Q szekció - Diplomatikai Levéltár
1109-1526; 108 030 oklevél; 106 fm segédlet;
3 fm másolatgyűjtemény

A Magyar Országos Levéltárban a 19. század végén alakult ki az a terv, miszerint a levéltárban található középkori okleveleket külön kell gyűjteni. A középkori anyag kigyűjtése megkezdődött és Magyar Országos Diplomatikai Levéltár néven egy közös gyűjteménybe került a teljes középkori anyag. Kezdetben minden 1526-ig keletkezett iratanyagot gyűjtöttek, mégpedig az iratanyagban található legkorábbi keltezés szerinti rendben. Ekkor jegecesedett ki a középkori hivatalos iratanyag neve: oklevél. Tágabb értelemben minden hivatalos ügyben kiadott iratot annak nevezünk, amely a középkorban, magyarországi gyakorlat szerint 1526-ig keletkezett. A második világháborút követően jelentősen megszaporodott az eredeti oklevelek száma azáltal, hogy az 1934-ben a Magyar Országos Levéltárba beolvasztott múzeumi levéltár középkori oklevelei is a Diplomatikai Levéltárba lettek besorolva, valamint számtalan más családi levéltár oklevelei is. Ekkortól a máig élő gyakorlat szerint tehát minden olyan hivatalos irat, amely a mohácsi csatát (1526. augusztus 29.) megelőzően keletkezett, és a Magyar Országos Levéltár őrizetébe kerül, itt a Diplomatikai Levéltárba, ma használatos neve szerint a Mohács Előtti Gyűjteménybe lesz besorolva, mégpedig függetlenül attól, hogy eredeti formájában maradt fenn vagy átiratban, netán későbbi másolatban. Természetesen elsősorban az egy-egy oklevél eredeti és a középkorban átírt példányai kerülnek a gyűjteménybe, és csak ezek híján kapnak helyet esetleges későbbi másolatai.

Csak részben rekonstruálhatóak azonban a középkori ország központi levéltárai a Magyar Országos Levéltárban fennmaradt iratok alapján. Jelentősen kibővíthető viszont ez az anyag, ha tekintetbe vesszük a Magyarországon más levéltárakban és könyvtárakban őrzött levéltári anyagokat, sőt egészen új perspektívát kapunk, ha az ország határain kívül lévő levéltárak és könyvtárak magyar vonatkozású (hungarika) anyagát is számba vesszük. A hungarikagyűjtés eredményeképpen jelentős okleveles anyag került be mikrofilmen a Magyar Országos Levéltárba az utóbbi évtizedekben. Túlnyomó részük nemcsak mikrofilmen, hanem kinagyított formában, egyedi jelzettel ellátva már kutatható.

A Mohács Előtti Gyűjtemény első csakhamar negyvenezer oklevele a levéltár Mohács utáni levéltáraiból lett kigyűjtve. További negyvenezer oklevél akkor került a gyűjteménybe, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárát beolvasztották a Magyar Országos Levéltárba (1934). Folyamatos gyarapodása azóta is tart, jelenleg mintegy 108 000 darab oklevél, benne mintegy 160 000 oklevélszöveg található. A gyűjtemény javarészt családi levéltárakban fennmaradt eredeti oklevélből áll, azonban kevés oklevél és regisztrum, illetve protokollum is található benne a különböző megszűnt hiteleshelyi és egyházi levéltárakból.

Noha a gyűjtemény darabjai mind rendkívüli értéket képviselnek, mégis van közöttük jó néhány, amelynek értéke, nevezetessége túlszárnyalja a többiét. Elsősorban említhetőek az aranybullák, az aranypecséttel megerősített oklevelek. Noha aranybullával megpecsételt oklevél hat is található a gyűjteményben, közülük egyik sem tartalmazza az Aranybulla szövegét. Az 1222-ben II. András király által kiadott oklevél ugyan bölcs előrelátásból hét példányban lett kiállítva, mégsem maradt egyetlen eredeti példánya sem. Csak a Nagy (I.) Lajos király által 1351-ben megerősített változata lelhető fel a Mohács Előtti Gyűjteményben, igaz rögtön több példányban is. Híres darabjai a gyűjtemény azon részének, ahová a többi középkori törvényeink, az ún. dekrétumok tartoznak. Az első eredetiben fennmaradt dekrétum IV. Bélától való 1267-ből. Jelentős mennyiségű dekrétumot őriz ezen kívül is a Magyar Országos Levéltár. Rendkívüli érdeklődésre tartanak igényt a címereslevelek. Száznál is több szépen festett címereslevél gazdagítja a gyűjteményt és a középkori magyar miniatúrafestészetről kialakított képünket.

