, mint a peres ügyek
vitele tudvalevőleg tartozik, kell az esküt a magáéval együtt ötven kézzel,
vagyis ötvened magával, nemesekkel, odaitélni.
35. CZIM
Mely esetekben kell az eskütársak neveit följegyezni
Eszünkbe kell vennünk azt is, hogy a hitletétel alkalmával négy esetben az
eskütársak nevét az arról készült tudosítólevélbe mindig be kell írni és
jegyezni; tudniillik, a mikor az a családi leszármazás bizonyítása, valamint
levelek és okiratok, továbbá határjárások tárgyában, nemkülönben valakinek
fejére történik és megy végbe.
1. § Annak bebizonyítására, hogy az ilyen eskü letétele valóságos nemesekkel és
a biró meghagyása szerint történt.
2. § Egyéb hitletételeknél pedig az eskütársak nevének följegyzése nem
okvetlenül szükséges.
36. CZIM
Annak büntetéséről, ki mást nem nemesnek vagy becstelennek mond és a
hitletételeknek különböző kimeneteléről
Továbbá, ha valaki az előbocsátott négy esetben az eskütársak vagy ezek
bármelyike ellen azt a kifogást tenné, hogy az az eskütárs vagy nem valódi nemes
és az igazi nemesség czímével nem él, vagy hogy különben becstelennek és hamis
esküvőnek hírében áll, akkor a felperes részére az illető nemességének
bebizonyítása és igazolása vagy becstelenségének megczáfolása végett is, csak
egyetlen törvénykezési határidőt kell kitűzni és kijelölni.
1. § S ha ekkor annak igazi nemességét okiratok segélyével, azt pedig, hogy
becsületes állapotú ember, egyéb elfogadható bizonyítékokkal is kimutathatja,
akkor a kifogást tevő alperest annak az eskütársnak, a ki ellen kifogással élt,
kétszáz arany forintot tevő díjában kell tényleg elmarasztalni s azzal sújtani,
a melyet egyedül az eskütársnak fog fizetni.
2. § A melyre nézve ennek az eskütársnak az a rendes biró, a ki előtt az ilyen
ügyet tárgyalják, az ellenvető ingó vagyonából és szükség esetében bárhol fekvő
birtokjogaiból azonnal és haladék nélkül eleget tenni tartozik.
3. § Ha pedig ez előbocsátott módon a bizonyításban elbukik, akkor a kérdéses
pert az ellenvetést tevő fél nyeri meg.
4. § Aképen, hogy ha alperes volt, fejét megmenti és a felperes keresetétől
megszabadul. Ha pedig felperes volt, akkor az alperes őt azokban a fekvő
jószágokban, a melyeket illető leveleket elrejtette és vissza nem adta, örökre
(mint az imént említém) megvédeni tartozik; vagy ha a per köztük határok miatt
folyt, a peres földet magának örökre eltulajdonítja. Ha pedig a családi
leszármazás bizonyításában bukott el, a kereset alatt álló birtokjogokat
elveszti és megfordítva.
5. § Egyéb ügyekben és esetekben pedig, ha a felperes esküjének letételében
elbukik, keresetét és követelését elveszti, ha pedig abban az alperes
fogyatkozik meg, akkor azt ama keresetben és követelésben, melyet ellene a
felperes támasztott, el kell marasztalni s a biró az itéletet ellene azonnal ki
fogja mondani.
37. CZIM
Miképen száll az az eskü, melyet az apa közbejött halála miatt le nem tehetett,
az ő fiára vagy atyafiára át?
Azt sem kell mellőznünk, hogy ha valamely felperes vagy alperes, a kinek
tudniillik valamely eskü letételét itélték meg, eme hitletétel határnapja előtt
e világból történetesen elköltözött és feleségét talán teherben hagyta maga
után: akkor, ha előbb született fiai vannak, a legidősebb fiút, ilyenek
hiányában pedig az azután születendő fiút (mert az asszony lebetegedésének
idejét be kell várni), különben pedig, ha leánya és nem fia születnék, az
elhunytnak közelebbi atyafiát illeti a hitletétel, a kire tudniilik az ő
birtokjogai háramlani fognak.
1. § És ez eskü letételére az ő birája a fiúnak vagy atyafiúnak újabb határidőt
ad, a mikor a fiú vagy atyafiú azt letenni tartozik.
2. § És ha az a fiú vagy atyafiú gyenge és eskületételre még alkalmatlan
életkorban van: a hitletételt birájának addig az időkorig kell elhalasztania, a
mikor törvényes korát elérvén, az esküt annak rendje és módja szerint leteheti.
3. § És az egy apáról való s osztatlan atyafiakról is ugyanezt kell tartanunk:
hogy ha időközben valamelyikük elhalna, az elhunyt esküjének letétele a másikra
száll át.
38. CZIM
Vajjon ugyanazon peres ügyben egy eskütárs a maga esküjével több személyt
tisztázhat-e a vád alól?
Kérdés továbbá: vajjon ha egy és ugyanazon keresettel szemben több az alperes és
az esküt, melyet a rendes biró megitél, mindegyiküknek különböző időben és
helyen kell letennie (a mint ez a hely távolsága és a dolog és idő körülményei
miatt sokszor meg szokott történni) és valamelyik eskütárs az első határidőben
az egyik alperes mellett a hitet letette: tehet-e ez ugyanazon ügyben és
ugyanazon keresetre nézve a másik panaszlott vagy alperes mellett más időben és
helyen tisztító esküt?
1. § Feleld, hogy nem. Mert egy személy vagy egy eskütárs egy és ugyanazon
kereset tárgyában esküjével egynél több személyt a vád alól ki nem menthet és
nem tisztázhat.
2. § Mert ha több személy mellett tehetne tisztító esküt, bármely alperes és
gonosztevő igen könnyen menekedhetnék a felperes keresete elől; mert pénzen
fogadott ember is tenne ma az egyik, holnap a másik és harmadnap a harmadik
mellett és így tovább, tisztító esküt.
3. § Miért is, ha ilyen eskütárs valamikor egymás után két személy mellett
esküszik, akkor azt, a ki mellett másodszor esküdött, a felperes keresetében és
követelésében azonnal el kell marasztalni; mert ez által nyilvánvalóvá lesz,
hogy eskütétele nem elégséges.
39. CZIM
Hogy fejedelmünk sem főbenjáró itélet alá nem eshetik, sem saját személyében más
ellenében esküdni, sőt jogait előadni sem tartozik
Továbbá eszünkbe kell vennünk, hogy a királyi felség tartozik ugyan minden
panaszosnak és perlekedőnek az ország nádor ura előtt törvényt állani és
ügyeinek igazgatója által felelni.
1. § Mindamellett főbenjáró ítéletben vagy fejváltságban avagy fekvő jószágainak
elvesztésében nem szokták elmarasztalni; hanem csak azokat a károkat tartozik
megtéríteni, melyeket tisztjei vagy jobbágyai bárkinek okoztak.
2. § Ha pedig határjárás vagy igazítás alkalmából földekre nézve, vagy más
dolgok avagy hatalmaskodások tárgyában ítélik oda neki az esküt, akkor ezt a
nádor határozatához képest Ő Felsége személyében az ő ügyeinek igazgatója
tartozik letenni.
3. § És az oly fekvő jószágokra és birtokjogra nézve, melyek állítólag bármely
czímen az ország szent koronájára háramlottak, leveleket és okiratokat sem kell
soha felmutatni és előadni.
40. CZIM
A főpap és báró urak, püspök-süveges apátok és prépostok hitletételének módjáról
Tudnunk kell pedig, hogy minden főpap és bárói tisztet viselő, valamint
püspök-süveggel és gyűrűvel ékeskedő apát és prépost, méltósága tekintetéből tíz
nemes személyével egyenlő értékű esküt tehet.
1. § A főpapnak, apátnak és prépostnak pedig az ő székes egyházukban, valamely
káptalannak vagy konventnek, melyet a biró arra kijelöl, bizonysága előtt,
lelkiismeretüknek tisztaságára, többi eskütársaiknak pedig, továbbá minden
bárónak és nemesnek is, azon a helyen, melyet a biró e végre meghatároz, Isten
iránt tartozó hitükre kell a esküt letenniök.
2. § És ennélfogva a főpap és báró urak valamint a püspök-süveges apátok és
prépostok díja is négyszáz forintot tevő száz girára terjed.
41. CZIM
Mi a szemügyre vétel és miképen kell azt véghez vinni?
Továbbá, miután a közös tanúvallatást és az erre következő hitletételt
megmagyaráztuk, hátra van, hogy már röviden a szemügyre vételről szóljunk és
értekezzünk.
1. § A szemügyre vétel pedig szemmel látható kimutatása annak, hogy némely
birtokjogok erőszakos elfoglalója ezek uralmában benne van.
2. § A melyet ugyanazon módon szoktak véghez vinni, mint a közös tanúvallatást;
tudniillik az elfoglalt jogok és fekvő jószágok szomszédjainak és határosainak
meg abban a megyében, hol a fekvő jószágok léteznek, lakó nemeseknek
összehívásával és azok tanúskodása mellett.
3. § Azon kívül, hogy a felperes a király vagy nádor és a káptalan vagy konvent
emberei előtt szemtanúságos hitelességgel és szemmel látható rámutatással
tartozik bebizonyítani és a szomszédok, határosok és egy megyében lakók
tanúságtételével erősíteni, hogy a panaszlott vagyis alperes a gonoszul
elfoglalt fekvő jószágok uralmában van.
4. § Eme szemtanúságos és szemmel látható vizsgálat és rámutatás után pedig ama
szomszédok, határosok és egy megyében lakó nemesek tanuságtételének, miképen a
közös tanuvallatás esetében, többnyire a törvényszék helyén és gyakran, a mint
tudniillik az ügy érdeme megkívánja, a peres és elfoglalt birtokjogok színhelyén
kell történnie és végbe mennie.
5. § Holott tudnunk kell, hogy a szemügyrevételnek (mivel az, a mi látásból
ismeretes, a legigazabb tanúsággal vagy bizonyítva) sokkal nagyobb hatálya és
ereje van, mint egyedül a közös tanúvallatásnak.
6. § Mert azután, hogy mind a két peresfél a közös tanúvallatást megejtette, még
(mint előbb mondám) hitletétel következik, mig a szemügyrevétel után, ha a
felperes a maga keresetét és követelését a szemügyrevétellel igazolja és az
említett nemesek tanúságtételével eléggé megerősíti, akkor a biró egyik félnek
sem itél meg semmiféle esküt, hanem az alperes ellenében a főbenjáró itéletet
vagy fejváltságot azonnal és közvetlenül meghozza és kihirdeti és azt
végrehajtás alá bocsátja.
7. § Ha azonban a felperes az ő bizonyításával cserben marad, e részben is épen
úgy, mint a közös tanúvallatás esetében, szükséges lészen az alperest
hitletételre kötelezni.
42. CZIM
Az itéletek fajairól, különféleségéről és azok végrehajtásáról
Minthogy pedig a főbenjáró itéletről említés történt, ezért elhatároztam, hogy e
helyen az itéleteknek meghatározásáról, fajairól, végrehajtásairól és
különbféleségéről szóljak.
1. § Az itélet tehát, mennyiben czélunkra tartozik, a birónak az a határozata, a
mely az ügynek és perlekedésnek véget vet és a mely elmarasztalást vagy
felmentést foglal magában.
2. § Jóllehet ennek, más értelemben sokféle jelentése van és különböző módon
fogják fel, de minthogy azok a jelentések a mi czélunkhoz nem illenek, azokat
mellőzendőknek véltem.
3. § Különbözik pedig az itélet a véleménytől abban, hogy az itélet kétségtelen
és határozott feleletadás, de a vélemény, (habár valószínü oka van) kételkedve
adott felelet. Mire nézve, ha valamely ügyben többféle vélemény van, akkor azt
kell megtartanunk, a melyik jobb és helyesebb okon alapszik.
4. § Innen az itéletek közül némelyik főbenjáró, a másik fejváltságot illető: a
másik hűtlenség vétkét tárgyazó, a másik pedig egyszerü és ismét vagy
nyelvváltságot vagy patvarkodást kijelentő.
5. § Főbenjáró itéletet tehát a mi korunkban csupán a nemesek házába való
berontás, azok megölése, megverése és megsebesítése és helyes ok nélkül
letartóztatása; ezek mellett a bármi névvel nevezett birtokjogoknak és
tartozékaiknak elfoglalása miatt szoktak hozni és kimondani.
6. § És az ilyen főbenjáró itélet csupán csak a férfi nemen levő világi és a
vérségtől idegen személyeket illeti és sújtja. Mert az egyházi, nemkülönben az
asszony és nőnemen levő személyek és nemzetségi atyafiak között és ellen
főbenjáró itéletet (kivéve az alább felsorolandó eseteket) el nem határoznak és
ki nem mondanak; hanem (az ország régi szokása szerint) csakis a feje díját
vagyis váltságát illető itéletet hoznak és mondanak ki; mindazonáltal a
különböző személyekre tekintettel, különböző módon, a mint ez alább kitűnik.
43. CZIM
A főbenjáró itélet miben különbözik a fejváltság itéletétől?
A fejváltság itélete pedig a főbenjáró itélettől csak abban tér el és
különbözik, hogy a meghozott fejváltsági itélet alapján, az elmarasztalt
vétkest, a ki ellen azt kimondták, vagy akár meg nem jelenése és elmaradása okán
kiadták, annak hatályánál és erejénél fogva, személyében letartóztatni, elfogni
és lenyakazással sújtani és büntetni nem lehet.
1. § Mindazáltal épen azon a módon és rend szerint, miképen a főbenjáró
itéletnél történik, az illető összes fekvő jószágaitól és akármiféle
birtokjogaitól, úgy szintén bármi névvel nevezett s bármilyen nemű vagy minőségű
valamennyi ingó és ingatlan javaitól, a melyek sajátul és feltétlenül egyedül őt
illetik (melyeket kétharmad részben a biró, egyharmad részben pedig a felperes
részére iktatnak és foglalnak el, hogy a birtokjogok kiváltásának idejéig azokat
zálog czimen, értékül és közbecsűjök szerint birtokolják), azonnal elesik és
elveszti őket.
2. § E mellett fejének díját, azaz váltságát vagyis vérdíját, úgymint a főpap,
és báró négyszáz, a nemes pedig kétszáz forintot csupán a felperes vagy
felperesnő részére tartozik fizetni.
3. § E díjra nézve a biró elsőben és mindenek előtt az elmarasztalt és elitélt
embernek ingóságaiból, - ha ilyenek vannak, - azután, - ilyenek ne lévén, - ha
szükséges, birtokjogaiból tegyen eleget és végül az elmarasztalt ingó javainak,
fekvőjószágainak és birtokjogainak megmaradó részét a biró és felperes vagy
felperesnő között kell megosztania, még pedig három részre, mely birtokjogoknak
ezek (a mint előbb mondám) a kiváltás idejéig uralmában maradnak, az ingó
dolgokat pedig szabadon megosztják és hasznukra fordítják.
4. § A nők és asszonyok ezen felül az ilyen itélet alapján, nem csak
birtokjogaikat és ingóságaikat, hanem hitbérüket és leánynegyedüket is
elvesztik.
5. § Mindazáltal tudnunk kell, hogy az asszonyok és nők ellen is abban az
esetben, ha közülök valamelyik a férjét vagy szülőjet avagy saját magzatait
gonoszul megöli vagy megöleti (mivelhogy ez hűtlenség vétkének számába esik)
épen mint a férfiak ellen, főbenjáró itéletet kell hozni és kimondani.
44. CZIM
Azokról az esetekről, melyekben az egyházi személyek ellen is főbenjáró itéletet
hoznak
Tudnunk kell továbbá, hogy van három eset, a melyekben a napi és egyházi
személyek ellen is főbenjáró itéletet mondanak, minek alapján magánvagyonuk és
javadalmaik elvesztésén kívül őket a fejvesztés büntetése sújtja és követi.
1. § Első eset, ha közülök valamelyik felségsértés bűntettét követi el.
2. § Második, ha nyilván hűtlenség vétkébe esik.
3. § Harmadik, ha valaki közülök szándékos és előre eltökélt gyilkosságot vagy
rablást vitt, vagy vitetett véghez.
4. § Ezek miatt (megelőzvén a rendből kivetkőztetést) fejvesztéssel kell
bűnhödniök.
5. § A mely esetben ugyanis, habár azoknak az egyházaknak, a melyeknek élén
állanak, fekvőjószágait el nem veszítik, mindazáltal magán- és különvagyonuktól
és birtokjogaiktól - ha ilyenek vannak - és ezek felül összes egyházi
javadalmaiktól, a melyeknek birtokában vannak, el szoktak esni és el szokták
azokat veszteni.
6. § De a harmadik, tudniillik az előre eltökélt gyilkosság és rablás esetében,
a magánvagyon tulajdonát és örökségét, ha osztályos atyafiak vannak, a kiket
azok öröklési jogon illetnek, el nem vesztik. Mert ez esetben a fejet fejért
forbátolni elégséges.
7. § Egyéb ügyekben és esetekben pedig a papi vagy egyházi személy a világi
ellen és viszont a világi a papi személy ellen egyenlő büntetés és teher alá,
tudniillik fejváltság vagy emberdíj és az okozott károk megtérítése alá esik.
Melyekre nézve a biró a felperesnek és kárvallottnak (a fentebb említett módon)
köteles elégtételt szolgáltatni.
8. § És ez a szokás leginkább a fenséges fejedelem, néhai Albert római és magyar
király úr és ausztriai herczeg közönséges végzeményéből eredt és van kiszemelve.
A melyet a mostani közönséges végzeményünk is jóváhagy és megerősít.
45. CZIM
Miképen kell az egyházi személyeknek az adósságokat és károkat megtériteniök?
Továbbá, ha bárminő állású és méltóságú egyházi személyt valamely adósságnak
megfizetésében és megtérítésében marasztaltak el, akkor az ellenfelének
pénzfizetéssel tartozik eleget tenni.
1. § És ha ezt nem akarná avagy nem tehetné, akkor a biró az ellenfél részére
tartozik a fizetés és elégtétel czéljából az egyházi fekvő jószágokat iktatni és
lefoglalni annyi időre, a mennyi alatt azoknak a javaknak jövedelméből az
adósságok törleszthetők.
2. § A pénz elnevezése alatt pedig értünk e helyen bármely aranyat, ezüstöt és
minden ez idő szerint forgalomban levő vert pénzt.
3. § A midőn pedig az okozott kár fizetésében és megtérítésében marasztalták el,
ebben az esetben, ha akarja, ingó és könnyen eladható javakkal eleget tehet
ellenfelének, de az ilyen javaknak igazi értéke szerint.
4. § Másképen az ügy birája az elmarasztalt személy ellenfelének e részben is
egyház fekvő jószágaiból és birtokjogaiból kellő iktatás által tartozik eleget
tenni.
46. CZIM
Mi módon kell a káptalant vagy konventet együttesen és a magán személyeket
külön-külön elitélni?
Továbbá, ha a káptalant vagy konventet nagyobb avagy kisebb hatalmaskodásért
bárminemű ítélettel testületileg marasztalják el, azt mint egyes külön személyt
terhelik és nem az egyeseket kell külön elmarasztalni. Kivévén a fentebb
említett eseteket, tudniillik a szándékos és előre megfontolt gyilkosságot,
felségsértést és hűtlenséget, a melyekért mindenik vétkest (a leírt módon) meg
kell büntetni.
1. § De ha az egyház fekvő jószágaiból nem az egész testület, hanem csak
bizonyos káptalani személyek követnek el valamely hatalmaskodást, akkor azokat a
személyeket a testülettől külön, szabadon törvény elibe hívhatják, arról a
helyről, a honnan az ilyen vétséget elkövették, különösen ha magánvagyonuk
nincsen.
2. § És ha mindjárt magánvagyonuk volna is, a mondott helyről mindamellett
idézhetik és perbe hívhatják és a biró ellenük az ügy érdeméhez képest ítéletet
hozhat és mondhat.
47. CZIM
Mit kell tennünk, ha egyes káptalani személyt elitélnek?
Továbbá, ha egyes káptalani személyt, a kinek örökségi fekvőségei és külön
vagyona nincsenek, fejváltságban marasztalnának vagy kártérítésre ítélnének és
úgy találnák, hogy ingóvagyona sincsen: kérdés, hogy az ellenfélnek honnan és mi
módon kell eleget tenni? Minthogy azt a gonoszságot nem a káptalan megbízásából
követte el és következésképen úgy látszik, hogy azért a káptalan
fekvőjószágaihoz sem lehetne nyúlni.
1. § Azt kell felelnünk, hogy mivel azt a gonoszságot és vétket, a melyből a
fejváltság vagy kártérítés következett, a káptalan kebeléből és ennek tagjaképen
követte el, a melyet ha ilyen javadalomban nem állott volna, el sem követhetett
vagy az elkövetésre alkalma sem lett volna; azért a felperest a perben megnyert
dolgokra nézve, a többi káptalani tagoknak és elmarasztalt káptalani személy
javadalmának jövedelméből kell kielégíteniök.
48. CZIM
Azoknak a károknak megtérítéséről, a melyeket az egyházi személyek tisztjei
okoznak
Továbbá az egyházi személyek összes tisztjei, legyenek ezek akár papok, akár
világiak, bármely hatalmaskodásaik miatt, melyeket tisztségükből vittek véghez
és követtek el, ugyanazon tiszteségükből az ország többi nemeseinek és
tisztviselőinek módjára mindenkor szabadon perbe lehet fogni, törvény elé idézni
és perbe hívni.
1. § És ha a törvényszéken elmarasztalják őket, a mondott tisztségükből kell úgy
az ellenfélnek, mint birájuknak elégtételt szolgáltatni.
2. § Uraik pedig (ha az ilyeneket nem megbizásukból tették és követték el)
azokra a tisztekre a kellő váltság fizetéséig és elégtételadásig személyük
letartóztatásával is, kényszert gyakorolhatnak, a mint ezt a tisztekre nézve
Ulászló mostani király urunk első végzeményének huszonnegyedik czikke is magában
foglalja.
49. CZIM
Mi módon kell itéletet hozni a főpapra a káptalannal együttesen és külön-külön?
Továbbá, ha a főpapot káptalanjával vagy konventjével együtt hívják biróság
elibe és ekkor úgy találják, hogy a főpap és a káptalan avagy konvent azokban a
birtokjogokban, a honnét, mint mondják és panaszolják, az ilyen
hatalmaskodásokat vagy másnemű gonoszságokat végbe vitték és elkövették,
osztatlanok, akkor, ez esetben a főpapot a káptalanjától vagy konventjétől nem
külön, hanem azzal együtt kell vagy felmenteni vagy elmarasztalni; mivel az
osztatlan állapotnál fogva őt a káptalannal vagy konventtel egy testületnek
tekintjük.
1. § Ha azonban úgy találják, hogy a gonosztettek a köztük már megosztott
birtokjogokból indultak ki és mentek végbe, akkor mind a főpapot, mind a
káptalant vagy konventet külön válva külön kell elmarasztalni.
2. § Innen van az, hogyha a főpapot káptalanjával vagy konventjével együtt
hívják perbe, akkor az osztály meg- vagy meg nem történtéhez képest, részükre az
eskü letételét is különböző módon ítélik meg.
3. § Mert, ha a főpap káptalanjával vagy konventjével az előbb említett módon
még meg nem osztozott, akkor a főpap az ő eskütársaival együtt, úgy a saját,
mint az egész káptalan vagy konvent személyében tartozik hitet tenni.
4. § Ha pedig megosztozott, akkor úgy ez a főpap a saját, mint az olvasó vagy
éneklő, vagy őrkanonok avagy a dékán, szintén a saját eskütársaikkal a káptalan
vagy konvent személyében a biró határozatához és ítéletéhez képest az esküt
külön-külön tartoznak letenni.
5. § A főpapok alatt ne csak az érsek és püspök urakat értsd, hanem az apátokat
és prépostokat is, valamennyit; úgy a világiakat mint a szerzetesrendekhez
tartozókat.
50. CZIM
Az ujonnan választott főpap urak egy évi perhaladékáról
Továbbá az egyházaknak ama főpapjai, a kik az ő paptársaikkal tudniillik a
káptalannal vagy conventtel vannak megosztozva, megválasztásuk napjától kezdve a
gyámgyermekek kiváltságát élvezik.
1. § Kiknek részére az ország törvénye és törvényerőre emelkedett szokása
megengedi és megadja azt, hogy az atyjuk idejében indított perekben is egy egész
év tartama alatt senkinek keresetére felelni nem tartoznak, azért, hogy aközben
az apai jogokat és okiratokat megvizsgálhassák, számba vehessék és azután a
pereik folyására könnyen felügyelhessenek.
2. § Ezt azonban a birtokjogoknak és az okiratok felmutatásának tárgyában kell
értened.
3. § Mert a hatalmaskodás miatt indított egyéb peres ügyekben, a melyekben
leveleket felmutatni nem kell, ez az engedély mit sem használ, melyet a
fejedelem az előírt módon és megnevezett esetekben és peres ügyekben, a
törvényes koruaknak, azaz: azoknak is mindig meg szokott engedni, a kik
tizennegyedik, a mai szokás szerint pedig, tizenkettődik életévüket betöltötték
és melyet a törvényszékeken is meg szoktak tartani.
4. § De ha nincsenek megosztozva, akkor az ilyen engedély és a szabadságnak ez
az előjoga javukra nem szolgálhat.
5. § Mert a káptalanok és konventek a nagykorúak kiváltságát élvezik és mindig a
teljeskorúságot vagyis teljes huszonnégy évet képviselik, a kikre nézve az ilyen
perhaladék szabadságának megtartása nem alkalmazható.
6. § Mert képtelenségnek látszik, hogy bármely apát vagy prépost, avagy olvasó,
őr-, éneklő és egyszerű kanonok megválasztása után a régen indított per egy
egész év lefolyásáig mindig függőben maradjon, ekképen néhány évig eldöntetlenül
heverjen és befejezéshez ne jusson.
51. CZIM
Hogy az egyházak főpapjait elődeik vétkei miatt elmarasztalni nem lehet
Továbbá, ha valamelyik főpap vagy apát avagy prépost, fekvőjószágaiból és
birtokjogaiból követnének el és vinnének véghez hatalmaskodásokat vagy
gonoszságokat és e miatt az ilyen főpapot, apátot vagy prépostot addig, a míg
élt, a király kuria elibe perbe nem hívták, vagy máskép semmi módon perbe nem
vonták, akkor utódját az ő elhunytával az ilyen hatalmaskodásokért személyére
nézve elmarasztalni és terhelni nem lehet; hanem a felperesnek csakis azon
egyházi jobbágyai és cselédjei részéről, a kik ama gonoszságokat elkövették,
tartozik törvényt és igazságot tenni és szolgáltatni.
1. § Minthogy az egyházak fekvőjószágait és birtokjogait (a mint fentebb mondám)
a főpapok vagy apátok vagy prépostok avagy más egyházi személyek közül senki a
maga kihágása miatt el nem vesztheti és az egyháztól el nem idegenítheti.
2. § Hanem ha közülök valamelyiket fejváltsági itélettel marasztalták el, akkor
csupán a díjra és az okozott károkra nézve tartozik (az előadott módon) eleget
tenni.
3. § Utódja tehát, a ki őt nem öröklési jogon, hanem választás útján követte,
elődjeinek feje váltságát (mivel perbe nem hívták) szenvedni és fizetni nem
tartozik.
4. § Miképen a fiúk is apjuk vétkei miatt, előbb történvén a perbehívás, a
büntetésre nézve a főbenjáró vagy fejváltsági ítéletek terhének alávetve
nincsenek, hanem ha elmarasztalták, csupán az apai jogok becsűjén maradnak.
5. § És ez akkor, ha atyjukat még az ő életében hívták perbe, mert különben, ha
a perbehívás a szülők halála után következett be: már nem az apa vétkét szokás
beszámítani és mérlegelni, a ki netán valamely birtokjogot elfoglalt avagy
másnak ingó vagyonát magához ragadta, hanem a fiúkét, a kik a vétkesen elfoglalt
vagy elragadott dolgokat maguknál tartják.
6. § Ha tehát a pert a fekvőjószágok elfoglalása dolgában indították, mivel ama
fekvőjószágok esetleg az egyház uralmában és birtokában vannak: bármelyik főpap
vagy apát vagy prépost elhaltával is, annak utóda ebben az esetben mindenkor
perbe hívható és elmarasztalható.
7. § Ugyanezt kell értenünk az egyházak ama főpapjairól is, a kik áthelyezés
útján más egyház javadalmába vagy uradalmában mennek át, hogy ott maradjanak.
52. CZIM
Hogy birtokjogot illető peres ügy egyházi törvényszékek előtt nem tárgyalható,
még ha fogadalom vagy végrendelkezés jönne is közbe
Továbbá, hogy semmiféle peres ügyet, a mely birtokjog dolgát illeti, még ha az
ilyen birtokjogra nézve hit alatt tett igéret vagy végrendelkezés forogna is
fent, az egyházi személyek, vagy ezeknek helyettesei előtt nem tárgyalhatnak,
hanem minden ilyen peres ügyet a királyi kurián ennek rendes birái előtt szokás
megvizsgálni és elintézni.
1. § Mert, bármit is igérjen, vagy bármiről is végrendelkezzék valaki, mégis
annak törvényszéke elébe kell állania, a kinek hatalma vagy joghatósága alá
tartozik eredetileg az a dolog, a melyre nézve a hit alatt tett igéret vagy
végrendelkezés történik.
2. § Már pedig az bizonyos, hogy mivel ebben az országban, a birtokjogokat
csupán csak a királyi kuria rendes biráinak itéleteivel és ítélő leveleivel
intézik el.
3. § A szentszék helyetteseinek vagy egyéb biráinak leveleit és ítéleteit pedig
e részben sehol meg nem tartják, mert különben is a járuléknak a fődolog
biróságait kell követnie: ennélfogva a birtokjog dolgát tárgyazó peres ügyet az
egyházi biró előtt sem megvitatni sem elhatározni nem lehet.
4. § És ugyanezt kell értenünk a netán adósságok vagy más dolgok iránt indított
peres ügyre nézve is, a melyben eskü forog fent, de az a ki az esküt tette, a
peres ügy megindítása előtt elhalálozott, hogy tudniillik azt a szentszéken
tárgyalni nem lehet, mert az eskü és annak büntetése személyes, mely a személy
halálával a törvény előtt mindenkor elenyészik.
5. § Mindazonáltal, ha az igéretben az eskü mellé valami adósság vagy egyéb
dolog van oda kapcsolva és téve, ezt a felperes a saját, világi birája előtt az
elhaltnak örököseitől és törvényes utódaitól követelheti.
53. CZIM
Mit tehet a káptalani tisztviselő vagy dékán, mikor a káptalan jobbágyai közt
jár el?
Szoktak továbbá a káptalanok és konventek a maguk községeikben tiszteket és
falusi birákat tartani és alkalmazni, a kik jobbágyaik között a világi
joghatóságot gyakorolják.
1. § Ezek biráskodásának és törvénytételének olyan ereje és hatálya van, mintha
azt maguk a káptalani vagy konventi tagok szolgáltatták volna ki.
2. § A káptalan személyében a dékánnak is ugyanaz a hatalma van.
3. § De tisztségen kivül a káptalan nevében az egész káptalan ügyvédvalló levele
nélkül nem perelhet.
54. CZIM
Az aurániai perjelről és ennek állásáról s az ellenében hozott itéletekről
Tudnunk kell továbbá, hogy jóllehet az aurániai perjel mind a két, tudniillik:
egyházi és világi czímmel él; mindazáltal a birtokjogokat az egyházi személyek
módjára kormányozza, azért méltónak tartottam, hogy róla is némelyeket különösen
ide csatoljak.
1. § Mire nézve meg kell jegyeznünk, hogy azt állítják, hogy az aurániai
perjelséget ez országban hajdanában, a fenséges fejedelem Lajos király úr
állitotta fel és alapította meg, a ki a midőn Siciliába vagy Nápolyba - az ő
édes testvérének a dicsőült Andrásnak amaz ország és Jeruzsálem királyának
megöletéséért bosszút állani akarván - nagy sereggel berontott, hir szerint
rhodusi vitézektől tetemes hajóhadi segítséget kapott. Innen ezek irányában jó
indulattól viseltetve és különös szeretettel eltelve, szerencsés és győzedelmes
visszatérése után, a rhodusi vitézek szabályzata és fogadalma szerint ezt az
aurániai perjelséget igen sok birtok adományozásával fölállította és
megalapította.
2. § Ennek az idő szerint kirendelt perjele, a rhodusi vitézek rendszabályaihoz
képest, a katholikus hit védelmére és oltalmazására mindenkor a világiak módjára
hadakozni és a házasélet minden örömétől távolt tartva és megfosztva örökös
szűzességben maradni tartozik. Ennélfogva az önmegtartóztatás és szűzessége
tekintetéből őt méltán az egyházi személyek közé sorozzuk.
3. § Minthogy tehát az aurániai perjelnek (a mint előbb mondám) mind a két,
tudniillik úgy az egyházi, mint a világi czíme megvan és tisztelendőnek és
nagyságosnak czímezik; ugyanis tisztelendőnek a szűzesség és a rendszabályok
alapján, nagyságosnak pedig mint a báróknak egyikét a különös hadakozás miatt, a
miért is nagylelkűnek és bátor szívűnek kell lennie: világi fekvőjószágai is, a
melyeknek birtokában van, a papi és egyházi vagyonnal némiképen kapcsolatban
lenni látszanak.
4. § Ezért ha valamikor itéletet hoznak ellene, nem csak feje váltságában (mely
bárói méltóságára tekintettel, csupán az ellenfélnek fizetendő négyszáz forintot
teszen), hanem azonfelül a károkban is, a melyeket ő okozott és a melyeket, a
többi egyházi személyeknek módjára, az egyházi javakból kell megtéríteni és
emellett minden magánvagyonának (ha ilyen a perjelségi fekvő jószágokon kívül
van) elvesztésében szokták elmarasztalni és ekképen terhelni.
5. § És ez akkor van, ha nagyobb hatalmaskodásért itélik el; mert a kisebb
hatalmaskodás esetében, őt is, mint bárki mást, a terhek és birságok kevésbbé
érik.
6. § Ugy értsük ezt is, ha világi állásu mágnásokkal vagy nemesekkel szemben
marasztalják és itélik el; mert az egyházi személyekkel szemben a perjelt sem
lehet nagyobb teherrel sujtani, mint a hogy az egyházi személyeket sujtják vele
szemben.
7. § Mindazáltal tudnunk kell, hogy az elől megnevezett három esetben:
tudniillik a felségsértés, hütlenség és az előre megfontolt szándékos gyilkosság
esetében, a mondott büntetésen felül a perjel fejvesztés vagy főbenjáró itélet
alá szokott esni és kell is esnie; csakhogy mindazáltal az elmarasztalás és
elitélés világosan és törvényszerűleg történt legyen.
8. § Más dolgokban pedig az ország jogaira nézve a főpapok kiváltságait szokta
élvezni és használni, de a hadi szolgálatokat az ország védelmére mindig a bárók
és mágnások módjára tartozik teljesíteni.
55. CZIM
A főbenjáró itéletről és végrehajtása soráról
Azután tudnunk kell, hogy a főbenjáró itélet, a melyet a fentebb említett esetek
okából és tekintetéből, világi személy ellen (kivéve mindazáltal az atyafiság és
vérség kötelékében álló személyeket) hoznak és akármi módon kimondanak; az ilyen
elitélt és elmarasztalt embert nem csak minden ingó javaitól, fekvő jószágaitól
és birtokjogaitól megfosztja, hanem a fejvesztést is maga után vonja.
1. § Ugy hogy az itélő levél erejénél fogva az ilyent, rendes birája vagy ennek
a végre kiküldött embere, a jószág birói elfoglalása után mindenkor, az
elfoglalás előtt pedig az itélő levél keltének napjától számított egy teljes és
leforgása alatt, a hol megtalálhatja és megkaphatja, személyében
letartóztathatja, befoghatj, birájának kezébe adhatja és szolgáltathatja, hogy
ez a büntetést, melyet a jog e részben kiszabott, rajta végrehajtsa.
2. § Mert ellenfele őt a saját hatalmánál és a biró embere nélkül sem foglyává
nem teheti, sem házában vagy másutt (még ha a biró embere tartóztatta volna is
le) nem tarthatja, hanem mihelyt lehet (naponként helyről-helyre a biró lakása
vagy tartózkodási helye felé menvén) birói kézhez adni és vezetni tartozik.
3. § A birónak pedig az ilyen foglyot békülés és kiegyezés végett három napon át
magánál kell tartania és ha ezalatt ellenfelével kiegyezni nem tud, akkor őt az
ellenfél kezébe tartozik adni és szolgáltatni, hogy fejét veszítse és vétkeért
megbünhődjék.
4. § A kit, ha ellenfele kivégzett vagy más a törvényben (mint előbb mondám)
megállapított méltó büntetéssel sújtott, azután annak fekvőjószágait és
birtokjogait a biró vagy az ellenfél el nem foglalhatják, hanem az összes fekvő
jószágai és birtokjogai tisztán és egyenesen fiaira - ha ilyenek vannak - vagy
atyafiaira, avagy más törvényes utódaira szállanak, egyedül kivételével azoknak
a dolgoknak, melyek az elmarasztaltnál fogságba kerülésekor voltak, a melyek a
biró javára maradnak.
56. CZIM
Mikép kell az itélet alapján elfoglalt fekvő jószágokat a biró és az ellenfél
kezeiből kiváltani?
A midőn pedig az elitélt és elmarasztalt a biró keze elől elmenekült és meg nem
foghatják és ellenében a meghozott itéletet végrehajtották, akkor az ő
fekvőjószágait és birtokjogait az ő fiai, atyafiai és utódai, a kikre
tudvalevőleg azok néznek, a biró és az ellenfél kezéből az erre biróilag
kitűzött határidő alatt, közbecsű szerint magukhoz válthatják.
1. § Sőt ha fiai, atyafiai és utódai nincsenek, azokat az ilyen lefoglalt fekvő
jószágok és birtokjogok szomszédai és határosai is (mivel azok visszaválthatók
és a zálogos javak természetét és erejét öltik magukra) magukhoz válthatják,
csakhogy el ne mulaszszák azt a határidőt, a melyet a biró embere és a hiteles
hely bizonysága az itélet végrehajtásakor a kiváltásra kitűzött.
2. § Mert azután azok a fekvő jószágok itélt dologgá válnak és a birónál és
ellenfélnél maradnak mindaddig, a míg az elmarasztaltnak a királyi kegyelem vagy
talán a perujítás segítségére nem jön.
3. § Mert az elitélt és elmarasztalt önerején és királyi kegyelem nélkül,
fekvőjószágait magának még megváltás és az említett közbecsű mellett sem
szerezheti vissza.
57. CZIM
Minő hatálya van az elitélt ember részére adott királyi kegyelemnek? És a birót
illető részekről
Ha pedig a fejedelem az ilyen elítéltnek és elmarasztaltnak különös kegyelmet
ad, akkor a kegyelemnek óltalmát és kedvezményét nem az elmarasztalt ember
díjára és birtokjogainak egyharmad részére értjük, a mely tudniillik a felperest
vagy az ellenfélt illeti: hanem csakis fejére, hogy a főbenjáró büntetéstől
menekedjék és birtokjogainak kétharmad részére nézve, mely tudniillik a birónak
jár.
1. § Sőt az ország nádor ura előtt forgó peres ügyekben és tőle eredő
itéletekben, a kegyelemnek még a biró javára kijáró két részre nézve nincs
helye, hanem az ilyen birói két rész (az ország régi szokása szerint) egyedül a
nádort vagy azt illeti, a kinek ő adományozta.
2. § Mindazáltal a hűtlenség dolgában és ügyében, melynél fogva az ilyen, ügyben
elbukott és elmarasztalt ember, birtokjogainak örökségét, és tulajdonát is
örökre el szokta veszteni, az elmarasztalt fekvőjószágainak örökös
eladományozása egyedül a királyi felséget és az ő szent koronája joghatóságát
illeti; és az ilyen meghozott itélet erejénél fogva, azokból a birtokjogokból a
felperes vagy ellenfele sem kaphat maga részére semmi örökséget.
3. § Másképen áll a dolog annál a hűtlenségi itéletnél, melyet a második
visszaüzés okán a mi időnkben hoznak; mert ebben közönséges végzeményünk
erejénél fogva az elmarasztalt ember fekvőjószágainak és birtokjogainak
harmadrésze az örökséggel és tulajdonnal együtt az ellenfélre is örökre átszáll
és kezére jut.
4. § És tudnunk kell, hogy ez a királyi kegyelem egy teljes év leforgásánál
tovább nem marad hatályban; mert különben, ha az elmarasztalt az egy év tartama
alatt a fejedelmi kegyelem mellett a felperesnek vagy ellenfélnek eleget tenni
és vele kiegyezni vonakodnék, annak az évnek leforgásával legott az említett
itéletnek régi terhe és súlya alá esik és erre itélik; ezzel ellenkezőleg minden
további törvényes eljárást mellőzvén.
5. § Innen van az, hogy a felperes vagy felperesnő is itélő levelét az ennek
keltétől számított egy év leforgása alatt, a király vagy nádor, vagy valamely
hiteles hely embere útján, végrehajtatni tartozik.
6. § Mert különben a felperes, az esztendő elmúltával, amaz itélő levél erejénél
fogva, az elítéltet és elmarasztaltat sem személyében sem vagyonában meg nem
háboríthatja, meg nem foszthatja és le nem tartóztathatja; hanem ha akarja, az
itélet terhének lerovása végett ügydöntőleges értesítés mellett maga ellen perbe
hívhatja; a kinek részéről azonnal és pedig egyetlen egy törvényszakon igazságot
kell szolgáltatni.
7. § Azt sem kell mellőznünk, hogy ha bármely főbenjáró itéletben elmarasztalt
(az előbocsátott módon) fogságba esvén; birói kézbe kerül, akkor az a királyi
kegyelem, melyet neki abban a fogságban adnak a felperessel szemben még fejének
megmentésére sem használ semmit, mivel a fejedelem az elítélt és elmarasztalt
embernek kegyelmet máskép nem adhat, hanemha azért, hogy az elmarasztalt az ő
ellenfelével egyezkedjék. Az ellenfél pedig annak letartóztatásával a részére
hozott itélet végrehajtásához már hozzá fogott; egyezkedésre pedig akaratja
ellenére kényszeriteni nem lehet és nem is kell. A fejedelem kegyelmének tehát
az ő ellenében ereje nincsen, hanem a fogolynak minden menekvése az ellenfél
kezében van.
8. § Innen van az, hogy az ilyen fogoly, fejének megváltására, összes
fekvőjószágait és birtokjogait még fiainak és atyafiainak sérelmével is örökre
elidegenítheti; miként ezt az első részben bővebben előadtam.
58. CZIM
Mikor és mi módon lehet a főbenjáró itéletben elmarasztaltat letartóztatni?
Továbbá az olyan főbenjáró itélet erejénél fogva, melyet a másik félnek meg nem
jelenése és elmaradása okán hoztak és hirdettek ki, egyik peresfél sem
tartóztathatja le személyében ellenfelét mindaddig, a míg az itélő levelet ki
nem adták, meg nem pecsételték és a felperes kezébe nem juttatták; hanem az
elmarasztaltnak mindaddig, a míg az a levél a biró kezében van, úgy e birót a
levélkiadásból, mint azt a káptalant vagy konventet, a melynek ez szól, annak
végrehajtásától eltiltani mindig jogában áll.
1. § Mindazáltal a birónál történt eltiltás után az ilyen itélet tehát köteles
azonnal letenni és a felperes keresetére felelni.
2. § Annál a főbenjáró itéletnél pedig, melyet a biró a peres feleknek feleletei
és szóváltásai alapján és a törvényes eljárás rendén mondott ki, ha az alperes
és elmarasztalt személyesen jelen van, a biró őt a felperesnek vagy ügyvédének
megkeresésére minden itélő levél nélkül legott és nyomban fogságba teheti és (a
mondott rend szerint) őrizet alatt tarthatja és büntetheti, nemesi szabadsága
ellent nem állván.
59. CZIM
Mi a "helyes mentség", melyet az itélő levélbe szoktak iktatni és mikor van
megengedve?
Továbbá ezt a záradékot "si se rationabiliter non poterit excusare" a birói
levelekbe, melyeket közönségesen birságleveleknek neveznek, mindenkor be szokták
tenni és iktatni.
1. § És az ítélő leveleket is, melyeket az ilyen birói levelek alapján állítanak
ki, a nyolczados vagy rövid törvényszékek vége felé szokták az ellenfélnek
kiadni és kezéhez szolgáltatni, nehogy úgy lássék, hogy a peresfelek közül
valamelyik, helyes mentségi oka forogván fenn, elhirtelenkedve és csak úgy
egyszerűen esik el fekvő jószágaitól és bűnhődik fejével.
2. § Innen helyes és elfogadható mentségnek tartjuk azt, ha a felperes vagy
alperes, avagy ennek ügyvéde hazulról a nyolczados vagy rövid törvényszékekre
indulván és odajutni igyekezvén, elindulása után súlyos betegségbe esett vagy
tetemes vízáradás visszatartotta, vagy szegénysége miatt, megbetegedett lova
helyett más lovat nem vehetvén és fogadhatván, elkésik, vagy ha ellenségei, vagy
az útonállók elfogják, kirabolják, megsebesítik vagy megölik és ezek vagy
hasonló esetek fordulván elő és akadályozván őt, a birói vagy itélő levelek
kiadásának határidejére birája elébe meg nem juthatott: az ilyen méltán menti
magát és a törvénykezési és ítéleti terhek alól felszabadul.
3. § Csakhogy a mentséget valószinű bizonyítékkal támogassa és ne tünjék fel
olyannak, a mit hamisan költötten és álnokul rántott elő.
4. § Mert különben, ha a bírságok és itéletek terhét le nem tette és ki nem
fizette, a végrehajtás (a fentebbi módon) bekövetkezik, és az elmarasztalt,
nemesi szabadsága ellent nem állván (a hogy az imént érintém) fejével is lakol.
60. CZIM
Mi módon kell a fiúk, leányok és atyafiak részét az itélet végrehajtásakor
kiszakítani?
Azonkivül azt is meg kell jegyeznünk, hogy bármely meghozott itélet
végrehajtásánál mindenek előtt akármely elmarasztalt ember fiainak és
leányainak, a kik az itélet előtt jöttek a világra és születtek, valamint
nemzetségi atyafiainak és mindazoknak, a kiknek az elmarasztalttal még meg nem
osztott birtokjogaik vannak, részeiket el kell különíteni és kiszakítani és
csupán az elmarasztaltnak magának az ő saját személyét illető része fog a biró
és az ellenfél között (az előadott módon) megoszlani.
1. § Az ingó javakból pedig a biró végrehajtásra kiküldött emberétől, az
elmarasztaltnak úgy fiai és leányai, mint a felesége is az ő részüket ki kell
hogy kapják.
2. § Mert a fiut apja vétkei és kihágásaiért és viszont az apát fia vétségeiért
sem személyében, sem birtokjogaiban vagy egyéb vagyonában elmarasztalni nem
szokás.
3. § Mindazáltal a leányok a birtokjogokból, birtokrészeket csak úgy kaphatnak,
ha azok a birtokjogok, nyilván és tényleges uralommal kimutatva, a leányágat is
illetik.
4. § Felesége pedig a férje halála után a hitbérét és jegyajándékát mind a
fiaitól, mind pedig attól, a kinek a férj része birtokába jut, magának
kikaphatja, a mint ezt az első részben is, a hol a hitbérek kifizetését
tárgyaltam, különösen kiemelve találod.
61. CZIM
A per közben elhaltak apai vagy atyafiúi jogainak becsűjéről
Továbbá, ha valaki valamely nemest birtokjogok elfoglalásáért vagy egyéb nagyobb
hatalmaskodást tárgyazó dologért, a mely főbenjáró itéletet vagy fejváltságot
szokott maga után vonni, a királyi kuria elibe perbe hívott és e perbe hívott az
ügy eldöntése előtt a világból kimult, akkor ennek az elhaltnak a fiát vagy
atyafiát, a kire a birtokjogok háramlanak és következésképen az ország szokása
szerint az a peres ügy is átszáll, más teherben és birságban nem marasztalják
el, mint csupán az atyai vagy atyafiúi jogokban becsűjében: ezenkivül szokásban
van a felperesnek a gonoszul elfoglalt birtokjogokat birói úton visszaiktatni és
az okozott károkat is (ha azok mennyiségét a perbehívó levélben részletesen
előadták és ha az itélet meg nem jelenés okán kelt) egyszerűen és mindenek előtt
megtériteni és végül az elhalt megmaradt birtokjogait a biró és felperes közt
megosztani.
1. § De ha az itéletet a peres felek szóváltásai alapján hozták, akkor azokat a
károkat eskületétel mellett kell visszapótolni.
62. CZIM
Miképen örökölnek az apának elitélése előtt és után született fiai az apai fekvő
jószágokban?
Azt sem kell mellőznünk, hogy az apa ellen hozott és végrehajtott itélet után
született fiak, a kik akkor még anyjuk méhében sem voltak fogamzva, azokból az
apai fekvőjószágokból és birtokjogokból, a melyeket az itélet alapján a birónak
vagy az ellenfélnek, avagy ezek útján bárkinek kezébe adtak és iktattak,
maguknak semmi részt sem kaphatnak s azokban nem is kell részesíteni.
1. § De az itélet meghozása előtt született és származott fiak mind a saját,
mind az apjuk részeit, ha a biró vagy az ellenfél kezéből ezeket az apai
részeket kiváltani akarják, mindenkor meg szokták kapni és megkaphatják.
2. § Itt tudnunk kell, hogy a fiak közül némelyeket fogamzottaknak, másokat
megszületteknek, másokat meg utószülötteknek nevezünk. Fogamzottaknak hívjuk a
férj és feleség törvényes elhálásából az anya méhében nemzetteket, a kik azonban
még meg nem születtek. Ezeknek természetük mivoltához képest a fogamzás
idejétől, - a mit a szülés mutat ki - a megszületett és élő fiakkal egyenlő
joguk van.
3. § Utószülöttek pedig azok, a kik az apa eltakarítása vagy temetése után
törvényesen születtek. És hangsúlyozom, hogy "törvényesen", mivel ha a születés
a férj eltakarítása után tíz hónap multával történnék, akkor az ujdonszülöttet
igazán és jogosan utószülöttnek nem mondanók, mert az alatt a föltevés alatt
állana, hogy nem az elhunyt férj ágyából és magvából, hanem inkább a nő
fajtalanságából származott.
4. § És ezek valamennyien úgy a fogamzottak, mint a megszülettek és
utószülöttek, de csakis (a mint mondám) a törvényesen származottak, az apai
jogokban mindenkor egyaránt örökölnek.
63. CZIM
Vajjon az apa elitélése után született fiú az apai fekvő jószágokat
visszaválthatja-e?
De itt kérdésbe jön, hogy vajjon az apa elítélése után született fiú, a kinek az
apai jogokból (a mint előrebocsátám) semmi részt nem engednek, a hozott itélet
alapján elfoglalt apai fekvő jószágokat és jogokat, a biró és az ellenfél avagy
bárkinek kezéből azoknak a jószágoknak közbecsűje mellett magához válthatja-e?
1. § Felelet: igen. Mivel a vérségnek és a nemzetségi leszármazásnak mégis
megvan az az ereje és hatálya az ilyen fekvő jószágokra és birtokjogokra nézve,
mint a szomszédosságnak és határosságnak, és azt képviseli.
2. § Ha tehát a szomszédoknak és határosoknak az ítélet alapján elfoglalt ama
fekvő jószágok megváltását (a mint érintém) jogosan megengedik, azt az itélet
után született fiúnak is épen úgy törvényesen meg kell engedni.
64. CZIM
Hát ha az apát fiával vagy az összes atyafiakat együttesen itélik el
Mit kell tennünk akkor, ha az apát fiával vagy akár az összes atyafiaikat
együttesen itélik el és a hozott itélet terhe és súlya alól közülök senkit ki
nem vettek?
1. § Feleled: azt, hogy az ilyen megváltásnak a fejedelem kegyelmével lehet és
kell megtörténnie, a kire az elitéltek magszakadása után az ilyentén elfoglalt
fekvőjószágoknak öröksége és tulajdona néz és háramlik.
2. § Továbbá ugyanezt kell értenünk arról az egyedül álló és magános személyről
is, a kinek sem fiai vagy leányai, sem atyafiai nincsenek, a kikre az ilyen
fekvőjószágoknak megváltása nézve, vagy a kiket az jogosan megilletne.
3. § Itt azt kell figyelembe vennünk, hogy ha az ilyen elfoglalt fekvő jószágok
és birtokjogok szomszédai és határosai azokat magukhoz váltották: azok a fiúk,
kik az itélet után születtek, vagy az apa, kit fiával vagy az atyafiak, a kiket
együttesen itéltek el, avagy az a magára maradt személy királyi kegyelem
erejével a szomszédok és határosok kezéből maguknak visszaválthatják; és pedig
rövid perfolyammal, tudniillik egyetlen egy törvényszak alatt, csakhogy a
törvényes megintés előrebocsátása mellett.
4. § És ezt a szomszédokról és határosokról mindig csak abban az esetben értjük,
a mikor valamely elitéltnek sem örökösei, sem osztályos atyafiai avagy más
törvényes utódai - kikre fekvő jószágainak háramlása nézne, - teljességgel
nincsenek. Mert ha ilyenek vannak, a megváltás (ha akarják) inkább ezeket, mint
a szomszédokat illeti.
65. CZIM
Vajjon a királyi kurián hozott itélet alapján a Slavoniában és Erdélyben levő
fekvő jószágok is elvesznek-e és viszont?
Kérdésbe jön továbbá az, hogy ha valamely nemes embert, a kinek úgy ebben a
Magyarországban, mint Slavonországban és az erdélyi részekben fekvő jószágai és
birtokjogai vannak, a nyolczados vagy más törvényszékeken, melyeket
Magyarországon vagy Slavoniában avagy Erdélyben tartanak, nagyobb
hatalmaskodásban és ezért főbenjáró vagy fejváltsági itéletben is
elmarasztaltak; vajjon együttesen és egyszerre mind a két országban és az
erdélyi részekben levő összes fekvőjószágait és birtokjogait elveszti-e avagy
azoknak elvesztését egyedül azokra kell értenünk, melyek abban az országban
feküsznek, a hol az itéletet hozták?
1. § Azt kell felelnünk, hogy jóllehet némely jogtudósoknak vélekedése alapján
úgy mondják, hogy a csak egy helyen elitélt, általában akárhol és bármelyik
országban vagy részekben levő fekvőségeit elveszti; mégis ezt a vélekedést
követnünk nem kell.
2. § Minthogy minden birónak a hatalma csakis az ő joghatóságának alárendelt
helyekre terjed ki.
3. § Már pedig az bizonyos, hogy a Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok bánjának
vagy az erdélyi vajdának a Magyarországba keblezett vármegyékben birói
joghatósága nincsen, hanem csak azokban, a melyek tisztségének alávetve vannak.
És megfordítva: a királyi kuriának többi rendes birái sem avatkozhatnak és
bocsátkozhatnak más biráknak joghatóságába. Mert másképen az országok és
törvényszékek között, a melyeket mindig elkülönitve, különböző időben és
különböző módon szoktak tartani, semmi különbség sem lenne.
4. § És ezért a birói itélő levelekben is ezt a záradékot: "e Magyarország", "e
Slavonország" vagy "ez erdélyi részek" területén mindenkor be szokták írni.
5. § Mindazáltal a hűtlenség esetében és ügyében csupán egyetlen itélet, vagy
királyi adomány alapján is (ha ugyanis az adomány törvényesen történt) az összes
fekvőjószágok és birtokjogok akárhol és az ország szent koronája alá vetett
bármely országban és országrészben feküdjenek és létezzenek, tényleg mind
elvesznek, mivel annak a koronának joghatósága, a mely ellen a hűtlenség vétkét
elkövették, valamennyi alatta levő országra és országrészre egyaránt kiterjed.
6. § Mindazonáltal a végrehajtást és a fekvő jószágoknak elfoglalását, az az egy
biró, a ki előtt az ilyen hűtlenségi itéletet hozták, mindenütt nem végezheti:
hanem az ügy birája az ő joghatóságán kivül eső fekvőjószágoknak elfoglalását
levele mellett annak a birónak tartozik átbocsátani, a kinek joghatósága alatt
azok vannak.
66. CZIM
Arról az ítéletről, a melyet a hűtlenség vétke alapján mondanak ki
Továbbá a hűtlenség vétke esetében és itéletében is épen azon a módon és renddel
kell eljárnunk, mint a főbenjáró itéletben.
1. § Mindazáltal, hogy a hűtlenség vétke miben különbözik a főbenjáró itélettől,
azt az első részben, a hol általában a királyi adományokról szólottam,
megtalálod.
2. § A hűtlenség vétkét pedig háromféle módon szokták elhatározni és kimondani;
de elhatároztam, hogy annak sorát alább a visszaüzés rendén adom elő.