Az itt elhelyezett oklevelek egy része nem érhette meg eredetiben napjainkat. Háborúk nyomán részben elpusztult, részben a gyűjteményből kikerült oklevelek pótlására az eredetiek megmaradt fényképeit lehet csak kutatni.

A gyűjtemény jórészt latin, kisebb részben német, magyar stb. nyelvű oklevelekből áll. Kutatásuk nemcsak e nyelvek alapos ismeretét tételezi fel, hanem igen jelentős gyakorlatot kíván az anyag olvasása is. Az értékes gyűjtemény anyagvédelmi okokból eredetiben nem kutatható, azonban minden egyes eredeti oklevélről kutatásra alkalmas nagyítás található a Fényképgyűjteményben, amelyet az eredeti száma alapján lehet kikérni. Továbbá az eredeti anyag mikrofilmen is kutatható. Tekintettel arra, hogy nagyon sok oklevél szövege egészben vagy részben nyomtatásban is megtalálható, mindenképpen ajánlatos a kutatást könyvtári kutatómunkával kezdeni. Az oklevélkiadások bizonyos korszakokban és bizonyos levéltári egységekben nagyobb mennyiségben találhatóak, másutt kevésbé jelentek meg nyomtatásban az oklevelek. Az Árpád-korból szinte kivétel nélkül minden oklevél szövege megjelent már. Jelentős az Anjou korból publikált oklevelek száma, a Zsigmond-korra vonatkozó oklevelek kiadása pedig a 15. század második évtizedében tart. Az egyes családok levéltárából is sok oklevél került közlésre (pl. Apponyi, Bánffy, Kállay, Zichy stb.).

A gyűjtemény sajátos része a kódexek, kódextöredékek csoportja. A családi levéltárakkal együtt bekerült, azok anyagától el nem szakítható középkori kódexek mellett rengeteg kódextöredék található a Magyar Országos Levéltárban. Ismert, hogy a könyvnyomtatás elterjedésével leáldozott a kódexeknek, mivel a hártyára kézzel írt szövegek több példányban is nyomtatásra kerültek. A "haszontalannak" minősített kódexek hártyáját pedig könyvek, levéltári iratok védőkötésére használták fel.

Mivel a középkori kódexállományunk jó része is elpusztult, ezért minden egyes töredékben egy-egy teljes kódexet láthatunk viszont, hiszen a töredék - mint csepp a tengert - az elveszett kódexet jellemzi. A kódextöredékek gyűjtése jelenleg csak azokra a darabokra terjed ki, amelyek az amúgy is szükségessé vált restaurálás során előkerültek.

A több mint 100 000 középkori oklevél kutatásához több, az egyes nagyobb egységeket meghaladó segédletsorozat is található.

A darabszinten nyilvántartott gyűjtemény minden egyes okleveléről megfelelő adatsorok állnak rendelkezésre. Ezek javarészt az anyag egyes darabjainak nyilvántartását szolgálják.

Számkönyvek: DL számok rendjében tartalmazzák az egyes oklevelek adatait, úgymint az oklevelek keltét, eredeti jelzetét, a rá vonatkozó ügyirat számát.

Törzskönyvek: DL számok rendjében tartalmazzák az egyes oklevelek adatait. Az egyes okleveleknél külön adatsor jelöli, amennyiben nemcsak az eredeti oklevél, hanem az annak szövegét őrző későbbi másolat is megtalálható az eredeti mellett, az adatsorból pedig kiderül, hogy az oklevélben mi a legutolsó keltezés, s ki a legutolsó kiadója, fennmaradási formájára, anyagára, állapotára ugyancsak következtethetünk a bejegyzésekből.