67. CZIM
A kisebb hatalmaskodásokról és ezek tárgyában az itélethozásról
Tudnunk kell továbbá, hogy az ítéletek közül némelyek egyszerűek, a melyek sem
főbenjáró büntetésre, sem fejváltságra nem czéloznak, hanem a fejváltságok csak
felére, azaz száz forintra terjeszkednek.
1. § És Ulászló mostani király urunk közönséges rendelésének és végzeményének
tartama szerint az ilyen itéletek úgy a főpap és báró urakat és a többi
mágnásokat, mint a nemeseket egyaránt illetik és az ilyen hatalmaskodásokért
száz forintnál (a mint előbb mondám) többre nem terjednek.
2. § Ezenfelül helyre pótolják és megfizetik a felperes vagy felperesnő
keresetében és panaszában megnevezett károkat.
3. § És ennek a száz forintnak éppen a felerésze a birónak, a másik fele pedig a
felperesnak vagy felperesnőnek jut. De a kár megtérítése egyedül a felperes vagy
felperesnő személyét illeti.
4. § Az ilyen itéletek erejénél fogva pedig (az alább megnevezett eset
kivételével) egy nemest sem lehet személyében letartóztatni, hanem tartozik a
biró ugy a mondott száz forint teherre, mint a károk megtérítésére nézve a
felperesnek vagy felperesnőnek az elmarasztalt ingó vagyonából, ha ilyen
található, különben pedig birtokjogaiból elégtételt szolgáltatni.
5. § Az ilyen fajta itéletek alá tartoznak korunkban az előbb felsorolt eseteken
kívül, melyekből súlyosabb itéletek, tudniillik főbenjárók és fejváltságra menők
származnak és erednek, általában az összes hatalmaskodások, melyeket ezért
kisebb hatalmaskodásoknak és kisebb itéleteknek szoktak nevezni.
6. § Jóllehet a néhai legyőzhetetlen fejedelemnek, Mátyás király úrnak az
üdvösség ezernégyszáznyolczvanhatodik évében kelt közönséges végzeménye előtt
(melyet e részben Ulászó király urunk is megerősített) az összes világi urakat,
nemeseket és birtokos embereket, bármely hatalmaskodásukért, közönségesen és
általában a nagyobb hatalmaskodásban és így főbenjáró vagy fejváltság itéletében
szokták volt elmarasztalni.
7. § A mely dolgot, hogy világosabban megérthessük, az erről írt törvénycikkelyt
szóról-szóra ide iktattam, a mely így következik:
8. § "Továbbá: a kártételek és egyéb bántalmak és sérelmek, valamint a kisebb
hatalmaskodások miatt indított pereknél, még ha birája előtt a tettes saját
szájával tenne is vallomást, ezentúl hatalmaskodásban senkit se marasztaljanak,
hanem csak az ily módon okozott károknak és a felperes költségeinek
megfizetésében; ezen felül az előbocsátott hatalmaskodásokért marasztalják el, a
biró és a panaszló között egyaránt megosztandó huszonöt nehéz girában, a mely
száz arany forintot teszen és a biró szorítsa az illetőt azonnal ennek
lefizetésére."
9. § "A nagyobb peres ügyekben pedig, a melyeket tudniillik a nemesek házainak
igaz ok nélkül való megrohanása, a birtokoknak és ezek tartozékainak
elfoglalása, a nemeseknek igaz ok nélkül való letartóztatása, a nemeseknek
megverése, megsebesítése és megölése miatt indítanak, a biró akképen tartozik
eljárni, hogy ha a felperes a fentebb megírt módon és renddel a maga részéről
tanúvallatást mutat fel, a dolognak bővebb igazolása végett azt a peres ügyet,
ha a peres felek ugy akarják, közös tanuvallatásra ereszsze."
10. § "Ha pedig az alperes a tanúvallatást elfogadni vonakodnék, akkor az
országnak e részben eddig megtartott szokása szerint, a felperes keresetének
nagyobb igazolása végett az ellenfél fejére esküdjék."
11. § "De csak úgy, ha az ellenfélnek vagyis alperesnek abban a vármegyében, a
hol a vétségeket elkövették, saját személyes és állandó ott-lakása van."
12. § "Ha pedig az ilyen alperesnek személyes lakása az ország más részében vagy
vidékén van és az ilyen vétségeket az ő távollétében követték el és vitték
véghez, akkor a tanúvallatási levelek tartalmához képest ártatlansága felől
magát esküvel tisztítsa."
13. § "Végre azt kivánván az ország törvénye: az ő cselédei és jobbágyai
részéről, a jelen czikkely erejénél fogva törvényt és igazságot tegyen."
68. CZIM
Arról az esetről, melyben valakit a kisebb itéletnél fogva is letartóztatni
lehet
Továbbá, mivel az országban több olyan egy telkes nemes és más birtokos ember
van, a kik az igazi nemesek kiváltságát és szabadságát élvezik ugyan, de
restségük és tunyaságuk miatt annyira elszegényedtek, hogy nem hogy száz
forintot, de még száz dénárt is bajosan fizethetnek, mindamellett rosszat
cselekedni meg nem szünnek, kiváltképen mikor néha látják, hogy sok gyermekük
van és arra gondolnak, hogy azoknak jogait és részeit el nem veszíthetik és nem
irtóznak attól, ha személyükben is letartóztatják.
1. § Innen többnek mintegy szokásává vált, hogy szegénységükben bízva, vagyis
inkább elbizakodva, minthogy semmijük sincsen, a mitől eleshetnének vagy a mit
elveszíthetnének, a hatalmasabbakkal és vagyonosabbakkal sezmben gyakran és
nagyobbszerű gonosztettek elkövetésétől és véghez vitelétől sem iszonyodnak.
2. § Miért is kérdésbe jön, hogy ha a peres felek valamelyikét (a mint fentebb
mondám) a száz forintot tevő kisebb hatalmaskodásban, vagy a tett és okozott
károk megtérítésében elmarasztalták és azzal megterhelték és a per birája ugy
találja, hogy az elmarasztaltnak az ő saját részébe eső annyi ingó vagyona és
birtokjogai nincsenek, hogy az a száz forint és az okozott károkat a vagyona és
birtokjogai valamikor fedezhetnék, vajjon az ilyen peres ügyekben a biró az
elmarasztaltat letartóztathajta és a váltság és elégtételadásig fogságban
tarthatja-e, a nemesi szabadság ellent nem állván?
3. § Felelet, hogy: igen. Mivel a nemesi szabadság és kivételes előjog senkit a
fogságtól szabaddá nem teszi, sem a gonosz tetteért járó büntetésektől és
meglakolástól nem mentesít, sőt inkább kárhoztat, mert az erény, mely az igaz
nemességnek alapja, azt parancsolja, hogy mindenki becsületesen éljen és senkit
se bántson.
4. § És a nemeseknek személyes letartóztatása az egész ország közönséges
törvényével sem ellenkezik, a mely azt mondja ki, hogy a nemeseket, hacsak nem
idézték és törvény rendjén el nem marasztalták, el ne fogják.
5. § Ez esetben tehát az idézés vagy perbehívás és a birónak a törvény rendjén
hozott itélete után a személyes letartóztatás következik, melyet a közönséges
törvény se tilt. Innen a nemest (a megnevezett esetben) birája avagy ennek arra
különösen kiküldött embere, személyében is méltán befoghatja és
letartóztathatja.
6. § Az ekképen elfogottat a biró tizenöt napig (miképen ez az adósság dolgában
is lenni szokott) egyezkedés végett magánál tarthatja; és ha ily módon és
ezalatt az idő alatt az ellenfelével való kiegyezésről nem gondoskodott, akkor a
biró köteles őt mondott ellenfelének kezébe adni és kiszolgáltatni.
7. § A kit az ellenfél mint foglyot mindaddig magánál tarthat, a míg az a
letartóztatott vele ki nem egyezik és a mondott száz forintnyi teherre nézve őt
a biróval együtt ki nem elégíti és az okozott károkat ellenfelének meg nem
téríti.
8. § A felperes pedig e közben őt személyében nem büntetheti és nem bánhatja.
9. § Mindazáltal az ilyen letartóztatott, mint a felperes cselédeinek egyike,
azt szolgálni tartozik.
69. CZIM
A széksértés büntetéséről és a kisebb itélet terhének fizetéséről
Minthogy pedig a széksértést is száz forinttal egyenlítik ki, azért azt,
büntetésének hasonló volta miatt, e kisebb ítélet alá foglaljuk.
1. § Mindamellett némelyek úgy vélekedtek, hogy úgy a királyi felség
törvényszéke és bármely megyei ispán széke sértésnek (melyet a törvényszék előtt
mondott éktelen szavak vagy a törvényszéken jelenlevők becsmérlése által szoktak
elkövetni) mint e kisebb ítéletnek terhét, (a melyet huszonöt nehéz girával
számítunk) csupán huszonöt forinttal lehet letenni és megfizetni azért, mert a
királyi felség törvényszékén is a birságok és törvénykezési terhek fizetése
alkalmával minden gira értékét külön-külön vagyis egyenkint csakis egy forintban
vagy mostani pénz szerint száz dénárban szokták megszabni és lefizetni, a mint
ezt alább, a hol a birságok fizetéséről értekezem, világosabban elő fogom adni.
2. § Ezt a véleményt azonban nem kell osztanunk; mert az ilyen ítéletek terhének
letétele és a birságok fizetése nagyon különbözik egymástól, kiszabásuk módja és
czélja is különféle, a mit kevéssel alább (mint említém) fogok előadni és
kifejteni.
3. § Azért hát egész röviden, tudnunk kell, hogy ha valamely perlekedő akár a
királyi felség törvényszékén, akár e kisebb ítéletek végrehajtása idején avagy
végrehajtásuk megtörténte után akarja ezek terhét letenni és megfizetni, azt
csak száz forinttal és nem másképen teheti le és egyenlítheti ki.
4. § Mindazáltal, ha készpénze sincs, ingó dolgok átadásával is (de ezek igaz
értéke szerint) leteheti azt.
5. § A királyi felség törvényszékének sértésére nézve azonban másképen áll a
dolog: mert az elmarasztalt felet mindaddig, míg az ilyen széksértésért
valósággal eleget nem tesz, a törvényszékből ki nem bocsátják.
70. CZIM
Mi a patvarkodás és hányféle módon esik meg és annak büntetéséről
Jóllehet a patvarkodás dolga vagy ügye főbenjáró büntetésre nem megyen, mégis
mivel tudvalevőleg valamiképen fejváltságot tárgyaz, azért illő, hogy az
itéleteknek ezen a során a patvarkodásról is röviden értekezzem.
1. § Holott tudnunk kell, hogy a patvarkodás az, a mikor valaki akárki ellen
valamely pert csalárdul kétféle szín alatt vagy különböző úton-módon indít és
támaszt. Ámbár ez sok ügyben és esetben a perlekedő ravasz mesterkedéseiből,
néha a közönséges törvényben kijelentett büntetésből is bekövetkezik,
mindazonáltal elkövetésének főképen három módja szokott lenni, a melyekre az
imént adott meghatározást is alapitottam.
2. § Először, midőn valaki egy és ugyanazon dolgot kétféle szín alatt vagy
kétféle úton perel. Ha ugyanis valamely perlekedő fél ugyanazon birtokot zálog
czímén és örökös jogon is keresi, ezt kétféle színnek mondjuk; ha pedig egy és
ugyanazt a dolgot, egy és ugyanazon czímen, de két biró vagy különböző birák
előtt keresi, azt kétféle útnak nevezzük.
3. § Másodszor pedig, midőn valaki mást negyed- vagy hitbér vagy zálogjogra vagy
akármely más dologra nézve is fölment és felold és utóbb azt, a kit feloldott
vagy ennek örököseit és utódait ő maga vagy netalán bekövetkezett halála után
fiai avagy más törvényes utódai ugyanazon dolog miatt ismét perbe vonnák, az
olyan, mihelyt erre nézve elfogadható és elégséges bizonyítékot mutathatnak fel,
legott a patvarkodás büntetésébe esik.
4. § Harmadszor pedig, mikor valamely peres ügy törvényes eljárás után
befejezéshez jut és valaki azt a fejedelem kegyelme és perújítás megengedése
nélkül, másodízben újból feleleveníti, akkor az legott patvarkodást követ el.
5. § A melynek az a hatálya, hogy az a főügy vagyis az a dolog, a mely iránt a
per folyt, legyen az akár vár vagy mezőváros avagy más birtokjog, akár
pénzösszeg, akár hitbér vagy leánynegyed, azonnal örökre elvész és azonfelül a
patvarkodó ugyancsak azonnal kétszáz arany forintot tevő ötven gira díj terhén
marad, melynek két részét a biró, harmadikát pedig alperes részére kell
fizetnie.
71. CZIM
A patvarkodás dolgát illető nevezetes és figyelemre méltó kérdés
Továbbá a patvarkodás szóban forgó tárgyára nézve meg kell jegyeznünk, hogy
gyakran megtörténik az, hogy fejedelmünk valamely várat, várost, mezővárost,
falut vagy más efféle birtokjogot, mely örökös és tulajdonjoggal nyilván ő reá
néz és tartozik, de a mely zálogczimen vagy másnemű lekötés következtében abban
az időben idegen kézen van, örökre ad és adományoz valamely hívének, a ki az
ilyen birtokjog uralmát másképen, mint ama lekötésért adott pénzösszegnek
leteltével és lefizetésével magának meg nem szerezheti.
1. § Az pedig, a kinek kezén az ilyen birtokjog van, pénzét, még ha törvényesen
megintik is, másképen nem, hanem csak az iránta indítandó pernek nyolczados
törvényszakokra való halasztásával szokta felvenni és csaknem arra kényszerítve
elfogadni és ekképen igen gyakran be szokott az következni, hogy perlekedés
közben egy év leforog és elmúlik.
2. § Bizonyos pedig, hogy a bárki részére örökre történt királyi adományozást
egy egész év leforgása alatt törvényes iktatással kell megerősíteni, mert
különben erőtelen marad.
3. § Ha tehát a felperes vagyis ama birtokjog felkérője magát ennek uralmába
bevezetteti és nehogy adománya erejét veszítse, az abba való törvényes iktatást
a mondott év leforgása alatt a maga részére kieszközli és másfelől az említett
pénzösszeg felvétele iránt akár amaz év leforgása előtt, akár azután, a
törvényes megintést is véghez viszi: alperes majdan azt fogja vitatni, hogy
felperes egy és ugyanazt a dolgot és ügyet kétféle szín alatt és kétféle úton
keresi.
4. § Ugyanígy áll a dolog azokra a birtokjogokra nézve, melyek valamely
szerződés és királyi jóváhagyás erejénél fogva szállanak valakire, melyeket
valamely hatalmas úr, sőt gyakran alsóbb rendű ember is ujból meg ujból szokott
magának erőszakos kézzel elfoglalni és vakmerően eltulajdonítani, még mielőtt a
törvényes utód, a kire tudniillik azok a birtokjogok annak rendje szerint
háramlottak és jutottak, azokat kezéhez vehetné.
5. § És ha az az utód magát ilyen szerződés alapján, mely feltételesen az
adomány természetét és erejét nyeri és ölti magára, az ilyetén fekvő jószágok és
birtokjogok uralmába bevezetteti és a mondott év leforgásáig azokba beiktatja:
akkor az elfoglalónak vagy bárki másnak ellenmondása következtében az ügy sokára
szokott húzódni és nyúlni, olyannyira, hogy néha egy emberkorban alig ér kellő
véget.
6. § Mely ha előbb vagy akkor véget ér is, mindazonáltal a felperes részére az
időközben szedett jövedelmekből semmi kárpótlást vagy elégtételt sem kell adni
és az alperest sem éri semmi büntetés, melylyel a hatalmaskodást vagyis ama
birtokjogok erőszakos és önhatalmú megtartását meg kellene bosszulni, azért mert
ezt a pert olyannak mondják, a mely nem értesítés mellett, hanem egyszerű
perbehívással (a melyet mi hosszú perfolyamnak nevezünk) indult meg, jóllehet
bármely szerződés erejénél fogva indított pert épen azon a rövid módon és azzal
a renddel s ugyanazon eljárás szerint kell bevégezni, a mint bármely elhunytnak
magszakadása czímén a királyi felség adományozása alá került fekvő jószágokat
tárgyazó pert szokás befejezni, elintézni és végéhez juttatni.
7. § Ha pedig a felperes a pert ama birtokjogok helytelen és erőszakos
elfoglalása miatt értesítés mellett indította és kezdette (ugyanezen
birtokjogokra nézve a fentebb említett iktatást is előbb vagy utóbb
végrehajtván) az elfoglaló hasonlóképen azt fogja vitatni, hogy a felperes az
ilyen birtokjogokat két szín alatt és patvarkodás módjára követeli és keresi.
8. § Az előadottak alapján fölvetjük tehát a kérdést: vajjon az imént előadott
perindítások, melyek kétféle úton vagy kétféle szín alatt történtek, maguk után
vonják-e a patvarkodás büntetését? A mely kérdésre röviden azt kell felelnünk,
hogy: nem.
9. § Mert itt rosszhiszemű birtokos ellen perelnek s minthogy ez nem
bizonyíthatja be, hogy ő az ilyen fekvő jószágokat és birtokjogokat jogszerűen
tartja és birtokolja; azért e felperes ellen sem teheti azt az ellenvetést, hogy
ez őt ama jogokban igazságtalanul kétféle szín alatt vagy kétféle úton
háborgatta. Mert azok a jogok a felpereséi és nem az övéi voltak, a melyeket a
per kimeneteléig csupán erőszakos hatalommal tartott a maga kezén. Már pedig a
fentebb mondottakat a jó- és nem a rosszhiszemű birtokos vitathatja.
10. § Ha pedig azt az ellenvetést tennék, hogy azt, a ki királyi ideiglenes
átruházás erejénél fogva van ama fekvőjószágok birtokában, jóhiszemű birtokosnak
kell tartanunk: ez igaz marad addig az ideig, a míg a birtokost pénzének fel- és
átvétele iránt még meg nem intik. Miután azonban a törvényesen megintették és
pénzének összegét felvenni vonakodott, hanem az ügyet haszontalan és keresett
kifogások által nyolczados törvényszakokra vonszolta, hogy ezalatt azoknak a
fekvőjószágoknak jövedelmét szedhesse; már nem jó-, hanem rosszhiszemű birtokos
számába jön. És hacsak közönséges végzeményünkben az ilyen uzsorásokra nézve
(kik megintés után pénzüket felvenni vonakodnak) más büntetés kimondva nincsen,
az ilyen uzsorást ama fekvőjószágoknak örök becsűjében kell elmarasztalni és
annak terhe alá vetni, kiváltképen a midőn pénze fel nem vételének a joggal
megegyező okát nem adhatná és ki nem mutathatná.
11. § Mert különben, ha a fekvőjószágok erőszakos elfoglalásának és azok
ideiglenes csalárd megtartásának, helye volna és büntetlenül maradna, bizonyára
igen bajosan és felette késő juthatna valaki igaz jogaihoz s vehetné azok
hasznát.
12. § Ugyanazt kell mondanunk és tartanunk abban az esetben is, mikor valamely
elhunyt és magvaszakadt ember birtokjogai és fekvőjószágai, zálogos vagy
akármely más visszaváltható jogon vannak valakinek kezén és ez az elhunyt örökbe
fogadott testvérének s törvényes utódjának törvényes megkeresésére és
megintésére azokat a fekvőjószágokat (még ha pénzét letennék is) visszabocsátani
nem akarja és másfelől az az utód, nehogy egy év leforogjon, maga részére a
szükséges iktatást véghez viszik, hogy tudniillik úgy a megintést, mint az
iktatást jogosan és törvényesen eszközölheti, a nélkül, hogy ebből a patvarkodás
tényének büntetése következnék.
72. CZIM
A nyelvváltságról és annak büntetéséről
A nyelvváltságot pedig száz arany forintot tevő huszonöt girával egyenlítik ki.
1. § És ezt a birák a királyi felség vagy más rendes birák elé terjesztett
igazságtalan és hamis panasz és gyakran valamely jó hírű és tisztességes
állapotú ember ellen mondott éktelen és becstelen szavak miatt róják ki.
2. § Mindazáltal a főkereset, a mely iránt magát a pert megindították, az ilyen
igazságtalan panasz és előadás miatt nem vesz el örökre, miképen ezt a
patvarkodás tényére értjük, mely által az (mint az imént említém) örökre elvész.
3. § Hanem, miután a pert leszállították és az előbb mondott büntetést két
részben a biró, harmadik részében pedig a peres fél vagy sértett ember részére
letették és lefizették, a felperes, ha akarja, azt igaz és kellő módon újból
felélesztheti.
73. CZIM
Mi a visszaűzés? és annak módjáról és büntetéséről
Minthogy az itéletek és egyéb birói határozatok végrehajtása idején az
elmarasztaltak és pervesztesek részéről bizonyos erőszakos visszaűzés szokott
következni és végbemenni, azért ezen a helyen erről a visszaűzésről kell
egyet-mást röviden elmondanom.
1. § Holott tudnunk kell, hogy a visszaűzés az, mikor a pernyertes felet a másik
pervesztes fél a birói itélet végrehajtásától erőszakosan visszaveri.
2. § És ámbár e visszaűzést, elnevezésének értelméhez képest, nem tekintjük
törvénykezési eljárásnak, hanem inkább nyilvános akadálynak, mely azt
meggátolja; mert kivont kardnak vagy akármely más fegyvernemnek felmutatásával
akkor szokott történni és végbemenni, miután mindenféle peres-eljárás lejárt és
véget ért és a biró már a perdöntő itéletet meghozta; mégis mivel ősrégi
szokásból és hosszas gyakorlatból eredt és mindennapivá vált, azért azt már az
ilyen régóta jóváhagyott szokás útján behozott törvényünknek némi részeként
tekintjük.
3. § És bármely pernek végbefejezése után, annak megtörténését és bekövetkezését
egyszer igen, de többször nem tűrik meg.
4. § Melyet, ha megtörtént, hetvenként forintot tevő s két részben a birónak,
egy harmadrészben pedig a pernyertes félnek fizetendő egy arany girával
egyenlítenek ki és rónak le.
5. § Ha pedig a visszaűzést egy és ugyanazon ügyben másodízben követnék el,
ebből nyilván örökös hűtlenség vétke következnék, mint ezt országos végzeményünk
is kijelenti.
74. CZIM
A közönséges végzemény ama czikkelyének magyarázata, mely a visszaűzésről szól
De itt meg kell jegyeznünk, hogy mivel a visszaűzés dolgában a közönséges
végzemény során alkotott törvénycikkely azt rendeli, hogy ez a visszaűzés
meztelen szabályaival vagy a hüvelyéből kihúzott kardnak felmutatásával
történjék és hogy a szomszédok és határosok nevét, kik a hozott itélet
végrehajtásakor a király vagy nádor és valamely hiteles hely embereivel együtt
jelen vannak, a visszaűzésről készült tudósító levélbe beírják.
1. § Azért ebből némely perlekedők között az a kárhozatos visszaélés
keletkezett, hogy az itélet végrehajtásakor a pernyertes és győztes félt nem
akarják kard kihúzásával vagy meztelen szablya felmutatásával elűzni, hanem
kigondolt ravaszságból fabottal vagy vasbuzogánynyal, néha fenyegetésekkel és
ijesztésekkel és embercsoporttal űzik vissza és az itélet és birói határozat
végrehajtását és foganatosítását meg nem engedik.
2. § Azután birájuk előtt azt állítják és vitatják, hogy nem történt visszaűzés
azért, mert a végrehajtáskor sem meztelen szablyát fel nem mutattak, sem kardot
a hüvelyből ki nem vontak, a mint ezt a végzemény rendeli.
3. § Gyakran a szomszédok és határosok ellen is tesznek kifogásokat, az egyik
ellen, hogy nem szomszéd, a másik ellen pedig, hogy nem határos és több efféle
gáncsoskodásokkal azon fáradnak, hogy az igazságos itéletet megrontsák s a
törény folyását megzavarják.
4. § Mire nézve tudnunk kell, hogy ama végzemény rendében nem találjuk azt s meg
sincs abban írva, hogy a visszaűzés különben épen nem történhetik, vagy hogy
annak másképen nem kell történnie, mint csak a hüvelyből kihúzott kardnak vagy
meztelen szablyának felmutatásával, hanem abban csak az áll, hogy a visszaűzés
nem embercsoporttal és erőszakos kezekkel, hanem egyedül meztelen szablya vagy a
hüvelyből kivont kardnak felmutatása által mehet végbe.
5. § És ezt azért, mert a régi időkben mindkét peres fél, tudniillik: úgy a
nyertes, mint az elmarasztalt, valamely itélet vagy birói határozat
végrehajtásakor, emberek nagy sokaságával, sokszor hadi készülettel is szokott
egymásra törni és egymás ellen dühöngeni és a felek közt gyakran a legnagyobb
vérontás szokott bekövetkezni, úgy hogy, ha történetesen a felperes győzőtt, a
visszanyert fekvőjószágok uralmába helyezkedett, ha pedig az elmarasztalt
győzhette le a felperest és ezt a végrehajtástól erőszakosan elűzhette, az ilyen
erőszakos és vakmerő visszaűzés miatt egy arany girán maradt.
6. § Ennek a visszaélésnek kiküszöbölése végett tehát elhatározták, hogy
valamely végrehajtást nem szükséges emberek sokaságával és erőszakos kezekkel
eszközölni, hanem a visszaűzés végbevitelére elégséges egyedül a hüvelyből
kivont kardnak felmutatása.
7. § Tehát akár szablyának vagy kardnak kihúzásával, akár botnak vagy
buzogánynak felmutatásával, akár emberek sokaságával vagy pusztán fenyegetéssel
és ijesztéssel zavarják meg valamely birói meghagyás végrehajtását és gátolják
annak foganatosítását: ezt mindenkor visszaűzésnek tekintjük.
8. § A szomszédok és határosok nevét pedig azért jegyezték fel, nehogy hamisság
vagy csalárdság történjék a visszaűzések terhére nézve. Mert az egyes visszaűzők
vagy visszaüzést eszközlők régente külön-külön egy arany girán maradtak és a
tudósítólevélbe gyakran az elmarasztalt vagy a perben elbukott fél fiainak meg
atyafiainak, sőt feleségének és leányainak nevét is beirták és igy a visszaűzés
terhe akkorára nőtt, hogy igen gyakran magát a főügyet meghaladni és sokkal
felülmúlni látszott.
9. § Hát ez a visszaélés a mi korunkban megszűnt és akárhány is az elmarasztalt
vagy visszaűző személy, egy birói határozat visszaűzéséért most már csak egy
arany girát fizetnek.
10. § Mindazonáltal a megnyert birtok szomszédainak és határosainak nevét most
is felirják, nehogy a királynak vagy nádornak és valamely hiteles helynek
kedvezéssel és ajándékkal elcsábított és megvesztegetett emberei a hitökre
bízott birói végrehajtásra nézve azt állíthassák, hogy a visszaűzés (ha nem is
történt volna) megtörtént és ezáltal valakinek hűtlenség vétkében való
elmarasztalását okozhassák.
11. § Ennélfogva a törvény folyását és a birói határozat végrehajtását ilyen és
ehhez hasonló csalárdsággal és keresett alattomossággal megzavarni nem lehet;
mert a szomszédokat és közelebbi határosokat nem találhatjuk mindenkor otthon és
a birói végrehajtásnál nem lehetnek mindenkor jelen.
12. § Ha tehát azt találjuk, hogy a nyertes fél nincs a visszanyert birtokjog
uralmában, ez elégséges okul szolgál arra, hogy a birói meghagyást
megháborítottak és hogy ez visszaűzés miatt valósággal végrehajtás nélkül
maradt.
13. § Ha pedig valamelyik peres fél a király vagy nádor és a káptalan vagy
konvent emberét azzal vádolja, hogy nem igaz és törvénytelen jelentést tett, ez
iránt őket mindenkor perbe idézheti, de ez okból a törvény folyását nem kell
megzavarni.
75. CZIM
A hűtlenség vétkére nézve az itélet meghozásának és kimondásának három módja van
Meg kell pedig jegyeznünk, hogy a hűtlenség vétkét tárgyazó perben a visszaűzés
használata nincs mindig megengedve. A hűtlenség vétkét ugyanis háromféle módon
mondják ki:
1. § Első módon fejedelmünk és királyunk mondja ki, úgy, hogy ha a királyi
felség valamelyik alattvalóját hűtlenség vétkében akarja elmarasztalni, akkor az
összes főpap és báró uraknak és a többi országlakosoknak egy bizonyos határidőre
közönséges országgyűlést és egybejövetelt rendel és hirdet, a melyre a királyi
felségnek parancslevele által valamely konvent vagy akármely káptalanhoz
intézett kézbesítő levél útján a hűtlenség vétkével vádlottat is, személyesen és
nem ügyvédje által, perbe kell hívni.
2. § Ki ha megjelenik és magát a vád alól tisztázhatja, hát jó; különben, ha nem
jelen meg vagy ha eljő, de magát nem tisztázhatja, a hűtlenség vétkében és
bűnében marasztalják el és azután neki a királyi felség sem szabad
menedéklevelet, sem perújítást nem ad és következésképen az ilyen hűtelen, a
fekvőjószágok iktatása és elfoglalása idején sem ellentmondó betiltással, sem
erőszakos visszaűzéssel nem élhet, hanem a királyi adományt e részben
föltétlenül végrehajtással foganatosítják.
3. § Második módon mondják ki a hűtlenség vétkét a másodízben történt
visszaűzésről tett jelentés rendén. És ez esetben sincs megengedve a visszaűzés
használata, mert hát ez a hűtlenségi vétek különben is tudnivalóképen vakmerő
visszaűzésből származott és következett és nem illendő dolog, hogy azt, a mit
másodszor is tenni tilos, harmadízben ismételjék.
4. § Harmadik és utolsó módon nyilvánitják és mondják ki a hűtlenség vétkét az
ország rendes biráinak ama birói határozata és meghozott itélete alapján, mely
olyan királyi adománynál fogva következett és származott, a mely valaki részére
szemkivájás, tagcsonkítás, hamis pénz verése vagy hamis levelek készítése avagy
használása és más efféle hűtlenségi vétket szülő esetek miatt történt.
5. § Minthogy pedig ezt a birói határozatot a felek előadásai és szóváltásai
alapján birói tárgyalás után hozzák meg és mondják ki, a mennyiben tudniillik az
egyik fél a hűtlenség vétkének elkövetését és fenforgását állítja és a másik
tagadja: azért az ilyen itéletnek végrehajtásakor, melyet a feleknek (mint
mondám) szóváltásai alapján vagy talán az egyik félnek kimaradása és meg nem
jelenése miatt mondtak ki, az említett visszaűzés megtörténhetik.
6. § Már pedig azért (minthogy a visszaűzést állítólag különben is főkép abból
az okból hozták be s mostanáig is azért tűrik), hogy az elmarasztalt és
pervesztes fél mindazt, a mi a per folyamában hanyagsága miatt rosszul történt
vagy abban maradt, az ilyen visszaűzés rendéről tett jelentés határnapján vagy
idején perújítás kegyelme vagy ügyvédszó visszahúzása által helyrehozza és
jóvátegye.
7. § Mert káros és szerfelett veszélyes dolog volna, ha valakit az itélet
erejénél fogva legott, mihelyt a biró a felek szóváltásai alapján azt az
itéletet meghozta és kihirdette, az ő fekvőjószágai uralmából és békés
birtokából kirekesztenének, és ha annak aztán birtokon kivül kellene azokat
ismét keresnie.
8. § Mert a biró az itéletet a két vagy több peres fél ellenvetései és
szóváltásai és többnyire az előtte felmutatott és előadott levelek és okiratok
tartalma és foglalatja alapján köteles meghozni.
9. § Bizonyos pedig, hogy a felek ügyvédei szóváltásaikban sokszor hanyagságból
vagy tudatlanságból, néha rossz indulatból is csatlakoznak és hibáznak.
10. § A perlekedők levelei és okiratai is gyakran eltévednek és abban a
határidőben, melyet azok bemutatására a biró kitűzött, elő nem adhatók, miért is
a biró a felek szóváltásaihoz vagy a levelek és okiratok tartalmához és
foglalatjához képest hozza meg és mondja ki az itéletet.
11. § Ennélfogva, ha valamelyik fél észreveszi, hogy ő maga vagy ügyvéde a
szóváltásokban hibát követett el, vagy a levelek előadásában megfogyatkozott,
nehogy őt az ilyen fogyatkozás és hiba miatt ellene hozott itélet által
fekvőjószágainak uralmából azonnal kizárják: a hozott itélet végrehajtásakor
erőszakos visszaűzést (melyet jóllehet az a birói meghagyás megvetésével és
fitymálásával szokott történni, mégis el szoktak tűrni) kénytelen használni és
az ilyen visszaűzés okának adására neki, a birája előtt való megjelenésre, még
egyetlen egy határidőt tűznek ki.
12. § A melyben azután hibáját vagy fogyatkozását a fejedelem kegyelméből
megengedett perújítás vagy ügyvédje szóváltásának megmásításával és
visszavonásával helyrehozni és ha lehet, jóvátenni köteles.
13. § Mert a perújításnak megengedése és valamely ügyvédszó visszavonása mindig
hibát és fogyatkozást tételez fel, minthogy perújítást kérni vagy az ügyvéd
szóváltását visszavonni nem szükséges, hacsak előbb valaki azt nem tapasztalja,
hogy a per folyamata alatt tévedés történt.
14. § Azután pedig újabb határidőt nem adnak s nem is engednek neki; hanem a
hozott itéletet végképen és valósággal végrehajtják.
15. § És ha valaki vakmerően másodízben is használ visszaűzést, ebből (a mint
épen az előbb előadtam) örök hűtlenség vétke származik.
76. CZIM
Vajjon az, a ki nem állt a perben, használhat-e visszaűzést?
De minthogy minden odaitélő- és itéletlevél végére ezt a záradékot szokták
odairni és tenni: "Contradictione talis et talis convicti" (megnevezvén a perben
elbukott és elmarasztalt félt) "ac aliorum quorumlibet praevia ratione non
obstante", és az említett visszaűzés ez ellen a záradék ellen is be szokott
következni és történni.
1. § Azért kérdésbe jön: vajjon az, a ki nem állott perben, visszaűzheti-e a
felperest és a pernyertes félt a hozott itélet és az itélőlevél végrehajtásától.
És úgy látszik, hogy nem. Mert a birói meghagyást háborítani és a perből és
ügyből eredő nyereségbe vagy kárba beleelegyedni és avatkozni nincsen joga
annak, a ki abban a perben sem nem győzött, sem nem vesztett.
2. § Ellenkezőleg azonban sokszor megtörténik, hogy a nyertes fél az odaítélő és
ítéletleveleket olyan fekvőjószágok és birtokjogok színhelyére megyen, melyek
nem a perben elbukottnak, hanem másnak kezén vannak s a melyeknek ez talán
jogszerű birtokában is van.
3. § Gyakran ismét valamely birtokjog derék tagja mellé olyan fekvőjószágokat is
igyekeznek előfoglalni, melyek attól a tagtól már régóta igazságos módon és
czímen el vannak különítve. Példának okáért: valaki per útján, akár királyi
adomány alapján, akár más czímen egy várat vagy kastélyt avagy mezővárost
követel és keres annak összes tartozékaival, tudniillik azokkal a falukkal,
pusztákkal és birtokrészekkel meg birtokjogokkal együtt, melyeknek jog szerint
ahhoz kell járulniok és tartozniok, a mely vártól, kastélytól vagy mezővárostól
bizony annak igazi ura és törvényes birtokosa, a kinek talán már magvaszakadt,
egy-két falut, vagy valamely pusztát és földet még életében pénzen eladott vagy
teljesített szolgálatok fejében elajándékozott vagy más czímen eladományozott és
az, a kinek részére azokat eladta vagy adományozta, az ilyen falunak vagy
pusztának és földnek birtokában magát királyi jóváhagyással és törvényes
iktatással is rég elhelyeztette és megerősítette.
4. § A felperes tehát a deréktagot, tudniillik azt a várat vagy kastélyt avagy
mezővárost mondott tartozékaival együtt már megnyervén és az a kinek (mint
előbocsátám) az eladás vagy adományozás történt, perbe nem állván (talán azért,
mert az említett deréktagnak visszafoglalása és első iktatása idején egyedül az
mondott ellent az ilyen egész visszafoglalásnak és iktatásnak, a ki akkor annak
a deréktagnak uralmában és birtokában volt) az ilyen deréktag mellé az említett
falukat vagy pusztát avagy földet is, melyek a fentebb mondott módon már idegen
kézen vannak és léteznek, tudniillik mintegy annak tartozékait magának
eltulajdonítani és elfoglalni törekszik.
5. § Ebben és más ehhez hasonló esetben tehát a fent említett visszaűzést az is
használhatja, a ki nem állt a perben, még pedig ama záradék erejénél fogva
(praevia ratione), a melynek alapján a visszaűzés terhét sem tartozik letenni,
ha bebizonyul, hogy a pernyertes fél igaz ok nélkül fogott hozzá az említett
fekvőjószágok elfoglalásához.
6. § Továbbá a zálogos birtokjogokról is ugyanezt kell értenünk, hogyha
valamelyik peresfél a törvénykezés rendje szerint valamely birtokjogot örökösen
és sajátul nyer meg a maga részére és az ilyen birtokjog zálog czímen idegen
kézen van (mindazáltal, ha bebizonyul, hogy az az elzálogosítás jó móddal és
igazságosan s nem perközben történt), a felperes az örökösség tárgyában hozott
itélet erejénél fogva az ilyen megnyert birtokjogot annak kezéből, ki
zálogczímen van annak birtokában, egyenesen el nem foglalhatja, hanem szükséges,
hogy előbb arra a pénzösszegre nézve, a melyért az az érintett zálogczímen le
van kötve, elégtételt adjon, mert különben, ha azt egyenesen elfoglalni
igyekeznék, jogosan lehet visszaűzést használni.
7. § És ha a birtokjognak birtokosa a mondott itélet és birói határozat
végrehajtásakor pénzének felvételére késznek nyilatkozik, akkor az ilyen
visszaűzés büntetése vagy terhe alá sem fog esni.
8. § És ezt arra az esetre értsd, ha ugyanakkor a pénzösszeg mennyiségének és az
elzálogosítás minőségének, valamint valódiságának dolga is tisztában áll.
77. CZIM
A perújitásról, valamint annak módjáról, rendjéről és folyásáról
Mivel a visszaűzés megtörténte és az ügyvédek helytelen szóváltása után a
fejedelemtől gyakran perújítást szoktak kérni, hogy valamely pervesztés és
elmarasztalt ama tévedés és fogyatkozás ellenére, melyről tudja, hogy azzal a
perfolyamatban magát terhelte és ellenére annak az itéletnek is, melyet azután a
biró már meghozott, ebben a perben újból felelhessen és új szóváltásokat,
kifogásokat és ellenvetéseket tehessen, a netalán elő nem adott leveleket
bemutathassa, a figyelmen kívül hagyott hiányt pótolhasa, az elkövetett hibát
kiigazíthassa és általában mindazt, a mit jogosnak és igazságosnak, nem különben
ügyének védelmére és támogatására hasznosnak vél, megtenni alkalma és módja
legyen.
1. § Tudnunk kell tehát, hogy az ilyen perújítási kegyelmet azonkívül minden, de
helyesen és törvényesen kelt kiváltságlevél megerősítését, valamint minden
fekvőjószágnak és birtokjognak új adomány czímén való adományozását fejedelmünk
szokta, az ő uralkodói tiszténél fogva, bárki részére adni és engedni.
2. § Új adományt azonban akkor kell tenni és annak akkor van helye, ha
igazságosan és nem csalárdul kérik, vagyis ha azoknak a fekvőjószágoknak
felkérője megnyerésük napjától fogva maga vagy az ő elei is a felkérés idejéig
azoknak valóságos uralmában benne voltak, a mint ezt az első részben az új
adományra nézve világosabban és különösen kiemelve találod.
3. § Továbbá figyelemmel kell lennünk arra, hogy a perújításképen indított pert
csak egyetlen törvényszakban és minden más pert megelőzőleg szokás befejezni és
véghez juttatni, nehogy befejezésének megzavarása által a birói itélettel és
határozattal már eldöntött dolognak és ügynek függőben kelljen maradnia.
4. § És mivel e perújítás rendje és módja közönséges végzeményünkben világosan
le van írva, azért az e tárgyról szóló törvénycikket szóról-szóra (a mint
következik) ide iktattam.
5. § "Továbbá szokásba vették némely országlakosok, hogy az ellenük kiváltképen
birtok dolgában indított perekben akkor akarják ügyvédeik szóváltásait
visszavonni és perüket leszállítani, vagy perújítást, melynek erejével az
ellenfélt az itélőlevelek végrehajtásától gyakran eltiltanák, akkor kérnek,
miután a törvényes határidők és perfolyamok megvoltak és lejártak és azután az
ilyen dolog végeldöntése czéljából a leveleknek és az összes egyéb bizonyító
okiratoknak bemutatása mindkét részről megtörtént a per utolsó szakában, midőn
az ország törvényszékének rendes birái és itélő mesterei és ugyanazon
törvényszék hites birái itéletüket is meghozták és az egyik fél észreveszi, hogy
az ilyen ügyben vesztessé lesz vagy elbukik s az itélőleveleket ez iránt már
vagy elkészitették és kiadták vagy az itélet meghozatala és kihirdetése után ki
kellene adni, hogy igy azokat igaz jogaikból kiforgassák."
6. § "Ennélfogva elhatároztuk, hogy az ilyentén peresek ennekutána ügyvédeik
szóváltásait csak addig vonhassák vissza és a pert csak addig szállíthassák le,
a míg a per függőben van és az ügyben még nem döntöttek."
7. § "Perújítást pedig, a mikor akarják, mindig kérjenek; mindazonáltal az
ellenfélt annak erejével a hozott itélet végrehajtásától és az ez iránt kelt
itélőlevelek kivételétől vagy a rendes birákat avagy itélőmestereiket ezeknek
kiadásától semmiképen el nem tilthassák."
8. § "Sőt inkább a győztes félnek hatalmában és szabadságában álljon, hogy az
ilyetén itélőleveleket a kieszközölt perújító levél ellenére is, kellőképen
végrehajtassa, azután meg a perújítást nyerő félnek, hogy a mondott itélet
végrehajtásának megtörténte után ügyét ama perújítás erejénél fogva, a mikor
akarja, foganatosítsa és azt folytassa."
9. § "Abban az esetben pedig, midőn valamelyik félt, akár birtokjogokra, akár
más bármiféle dologra nézve meg nem jelenése miatt azért, mert talán bizonyos
dolgai gátolták abban, hogy megjelenhessen, akármely módon itéletileg
elmarasztalták: akkor az ilyen félnek, kit ekképen meg nem jelenés miatt
elmarasztaltak, hatalmában és szabadságában álljon, mind perújítást kérni, mind
pedig a rendes birákat és itélőmestereiket az odaitélő és itéletlevelek
kiadásától és az ellenfélt e levelek kivételétől és végrehajtásától, a mikor
akarja és teheti, mindenkor eltiltani."
10. § És hogy mindazokat a pereket, melyekben a királyi felség perújításokat
engedett meg, az első nyolczadok alatt, minden más pert megelőzőleg kell
felvenni és elitélni.
78. CZIM
Vajjon nyerhet-e perújítást az, a ki perben el nem bukott?
De meg kell vitatnunk egy kis kérdést, hasonlót ahhoz, melyet föntebb a
visszaűzés dolgában vetettünk fel.
1. § Vajjon nyerhet-e perújítást az, a ki a törvény előtt föl nem lépett és a
perben nem állt? Erre azt kell röviden felelnünk, hogy mindaddig, míg az, a ki a
perben elbukott, a világon van és életben marad, rajta kívül senki más
perújítási kegyelmet nem nyerhet, mert nem helyén való, hogy sarlóját valaki más
ember buzájába vesse.
2. § De ha a pervesztes fél elhal, az, a kire országunk szokása szerint ama per
folytatása átszáll, valósággal teljesen, szabadon nyerhet perújítást.
79. CZIM
Mi az ügyvédszó visszahúzása és hol kell annak történnie?
Minthogy a perújítás ügyében és dolgában gyakran bekövetkezik az ügyvédszó
visszahúzása, azért tudnunk kell, hogy az ügyvédszót visszahúzni annyi, mint
valamely ügyvédnek nyilatkozatát, melyet ez a biróság előtt megbizójának
akaratán kívül és az ettől nyert tájékoztatás nélkül tett, visszavonni és a biró
előtt nyilatkozattal kiigazítani.
1. § Minden ügyvédszó-visszahúzás pedig az előtt a biró előtt szokott történni
és az előtt kell is történnie, a ki előtt a visszavonni kivánt nyilatkozatot
tették, vagy a birónak amaz embere előtt, a kit ugyanaz e végből különösen
kiküldött.
2. § De ha az ügyet más biró elibe küldötték át, akkor az ügyvédszót az előtt a
biró előtt, vagy annak amaz embere előtt kell visszahúzni, a ki előtt az az ügy
az ilyen átküldés következtében folyamatban van.
80. CZIM
Milyen módon és minő teher mellett kell az ügyvédszót visszahúzni?
Figyelembe kell tehát vennünk, hogy hosszú perekben, a melyekben tudniillik a
szóváltás megtörténte után is törvényes eljárások szoktak következni és
közbeszóló birói határozatokat meg itéleteket szoktak kimondani, bármely
ügyvédszóváltás visszahúzását csakis a per függőben léte alatt és addig kell
véghez vinni, míg az ügyben perdöntő itéletet nem hoztak.
1. § Az értesítés mellett indított rövid és más perekben pedig, melyekben a
szóváltásoknak egyetlen törvényszakban kell megesniök, ügyvédének szóváltását
bármely peres fél még azután is visszahúzhatja, miután a biró a perdöntő
itéletet meghozta és kihirdette.
2. § Mert az ügyvédszó visszahúzása (mint föntebb mondám) mindig hibát vagy
fogyatkozást tételez fel, ilyen hibát vagy fogyatkozást pedig csak a
feleletadásban és ellenvetésben vagy valamely kifogás tételében szoktak
elkövetni.
3. § És aztán az előbbeni szóváltás visszavonása után azt az említett módon új
szóváltással kell helyrehozni és kiigazítani, úgy hogy ügyvédének szóváltását
mindenik peresfél az itélet és birói határozat kihirdetésének és meghozatalának
napján minden teher és birság nélkül, azután pedig a nyolczados és rövid
törvényszékek tartásának ideje alatt (kivévén csupán a nyolczados és rövid
törvényszékek utolsó napját) mindig kisebb teherrel, tudniillik hat arany
forinttal, végre pedig ama nyolczados vagy rövid törvényszékeknek elteltével
nagyobb teherrel, tudniillik kétszáz arany forintot tevő ötven nehéz girányi
díjjal húzhatja vissza.
4. § Az előbb emlitett utolsó napnak kivételét pedig úgy értsd, hogy ez arra az
esetre szól, ha az a visszahúzó patvarkodva és csalárdul akarna eljárni, hogy
tudniillik a visszahúzásnak ez óvatosságával csupán csak a törvényes határidőt
megkerülje és ellenfelét további perrel bosszantsa és terhelje; mert különben
szükséges, hogy az ügyvédszó visszavonása is ugyanazon a napon történjék, a
melyen az itéletet hozzák.
81. CZIM
Az ügyvédszót kétféle módon szokás visszahúzni
A meghatalmazott és ügyvéd szóváltását pedig kétféle módon szokták visszahúzni.
1. § Először a per folyása alatt ugyanennek a pernek végső befejezése és
itélettel való eldöntése előtt, (jóllehet a szóváltás megtörténte után),
példának okáért, ha valaki felhozza, hogy arra a dologra nézve, mely iránt az
ellenfél őt perrel megtámadta, levelei és okiratai vannak és hogy ezek erejével
magát ellenfele keresete ellenében megvédhetné; vagy tagadja, hogy azt a dolgot,
mely miatt őt ezzel a perrel háborgatják, elkövette legyen; vagy ha talán a biró
a felek nyilatkozatai következtében szemügyrevétel alá vagy közös tanúvallatásra
bocsátaná: mindenki előtt világos, hogy ekkor szóváltás már történt.
2. § Mielőtt azonban az a törvényes határidő, melyet a biró a levelek
előmutatása, vagy az eskü letétele, vagy a szemügyrevétel avagy közös
tanúvallatás eszközlése czéljából kitűzött és megállapított, bekövetkeznék,
bármelyik fél, ha észreveszi és látja, hogy ügyvédjének nyilatkozata reá nézve
terhelő vagy hogy annak hátrányosnak kell lennie, a nélkül, hogy a birói
meghagyás teljesítésére kitűzött határidőt bevárná, ügyvédjének szóváltását
birája, vagy ennek erre (mint említém) külön kirendelt embere előtt
megmásíthatja.
3. § És ez a megmásítás, (habár nagyobb teherrel, tudniillik ötven girányi
díjjal) a fejedelem kegyelme nélkül is megtörténhetik.
4. § Másodszor a perdöntő itélet hozatala és kihirdetése után történik az a
megmásítás; és ez csupán azokban a peres ügyekben, a melyekben legott és
közvetlenül a felek első szóváltása után következik a véghatározat és hozzák a
perdöntő itéletet.
5. § A midőn is, ha az egyik fél ügyvédje máskép nyilatkozik vala, abban a peres
ügyben még joggal valamely peres lépés következhetett volna. És ez az eset
ritka, mely leginkább az értesítés mellett indított és támasztott perekben
szokott előfordulni.
6. § A miért is e második módon bármely ügyvédszó visszahúzásának a nyolczados
vagy rövid törvényszékek tartása határidejének letelte után csakis a fejedelem
kegyelméből perújítás mellett kell bekövetkeznie és megtörténnie.
7. § Azonban az ügyvédnek azt a bevallását, melynek alapján valamelyik ügyvéd
ötven nehéz gira erejéig vagy azon alul is, akár örökös, akár zálogos jogon és
czímen kötelez valamely megbízót, mindenkor a fejedelem kegyelme nélkül, de a
nagyobb teherrel lehet visszahúzni.
82. CZIM
Hogy a perleszállitás kétféle módon szokott történni
Minthogy az ügyvédszó visszahúzása után sokszor a perek leszállitása következik:
1. § Ezért tudnunk kell, hogy a per leszállitása kétféle módon szokott történni.
Először a biró által, tudniillik a per birája a felperes keresetét és
követelését átolvasván, egyszersmind az abból következett perbehívást jól
megvizsgálván, a perbehívó levélben olyan hibát vagy tévedést talál, mely útját
állja annak, hogy az ilyen kereset alapján kellő módon mondhasson itéletet és
birói határozatot.
2. § Példának okáért, mivel nincs megjelölve, hogy az ország melyik megyéjében
fekszik a kereset tárgyát képező falu vagy birtok, pedig több különböző megyében
elhelyezett vagy gyakran ugyanazon megyében is fekvő olyan falu van, melyeket
egy és ugyanazon módon neveznek, de egymástól valamely melléknév hozzátétele
által különböztetnek meg; és ha a falu nevét mellékneve nélkül mondják ki,
csakhamar kétség támad a felől, vajjon melyik az, a melyet a felperes sajátjává
kiván tenni.
3. § Például: két "Nándor" nevű falu van, melyek egy és ugyanazon megyében
feküsznek, de azok egyikét melléknév hozzátételével különböztetik meg, mert az
egyiket Felső- vagy Nagy-, másikat pedig Alsó- vagy Kis-Nándornak hívják, melyek
közül az egyik enyém, a másik pedig téged illet és a tiéd.
4. § Ha tehát a perbehívás és kereset rendén nincs kitüntetve, hogy melyiket
követelik ezek közül, a per bírája nem tudja megválasztani, hogy azok közül
melyikre nézve hozzon itéletet. Ez okból a per méltán erőtlenné lesz, hogy azt a
felperes, ha akarja, újból megkezdje.
5. § Azonban mindig az alatt a föltétel alatt, ha az alperes az ilyen
fogyatkozást vagy hibát maga vagy törvényes ügyvédje által kifogásképen
felhozza, mert különben, ha a keresetre önként válaszol és annak a követelésnek
minden ellenvetés nélkül önmagától enged, a biró önmaga egyszerre ellenvető és
itélő is nem lehet, hanem a felek közt az ügy érdeméhez képest tartozik itéletet
mondani.
6. § Ugyanezt kell mondanunk, ha valakit hatalmaskodások alkalmából hívnak perbe
és a keresetben nem tüntetik ki, hogy a keresetben előadott gonosz és erőszakos
tetteket mely időben vitte véghez, hogy az ilyen per is leszáll és semmivé lesz,
minthogy a nap vagy idő megjelölése nélkül kellőképen sem a felperes nem
győzhet, sem az alperes pervesztessé nem lehet.
7. § Mert az alperes minden ügyet és perindítást, melyet hatalmaskodások miatt
indítanak és kezdenek és következésképen az abban előadott keresetet és
követelést vagy elismeri, vagy tagadja. Ha elismeri, szükség, hogy elismerésének
okát is adja, mert különben az elismerő vagyis az alperes ügyét nyomban
elvesztené.
8. § Hogy ha pedig tagad, leginkább azért tagad, mert a szomszédok és határosok
tanúskodásával be akarja bizonyítani, hogy ama hatalmaskodások elkövetésének
idején nem hogy jelen lett volna, hanem akkor talán még hazájában sem volt és
ennélfogva, ha a határidőt a keresetben különösen ki nem teszik, az alperes
bajosan tisztázhatja magát.
9. § Mindamellett figyelembe kell vennünk és eszünkbe kell vésnünk azt, hogy a
hatalmaskodások tárgyában kelt perbehívásokat és az ezekben előadott kereseteket
különböző záradékokkal szokták megvilágosítani. Mert olykor (és főképen a mikor
a keresetet a főszemélyre alkalmazzák) ezt a záradékot teszik abba, hogy "ez
vagy az, maga mellé vevén ezeket és ezeket az ő cselédeit és jobbágyait, házamra
törve ezt és ezt követte el".
10. § Néha pedig a perbehívást ezzel a záradékkal írják körül: "az ő embereit N.
és N.-et erre a falumra vagy birtokomra küldvén és oda rendelvén, ott
jobbágyaimnak ennyi és ekkora kárt tett és okozott".
11. § Gyakran pedig ezzel a záradékkal rendelik el a perbehívást: "ennek vagy
annak meghagyására és parancsára, az ő cselédei és jobbágyai N. és N. ilyen
helyen található és lakó ezt a szolgámat kegyetlenül és keményen megverték és
ilyetén stb."
12. § A miért is a mondott záradékokat, melyeket a keresetben kitesznek, mindig
figyelembe és fontolóra kell vennünk. Mert más dolog valakit maga mellé venni,
más valakit kirendelni és más, valakinek meghagyni és parancsolni, hogy valamit
elkövessen.
13. § Mert a maga mellé vétel mindenkor személyes közreműködést kíván.
14. § A küldés és odarendelés pedig jelenlételt követel, hogy úgy a küldő, mint
a küldött jelen legyen. Jóllehet a küldés a cselédeket illetőleg távolról is
megtörténhetik, de nem a jobbágyokra nézve, kik közel laknak, hacsak talán a
jobbágyokat cselédek útján nem küldenék, ez is nem a véletlenség esetében, hanem
csak akkor, ha a gonosztett véghez vitelét elhatározzák és előre eltökélik.
15. § A parancs és meghagyás pedig a távollétet is magában foglalja, mert valaki
(még ha messze vidékre távoznék is), eltávozása és útra kelése előtt házában
levő cselédeinek és jobbágyainak meghagyhatja, hogy ezt és ezt kövessék el.
16. § Ennélfogva a küldésre és meghagyásra nézve mindig a dolog elkövetésének
módját és rendjét, valamint a véletlen és nem véletlen vagy az el nem határozott
esetet kell figyelembe venni.
17. § Mert a véletlenség esetében, például ha valaki jobbágyomnak nyáját és
marháit a rétekről vagy vétekről az azokban okozott károk miatt behajtja és
udvarába vagy istállójába zárja, hogy addig ki nem adja, míg az okozott károkra
nézve elégtételt nem adnak, cselédeim vagy jobbágyaim pedig az efféle marhákat
vagy nyájat vakmerőképen ugyanazon vagy következő napon erőszakosan kivezetik és
visszahozzák; avagy jobbágyom vagy cselédem a korcsmában ülvén és a többi
ivókkal összeveszvén, az egyiket megsebesíti, vagy talán emberölést követ el és
őt e miatt ottan letartóztatják, de egyéb cselédeim vagy jobbágyaim még az nap
vagy más nap erőszakosan kiszabadítják, a küldést és meghagyást meg kell
fontolni és hányni-vetni.
18. § Mert ha én akkor messze fekvő és távol vidéken tartózkodom, bizonyos, hogy
sem nem küldhetek, sem meghagyást nem tehetek, mert az ilyen véletlen esetről
olyan hirtelen tudomásomra semmi sem juthatott.