Kékcédulák vagy időrendi mutatólapok: A legteljesebb segédletsorozat: az ún. kékcédulák, vagyis időrendi mutatólapok, amelyeken megtalálható minden oklevélszöveg kelte, kiadója, a gyűjteménybe kerülés előtti, tehát eredeti levéltári jelzete, valamint a jelenleg használatos sorszáma, amely D(iplomatikai) L(evéltár) jelzéssel együtt jelenti a ma érvényes jelzetét az egyes okleveleknek. Ezenkívül utalás található az oklevél fennmaradási formájára, a megpecsételés módjára, valamint némely cédulán olvasható az eredeti elgondolás szerint ideszánt regeszta is.

Kiadói mutató: Az egyes kékcédulákról rendszeresen kigyűjtésre kerülnek bizonyos adatok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az oklevelek oklevélkiadók szerint is csoportosíthatók legyenek. A kiadói mutatólapokon az egyes kiadók csoportjában felsorolják a csoportba tartozó oklevélkiadók által kiadott oklevelek régi és jelenlegi jelzetét, valamint keltét. Megjegyzendő, hogy ilyen típusú mutató csak a gyűjtemény második részéhez készült, az első részéhez lásd alább az ún. Óváry regeszta sorozatot.

Óváry-regeszták: A kezdet kezdetén Óváry Lipót nemcsak elhelyezte az okleveleket új helyükre, és időrendi mutatólappal látta el őket, hanem rövid, egy-két soros regesztákat is készített róluk. Utóbb e kézzel írt kivonatokat az oklevélkiadók szerint csoportosították, és nagy lapokra ragasztották fel azokat. Jelenleg ezek kötetekbe kötve az első 30 000 oklevél kutatásához használhatók.

Regeszták: Az ezt követő oklevelekhez magyar nyelvű géppel írt re geszták készülnek évtizedek óta, sőt elkezdődött az Óváry Lipót által regesztázott anyag újra regesztázása is. A géppel írt regeszták két sorozatban kutathatók: részben az eredeti jelzetrendben, részben azonban időrendben. Az azonos oklevelekről készült kékcédulák és regeszták bizonyos adatai természetszerűleg olykor eltérnek egymástól. A kékcédulák ugyanis hagyományosan csakis azokat az adatokat tartalmazzák, amelyek az oklevélbe írva találhatók. A regeszták gyakran elmélyült kutatómunka eredményeként jönnek létre, aminek következtében olyan adatok is bekerülnek a regesztákba, amelyek más okleveles adatokkal való összevetés vagy más okleveles adatok alapján levont következtetés eredményei.

Elenchusok: Mint már volt róla szó, az oklevelek javarészt a Magyar Országos Levéltárban őrzött levéltárak középkori részét képezik, és ennek megfelelően a legtöbb levéltár eredeti elenchusában megtalálhatóak a középkori oklevelekre vonatkozó adatok. Az alaposan elkészített elenchusok nemcsak felsorolják az iratokat eredeti rendjükben, hanem rövid, többnyire latin tartalmi kivonatot is adnak, s gyakran betűrendes mutató is készült hozzájuk. Ezek az elenchusok az eredeti anyag mellett találhatóak, de kitűnő segítséget jelentenek a kutatásban a középkori oklevelekre vonatkozóan is.

Konkordancia jegyzékek: Az eredetileg elenchussal ellátott levéltári anyagból kiemelt középkori okleveles anyag jelenlegi jelzete az elenchus megfelelő regesztái mellé lett beírva. A nagyobb levéltárakhoz azonban gépelt azonosító jegyzékek is készültek, amelyek segítségével ugyancsak azonosítani lehet a kiemelt és a gyűjteménybe sorolt okleveleket eredeti jelzetük alapján.

Számítógépes listák: Az 1970-es évektől kezdve a kékcédulák egyes adatainak számítógépre vitele folyik. Elkészült listái jelenleg kinyomtatott formában a kutatóteremben, illetve az X.25-ös vonalon keresztül hálózatról számítógépen is kutathatók. Megkezdődött a regeszták gépi adatbázisának építése.