19. § Ha pedig azt mondod, hogy cselédeimnek és jobbágyaimnak, bekövetkezhető
esetre bízva, már régen meghagytam, hogy, ha valamikor ilyen eset adná magát
elő, ezt és ezt tegyék, ez az eset (megvallom) a meghagyásnál előfordulhat
ugyan, de nem ah odarendelésnél, mely eset (minthogy a jövendő eshetőségre nézve
határozott valóság nem létezik), meg nem engedhető. Mert különben is, ha az
ilyen esetet megengedhetőnek tartanók (föltévén a meghagyónak eredeti szándékát)
nem a marhák erőszakos kivezetését vagy a gyilkosnak kiszabadítását, hanem
inkább a gyilkosságot és a kártételt kell fontolóra venni és kiegyenlíteni.
20. § Nem véletlen pedig az eset és nem tartjuk azt olyannak, a mikor valaki
valamely gonosztettnek elkövetését megfontolva és előre eltökélt gonosz
szándékkal hagyja meg; például a házakra törést, erdővágást, faluk kirablását és
ehhez hasonló erőszakoskodásokat, melyek valamely hatalmasnak messze földre vagy
külországokba távozása után száz és több nappal később is elkövethetők és véghez
vihetők, ha előbb meghagyta, hogy ezt az ő távollétében megtegyék és végbe
vigyék.
21. § A mondott záradékok közt levő különbségeket pedig nem azért adtam elő,
hogy a perlekedőknek a patvarkodásra utat nyissak, hanem inkább azért, hogy
kitűnjék, vajjon a per megindítása igazságos vagy igazságtalan-e? Mert valamint
az igazságos keresetet mindenkor meg kell védeni, úgy az igazságtalanul és
patvarkodva támasztott követelést nem kell megengedni.
22. § Második módon a felperes által történik a per leszállítása vagy letétele,
hat kisebb, vagyis könnyű, girának, melyek tudniillik hat arany forintot
tesznek, terhe mellett, melyeket két részben a biró részére, a ki előtt a pert
megindították, egy harmadrészben pedig az alperes részére kell fizetni: a midőn
tudniillik a felperes látja, hogy keresete és követelése vagy saját
hanyagságából vagy a biró hibájából vagy akármely más tévedésből rosszul és
helytelenül vagy előadva és kifejtve és azt gondolja, hogy inkább az ő ártalmára
mint hasznára van: mielőtt ügye vitatás alá kerülne, azt maga vagy ügyvéde által
az előbb említett teher és bírság mellett önként letéteti, elenyészteti és
leszállíttatja.
83. CZIM
Miképen kell a pert az itélethozatal előtt és miképen az után leszállítani?
A perleszállítást pedig a bírói itélet meghozatala előtt mindig szabadon lehet
tenni és eszközölni: de az itélet meghozása és kimondása után a leszállításnak
helye nincsen.
1. § A meghozott és kimondott itélet alatt pedig a véglegest és perdöntőt értsd,
nem pedig a per közben hozottat, melyet az egyházi törvénytudók közbenszólónak
neveznek.
2. § Mert az ilyen per közben hozott itélet után perleszállításnak gyakran van
helye s azt megengedhetőnek tartjuk, de nem mindenkor.
3. § Mert ha a biró valamely ügyben a felek szóváltásai alapján közös
tanúvallatást vagy szemügyre vételt vagy levelek és okiratok beadását rendelte
el, akkor az ilyen per közben hozott birói határozat és itélet ellenére is a
felperes az ilyen közös tanúvallatásnak vagy szemügyre vételnek avagy levelek és
okiratok bemutatásának soráról tett jelentés megvitatása idején is s még ha a
leveleket a biró előtt mind a két fél már fölmutatta volna is, mindamellett a
tanúvallatások vagy okiratok nyomán hozandó perdöntő itélet kimondása előtt, a
perét mondott hat gira terhe mellett mindenkor leteheti.
4. § Azonban kiemeltem azt, hogy nem mindig. Mert abban az esetben, midőn
valakit ellenfele birtokjogok elfoglalása miatt idéz birája elébe és a perbe
hívott azt válaszolja, hogy azokat abban az időben, melyben felperes állítja,
nem foglalta el, hanem már azelőtt is az ilyen birtokjogok békés uralmában benne
volt vagy hogy a kérdéses dolog iránt már rég feloldották és felmentették, a mit
kifogástalan levelek felmutatásával fog bebizonyítani; miután pedig az illető
levelek felmutatására és beadására biróilag kitűzött határidő elérkezett és
alperes talán valamely közbejött akadály miatt abban a határidőben meg nem
jelenhetvén, a leveleket, melyek bemutatását meghagyták, fel nem mutathatta, a
biró ő ellene meg nem jelenése és elmaradása miatt azért, mert az ilyen levelek
beadásában megfogyatkozott és elbukott, főbenjáró vagy fejváltsági itéletet
mondott és ezt annak rendje szerint talán végrehajtásra is bocsátotta és annak
végrehajtása idején erőszakos visszaűzés történt, vagy végrehajtást (ez ország
régi szokása és közönséges végzeményünk rendelkezése értelmében is) eltiltást
tartalmazó, s perújító levél által eltiltották és a felperes utóbb az ilyen
végrehajtás vagy letiltás soráról tett jelentés megvizsgálása és megvitatása
idején a visszaűzés vagy csupán az itélet- és birságlevelek terhének és dijának
reáeső részét az alperestől és elmarasztalttól megkapta és kezéhez vette és
azután az elmarasztalt azokat a leveleket, melyeknek bemutatását a biró
meghagyta, de a melyeknek felmutatását előbb elmulasztotta, a biró előtt
felmutatta, a felperes pedig belátván, hogy ezek erejénél fogva az alperes
ellenében vagy patvarkodás tényén vagy nyelvváltságon vagy más terhen marad, az
ő perét előbb, sem mint a biró a patvarkodási vagy nyelvváltsági itéletet
kimondaná, a szokott hat márka teherrel le akarná tenni és szállítani: akkor az
ilyen esetben perletételnek a perdöntő itélet meghozása és kimondása előtt sincs
helye.
5. § Mert midőn a felperes a visszaűzés vagy az itélet- és birságlevelek terhét
kezéhez vette és ezáltal ellenfelét jogtalanul megkárosította: maga elismerte,
hogy az alperesre meg nem jelenése miatt kimondott itéletnek perdöntő itélet
ereje leszen. A csalárdság és ravaszság pedig bizonyára senkit sem védhet meg.
És egyéb hasonló esetekről is ugyanezt kell tartanunk.
6. § Mindazáltal ebben a mi időnkben az ügyvédek különböző és sokféle (de üres)
kifogásai és szóváltásai meg ellenvetései által nem csak az imént előadott,
hanem már egyéb módokon szokták a pereket leszállítani és megrontani.
7. § És mihelyt a birák felismerik, hogy ezek a joggal és igazsággal
ellenkeznek, azokat nem kell megengedniök és nem kell azokba beleegyezniök,
nehogy ezt cselekedvén s azokba beleegyezvén, hasonló vád érje őket.
8. § Mert ez az a kétélű kard, mely az árvák és özvegyek és más nyomorú
személyek szivét átdöfte; ez a fájdalom, mely az elnyomottak lelkét legmélyebben
áthatotta; ez továbbá az a tőr, mely igen sok embert az örök kárhozat örvényébe
taszított: tudniillik a pereknek sokféle igazságtalan leszállítása, melyet mint
a bűn kovászát mindenkor kerülnünk kell.
9. § Mert emlékezem rá, hogy az ügyvéd keresett ellenvetésével és szóváltásával
egy betű hiánya vagy gyakran egy mondat kihagyása miatt (a biró beleegyezésével)
az egész pert felforgatta és leszállitotta.
84. CZIM
Miképen kell azokkal elbánni, a kik másnak perébe avatkoznak
Mivel igen sokan szoktak harmadik vagy negyedik részről is két peres fél ügyeibe
és pereibe avatkozni és elegyedni, főképen a perek utolsó szakában, a mikor a
peres felek az ügy érdemét illető leveleiket és kiváltságaikat már mindketten a
biró előtt felmutatták és beadták és a véghatározatnak kellene következnie és a
perdöntő itéletet kellene meghozni és kimondani.
1. § Azért hát tudnunk kell, hogy a mikor a birtokjogok örökségét és örökös
voltát tárgyazó ügy forog szőnyegen, bárki is, a ki tudja, hogy azok a
birtokjogok vagy örökös jogon, vagy zálog- avagy bármely czímen őt illetik, ha
akarja, a perdöntő itélet meghozatala előtt (megtérítvén a perbe avatkozó
részébe eső kiadásokat, melyeket a felperes az ilyen per folyamán tett) szabadon
a perbe elegyedhetik és bocsátkozhatik.
2. § Mindazáltal az alperes az ilyen beavatkozó ellenében, a felperestől külön,
leveleit és okiratait azonnal és tényleg felmutatni nem tartozik.
3. § Főképen, ha valaki azokat a birtokjogokat újonnan felkért királyi jog neve
és czíme alatt kivánja magának elsajátítani; mert a biró a perbe avatkozónak az
ilyen jog keresésére azt a perfolyamatot köteles megadni és elrendelni, a mely
az efféle perben szokásos.
4. § Mindamellett annak a perbe avatkozónak (az alperes tagadása esetében) a
maga származási rendjét legott be kell bizonyítani.
5. § Mert habár csak abban a törvényszakban avatkozott a perbe, ezáltal magát
tényleg mégis felperessé tette: a felperesnek pedig mindenkor készen kell
állania.
6. § Mert különben olybá veszik, mint a ki az efféle perbelépéstől és annak
folytatásától elesett; és azután más perfolyamattal kell azt folytatnia.
7. § De ha származási rendjét bebizonyítja vagy talán az alperes ezt nem is
tagadja, mindamellett azt állítja, hogy ő ellenében is vannak felmentő vagy
egyéb levelei: akkor a fel- és alperes közt lehet ugyan a bemutatott levelek
tartama és foglaltja szerint törvényt tenni és szolgáltatni.
8. § Mindazonáltal a perbe avatkozó ellenében felmutatni kivánt levelek
beadására a birónak egyetlen határidőt kell adnia és kitűznie.
9. § Meg kell pedig jegyeznünk, hogy abba a perbe, mely a birtokjogok
elzálogosítása vagy elfoglalása körül forog és eziránt foly, senki sem
avatkozhatik, a ki magának az ilyen birtokjog örökségét akarja megszerezni.
10. § Mert a joggal és igazsággal meg nem egyezőnek látszik, hogy azt, a ki
valódi szükségtől kényszerítve birtokjogait zálog czímen ideiglenesen kötötte
le, más valaki, a kivel azelőtt e részben semmi összeköttetésben sem állott, per
közben azok uralmából örökre kizárja: vagy hogy azt a birtokot, melyet valakinek
kezéből erőszakosan elfoglaltak, abban a perben, a melyet épen ennek elfoglalása
miatt indítottak, birtoklás végett másnak és ne annak a kezéhez juttassák, a
kitől azt elfoglalták.
85. CZIM
Vajjon, ha a felperes a pertől eláll, folytathatja-e azt a beavatkozó?
Mivel pedig sokszor meg szokott történni, hogy miután a biró a két fél között
támadt pert megvitatás végett már felvette és gyakran mindkét fél a
kiváltságleveleket és okiratokat is felmutatta, mielőtt a perben állók közt a
végleges és perdöntő itéletet kimondanák, a mikor már valaki harmadik vagy
negyedik részről is abba a perbe avatkozott: a fő felek, tudniillik a felperes
és az alperes, vagy önszántukból vagy más atyafiaik és barátaik tanácsára, jó
szerével békére és egyességre lépnek, annak a pernek és tovább folytatásának
teljesen véget vetvén.
1. § A honnét kérdésbe jő: vajjon az a perbe avatkozó és elegyedő ugyanazt a
pert az alperes ellen (a felperessel már megkötött és megállapított föntebbi
béke és egyesség ellenére) tovább folytathatja-e s tartozik-e alperes az ő
kérésére válaszolni és leveleket felmutatni, avagy azoknak a leveleknek tartama
szerint kaphat törvényt és igazságot és perdöntő itéletet, a melyeket az alperes
netán már a felperes ellenében benyujtott.
2. § Felelnünk kell: hogyha a mondott béke és egyesség a két fő fél, tudniillik
a felperes és az alperes között a perdöntő birói itélet hozatala előtt (még ha
mindkét fél már leveleket is mutatott volna elő) létesült és ment végbe, a perbe
avatkozó és elegyedő azt tovább nem folytathatja és az alperes sem tartozik
többé ebben a perben ő ellenében lelelni.
3. § Mert megdülvén az alap (tudniillik a fő felperes), mindannak, a mit reá
építettek, szükségképen össze kell omlania.
4. § Ellenében, ha ez a béke és egyesség azután létesült és ment végbe, miután
valamennyi fél, tudniillik a felperes, az alperes és avatkozó között itéletet
hoztak és mondottak, a mikor már az avatkozó részére is a peres birtokjogokból
megfelelő részt vagy hitbért avagy leánynegyedet, vagy talán zálogos jogot
itéltek meg avagy legalább az alperesnek az avatkozó ellenében oklevelek
bemutatását itélték oda: akkor, ha a felperes a pertől el is állana és az ilyen
pernek tovább folytatásáról le is mondana, az avatkozó és a perbe elegyedő
mindamellett a biró meghagyása és határozata értelmében abban a perben eljárhat.
86. CZIM
Miképen kell azokat a birságokat behajtani, melyek a perek folyása alatt össze
szoktak gyűlni?
Minthogy ama perek befejezése után, melyek hosszú perfolyamattal szoktak véget
érni, az eme perek folyása alatt összegyűlt és összehalmozódni szokott összes
birósági terheket vagy törvénykezési díjakat (a melyeket közönséges szóval
birságoknak neveznek) be szokták hajtani:
1. § Tehát tudnunk kell, hogy ha az alperes azokat a törvénykezési díjakat,
melyek ő ellene bármely per folyása alatt összegyűltek, a per befejezése után
birája előtt legott készpénzben akarja eltenni és kifizetni, akkor minden egyes
girát egy-egy forinttal szabad letennie és megtérítenie.
2. § És az ilyen terhek és birságok két része mindenkor a birót illeti,
harmadrésze pedig a felperesnek marad.
3. § Ha pedig azokat birája előtt nem akarja vagy nem tudja letenni, azonban a
birót arra nézve megkéri és meginti, hogy küldje el emberét, a ki előtt javaiból
és birtokjogaiból, azoknak elfoglalása által, be nem várva e részben a szokott
módon eszközlendő végrehajtást, az ilyen birósági terhekre nézve eleget fogna
tétetni, akkor minden egyes girát két-két forinttal lehet letenni és kifizetni.
4. § De ha sem megintés, sem ama fekvő javak elfoglalása útján elégtételadás nem
történt, hanem a pert terheivel együtt egyszerűen végrehajtásra bocsátották,
akkor az alperes csakis négy forintjával számítva, és nem másképen, tartozik
minden girát kiegyenlíteni és letenni.
5. § A melyekre nézve elsőbben az elmarasztalt ingó vagyonából, ha ilyen
található, különben pedig birtokjogaiból kell elégtételt adni.
6. § Azt pedig, hogy miképen és milyen móddal szoktak a perek folyásaiban, az
ilyen birságok, vagyis birósági terhek némelyek ellenében összehalmozódni,
hosszas beszéddel leírni szükségesnek azért nem tartom, mert azt a hosszú
perfolyamatot, a melyben ama birságokat és birósági terheket, a régiek és eleink
szokása szerint, gyakran meg szokták kettőzni és sokszor a kétszeresnek
kétszeresével is szokták egyik törvényszakról a másikra halasztani: közönséges
végzeményünk eltörölte és megszüntette.
7. § Mert mindazokat az ügyeket, melyeket hajdan hosszú perfolyamatban szoktak
elvégezni, a mostaniak törvényes s szokása értelmében csupán négy nyolczados
törvényszakban kell eldönteni és befejezni, a melyekben a birságokat csak
egyszeresen véve halmozzák és csakis az egyszerű megintésből és perbehivásból
eredhető harmadik perbehívás alkalmával kettőztetik meg.
8. § Az alperest ugyanis, midőn az első nyolczados törvényszakon meg nem jelen,
három gira terhében marasztalják és ennyivel sujtják, és felperes őt úgy a három
gira megfizetésére, mint pedig annak a pernek folytatására ismét perbehívja. És
ezt a perbehívást másodiknak nevezzük.
9. § A honnét is, ha az alperes a második törvényszakon nem fog megjelenni,
akkor őt e második meg nem jelenés miatt ismét három gira birságban, és az
előbeni három girának meg nem fizetése miatt azoknak kétszeresében marasztalják
el.
10. § Az egyszerű birtokiktatásban vagy határjárásban pedig azok a bírságok
mindig egyszeresen gyűlnek.
11. § A rövid folyamatú perben is az alperest magára három girában, és ha
jobbágyainak vagy nem nemes cselédeinek törvény elé állítása is be volt írva,
azért az egyesek elő nem állításáért egyes girákban, azaz személyenként egy-egy
girában, felperest pedig, ha meg nem jelenik, hat girát tevő királyi birságban
szokták elmarasztalni.
12. § És az ilyen birósági terhek és birságok fizetésében a törvényszék helyén,
a per birája előtt (az említett módon) minden egyes girát egy forinttal vagy
száz denárral lehet letenni és kifizetni.
13. § De ha végrehajtásra megy a dolog, akkor minden egyes girát négy forinttal
vagy négyszáz denárral kell kiegyenlíteni.
14. § Mindazonáltal a panaszlottnak és alperesnek, ha akarja és ingó vagyonnak
bőviben van, szabadságában áll, hogy azokat a törvénykezési díjakat a biró és az
ellenfél részére azon a módon fizesse ki, a melyet az első rész vége felé az
ingó dolgok becsűjének során irtam le.
AZ ORSZÁG JOGAINAK ÉS SZOKÁSAINAK HARMADIK RÉSZÉRŐL ÁLTALÁBAN
1. CZIM
Isten segedelmével immár a királyi curiának törvénykezési eljárását, ítéleteinek
nemeit és különbféleségeit az előbbiekben elvégezvén, az van még hátra, hogy e
munka harmadik és utolsó részében, azoknak a pereknek és peres ügyeknek
sorrendjéről szóljak, a melyeket följebbezés utján a királyi curia elibe visznek
és küldenek át.
1. § És azután a Magyarország szent koronájának régen alája vetett és abban
keblezett országoknak, tudniillik Dalmát-, Horvát- és Slavonországnak és
Erdélynek, a mi törvényünktől némileg eltérő és elütő szokásairól, a mely
országokból és végső eldöntés után, érettebb megvizsgálás és behatóbb megvitatás
végett, igen sok pert szoktak a mondott királyi curia elibe átküldeni.
2. § Nemkülönben a szabad városok jogairól.
3. § És a mi jobbágyaink és parasztjaink részére szokásos törvényszolgáltatás
módjáról, a mint ez a következő czímekből kitetszik.
2. CZIM
Vajjon minden nép vagy vármegye hozhat-e önmagától statutumokat?
Mivel azt látjuk, hogy az előbb megnevezett Dalmát-, Horvát-, Slavonországok és
Erdély régóta jóváhagyott törvényei és szokásai némely tételekre és czikkelyekre
nézve a mi hazánknak, tudniillik ennek a Magyarországnak törvényeitől és
szokásaitól különböznek; némely vármegyék is a többi vármegyéktől, sőt magától a
királyi curiától is eltérőleg és különváltan imigy-amugy behozott bizonyos
szokásokkal törvény gyanánt élnek:
1. § Ezért kérdésbe jön, hogy vajjon hozhat-e minden nép vagy vármegye avagy
bármely város önmagától és külön-külön statutumokat? Azt kell felelnünk, hogy
másképen egyetlen egy olyan nép vagy közönség sem alkothat statutumokat, a
melynek saját joghatósága nincsen, hanem másnak uralma alatt áll, mind a
följebbvalójának beleegyezése mellett; és ezt is csak azokban az esetekben, a
melyek isteni és emberi jogot sérteni nem látszanak, úgy, hogy azok a statutumok
valami jogtalanságot és az üdvösséggel ellenkezőt magukban ne foglaljanak, sem
mások jogainak nyilvános ártalmára és sérelmére ne legyenek.
2. § Innen, jóllehet a dalmátok, horvátok, slavonok és az erdélyiek az
emberdíjak és biróságok fizetésében és a pereknek bizonyos egyéb folyamatában,
valamint a törvényszakok megtartásában (a mint alább világosabban előadom) a
miénktől nagyon eltérő, más és más szokásokkal élnek, élhetnek és követelhetik
azokat és magok között jelenleg is a fejedelem beleegyezésével azokhoz valami
hasonlót határozhatnak és rendelhetnek; mindazáltal ennek a Magyarországnak
közönséges határozatai és végzeményei ellen, ugyszintén azok ellen az itéletek
és birósági határozatok ellen, a melyeket a fekvő jószágok és birtokjogok
tárgyában a királyi curiában a rendes birák hozni és kimondani szoktak, semmit
sem rendelhetnek és semmi statutumot nem alkothatnak.
3. § Ennek bizonyságául és jeléül, a birtokjogok tárgyában közöttük támasztott
összes peres ügyeket, azok befejezésével józanabb és érettebb megvizsgálás,
mérlegelés és megvitatás végett a királyi curiába mint feljebbezési helyre
szokták átküldeni.
4. § A hol bármiképen itéljenek és végezzenek is, a bán vagy vajda itélete
ellent nem állván, az mindenkor helyén és erőben marad.
5. § Éppen úgy a különböző vármegyék is, a szántóföldeknek, réteknek, erdőknek
és folyóvizeknek őrzése, vagy a malmoknak állapotja és jövedelme tárgyában és
egyéb hasonló dolgokban; sőt a törvényszakoknak és perfolyamoknak megtartásában,
hogy tudniillik a megye törvényszékén a megyei ispán előtt kezdett peres ügyet
itt rövidebb, amott hosszabb perrel végezzék maguk közt józan tanácskozás után
rendelkezhetnek és statutumokat hozhatnak ugyan; de az egész ország közönséges
végzeményét és a királyi curia régi és jóváhagyott szokását, a melyet (a mint
mondám) a biráskodásban követni szokott, soha meg nem sérthetik és velök nem
ellenkezhetnek.
6. § És az ilyen statutumaik csakis közöttük és saját körükben állanak erőben és
köteleznek, de az oda nem tartozó és más vármegyei nemesekre, a kiknek azok
kebelében fekvőjószágaik és birtokjogaik nincsenek, ki nem terjednek.
7. § És ilyen módon a szabad városok is, nemkülönben a saját czéhükben és maguk
között a kereskedők, kalmárok, szabók, szűcsök, vargák, tímárok, más
mesteremberek is a fejedelem megegyezésének hozzájárulásával statútumokat
hozhatnak, csakhogy ezek igazságosak és tisztességesek legyenek, mások jogaiban
és szabadságában kárt ne tegyenek és sérelmet ne okozzanak. De ezek, a mikép
előadám, csakis közöttük állanak meg és maradnak erőben.
8. § Az ilyen határozatokat és statutumokat pedig a nép többségével és józanabb
részével kell hozni és megállapítani, mert különben azokat a nép vagy közönség
statutumainak nem nevezhetjük. Ha pedig a nép két részre oszlanék, akkor a
józanabb és előkelőbb rész határozata áll meg. Józanabb és előkelőbb részének
pedig azt nevezzük, a melyikben a méltóságra és tudományra nézve jelesebb és
hirnevesebbek vannak.
3. CZIM
Slavon- és Erdélyországnak külön szokásjogáról
Tudnunk kell tehát, hogy a slavon- és erdélyországi nemesek számos ügyre nézve
külön szokásokat követnek és olyanokkal élnek; főképen pedig a dijak fizetésére
nézve.
1. § Mivel a slavoniaiak száz, az erdélyiek pedig hatvanhat forinttal szokták a
díjakat számitani.
2. § És innen a nyolczados törvényszakokon az ügyvédi szóváltásokat is hasonló
teher mellett huzzák vissza.
3. § Bármelyik elhunyt feleségének (kivéve azokat, a kik a báróság tisztét
viselik vagy viselték) hitbérét Slavonországban hasonlóképen száz, Erdélyben
pedig hatvanhat forinttal fizetik.
4. § Mindazáltal ezt ugy értsd, ha az elhunyt férj fekvő jószágai és birtokjogai
anyagi girát kitesznek, mert ha a fekvőjószágok kevesebb becsüek, akkor ott is
(mint Magyarországon) az özvegyeknek keveseb hitbért adnak.
5. § A bárók feleségeinek azonban, ugy kell fizetni a hitbért, mint
Magyarországon.
6. § Mind a két országban pedig a birtokjogokat vagy egyéb különös és nagy
jelentőségű dolgokat illetőleg a nyolczados törvényszakokon indított pereket, a
perdöntő itélet után bármelyik peres félnek feljebbezésére érettebb megvizsgálás
és megvitatás végett egyszer a királyi curiába, tudniillik az országbiró elibe
küldik át és azután a végső befejezésre és végrehajtásra ismét az előbbi
biróhoz, t.i. a bánhoz vagy vajdához küldik vissza.
7. § Egyébiránt az erdélyi nemeseket a kisebb hatalmaskodásért ötven, ugyanannyi
arany forintot tevő arany girában marasztalják el. Az alispánokat és
szolgabirákat pedig két annyiban marasztalják.
8. § Az élődíjt pedig nálunk harminczhárom forintban róják le.
9. § Továbbá a hitbér két részét készpénzben leszámlálva, harmadrészét pedig
könnyen pénzzé tehető ingóságokkal szokták fizetni.
10. § Továbbá az erdélyi nemesek közönséges országgyűlésének és
összejövetelének, melyet a király parancsára vagy az erdélyi vajda úr
rendeletére tartanak, megsértéséért száz, a törvényszék sértéséért pedig ötven
girát vesznek, a mi ugyannyi forintot teszem.
11. § Továbbá a kártérítések és adósságok dolgában a nemes főperes személyt, a
ki tudniillik akár felperes, akár alperes, három forintig bocsátják esküre. A
többi nemesek, mint az ő eskütársai, azonban esküjökkel nem többet, hanem
egyenként csak egy-egy forintot szerezhetnek vissza.
12. § És jóllehet az előbb megnevezett peres ügyek folyamában, az erdélyiek
szokása szerint, minden gira száz dénárt teszen; mindazáltal a nyolczados
törvényszakok elibe tartozó peres ügyek folyamán begyült birságokat és
törvénykezési terheket úgy, miképen a magyarországi nemeseknél (az első rész
végén leirt mód szerint) mindenkor négyszáz dénárral szokták számitani.
13. § Továbbá a vármegyei törvényszékeken az alispánok és a szolgabirák előtt
indított és három forintot föl nem érő peres ügyeket a vajda elibe nyolczados
törvényszakra nem küldik föl.
14. § Továbbá az erdélyi parasztok egész díját huszonöt, felét pedig (a mit
élődíjnak neveznek), tizenkét forintra és ötven dénárra, a tagoknak, úgy mint a
kéznek, fülnek megcsonkitását s a szemkivájást és arczsebzést húsz forintra, a
fogkiütést pedig hat forintra becsülik.
15. § Továbbá, ha a paraszt vétke helyéről megszökhetik, az ő elkövetett és
véghez vitt erőszakosságának és hatalmaskodásának büntetése nem a sértett
félnek, hanem a paraszt földesurának jut; a sértett pedig csupán káráért és
megsebesítéséért kap kárpótlást.
16. § Továbbá a parasztokat, a kártételből behajtott marháknak és barmoknak
erőszakos kieresztéséért és elviteléért vagy a javaknak bármely más helytelen
lefoglalásáért, az ilyen marhák, nyájak és lefoglalt javak becsüjében
marasztalják.
17. § A nemesekre nézve is e részben ugyanígy kell itélni.
18. § Továbbá az okozott károk és adósságok megtérítésénél a paraszt főperes
személy, tudniillik felperes vagy alperes, saját esküjével egy forintot kaphat
meg, a többi következő paraszt pedig, tudniillik amannak eskütársai, esküjökkel
hárman egy forintot és nem többet szerezhetnek vissza.
4. CZIM
Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hivunk
Ezenkívül annak az erdélyi részekben a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a
scitha néptől, ennek Pannoniába való első bejövetele alkalmából származtak el, a
kiket mi romlott néven "siculusoknak" nevezünk; a kik teljesen külön
törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjártasabbak: az
örökségekben és a tisztségekben egymás közt (a régi szokás alapján) törzsek,
nemzetségek és nemzetségi ágak szerint részesednek és osztozkodnak.
1. § Ezek díját huszonöt forinttal számítják.
2. § Nyelvváltságukat tizenkét forintban és ötven dénárban szabják meg.
3. § Ispánjuk előtt, a székely ellen hozott főbenjáró itélet huszonöt girára
terjed, a mely ugyanannyi forintot tesz ki. Az elmarasztalt és elitélt örökségét
el nem veszti, hanem az örököseire és atyafiaira száll. A hűtlenség és bűnügyek
eseteinek kivételével, feje is épen marad.
4. § Törvényszékük előtt minden girát ötven dénárral szoktak letenni és
kifizetni.
5. § Továbbá ispánjuk és alispánjuk, bármely peres ügyben, a meghozott és
kihirdetett itélet után, a maga birói illetékét (még ha az elmarasztalt az
ellenfelével kibékült volna is) azonnal követelheti.
6. § Továbbá az örökségek dolgában közöttük indult és három forint értéket
meghaladó peres ügyeiket, a szokott feljebbezések megtartása mellett, behatóbb
megvitatás végett a király itélőszéke elibe szokták átküldeni.
7. § Ezeknek az országoknak és nemeseknek egyéb municipalis jogait (mivel azok
úgy is csak közöttük állanak erőben és előttük ismeretesek) bővebben fejtegetnem
nem szükséges.
5. CZIM
Mi a homagium és hányféle értelme van?
De mivel homagiumról és a díj gyanánt járó girákról az előadottakban gyakran
megemlékezém, azért röviden tudnunk kell, hogy a homagiumot kétféle értelemben
veszik.
1. § Egyképen a törvények szerint: mintegy "hominis ligium" vagy "ligamen". És
ez nem egyéb, mint az alattvalónak a följebbvalóval szemben tartozó hűsége. Vagy
az a hűség, a mely minden egyéb hűség fölött, egyedül a fejedelmet illeti meg.
2. § Másképen a homagiumot a közönséges gyakorlat szerint értjük és ekkor
büntetést vagyis a gyilkosok becsűjét jelenti, a mely abból áll, hogy a
gyilkosok, a gyilkosság mellett netán elkövetett hatalmaskodásukkal kiérdemlett
és azért kiszabni szokott más büntetésen kivül, fejüknek becsűjéhez képest,
azoktól, a kiket illet, magukat megváltják.
3. § Mindazáltal némelyek azt mondják, hogy a homagium a megölt embereknek a
díja; jóllehet ezt úgy modani képtelenség; mert a halottat semmi ágon sem lehet
megváltani és halottaiból föltámasztani. Hanem a gyilkosnak kell saját fejét
megváltania, hogy forbátul meg ne öljék és nem azért, a kit az megölt.
4. § És ezt akkor, ha a biró vagy az ellenfél kezéből menekült. Mert ha
személyében megfoghatják és a gyilkosságot szántszándékkal követte el: akkor a
gyilkos nem homagiumán marad, hanem fejét kell veszítenie.
5. § Mi tehát a homagiumot a második módon közönségesen fejváltságnak, azaz
megváltásnak tartjuk.
6. CZIM
A vármegyei ispánok székeiről miképen küldik fel a pereket a királyi curiába és
azokon a székekben az ügyvédszó visszahivásáról
Minthogy pedig ez ország vármegyeiben a megyei ispánok törvényszékei előtt
indított peresügyeket, a melyekben ugyanazok az ispánok, alispánok és
szolgabirák a peresfelek szóváltásai alapján előbb birói határozatot és itéletet
hoztak, emez itéletüknek és birói határozatuknak helybenhagyása vagy
megváltoztatása végett, az ország régi törvényéhez és szokásához képest
(többnyire) a királyi Curia elibe szokták felküldeni; innen meg ugyanezeket a
pereket, miután az ország rendes birái érett megvitatás után azokban akár
jóváhagyó, akár megváltoztató itéleteket hoztak, az ilyen itéletüknek és birói
meghagyásuknak végrehajtása és teljes befejezése végett, gyakran az előbb
mondott vármegyei ispánok és szolgabirák elibe ismét visszaküldeni; az ilyen
visszaküldés után pedig az elmarasztalt és pervesztes felek a fejedelemtől
perújítást nyerni és a perújítás erejénél fogva gyakran az ügyvédszót is
visszahívni szokták:
1. § Ezért tudnunk kell, hogyha az elmarasztalt és pervesztes fél azután, hogy
az ország rendes birái az ő peres ügyét helyben hagyták vagy megváltoztatták és
azt a királyi curiától visszaküldték, perújítást kér vagy ügyvédének szóváltását
visszahúzza, azt a peres ügyet, bármi törvényt tartsanak is az ispánok,
alispánok és szolgabirák és akármiképen itéljenek is benne, a királyi curiába
bővebb megvitatás végett, még e perújítás erejénél fogva sem kell többé
felküldeni.
2. § De ha a másik fél lenne pervesztessé, akinek kérésére tudniillik az ilyen
peresügyet a mondott királyi curiába még nem vitték és fel nem küldték, ez a
peres fél, józanabb megvizsgálás és megvitatás végett ezt az ügyet, a királyi
curiába felviheti.
3. § Ez ország vármegyéiben a megyei ispánok törvényszékei előtt pedig, az
ügyvédszó visszahívása gyakran előfordúl és megtörténik, a hol is amaz ispánok
vagy alispánok és szolgabirák, avagy ezeknek bármelyike előtt, itélet után is
akármelyik ügyvéd szóváltása visszahúzható és megmásítható, csupán három
forintnak letétele mellett, a melynek kétrésze a birákat, tudniillik az
ispánokat vagy alispánokat és szolgabirákat, egyharmada pedig azt a peres félt,
illeti, a kinek ellenében a visszahivásnak történnie kell.
4. § De miután a peresügyet a királyi curián helybenhagyták és megerősítették,
és azoknak az ispánoknak vagy alispánoknak és szolgabiráknak elibe
visszaküldték, az ügyvédi szóváltás visszahívásának (ha valamikor ez
megtörténik) terhét az ilyen felsőbirósági jóváhagyás miatt megkétszerezik és
hat forinttal fizetik.
7. CZIM
Milyen pereket kell a királyi curiától a megyei ispánok elébe ismét
visszaküldeni?
Arra nézve, hogy vajjon a vármegyei törvényszékeken indított és a királyi
curiába felküldött peres ügyekben, a megyei ispánoknak vagy alispánoknak és
szolgabiráknak ott helybenhagyott és megerősített itéletét és birói határozatát,
a királyi curiából kell-e a rendes biráknak végrehajtásra bocsátaniok avagy azt
ismét amaz ispánok elibe stb. kell-e visszaküldeniök? sokan sokféleképen
vélekednek.
1. § Azonban tudnunk kell és magukat ahhoz kell tartanunk, hogy azokat a
peresügyeket, a melyeknek folyamán a birói terheket vagy birságokat kell fizetni
és letenni, a milyenek az összes kisebb hatalmaskodások és az ezekben hozandó
itéletek, a törvényszéksértések és nyelvváltságok s több effélék, a milyenekben
tudniillik a birák is részesülni szoktak újból és ismét szükségképen azok elibe
a birák elibe kell visszaküldeni, a kiktől azokat feljebbhelyezés útján a
királyi curiába felküldték és vitték.
2. § Mert különben az ügy előbbeni biráinak nagy sérelmet okoznának, ha az ilyen
följebbezés miatt az ő részük és birói illetékük másoknak hatalmába és
joghatóságába jutna.
3. § De a többi peres ügyeket, a melyek teherrel vagy birságfizetéssel nem
járnak, hanem inkább csak kellő végrehajtásra várnak, a milyenek a hitbéreket,
jegyajándékokat és zálogos jogokat és több efféléket tárgyazók, a királyi
curiából bátran végrehajtásra bocsáthatják és foganatba vehetik.
4. § Másképen áll a dolog azokkal a peres ügyekkel, melyeket a királyi curiában,
annak rendes birái előtt kezdettek, mert ezeket ninden felmerült és felmerülendő
birói terhekkel együtt az egyik birótól a másik elibe küldik.
5. § A hitbérek és jegyajándékok, valamint a zálogosjogok iránt indított vagy
indítandó azokat a peresügyeket, a melyek száz forint értéket vagy becsűt
meghaladnak, a vármegyék vagy megyei ispánok törvényszékein tárgyalni és
elbirálni nem lehet.
8. CZIM
A szabad városokról és ezek állapotáról általában
Minthogy az következik, hogy röviden a szabad városokról értekezzem, azért
tudnunk kell, hogy a város e nevet: civitas, mintegy a polgárok összességéről
viseli, minthogy ott sok nép van egybegyűlve.
1. § Tulajdonkép pedig a város, házaknak és utczáknak a szükséges falakkal és
bástyákkal körülvett sokasága, a mely a jó és tisztességes megélésre
kiváltságolva van.
2. § De mivel a polgároknak eme sokasága egy közönséget alkot és mutat föl és az
ilyen testületi közönségek a mint fekvésükre, úgy kiváltságaik és szokásaik
különbözőségére nézve is egymástól eltérnek és elütnek; innen van, hogy bizonyos
városok a királyi felség személyes jelenlétének joghatósága alatt állanak, mint:
Székesfehérvár, Esztergom és Lőcse: mások meg az ország régi szokásánál fogva a
királyi tárnokmester joghatósága alá tartoznak, mint Buda, Pest, Kassa, Pozsony,
Nagy-Szombat, Sopron, Bártfa és Eperjes.
9. CZIM
Hogy a szabad városok polgárai díjaikra nézve a nemesekkel egyenlők
Ennek a városoknak polgárai és lakosai díjaikra nézve az ország nemeseivel
egyenlők ugyan, de egyéb szabadságukra nézve a nemesekkel, egyenlőknek nem
tartjuk és azoknak kiváltságaival nem élnek.
1. § Mert ezeknek a polgároknak az ő városukon és területükön kívül sem
tanúskodását a nemesek mellett el nem fogadjuk, sem a károk vagy adósságok
megtérítésére nézve a városon kívül egyenkint őket egy-egy forinton felül esküre
nem bocsátják.
10. CZIM
A szabad városok polgárainak peres ügyeit miképen küldik fel a királyi
tárnokmester eleibe?
E városok közül pedig némelyeknek polgármesterei, másoknak meg birái és esküdt
polgárai és tanácsosai vannak; a kiknek biráskodásával itélnek, intéznek és
végeznek minden peres ügyet, a melyek eme városok polgárai és lakosai közt
felmerülnek; sőt azokban a perekben is, a melyeket valamelyikük ellenében netán
már idegenek indítanak.
1. § Azután az ő itéletükkel meg nem elégedő peresfélnek hivatkozására
feljebbezés útján azokat a királyi tárnokmester itélőszéke elibe küldik föl.
2. § Végül pedig ha valamelyik peresfél, ezzel sem elégednék meg, a királyi
felség személyes jelenlétének vizsgálata alá bocsátják, a hol egyedül a
városoknak és a királyi tárnokmesternek itéleteit vizsgálják felül és rostálják
meg, arra nézve tudniillik, hogy vajjon az ítéleteket jogosan vagy jogtalanul,
helyesen vagy helytelenül mondták-e ki? A jogosakat helyben hagyják, a
helytelenül hozottakat pedig kiigazítják vagy egészen erőtlenekké teszik,
teljesen mellőzvén a peres feleknek minden olyan kifogásait, a melyeket akkor
újonnan tennének.
3. § Hacsak netán olyanokat nem mondanának és adnának elő, a melyek méltán és
szükségképen a peres ügyeknek és itéleteknek megismerésére, tisztább
felvilágosítására és megértésére szolgálnak, mert ebben az esetben a peresfelek
mindenikét meg kell hallgatni.
11. CZIM
A szabad városok polgárainak peres ügyeiben miképen kell perújítást kérni?
Továbbá, ha az történnék, hogy a peres ügyet valamely netán közbeeső és vele
összefüggésben levő részlete miatt a királyi felség személyes jelenlétének
felülvizsgálata és elbirálása alól érettebb megvizsgálása czéljából az előbbi
biróhoz visszaküldenék, akkor, ha valamelyik peresfelet az ilyen új vizsgálat
vagy megvitatás ki nem elégítené, azt a peres ügyet a királyi tárnokmester elibe
többé nem küldik, hanem egyenesen a királyi felség személyes jelenléte elibe
kell terjeszteni, a ki tudniillik azt visszaküldte volt.
1. § Ha pedig valamelyik peresfél, a kapott második vagy harmadik itélettel sem
akarna megelégedni, ügyét, akár a per függőben léte alatt a királyi főlség
személyes jelenlétében hozott második itélet után, vagy akár az előtte kimondott
harmadik itélet után is perujítás alakjában és kegyelme mellett fölelevenítheti,
de az előtt a biró előtt, a hol a per elsőbben indítva volt.
2. § És ha a perujítást kérő előbb elmarasztalt és feljebbező peresfél ellen
hoztak itéletet, a mondott perújítás erejénél fogva az ilyen módon elitélt
peresfelet azonnal és tényleg örökös hallgatás alá kell vetni és azt a peres
ügyet többé soha a felsőbb törvényszék elibe küldeni nem kell.
3. § Ha azonban a másik, tudniillik az előbb nyertes és győztes peresfél buknék
el, akkor ez is épen úgy, mint a másik fél, magának perújítást nyerhet és abban
hasonlóképen járhat el.
4. § Mindazáltal, ha eme peresfél ellen is, akár jóváhagyó és megerősítő, akár
kiigazító vagy megerőtlenítő itéletet hoznak; további perlekedésnek helye nem
lészen, hanem az a peres ügy ennek a félnek részéről is örökös hallgatás alá
kerül és perújítást többé egyik fél sem kérhet, sem azt az ügyet azontúl többé
feljebb nem viheti.
5. § Mivel egy izben mind a két peresfél perújítást nyert: azt ugyanabban az
ügyben másodszor egyik sem kérheti.
6. § Egyébiránt kiváltságaik tartalmához képest feljebbezéseiket bárminő peres
ügyekben, ezeknek eldöntése után, a királyi tárnokszékre és a királyi felség
személyes jelenléte elibe mindenkor fölvihetik, mert különben a feljebbezési jog
megtagadásával, a szegények, a kedvezés és ajándékozás miatt, a gazdagokkal
szemben megkárosítva, igazságos jogaikkal gyakran veszélybe jutnának.
7. § Másképen áll a dolog azokkal a bünügyekkel, a melyek a főbenjáró büntetésre
és halálos itéletre mennek; mert ezekben feljebbezésnek helye nincsen, hacsak
netán az ártatlant minden áron vakmerő itélettel nem akarnák halálra adni, mert
ez esetben az ártatlannak atyafiai vagy sógorai nyomban magához a királyi
felséghez folyamodhatnak és egyúttal az ügyet a királyi curiában feljebb
vihetik.
8. § Továbbá, ha az ilyen polgári perek folyamán, ezeknek visszaküldése előtt
vagy után, szükségessé válnék az ügyvéd szavainak és szóváltásainak
visszahúzása; akkor annak a birónak törvényszéke szokását és gyakorlatát kell
követni, a ki előtt a szóváltás történt és a hol azt visszavonni is kell.
12. CZIM
A polgárok között az idegen tanú vallomásának el nem fogadásáról
Továbbá az örökségi és az ingatlan dolgok iránt, az érintett városok birái és
esküdt polgárai előtt indított és fenforgó peres ügyekben, semmiféle idegennek
tanúskodását maguk előtt el nem fogadják.
1. § De az adósságokra és egyéb bármiféle az ő területükön kívül történt és
végbe ment dolgokra és ügyekre nézve, minden embert (ha az jó hirnevü és
tisztességes állapotú) maguk előtt tanúskodásra bocsátanak.
13. CZIM
A biró és az esküdt polgárok előtt történő bevallásokról
Továbbá az a bevallás, a melyet közöttük avagy az ő területükön levő és fekvő
bármely ingó vagy ingatlan dolgokra nézve, a biró vagy két esküdt polgár előtt
tesznek, mindig erőben marad.
1. § És a polgárok között más bevallás, a melyet ilyen dolgokra nézve az ország
más birái vagy hiteles helyek előtt örökös joggal lesznek, meg nem áll.
14. CZIM
Polgárok között miképen kell az örökség uralmába lépni?
Továbbá, ha az említett biró és esküdt polgárok előtt, ingatlan vagy örökségi
javakra, ugymint házakra, majorokra, kertekre, halastavakra vagy szőlőkre nézve
tesznek bevallást, akkor szükséges az, hogy az ilyetén javaknak megvásárlója
részéről (a midőn azok uralmába lépni és azokat magának megszerezni akarja) a
birtokbevétel vagy az abba belépés két arra kiküldött esküdt polgár előtt
történjék.
1. § És ha valaki mint ellenmondó jelenne meg és az ellenmondás leple alatt
akadályt gördítene: ez az ellenmondó tizenöt nap alatt tartozik ugyanazon biró
és esküdt polgárok előtt ellenmondásnak okát adni.
2. § Ha pedig ellenmondó nem jelentkezik, akkor az, a kinek részére az eladás és
bevallás történt, ama javaknak és örökségnek, bizvást birtokába léphet.
3. § És ha valaki azokhoz azután valami jogot tartana, az, ha akarja, egy egész
év és egy nap forgása alatt nyilván vagy titkon ellenmondhat, mert különben
jogának minden ereje elenyészik.
4. § Ugyanis nyilvános ellentmondónak tekintik, ha azoknak a javaknak és
örökségeknek birtokását e miatt perbe hívta és a mondott év forgása alatt birája
előtt a pert megindítja és megkezdi.
5. § Titkon pedig akkép mondjon ellent, hogy azokra az örökségekre nézve a biró
vagy az esküdt polgárok előtt egy év és nap alatt, a törvényes és szokásos
tiltakozást megtegye és ezt a város könyvébe bejegyeztesse; nehogy a tiltakozás
elmulasztása miatt elévülés következzék be.
15. CZIM
A polgárok közt megtartani szokott törvényes elévülésről
Mert, noha az elévülésnek az elidegenített dolgokra nézve a városi polgárok
ellenében a javára tizenkét év leforgása alatt kell bekövetkeznie, mindazáltal
visszaélésképen és a falusiak szokásának módjára, a mai időben csak egy év és
egy nap leforgása alatt szokott az bekövetkezni.
1. § Ha pedig az a felperes vagy ellenmondó a maga ellenfelét, tudniillik az
örökségnek vagy azoknak a dolgoknak birtokosát az érintett tiltakozás után egy
esztendő alatt perbe vonni elmulasztotta: akkor a tiltakozás napjától bezárólag
számítva minden évben, a másik évnek és mondott napnak forgása alatt
tiltakozását (az előadott módon) ismét megtegye, hogy a mikor szükségessé lesz
és teheti, arra a vagyonra nézve a pert megkezdhesse.
2. § Ha pedig a biró az előtte avagy az esküdt polgárok előtt történt ilyen
tiltakozást, netán gyülölségből vagy forralt haragból, avagy bármely más okból-
a város jegyzőkönyvébe vagy könyvébe bejegyezni vagy tiltó levelet kiadni
vonakodnék, akkor az ellen az ország rendes birói vagy a hiteles helyek előtt
szabadon óvást tehet, csakhogy emez óvást (szükség esetében) világosan
bizonyítani tudja.
16. CZIM
Polgárok között miképen kell az örökséget és tartozékait birtokba venni?
Továbbá, ha valaki ingatlan dolgot vagy örök birtokot annak tartozékaival együtt
a városok polgárai körében vásárol, akkor elégséges, ha magát a fődolgot veszi
birtokba és iktatja a maga számára, mert annak birtokba vétele a tartozékok
átvételét is magában foglalja.
1. § A tartozékok elnevezése pedig mindazt magában foglalja, a mi a városi jog
és szokás szerint az ily fődologgal és örökséggel egybe van kapcsolva.
2. § Hacsak netán magában az adásvevésben a tartozékból valami különösen kivéve
vagy kizárva nincsen.
17. CZIM
A polgárok adósságairól, ha minden bizonyíték hiányzik
Továbbá, ha valaki adósságok miatt valamely polgárt perbe idézett és a felperes
ellenében semmi bizonyítékot felhozni nem tud, akkor az a polgár - azt kivánván
a városoknak régi szokásra - magát egyedül saját személyének esküjével
tisztázhatja.
18. CZIM
Azokról a polgárokról, a kiknek mások földén örökségük van
Továbbá, úgy a föntebb megnevezett, mint a többi bármelyik városnak polgárai, a
kiknek a mások földén és területén örökségük van, magukat az ilyen örökségekből,
a földesurakat illető jövedelmek alól (a földesurak akarata és beleegyezése
nélkül) föl nem menthetik és e jövedelmek fizetése alól ki nem vonhatják.
1. § Sőt inkább emez örökségek tárgyában, bárkinek panaszára és keresetére az
illető földesúr előtt törvényt állani tartoznak.
2. § És ha örökségük színhelyén, vagyis azon a területen, a hol örökségük
fekszik, kihágást követnek el, az ilyen kihágásért is ugyanott kénytelenek
törvényt állani.
19. CZIM
Birtokjogaikra nézve a városok miképen tartoznak törvényt állani?
Továbbá az összes szabad és a többi városok valamennyien, a melyek bármi czimen
birtokjogok fölött rendelkeznek, eme birtokjogokra nézve, a nemesek módjára, az
ország rendes birái törvényszékének és biráskodásának, mindenkor engedelmeskedni
tartoznak.
1. § És ha ezen birtokjogaikból a nemeseknek avagy ezek jobbágyainak erőszakosan
kárt, ártalmat és másnemü rosszat okoznak, akkor a sértett vagy megkárosított
fél az ilyen jogellenes tettek és hatalmaskodások miatt a birót és az esküdt
polgárokat a közönséggel együtt mindenkor a királyi curiába idézheti: vagy ha
maga a fél úgy akarja, annak a vármegyének törvényszéke elibe is idézheti és
perbe vonhatja, a hol azok a fekvőjószágok vannak és feküsznek.
2. § Hogy pedig az ilyen peres ügyekben miképen kell eljárni és milyen itéletet
hozni, az a mi közönséges végzeményünkben világosan meg van írva a mely dolgot
hogy itt is megismertessen, ama törvénycikkelyt szóról-szóra ide iktattam, a
mint következik.
3. § "Továbbá, hogy a szabad városok, úgymint Buda, Pest, Kassa, Pozsony,
Sopron, Bártfa, Eperjes, Nagy-Szombat, valamint Lőcse, Zágráb és a többi összes
szabad városok és azok lakosai, a kik nemeseket és birtokos embereket bántanak,
vagy azoknak kárt okoznak, ha az ilyen bántalmat és kárt okozó városnak és
lakosnak és polgárnak valamelyik vármegyében birtoka és birtokjogai volnának és
a nemest ezekből a fekvőjószágokból sértené vagy károsítaná meg, akkor az, ha
tudniillik ezek a sérelmek vagy kártételek kisebb hatalmaskodást képeznek, azért
annak a vármegyének ispánja előtt tartozik törvényt állani, a melyben ama
fekvőjószágai vannak."
4. § "Ha pedig az ilyen városnak avagy polgárnak birtokjogai egyik vármegyében
sincsenek és a nemesnek vagy valamely birtokos embernek nem az egész közönség
vagy város ellen, hanem csak egy vagy több magánszemély ellenében volna pere és
keresete, akkor az ilyen nemes és birtokos ember perét ama város birája előtt
tartozik kezdeni és folytatni."
5. § "Ha pedig az ilyen nemes és birtokos ember az egész város ellen, vagy
megfordítva a város a nemes és birtokos ember ellen, nagyobb hatalmaskodás miatt
vagy birtokjogok tárgyában szándékoznék pert indítani: akkor az ilyen pert,
törvényes perbehivás mellett, a királyi felség személyes jelenléte előtt kell
megkezdeni és a törvény rendje szerint bevégezni."
6. § "És ha valamelyik fél a királyi felség személyes jelenléte előtt az ilyen
ügy iránt ellene folyamatban levő perben bármi módon elbuknék, ha az ügy
birtokjogot illet, akkor ezt a peresfélt nem a nagyobb teherben, hanem csakis
kétszáz arany forintban marasztalják."
7. § "Ha pedig az ilyen per a nemesi lakások megrohanását, nemesek
letartóztatását, megvetését, megsebesítését és megölését tárgyazná, akkor az
ilyen hatalmaskodások elkövetőit főbenjáró itéletben és minden ingó és ingatlan
vagyonnak elvesztésében kell, a mint ez eddig is szokásban volt, elmarasztalni."
8. § "Abban az esetben pedig, a midőn valamely polgár ez országban valamely
úrnak vagy nemesnek uralma alá tartozó szőlőket vagy egyéb örökségeket tartana
birtokában és ilyen területen követ el vétséget vagy károsítana meg valakit,
ilyen esetben az a polgár, az előtt a földesúr előtt tartozik törvényt állani, a
kinek örökségét birja."
20. CZIM
A polgárok miképen büntethetik a nyilvános gonosztevőket?
Továbbá a tolvajokat, haramiákat, gyilkosokat, gyújtogatókat és más efféle
gonosztevőket, megtartván e részben a törvény szerint megtartandókat,
bűntetteikhez képest megfenyíthetik és megbüntethetik, de senkit meg nem
csonkíthatnak. A nemeseket pedig a bűntett helyén kivül sem befogni, sem
gyanuból kinvallatás alá venni nem szabad.
1. § Ha tehát valamely város, úgymint közönség, valamely nemest igaz ok nélkül
halálra ad: akkor e miatt nem a polgárok egyenkint, hanem csakis a biró és az
esküdt polgárok esnek főbenjáró itélet alá, a kik egyszersmind összes őket
illető és részükbe jutó fekvő jószágaikat és örökségüket is elvesztik, a mikből
két részt a királyi felségnek, mint földesuroknak, a harmadik részt pedig az
ellenfélnek kell átadni és kiszolgáltatni.
2. § A városoknak minden egyéb mentességei, joggal és szabadságai és szokásai
kiváltságaikban vannak megírva; ezeknek tartalmán túl és területükön kivül
minden dologra és tárgyra nézve Magyarország törvényeinek és szokásainak vannak
alávetve.
21. CZIM
A gyilkosságról, melyet valaki önvédelmezése közben követ el
Minthogy ebben a részben gyilkosság jött szóba, tapasztaljuk pedig, hogy több
gyilkosság a kellő megtorlás büntetése nélkül marad, mivel sokan azt hozzák fel
a perben, hogy azokat önvédelmük közben követték el, azért hát a személyek
védelmezésének és támadásának módjáról kell valamit röviden ide jegyeznem.
1. § Holott tudnunk kell, hogy ezt az állitást: "mivel valaki a gyilkosságot
önvédelmezése közben követte el és vitte véghez", nem kell minden további nélkül
elfogadnunk; hanem az illetőnek be kell bizonyítania, hogy őt valaki fegyveres
kézzel ellenségesen támadta meg és ezáltal életveszélyben forgott, mert arról, a
ki mást kivont karddal megtámad, legott eleve felteszszük, hogy azt vagy meg
akarja ölni vagy halálos sebeket akar rajta ejteni.
2. § Már pedig bizonyos, hogy a nemeseknek nem csak megölése, hanem azoknak
pusztán megverése vagy megsebesítése miatt is főbenjáró itéletet hoznak és
mondanak ki. Akár öljön, akár sebesítsen tehát a megtámadó, de a megtámadott sem
az egyiket, sem a másikat nem tartozik eltűrni és elszenvedni.
3. § És innen van az, hogy valaki helyes és igazságos önvédelme közben
ellenfelét, ki őt ellenség módjára kivont karddal megtámadta volt, megöli, az
ilyen megölt és meggyilkolt embernek mind díja, mind véreomlása joggal elvész és
azt soha senki vissza nem szerezheti.
4. § De máskép áll a dolog a lelkiismeret törvényszéke előtt. Mert ha a
megtámadott a megtámadó elől becsülettel és személyének megmentésével
menekülhet, akkor kötelessége menekülni s a kisebb rosszat kikerülni, nehogy
nagyobb következzék be.
5. § Az előrebocsátottakra nézve pedig meg kell jegyeznünk, hogy azt, a ki mást
megölt, a megtámadó vagy nem ütötte még meg vagy már valósággal megverte. Ha az
első áll, hogy tudniillik még nem ütötte meg, de már készen és azon ponton állt,
hogy megüsse, akkor kétségtelennek látszik, hogy bármit tesz is a megtámadott,
azt a maga védelmére teszi vagy tette.
6. § Ha pedig már megütötte volt és az ütés valamely időközön át szünetelt,
akkor ez időköz után nem szabad neki visszaütnie, mert ilyen módon azt a
visszaütést nem védelemnek, hanem inkább boszúállásnak veszik és itélik; hacsak
a megütött fél azért nem teszi ezt, hogy más ütések elől, melyeket a megtámadó
újra rámérni és folytatni akart, meneküljön. És igy különbség van a védelem és
bosszúállás közt; mert a védelem hevenyében esik meg: a bosszúállás pedig
idővártatva történik.
7. § Ha pedig tanubizonyságból vagy máshonnan nem tünnék ki, hogy melyik ütés
előzte meg a másikat, akkor a vétek azt terheli, a ki a másikat a czivódásra
vagy ütésre ingerelte.
22. CZIM
Hányféleképen és hogyan kell a védelmet értenünk?
Tudnunk kell továbbá, hogy a védelmet kétféleképen érthetjük. Először: a test és
személy védelmekép; másodszor pedig az ingatlan vagyon vagy örökségek
megtartásakép.
1. § A mi tehát a test és személy ótalmát illeti, a védelemnek nyomban és
mielőtt a sértés teljes befejezéséhez jut, vagy ugyanazon tusa és czivódás
folytán a bűnös tettnek még első hevében kell történnie és véghez mennie,
mielőtt tudniillik a megtámadó, vagy az, ki az első ütést mérte, a hely színéről
eltávozott, mert ha azután történnék, nem védelemnek, hanem (a mint előbb
említettem) boszúállásnak neveznők azt.
2. § A mi pedig az ingatlan javak és birtokjogok megtartását illeti: az ezekből
kiforgatott nemesnek vagy akármely más birtokos embernek országunk régi szokása
(mint már az első részben említettem) egy egész év leforgását tűzte ki és
engedte meg a végett, hogy jogait megvédje és ezek elfoglalóját és fosztogatóját
azokból kidobja, a mely idő alatt teljes hatalmában áll magát az elfoglaló és
fosztogató ellen, a hogy tudja, megvédeni és azt az elfoglalót ennek jelentékeny
kárával is jogaiból és örökségeiből kidobni.
3. § És e részben a fosztogató és elfoglaló védekezése, bármilyen legyen is az,
nem fog mentségére szolgálni.
4. § És innen van, hogyha a dolgok és fekvőjószágok megtartása czéljából a
védelem bárkit megillet: annak a test és személy megótalmazása végett (mikor
veszedelemben forognak) sokkal inkább és nagyobb erővel szabad magát
védelmeznie.
5. § Mindazonáltal Isten és a lelkiismeret itélőszéke szerint minden
védekezésnek a vétlen önvédelem mérsékletével kell történnie. Hogy pedig a
védelem vétlenül történt, ezt akkor mondjuk, a mikor valaki magát vagyonának és
személyének veszélyeztetése nélkül máskép meg nem védheti, hanemha azt, a ki őt
megtámadja, vagy megöli vagy megsebesíti.
23. CZIM
Vajjon fenyegetés miatt szabad-e valakit megtámadni?
De kérdés: ha valaki mást halállal fenyeget, vajjon őt ez a másik
megtámadhatja-e?
1. § Feleled: hogy, ámbár országunk törvénye és törvényerőre emelkedett szokása
értelmében kézzel és szóval való fenyegetések miatt senkinek sem szabad mást
megtámadni (kivéve a felgyujtás és elhamvasztás alkalmát és esetét, a mikor is
mindenki, a ki azzal fenyegetődzik, hogy valamely várost vagy falut vagy másnak
házát felgyujtja és tűz gerjesztésével fölperzseli, halállal szokott bűnhödni),
mindamellett a köztörvény a halál kikerülése végett megengedi úgy a védelmet,
mint a támadást, ha az, a ki mást halállal fenyegetett, fenyegetéseit végre
szokta hajtani, főképen ha hatalmas és különben is verekedő természetű, (mert
ugyanazt erről is valószínűséggel előre fölteszszük).
2. § De ha különben nem verekedő természetű és fenyegetését sem szokta
végrehajtani, akkor szóval ugyan szembe szállhatunk vele és ellenmondhatunk
neki, de nem fegyverrel vagy karddal, hacsak talán társakat nem várna és a
késedelem veszedelemmel járna.
3. § Mindamellett ilyen esetben jobb és üdvösebb előle kitérni és más helyre
távozni.
24. CZIM
Vajjon segítségére lehet-e egyik ember a másiknak?
Kérdésbe jön még az is: hogy egyik ember a másiknak segítségére lehet-e?
1. § Mondd: hogy igen. Mert ha barátaimat és atyámfiait dolgaim és örökségeim
védelme végett segítségül hívhatom, ezt testem és személyem megótalmazása végett
még inkább tehetem.
2. § Ezért akárki, még az idegen is, ha segítségül hivják, annak, a kit
életveszélyben lát forogni, segítségére mehet.
3. § Azonban haramiát és más nyilvános gonosztevőt, az ilyen gonosztevőnek
segélykiáltására nem tartozik és nem köteles másnak kezéből kiszabadítani.
25. CZIM
A jobbágyoknak nevezett falusiak állapotjáról és törvényeiről
A többire nézve, miután a szabad városok jogait és a védelmet, meg a támadást
megmagyaráztam, most már a falusiakról (kiket jobbágyoknak nevezünk) kell
értekeznem.
1. § Kiknek állapotja sokféle, mert némelyek magyarok, mások szászok és németek,
mások pedig csehek és tótok, a kik a keresztény hitet vallják. Ezenkívül
némelyek oláhok és oroszok, némelyek pedig ráczok vagy szerbek és bolgárok, kik
a görögök tévelygését követik.
Vannak ezenfelül jászok és kúnok, kik királyi földeken telepedtek le és ott
laknak és hasonlóképen a keresztény hitet vallják. Az oroszok és bolgárok közül
pedig némelyek a mi hitünkhöz, másik pedig a görögök tévelygéséhez ragaszkodnak.
2. § És ámbár mind e népségek (a királyi jászok, kúnok, oroszok és polgárok
kivételével) eddigelé a szabadság amaz előjogával éltek, hogy, ha úgy akarták,
szabadságukban állott, törvényes földbérük letétele és adósságaik kifizetése
után lakóhelyeikről bármikor más, nekik inkább tetsző helyre költözniök, hogy
majdan ott lakjanak, minthogy azonban pártot ütöttek és bizonyos Székely György
nevű leggonoszabb haramia vezérlete alatt az egész nemesség ellen az úgynevezett
kurucz lázadásban váratlanul felkeltek és e miatt örök hűtlenség vétkébe estek:
az elmúlt nyáron szabadságukat végkép elvesztvén, földesuraiknak föltétlen és
örökös szolgaságába kerültek.
3. § Kiket ez ország törvénye és rég törvényerőre emelkedett szokása értelmében
semmiféle dolog miatt (kivéve azokat, a melyek nyilván egyházi törvényszékre
tartoznak) sem az ország rendes birái, sem egyházi vicáriusok vagy egyéb egyházi
birák, sőt még valamely megyei ispán elé sem lehet egyszerűen és közvetlenül
idézni, hanem részükről első sorban mindenkori földesuraik, legyenek azok akár
egyháziak, akár pedig világiak, tartoznak bármely panaszlónak és perlekedőnek
törvényt és igazságot szolgáltatni.
4. § És azután, ha valamelyik fél, az ilyen itélettel nem akarna megelégedni,
azt a pert világosabb és érettebb megvitatás és megvizsgálás czéljából annak
felsőbb birája elé viheti, a kire tudniillik annak a pernek megvizsgálása
tartozik.
5. § Akképen tudniillik, hogy ha a per sora szerint az egyházi törvényszék elé
látszik tartozni akkor a megyés püspök és helyettese elébe, ha pedig
tudnivalóképen világi biró elibe tartozik, a megyei ispán és szolgabirák elibe
kell azt felküldeni.
6. § És az ilyetén biráskodásnak és igazságszolgáltatásnak, akár perbehivás
útján a királyi Curiában, akár idézés útján a megyei ispánok vagy egyházi
vicáriusok előtt támasztották és indították legyen a pert, mikor ezt az illető
földesúr eleibe visszaküldik, mindenkor egy vagy két szolgabiró jelentlétében
kell történnie, folynia és végbemennie.
26. CZIM
A jobbágyok részéről való igazságszolgáltatás módjáról és rendjéről
Mindenekelőtt tehát az ilyentén törvényszolgáltatás módjáról és rendjéről kell
szólnom.
1. § És itt az a kérdés: vajjon az idő szerint való földesúr tartozik-e a
panaszos fél egyszerű megkeresésére jobbágyai részéről tettleg törvényt és
igazságot szolgáltatni? És ha vonakodik igazságot szolgáltatni, e miatt nem
esik-e valamely törvénykezési dij terhe alá? És vajjon azután (ha az iránt, hogy
jobbágyait a megyeispán és szolgabirák elé állitsa, törvény elé idézték)
megigérheti-e ugyanazon jobbágyai részéről a törvényszolgáltatást, vagy már
egyedül a megyeispán a szolgabirákkal tartozik azok részéről törvényt
szolgáltatni?
2. § Mondd, hogy ámbár isteni és emberi jog szerint, valamint a közönséges
törvény értelmében, bármely földesúr akármely jobbágyai, parasztjai és nem nemes
cselédei részéről egyszerű megkeresésre és panasztételre legott minden panaszos
is megsértett vagy kárvallott embernek azonnal tartozik törvényt és igazságot
tenni és szolgáltatni; mindamellett addig, míg az efféle törvénytételre és
igazságszolgáltatásra törvényesen, azaz perbehivással vagy idézéssel fel nem
hívták és meg nem intették (ha a törvénytételt és igazságszolgáltatást
elmulasztotta volna is) e miatt semmi büntetés alá nem esik, azért, mivel ez a
perek folyásaiban a biró meghagyás megvetése és áthágása miatt szokott
bekövetkezni és e miatt szokták kiróni.
3. § Tehát azután is nem a megye ispánja a szolgabirákkal, hanem ő maga tartozik
azt a törvényt kiszolgáltatni.
4. § Mire nézve tudnunk kell, hogy ha valamely nemest vagy birtokos embert
(legyen az akár egyházi, akár világi személy) akképen hívnak perbe a királyi
Curiába, vagy úgy idéznek a megye ispánjának törvényszéke elébe, hogy mind maga
személyesen megjelenni, mind pedig jobbágyait és nem nemes cselédeit törvény elé
vinni és állítani köteles, akkor az ilyen nemest vagy birtokos embert, ha meg
nem jelenne, saját személyére nézve három nehéz girában, jobbágyait vagy nem
nemes cselédeit pedig akárhányan legyenek is azok, a kiknek törvény elébe
állítását neki név szerint meghagyták, fejenkint egy-egy girában, vagyis minden
törvény elé rendelt személyt egy-egy ugyancsak nehéz girában, és ezenfelül a
felperes keresetében és követelésében szokás és kell elmarasztalni és ekkép
terhelni.
5. § Úgy tudniillik, hogy ha a pert nagyobb hatalmaskodás tárgyában, a királyi
Curiában indították meg, úgy a nemest vagy birtokos embert, mint név szerint és
világosan törvény elébe rendelt jobbágyait és nem nemes cselédeit fejüknek és az
ő részükbe eső minden, tudniillik ingó és ingatlan javaiknak elvesztésére
itélik.
6. § Ha pedig a pert kisebb hatalmaskodás tényét illető dolgok tárgyában a
megyei törvényszéken indították is meg, akkor a nemest részben a birónak,
részben a felperesnek fizetendő száz forintban, jobbágyait és nem nemes
cselédeit pedig negyven forintot tevő és egyedül a felperest ilettő díjukban
marasztalják el. Mert a megyei törvényszékeken erőszakoskodások és
hatalmaskodások tárgyában száz forintot meghaladó büntetést nem lehet kiróni.
7. § De ha megjelent és felelvén megigérte, hogy jobbágyai és nem nemes cselédei
részéről a felperes vádjaira és kereseteire nézve törvényt és igazságot
szolgáltat, akkor köteles leszen ama birtok színhelyén, a hol az ilyen paraszt
vagy nem nemes cselédek laknak, abban a határidőben, melyet arra az ő rendes
birája kitűz, annak a vármegyének, melyben az a birtok fekszik, egy (a mint
említém) vagy két szolgabirája előtt saját személyében vagy tisztje avagy
falusbirája által ilyentén törvényt és igazságot tenni és szolgáltatni.
8. § Ha pedig abban a határidőben, melyet e czélból a biró kitűzött, ilyetén
törvényt és igazságot tenni és szolgáltatni vonakodnék és elmulasztaná, akkor
azt a nemest vagy bármely birtokos embert az igazság ki nem szolgáltatásáért és
a birói meghagyás megvetéseért minden egyes jobbágy vagy nem nemes cseléd
tekintetében (a kiknek részéről törvényt és igazságot tenni és szolgáltatni
tartozik vala) külön-külön három girában fogják elmarasztalni, a melyeket két
részben mindenkor a birónak, egy harmad részben pedig a felperesnek fog fizetni:
más három-három girával meg arra kell kényszeríteni és szorítani, hogy abban a
határidőben, melyet e végett a biró újból ki fog tűzni, azt a törvényt és
igazságot kiszolgáltassa.
9. § Ha pedig ama törvény és igazságszolgáltatástól másodízben is vonakodnék és
azt átalná és elmulasztaná, akkor tényleg minden egyesnek a díján marad, a mely
díjakra nézve a biró a felperest az olyan nemesnek vagy más birtokos embernek
ingó javaiból és dolgaiból, ha ilyenek találhatók, különben pedig birtokjogaiból
tartozik kielégíteni.
10. § És a díjakra nézve csak akkor tartsd ezt igaznak, ha azok az
erőszakoskodások, a melyek miatt a pert indították, kisebb hatalmaskodás tényét
foglalják magukban. Mert ha főbenjáró itélet alá tartoznak, akkor mindazonáltal,
a kiknek részéről igazságot kell vala szolgáltatni, nem díjaikban, hanem fejük
és összes javaik elvesztésében marasztalják el és minden, tudniillik úgy ingó
mint ingatlan vagyonukat a birónak és ellenfélnek itélik oda s azonfelül az
itélőlevél erejénél fogva (hogy méltó büntetéseiket elvegyék) az ellenfél és
felperes őket, a hol csak föllelheti, akár saját uraik, akár mások határaiban,
az odaitélő és itéletlevél mellett szabadon elfoghatja.
11. § Ha ellenben az ilyetén törvény és igazságszolgáltatás a földesúr
igéretéhez és a biró meghagyásához képest az arra rendelt határidőben és helyen
annak rendje szerint véghez ment és a jobbágyokat vagy nem nemes cselédeket
nagyobb hatalmaskodás tényében bűnösöknek és vétkeseknek találják és e miatt
főbenjáró ítéletben, valamint összes ingó és ingatlan javaik elvesztésében
marasztalják és ezzel sujtják: akkor az ilyen javak két részben az illető
földesurat mint birót és egy harmadrészben az ellenfelet és felperest illetik;
és ezenfelül az a földesúr az elítélteket és elmarasztaltakat az ellenfél kezébe
tartozik adni és szolgáltatni, hogy ez őket a jognak megfelelően főbenjáró
büntetés alá vesse.
12. § És ha a földesur ezt bármi módon tenni nem akarná vagy meg nem tétetné,
akkor mindenkinek díját saját vagyonából és javaiból tartozik letenni és
megfizetni.
13. § És ez akkor áll, ha az ilyen elitéltek és elmarasztaltak abban a
határidőben, mikorra a törvény- vagy igazságszolgáltatást igérte, az ő
szolgálatában és hatalma alatt valának.
14. § Mert ha ama jobbágyok vagy nem nemes cselédek valamelyike időközben
elillan és bármely módon urának keze, joghatósága és hatalma alól menekül: akkor
azt a földesurat e miatt semmi teher alá sem kell vetni.
15. § Hanem ha valamelyikök a törvényszolgáltatásra nézve tett igéret után s az
igazságszolgáltatás napja és határideje előtt földesurának akarata ellenére
nyiltan vagy alattomban távoznék és szöknék el: akkor az a földesúr annak a
földesúri területén létező és fekvő minden vagyonát és bárminemű javait,
tudniillik ingóit és ingatlanait, a maga részére szabadon elfoglalhatja.
16. § Mindamellett azokból (nagyobb hatalmaskodások ellenében) előbb annak
díját, tudniillik negyven arany forintot tevő tíz girát tartozik a felperes
részére kifizetni, úgyszintén fölülmaradt ingó javainak harmadrészét is,
ugyanazon ellenfél részére kell kiadnia, ugyanazon ingó javaknak két részét
tartván meg. Nem különben annak a parasztnak vagy nem nemes cselédnek örökségeit
és ingatlan javait meg kell becsülnie és az örökségek becsűjének és értékének
egy harmadrészét is, a felperesnek tartozik kiszolgáltatni; azok másik két
részét hasonlóképen magának tartván meg és foglalván el.
17. § És ezenfelül az ellenfélnek szabadságában és teljes hatalmában áll az
ilyen szökevényt mindenütt, ahol csak találhatja, letartóztatni és érdeme
szerint főbenjáró itélet alá vetni.
18. § Ha azonban kisebb hatalmaskodások forognak szóban, akkor egyedül annak
díját tartozik a felperesnek kifizetni és ezzel együtt köteles, az ellenfélnek
azokra a károkra nézve melyeket az a paraszt vagy nem nemes cseléd okozott (ha a
kereset során a károk elő vannak adva), ugyanezen paraszt vagy nem-nemes
javaiból eleget tenni.
27. CZIM
Miképen itélik meg az esküt a jobbágyoknak és a nem nemes cselédeknek?
Továbbá, ha a királyi Curiában perbehivás vagy a megyei ispán törvényszékén
idézés által a jobbágyoknak vagy nem nemes cselédeknek törvény elé állítása
iránt pert indítottak és a biró azt az illető földesúr elébe (hogy ez azok
részéről a panaszlónak és ellenfélnek törvényt és igazságot szolgáltasson)
visszaküldötte és a felperes a törvényszolgáltatás idején az alperesek ellenében
három tanúvallató levelet mutatott föl és ezek az ellenök előadott keresetet
egyszerűen tagadták: akkor mindenik alperesnek és törvény elé rendelt jobbágynak
vagy cselédnek, az ő díjához képest, negyvened magával, hozzá hasonló
emberekkel, azaz paraszt és nem nemes, mindamellett jóhírű és tisztességes
állapotú személyekkel, leteendő tisztító esküt kell megitélni.
1. § Mert minden paraszt és olyan ember, a kinek birtoka nincs, a maga esküjével
csak száz dénárt tevő egy forintot szerezhet vissza és nem többet, és
következésképen esküjével nagyobb érték erejéig bárki mást sem nem tisztíthat,
sem el nem ítéltethet.
2. § Azonban másképen áll a dolog a büntető ügyekre nézve, a mikor valamely
gonosztevő fejére tesznek esküt; mert ekkor nem a díjat, hanem a vétkességet és
büntett büntetését veszik fontolóra.
3. § Ha pedig két tanúvallató levelet mutatott fel, akkor huszadmagával, ha
pedig egyet hozott elé, tizedmagával, hozzá (mint előbb mondám) hasonló
parasztokkal leteendő esküt kell megitélni és elrendelni. És ez nemeseknek meg
más birtokos embereknek ellenében áll; mert ha nem nemesek és parasztok közt
szolgáltatnak igazságot, akkor a helynek és hazának szokását és rendjét tartják
meg, a hol a bűnös tartózkodik.
4. § A tanúvallató levelek alatt pedig mindenkor értsd, a melyek a király írott
parancsára vagy az ország más rendes biráinak írásba foglalt kívánságára, a
hiteles helyeken vagy az ország ama rendes birái előtt, az urak és nemesek
közönséges gyűlésein készültek.
5. § Mert az egyszerű tanúvallató leveleknek, a melyek tudniillik valamely
perlekedőnek törvényes és sürgető kérelmére a megyei ispánok törvényszékein
keltek, csak részben és nem egész teljességükben van hatályuk.
6. § Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ha az alperesek az említett
törvényszolgáltatás idején a felperesnek és ellenfélnek ellenök előadott
keresetét és követelését tagadnák és szomszédaik tanúságával vagy más
elfogadható bizonyítékkal ki akarják mutatni, hogy büntelenek és ártatlanok, és
a felperes az ilyen tanúskodást nem akarja elfoglalni, hanem egyszerűen és
egyedül a bemutatott tanúvallató levelek erejéhez képest kérne a birótól
törvényt és igazságot: akkor ilyen esetben az az eskü, melyet ama tanúvallató
levelek erejénél fogva kellene megitélni és elrendelni, felényire apad és száll
le, a mint ezt a szokást a nemesek pereiben is megtartják.
7. § De közönségessé és általánossá vált az a vélemény, hogy a hány személylyel
a nemesnek vagy földesúrnak az eskütételt a királyi Curiában vagy a megyei
ispánok törvényszékén odaitélik, ugyanannyi személylyel kell annak letételét az
ő jobbágyainak vagy nem nemes szolgáinak is meghagyni.
8. § És ha a nemes a közös tanúvallatás után az esküt letette, jobbágyai és
cselédei is, a kereset alól mentesek maradnak; ha pedig elbukik, akkor őket is
elmarasztaltaknak tekintik.
28. CZIM
Miképen kell a kárt és adósságot azokon a parasztokon felvenni, a kiknek
ingóságuk és örökségük nincsen?
Azt sem kell felednünk, hogy ha valamely perlekedő a törvény rendje szerint
valamely parasztot díjában vagy kártérítésben avagy adósságok fizetésében
elmarasztaltat és elitéltet és annak az elitéltnek sem ingóságai, sem örökségei
nincsenek, melyekből arra nézve eleget tehetne, akkor a földesúr köteles az
ekképen elmarasztalt parasztot fogva ellenfelének kezébe adni és kiszolgáltatni,
a kit is az ellenfél vagy felperes tizenöt napon át (ha az elmarasztalt azalatt
vele ki nem egyezik) saját börtönében tarthat; testén azonban díjának büntetése
alatt semmi sérelmet sem tehet, hanem tartozik őt ezalatt kenyérrel és vizzel
ellátni.
1. § És ha ez a paraszt azon idő alatt magát az ilyen fogságból nem
szabadíthatja is ki, az ellenfél őt még sem vetheti szolgaságban, hanem eskü
alatt tett fogadására (hogy a míg adósságát le nem rója, mindannak a mit
munkával vagy koldulással szerezhet, harmadrészét hetenkint ellenfelének
hűségesen kiszolgáltatja) szabadon bocsátani tartozik.
2. § Ki ha erre megesküdni és ezt a terhet elfogadni és magára vállalni
vonakodnék, vagy talán szabadságának visszanyerése után ellenfelét megcsalná:
akkor az ellenfélnek teljes hatalmában áll ezt a parasztot mindenütt, a hol csak
teheti, újból letartóztatni és bebörtönözni és mindaddig, a mig arra a díjra,
kárra vagy adósságra nézve tényleg eleget nem tesz, szolgaságra vetheti és ennek
akaratja ellenére kell azt kipótolni, a mit önként és szabad lábon megtenni nem
akart.
3. § És ugyanezt kell értenünk azokról a perekről is, a melyeket adósságok és
károk iránt nemesek indítottak és kezdettek egymás közt; tudniillik, hogy a
nemest, a kire nézve úgy találják hogy örökségei és ingóságai, a melyekből a
tett adósságokra és okozott károkra nézve eleget tehessen, nincsenek,
személyében is letartóztatják és a biró által a parasztokra nézve imént előadott
módon elégtételadásra kényszerítik, a mint ezt a második részben is, tudniillik
az itéletek során röviden érintettem.
4. § Ha pedig az alperes azt a határnapot, melyet a biró a fizetésre kitűzött,
valamikor elmulasztotta volna, az adósságok kétannyira növekedését (a mi a
régieknél, mint olvassuk, divott) ebben a mi időnkben nem kell megitélni.
29. CZIM
Miképen osztják meg a parasztok ingó és ingatlan javait a fiuk és leányok
között?
Továbbá, ha valamely paraszt, a kinek még ki nem házasitott leánya is van, fiat
nemzene: akkor ugy az ingó, mint ingatlan apai vagyonban mind a kettő egyenlő
joggal örökösödik.
1. § Ha pedig a leány az ingó vagyonból ki volt házasitva, akkor ügyelnünk kell;
mert az a vagyon vagy ősi, vagy apai volt. Ha ősi volt, a kiházasitásban
semmiféle csalás sem következhetik be, mert a leánynak egyenlő részt kell
kapnia. Ha pedig a vagyon apai volt, akkor apja a maga állapotához és
tisztességéhez illően kiházasithja, és abból a vagyonból többé része nem leszen,
hanem az apa halálával a fiura, és ez is elhalván, az ugyanazon törzsökből
leszármazott atyafiaira és vérrokonaira fog szállani.
2. § De ha az apa saját osztályrészéről végrendeletet akar tenni, ezt ugyan
megteheti, azonban feleségének megröviditése nélkül. Mert a feleség abban a
vagyonban, melyet férje a házasság tartama alatt szerint, mindig részessé és
osztályossá válik, ugy, hogy ha a férj végrendelet tétele nélkül halna el, az
egész vagyon, melyet, mint előbb mondám, szerzett, reá fog háramlani.
3. § Ha pedig az apa első feleségének elhaltával mást vesz nőül, akkor az első
feleségétől született fia, ha atyjával az ingó és ingatlan vagyonban
megosztozott, második felesége a fiu osztályrészéből magának semmi részt nem
vehet és abba apjának eme második feleségétől született fiutestvérei sem
avatkozhatnak, hanem a fiu arról a vagyonról saját tetszése szerint szabadon
rendelkezhetik.
30. CZIM
Miképen háramlik a végrendelkezés nélkül elhalt paraszt vagyona a földesurra?
Továbbá, ha a paraszt egyedül és magában álló személy és semmi örököst és utódot
nem hagy maga után: ingó vagyonáról szabadon végrendelkezhetik; mindazonáltal
örökségei, ha ősiek, egészen a földesúrra háramlanak.
1. § Ha pedig azokat önmaga szerezte volna, két részre kell osztani, melyeknek
egyike valósággal a földesúrnak, másika pedig annak jut, a kinek végrendeletében
hagyta.
2. § Ha pedig végrendelkezés nélkül halt el: úgy összes ingó, mint ingatlan
vagyona is a földesúrra háramlik.
3. § A kinek kötelessége abból a vagyonból mindenekelőtt az elhunytnak
temetéséről és eltakarításáról gondoskodni; azután annak minden hitelezőjét
kielégiteni és adósságait kifizetni és a mi e vagyonból fenmarad, azt azután
magának tarthatja.
4. § Ha azonban a paraszt törvényes örököst hagyna maga után és az örökös még
kisded és a tizenkét éves életkort el nem érte volna, akkor az apa, nem csak a
maga osztályrészéről végrendelkezhetik, hanem a kisded és netán életkorának
tizenkettedik évén belül elhaló örökösnek is, más örököst (a kit épen akar)
helyettesíthet, úgy, hogy ha az a törvényes örökös azalatt előbb meg találna
halni, a helyettesített örökös örököljön.
5. § De ha az igazi örökös azután a mondott életkort eléri vagy meghaladja, az
ilyen helyettesítés elenyészik és az egész vagyon megtartás és kezelése az
örököst fogja illetni.
6. § Mindamellett, valamint a jobbágyok állapota, úgy a törvényes szokás és
sokféle, a melyet a helyek régi gyakorlatához képest kell megtartani.
7. § Mindazonáltal ez alatt nem azt kell értenünk, minthogy az örökséget, melyet
a paraszt valakinek hagyott vagy eladott, a földesúrtól örökös joggal el lehetne
idegeníteni, mert a parasztnak földesura földeiben, azok örökségére nézve a
munka bérén és jutalmán kívül, semmi joga sincs, hanem az egész föld tulajdona a
földesurat illeti s reá tartozik.
8. § A jobbágy tehát az ilyen hagyomány vagy eladás által csakis munkájának
bérét és jutalmát, tudniillik a föld, a rét, malom vagy szőlő igaz becsüjét
hagyhatja, vagy adhatja el valakinek, mert az örökség a földesúr részére mindig
épségben marad, ki a földeket, réteket és malmokat közbecsűjök, a szőlőket pedig
igaz értékük szerint, a mikor akarja, magához válthatja.
31. CZIM
Hogy a parasztok saját személyökben a nemesekkel perbe nem bocsátkozhatnak
Meg kell azonkivül jegyeznünk, hogy mivel a parasztok időszerint való uraiknak
annyira alá vannak vetve, hogy a nemesekkel saját személyökben semminemű dologra
nézve sem folytathatnak pert.
1. § Ha tehát valamely nemes a parasztot méltatlanul megverte vagy
megsebesítette, avagy másképen megsértette, vagy akár vagyonában is erőszakosan
megkárosította és földesura az ilyen nemest perbe fogván vétkesnek nyilvánítatja
és itélteti: akkor azt a nemest a földesúr ellenében kisebb hatalmaskodás
tényében, a mely száz forintot tesz, és azonfelül annak a megsebesített vagy
megvert parasztnak díjában vagy az okozott károk megtérítésében és
helyrehozásában, tudniillik a véghezvitt dolog minőségéhez képest, kell
elmarasztalni.
32. CZIM
Miképpen kell a megyei ispánoknak és a kiváltsággal ellátott nemeseknek a
nyilvános gonosztevőket megbüntetniök?
Azt is tudnunk kell, hogy mindazok a nemesek, valamint mezővárosok és faluk, a
kiknek vagy a melyeknek a gonosztevő és rossz emberek megbüntetésére és
kivégzésére nézve kiadott királyi leveleik nincsenek, minden tolvajt, rablót és
nyilvános gonosztevőt, kiket ők a maguk körében találtak és letartóztattak, a
befogott gonosztevő díjának büntetése alatt, megfenyítés végett ama vármegye
ispánjának vagy alispánjának és szolgabiráinak kezéhez tartozik adni és
szolgáltatni, a melyben az ilyenféle nemesek laknak vagy a mezővárosok és falvak
feküsznek és azokat három napnál tovább maguknál nem tarthatják.
1. § Mert ha azokat harmadnapon túl tartanák meg, az említett ispánok, alispánok
és szolgabirák ellenében (mivel ezek joghatóságát vakmerően maguknak
tulajdonítják) minden egyes befogott személyért naponkint három-három nehéz
girában méltán el fogják őket marasztalni.
2. § Azonban a gyilkosokat és gyújtogatókat, valamint az erőszakos
házasságtörésen kapottakat, kiket a bűntett helyén vagy színén vagy annak a
mezővárosnak, vagy birtoknak területén fogtak be és tartóztattak le, a hol az
ilyen bűntényt elkövették, a kiváltsággal fel nem ruházott mezővárosoknak,
faluknak és nemeseknek is hatalmukban áll a törvény rendének megtartása mellet
érdemük szerint megfenyíteni és megbüntetni.
3. § De azokat elbocsátaniok nem szabad, mert ez esetben a mondott ispánok és
alispánok meg szolgabirák ellenében minden egyes elbocsátottnak díjában
marasztalnák el.
4. § Hasonlóképen azok a nemesek és mások is, kiknek erre nézve különös
kiváltságuk van, mindazokat a gonosztevőket, a kiket ők az ő területükben
találtak és fogtak meg, megbüntethetik, és vétkükhöz képest megölethetik ugyan,
de sehol sem bocsáthatják el; mert különben azok díjait tartoznak megfizetni.
33. CZIM
Miképen kell azokat a károkat megtéríteni, melyeket a marhák és barmok okoztak
Továbbá, ha valamely nemes vagy paraszt a vetésekről vagy rétekről és
kaszálókról, avagy a tilalmas makkos erdőkből lovakat, ökröket, juhokat,
disznókat avagy más marhákat vagy barmokat az azokban okozott károk miatt
hajtana be, hogy azokat zálog és váltság alá vesse és az efféle állatok gazdája
azokat makacsságból kiváltani nem akarná, akkor az a káros fél azokat az
állatokat három napnál tovább magánál nem tarthatja.
1. § Ennek a három napnak elteltével pedig megyei ispánjának vagy alispánjának
és ennek távollétében az egyik szolgabirónak, a kinek járásához tudniillik a
megkárosított terület tartozik, kezéhez kell azokat adnia és szolgáltatnia.
2. § Mert különben harmadnap mulva azt a behajtót és megzálogolót minden napért,
a melyen az említet marhákat magánál tartja, három-három nehéz girával fogják
terhelni, mely két részben a biró, egy harmadrészben pedig az ellenfél kezéhez
megy és ezeket fogja illetni.
3. § Az okozott károkat pedig ama hely birájának és esküdt polgárainak, a
melynek határában azok történtek, lelkiismeretes meghatározása és becslése
szerint kell megtéríteni.
4. § Mert az a különös és határozott büntetés alatt tett tilalom, hogy a
vetésekben vagy rétekben avagy az erdőkben senki kárt ne tegyen, csupán annak a
helynek jobbágyaira szól, melynek határában az ilyen vetések, erdők vagy rétek
feküsznek; minthogy az idegenek nem a tilalom büntetését, hanem a kár
mennyiségét kötelesek megfizetni.
5. § Ha pedig a jobbágy lopva vagy nyilván erőszakosan erdőt vágna vagy annak
fáit hántaná és ezen rajta lehetne kapni, mindenét, a mi nála van, elveszíti és
azonfelül erőszakosságáért díján marad.
34. CZIM
Az ellopott és a táborban vagy a táboron kívül megtalált lóról
Továbbá az olyan lónak dolgában és ügyében, melyet gazdájától és birtokosától
lopva vagy egyébként vittek és idegenítettek el, és a melyet valamely bármiképen
létesített közhadban megtaláltak: nem kell és nem is lehet a felperes részére
törvényt szolgáltatni, hanem azt a lovat hitelt érdemlő emberek által, kiket e
czélból a had kapitánya és vezére kiválaszt és megbíz, igaz értéke szerint meg
kell becsültetni és biztos kezesség mellett a táborozás befejezéséig annak kezén
kell hagyni, a kinél azt megtalálták.
1. § És a had kapitánya és vezére bizonyos határidőt tartozik kitűzni, a melyben
ama táborozás megszüntével, mind a két félnek valamely rendes biró előtt, a kit
ő kirendel, vagy a királyi főlovászmester előtt meg kell jelennie, hogy az ilyen
ügyben törvényt nyerjen.
2. § Ha pedig az alperes az ellopott és a táboron kívül megtalált ló vagy ökör,
avagy más marha ügyében annak megvásárlásáról világos bizonyitékot fel nem
mutathat, annak visszanyerhetése végett a felperes mindenkor harmadmagával,
hozzá hasonlókkal tartozik hitet tenni.
3. § De ha az a tolvaj azt mondaná, hogy azt szabad és közönséges vásáron vagy
másutt vásárolta és szavatost (a kit mi mentesítőnek nevezünk) nem állíthat, sem
pedig gazdáját nem adhatja, vagy bárki mást, a ki a vásárkor szokás szerint
áldomást ivott vagyis ahhoz szerencsét kivánt volna, elő nem állíthat,
akasztófával bünhődik.
35. CZIM
A perek átküldéséről és az átküldő levelekről
Tudnunk kell végtére, hogy mindazokat a pereket, melyeket a székesegyházi
vacariusok és a megyei ispánok törvényszékein indítottak (kivéve azt a pert,
melyet a megyei törvényszéken egyedül a felperes személyes esküje alá
bocsátanak) világosabb és érettebb megvitatás végett a királyi Curiába,
tudniillik az ország rendes birái elébe szokás és kell átküldeni.
1. § Azokat a pereket pedig, melyeket a földesurak előtt a jobbágyok és
parasztok dolgaiban (a fent említett módon) indítottak, annak a félnek, mely az
ott szolgáltatott törvénynyel megelégedni nem akar, kérésére és feljebbezésére,
először az ispánok és alispánok meg szolgabirák elébe és azután, ha talán
valamelyik fél itt sem elégednék meg, a királyi Curiába kell átküldeni.
2. § És a feljebbező fél úgy az ilyen, mint a megyei törvényszékeken folytatott
akármely más pereket illető, itélő és átküldő leveleket, ha könnyen
megtörténhetik, a végső és perdöntő határozat után tartandó legelső, különben
pedig másodszor tartandó törvényszéken köteles kivenni és a pert abban a
határidőben, melyet neki a biró kitűz, a királyi Curiába fel kell vinnie.
3. § Mert ha ezt tenni elmulasztaná, az a peresügy itélt dologgá válik és a
harmadik törvényszéken a hozott itélethez képest az itélő levelet a győztes és
pernyertes fél részére ki kell adni és végrehajtás alá bocsátani.
4. § És ezt akkor, ha a mulasztás nem a jegyző vagy a birák, hanem a feljebbező
fél részéről történt.
36. CZIM
Annak az eskünek mintája, melyet a zsidóknak a keresztények ellenében kell
tenniök
Továbbá, jóllehet nem czélom, hogy a zsidókról irjak, minthogy a zsidóknak az ő
jogaikra nézve többféle és különböző és több helyen az üdvösséggel ellenkező
kiváltságaik vannak és különben is az uzsorákról itélni veszedelmesnek látszik,
mégis mivel gyakran megtörténik, hogy a zsidókat a keresztények ellenében
eskütételre kötelezik és itélik, tehát azt véltem, hogy a zsidók esküjének
mintáját e munka végére illeszszem.
1. § Holott tudnunk kell, hogy a zsidónak, a ki esküt akar tenni, magára rövid
köntöst vagy palástot öltve és fején zsidó kalapot viselve a nap felé kell
fordulnia és mezitláb állania, ki is a törvénykönyvet (melyet Mózes táblájának
neveznek) kezével érintse és tartsa és ezeket mondja:
2. § "Én N. zsidó esküszöm az élő Istenre, a szent Istenre, a mindható Istenre,
a ki az eget és földet, a tengert és mindazt teremtette, a mi ezeken és ezekben
van, hogy ebben az ügyben a melylyel engem ez a keresztény vádol, teljesen
ártatlan és bűntelen vagyok. És ha bűnös vagyok, nyeljen el a föld, a mely
Dathant és Abyront elnyelte. És ha vétkes vagyok, lepjen meg a szélhüdés és
bélpoklosság, a mely Elizaeus kérésére a syryai Naamant és Jeziit, Elizaeus
szolgáját meglepte. És ha vétkes vagyok, érjen engemet a nyavalyatörés,
vérfolyás és hirtelen gutaütés és ragadjon el a véletlen halál és vesszek el
testestűl és lelkestűl és vagyonostúl és soha se jussak Ábrahám kebelébe. És ha
vétkes vagyok, semmisítsen meg Mózes törvénye, melyet neki a sinai hegyen adtak
és szégyenítsen meg minden írás, mely Mózes öt könyvébe van írva. És ha ez az
esküm nem való és igaz, törüljön el Adonay és az ő istenségének hatalma. Ámen."
A MUNKA BEFEJEZÉSE
Ezek azok, legbölcsebb és legjobb fejedelem, a miket a te parancsodra és
felhatalmazásod alapján nemes Magyarországodnak, a melyben annyi év óta a
legszerencsésebben uralkodol, törvényeiről, intézményeiről és hazai szokásairól
irásban foglalni jónak láttam.
A miben sok mindent kellett figyelembe vennem: nevezetesen azoknak a
fejedelmeknek, kik elődeid valának, végzeményeit, a honnan, mint tapasztalni
fogod, majdnem az egész munkámat merítettem. Másfelől lelkem előtt lebegtek azok
a hazánkfiai, kiket e munkámmal oktatnom kell vala. Az előbbi okból történt,
hogy munkámban gyakran ugyanazokat a kifejezéseket használtam, a melyekről
tudtam, hogy azokat ama fejedelmek használták. Mert képtelenségnek látszott nem
használnom a szókat, a melyekre nézve bizonyos voltam, hogy a kik azokat ennek
előtte megállapították, végzeményeikbe minduntalan beiktatták.
Hogy azok a római törvényhozások is, a régiség iránt tartozó tiszteletből,
csaknem ugyanazokat a szókat elegyítették törvényeikbe, a melyeket a decemvirek
koruk szokása szerint legrégibb törvényeikben használtak, affelől, legbölcsebb
fejedelem, egy ahhoz értő sem kételkedik.
Tudjuk, hogy a legtudósabb latinok is, sokszor idegen és merően barbár
szólásokat iktattak írásaikba, a minő Cicerónál a "mastruca", holott ez
sardiniai és egészen idegen szó; továbbá a "gaza", a mely perzsa szó. Több
ilyneműt Fabius Quintilianusnál találhatsz, azon a helyen, a hol az idegen
szókról bőven értekezik.
Ezenkívül bizonyos, hogy Maro, a latin költőknek ez a legeslegfőbbike az ő arany
verseibe gyakran vegyített olyan régi hazai és az ő korában fölötte nagy
régiségük miatt már egészen elavult mondásokat, melyeket Livius Andronicus, Qu.
Ennius, Furius Bibaculus, Gn. Naevius, Varius, M. Actius, Pacuvius, Qu.
Corneficius, Lucretius valamint mások mint közönségesen ismerteket széltiben
használtak.
Legrégibb féfiainak (úgymond bölcs Phavorinus) Curius és Fabricius meg
Coruncanius és a náluk régibb hármas Horatiusok tisztán és világosan
beszélgettek az övéikkel és beszédükben nem az Italia első lakóiként oda
állított aurunkok vagy sicanok vagy pelasgok, hanem saját koruk szavait
használták s mi sem sajnáljuk, hogy jelen munkánkban ugyanezt tettük.
Lelkünk előtt lebegtek másfelől magyarjaink, a kiknek hasznára írtuk csaknem
mindezeket. Mert tudva van, hogy magyarjaink Cicero, Livius, Salustius vagy
Aulus Gellius könyvei helyett inkább a fegyvert és azt forgatták kezükben, a mi
nélkül sem nem vethettek, sem nem arathattak. Az értelmesbek tehát meg fogják
nekem bocsátani, ha magyarjainkkal szóltomban magam is természetes és egészen
hazai szavakat használtam.
Hogy hazánkfiainak megszokott és egyszerű nyelvén beszéljünk, arra minket
leginkább Palladius Rutiliusnak a földmívelésről írt könyvei elsejében foglalt
mondása indított: "Az okosságnak (úgymond) első szabálya, hogy mérlegeld azt a
személyt, a kit oktatni akarsz. Mert, a ki a földmívelést képezi, annak nem kell
a szónokokkal a művészetben és ékesszólásban versenyeznie, a mit sokan
megtettek, kik midőn a parasztokhoz ékes beszéddel szólanak, ezzel azt nyerik,
hogy tanításukat a legjobban beszélők sem érthetik meg."
Ezenkívül Lactantius a vallásról írt harmadik könyvében ezekkel a szavakkal él:
"Isten (úgymond) a természetet olyannak akarta, hogy az egyszerű és meztelen
igazság érthetőbb legyen: mivel az (úgymond) önmagában elég ékes, és azért ha
kívülről hozzátett ékességekkel cziczomázzák fel, elfacsarják. A hazugság pedig
idegen külszín alatt válik tetszetőssé, mert önmagában romlott lévén, hacsak
másunnan vett ékességgel körü nem burkolják és nem díszítik, elenyészik és
eltűnik".
Marcus Tullius, a kinek kitűnő és bámulatos ékesszólása volt, a legfőbb jóról és
rosszról írt első könyvében: "A bölcselkedőtől (úgymond), ha ékesszólás felett
rendelkezik, nem fordulok el megvetéssel, ha pedig annak híjával van, nem nagyon
kívánom meg tőle. Mert a bölcselkedőtől (úgymond) elég, ha azt, a mit akar,
szavakba foglalja és tisztán adja elő, hogy megértsem".
Aurelius Augustinus gyakran ismételte ezt a mondást: "Ha a dolog maga tudva van,
nem kell (úgymond) a szavakkal erőlködni".
Aztán ki hinné, hogy az idegen népek, mint a perzsák, az egyiptomiak, az arabok,
a scythák, a parthusok és hyránok más szavakkal hoztak volna övéik számára
törvényt, mint világos és olyan szólásmondással, a mely nálok közönségesen
dívott.
A görögökről is, különösen azokról, kik a magyarázás tisztére vállalkoztak, azt
mondják, hogy többnyire a széltiben dívott és közönséges beszédet szerették.
Lycophron tanait kevesen olvassák, mert az olvasók azok értelmét sem foghatják
fel. Hogy az ephesusi Heraelit iratai elvesztek, azt nem más oknak
tulajdonítják, hanemha annak, mert felette bajosan érthető és az éjszaki
sötétségnél is - mint mondják - homályosabb szókat használt. Innen van, hogy őt
később "seotinos"-nak vagyis "a homályos"-nak nevezték.
Nem dícsérem sem a törvények sem egyéb dolgok olyan magyarázóit, kiknek iratait,
hacsak más fejtegetőkre nem akadnak, meg nem érthetjük. Hogy Epicurus, kit ővéi
a legnagyobbnak tartottak, irataiban egyszerű és népies nyelvet használt, azt
másokon kívül Marcus Cicero is bizonyítja.
Plotinus, Plato későbbi követőinek legeslegfőbbike, mint mondják, az ékesszólás
művészetét annyira elhagyagolta, hogy a mikor valamit írt, azt, a mit írt,
kétszer áttekinteni, sőt csak egyszer is átolvasni és átlapozni, semmi türelme
sem volt; és a helyesírásra sem fordított semmi gondot, minthogy tudniillik
egyedül arra törekedette, hogy magát megértesse. Némelyek Aristotelest, a
bölcselkedőt sem átallották ugyanezen íroi gondatlansággal vádolni.
Ehhez járul, hogy az az isteni törvény, melyet Mózes, Isten szájából adott a
zsidóknak, olyan egyszerű szókkal van írva, a melyekből kitetszik, hogy szerzője
abban az ékesszólással semmit sem törődött. Mert a mire nézve azt parancsolják,
hogy mindenkinek meg kell tartania, azt úgy kell előadni, hogy az olvasók azt, a
mit parancsolnak, könnyen megértessék. Azután tudva van, hogy az evangéliumnak
és Krisztusnak szent törvénye, a melyek nélkül senki sem üdvözülhet, minden
szócziczoma nélkül van megirva.
Eszembe jutott továbbá, hogy a mit e hármas könyvben megírtam, azt majdnem mind
egyedül hazánkfiai fogják használni. Azt vélem tehát, hogy nem tettem rosszul,
midőn ebben a munkámban némely olyan szavakat használtam, melyek inkább
Magyarországunkban, mint Latiumban jöttek szokásba. Mert az ilyen dolgokban (a
mint ezt Aristoteles is tanusítja) a többség módja szerint kell beszélnünk.
Ezt csupán azok miatt kívántam elmondani, a kik minden egyebet silánynak
tartanak, a mit akár Cicero akár más valamely jeles író egyszer-másszor nem
használt. Nekem azonban ebben a munkámban, mivel mindaz, a mi benne van, az
igazságszolgáltatás tisztének teljesítését, a hazai jogokat és a törvénykezést
illeti, egyszerű és világos és hazánkfiainál széltében dívó mindennapi
kifejezéseket kellett használnom. Nem is az volt czélom, hogy különben is igen
csekély ékesszólásomat fitogtassam, hanem hogy a közjót és hazánk békéjét és
nyugalmát elősegítsem.
Arra gondosan ügyeltem, hogy semmi olyast ne írjak, a mi e nemes országod jó
erkölcseitől és szokásaitól és a királyi rendeletek tartalmából eltér vagy
azokkal ellenkezik, és hogy mindennek hűsége és hitelessége helyt álljon.
Ha pedig emlékezőtehetségem fogyatékosságánál és elmém gyengeségénél fogva
valamit kihagytam: felséged kegyességére tartozik, hogy azt jóakarólag
megbocsássa és egészen az emberi gyarlóságnak tulajdonítsa, a mely minden
tekintetben tökéletest semmit sem hoz létre.
Én bizonynyal éltem utolsó leheletéig minden fáradtságot, minden igyekezetet és
minden gondolatot arra fogok szentelni, hogy felségednek nem csak parancsait és
megbízásait, hanem intéseit és gondolatait is teljesítsem, ki csak akkor fogom
hinni, hogy legfőbb óhajtásomat elértem, ha felséged óhajtásainak legalább némi
részben eleget tettem.
KIRÁLYI JÓVÁHAGYÁS
Mi tehát, a kik az említett Magyarországunkat és a többi uradalmainkat is, nem
kevésbbé kívánjuk a törvényekkel és statutumokkal, mint a békességgel és
fegyverekkel igazgatni és kormányozni, ezt a könyvet vevén és a mondott főpap és
báró uraknak és országunk nemeseinek kéréseit meghallgatván és arra kegyelmesen
hajolván, mivel úgy találtuk, hogy az e könyvben foglalt és megírt és e
kiváltságlevelünkben minden kihagyás vagy hozzáadás nélkül szóról-szóra
beiktatott minden fejezet, az összes czímek és czikkelyek igazságosak és a
tisztességgel megegyezők, és hogy a mi előbb mondott Magyarországunknak és az
ebbe keblezett s ennek alávetett részeknek és országoknak törvényerőre
emelkedett szokásait és jogait helyesen említik föl és adják elő; sőt azokat,
valamint ezeket, világos szavakkal magukban foglalják; azért úgy azokat, mint
ezeket helyeseltük, elfogadtuk, jóvá és helyben hagytuk és az említett
Magyarországunk valamint az ennek (mikép fölhoztuk) alávetett részek,
megnevezett főpap és báró urai, összes nemesei és előkelői s ezeknek valamennyi
örökösei számára örökre megtartandó törvények, jogok és szokások gyanánt,
királyi hatalmunk teljességénél fogva megerősítettük; sőt helyeseljük,
elfogadjuk, helyben és jóváhagyjuk és megerősítjük, igérvén, hogy annak minden
fejezetét, záradékát, czímeit és czikelyeit, jelen iratunk erejénél fogva,
megtartjuk és megtartatjuk.
A minek emlékezetére és örökkétartó erősségére, a mi titkos pecsétünknek, a
melylyel, mint Magyarország királya élünk reáfüggesztésével megerősítva, e
kiváltságlevelünk kiadását elrendeltük.
Kelt Budán, a boldogságos Erzsébet özvegy ünnepén tudniillik az említett
országgyűlés és közönséges összejövetel harminczharmadik napján, Urunk
ezerötszáztizenegyedik, magyarországi stb. országlásunknak huszonötödik, a
csehországinak pedig negyevenötödik esztendejében. Jelen levén, a főtisztelendő
és tisztelendő Urak, atyák a Krisztusban, úgymint: Tamás, a római szentegyháznak
a "Sancti Martini in montibus" czímzett presbyter bibornoka, konstantinápolyi
pátriárcha és az apostoli szentszék titkos követe, esztergomi érsek; Frangepán
György, a kalocsai és bácsi törvényesen egyesült egyházak érseke: nem különben,
méltóságos és főtisztelendő aragoniai Esten-Hypolit szintén a római szentegyház
diakonus bibornoka, egri; Erdewdy János választott zágrábi; Wárday Ferencz,
erdélyi; Perény Ferencz választott váradi; György, a mi titkos kanczellárunk
pécsi; Berizlo Péter főkincstárnokunk és Dalmát-, Horvát-, Szlavonországaink
bánja, veszprémi; Gozthon János, győri; Zálkán László, váczi; Chaholi Ferencz,
csanádi; Podmanyn István, nyitrai; Guthi Ország János, szerémi; Gibarthy Keserew
Mihály, választott boszniai és Egervári Briccius választott thinini püspökök, az
Isten szentegyházának szerencsés kormányzói.
Továbbá: tekintetes és nagyságos Peréni Imre, Abaúj vármegye örökös ispánja,
említett Magyarországunk nádora és a mi kúnjainak birája; Péter szentgyörgyi és
bozini gróf, a mi országbiránk; Zapolyai János a szepesség örökös ispánja,
erdélyi vajdánk, székelyeink ispánja és a mi főkapitányunk; ugyanaz a Zapolyai
János és Bélai Barnabás szörényi bánok; Báthori István temesi ispán és országunk
alsó részeinek kapitánya; Raskai Balázs főtárnokmester; Gergellaki Buzlai Mózes,
főajtónálló; Béltheki Drágffy János, főasztalnok; Lindwai Bánffy János,
főpohárnok; Báthori György, főlovász; Palóczy Mihály, főudvarmestereink és
Berzenczei Bornemisza János pozsonyi ispán és még igen sokan, a kik országunk
ispánságait és tisztségeit viselik.
WERBŐCZY ISTVÁN MESTER,
A KIRÁLYI FELSÉG SZEMÉLYES JELENLÉTÉNEK HELYTARTÓJA
AZ OLVASÓNAK ÜDVÖT!
Ulászló, Magyarországnak és Csehországnak stb. királya, fenséges s egyben
legkegyelmesebb Urunk, midőn a megelőző években, úgy önszántából, mint minden
rendű alattvalóinak ismételt esdő kérésére hajolva elhatározta, hogy mindazokat
a törvényeket és szokásokat, a melyeken annyi évek során át és annyi háború és
lázadás viszontagságai között, ennek az országnak igazságszolgáltatása mind
szilárd alapokon nyugodott, az írott jog mintája és módja szerint fölújíttatja:
a többiek közűl, kiket a felséghez a hűség és engedelmesség köteléke kapcsol,
eme feladatnak megoldására önkéntesen jónak látta engemet szemelni ki, hogy
Magyarország hazai szokásainak és végzeményeinek olyannyira szétszórtan és
széthányva levő tagjait mintegy egy testté alakítva, és az írás segélyével
fölvilágosítva, a késő utókornak adjam át.
Én pedig e megbízást, ámbár gyöngeségem tudatában, nem annyira ez erőimben való
túlbizakodásból, mint inkább a köteles engedelmességből elvállaltam és a
mennyire gyönge elmém és tehetségem engedé, húzamos és kitartó munkával
teljesítettem.
A mikor aztán a király parancsából, mindeneknek megvitatására, megvizsgálására
és megrostálására, a többi ítélőmesterek is - nekem az idő szerint birótársaim -
ezeken kívül a királyi ítélőszék hites birái és több mások, úgy az egyházi, mint
a világi törvényekben már régóta járatosak, segítségemre voltak rendelve.
Mindezek kivánat szerint megtörténvén, elvégre a megváltás
ezerötszáztizennegyedik esztendejében, a nem sokkal előbb kitört pórlázadás
leverése és elnyomása után, Szent Lukács evangelista ünnepén, ezen ország
egybesereglett összes főpap és báró urainak, nemeseinek és előkelőinek nyilvános
és közönséges országgyűlésén, ugyanaz a fejedelem mindnyájuknak sürgetésére és
tetszésére ezt a rövid munkát, melyet a hazai jogról az ő vezetése és pártfogása
mellett készítettem, írásban és élőszóval helyeselte, királyi parancsával és
teljhatalmával jóváhagyván, visszavonhatlan szentesítéssel megerősítette.
Ezen felül megigérte, hogy ezt a művet pergamenre írva, Magyarország minden
vidékének ajándékul megküldi; de mivel igen hosszas munkába került volna a
törvényeknek ily nagy tömegét ötven, sőt még több példányban leiratni, ennyi
ugyanis sőt még több a kerületek és vidékek száma (ezeket a miéink vármegyéknek
nevezik), a melyeknek, egyenként és külön-külön, ez ajándékban részesülniök kell
vala, maga a király, a közben országainak ügyei úgy kivánván, a Pozsonyba és
Bécsbe összehívott gyülekezetekre távozott.
A hol is a fenséges fejedelmekkel: Miksa, választott római császár Ő felségével
és édes testvérével, Zsigmond lengyel királylyal, magán- és közügyek
elintézésében az egész tavaszt és a nyár nagyobb részét eltöltvén, végre
visszatért az országba; és habár erősen és állandóan ragaszkodott amaz
elhatározásához, hogy országának hazai joga mielőbb napvilágot lásson,
mindazáltal egymás után más meg más dolgok merülvén föl, e halogatások közt,
isten akaratából élte futását bevégezve, a mennyei hazába költözött.
Hogy pedig ez az annyi igyekezettel és annyi virrasztással kidolgozott és a
királyi hatalom legfőbb megerősítésével is (csupán a pecsét reáfüggesztését
kivéve) ellátott és jóváhagyott munka rejtekben ne maradjon és lassanként még az
emlékezetben is elmosódva semmivé ne legyen, - minél az országra hátrányosabb s
főkép a peres ügyek elintézésére és az igazságszolgáltatásra nézve
veszedelmesebb nem lehet és ki sem gondolható, - ezeket a szokásokat és hazai
törvényeket, melyeknek értelmén és rendjén éppen semmit sem változtattam,
ugyabban az alakban és szerkezetben, a melyben előbb keltek, közre bocsátottam,
és hogy az szélesebb körben, többeknek rendelkezésére álljon, könyvnyomtatók
útján kinyomattam.
Óhajtom pedig, hogy az, a ki ezt a fáradságos munkát kezébe veszi, igazságos
birám legyen és jól ítéljen felőlem. Mert jóllehet, az egybeszerzésre és
megmagyarázásra, a mennyire csekély erőmmel tehetém, a legnagyobb buzgóságot
fordítottam: mindazáltal mivel bevallom, hogy tudományom igen csekély s
előadásom nem ékesen szóló; ennél fogva, ha valaki írásomban akár helyreigazítja
a tévedéseket, akár kipótolja a hiányokat, távol áll tőlem, hogy azért
megharagudjam vagy nehezteljek, sőt inkább annak (bárki legyen az) ezért a
legnagyobb köszönettel is adózom. Mert gyakran tévedni és csatlakozni emberi
dolog; és kevésbbé csodálatra méltó valamit elfelejteni, mint mindent észben
tartani.
Éljetek boldogul.